Már vagy ötször visszatekertem, mégsem értettem, ami elhangzott…

Filmet néztem a minap. Nem értettem egy mondatot, visszatekertem, és meghallgattam újra. És újra. Aztán még vagy háromszor. Legalább ötször visszatekertem, de csak nem bírtam kihámozni, mi hangzott el.

Ekkor megelégeltem az egyoldalú küzdelmet, és rátettem a feliratot is. Még szerencse, hogy volt ilyen lehetőségem, különben talán még most is az előtt a film előtt ülnék… És láss csodát, teljes siker. Így már megértettem.

Ekkor bejött a szobába a feleségem, megkérdezte, miért feliratozva nézem a filmet?

Mert nem értettem, mit mondtak, válaszoltam. Tessék, leveszem a feliratozást, itt a szöveg, te érted, mi hangzik el itt?

Nos, elsőre ő sem értette, meg másodikra sem. A harmadik visszatekerés után rátettem neki is a feliratot.

Akkor hitetlenkedett egy sort, satöbbi, satöbbi, tulajdonképpen lényegtelen.

A lényeg, hogy ezt a filmet… Na mit gondol, milyen nyelven néztem?

Eltalálta, magyarul beszéltek a filmben.

Ha hiszi, ha nem, a magyar hanggal küzdöttünk ekkorát, és a megértéshez szükségem volt a magyar nyelvű feliratra. Elismerem, ritkán fordul elő, de nem ez volt az első eset.

Mi ebből a tanulság?
Ha még az anyanyelvünkön is előfordulhat ilyesmi, akkor egy idegen nyelven sokkal gyakrabban történik velünk hasonló eset.

Ezt egyáltalán nem kell szégyellni.

Fel a fejjel, nem szabad ezen keseregni, annyiszor tekerje vissza, amíg sikerül megértenie. Vagy tegye rá a feliratot is, ahogy én is tettem.

Ön is járt már így, hogy az anyanyelvén szóltak Önhöz, és bizony nem értette?

A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

102 hozzászólás a(z) “Már vagy ötször visszatekertem, mégsem értettem, ami elhangzott…” bejegyzéshez

    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Gábor!

      Magyarországi címre vállalja csak a Posta a szállítást, ezért magyarországi címet adjon meg, lehet ismerős, rokon, barát, mindegy, ő átveszi és majd továbbítja Önnek.

    2. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Csak magyarországi címre szállít a posta.

  1. AvatarBakos Elemér

    Köszönöm!Minden csak a gyakorlás és akarat kérdése napiszinten. Várom a következő leckét. Üdvözlettel! B E”

    Válasz
  2. AvatarCsutak Erzsebet

    Hasznos jo otletes parbeszedek !…Nagyon tetszi el vezet tanulni, pedig igen bene vagyok a korban !…
    Varom a kovetkezo lecket !…koszonom szepen !…

    Válasz
  3. AvatarLusek Istvánné

    Kedves András én egy 60 év feletti vagyok és én nem vizsgázni szeretnék csak az alapokat mivel a szomszédba elöl magyarul nem beszélö fiatal házaspár laki és van nekik egy kis gyermekük én sokat vigyázok rá és a szüleivel se nagyon tudok kommunikálni ezért szeretnék megtanulni hal lehet én napi tömb órát tanulok én nagyon köszönöm hogy küldi a leckét igyekszem megtanulni űdvözlette Lusek Istvánné

    Válasz
  4. AvatarGyurkó Józsefné

    Igen, a szabadságom alatt külföldön sok angol szót nem értettem, alap és középfok között vagyok,de sajnos dialektussal beszéltek és a másik probléma pedig a szavak ismeretének hiánya.
    Tisztelette: Gyurkóné

    Válasz
  5. AvatarNemènyi András

    Volt hogy tájszólássall beszèltek hozzám, de a mondatokból kiszürtem a lehetséges közölnivalót ,így rájöttem a beszèd mondanivalójára.Ez a nèmetnèl is müködik!

    Válasz
  6. AvatarIlona Pilisi

    Szép napot ! Én ettől amit kaptam mondatokat kicsit többet tudok , de nagyon jó a fonetikus írás ! Annyit tudok ha az ember élesben használja kis időnek el kell múlni hogy tudja használni ! De nagyon jó leckék és jó mondatok !

    Válasz
  7. AvatarVarga Ica

    Igen. Vannak taj nyelvek. A Kinai kiejtest angolba alig ertettem meg. Napi szinten gyakorolok. Mar probalom a ragozast is gyakorolni. Lassan de haladok. Koszonom a tanacsait, jol Jon a biztatas.

    Válasz
  8. AvatarHollosi Jánosné

    Én bátran megmerek szólalni angolul .
    És nagy örömmel tölt el amikor látom hogy megértik amit mondok . Élvezem a tanulást és mindennap várom az ujabb angol leckét .

    Válasz
  9. AvatarFODOR LAJOS

    A tájszolásokat nagyon nehezen lehet megérteni és még ráadásul gyorsan mondják. Ők megértenek ,de nekünk nehéz , akimost tanulja a nyelvet.Kel egy kis idő amig megszokja az ember. Pl. egy Dunántuli Magyar , nehezen érti meg egy Erdélyi székelyt .Forditva a székely megérti a Magyart .

    Válasz
  10. AvatarCHAMILLA JUDIT

    Tisztelt András !
    Sajnos elég sűrűn előfordul ! És csak intek hogy nem értem !Pedig nagyon szeretném érteni és válaszolni!

    Válasz
  11. AvatarVáradiBéla

    Kedves Neményi András a Buldózer Címü könyvböl könyeben tanulok mint máss egyébként ,Viszont a nekem kűldött zene fájl elveszet,kérem külgye el megegyszer nekem.köszönöm.

    Válasz
  12. AvatarSnekszer Károly

    Kedves András!
    Amit én csinálok, az már csak pótcselekvés. Mindig felébred bennem a tudásvágy, de már csak álom, hogy én megtanulok angolul. A 75 évemmel már nincs is miért, hacsak az örök vadászmezőkön nem veszem hasznát. Bocsi, hogy ismét reagáltam az 50-60 éveseknek küldött hirdetésre.
    Sok sikert!
    Károly bácsi

    Válasz
  13. AvatarGarai Sándorné

    Kedves András.
    Szeretném megvásárolni az angol Buldózer könyvet és kazettát lemezt.
    Sajnos mindig lemaradok a kedvezményes vásárlásról.
    Amennyiben van rá lehetőség küldje el és szíveskedjék tájékoztatni a fizetés és a csomag küldésének módszeréről.
    ide várnám a tájékoztatást.
    Üdvözlettel
    Garainé Piroska

    Válasz
  14. AvatarLaczkóné Papp Katalin

    Tisztelt Neményi tanár úr!
    Már többször tapasztaltam én is ezt a problémát, azt hittem, hogy “a hiba az én készülékemben van”. Gyakran előfordul ez a rádiót hallgatva is. Riporterek és riportalanyok egyaránt sok hibát követnek el szóhasználatban és artikulációban. Valakinek meg kellene már hallani ezt a “felsőbb régiókban” is. Köszönet Önnek, hogy a szép magyar nyelvünkre is felhívja az emberek figyelmét.
    Az idegen nyelvek tanításában is további sikereket kívánva tisztelettel üdvözlöm: Katalin

    Válasz
  15. AvatarNormanka

    Én rosszul hallok, nem hangosnak kellene lennie a hangoknak, hanem a fiatalabb fülemhez képest a frekvenciaspektrum kapott egy differenciált szűrőt, ami az érthetőséget még jó szöveg esetén is zavarja. Előnyös a feliratozás. Ráadásul a mai, igénytelenül szinkronozott filmek zenei sávja elmaszkírozza a beszédet; ellenpélda az Avatar, ott zene ide, zene oda, megoldották, hogy a szöveg megkapja az elsőbbséget.

    Válasz
  16. AvatarJánosné Tarcsa

    Kedves András!
    Szeretném megkérdezni hogy a Bulldózer
    Német könyvet hogy tudom megrendelni.
    Köszönöm!

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Küldjön egy e-mail-t az ügyfélszolgálatnak.
      info kukac nyelvmester pont hu

  17. AvatarKovácsné Hanák Magda

    Már több alkalommal el kezdtem az angol nyelv tanulását. Sajnos nem vagyok eléggé kitartó!!4 pedig nagyon zavar amikor utcán egy külföldi embertársam kérdez valamit és én állok, némán mert fogalmam nincs, hogy mit szeretne megtudni!!!
    Most szerettem volna elérni az angol leckét de valamiért nem sikerült.Tisztelettel és ember baráti szeretettel üdvözlöm: Hanák Magda.

    Válasz
  18. AvatarBalogh Sándorné

    Kedves András!
    Bár a hallásommal van gondom, mégis érzékelem , hogy az anyanyelvünk elég rossz úton sántikál.
    Sok az idegen szó, hadarnak, orruk alatt motyognak és rengeteg a szópótló és a húzó-nyújtó szó.
    A feliratos filmeket jobban kedvelem, mint a szinkronizáltat, mert itt is sok a kiejtési probléma.
    Szeretném kérdezni: felteszem feliratozva, az valami átállítási mód vagy eszköz.? Nem merek hozzányúlni,
    mert félek, hogy nem tudom visszaállítani. A fejhallgatót én is szívesen használom. A legjobb módszer a
    nyelvtanulásnál: hallgatni a Cd-ket és hangosan ismételgetni, ahogyan tanítja. Az írás is jó, de csak ami a
    könyvbe van leírva, mert olvasható, átlátható. Köszönöm, hogy hozzá szólhattam. További szép napot.
    Maradok tisztelettel: Zsófi

    Válasz
  19. AvatarVida István

    Tisztelt Tanár úr!
    Olvasom levelét én is jártam ugyan úgy,mint ön.Én egy másik dologgal vagyok elakadva.Nagyon sokan
    már nagyon helytelenül beszélik a magyart.Sokan nem tudják,hogy mit akarnak elmondani,vagy nem
    tudják kifejezni.Ezt úgy adják elő,hogy nagyon sok az “ö,ő,és a hangok nyújtása.Ennek Lőrince tanár úr
    sem örülne.
    Üdvözlettel,Vida I.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves István!

      Emlékeim szerint, ez már a 70- es években is így volt.
      Édesanyám ült a tv előtt, és megjegyezte, hogy mennyire nem tud beszélni, aki a tv-nek nyilatkozik.

  20. AvatarPolgár József

    Tisztelt tanár úr!
    Igen,velem is előfordult már sokszor,hogy adott szöveget nem értettem meg.Sajnos rohanó világunkban sokan vannak akik hadarva ,illetve olyan kifejezéseket használva beszélnek ,aminek maguk sem tudják a jelentését.Szerencsére nem vagyok szégyenlős,általában visszakérdek.
    Tisztelettel: Polgár József

    Válasz
  21. AvatarBaráth András

    Kedves András!
    Én a slágerszövegekkel vagyok bajba időnként. Volt olyan eset, hogy kb. 20 évvel később jöttem rá, hogy nem is azt a szót mondja, amit én kihallottam a szövegből, miután rákerestem a slágerszövegekben.

    Válasz
  22. AvatarMárti

    Igen én is jártam már így sőt ,sőt szemtől szembeni beszélgetésnél is,ha nem jól artikulálta a hangot az illető.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Úgy elég sokszor jártam én is, kezdő nyelvtanuló koromban.

  23. AvatarSós Gábor

    Tisztelt Tanár Úr!
    A beszéd is egy alkotás, és nem mindegy hogy mit alkotunk, és hogy milyen minőségben.
    Minden beszédnek van utóélete, mert az elhangzása után még sokáig emlékezhetnek rá azok akik ezt hallották. Régen, főleg a középkorban olyan tökéletes művészeti alkotásokat készítettek (szobrok, festmények, épületek, bútorok), amelyet a mai kor embere csodál, és igazi értéknek tekint. A modern művészethez már magyarázat is kell, mert nézhetjük az alkotást órákig is, akkor sem tudunk rájönni arra hogy a “művész” mit akar vele ábrázolni, vagy közölni. Az épületek és bútorok minősége is silány, de bármilyen használati tárgy, ruha, cipő legfeljebb pár hétig vagy hónapig bírja. A régi nagy írók és filozófusok szavait és bölcseleteit a mai napig emlegetik és idézik, mert azok valódi alkotások. A mai kor emberének minden alkotása és ebbe a beszéd is beletartozik, felületessé, silánnyá és persze rövid életűvé válik, mert nem törekszik a minőségre, és a tartósságra. Lehetne és kellene is ezen javítani, és ebbe komoly felelőssége van a szülőknek, tanároknak és természetesen minden embernek, hogy hogyan próbál közölni valamit másokkal.
    Tisztelettel: Sós Gábor

    Válasz
  24. AvatarSass Ferenc

    Tisztelt Nyelvmester!
    Mindenkivel előfordul, hogy egy-egy elhangzott szöveget elsőre nem ért meg. Különösen igaz ez akkor, amikor az előadó elharapja a szavak végét, vagy az orra alatt motyog. Az idegen nyelv esetében pedig az a gondom, hogy megtanulom ugyan az adott szót, vagy mondatot, de mivel nem mozgok olyan közegben, ahol használhatnám, egy idő után elfelejtem. Akivel ilyen nem fordul elő, az nagyon szerencsés ember.
    Szép napot és további sikereket kívánok Önnek!

    Válasz
  25. AvatarBlahó Gizella

    A technika ördöge a nevem fölé tett egy oda nem illő pár betűt!/ TISZ/
    Elnézést kérek!

    Válasz
  26. AvatarBlahó Gizella

    Tisz
    B.Gizella
    2018.07.20. 15.17

    Tisztelt Neményi tanár úr!

    Sajnos sokszor bosszankodom az érthetetlen szövegek miatt a TV-ben is, rádióban is!
    Pedig vannak olyan adások, amiben érdekelne, hogy mit mondanak.
    Motyogás, hadarás, rossz artikulálás jellemzi a beszélőket. Sokszor azon csodálkozom, hogy a
    beszélők hogyan értik meg egymást? Vagy nem is érdekli Őket , hogy ki mit mond?
    A telefonban is előfordul, hogy nem értek minden szót, ekkor visszakérdezek.
    A helytelen helyesírás is bosszant, akár ismerőssel, vagy Céggel levelezem.
    Ezen az oldalon is találkoztam egy párral!
    Nagyon szép a magyar nyelv, tudni kellene szépen használni!!!!

    Tisztelettel: B.Gizella

    Válasz
  27. AvatarTrócsányi Zoltán

    Színházba moziba már azért nem járok, mert kicsit nagyot hallok és még hallókészülékkel is problémám van a szövegértéssel, különösen, ha zenei aláfestés van vagy más egyéb zavaró hangeffektusok zavarják a tiszta beszéd megértését. Csupán az segít az elmondottak hallatán, ha az agyam utólag a mondottak elhangzása után kapcsol és a szövegkörnyezet, vagy helyzet alapján beugrik, mi volt a meg nem értett szó, vagy szavak értelme.A tisztán artikulált beszédet jól értem, de sajnos sokan még magyarul sem tudnak szépen beszélni.Magam is rájöttem, hogy nyelvtanulásnál az elhangzott szöveg egyidejű olvashatósága sokat segít, mert az idegen nyelven elhangzott szöveg megértése még nagyobb problémát jelent, mint a magyar szövegé.

    Válasz
  28. AvatarZ. Mária

    Kedves András !
    Van az ismerőseim között olyan egyén, akihez bizony tolmácsot kellene fogadni, hogy megértsem, milyen nyelven beszél, vagy inkább össze- vissza hablatyol, természetesen magyarul próbál kommunikálni, de az egy tragédia!!
    Csak azt nem tudom, ezek az emberek hogy járták ki a nyolc általánost, ha a tanár sem értette amit kuruttyol. Sokan ezen nagyokat nevetnek, hogy ” milyen jópofa!” de én inkább sírnék, nem nevetnék rajta! A Got Talentben néztem, hogy egy papagáj milyen érthetően utánozza, amit kérnek tőle, még énekelt is és érthető volt az angol kiejtése.
    Az ilyen” jól” kommunikáló ember hogy taníthatja a gyermekét a magyar nyelvre!!
    Ráadásul az ilyen ember még nagy önbizalommal van és még ö nézi le azt az embert, aki normálisan beszél.!!

    Válasz
  29. AvatarVégh Irén

    Igen, előfordult. Gyors, raccsoló beszéd, vagy tàjszólás. A TV_sek szándékosan gyorsan beszélnek mintha 5 perc anyagát 1 perc alatt kéne elmondani.

    Válasz
  30. AvatarTóth István

    Kedves András, Tisztelt Tanár Úr!

    Nem kellően tagolt, magyar beszédnél, flegmán kiejtett szavaknál előfordult, hogy elsőre nem értettem.
    Ezenkívül a tájszólások-, és unokám beszédjének értéséhez néha szükségem volt szótárra.
    A tanult angol nyelvet jobban értem, kivéve a japánok artikulátlan angolját akik beszéd közben szüneteket tartva, fejüket kopogtatva hívják elő memóriájukból a szavakat, de nem adják fel a küzdelmet.
    Prezentációkon találkoztam profi angol előadókkal, akiket élmény volt hallgatni, legfeljebb néhány
    szót utólag meg kellett a nézni a szótárban, hogy a teljes kép összeálljon. Az angol nyelv sokkal
    egyértelműbben fogalmaz a magyarnál, ahol sokszor a kifejezés környezete dönti el a helyes jelentést.
    Utcai angol beszédnél néha féltem kérdezni a bőbeszédű választól tartva, holott az udvariasságból
    eredt.

    Üdvözlettel:
    Tóth István
    .

    Válasz
  31. AvatarPéter

    Ez természetes.
    Bármely nemzet angolt tanult képviselőjével eltársalgok a közös nyelven. A lelki törés és visszakérdezés az az igazi angoloknál van, hogy mit is mondott. No ez a skótoknál már fokozottan előfordul.
    Magyar nyelven ez csak politikusokkal fordul elő. Egyszerűen nem értem miről beszél?
    Üdv

    Válasz