„Minél többet tanul, annál kevesebbet tud”

Ismeri ezt a mondást? Nekem először 1982-ben mondta ezt az osztályfőnököm.

Illetve, ő így fogalmazott:
„Gyerekek, minél többet tud valaki, annál inkább rájön, hogy milyen keveset tud.”

A nyelvtanulásban átéltem ezt a folyamatot. 15 éves koromban már meg tudtam magam értetni német anyanyelvűekkel, persze nem hibátlanul – sőt, rengeteg hibával – de elmondtam, amit akartam. Érettségi után, amikor megszereztem a középfokú nyelvvizsgát, akkor nagy büszkén úgy éreztem, hogy „na, akkor most tényleg megtanultam németül!”

Ezt követően belekezdtem egy német nyelvű könyv olvasásába. Nem várt meglepetés ért: rengeteg ismeretlen szóval találkoztam, kifejezetten nehéz olvasmánynak bizonyult. Pedig nem is szépirodalmi mű volt, hanem csak alig 100 oldalas vékony füzetecske. Máig emlékszem, egy western történet volt a vadnyugaton.

Akkor csalódottságot éreztem. Rájöttem, hogy bár sokat tanultam addig, még mennyi tanulnivaló vár rám a jövőben… és ez azóta is így van: „minél többet tanulok, annál kevesebbet tudok”. Már nem okozna gondot annak a western történetnek az elolvasása, de az ember mindig új kihívásokkal, új tanulnivalókkal találja magát szemben a nyelvtanulás során. Még egy felsőfokú nyelvvizsga után is!

Ugyanakkor az is fontos, hogy értékeljük magunkban a már megszerzett tudást, és büszkék legyünk magunkra! Nem biztos, hogy az a cél, hogy szépirodalmi műveket olvassunk eredeti nyelven. Nyugtázni kell az apró sikereket is. A legnagyobb hiba a tanulás során, ha túl magas, irreális elvárást támasztunk magunkkal szemben!

Ezzel kapcsolatban eszembe jut egy másik gimnáziumi emlék is, az orosz órákról: annyit nem tanultunk meg, hogy egy pohár vizet tudjunk kérni, de kívülről meg kellett tanulni Puskintól Tatjána levelét.

Az orosz tanárunk elmondta nekünk, hogy ő azért akart megtanulni oroszul, hogy Puskin műveit eredetiben olvashassa. Szép cél, egy orosztanárnak. Én időközben rájöttem, hogy kevesebbel is beérem: arra törekedtem, hogy a hétköznapi szituációkban boldoguljak, és társalgási szinten megtanuljak oroszul.

Tehát amellett, hogy tisztában vagyunk azzal, mennyi mindent tanulhatunk még, azt is nyugtázni kell, mennyi mindent megtanultunk, amit már használhatunk pl. egy külföldi utazás során! Fontos, hogy legyünk büszkék a már megszerzett tudásunkra, és legyünk motiváltak is, ösztönözve érezzük magunkat a folyamatos tanulásra!

Ön mit gondol erről?
Szokta-e nyugtázni, mennyi mindent tud, illetve mennyi mindent nem tud még az adott idegen nyelven?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

221 hozzászólás a(z) “„Minél többet tanul, annál kevesebbet tud”” bejegyzéshez

  1. Eredicsné Szabó Éva

    Én orosztagozatos ált.iskolába jártam…heti 7 órában tanultunk oroszul!De csak a versekre énekekre és a szovjet himnusz szövegére és dallamára emlékszem meg a hetes óra előtti jelentés szövegére! „Nagyon jó „orosztanárnőnek számított Irma néni de sajnos összefüggő orosz szövegből csak néhány szó jelentésére emlékszem!
    Imerem az orosz abécét a ciril betűket de semmit nem értek egy orosz ember beszédéből 12 év orosztanulásból szinte semmire nem emlékszem csak a szovjet himnusz szövegére, a hetes óra előtti jelentésére…és néhány mesére és bugyuta orosz versikére!

    Hát ennyit a tagozatos orosz tanulásról!!

    Válasz
  2. Zsolt

    Igen keveset tudok angolul. Már számtalanszor keztem a nyelv tanulást, nem vagyok elég kitartó. Keresem a számomra leg egyszerűbb nyelv tanulási technikát. Remélem ez az…

    Válasz
  3. Golia Vincenzone

    Good morning! Lassan de biztosan igyekszem tanulni az angol nyelvet most a màsodik leckét vàrom ,köszönettel.
    Az olasz az jól megy mivel màr 53 éve beszélem. Üdvözlettel :
    Tótfalusi Emőke

    Válasz
  4. Nagy Beatrix

    A megszerzett nyelvtudást elfelejtheti, ha nem gyakorolja, beszélhet több nyelven is. Ahány nyelv annyi ember, tartja a közmondás. Szorgalom, kitartás, türelem és gyakorlás kell hozzá. Minden ember külön egyéniség, mindenki a Jól bevált módszer szerint tanul, így érheti el a célját .

    Válasz
  5. Tamas zsuzsanna

    Kedves Andras,

    Igy igaz, szeretnek sokkal tobbet tudni, de a kicsinek is orulok, ha elboldogulok kulfoldi utamon, sajnos
    nem mindig tudok eleg idot forditani a tanulasra.
    Nagyon koszonom, a sok segitseget, amiit Ontol kapok, kapunk.

    Tisztelette, es koszonettel
    Zsuzsa

    Válasz
  6. Dr. Szabó Rita

    Kedves András!
    Igen, igaza van, sajnos a tanulás nem mindig jelent igazán tudást is. Én egy- egy egyszerű kis cikket, net- kommentet szeretnék gond nélkül megérteni. Mindig jónéhány új szóval találkozom, de ezeket kiszótározva is jönnek az újabbak..Persze, azért nem reménytelen a helyzet…

    Válasz
  7. Bán László

    Üdv! Szó szerint úgy van, Van olyan nzelv amelyet-anyanyelvi szinten beszéltem még az országban születetteknél is jobban tudtám fogalmazni, már leginkább azoknál akik nem végeztek tőbbet az elemi iskolánál de az irodalmat is jól ismerem. Mégis sok olyan kifejezés volt aminek kerültem a használatát, Végül még azok kőzül is csak kevesen tudják a nyelvet akik ott születtek, persza hétkőznapi bezyélgetéseken kívül.

    Válasz
  8. Katona Sándorne

    Nagyon lassan haladok,mert kevés időm van rá. Mindenben egyetértek önnel!

    Válasz
  9. Musa tunde

    Tisztelt uram a lehetőséget ki hagyva nem tanultam még angolul de most olyan helyen dolgozon ahová nyelv tudás kell ezért kérem önt hogy ha lehetséges tanítást kérni akkor kérem szépen az imail ban a tanítási lehetőséget adja meg nekem. Tisztelettel Musa Tünde

    Válasz