Ismeri ezt a mondást? Nekem először 1982-ben mondta ezt az osztályfőnököm.
Illetve, ő így fogalmazott:„Gyerekek, minél többet tud valaki, annál inkább rájön, hogy milyen keveset tud.”
A nyelvtanulásban átéltem ezt a folyamatot. 15 éves koromban már meg tudtam magam értetni német anyanyelvűekkel, persze nem hibátlanul – sőt, rengeteg hibával – de elmondtam, amit akartam. Érettségi után, amikor megszereztem a középfokú nyelvvizsgát, akkor nagy büszkén úgy éreztem, hogy „na, akkor most tényleg megtanultam németül!”
Ezt követően belekezdtem egy német nyelvű könyv olvasásába. Nem várt meglepetés ért: rengeteg ismeretlen szóval találkoztam, kifejezetten nehéz olvasmánynak bizonyult. Pedig nem is szépirodalmi mű volt, hanem csak alig 100 oldalas vékony füzetecske. Máig emlékszem, egy western történet volt a vadnyugaton.
Akkor csalódottságot éreztem. Rájöttem, hogy bár sokat tanultam addig, még mennyi tanulnivaló vár rám a jövőben… és ez azóta is így van: „minél többet tanulok, annál kevesebbet tudok”. Már nem okozna gondot annak a western történetnek az elolvasása, de az ember mindig új kihívásokkal, új tanulnivalókkal találja magát szemben a nyelvtanulás során. Még egy felsőfokú nyelvvizsga után is!
Ugyanakkor az is fontos, hogy értékeljük magunkban a már megszerzett tudást, és büszkék legyünk magunkra! Nem biztos, hogy az a cél, hogy szépirodalmi műveket olvassunk eredeti nyelven. Nyugtázni kell az apró sikereket is. A legnagyobb hiba a tanulás során, ha túl magas, irreális elvárást támasztunk magunkkal szemben!
Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy másik gimnáziumi emlék is, az orosz órákról: annyit nem tanultunk meg, hogy egy pohár vizet tudjunk kérni, de kívülről meg kellett tanulni Puskintól Tatjána levelét.
Az orosz tanárunk elmondta nekünk, hogy ő azért akart megtanulni oroszul, hogy Puskin műveit eredetiben olvashassa. Szép cél, egy orosztanárnak. Én időközben rájöttem, hogy kevesebbel is beérem: arra törekedtem, hogy a hétköznapi szituációkban boldoguljak, és társalgási szinten megtanuljak oroszul.
Tehát amellett, hogy tisztában vagyunk azzal, mennyi mindent tanulhatunk még, azt is nyugtázni kell, mennyi mindent megtanultunk, amit már használhatunk pl. egy külföldi utazás során! Fontos, hogy legyünk büszkék a már megszerzett tudásunkra, és legyünk motiváltak is, ösztönözve érezzük magunkat a folyamatos tanulásra!
Ön mit gondol erről?
Szokta-e nyugtázni, mennyi mindent tud, illetve mennyi mindent nem tud még az adott idegen nyelven?
Tisztelt uram a lehetőséget ki hagyva nem tanultam még angolul de most olyan helyen dolgozon ahová nyelv tudás kell ezért kérem önt hogy ha lehetséges tanítást kérni akkor kérem szépen az imail ban a tanítási lehetőséget adja meg nekem. Tisztelettel Musa Tünde
Szerintem nem igaz attól függ milyen életet él valaki. Most akarok német nyelvű cd-ket rendelni sikeresen dolgozok a szakmámban szakácsként egy közétkeztetési cégnél Balatonfüreden korházi konyhán és nem tudom mi lesz mivel ez év decemberében közbeszerzési pályázatra kiírják a konyha üzemeltetést és nem mondanak semmit. kérem küldjön ajánlatot emailben mert szükségem van a nyelvre.
Igen, sok mindent nem tudok még, de ha nem gyakorlom, azt is elfelejtem,amit tudtam.
Engem mindig több tanulásra ösztönöz ha rájövök mennyi mindent nem tudok még.
Tisztelt Neményi Úr! Én is úgy érzem, hogy minél többet tanulók, annál kevesebbet tudok. De én azt hittem, hogy ez csak a kezdőknél van. Nem gondoltam, hogy még a nyelvmesternél is!? A könyvtárból kihozott angol füzetnek a fordítását egyre jobban élvezem. A Bulldózerben a párbeszédeket nagyon nekéznek érzem!!! Tisztelettel Kőszegi Mária.
Üdv sajon semit nem tudok németül
Köszönöm hogy segít a német nyeltudàs gyakorlásában
Tisztelt Tanár Úr!
Mindenben egyetértek Önnel, az apró sikereket is tudom értékelni, 72 után is napi szinten foglalkozom a nyelvtanulással. Köszönöm eddigi segítségét, további sikereket és jó egészséget kívánok Önnek!
Katalin
Jo napot kivanok. A nevem. Zsuzsi. Szeretettel koszonom hogy szamomra lehetove teszi az Angol nyelv tanulasat. Florida Allamba elek es itt jartam iskolaba de ert egy csunya baleset es a 4. Osztalyt mar nem tudtam elvegezni. Alapokat tanultam meg. Sajnos Abba kellett hagyni a Community High school t. Ennyit roviden. Koszonom szepen hogy tanulhatok On altal.Sajnos serult a rovid memoriam. Neha felcserelek betuket de igyekezni fogok 70 evesen. Sohasem keso. Legyen szep napja.
Tisztelt Tanár Úr!
Sok időbe telik, mire az ember rájön, hogy nem tud semmit – ezt a kis idézetet kaptam egy munkahelyi összejövetelen. Mindenki kapott idézetet: én elgondolkodtam az enyémen és azóta is emlékezem rá. De nem bánkódom a kevés tudásomon, mert igyekszem akár gondolatban is lefordítani egy-egy mondatot. (Nem árt és hátha használ:)
Köszönettel: Mary
Kedves András!
Legutóbbi levelét nagyon köszönöm! Nagyon tanulságos volt számomra is. Magam részéről tisztában vagyok a korlátaimmal, de nagy kedvvel tanulom a német nyelvet. Ráadásul teszem ezt annak ellenére, hogy nem a legfiatalabb korosztályhoz tartozom. Szeretnék olyan mértékig megtanulni németül, hogy tervezett német nyelvterületű utunk során viszonylag könnyedén el tudjak boldogulni.
Tervezem még azt is, hogy egyes német nyelvű műveken átrágjam magam. Pl. már beszereztem az Újszövetség német-Magyar nyelvű példányát, mely azzal az élménnyel kecsegtet, hogy meglehetősen ismerve a szentírás sorait, annak német nyelvű változata komoly élményt fog jelenteni számomra.
Egy pár szóban visszatérve az Ön által is említett orosz nyelvre, elmondon azt, hogy 10 évig tanították az orosz nyelvet, még szigorlatoztam is belőle, és utólag bánom, hogy nem vettem elég komolyan. Még gondolkozom azon, hogy ha a német nyelvtanulásnak a hivatalos részét befejezem, felfrissítem szerény orosz nyelvtudásomat. De ez még a jövő zenéje.
Ráadásul a Putyin által inditott háború mérsekelte az orosz nyelv felfrissítésével kapcsolatos kedvemet.
Utalom a háborút!
Önnek a továbbiakban is jó egésuséget, és további sikereket kívánok!
Üdvözleztel: Szőllősi László Ant
Én próbálnek többet gyakoroni és szeretnék is ,de sajnos a szüleim és az anyósomék nagyon betegesek és idősek is .Ezért nagyon lassan haladok,mert kevés időm van rá. Mindenben egyetértek önnel!
Kedves András!
Még általános iskolás koromban kezdtem németül tanulni. Aztán folytattam a középiskolában. Mivel ott vegyes tudású osztályba kerültem, nem sok motivációt kaptam a tanulásra, mivel beszélni már igen jól tudtam – köszönhetően a rendszeres több héten keresztül tartó német vendégeknek. Aztán egy kicsit leült ez a tudás. Főiskolás koromban az orosz volt a kötelező, lehőség volt felvenni második nyelvet is, de ezt nem tettem meg, mivel annyi más érdekes dolog volt. Aztán gyes alatt mégis úgy döntöttem, hogy megcsinálom a német középfokot, de ehhez nem ártott egy kis ismétlés. Jelentkeztem egy középhaladó csoportba, de ott a bemutatkozás után azt mondták a csoporttársak, hogy inkább ne szólaljak meg, mert ők ennek felét sem tudják. A nyelvvizsga sikerült. Utána megint leült egy kicsit az ismeret. Így megint úgy éreztem, szinte semmit sem tudok mondani. Aztán eljöt 2001. amikor Horvátországban nyaraltunk. Ott találkoztam egy osztrák házaspárral, és beszélgettünk. Később megkérdezték, hol tanultam a nyelvet, akkor nem akarták elhinni, hogy német nyelvterületre be sem tettem a lábam, csak a tanárnőm, a német anyanyelvű férjétől tanult, s azt az ismeretet adta át nekem. Erre igencsak büszke voltam, hiszen német anyanyelvűtől jött a visszajelzés.
Jópéldának tartottam az orosz nyelvet,én is kötelezően tanultam egykoron. Tudtam is használni egy kijevi szakmai kiránduláson Csak sokkal később jöttem rá,hogy mennyi mindent nem tudok sem orosz,sem más nyelvekből. .Ehhez több idő kell.hogy az ember felmérje.
Ez valóban így van tanulni kell
Amikor úgy érzem hogy tudok valamit, jön egy új téma, meg a blokk! Amúgy nyelvtanulásban egy elképesztően lusta ember vagyok, meglátszik a tudásomon! Szokták mondani hogy engem értenek a legkevésbé, akkor elszomorít, jő az este és megint lusti vagyok! Szerintem a véremben van, és valójában én vagyok a lúdas hogy az értetlenségem határtalan!
Sajnos ez valóban, így van, mikor elkezdünk örülni, hogy eljuttunk egy szintre rá kell jönnünk hogy még nagyon hiányos a tudásunk.
De ez így van jól.
Kedves Tanár Úr !
Ugyanez a véleményem a tanulásról , mint Önnek.
Most nem tanulok , nem lelem a helyem ebben az istentelen hőségben. Várom a kedvezőbb időjárást , gondolom mindenki igy van ezzel , még Őn is.
Tisztelettel D. E
Igen, nekem is melegem van mostanában.
Üdv.
Alap nèmet nyelvtudással.
Kint dolgozok Ausztiában.
Összesen egyenlőre 4 hónap.
Mivel szövegkörnyezetben èlek,dolgozok ès tv műsor ..
Így mindennap egy kicsivel tőbb.
A kevès nèha több.
Üdv.
Kedves András!
Én még messze állok attól hogy egyáltalán megszólaljak is.
És valóban minél többet tanulók annál kevesebbet tudok. Úgy érzem!
Tisztelettel: Branduschek Beáta
Kedves tanár úr!
Igen, tökéletesen igaz minden amit megfogalmazott. Különben én a mondást úgy hallottam, hogy MINÉL TÖBBET TUDUNK AZ ÉLET BÁRMELY TERÜLETÉN (LÁSD TUDOMÁNY, CSILLAGÁSZAT) ANNÁL TÖBB KÉRDÉS MERÜL FEL.A „nagy okos, állítólagos felvilágosult tudorok” nem is tudják, hogy milyen keveset tudnak és sajnos az átlagember még kevesebbet. Csak a képmutatás. Az igen 1000-rel.
Tisztelettel: Sz.T.
Igen, teljesen igazat adok önnek! Nekem is az a véleményem és tudom is magamról, hogy soha nem jutottam és nem is fogok eljutni arra a szintere , hogy komoly könyveket olvashassak. Nekem tökéletes, ha a hétköznapi nyelvet el tudom sajátítani valamilyen szinten! Köszönöm, hogy őszintén elmondta amire én is gondolok! Üdv. Anna🌹
Kedves András!
Az angol tanulással komoly nehézségeim a beszédértéssel vannak.
Hálás vagyok Önnek a régebben emailben elküldött angol és német nyelvű szavakért, mondatokért. Örülnék, ha erre ismét lenne lehetőségem.
Köszönöm az eddigi munkáját!
Tiszzelt András!
Én már nagyon sokat tanultam angolul, mégsem tudom magamat megértetni másokkal.
Egy példa: Most augusztus 20.-án elmentünk a tüzijátékra. Természetesen metróval, ahol elég sok külföldi volt, mivel most atlétikai VB is van.
A metrókocsi tömve volt, mondhatni dobozba zárt heringek, így utaztunk. Gyerekeim, akiki már nagyok, és én leültünk, mert végállomáson szálltunk be a metróba.
Két megálló után, már nagyon sokan voltak, itt szállt be egy család, kisgyerekkel. Mivel annyi hely sem volt, hogy felálljunk, próbáltam angolul magyarázni az anyukának, hogy a gyerek üljön mellém, mert összenyomják ( kb: 3 éves lehetett a gyerek).
Nem értette, pedig angol volt. Összehúzódtunk gyermekeimmel, és magam mellé vettem a kisgyereket. Na így megértette. Egy-két megálló után, a gyereken látszott, hogy sápadni kezd, felálítottam, így jobb volt neki, kapott oxigént. Mindent próbáltam magyarázni a párnak, de nem értették meg. Végűl, mikor leszálltak, hálásak voltak, megköszönték.
Számomra nagy tanulság volt, hogy játam angol tanárhoz, magamat is fejlesztettem, mégsem értettek meg. Amit magam tanultam, a mai napig tudom használni. Folyamatosan gyakorlom az Ön emailben küldött szavait, mondataot.Sokkal többet tudok Öntöl, mint az angol tanároktól. Köszönöm Önnek.
Üdvözlettel: Kiss Rita
Kedves Tanár Úr!
Én , Nagyon elhanyagoltam az Angol nyelv tanulást , de Önt nagyra becsülöm és tisztelem.
Üdvözlettel : Söményi Ildikó
2023-08-21
Igen szoktam ellenörizni hogy mennyit fejlödtem .
Kedves Tan ár Úr!
Az én esetemben inkább arról beszélhetünk, hogy mennyi mindent nem tudok.
Bár mostanában kicsit hanyagoltam a német tanulást.
igen
Én ugyanezt tapasztalom,minnél előrébb jutok a tanulásban annál inkább rájövök hogy milyen sok ismeretlen szóval találkozom
Most mentem nyugdíjba, még csak most fogom elkezdeni a tanulást. Tisztelettel: Orbán Márta
Bizony, mindig van hova fejlődni!
~én is a magam módján egy akkori NDK-s szomszédtól tanultam németül. Akkor úgy érrztem mindenkinek el tudom mondani németül, amit szeretnék. De, 7 év kellett Németországban, hogy hinni tudjak magamban. Ugyan most sem tudok perfekt németül, de már nem adnak el!
!Sajnos nekem az Angol kiejtés nem megy .
Már megírtam de nem érkezett meg
Egyet értek, az angolban is így van de minèl többet tudok a világ dolgairól , rájövök, hogy mennyi mindent nem tudok
Kedves András
Már egyszer írtam, idősebb nyugdíjas vagyok, de nem akarom az időmet tétlenül
tölteni
Az első könyvet tanulgatom, a második is itt van már
Nagyon jók a leckek, amit kapok idonkent, szeretem
Köszönöm
Ha nem használja csak ritkán, újból meg kell tanulni.
Udvozlom.
Kerek szepen 1egy elerhetoseget mert szeretnek tobb tobb lecket .
A hírportál neve helyesen: TopChrétien
Kedves Neményi Tanár úr!
Én arról számolnék be, hogy vettem azt az igen nagy bátorságot, hogy feliratkoztam a TopChétien nevű francia hírportálra, akik naponta küldik a rövid hírlevelüket.
Először megdöbbenve tapasztaltam, hogy jószerivel semmit nem értek. Nagyon sok szót olyan értelemben használnak, ami a szótárban pl. csak az 5.- ik, 6.- ik, netán 10.- ik jelentése.
Viszont nagyon inspiráló, hogy egyre több visszatérő szóra ráismerek. Az igaz, hogy a hétköznapi életben ezeket valószínüleg nem nagyon használhatnám, de ( nyugdíjasként) számomra kitűnő elfoglaltság.
Tisztelettel: Molnár Lászlóné Irén
Kedves András.Tulajdonosa vagyok a Buldózer első három könyvének/Alapfok/ Végig tanultam.Most így próbálom ismételni,mert a könyvet nehezebb ebből a célból elővenni.Kíváncsi vagyok a netes próbálkozásom jó lesz-e a gyakorlásra.Tisztelettel.Dr.Szepesi Magdolna
Kedves Magdolna!
Miért nehéz elővenni a könyvet, ha már megvette?
Üdvözletem
Bizony én még nagyon sokat nem tudok idegen nyelven. Én németül szeretnék megtanulni,remélem az
Ön segítségével ez sikerülni is fog.
Kedves András!
Valóban, minél többet tanul az ember, annál inkább tudatosul benne, hogy milyen szegényes a tudása.A nyelvtanulást pedig fiatal korban kell elkezdeni, s gyakorolni,gyakorolni, különben nincs értelme.
Üdvözlöm: Rózsa
Én is szoktam úgy érezni hogy mennél többet tanulok annál kevesebbet tudok. Pl:érettségire készülve sokszor éreztem hogy nem tudok semmit. Most a nyelvtanulásnál is érzem, pedig elég sokat megtanultam már de ez még kevés, viszont ahoz képest hogy áprilisban kezdtem 65 évesen az angol tanulást nem vagyok elégedetlen, még mindig van kedvem tanulni. András nagyon jó módszert dolgozott ki, Továbbra is nagy lendülettel tanulok. Köszönöm a segítségét!
Mikula Jánosné Erika
Tisztelt András,
Ez a mondás nagy igazságot rejt.Szembesültem vele magam is nyelvtanulásom során és manapság is tapasztalom,hogy mennyi mindent nem tudok még.Szerintem ilyenkor két eset lehetséges.A rosszabb az,ha a nyelvtanuló ezt érzékelve elcsügged és feladja.A jobb az,ha a hiányérzet ösztönzőleg hat rá,s folytatja tanulmányait.Bízzunk benne,hogy ez utóbbi az elterjedtebb.
Üdvözlettel:
Rauscher Tamás
nagy igazság.picit választékosabban márt nem probálkozom,nagy blama lett a vége.persze ez néha függótt az illetö dialektusátol is .nem volt mindegy ,hogy holland vagy belga,vagy osztrák,vagy esetleg német mert nem volt mindegy ,hamburgi vagy bajor,de a régi kelet német is tudott cifrán fogalmazni,
Az általános iskolában kezdtem németet tanulni olyan szuper tanárom volt, akkor még kötelező volt az orosz nyelv tanulás, így ő össze kötötte a két nyelvet tehát orosz könyvből tanultuk a németet. Természetesen külön szakkörön.Gimiben orosz tagozatos voltam heti 6 óra orosz nyelv. Ebből éretségi is. Közben elkezdtem angolt is tanulni. Az ember nem árt ha több lábon áll. Az orosz és német még mindíg megy ,de az angolt ideje lenne tovább frissiteni az gyengébb. Tényleg igaz a mondás minnél többet tanul az ember annál kevesebbet tud. Osztom az Ön nézeteit. Üdvözlettel
Csak az tudja milyen keveset tud, aki sokat tud.
„A jó pap is holtig tanul”
Üdv. Molnárné
Tisztelt tanár Úr!
Minden mondata igaz. Igyekszem .
Amennyiben az életet tekintjük, így minden esetben tanulni kell. Hát a nyelv miért és lenne különböző az élet bármelyik területtől. Én azt látom ha valaki nem használja a fejét az előbb vagy utóbbi beszürkül és elveszti a realitást és minden ezzel járó dolgot.
Tisztelt András!
Való igaz: minél többet tanul valaki, annál kevesebbet tud.
DE! 55 évesen tanulni egy nyelvet, elérni, hogy megértsék, amit mond, hogy ő is megértse, amit neki mondanak, nem kis dolog.
3 hónapja élek Ausztriában; megértem, amit a munkatársak mondanak, egyszerű szavakkal én is meg tudom értetni magam.
Voltam moziban, termeszetesen alig értettem a párbeszédeket. Aztán ugyanezt a filmet megnéztem Magyarországon is, és furcsa volt, hogy egyes párbeszédek másként zajlottak.
Szóval a régi Mátyás király mese befigyelt: tudtam is, meg nem is….😉🙂
Kedves András
Megtisztel kérdésével őszintén én abban a korban vagyok inkább felejtek mint tanulok de szívesen követem a tanítàsát!