Miért érdemes hangosan kimondani a szöveget nyelvtanulás közben?

Addig sokan eljutnak, hogy megvesznek egy nyelvkönyvet, olvasgatják, páran bele is hallgatnak egyszer-kétszer a hanganyagba. Azonban azok közül, akik egyedül akarnak tanulni, sokan nem mernek hangosan megszólalni, beszélni, próbálgatni kimondani az elhangzott mondatokat, amit meghallgattak.

Miért félnek ettől sokan? Jó lenne ám ezen változtatni!

Akik már rég jártak iskolába (és akkor sem biztos, hogy úgy tanultak, hogy hangosan felmondták a leckét), azt gondolhatják, hogy ez olyan “dedós”. Attól még nagyon – nagyon hasznos, hatékony, sokkal jobban rögzülnek a mondatok, a szerkezetek, megmaradnak a szavak.
Egész más, ha az ember hangosan ki meri mondani az elhangzott mondatokat.

Legtöbben úgy gondoljuk, hogy ha valaki magában beszél, az ciki! Csakhogy a tanulás során ez teljesen normális. Meg kell teremteni a körülményeket, hogy ne zavarjanak minket nyelvtanulás közben, és bátran, hangosan mondjuk ki a mondatokat.

Így lehet a legjobban megtanulni a kiejtést is. Nem számít, hogy furcsának, szokatlannak hangzik, és „cikinek” érezzük, ha nem sikerül elsőre.

Az angol kiejtés például sok kezdőnek nagyon nehéz, ráadásul affektálónak tűnhet. Pedig az angoloknak ez a természetes. Mi magyarok hajlamosak vagyunk mindent a saját nyelvünkhöz hasonlítani. Ha görcsölünk, akkor nehezebb megtanulni, ha lazábbak vagyunk egy kicsit, és bátrabbak, könnyebben fog menni.

Ön ki szokta hangosan mondani a szavakat, mondatokat tanulás közben?

Kérem, írja meg nekem egy hozzászólás formájában!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

454 hozzászólás a(z) “Miért érdemes hangosan kimondani a szöveget nyelvtanulás közben?” bejegyzéshez

  1. gusztáv

    bocsi de nekem gyorsabban kéne jönni a második harmadik negyedik leckének és kontrol tesztet ha lehetne kapni

    Válasz
  2. ILDIKÓ

    ÖRÖMMEL LÁTTAM NEKI A TANULÁSNAK.A SZAVAKAT HANGOSAN IS KIMONDOM.,ÉLVEZETTEL TESZEM,MERT AZ OLASZ DALLAMOS,SZÉP NYELV. DIÁK KOROMBAN IS HASONLÓAN TANULTAM. CSAK MOST SENKIT NEM ZAVAROK VELE, MERT EGYEDÜL ÉLEK. VÁROM A KÖVETKEZŐ LECKÉT.ILDIKÓ

    Válasz
  3. Juhász Linda

    Imádom az olasz leckéit, eddig soha nem mondtam ki hangosan, amit tanultam,de ezt kimondottan élvezem, pedig soha életemben nem tanultam olaszul.
    Viszont imádom az országot, a dallamos nyelvet, az emberek habitusát, és amikor hangosan mondom a leírt mondatokat, kicsit olyan, mintha ott lennék!
    Köszönöm, hogy ezt lehetővé teszi :)

    Válasz
  4. Sarolta

    Kedves András megkaptam 3 leckét sajnos az elsöt véletlen ki töröltem. Ha potolni tudná nekem ,meg köszönöm .nagyon jok a leckék.hangosan ki mondom a szavakat . Jol haladok . Nagyon köszönöm önnek ezt a lehetöséget.

    Válasz
  5. József

    Kedves András,az első angol lecke megérkezett, köszönöm, elégedett vagyok, de ha változtani lehetne, angol helyett német,hasonló nyelv leckéket kérnék, mert anyai ágon schwáb származásu vagyok, a polgári iskolában 4 éven keresztül,nem oroszt tanultunk–, hanem németet,–kilencvenhatodik évemet taposom——de ha erre nincs lehetőségem, elégedetten nyugtázom a küldött és érkező angol nyelvleckéket és igyekezni fogok,türelmesen a lehetőségeimen belül mindent megérteni. Köszönöm, köszönöm, köszönöm és várom a további anyagokat…..Üdv. József-

    Válasz
  6. Deákné dr. Szűcs Magda

    Kedves András! Újabban kimondom, sőt egyre többet mondom ki az angol szavakat és mondatokat /nyögdicsélek, és ez nem felemelő/ A folyamatos beszéd, még nagyon távol áll tőlem. De igyekszem!
    Köszönöm a sok segítséget, leckéket, melyekkel igyekszem megbirkózni.

    Válasz
  7. Baranyainé Judit

    Tisztelt Neményi úr!
    Szerintem is nagyon fontos a hangos kiejtés, olvasás. Annak idején u.n. audio-vizuális német tanfolyamra jártam, aminek az egyszerű képei és a hang a mai napig a szemem elött és a fülembe van.

    Válasz
  8. Szedő Bea

    Egyrészt megszokja az adott nyelven való beszédet, másrészt, ha éppen hallja vki , akkor, ha egyből
    ki is tudja javítani.
    Sokszor voltam úgy , hogy első pillanatban, mikor elkezdtem nyelvi környezetben beszélni,visszakérdeztek,
    hogy pontosan mit szerettem volna mondani, s úgy 10 perc beszélgetés után sikerült ráhangolódni a beszédre,
    úgy sebességben, mint kiejtésben.
    Szavak , mondatok tanulásánál szerintem nagyon fontos, hogy hallgassuk vissza, amit mondunk.

    Válasz
  9. BLAHÓ GIZELLA

    TISZTELT NEMÉNYI ANDRÁS TANÁR ÚR!

    Köszönöm a kérdését!
    Iskolás koromban is mindig hangosan tanultam. Most pedig szintén, mert sajnos egyedül élek,
    nem hallja senki, ha esetleg hibázom. Leckéket is mindig írok, ezzel is jobban meg tudom jegyezni
    a szavakat.
    Esténként a Tabletemmel bújok az ágyba, a You Tube-on hallgatom a szebbnél-szebb komoly
    áriákat, dalokat. Kedvenceim Plácido Domingo, José Carraras, Andrea Bocelli, Lucano Pavarotti,
    többek között van egy “felfedezettem” Jonas Kaufmann.
    Amikor Édesanyám még élt, Neki Pavarotti volt a kedvence, nekem Domingo. Nagyon szép férfi
    volt, sajnálom, hogy “megöregedett”!
    Azért írtam ezt le, mert a You Tube-on hallgatott daloknál / nem mindegyiknél/ megjelenik a szöveg,
    amit énekelnek, és hallom a kiejtését is. Nagyon jól lehet érteni!
    Most hosszabb ideje nem voltam itthon, azért “késik” a válaszom!
    A következő “leckére” is ma fogok válaszolni.
    ///Borzasztó ez a biológiai világháború, nagyon sok szenvedéssel jár, minden a “feje tetején áll”!!!////
    Nem lehet senkinek KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET kívánni, mert senkinek nem az!!!
    Tisztelt Tanár Úr! Én jó egészséget kívánok Önnek és Családjának!
    Tisztelettel: Blahó Gizella

    Válasz
  10. Ráczné Kalányos Gyöngyi

    Szép napot kívánok önnek!
    Eddig nem mertem neki vágni a tanulásának, de meg szeretném próbálni !
    Főleg mint kisgyermek nevelő gondozó és bőlcsis gyerekekkel szeretnék angolul kommunikálni, mondókákat és dalokat tanulni ! Lehetséges ?

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Gyöngyi!

      Mondókákat, dalokat a neten kell keresgélnie.

  11. Marosi Nándor

    Üdvözlöm! Régebben nem, de mostanában kimondom hangosan a szöveget. Hozzátartozik az is, hogy a közelmúltban költöztünk, és jobban el tudok vonulni, csendesebb szobába tanulni, mint régebben. Üdv; Marosi Nándor

    Válasz
  12. Ilona

    Kedves András!
    Az új német leckét köszönöm.A mostani körülmények sajnos nem ösztönzik a nyelvta-
    nulást.Különösen nem 75 évesen.Agytornának és beszédgyakorlatnak viszont nagyszerű.Sikerélményt jelent,hogy konkrét cél nélkül is – lassan ugyan de – egyre többet tudok.

    Köszönettel és Tisztelettel: Ilona

    Válasz
  13. Antalné Bagi Zsuzsanna

    Nagyon szeretek így tanulni! Régóta próbálkozom a tanulás többféle módjával, de ez “jött” be eddig a legjobban.
    Köszönöm! 🤩

    Válasz
  14. Major Györgyi

    Igen kimondom, mindíg hangosan tanulok. Régebben magnóra, vagy diktafonra mondtam a felolvasott szöveget és igy javítgattam a hibáimat. Szerintem jó kimondani, mert ahogy hallom amit mondok jobban rögződik.

    Válasz
  15. Dr.Pacsai Imréné

    Igaza van.. Könnyebben megjegyezzük a szavakat.,
    ha. hangosan kimondjuk.Miert nem kapom meg
    a második francia leckét?

    Válasz
  16. Sándorné Pék

    Igen hangosan tanulok , mert így jobban rögzülnek a szavak mondatok
    a nyári szezonban pedig németül beszélek a német vendégeimmel

    Válasz
  17. Szekely Margit

    Igen,hangosan tanulok,mert jobban rogzul.Rovid szovegeket is probalok olvasni es megerteni.Sajnos nincs kivel beszelgetnem,biztosan jobban menne ha lenne.
    Koszonok mindent .Tisztelettel Szekely Margit

    Válasz
  18. Katalin

    Én mindent olvasok ha helytelenül is akkor is és ki is mondom hangosan s elmondom hogy én 50 évesen hogyan tanultam meg a számokat nagyon nehezen egyszerűen nem bírtam megjegyezni pedig nem is olyan nehéz mindenki mondta nekem persze a magyarhoz képest hiszen vissza felé mondjuk pld huszonöt magyarul németül is a 25 az 25 csak öt meg húsz na ez volt a gondom na de hogyan is vertem a fejembe
    Hangosan kimondva munkába menet ugye mindig dugó van s az autókon ugye rendszám van betűk számok s rádió kikapcs s tanultam a számokat egyessével tizessével százassával s egy hét sem kellett hozzá úgy ment mint ha vajaznám a szelet kenyeret
    Csak ajánlani tudom mindenkinek

    Válasz
  19. Hornyák Éva

    Igen, kimerem mondani, csak az a baj, hogy nagyon kevés a szabad időm! De ahogy van egy kis időm, foglalkozok az anyaggal! Szeretnék mielőbb megtanulni, hiszen azon vagyok! Nagyon szépen köszönök mindent!

    Tisztelettel: H. Évi

    Válasz
  20. Barna

    Amit hallok és/vagy látok, azt mindig ki is mondom, akár többször is. Érzékelem is, hogy könnyebben jönnek a számra a szavak. Az is említést érdemelhet, hogy az angol nyelvű – magyar feliratos – filmekből egyre többet értek meg, ismerek fel, valamint a felirat láttán egy pillanat alatt tudom, hogy mit hallottam. Ja, és tényleg fontos a zavartalan tanulás, mert akkor tudom magam “elengedni”, az odafigyelésről nem is beszélve.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Barna!

      Szerintem érdemes ugyanazt a filmet, ha egyszer megnézte felirattal, még egyszer visszanézni, felirat nélkül is.

  21. Lak Gyuláné

    Kedves András!
    Tavaly jun.-ban vettem meg a könyvet nagy lelkesen. Mint észrevehette nem reagáltam eddig. Szóval a polcon porosodott. Most , hogy elővettem érzékeltem, hogy csak a 2. kötethez kaptam lemezt. Az első kötethez nics? Tudom, hogy eltelt közel egy év. Nem reklamálni szeretnék, csak kérem, hogy ha van, akkor küldje el, mert szerintem szükséges lenne.
    Amennyiben anyagi vonzata van, kifizetem.
    Egyébként szerintem is érdemes a szöveget hangosan kiejteni. Hogy mennyire lesz sikeres a tanulásom az csak tőlem függ. Most mindenesetre elhatároztam magam.
    Üdvözlettel: Éva

    Válasz
  22. Monika Bartáné Tolvaj

    Én Németorszagban élek, dolgozom. Nagyon minimálisan beszélek. De azért nem merem úgy mond kinondani, mert teljesen másképp írjuk mint ahogy mondjuk. Nehéz a német nyelv. És örülök, hogy rátaláltam erre a tanulásra, mert itt ahogy ki kell ejteni az is oda van írva köszönöm ezt a lehetőséget.

    Válasz
  23. Kertész Béláné

    A jó tanácsokat mindig érdemes hasznosítani, sajnos régen én sem gyakoroltam hangosan a kiejtést,
    de vers tanulásnál is rájöttem, hogy érdemes hangosan mondani, illetve azóta sokszor szövegeket(prózát)
    is hangosan olvasom, ezáltal javul a beszédkészségem, a szavak tisztább kiejtése, szóval csak előnyünkre
    válik a hangosan ejtett szó, mondat ének stb.Mindenkinek csak tanácsolni tudom, és jobban rögzül az
    agyunkban is.Ön is segítségül, hogy fogékonyabbak legyünk ezt javasolja és csak támogatni tudom.Bízom is
    ennek sikerében, úgy vélem, hogy ezáltal segítünk magunknak a tanulásban.Minden javaslatot hálásan
    köszönünk.

    Válasz
  24. Szabó Eszter

    Megbírható forrásból, jó kiejtéssel tanuljunk, hogy véletlenül se rögzüljön rosszul a kiejtés, hangsúly, ill. a beszédtempó sem közömbös. Én pl. próbálom a már ismert, de ismétlésre szánt szöveget később gyorsabban mondani. Ha ez is megy, akkor már megtanultam. András mondatai kitűnő gyakorlóanyagok, akár szint lépéséhez, akár a már elfelejtett kifejezések felfrissítéséhez.

    Válasz
  25. Szabó Eszter

    Gyerekkoromtól megszoktam, hogy hangosan tanulok. Németet és oroszt már így tanultam 10 éves koromtól, mindkettőnek ragyogó eredménye lett – jól beszélem ezeket. Munka mellett, társbérletben, albérletekben szobatársak mellett már nem ment ugyanez az angollal, eszperantóval, utóbb a franciával, de a gimnáziumban a latint társaságban már szégyelltem hangosan tanulni. Ja, hogy az “holt” nyelv? Attól még csodálatos a hangzása. Nagyon megbántam ezt a “néma korszakomat”, mert a (nekem) gyötrelmesen nehéz angol miatt szenvedés visszaszokni a hangos nyelvtanulásra. Ha tehetitek, kerüljétek, hogy némán tanultok! Kivéve a villamoson, ahol angolul szoktam olvasni könyvet – és persze némán, nehogy hülyének nézzenek. A maszk alatt már az sem látszik, hogy mozog a szám, de feljelenthetnek “evés miatt”. Lényeg: ha lehet, mondjuk ki hangosan!!!

    Válasz