Milyen célokat érdemes kitűzni a koronavírus miatt átalakult, új világunkban, a 2021-es évben?

Picit nagyobb fejtörést okozhat az újévi fogadalmak és célok meghatározása, ha a nyelvtanulás a téma, hiszen a korábbi évekkel ellentétben most nem biztos, hogy érdemes ilyen célokat feljegyezni:

  • 2021-ben végre önfeledten nyaralok majd, mert addigra megtanulok egy idegen nyelvet
  • 2021-ben keresek egy jól fizető külföldi állást
  • 2021-ben beiratkozok egy intenzív nyelvtanfolyamra
  • stb.
… mert ez most nem biztos, hogy lehetséges, hiszen egyelőre legtöbbször csak a boltig, munkahelyig, fodrászig megyünk el, ráadásul folyton maszkban.

Ezek helyett van néhány javaslatom, milyen célokat érdemes kitűzni, de ezek mellett kíváncsi vagyok az Ön saját ötleteire, céljaira is:

  • 2021-ben mindent beleadok az otthoni nyelvgyakorlásba
  • 2021-ben kihasználom az összes internet adta lehetőséget a nyelvgyakorlásra
  • 2021-ben ápolom a kapcsolatot a külföldi rokonokkal, ismerősökkel az interneten/telefonon keresztül
  • 2021-ben célom, hogy a választott idegen nyelven filmeket, műsorokat tudjak nézni, és meg is értsem azokat
  • 2021-ben célom, hogy idegen nyelven tudjak olvasni könyveket/magazinokat/weboldalakat
  • 2021-ben szeretném végre örömömet lelni a nyelvtanulásban…
Legyen öröm a nyelvtanulás, ez az elsődleges! Az apró sikerek is fontosak, mind azt mutatják, hogy fejlődik, halad előre a nyelvtanulás útján, és egyszer majd nagyobb sikereket is bezsebelhet: utazás, új munka, új ismeretségek, nyelvizsga… Ha nem is 2021-ben, de majd egyszer, és nem a távoli, hanem a minél közelebbi jövőben! … és ehhez lehet, hogy kicsit göröngyösebb út vezet, mint gondolta, de kitartással, az apró örömöknek is örülve, sokat tehet a cél eléréséhez a 2021-es évben is!

Kívánom, hogy ebben a megváltozott világban – minden nehézség és viszontagság ellenére – megtalálja a céljait a nyelvtanulásban, és örömét lelje az apró sikerekben is! Hiszem, hogy jönnek jobb idők, amikor hálás lehet majd önmagának, hogy kitartó volt, és talált motivációt ebben a nehéz időszakban is! Boldog új évet kívánok ezekkel a gondolatokkal!

Ön milyen nyelvtanulási célokat tud leírni a 2021-es évre?
Köszönöm, ha leírja egy hozzászólásban, ezzel segítve a nyelvtanuló társait is…

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

208 hozzászólás a(z) “Milyen célokat érdemes kitűzni a koronavírus miatt átalakult, új világunkban, a 2021-es évben?” bejegyzéshez

  1. Ignácz Mihály

    Tiszteletem Neményi úr!
    Kívánom Önnek a következő évben legyen sokkal több olyan aki nyelvet kíván tanulni és élvezze az Ön kiváló segítő szándékát és eszközeit amivel megkönnyíti a tanulást.
    Kívánok Önnek 2021 ben sikeres Boldog Újévet!
    Ignácz Mihály

    Válasz
  2. Janechné Bálint Zsuzsanna

    Kedved András!
    Sikeres nyelvtanulás a célom. Akár ” konyhanyelven” is. Szeretném elérni, hogy megértsem ha hozzám szólnak angolul, és én is bátran kérdezzek. Köszönöm a biztató szavait.
    Eredményekben gazdag, vírusmentes, boldog új esztendőt kívánok mindenkinek!

    Válasz
  3. Lengyel Lászlóné

    Szeretné tovább folytatni az otthoni nyelvgyakorlast, hogy többet értsek az angol filmek, könyvek, stb. Hallgatása során. Az Ön módszerének köszönhetően mindig ragad rám !!
    Üdvözlettel: egy „vén diák”
    Erzsi

    Válasz
  4. Molnár Józsefné

    Üdvözlöm Neményi Úr!
    Legfőbb kívánságom 2021-re, hogy ne kelljen félelemben élnünk, legyünk már túl ezen a bezártságon, aztán a tervek már vidámabban jönnek maguktól. Én mindenképp szeretném a németet legalább szinten tartani.
    Eredményekben gazdag, vírusmentes, boldog új esztendőt kívánok!
    Molnárné

    Válasz
  5. Botyánszkiné Sáli Edit

    Kedves András Köszönöm szépen bíztató szavait. Az Ön bíztatása sokat segít, hogy ne adjam fe!l. Én a 2021-es évben mindenképpen folytatni fogom az angol nyelv tanulását. Célom , hogy el tudjam olvasni, és megértsem az angol szövegeket. Ebben a bizonytalan helyzetben nem költök nyelvtanfolyamra, sem újabb könyvekre. a már meglévő, és az ingyenesan elérhető anyagokból fogok tanulni.

    Válasz
  6. Gerbelyné Nagy Éva

    Kedves András!
    Ha lehet, folytatnám az Ön leckéit, mert nagyon sokat tanultam belőle eddig is. A mindennapi életben hasznos dolgokat sajátíthattam el. Köszönöm és Boldog újévet kívánok!

    Válasz
  7. Katalin Lendvai

    Köszönöm szépen . Csak idő töltés miatt kezdtem angolul tanulni. De nagyon jó . Ezt jövőre is folytatom . Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek .

    Válasz
  8. Várnagyi Edit

    Kedved Andràs!
    Megpróbàlok az Ön módszerével egy alapszintű angol nyelvtudást elsajátítani.Jónak tartom , ezért abban bízom hogy a jelenlegi német tudásomat is fejleszteni tudom.
    Boldog újévet kívánok!
    Várnagyi Edit

    Válasz
  9. KiS-Pál Gábor

    Jövöre remélem többet tudok forditani a vákasztott nyelv(Olasz) tanulására, és többet fogom nézni a RAI UNO Olasz nyelvü csatornát.

    Válasz
  10. Kōrmendiné Bernovics Ágnes

    Köszönöm az eddigi nyelv leckéket, tanulni fogom tovább! Nagyon boldog új évet kívánok és sok új leckét a tanulóknak!

    Válasz
  11. Kósiné Molnár Piroska

    Kedves András!
    Ma 111. napja, -a 2. karanténom kezdetén-kértem és kaptam az első „feladatot”!
    Azóta is, -bár december 9.-étől a 9. évtizedemet taposom,- minden „leckét” örömmel várok és fogadok; tartalmasabbá válik az időtöltésem!
    Napjainkban már csak az a szép, amit mi magunk azzá teszünk.
    Köszönöm segítségét, várom a derűt is hozó továbbiakat.
    A november 29.-én küldött soraimat megismételve maradok „véndiákja”: Piroska.

    Válasz
    1. Kósiné Molnár Piroska

      Kedves András!
      Jó egészséggel megáldott, békés-boldog
      Új Esztendőt kívánok Őnnek és -szíves közvetítését kérve- kedves Családjának, Munkatársainak is.

      Vigyázzanak Magukra!
      Isten óvja Mindnyájukat!

      Mindenkori köszönetemet megismételve
      maradok „véndiákja”: Piroska.

  12. Kiss Györgyné

    Kedves András!
    Én leginkább azt szeretném elérni, hogy megértsem a folyó beszédet, mert nekem ez a legnagyobb problémám.
    Ezért minden nap tanulok egy keveset. Nehezen megy, mert idős vagyok, de nem adom fel.
    Üdvözlettel: Erzsébet.

    Boldog új évet kívánok.

    Válasz
  13. Büttnerné Marton Mária

    Kedves Maestro! Én csupán bizonyítani szeretnék magamnak, hogy képes vagyok rá!

    Válasz
  14. Orosz Istvánné

    Köszönöm kedves szavait,viszont kívánom Sikerekben,Boldogságban induljon,és teljen a2021-s év.Mint amatőr tanuló,igyekszem hasznosítani tanulmányaimat,lelkesít,sokat segít nekem a lecke amit kapok.Csak így tovább!

    Válasz
  15. Éva Hargitai

    Kitartó és lelkes volt végig. Ezt díjazom mint vállalkozót és azt gondolom, hogy annak dacára, hogy én nem tudtam komolyan belefolyni ebbe a tanulásba, pedig ott bent a lelkem mélyén szerettem volna. Az üzlet az üzlet, kiérződött sokszor, de ezt a világot éljük, el kell fogadnom, bár visszatetszést okozott olykor.. Nem vagyok fiatal és mindig szerettem az angol nyelvet, önszorgalomból tanultam is, és vágytam a teljesebb tudásra. 2021-re , remélve, hogy több időt tudok magamra szánni, azt gondolom , eldöntöttem, megveszem az Ön könyvei közül azt amelyik számomra a legalkalmasabb. Nem vagyok teljesen kezdő! Önre bízom , és várom visszajelzését. Legyen 2021 más , szóljon többet rólam is.
    Kívánok Önnek, boldog Új Esztendőt, egészséget és örömteli oktatást.

    Válasz
  16. Szüle Dénes

    Tisztelt Neményi úr! Köszönöm az érdeklődését. Ahogy előző levelemben is írtam, a 70-es években a munkahelyemen történt heti 2×2 órás angol tanulás (5 fős csoport) annyit eredményezett, hogy egy cikket, vagy levelet 80-90 %-ban megértek segítség nélkül. Most 87 éves koromban, a cukorbeteg feleségem folyamatos ápolása mellett (napi 11 beavakozás és naplózás) a szabadidőm is fel van töredezve.
    Ami a nyelveket illeti, a gimnáziumban 8 évig tanultam latint, 2 évig németet (boldogulok is vele, külföldi kiküldetésben is megéltem belőle) 1 év francia (olvasni még tudok) 6 év orosz (egy pohár vizet se tudnék kérni… de a szocasta(!) mezőgazdaságról esetleg… Egyébként nagyon helyes, hogy az oktatásban súlyt helyeznek a nyelvtanulásra, ez még akkor is fontos, hogy kapható már mobil tel. nagyságú 40 nyelvű, beszédet fordító gép, bármelyikről bármelyikre oda-vissza…

    Válasz
  17. Szemenyei Magdolna

    Köszönöm szépen eddigi tanításait kedves András ! Önnek is sikeres , boldog új esztendőt kívánok tisztelettel ! Szeretem és tetszik a francia nyelv ! Szeretnék minél több szavakat , mondatokat megtanulni ! Hasznosítsam ezt a vírusos , bezártsági időt ! Soha nem késő az önmagunk fejlesztése , hogy nyitott legyek a világra ! Remek memória fejlesztő és hasznos a tanulás ! Szeretném eddigi tudásomat fejleszteni ! Továbbra is szeretném kérni , fejlesztő tanításait ! Tisztelettel köszönöm a lehetőséget ! Jó egészséget kívánok további munkájához !

    Válasz
  18. Magdalena Ivaniczki

    Jo napot! Szeretnem folytatni a nyelvtanulast es a lanyomhoz akarok menne Amerikaba, ha lehetseges lesz. Boldog Uj Evet! Mimi

    Válasz
  19. Mária

    🌹 Kedves András!

    Kívánok áldott, békés új esztendőt, és sok sikert további munkájához!

    Én a Duolingo segítségét felhasználva igyekszem minden nap felfrissíteni amit már tudok, vagy esetleg új szavakat. Így gyakorlom mint az angol, mind a német nem nagy tudásomat, de jó a fel frissítés.

    Még egyszer kívánok minden jót, sok sikert! Isten áldása legyen életén!

    Mária

    Válasz
  20. Tillne sebok eva

    Visszaszeretnem allitani az eletemet ahogyan eddig eltem.orokmozgo ,baratkozo,es legfokepp utazo ember vagyok imadom europat afrikat,de ez az idoszak felfedeztette velem a gyonyoru orszagunkat.a nyelvtanulasba belevetem magam mert olyan jo latni hogy sok orszagban tobb nyelvet is beszelnek,de nalam ez bem okozott gondot mert kezzel labbal is szulettek eletreszolo baratsagok.

    Válasz
  21. Sarkady Anna Mária

    2021-ben mindent beleadok az otthoni nyelvgyakorlásba
    2021-ben kihasználom az összes internet adta lehetőséget a nyelvtanulásra

    Válasz
  22. nyelvmester.hu

    Miközben megköszönöm biztató szavait, pont ezt határoztam el én is, hogy fordítok tanulási gyakorlatomon és nem magyarról angolra, hanem angolról magyarra fordítva folytatom. Köszönöm 2020-s inspiráló és biztató szavait, sorait. Kívánok nagyon boldog 2021-s évet Önnek és kedves családjának, jó egészséggel ! Találkozunk jövőre ! Tisztelettel Zádori Katalin.

    Válasz
  23. Németh Sándor

    Kedves András!
    Először is köszönöm kitartó támogatását. Azért váltottam olasz nyelvre , mert feleségemnek olasz támogatója van kiállitásaihoz. Sajnos feleségemnek nincs kedve tanulni, igy én fogok közvetiteni
    Lehetőség lesz- ha a koronavirus engedi-OlaSándor

    Válasz
  24. H. Pataky Katalin

    Igen, a filmeket eredeti nyelven nézni sok vélemény szerint nagyon eredményes lehet /persze szavak tanulásával, vagy utánanézéssel/.

    Válasz
  25. Marton Mária

    KEDVES nEMÉNYI uR KÖSZÖNÖM A KITARTÓ AJÁNLÁSÁT,AMI ANNYIBAN MEGEGYEZIK AZ ÉNTÖREKVÉSEMMEL, HOGY GYÜRJEM AZT A NYELVET AMI LEGKEVÉSBÉ TETSZIK DE AMIT MOST AZEGZ VILÁG LEGINKÁBB HASZNÁL – ÉN EDDIG U.I 8 ÉVIG TANULTAM FRANCIÁT 2 ÉVET NÉMETET, E MERT A bALATONON ÉLVE EZT GYAKORTA HASZNÁLTAM LEGJOBBAN TUDOM S MERT A NYELVTANNAL TISZTÁBAN VOLTAM HA MEGSZÓLALTAM AZT HITTÉK TUDOK IS PERFEKT, HA UTAZTAM ANNAK AZ ORSZÁGNAK A NYELVÉBŐL MEGTANULTAM AZOKAT A SZAVAKAT AMIRE ARRA AZ EGY KÉT HÉTRE SZKSÉGES VOLT, MA MÁR NEMTUDOM LEHET-EMÉG NYUGODTAN UTAZNI KEDVENC UTJAIMRA, CSAKIS DÉL-FELÉ OLASZ SPANYOL FRANCIA-ORSZÁGBA DE AZ ANGOLT AZ AKARATOM EDZÉSÉNEK SZÁNOM S PÁR MONDAT EREJÉIG MEGTANULOM KÖSZÖNVE AZ öN segitségét,fárashatatlan ajánlását,angolt olvasva irva gyötörve, csak még jobban imádom édes anyanyalvünket , hogy amit leirok azt olvasom. Nem véletlenül mondta egy hires angol tudós, hogy aki a magyar nyelvet megfejti az Isteni titkot fog megtudni.

    Válasz
  26. Schőnviszky László

    Kedves András!
    Köszönöm a rendszeres küldeményeket. Magamról annyit: a II. Világháborút Németországban gyerekként éltem meg, ott kezdődött a német tanulás, amit iskolában és külföldi utazásokkal fejlesztettem. 1966-ban a Rigó utcában angol középfokot szereztem. 1970-ben féléves tanulmányúton voltam Indiában, ahol a helyi nyelvvel kevert angolt gyakorolhattam. Majd két évet Szíriában dolgoztam, ahol az angol mellett a német is kellett, plusz az arabból is rámragadt egy kevés. Sajnos kevés idő jut gyakorlásra (olvasás, filmnézés) a sokirányú elfoglaltságom miatt, Viszont ha egy idegen szó nem jut eszembe, akkor az okos telefonba bemondva segítek magamon. Rendszeres nyelvtanulást már nem tervezek, mivel már a 84. évemben vagyok de széleskörű érdeklődésem. időnként szükségesé teszi az idegen nyelv ismeretét.
    Szívélyes üdvözlettel: Viszky

    Válasz
  27. Januska Béláné

    Kedves András.
    Nyelvtanulas tekintetében egyetlen célt tűztem ki magam elé ;legalább heti 5-6 órát foglalkozom a nyelvtanulassal.
    Hajlamos vagyok elbliccelni,de a napi 13-15 óra munka után nem mindig vagyok topon.
    Üdv. Magdi

    Válasz
  28. Dr. Berényi Károly

    Kedves András!

    Az életem úgy hozta, hogy hozzá sem tudtam fogni az angol nyelvtanulásnak… Amit e-mail-ben elküldött segédanyagot, mind elmentettem! Megvettem a nyelvkönyvet is – úgyhogy semmi akadálya nem lesz, hogy a nagy elhatározást tett kövesse végre 2021-ben!

    Kívánok vírusmentes, békés, eredményes Új Évet!

    Válasz
  29. Dr. Berényi Károly

    Kedves András!

    Az életem úgy hozta, hogy hozzá sem tudtam fogni az angol nyelvtanulásnak… Amit e-mail-ben elküldött segédanyagot, mind elmentettem! Megvettem a nyelvkönyvet is – úgyhogy semmi akadálya nem lesz, hogy a nagy elhatározást tett kövesse végre 2021-ben!

    Kívánok vírusmentes, békés, eredményes Új Évet!

    Válasz
  30. TAKÁCS SZILVIA

    Ebben az időszakban a legjobb időtöltés a nyelvtanulás! Egyszer minden rossznak vége szakad és megnyílik a világ ezért jó ha tud nyelveket az ember. Az angol folyamatos tanulás nálam. Mivel régen oroszból érettségiztem, ezért azt is folytatom. De tetszik még az eszperantó is, ha lesz rá időm, akkor még ezt is tanulom.

    Válasz
  31. Császárné Sebestyén Gréta

    Kedves András! Most, hogy téli szünet van és rendelkezem némi extra szabadidővel, előkerestem az elmentett e-maileket angol alapmondatok, amiket sorban küldött és elkezdtem gyakorolni, memorizálni! Kitűztem célul, ha ezeket végig megtanulom, megérdemlek egy Buldózer nyelvkönyvet és rááldozok a pénzemből! Remélem nyárig, a szülinapomig teljesítem ezt a célt! Gyerekeim jókat mosolyognak rajtam, mert rajtuk gyakorolok, de ők is bíztatnak! Egészségben, tartalmas élményekben gazdag új évet kívánok mindenkinek, aki ezt olvassa! Üdv. Gréti

    Válasz
  32. BUBICS TAMÁS Iván

    Tisztelt Neményi András Úr!
    Kedves András!
    2021-ben a német után az ANGOL nyelv tanulással szeretném folytatni! Ehez kérek Öntől segítséget.
    Üdvözlettel: BUBICS Tamás.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Tamás!

      Bármikor feliratkozhat az ingyenes német leckékre is
      a nyelvmester pont hu oldalon.

  33. Nóri

    Kedves András!
    Nagyon köszönöm a gyakorló küldeményeit. Koromnál fogva már nincs szükségem nyelvtanulásra, de régen elfelejtettem már ezt a szegény germán nyelvet, jó volt gyakorolgatni.
    Az időm sem engedi az intenzívebb nyelvtanulást, mert bár nyugdíjas vagyok, megy a könyvelőirodám, e mellett sorra jelennek meg a könyveim. Így minden időm lekötött.
    A levelezőmre beérkezett mondatokat elkerülhetetlenül láttam, nem kellett hozzá felkészülni, időt szánni rá.
    Köszönöm. Nóri

    Válasz
  34. Ágota

    Tisztelet András!
    A 2021-es évre céljaim között szerepel, hogy tovább tanuljam az angol nyelvet . Remélem egyszer vége lesz ennek az időszaknak és akkor szeretnék újra utazni , más népeket megismerni. Addig is szorgalmasan kihasználom a netet és azon keresztül tartom a kapcsolatot barátaimmal.
    Egészségben gazdag új évet kívánok Önnek és kedves mindannyiuknak, akik elolvassák soraimat.

    Válasz
    1. Kovács Tibor Tivadar

      Magának is boldog új évet!

      A jó Isten áldja meg Magát erőben, egészségben!

      Üdv.: Tibor

  35. Rauscher Tamás

    Tisztelt András,

    Mindenekelőtt,köszönettel,magam is boldog új évet kívánok Önnek.A jövő évre konkrét céljaim nincsenek,hacsak az nem,hogy folytatom nyelvi ismereteim kiszélesítését.Mindezt rendszeres,napi szintű tanulással igyekszem elérni.Érzésem szerint e célkitűzés esetén teljesen mindegy,hogy van-e világjárvány vagy nincs,hiszen ha valaki kedvvel,s kitartással végez valamit,akkor a külső viszonyok nem igazán vannak befolyással.
    Minden jót kívánok Önnek a következő évre.
    Üdvözlettel:

    Rauscher Tamás

    Válasz
  36. Csányi Gyöngyi

    2021-ben végre szeretném elkezdeni a nyelv tanulást. Nagyon bízom benne, hogy sikerülni fog és örömmel fog eltölteni azaz idő, amit rá fordítok!
    Kedves András! Egészségben, sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

    Válasz
  37. Mária

    Tisztelt András! Szeretném megköszönni minden írását,könyvét,lelkesítő szavait.Igazából már hónapok óta nem motivál tanulásra nagyon semmi,legfeljebb egy-egy dal.Azt szeretem lefordítgatni magamnak,de sajna,attól még nehezemre esne megszólalni. 2021? Utazás kilőve,de elsős lesz a kisunokám,és talán tudok neki segíteni,akár angolt is.Jövőkép? Jó egészséget,optimizmust,boldog új évet kívánok tisztelettel!

    Válasz
  38. Pap Zoltán

    Jó napot.! Őszintén szólva nem tudom mit is írjak más nyelvtanuló embernek akik tanulnak.Csak annyit,hogy legyen jó kedve az embernek.Mert ezt Hofi Géza mondta az egyik színházi előadásában,hogy ha az embernél már nincsen semmi humorérzék akkor kész,vége mindennek.! Hozzá tennék egy gondolatot amit pár embernek mondtam életem során,: A remény hal meg legutoljára.!!!!! Ha ezek elvesztek akkor tényleg vége.!!

    Válasz
  39. Buriusz Margaréta

    Köszönöm szépen a folyamatos életben tartását a tanulás igénynek.
    Az ÚJ Esztendőben, hozzá látok a nyelv tanuláshoz.
    Önben bízom, hogy segít feleleveníteni a régi tudást. és segít elindulni.Gyakorlás nélkül meghal egy nyelv.
    Ezt tudom magam is.
    Köszönettel.
    További Boldog Ünnepeket Kívánok.
    Üdvözlettel: Margaréta

    Válasz
  40. Nagy Józsefné

    Kifejezetten utazással kapcsolatosak a tanulási céljaim. A férjem által rendelt csomagban lévő francia kezdő blokkból készülök egy Loir völgyi kastély látogatásra – ha a körülmények engedik!
    Én is kívánok boldog új évet!
    Valéria

    Válasz
  41. Kovács József János

    naqyon szépen köszönöm a javaslatait. Megpróbálom végrehajtani.

    Válasz
  42. Hadranyi Ildiko

    Köszönöm szépen az ingyen leckéket!
    2021-ben, szeretnék sokkal többet foglalkozni nyelvtanulással!
    Boldog Új esztendőt kivanok!
    Tisztelettel,
    Hadranyi Ildiko

    Válasz