Csak felsőfokú nyelvtudással lehet magabiztos?

Nem! Bárhol is tart az úton, van mire büszkének lennie!

Több tanulómtól is hallottam a héten, hogy amíg nem érzik úgy, hogy tökéletesen meg tudnak valamit fogalmazni angolul, addig nem mernek megszólalni. Olyan tanulóim is említették ezt, akik véleményem szerint jól beszélnek angolul, amerikai a főnökük, multinacionális vállalatnál dolgoznak.

Mégsincs önbizalmuk, nem merik felvállalni a hibáikat, és azt, hogy angolul még nem tudnak olyan választékosan beszélni, mint magyarul.

Inkább „kivárnak”: hosszú hónapokig próbálják tökéletesíteni a nyelvtudásukat, hogy amikor már nagyon jól megy, akkor majd gyakorolják élesben is.

Mi ezzel a gond?

Hogy pont az igazi gyakorlás marad el: a társalgás! Talán segít eloszlatni a félelmeket, ha kipróbálja, milyen hatással van a beszélgetőpartnerére, ha bátran belekezd a beszédbe, és közben hibázik is (pl. nem jut eszébe egy szó, rosszul ragoz, vagy nem jól ejt ki egy-egy szót). Valószínűleg meg fog lepődni: ez a beszélgetőpartnerét egyáltalán nem fogja zavarni! Hiszen a hibákkal, hiányosságokkal együtt is meg fogja érteni a lényeget, a fő mondanivalóját! És ez a legfontosabb!

Lehet, hogy Ön úgy érzi, hogy még alig tud valamit. Lehet, hogy úgy érzi, csak olyan „sután” megy még a beszéd.

Ehhez a következőt tudom tanácsolni:
Meg kell próbálni megkülönböztetni az érzéseinket a tényleges nyelvtudásunktól!

Azért, mert úgy érezzük, hogy nem tudjuk olyan pontosan, olyan választékosan kifejezni magunkat egy idegen nyelven, mint az anyanyelvünkön, az nem jelenti azt, hogy azon a nyelven nem beszélünk. Pl. nem csak az mondhatja el magáról, hogy beszél angolul, aki felsőfokú nyelvvizsgát szerzett!

Sokan külföldön jönnek rá, hogy bizony sikerül megértetni magukat, meglepődve tapasztalják, hogy már „nem adják el” őket.

Sokan megértetik magukat, mégis úgy érzik, hogy szinte semmit sem tudnak. Ezért érdemes dokumentálni a tudásunkat. Nem kell túl bonyolult nyilvántartást vezetni, elég egy kockás füzetet nyitni erre a célra.

A lap tetejére felírjuk a dátumot.
Alá pedig valami ehhez hasonló felsorolást.

Már el tudom mondani:
-hogy hívnak,
-hol lakom,
-mennyi idős vagyok.


Megértem, ha megkérdezik:
-mi a foglalkozásom,
-mi a hobbim.


Meg tudom kérdezni:
-hol van egy élelmiszerbolt,
-hol van a metró megállója.


Tudok válaszolni olyan egyszerű kérdésekre, mint:
-sört kérek vagy bort,
-fehér bort vagy vöröset.


Önállóan, segítség nélkül tudok kérni:
-egy buszjegyet,
-két sört,
-egy jégkrémet,
-egy kávét,
-egy tábla csokoládét.


Ez így sikerélmények sorozata. Ne a kudarcait tárolja el az emlékezetében, hanem az apró sikereit! Merjen megszólalni, és felvállalni a hibákat! Sokkal többet fog fejlődni, mint eddig!

Megpróbálja? Várom a hozzászólását!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

167 hozzászólás a(z) “Csak felsőfokú nyelvtudással lehet magabiztos?” bejegyzéshez

  1. Erzsebet Ecsoedi

    Jo napot kivànok!
    Befizettem angol nyelvre ès nem kapom a videoóràkat..Màr jeleztem,de nem kapok vàlaszt.

    Válasz
  2. nagy janosne

    Kedves András szeretettel üdvözlöm. Én próbálkozom, úgy sejtem talán már meg tudnám értetni magam, még ha gyengén is. Szeretnék kicsivel jobban beszélni, hogy legalább a család kinti barátaival is szót értsek. Ön sokat segített már eddig is. 72 éves vagyok lehet merész vállalkozás? Üdvözlöm Teri

    Válasz
  3. Aranka Varga Sandornė

    Kedves András szeretnémeg tanulni mert van egy barátom és az nem Magyar köszönöm jó reggelt kívánok legyen szép napja

    Válasz
  4. Kőszegi Mária

    Tisztelt Neményi Úr! A bátyám egyik unokája külföldön él. Ő vele szokata néha gyakorolni az angolt. 2-3 mondatot neten. Jól esik! Csak az a rossz, hogy az angol filmekből szinte semmit nem értek. Nagyon sokat kell még tanulnom!!! Tisztelettel Kőszegi Mária.

    Válasz
  5. Kőszegi Mária

    A bátyám fiatalabb unokája Németben él, és ő neki már elég jól megy az angol. Már a németet tanulja, de a török felé is kacsintgat. Ő vele neten szoktam kicsit gyakorolni az angolt. 2-3 mondatot szoktunk írni egymásnak. Jól esik!

    Válasz
  6. Fodor Gyula

    Nagyon szeretnék megtanulni komunikálni a barátnőmel csak nemkaptam a folytatást mert már ķéttananyagot kaptam de nem jön a töbi meg szeretném értetni magam a barát nömel

    Válasz
  7. Máté László

    Kedves András
    Teljesen egy véleményen vagyunk ebben a kérdésben, mert ezt az iskolát már kijártam a német nyelvvel. Bátran beszéltem, és nem hederítettem arra, hogy sokszor még nevetséges is volt, ahogy kifejeztem magam, tovább folytattam a mondókámat! Üdvözlet László

    Válasz
  8. Musa tunde

    Ûdv. Tünde vagyok. Az a véleményem az angol nyelv tudásal kapcsolatban hogy nem csak mesterséges nyelvtudás kell ahhoz hogy meg értsük az angol nyelvet mert ha köztük vagyok egész nap velük dolgozom olyan emberekkel akik csak angolul beszélnek akkor könnyen tanulom meg tőlük angol nyelven beszélni. Szép napot kívánok önnek!

    Válasz
  9. Poór Tibor

    Üdvözlöm. Nagyon köszönöm a segítségét. Önnek köszönhetően, egyre jobban boldogulok külföldön. Csa így tovább.

    Válasz
  10. Kovácsné K. Ildikó

    Rám nagyon igaz amit itt leírt.
    De boldog vagyok, mert ezeket már el tudom én is mondani.
    Szóval egy szituációban elboldogulok, mert tudom, hogy miről van szó.
    Engem az zavar, hogy ha pl. a tv-ben beszélnek, szinte semmit sem értek belőle.
    Szóval nagyon sokat kell még tanulnom.
    Üdvözlettel
    Kovácsné

    Válasz
  11. Major László

    Köszönöm az eddigi leckéket,fontosak számomra és nagyon könnyedén tanulok belőle

    Válasz
  12. Horvath jánosné

    Nagyon jó ,érthetö, köszönöm a tanácsait, Szégyelem ha rosszul irom.Tisztelettel! Horvath janosne

    Válasz
  13. Kőszegi Mária

    Köszönöm a tanácsait. Szégyenlem, ha rosszul mondom. Tisztelettel Kőszegi Mária.

    Válasz
  14. Ágota

    Nagyon jó, nagyon érthető, csak nem tudom hogyan kapom meg a többi leckét. Előre is köszönöm a segítségüket.

    Válasz