Saját nyelvtudásunk értékelése

Tanulóink nagyon gyakran rosszul mérik fel saját nyelvtudásukat…

A fiatalok hajlamosak túlértékelni azt, pl.:

„Már 7 éve tanulok angolul, egy nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamra szeretnék jelentkezni.”

A szintfelmérő után azonban sokszor kiderül, hogy nem 60 órára, hanem kb. 180 órányi tanulásra van szükségük ahhoz, hogy letegyenek egy középfokú nyelvvizsgát.

Az idősebb korosztály tagjai épp ellenkezőleg. Legtöbbjüknek van már néhány évnyi munkatapasztalata, és bizony időnként szembesültek azzal, hogy amikor a legjobb tudásuk szerint elvégeztek egy munkát, akkor jött a főnök, és közölte velük, hogy: „ez elég gyengén sikerült, vacak, stb…”.

Ezért azt figyeltem meg, hogy hajlamosak leértékelni a saját tudásukat, pl.:

„Kezdő tanfolyam érdekel, nem tudok semmit.” Szintfelméréskor azonban kiderül, hogy a magát kezdőnek gondoló tanuló érettségizett angolból, és sokkal többet tud, mint egy valódi kezdő.

Erre vonatkozólag egy nagyon kirívó példával találkoztam a minap. Egyik vizsgázónk több, mint egy éve nem jött el a bizonyítványáért, pedig sikeresen letette a felsőfokot (C1-et).

Felhívtuk, miért nem jött el a biziért… Ekkor tudja, mi történt?

Akkorát rikkantott a telefonba, hogy azt gondoltuk, egy vödörnyi hideg víz ömlött rá hirtelen:

„Micsoda, sikerült? Olyan rossznak éreztem a vizsgát, hogy meg sem néztem az eredményt…”

Ez egy extrém eset, ami az elmúlt 16 év során csak egyszer történt meg az iskolánkban. De ettől függetlenül is elmondható, hogy sokszor értékeljük alul vagy felül a tudásunkat. Szerencsére, a tanárok többsége megfelelően értékeli. El kellene hinni nekik.

Árulja el kérem, Ön elhiszi, ha megdicsérik, hogy jól beszél?
Alul- esetleg felülértékeli a nyelvtudását?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

259 hozzászólás a(z) “Saját nyelvtudásunk értékelése” bejegyzéshez

  1. Szabó Szilárd

    Közel ötven éve próbálok megtanulni angolul. Szinze minden nap próbálok gyakorolni. Noha minden felmérés azt mutatta ki, hogy kifejezetten nagy a szókincsem, és bár távolról sem tökéletes, de elfogadható nyelvtani ismeretem, de iyn hioszu idó alatt nem jutotta el odáig, hogy egy angol nyevü filmet megnézek, vagy egy ujságcikket úgy olvassk, mintha az magyarul iródott volna.

    Ráadásul semmilyen kommunikációs gátlásom sincs, bátran és szivesen beszélek.
    Csodálkozva nézem azokat, akik más sokadik nyelvvizsgájukat teszik le. Hogyhogy ez nekem nem sikerülhet?

    Válasz
  2. Neu Ágnes

    Kedves András!
    Egy évig tanultam angolul egy keveset,több élet helyzetet meg ismerve….beszélni nehezemre esik a kiejtés miatt. ..
    Német nyelv egyszerűbbnek tűnik csak gyakorolni es tanulni kéne. …sajnos több időt kéne raforditanom.
    A vásárolt anyagot email ben kaphatnank többen lehetne hallgatni.
    Tisztelettel :
    Neu Ágnes

    Válasz
  3. Magdolna Kosztandi

    Nagyon kezdő vagyok így, nem tudom értékelni angol
    nyelvtudásomat szeretnénk tanulni de nehezen megy. tisztelettel. Magdolna

    Válasz
  4. Somodi Erzsébet

    Nálam inkább az adott nyelv ismerete, amit tanultam, sajnos az életben nem használom folyamatosan és ezért elfelejtem a szavakat.
    Ahhoz, hogy visszajöjjenek a nyelvtudáshoz a szavak ismeretei, az adott nyelv országában kellene dolgozni.

    Az állandó munka és a családfönntartás nem enged időt ahhoz, hogy a nyelvgyakorlással foglalkozzam. Hiszen a pihenésre is kevés az idő.

    Külföldi munkavállalás lenne a megfelelő, hogy az adott nyelvet gyorsabban tudjam hasznosítani., mivel sokkal gyorsabban visszajönnének a tanult szavak. Még ha csak egy hónapról is lenne szó. Ennek több értelmét látnám. Nagyon jó az amit Ön csinál és próbál segíteni ezért KÖSZÖNET Önnek.

    Válasz
  5. Bordás Béla

    Azt nem tudom eldönteni, hogy hogyan értékeljem a nyelvtudásomat, de inkább afelé hajlok, hogy azt mondjam, hogy van némi ismeretem. Ez a probléma pedig abból adódik, hogy ha írott szöveget kell elolvasnom – és nem tartalmaz túl sok speciális (szakmai) szöveget, akkor azt nagyjából megértem, ám ha hallás után kell fordítani, akkor az esetek többségében nem értem meg, és keverem a hasonló kiejtésű szavakat (vagy meg sem hallom). Ezért ne tudom objektíven eldönteni, hogy van-e egyáltalán valamilyen tudásom. Szóval inkább nincs, mint van.

    Válasz
  6. Csákó Anikó

    Tisztelt András!

    A nyelvtudásomat nemtudom értékelni, mivel ha beszélnek hozzám pl németűl, megértem de nem merek vissza válaszolni. Félelem van bennem gyerekkorom óta. Leszeretném küzdeni az önbizalmammal van gond tudom. Mit tehehetek ön szerint? Várom válaszát.

    Tisztelettel:Csákó Anikó

    Válasz
  7. Virovecz Isvánné

    Kedves András! Fiatal koromban 2-szer elkezdtem angolt tanulni.Először 2 évet heti 1órában elég jól ment.Akkor még volt motivációm hogy valaha egy távoli országba eljutok meghivással.Nem jött össze.Kb 20 év múlva voltam szintfelmérőn középfoku kezdőnek megfeleltem de az igazság ezt a németnek köszönhettem.Nagyszerű német tanárom volt de egy nagyon-nagyon gyenge angol.A tanfolyamon viszont a többség szintje középfoku haladó igy visszamentem a kezdők höz náluk viszont többet tudtam bár az eltelt idő alatt sokat felejtettem.Azóta ujabb20 év telt el a memóriám sem a régi de leckéinek köszönhetően sok minden előjön.A forditás még valahogy régen is de a megértés.Sajnos a tanítás az iskolákban pocsék a mai napig.Talán fel tudom mérni 4 általános isk.korú unokám van akik jó tanulók akiknek szoktam segiteni az én gyatra angol és német tudásommal.Lehet sőt biztos hogy alulértékeltem magam
    én mint Ön is ìrta nincs kellő motiváció.De a tanulás nemcsak a tanulótól függ hanem a tanártól.Felnőttként nagyon gyenge angol tanárokkal is találkoztam.Ezért váltottam egy időben németre amit utáltam de a nagyszerű tanár által megkedveltem.

    Válasz
  8. Marika Százi

    Tisztelt Neményi András!

    Köszönöm az eddig angol lecke küldeményeket!
    Sajnos Férjem 2019 január 3-án elhunyt.
    Ezért kérem, hogy következőben ne fáradjon
    a küldeményekkel.

    Köszönettel
    Százi Frigyesné

    Válasz
  9. IBOLYA

    SZERINTEM NEM BESZELEM ELEG SOKAT AZ ANGOLT ES IDONKENT NEM JUTNAK ESZEMBE A MEGFELELO SZAVAK

    Válasz
  10. csapó feri

    Tisztelt Tanár Úr!

    Elgondolkoztató, amit írt. Bevezetőül annyit, én is az alulbecslők táborát erősítem. Évekig tanultam németül anyanyelvű néninél. Az eredmény=0. Tudom, sokan járunk ebben a cipőben, a miértjét azonban nem. Olvastam újságot, tankönyvet, hallgattam lemezt, kazettát. Hallgattam tanárt (ez volt az egyik legnagyobb tévedésem) annyi eredményt elértem, hogy „nyelvtanul” kicsit megtanultam, de németül?!! Fel is adtam. Köszönöm, hogy meghallgatott, Három éves gyermek hibátlanul beszéli az anyanyelvét der,die das, pedig egy szó nyelvtant nem hall. Tapasztalatom szerint a felnőttek is gyakran hibáznak ebben, de nemsokat törödnek vele. Nekünk is valahogy így kellene tennünk. Egy könnyűnek látszó feladat megoldását kérem búcsúzásul. „Egyed a kenyeret meggyel, ha nem kell, tedd el, majd megeszed reggel.” ezt kellene lefordítani „szegedire”
    Tisztelettel Csapó Ferenc

    Válasz
  11. Halmai Zsuzsa

    Régóta készülök hozzászólni. Még néhány napot kérek. Üdvözlettel Halmai Zsuzsa

    Válasz
  12. Pallér Gabriella

    Tisztelt nyelvmester,!
    Utoljara ,50evesen probaltam tanulni a nemet nyelvet.,Egy kulfildi utazasom miatt,hogy. legalabb az alapokat tudjam.
    Mire kiertunk a baratnommel megnyikkanni sem tudtam.
    Most mar 75eves nem megy

    Válasz
  13. Göndör Klára

    Az én esetem teljesen egyedi. Valamikor (20-30 éve) igen jól beszéltem angolul és franciául, a munkámhoz tartozott. Valójában én most csak az ismétlés céljából vettem Öntől hanganyagot, 72 évesen sem akarom elveszíteni a tudásomat, és nagy sikerként élem meg, ha egy-egy külföldit el tudok kalauzolni a városban Volt eset, hogy egy japán házaspárnak ellopták a metrón a tárcáját, és én láttam az esetet. Rárontottam a tolvajra,m és többen segítettek is. Visszaadta a tolvaj (földre dobta és elmenekült) a pénztárcát. És én átadtam nekik, és (angolul) kérdeztem, hogy hívjak-e rendőrt, mire ők: nem szükséges, és nagyon köszönték. Utána hálából meghívtak egy kávéra, és jól elbeszélgettünk. Segítettem nekik térképen megmutatni a főbb nevezetességeket.
    Ennyi történt, de szeretnék továbbra is formában maradni.
    Köszönöm a segítségét,és hiszem, hogy jó az Ön módszere.
    Sok sikert továbbra is!
    Klára

    Válasz
  14. Székely Edit

    Kedves Neményi András! – Nyelvmester!

    Ötvenes éveimben kezdtem tanulgatni angolul, mert ugyan németből van nyelvvizsgám,
    de szükségem van az angol nyelv ismeretére. Kezdetben az ön tankönyveiből próbálkoztam elsajátítani
    az angol nyelv ismeretét és a Duolingo programmal, aztán elmentem és egy nyelviskolában megmérettem a tudásomat. Besoroltak a közép haladok közé. Jelenleg odajárok hetente 2×2 órára tanulni, így kevesebb időm
    marad a Duolingon gyakorolni, mert még aktív dolgozó vagyok.

    Üdvözlettel

    Válasz
  15. Gábor K nagy

    Èn nemvagyok megelègedve azzal amennyit tudok,de nem tudom mit csináljak.holott mások azt mondják sokat tudok

    Válasz
  16. Jávor Kata

    Kedves András!
    Én évek óta próbálkozok elsajátítani az angolt.
    Minden évben neki rugaszkodom,majd úgy érzem egy bizonyos szint után újból és újból elakadok.
    Még nem adtam fel.De.
    Egyre jobban veszítek lelkesedésemből,évről évre.
    Talán tényleg alkalmatlan vagyok egy idegen nyelv elsajátítására?!
    Szóval,én a meglévő tudásom sem merem használni,így eredmények nélkül talán értelmetlenné válik majd az angol nyelv tanulása.
    Köszönöm bíztató leveleit.
    Tisztelettel Jávor Kata

    Válasz
  17. Dobor Bianka

    Tisztelettel! Én alulértékelem nem megy nagyon a nyelvtani rész nem értem.

    Válasz
  18. Takács István

    Üdvözlöm!
    A z én történetem ugy kezdödik, hogy a szomszéd ingatlant német házaspár vette meg, akikben végtelenül jó indulatu, segitő kész embereket ismertem meg. Eleinte mindig a közép iskolás lányom segitsége kellett beszélgetéshez, de később a tanulása miatt elmaradt a segitség. Mivel igényem volt a jó kapcsolat ápolására vettem német nyelv könyvet és autódidakta módon tanulni.,de őszintén bőven hagyott ez a módszer kíváni valót. ezért nem tudok erre válaszolni. Tudom, hogy nem jól beszélek.
    Az meg külön nehezitette a dolgomat, hogy eü. okok miatt visszatértek Berlinbe.Tehát a minden második napi beszélgetésnek „lőttek”. Amikor itt voltak a kiejtéseket figyeltem , igy valami meg maradt, de nagyon kevés. Már 4-5 alkalommal voltam külföldön ahol, nehezen 3-4 szóval kérdezni tudok, de ez nagyon kevés. Nyugdijas vagyok időm van, a tanulásra , napi 1-3 óra.
    Várom javaslatát.

    Tisztelettel: Takács István

    Válasz
  19. Demeter K atalin

    Felül értékelem a tudásom,közben naponta „VESZTEK EL A SZÓKINCSEMBŐL ” ,mire a CSalád : na de mami el múltál 88 ………hát ez van ha , a Fennvaló még itt akar látni. Tisztelettel D.K

    Válasz
  20. Iris

    Kedves Andras Nem hiszem hogy alulertekelem magam ha azt mondom hogy keveset tudok pedig eleg sok lecket kuldott nekem Sajnos ez az igazsag mar nem megy olyan konnyen mint fiatalon nyugdijas vagyok de szivesen fogadom minden faradozasat es halasan Koszonom Tisztelettel Iris

    Válasz
  21. Nemeth Hilda

    Ha megdicserik a nyelvtudasom-??-En tudataba vagyok annak,hogy meg nagyon sokat kell tanulnom,elsajatitani a helyes beszedet,de haladok naprol,napra ,azt en magamon eszre veszem-Nem muszaly azert senkinek sem dicserni,magamnak tanulok-tisztelettel-Nemeth hilda

    Válasz
  22. Fürstall Marusz

    Realista vagyok. Nem beszélem jól egyik tanult nyelvet sem. Minél többet tudok, annál inkább érzem, hogy nagyon messze vagyok a jó nyelvismerettől. Persze, jól esik, ha a külföldi barátaim megdicsérnek, bár tudom, hogy csupán cukinak tartják a fura ( avitt) szókészletemet. A gyerekeim fesztelen nyelvhasználatát és tudását őszintén irigylem és örülök nagyon, mert sokat tettem érte, hogy így legyen.

    Válasz
  23. Süttő István

    Többszőr megdicsértek már Ausztriában és Szlovákiában járva,hogy milyen jól beszélem a nyelvüket. Én ugyanis elutazásom elött veszem azt a fárdtságot és az út elött legalább 3 hónappal megvásárolom az idevonatkozó társalgási szótárt és amennyire tudom bemagolom amire esetleg szükségem lehet az úton,hogy megtudjam értetni Magamat. Persze azért tettem is valamit ,hogy megértsenek.Többek között 5 évig tanultam franciául a szakács iskolában 3 évig a technikumban újabb 2 évig ,majd Montpellierben,mint szakács vagy Németországban (NDK-ban) mint esztergályos egy daru gyárban Eberswalde-Finowban 3 éven át.

    Válasz
  24. Korim Edit

    Kedves András!
    Milyennek találom a nyelvtudásom? Az ember minél többet tanul bármiből, egyre inkább arra jön rá , hogy nagyon keveset tud. A lányom szerint konyhanyelven szólalok meg angolul, de megérti amit mondok. Nagyon egyszerűen tőmondatokban, de legalább értek valamit és kérdezni is tudok.
    Üdvözlettel.

    Válasz
  25. Dr Prém Magdolna

    Kedves,
    személyesen nem ismert, nagyra becsült András!

    Azért kapcsolódtam be leckéibe, mert kíváncsi voltam!

    Korom ( 3/4 évszázad) és volt foglalkozásom + egyéb okok kapcsán több nyelven is pampogok több-kevesebb sikerrel. Sokat segített a latin, aminek alapszavai több nyelvben megtalálhatóak, ha nem is úgy,ahogy ejtik – (olvasva könnyebb,érthetőbb számomra a szöveg )

    Köszönöm eddigi kapcsolatunkat, de úgy vélem és érzem, itt a vége.Felesleges rám pazarolnia idejét és energiáit.
    Ha mégis van,küldjön 1 röpke választ!

    Üdvözlettel,
    Dr Prém Magdolna

    Válasz
  26. Árvai József

    Én azért értékelem alul magam mert tudom csak nem jut eszembe a szó,illetve mondat!

    Válasz
  27. Tar Pataki Erzsébet

    Keveset tudok németül.megértem amit mondanak és megértettem magam.

    Válasz
  28. drToth

    Kedves András. Nehéz a maga által feltett kérdéesre válaszolni.Nagyon régen tanulgatom és alkalmazom a német és angol nyelvet.Anyanyelvem magyar,a hivatalos nyelvünk szerb.A gimnáziumi éveim alatt ami nagyon régen 1950 volt 4 évig az orosz nyelvet tanitották velünk.A német és angol nyelvtudásomat külföldi munkáim és az elmúlt évek kapcsolat fenntartása segitette. Többen vagyunk ilyenek akik külföldi munkájuk befejezte után hazajöttek,és szeretnék fentartani különbözö szintü beszédkézségüket. Erre hoztunk össze egy csoportott akik hetente egyszeri találkozojukon gyakorolják az angol és német nyelvet.
    Ez a csoport már 4 éve müködik aminek müködését tanagyagát én irrányitom. A fel,vagy leértékelés ezidáig fel sem merült.Sok kezdö nyugatra készülö egyén nállunk tanulta meg azt a minimális tudást amivel pl. Németországban sikeressen dolgozik.Ebben a munkában felhasználtuk az ön által leközölt tananyagot is amiért fogadja köszönetünket. Tisztelettel Dr Tóth András

    Válasz
  29. Rodika Uhrin

    Kedves András lehet hogy önnek van igaza jó magam vendéglátást tanultam mint szakács és vizsgáznunk kelet németből de csak szakmai téren tanultunk

    Válasz
  30. Albert Piroska

    Tisztelt Nemenyi Ur nekem nemet nyelvleckere lenne szuksegem mivel nem tukok nemetul csak nagyon keveset azt is az on segitsegevel amit at tecet kuldeni de szuksegem lenne egy konyvre esetleg amibol tanulhatnek

    Válasz
  31. Tóth István Róbert

    Tisztelt Neményi András Úr!
    Azt hiszem, reálisan értékelem „nyelvtudásomat”, gyakorlatilag ott tartok, hogy nyelvileg nem mindig helyesen, de megértetem magam, és többnyire megértem a hozzám szólót… nem is nagyon törekszem többre, irodalmi babérokra idegen nyelven nem török, életemből kevesebb van hátra, mint amennyit eddig megértem.
    Tisztelettel:
    Tóth István

    Válasz
  32. Bartpk Péter

    Alul, mert nehezen szólalok meg ,mindig össze akarom előtte rakni a mondanivalómat

    Válasz
  33. Ritzlné Erika

    Ha idegen országban megdicsérnek, hogy jól beszélem a nyelvüket, természetesen elhiszem. Attól függetlenül tudom, hogy szebben is kifejezehettem volna. Ez önbizalmat ad .

    Válasz
  34. Petrovics Gyuláné

    Úgy gondolom, hogy nem értékelem magam alá vagy túl, egyszerűen nem beszélek jól. Ennek oka elsősorban az, hogy keveset tudok a nyelvtanulással foglalkozni. Mindig fogadkozom, hogy több időt szánok a nyelvtanulásra, de soha nem sikerül. Ezért nehezen haladok.
    Szeretettel: Petrovics Éva

    Válasz
  35. Dr. Éltető Gábor

    Tisztelt Neményi Úr!
    1973 – ban középfokú német nyelvvizsgát tettem a Nyelvvizsga Központban.
    Azóta kétségtelenül sokat foglalkoztam a német nyelvvel, de főleg olvasás és fordítás szintjén.
    Beszélni nagyon kevés lehetőségem volt, a 35 év alatt tett néhány, egyenként 1-2 napos, hivatalos tanulmányutakon. Ennek megfelelően jómagam is alul értékelem a német nyelvtudásomat.
    Hiába a lefordított 15 regény egy német szerzőtől, az saját szórakoztatásomra szólt!
    Üdvözlettel
    Dr. Éltető Gábor, okl. gépészmérnök, nyugdíjas főiskolai docens.

    Válasz
  36. Patko Ján

    Ha megdicsérnek hogy jól beszélem az idegen nzelvet az csak aszt jelenti hogy serkenteni akarnak hogy még töbet foglalkozam a tanulásal.

    Válasz
  37. Ildikó Pituk

    Kedves András
    Èn biztosan tudom hogy kevés a nyelvtudsásom. Sokat számít hogy szemtől szembe vagy telefonon kell beszélni. Nekem fontos a kommunukáláshoz hogy lássam a reakcikat. Így biztosabb vagyok abban hogy jól értettem e beszélgetőtársamat.
    Remélem segítettem.
    Ildikó

    Válasz
  38. Pataki Judit

    Amit így-úgy elmotyogok németül, azt nem lehet nyelvtudásként értékelni.

    Válasz
  39. Tóth József

    úgyérzem ,hogy alulérzékelem magam.azt mondják hogy jó a nyelvérzékem jól ejtem ki aszavakat.de utcán nehezen tudok megszólalni kommunikálni külföldidiekkel.

    Válasz
  40. Turi László

    Az angol nyelvtudásomat alul értékelem, de jelenleg nem használom aktívan az idegen nyelvet.

    Válasz