A múlt héten megkérdezte tőlem az egyik diákunk, hogy lehetséges-e egy idegen nyelvet rosszul tanulni? Természetesen, mindent lehet rosszul csinálni, miért lenne ez alól pont a nyelvtanulás kivétel?
Például, rengetegen kezdik sokszor teljesen az elejétől a nyelvtanulást, azzal a felkiáltással, hogy nem baj, az ismétlés sosem árt. Persze, csak aki már középiskolában több évig tanult egy nyelvet, ne üljön be a teljesen kezdők közé, gyakorolni a számokat egytől százig, meg elmondani, hogy hívják és hol lakik… A nyelviskolában a tanfolyamok indításakor nagyon sokan mondják nekünk, hogy biztos, ami biztos, ők elölről akarják kezdeni.Ilyen esetekben megkérdezzük, hogy tényleg nem érti meg, ha megkérdezik, hogy hívják, hány éves, vagy mi a foglalkozása? Na jó, ennyit még tudok! – szokott jönni a válasz. Ezek után az esetek döntő többségében kiderül, hogy az illető egyáltalán nem kezdő…
De ott a másik véglet, amikor valaki már több évet tanult az általános- és középiskolában, és azt mondja, hogy neki akkor most kell egy nyelvvizsga, és beiratkozik egy nyelvvizsga-előkészítő csoportba. Ilyenkor néha az derül ki, hogy nem egy tanfolyamra, hanem kettőre vagy háromra is szüksége lenne ahhoz, hogy sikeresen letegye a nyelvvizsgát, mert még nincs azon a szinten.
Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy nem jó, ha a tudásunkhoz képest túl gyenge, vagy túl erős csoportban tanulunk. Ugyanez igaz az otthon tanulásra is! Sokan önbizalomhiányban szenvednek, és nem mernek továbblépni a kezdő tankönyvek után. Nekik kell a bátorítás, hogy tovább fejlődhessenek, és ne ragadjanak le a kezdő szinten.
A másik véglet pedig, amikor valaki unalmasnak találja a kezdő tankönyvet, mert korábban már haladó szintű könyvekből is tanult, (pl.: sokan jártunk így az általános iskolában az orosszal), és nincs türelme a kezdeti szakaszban, amikor fontos lenne lerakni a stabil alapokat. Nekik azt szoktam javasolni, hogy ha valami nem megy, nem szégyen visszanyúlni az egyszerűbb szövegekhez, könnyebb feladatokhoz! Nem szégyen, hanem kötelező!
… és hogy egy egészen konkrét példát is említsek, ami nagyon gyakran fordul elő a kezdő és haladó nyelvtanulók körében is:
Rengeteg tanuló követi el azt a hibát, hogy először elolvas egy szöveget, és csak utána hallgatja meg a hozzá tartozó hanganyagot. Ezzel nagyon sok gondot okoz magának a későbbiek során. Fordítva kell gyakorolni! Először hallgassa meg a szöveget, és ha nem érti, csak ezután olvassa el. Legalább kétszer meg kell hallgatnia, mielőtt elolvasná. Ugyanis, ahogy azt emlegetni szoktam, az utcán senki nem fog úgy odamenni Önhöz, hogy tessék, leírtam Önnek egy papírlapra a kérdésemet, ezt fogom kérdezni, először olvassa el… Ez így elég valószínűtlen, ugye? Akkor erre ne is számítson, és a tanulás során se így készüljön.
Ön mit gondol erről?
A véleménye fontos számomra! Kérem, írja meg itt, a blogon!
Kedves Uram!
Volt apósomtól aki Burgenlandi /Zágendorfi születésü/ kádár mesterként élte le 97-dik életévét itt Pécsett.
Tőle nagyon nagyon jól megtanultam, majd /Ausztria Kelet Német-Nyugat Német sok szép területét bejárva /
jól be is gyakoroltam a nyelvet.
Sajnos a sorozatos /külföldi,és hazai/ halál esetek miatt az eddig jól begyakorolt tudás már nem a régi.
Jó egy év mulva a 90 dik élet évemet töltöm.A régi tudás anyagának vissza szerzése már nem az óhajom.
Tisztelettel :Németh Ferenc
Németországban dolgoztam huzamosabb ideig csak németekkel. 3 hónap alatt autodidakta módon megtanultam az ottani tályszólással beszélni a konyhanyeivet és az alapvető közösséggel társadalmilag kommunikálni. Szerintem többet értem el így, mint bármilyen tanfolyammal gyakoroltam (mantráztam) volna…!🎁 Dodi
Nem fogom továbbra kapni a napi tananygot?
Nézze meg a spam mappában, a promóciók között, és a szemetesben is.
Állítsa be a nyelvtanulas@nyelvmester.hu e-mail címet a levelezőjében biztonságos küldőnek.
Én gimiben tanultam angolul. Ott tanultak alapján nem volt se jó se élmény.
Kedves András!
Nagyon tetszenek a leckék,szeretnék tanulni az Ön módszerével,hogy lehet bővebb leckéket kapni.
Ez lehetséges?
Kedves Katerina!
Van egy zárt forumom, meg vannak megvásárolható tankönyveim.
Van egy nyelviskolánk, ott is tud tanulni.
Üdvözlöm Kedves András.Logikusnak tűnik, hogy először meghallgatom utána olvasom el az anyagot.
Bekell látnom Önnek teljesen igaza van. Ezt a hibát már én is elkövettem.
Kedves András!
Először is elnézést kérek a késői válaszadásért!
Nekem a német nyelvtan nehéz és jó pár dolgot nem értek benne. De amikor 2 évig Németországban dolgoztam, rá jöttem, vagy inkább rá éreztem, hogy ha már kezdek megtanulni németül gondolkodni, könnyebben és gyorsabban tudok beszélni. De két év után haza jöttem és szép lassan a magyar környezetben elfelejtettem sok mindent. Egyszer volt egy jó tanár aki fiatslon felkészített bennünket az alapokra németből. De sajnos soha többé nem találkoztam vele. Ő logikusan, egymásra építve elmondott sok alapvető nyelvtani szabályt. Azóta soha nem volt módom, lehetőségem, pénzem a minőségi nyelvoktatásra. Így maradt a rossz német tanulás.
Tisztelettel: Csilla
Én kicsit beszélek németül, de ha arra kerül a sor, hogy valaki kérdez, elpirulok és elfelejtem vagy hirtelen nem tudom a választ.
Kedves András!
Teljes mértékben egyetértek Önnel. Fontos a pontos kiejtést hallgatni, hogy ne rossz kiejtssel olvassuk el a
szöveget. Főleg azért is, mert a németek eléggé sokféle tájszólás szerint beszélnek – tekintve, hogy nagy ország, többféle nemzetiségből tevődnek össze. Mi kicsi országban élünk, de itt is többféle kiejtéssel beszélnek az egy-egy tájegyséf lakói. De az irodalmi nyelvet valószínü. hogy mindenki megérti.
Tisztelettel üdvözlöm: Váli Tiborné /Julika/
Szeretettel üdvözlöm. Örülök, hogy felvetette ezt a témát. Szerintem nekem mindig gondot okozott a sorrend. Az öt könyvem közül mindig máshova kalandozok, ahol érdekes, számomra hasznosnak tűnő szavakat, kifejezéseket találok. Minden oldal tele van írva ceruzával, azonkívűl füzetbe is leírom Rájöttem, hogy a legfontosabb az első beszédfejlesztő könyvemben leírtak ismerete. Nem hiányozhat a nyevtan, kérdések, tagadás, ragozás, ige idők, rendhagyó igék megtanulása. Reggelente szoktam 1 – 2 órát tanulni, ami nagyon kevés. Szerintem sohasem tudom úgy elsajátítani ahogy szeretném, de mindig örülök, ha sikerül megjegyeznem néhány nehezebbnek tűnő szót, mondatot. Köszönöm szíves fáradozását, segítségét. Jó egészséget, kellemes nyaralást, minden jót kívánok.
Kedves Varga Tiborné!
Hogyan szeretné elsajátítani, ami miatt úgy érzi, hogy úgy sosem sikerül?
Teljes mértékben egyetértek.
Tisztelt Neményi Tanár Úr,
Sajnos igaz amit Ön mond, illetve leírt, én is hajlamos vagyok mindig az elejéről kezdeni a tanulást.Probálok tovább haladni, de előjönnek a kisebb nagyobb hiányosságok. A másik nagy probléma a kitartásommal van.