El kell ismerni, hogy nagyon jól beszélt angolul. Ezután érthető módon, felmerült bennünk a kérdés, hogy miért akar angolul tanulni, amikor ilyen jól beszél…
Elmondta, hogy nem ő akar tanulni, hanem a feleségének és a gyerekének keres tanfolyamot.
Kíváncsiságból megkérdeztük, hogy érzi magát Magyarországon. „Remekül!” – hangzott vidáman a válasza, csak annyi a baja, hogy kevesen beszélnek angolul. Ugyanolyan kevesen, mint Koreában. Szerinte ott sem jobb a helyzet. Legutóbb egy hipermarketben lepődött meg, hogy nem talált angolul tudó eladót.
Ezek szerint még mindig itt tartunk, hogy a külföldieknek kézzel-lábbal kell mutogatniuk, ha akarnak valamit. A felmérések szerint pedig már a lakosság 35%-a beszél legalább egy idegen nyelvet az anyanyelvén kívül. Ezzel az eredménnyel állítólag az utolsó helyen állunk az EU-ban. (Még több infó a témában itt >>)
Az EU átlag 66%.

Tény, hogy Hollandiában nem találtam embert, aki ne beszélt volna angolul. Ausztriában azért sikerült, annak ellenére, hogy a statisztika szerint ott 78% ez a mutató.
Ugye, Ön is tesz azért, hogy egyre többen legyünk, akik bátran kijelentik, hogy legalább egy kicsit beszélnek egy idegen nyelven?
A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg itt, a blogon!
Nekem tetszik a koreai férfi véleménye, de ha már itt tartunk, nem lenne egyértelműbb magyar nyelvet is tanítani Magyarországon azoknak akik ide jönnek? Mert akárhová megyünk, mindenhol elvárják, hogy tudjuk a nyelvüket, akkor ezt mi is elvárhatjuk természetesen.
Sok sikert hozzá!
Üdvözlettel!
Weisz Frigyes
Hol találom az MP3 , szeretném letölteni .
Kérem írja meg , hol lehet .
Kedves András!
Szeretném letölteni MP3-ba, de nem találom, kérem írja meg, hogy hol lehet.
köszönöm
Kedves Anita!
Írjon egy e-mail-t az ügyfélszolgálatnak!
Kedves András!
Nem találom hol lehet mp3 letolteni. Kérem szíves segítségét. Köszönöm.
Kedves Zsuzsanna!
Írjon az ügyfélszolgálatnak egy e-mail-t!
Jó estét! Segítséget szeretnék kérni, nem sikerül az mp3-t megnyitnom. Köszönöm!
Kedves Judit!
Műszaki probléma megoldásában nem tudok segíteni.
Kérjen meg egy számítógépes szakembert.
ÜDVÖZLÖM! Nagyon tetszik ez a ta-
nulási mód, köszönet az ingyenes
leckékért. Remek kedvcsináló a nyelvtanuláshoz.
Nem találom hogy hol lehet mp3 ba letölteni a CD ket hiába irom be amit a levélben irt a könyvek mellé nyelvmester.hu/mp3/
Kedves Ilona!
Írjon egy e-mail-t ez ügyben!
Tiszteletem az MP3 anyagot szeretném letolteni, de nem találom. Francia nyelv.
Kedves Szilárd!
Írtunk e-mail-t.
Szerintem még mindig kevés az nyelvora az iskolákban, segítene ha egyes tantárgyakat angolul kellene oktatni a középfokú intézményekben. Persze ehhez nyelveket beszélő tanárok is kellenének ezért butaság hogy a diplomát nem kötik nyelvtudáshoz.
Szerintem más oka van a nyelv nem tudásnak.
A legnagyobb sajnálatomra november 26 óta nem érkezett hozzám a német nyelvleckék további anyaga..
Nem tudom, hogy ennek van-e valamilyen az oka? Nagyon sajnálnám, ha a továbbiak elmaradnának!
Tisztelettel :dr..Spingár Ferenc
Kedves Ferenc!
Utánanézek, mi az oka.
Tisztelt Neményi András , az én keresztnevem ERZSÉBET igen , Köszönöm szépen az eddig küldött leckéket , nagyon ÖRÜLÖK ,és nagy SEGÍTSÉGET jelent nekem ! Tisztelettel várom a további leckéket ! Üdv , Erzsébet !
Én jövőre leszek 70 éves. Az unokáim Németországban élnek. Most lett lehetőségem kimenni hozzájuk. A fiú 12, a kislány 3 és fél éves. Gondoltam hogy egy kicsit jó lenne ha én is tudnék németűl, bár ők beszélik a magyart. Az Önök módszerét, és korhoz nem kötöttségét nagyon szimpatikusnak találtam. 40 évvel ezelőtt egy utazás miatt tanultam a nyelvet egy fél évig, de abból már semmi nem maradt meg. Ha szorgalmasan tanulók úgy ahogy megtanulhatók még konyhanyelven beszélni?
Persze!
Sajnos nem nagyon javul a helyzet. Tapasztalatom szerint csak az tanul valamilyen nyelvet ,mert szüksége van rá.
Ên Kormos Tibor Mátyás, miért nem kaphatom meg a nyelvleckèket, csak azèrt mert kèt keresztnevem van? Szeretnèk ên is tanulni, kèrem tegye lehetővé!
Kedves András!
Köszönöm a leckéket, én már 85 éves vagyók, igy már nem utazok sehova, sok angol szót–már tudtam, de a kiejtése és a leirása nekem nehéz. Egyébként já govoju po russzki,
Köszönök mindent, és várom a többi leckét is.
Köszönettel: Biró Lászlóné.
Kedves András!
Az a tapasztalatom, hogy főként az 50-es korosztály nem beszél angolul. Ebben a korban már nehezebben tanulunk . Nagyon köszönöm önnek a leckéket, de őszintén szólva elvesztettem a fonalat. Sokat dolgozom, és nincs sok szavadidőm. Pedig szeretnék megtanulni legalább alapszinten, de nemtudom sikerülne e nekem. Mégegyszer köszönöm a segitségét! Szép vasárnapot kívánok önnek!
Üdvözlettel: Fodor Éva
Kedves András! Elfoglalt öreg nagymama vagyok
Már kevés benn az akarat
Unokáim előtt azonban nagyon szégyenlem, hogy nem tudok megszólalni angolul. Perdze állítom, hogy kiejtésben egy nyakatekert nyelv. Csodálkozom, hogy mégis ennyien beszélik.Félelmem az hogy az unokák kötzül biztosan lesz aki idegen helyről, orszából hoz magának társat és én nem fogok tudni beszélni vele. Nem adom fel, néha ha időm engedi kicsit angolozok. Sajnos az eddig tanult nyelvekből sem tudok felmutatni semmi tudást egy gyermekszülés utáni súlyos betegség miatt. A tanulásra az agy tornáztatása miatt is szükségem van. Ezer bocsánat a hosszú levélért. Sajnos anyagiakat már nekem nincs értelme áldozni erre. Passziónak viszont jó elfoglaltság.Köszönöm a segítségét.
Sajnos Magyarországon a nyelvtanulás későn kezdődött a kötelező orosz tanulás miatt. Szerintem akkor mindenki megutálta a nyelvtanulást és mivel külföldre csak 3 évenként mehettünk nem volt motivácio az angol,német nyelvtudásra. Az internet is hozzásegitett az angol elsajátitásához, de főleg az utazások. Nyelvtudás nélkül nem érdemes külföldre utazni. Remélem hogy most már rohamosan utolérjük a tö bbi országot,
mert jövőre már az egyetemre is kell legalább egy nyelvvizsga.
Kedves Tanar ur!
Melyik buldozer konyvrol beszel mert nekem emlekeim szerint nincs ilyen. Esetleg ezt interneten lehet elerni. Ha nem kerem segitsen
Udvozlettel Nagy Andrea
Kedves Andrea!
Én írtam ezeket a könyveket.
Nagyon köszönöm a lehetőséget, igazán egyszerű, egyelőre könnyűnek tűnik.
Ahány nyelv annyi ember !Plusz az ismert nyelv kultúrájának megismerés! Ez már igen.Én mindig csodáltam azt az embert aki nyelvet / nyelveket / tud,mint azt akinek van egy szép autója és a fejével baj van.Nem tud viselkedni, nem tartja be a szabályokat,más tollával ékeskedik stb ! A kérdésére válaszolva igen javul a helyzet egy a kényszer/munkahely/ és az iskolai ráhatás.Magyarország vezető nagy hatalom lehetett volna a nyelvek tudásában akar másban is,ha nincs Trianon és nincs szocializmus !Üdvözlettel Kedves András !
Hat igen, a mai vilagban…elengedhetetlen!
Orosz nyelvet tanult az en korosztalyom..magyar melle! Aztan valasztani lehetett ..angol,nemet nyelv kozott a fiam idejeben! Most az angol valasztasa melle…megtanulta a nemetet! Jol megel a nyelvtudassal…halad. En is tanulom az angolt…!
Koszonom a megerositeseket…leckeket. New York- ban elek,s dolgozom. Mindig tanulom…s fejlesztem nyelvtudasom.
Tisztel Tanár Úr!
Nem véletlenül, öreg koramben, még mindig probálom idegen nyelv tanulni. Islolaba orosz és francia nyelv tanultunk, bolgár az anya nelvem. Magyarországbán élek, állandól szenvedek a helyes íras és beszéles. Sokkal utaztám és a szláv orszagok mindig boldogultám. A nagyon kevés francia emlékem is segit nyugaton, de ott inkab angolul és német tudnak, ritka oroszúl. Sehól nem halottám magyarul vagy bolgárul.
Újbol bocsánat kérek a sok írás hibák. ( Pont és veszö nékul betü . .. , ,, vagy dupla betű ).
Marija.
Nagyon megtisztel leveleivel, tudjuk mindanyian hogy szeretnénk egy kicsit Angolul beszélni, de ha elolvasuk kedves segitö leveleit, rájövünk hogy nem is olyan nehéz. Mivel megjártuk Amerikát is, mert a fiunk NEW-YORKBAN DOLGOZIK, DE Ö OLY JÁTSZI KÖNYEDSÉGEL BESZÉLI AZ ANGOL NYELVET, MI MEG CSAK fülelünk és csodálkozunk.
De mi evvel a 78-éves fejjel valahogy elég nehézkesen haladunk az angol nyelv-tanulásal. Az akarat bennünk va, de haladás agyon lasu.
Töbszöri köszönet minden levelükért.!!
Tisztelettel.Mind régi tanulok.!!
Tisztelt tanar ur ,Koszonom a leckeket,Oromel tanulom a nemet nyelvet,Sok jo tanacsot adott,Edig nem nehez,,mivel ezz nekem a 4, nyelv,Szeretnek tobbet tudni az apolasrol, Igaz hogy nyugdijas vagyok de az melet kell dolgozni de a nyelvet is kell ismerni mert az nelkul nem lehet elindulni sehova ,Meg egyszer koszonom,,,
Tiszteletem!
Egyetértek és ez nem kör fügvénye!
Azon vagyok hogy a gyermekeim is tanuljanak valamilye nyelvet. A lányom elég jól beszél angolul, én is igyekszem példát mutatni nekik! Köszönöm a segítségét és minden jót kívánok!
Hi András ! I do speak Enghlish,but my gramma is not standing on a firm basis at all, and whan I want to speak a bit higher level, I’m confused! What can I do for that? Learning the gramma I know, but where can I start to make up for that ?
Thanks a lot.
Kedves Lilla!
Ha helyesebben szeretne beszélni, sokat segít, ha angolul olvas könyveket.
Sokkal jobb a helyzet, egy email alatt többet tanulok angolul, mint 4 angol óra alatt
Olyan hihetetlenül „nehéz” a fejem , nincs türelmem és időm is nagyon kevés van, ráadásul még dolgoznom kell bár nyugdíjas vagyok. Szóval sajnos velem van a hiba.
Amúgy nagyon szeretnék megtanulni angolul, de ilyen fejjel ez nem fog menni.
A fiatalabb generáciokra ez biztos igaz. A külföldiek többnyire őket szólítják meg. ( persze kiderülhet hogy egy másik külföldit)
Szerintem javul a helyzet. Bár a személyes beszélgetések hiánya nagyon visszavet és nem tudok kivel gyakorolni. Ezért interneten kerestem magamnak egy angolul beszélőt és Kanadában élő idősebb papával kezdtem levelezni és most ő jobban beszél, ír magyarul, mint én angolul. Persze kiderült, hogy magyar gyökerei is vannak és csak felelevenítette a nyelvet. Most azért én sem adom fel és próbálunk a dolgon javítani, mivel egyre többször beszélünk. JAVULOK!!! A számítógépem rakoncátlankodik, ez kicsit megtorpant és most spórolok egy újra. NEM ADOM FEL!!!
Teszik ez tanulási mód, csak azt s ajnálom, hogy nyomtatott formában /könyv/nem érhető el. Ha erre van mód értesitsenek. köszönettel
Kedves Neményi András!
40 éve tettem középfokú angoll nyelvvizsgát, akkoriban használtam is, sőt töltöttem 1 hónapot Cornwall-ban egy szakmai tapasztalatcserén, ami sokat segített a beszédkészségemen. Kb.20 éve egy német cég magyar leányvállalatánál kaptam állást, megtanulkltam németül, de az angolságom lassan megkopott és nyugdíjasként alig használom.
Kérem, tájékoztasson, hogy tud-e közép-haladó szintű nyelvi karbantartáshoz segítséget nyújtani.
Tisztelettel Frohmann Péter
Kedves Tanar ur….Szeretnem megrendelni a francia nyelv konyvet…..vartam ha on szolt mint amikor jott a nemet konyv…de nem lattam semmi..nem tudom hogy nem figyeltem vagy meg nem lehet kapnek…Nagyon megkoszone ha meg tudna mondani mikora varhato? Remelem hogy nem kestem el.
Egyszer mar irtam de nem kaptam valasz..de akkor.sajnos espanyolul irtam.. legyen szives valaszoljon nekem…mert nagyon szeretnem tanulni es a leckek annyira jo a kiegytese magyarul….Udvozlettel Mayte
Kedves Tanar ur….Szeretnem megrendelni a francia nyelv konyvet…..vartam ha on szolt mint amikor jott a nemet konyv…de nem lattam semmi..nem tudom hogy nem figyeltem vagy meg nem lehet kapnek…Nagyon megkoszone ha meg tudna mondani mikora varhato? Remelem hogy nem kestem el. Udvozlettel Mayte.
Én németet szerettem volna. Szerettem volna frissiteni korábbi tudásomat.Választ nem kaptam
Sajnos azt tapasztaltam, hogy sokan elkezdenek tanulni idegen nyelvet, de vagy idő hiányában, vagy türelmetlenség miatt hagyják abba a tanulást. Nincs elég idő ebben a rohanó világban. A nyelvtanuláshoz folyamatos ismétlésekre van szükség, Ha a nyelvoktató nem kedvelteti meg a tanulást, vagy rövid néhány órás tanfolyamokon vesz részt a tanulni vágyó és nem kap további segítséget, akkor elakad. Önállóan nagyon nehéz folytatni a tanulást. Nincs további ösztönzés. Az addig megszerzett tudás pedig feledésbe merül ha nem használjuk a nyelvet.
A fiatalabbak inkább, akik beszélnek angol nyelven. Mivel tananyag ált. és a további iskolákban is.
A közép és idősebb korosztály kevésbé.
Én is azon vagyok, hogy megtanuljam. !
Üdv
Sajnos nagyon kevesen beszèlik az angol nyelvet sőt,már más nyelven is alig vagy nem tudunk meg szólalni csak kèzzel lábbal èn szègyelem magamat ön tökèletesen le irja az igazat,vègül is bele estem abba a hibában a hogy ön emlitete el keztem nènetül le irni hát tèleg nincs èrtelme igy könnyebb lesz a tanulás,köszönöm szèpen.
Szerintem is kevesen beszelunk angolul, jo magam is!
Üdvözlöm! Próbálok rá időt szakítani, ahogy tehetem. Most éppen az olaszt tanulom, nagyon jó érzés, amikor hosszabb idő után is eszembe jutnak a szavak és a mondatok. Köszönöm Önnek a lehetőséget!
Tisztelt Neményi Tanár Úr!
Elnézést kérek, hogy ilyen soká válaszolok!
Több hétig nem tartózkodtam itthon, és ahol voltam éppen rossz volt a
számítógép. Nem számítottam rá,így az enyémet itthon hagytam.
—
Környezetemben elég sokan beszélnek angolul, de ha a munkából hazatérnek,
még sok a tennivalójuk. Nem érnek rá angolul beszélgetni, pedig nagyon jól
beszélik az angol nyelvet. Mindegyiküknek nyelvvizsgájuk is van.
—
Ha nem is érem utól Őket, azért igyekszem, sok a behozni-valóm!!!
Tisztelettel: Blahó Gizella
Köszönöm az ajánlatát, ha modom adódik élni fogok vele. Üdv. István
valamelyest, a fiataloknál mert nekik már kötelező.
Véletlenül leíratkoztam. Mit tehehetek?