Kifogások keresése helyett érdemes inkább változtatni a nyelvtanulási szokásokon

Kifogást keresni mindig lehet, és ha akar az ember, akkor talál is bőven.

A minap találkoztam egy hét évvel ezelőtti cikkel, amiben 22 okot szedtek össze arról, hogy miért nem beszélnek idegen nyelveket a magyarok.
Néhány példa belőle:

  • Nincs rá pénz.
  • Nincs rá idő.
  • Alkalmazkodjon a turista.
Persze, sokkal nehezebb megtanulni egy idegen nyelvet, mint kifogást keresni, hogy miért nem haladunk vele. Csakhogy a kifogásokkal semmire sem megyünk.

Ellenben, ha egyetlen dolgot megváltoztatunk nyelvtanulási szokásainkban, és a szavakat nem önmagukban tanuljuk, hanem a mondatokat jegyezzük meg, ahol előfordulnak, már sokkal előrébb vagyunk.

Az ismeretlen szavakat mondatokban tessék megtanulni. Ezzel az egy változtatással a nyelvtanulási problémáink nagy részét magunk mögött hagyjuk.

Gondoljon csak bele:

– a szavak így kötődnek, ezért sokáig fog rájuk emlékezni,
– nem kell keresgélni a szavakat, mert kész mondatokat vesz elő, ettől gördülékeny lesz a beszéde.

Ön hogyan tanul új szavakat? És hogyan áll a kifogásokkal?
Kérem, írja meg egy hozzászólásban!


(A cikket, amiről beszéltem itt találja.)

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

240 hozzászólás a(z) “Kifogások keresése helyett érdemes inkább változtatni a nyelvtanulási szokásokon” bejegyzéshez

  1. S. Márta

    Kedves Neményi András!

    Akkor akadtam el, amikor a tankönyvet szerettem volna megvenni, és kérték a lakcímemet.
    Szívesen megvásárolnám a tankönyvet. Hogyan és hol juthatok hozzá a lakcímem közlése nélkül?

    Köszönettel,

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Márta!

      Lakcíme megadása nélkül hogyan találja meg Önt a postás?

  2. Vígh János

    Teljesen igaza van a kifogásokkal kapcsolatban tudom hogy szükségem van az idegen nyelvre (ANGOL) csak még nem tettem a nagyon fontos helyre és tologatom a rendszeres tanulást vannak kényszer pálya is sajnos

    Válasz
  3. Csokonáné Katona Zsuzsanna

    Kedves András!

    Eddig önálló egységként, külön tanultam a szavakat. Annak idején a középiskolában, 1962 – 66 között így tanultuk. A kifejezések külön fejezet volt a tananyagban.
    Kifogások tekintetében kifogyhatatlanul gazdag vagyok. Állítólag ezt túl élénk fantáziámnak köszönhetem. (Tehát nem tehetek róla.)
    A legnagyobb akadály számomra, hogy egyetlen egy alkalommal volt igazi motivációm az angol nyelv tanulására, 18 éves koromban, amikor (állítólag) egy magyarul nem, de a angolul beszélő fiatalember udvarolt. Ma már naponta több negatív motiváció akadályoz különböző területeken, amikor azon bosszankodom, hogy az elhangzott, vagy olvasott angol nyelvű szó ismerős számomra, de nem tudom a jelentését.
    Megfogadom a tanácsát, ezután mondatokat fogok tanulni, és nyitva tartom a szemem és fülem, valami (vagy valaki) pozitív motiválása iránt.
    Sok sikert és jó egészséget kívánok!
    Köszönettel és üdvözlettel: Katona Zsuzsa

    Válasz
  4. Debreczeni Zsuzsa

    Kedves Neményi András! Önt nagyon kedvelem, mert úgy érzem, hogy „személy szerint” érdekli az én esetem. És ezt köszönöm! Ezért megtisztelem avval, hogy válaszoljak Önnek. Én most – 74 évesen – döbbentem tapasztaltam, hogy SEMMI nem marad meg a fejemben. Ha visszagondolok életemre, nem is tudom, hogy hogy boldogultam el bármiben is az életemben idáig? Mikor erre rájöttem, „megnyugodtam” és azt mondtam magamnak, hogy JUSZT IS tanulom tovább, mert legalább addig, amíg elkészítem a házi feladatot, addig forgatom az agykerekeimet, és legalább az alatt az idő alatt nem hülyülök. Sajnos a többi időben igen, és az a több idő. Önnél a francia nyelvet próbáltam, mert utaztam Franciaországba, és végül a Bulldózernél lötöttünk ki. De természetesen egy szó, annyi nem sok, sem maradt meg. Szerencsére családhoz mentem, és így nem volt probléma a nyelv hiánya. Egy szót megtanultam – ez egy új szó: „bonzsú”, ui. engem unokaöcsém Zsúnak hív. Folytatom az angol, ill. latin tanulást a magán nyelvtanárnál avval a meggyőződéssel, hogy SEMMI nem marad meg, de ezen már nem bánkódom, hanem elfogadom, hogy én nem erre kaptam talentumot. Én a zenére kaptam. Zongoráztam, orgonáltam és jelenleg énekelek a Mátyás Templom kórusában. De ne gondolja, hogy akár egyetlen művet is el tudnék énekelni kívülről, amit már 22 éve énekelek. Persze tudom, de ott kell legyen a kotta előttem. Aztán kaptam talentumot a reál tantárgyakhoz. Maszekben tanítottam fizkát, matekot, felvételire kíszítetettem fel gyerkeket, egyetemre. Hát a nyelv az sajnos gyakorlatilag egyáltalán nem az én világom. Kisebbrendűségi érzésem is van emiatt, de mit tehetnék még azon kívül, hogy nem hagyom abba a tanulást, ill. az órákat és lecke készítést? Mondatokat sem TUDOK megtanulni. Még magyarul sem. Nem baj, ha az ember tisztában van a képességeivel. Ami van, azt elismerem, kamatoztatom, és hálát adok Istennek érte, ami nincs, az nincs. Sszeretettel és megbecsüléssel üdvözlöm Önt! Debreczeni Zsuzsa

    Válasz
  5. Gabi

    Sajnos, kifogások valóban vannak.Igazán akarat és cél kell hozzá. Én sokszorsan újrakezdő vagyok. Szégyellem is magam, hogy ha külfölre megyek nem helyesen de legalább módon kérdezek. Külfödön sokan beszélnek általában angolul.

    Válasz
  6. Berenyi Laszlo

    AZ ON ALTAL LEIRT MOMDATOKBOL KIROM A SZAVAKAT MEGTANULOM S AZ EGESZ MONDATOKBA VISSZA HELYEZVE GYAKOROLOM S A GYEREKEIM HETVEGEN ( FIAM KULKERESKEDO) S HETVEGEN JAVIT A KIEJTESEKEN AMIT MEGISTANULOK ESTENKENT A LANYOM JON EL S IGY TOVABB EZEN ” MODSZERREL
    OK A SZAKKOZEPBEN MAGAN TANARNAL TANULTAK MERT A TANAROK UGY IGYEKEZTEK TANITANI HOGY CSAK A MAGANISKOLAJUKBAN TANITOTTAK MEG A TANULOKAT UGY ALAKITOTTAK HOGY JOBB LESZ OTT TANULNIUK MERT HA AZ ISKOLABAN AMIT O TANIT SOHA NEM FOG A DIAK MEGTANULNI

    Válasz
  7. Nagy Tibor

    Köszönöm, megkaptam az olasz leckéket (idáig 6-ot), csak nem jelöltem olvasottként a levelezésemben! Várom a továbbiakat is!
    Tisztelettel: Nagy Tibor

    Válasz
  8. Tasner Józsefné

    Tisztelt András!
    Kifogásokat valóban mindig lehet találni, de azért előfordul hogy nem annyit foglalkozik az ember az anyaggal amennyit szeretne. Pár nap kihagyás után már nehezen megy. Az addig tanultakat át kell újra ismételni. A megtanult témákat jól értem a cd-ről, de ha ismeretlen leckét hallgatom megtorpanok, leblokolok. De továbbra is igyekszem mert közben meg élvezem és sikernek, előre lépésnek érzem azt a tudást ami megmarad a fejemben. A leckékkel szép lassan haladok. Más lehetőséggel még nem próbálkozom. Gondolom, hogyha végig érek a kezdő anyagon, akkor jöhet a film, újság, zene.
    Üdvözlettel: Kati

    Válasz
  9. Lacza István

    Én eddig az új szavakat önmagukban tanultam, ez a módszer valahogy a régmúltból belém rögződött, ezen az Ön könyve alapján változtattam, bár megjegyzem, hogy az angol nyelven történő megszólalás számomra továbbra sem lett könnyebb.
    A kifogásokat nagyon keresni sem kell, azok maguktól adódnak, a mondás szerint mindennek 32 oka van, de a legfőbb ok, hogy nemigazán megy az angol, -a szorgalmas tanulás ellenére sem- az valószínű bennem van !

    Válasz
  10. Kovácsné Gy.Csilla

    Kedves András. Szerinem ez egy nagyon bonyolult dolog. Nagyon jó hogy a mondatokba foglalt szavakat látom és hallom, viszont ha az egész mondat nem jut eszembe jó lenne szókinccsel rendelkezni. Azért egy egy szó eszembe jut már tovább gördítem a beszélgetést. Akár hová utazom azt tapasztalom mindenki még a gyerek is ért és gyönyörűen beszél angolul vagy olaszul stb. De itt Magyarországon a nyelv tanulás elég költséges siralmas.

    Válasz
  11. nagy imréné

    Kedves András! Az Ön által tanácsolt módon mondatokat alkotok, előbb csak 2-3 szavakból állót, majd összetettebbeket. Ezeket leírom magyarul, -németül, és napközben gyakran felidézem magamban, és kimondva is rögzitem. Napok mulva újra ismételem, hogy rögzüljön.

    Válasz
  12. Szénási Sándor István

    Kedves András! Eddig az új szavakat önállóan tanultam,naponta öt-tíz szót egy cetliről a zsebemben utazás közben. Teljesen igaza van, mondatokba építve az új szót sokkal eredményesebbnek gondolom én is! Köszönöm levelét! Üdvözlettel Szénási Sándor István

    Válasz
  13. Baby

    Magamis így gondolom.Lustaságomat nagyon nehéz legyőznöm, de ez a kitartó, kedves többszöri invitáció most célbatalált! Akarok angolul tanulni! Előre is köszönöm a segítségét.

    Válasz
  14. Holecskó József

    Tisztelt András. Mint írtam már, teljesen egyetértek a nyelvtanulási módszereivel. A nyelvtant külön nem kell tanulni, az úgy közben „ráragad” az emberre”, például egy kisgyermek is enélkül tanulja meg az anyanyelvét! Külön a szavakat sem érdemes magolni, ezt öntől tanultam meg de ráéreztem már elötte is, mert mindig a kis ,egyszerűbb társalgási könyveket eröltettem, több kevesebb sikerrel. A szókincsem már évek óta úgy pár száz körül van, maximum ezer. Ha olyan a környezet és a témakör amiben megvannak a kulcsszavak, megértetem magam, de a szókincsem nem bővül. Amikor pedig elkezdek nézni egy német nyelvű tévéadást, be kell látnom hogy szinte semmit nem értek belőle!Az újsággal, könyvekkel ugyanez a helyzet. Nem tudom hogyan lehetne a 800-as szókincsből 3800? Mert enélkül szerintem nem fog menni.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves József!

      Nekem a könyvek olvasása sokat segített.
      Próbálja ki, évente 15 -20 könnyebb könyvet olvasson el, és meglátja, hogy bővül a szókincse.

  15. Koczkás Szilárd

    Már volt olasz utasom (taxis vagyok), sikerélmény volt, hogy tudtunk kommunikálni.
    A könyv jól jönne, de körülményes külföldiként megrendelni.
    Önnek további sok sikert, tisztelettel:
    Koczkás Szilárd

    Válasz
  16. Mária

    Én 76 éves vagyok. Eddig nem voltam rá kényszerülve, hogy tanuljak angolul. Most szeretném meglepni a családot, hogy az unoka menyemmel tudjak kommunikálni. Korábban csak szavakat tanultam, de így sokkal hatékonyabb a tanulás. Kissé le vagyok maradva a tananyagtól, de az elkövetkező időben bepótolom, mert
    „sürget az idő”, nemsokára lesz a nagy „találkozás”. Köszönettel: Mária.

    Válasz
  17. Váli Tiborné /Julika/

    Kedves András! 78 éves vagyok. 26 éves koromban heti 2-szer 2 órában este tanultam németül. Nagyon jól
    ment. Egyik osztálytársnőmmel minden óra után hazafelé behívtuk tanárnőnket egy jegeskávéra és ott és
    még a körúti járművekhez kiérve is kötetlenül németül beszélgettünk. Év végén a tanárnőm egy német könyvvel ajándékozott meg. Azt mondta, hogy egy jól tanuló gimnazistával 4 év alatt sem tudta azt elérni, amit velem.
    Én akartam megtanulni a nyelvet és szorgalmas voltam. Lehetséges, hogy a nyelvérzékem is jobb volt az
    átlagosnál. Nekem az orosz is jól ment.
    Később szobakiadás kapcsán barátságba kerültem egy német családdal. Csereüdülés alakult ki köztünk pár
    évig, melynek betegség miatt lett vége.

    Válasz
  18. Szvitacs Judit

    Kedves András valóban sokkal egyszerűbb a német nyelv tanulása ezzel a módszerrel. Nagyon koszonom. Ajánlom másoknak is ezt a fajta módszert.

    Válasz
  19. Hamikus Ferencné

    Valamikor könnyedén megtanultam pl. a németet. Most is kellene, csak nehezebben történik meg az elhatározás. Egy éve megrendeltem a francia nyelvkönyvet, de még nem kezdtem mindig hozzá , pedig a rokonom már idős és a gyermekeivel nem tudom majd tartani a kapcsolatot. Hamarosan rászorítom magam, bár már megy felettem az idő.

    Válasz
  20. Bagi Péter

    Sajnos én is csak a szavakat bifláztam eddig. Mióta az Ön nyelvleckéjét tanulom igyekszem a mondatokat, kifejezéseket megtanulni.

    Válasz
  21. Török Virág Réka

    75 éves vagyok, van egy ősrégi alapfokú angolom, s pár évvel ezelőtt 3 évi jártam angol tanfolyamra, de nem igazán beszéltettek bennünket. Elolvastam néhány kétnyelvű könyvet is, nagyon élveztem. Aztán jöttek az unokák, bébiszitteléssel. Most már kisiskolások, de németesek (kár!) Nincs indíttatásom használni az egyre kopó tudásomat. Ja, és falun lakom, rajtam kívül szinte nincs, aki érti az angolt. Mit tegyek?

    Válasz
  22. Körmöci Gábor

    Kedves Neményi András!

    Köszönöm érdeklődését. Én sajnos nem vagyok elég kitartó, ezért nem tudok megtanulni egyetlen idegen nyelvet sem.
    Rövid, néhány szavas mondatokat tanulok, de nem elégszer, nem elég alapossággal.

    Üdvözlettel, Körmöci Gábor

    Válasz
  23. Kertész Bernadett

    70 éves vagyok, francia speciális tagozatra jártam a gimnáziumban. Zarándokúton véletlenül kerültem egy francia szentmisére. Elhatároztam, hogy legközelebb én is szeretnék franciául énekelni, imádkozni. Megtanultam a Crédó-t, a Miatyánkot, Üdvüzlégyet és a Medjugorjei Himnusz minden versszakát kívülről.
    Nagyon sokat gyakoroltam, rájöttem, hogy sok, eddig ismeretlen szót megtanultam. Antikvár könyvesboltban ráleltem egy francia népdal gyűjteményre, egyszerű kis énekeket kívülről tanulgatok. Hiszem, hogy a mondatban történő gyakorlás előbbre visz, mint a szavak betanulása (én könnyen el is felejtem).

    Válasz
  24. Juhàsz Györgyné

    Tisztelt Neményi András!/Kedves Kolléga/
    Hosszú ideig figyelmesen követtem a nyelvi kurzusokra invitálásait,alkalmazott metódusait az àltalam kiválasztott és régóta vágyott olasz nyelv elsajátítására,de nem igazán találtam célravrzetőnek a mondat panelek mechanikus memorizálását.úgy érzem a gramatikai minimumok és a tudatos nyelvtanulás amely bár rengeteg időt és energiát igényel,sokkal hasznosabbnak találom,tekintettel arra,hogy magam is nyelvszakos /angol,,orosz/ középiskolai tanár vagyok.Elnézést,jhogy túl őszinte voltam,de ettől eltekintve további sikereket kívánok Önnek

    Válasz
  25. Székely Gábor

    Kedves Nemény úr!
    A tanulási-gyakorlási módszerem nagyon pragmatikus. Az ön módszerére hagyatkozván a mondatok, kifejezések képzése és némi előolvasás után azok életbeni prompt alkalmazása vált be a legjobban számomra. A Hármashatár területén élvén és dolgozván /Vendvidék, Őrség, Őrvidék/ Ausztriában, Szlovéniában sűrűn fordulok meg bevásárlás, kirándulás és rokonlátogatás céljából. Néha még Észak-Olaszországba is átruccanok a leányomhoz. Míg Szlovéniában a korombéliek jelentős része beszéli a német nyelvet, Itáliáról ez már nem mondható el. Az angollal más a helyzet, de azzal nem kívánok foglalkozni. Ha a tíz évnyi orosz tanulás helyett e nyelvvel foglalkoztunk volna az iskolában, most meg lennének hozzá az alapok. Summa summarum, tökéletesnek tartom az Ön módszerét minden tekintetben. Rövidebb idő alatt tudom memorizálni a dolgokat, a konkrét hasznosulás pedig szinte azonnali.

    Köszönettel és üdvözlettel.: Székely Gábor

    Üdvözlettel

    Válasz
  26. Tóth Tihamér

    Sehr geehrter herr Lehrer!
    Ich suche keine Ausrede. Vor 34 Jahren bekommte ich ein Magazin von Petri Heil. Diese Magazin ist ein fischere Zeitung.Ich anfangte lesen, und es geht sehr langsam, veil das Wörterbuch warsehr vielmal benötigen. Inzwischen kommt Weihnacht und ich bekomte Lehrbuch (von Ernst Häckel). Un mit einem autodidaktischem Methode ich gelernt auf Deutsche. Ich kenne einige Wörter schon, und wollte ich hier ausüben mich.
    Die 3 punkte wie Frage: Meine Antworten:
    Nincs rá pénz. Es ist mir ein Zeitvertreib, dafür ich mache nur kostenlos
    Nincs rá idő. Die Zeit ist wenig? Es ist möglic! Es nur der herr Goot weiß. (Auf Angeln ist amwenigsten Zeiten, es ist Schaden.)
    Alkalmazkodjon a turista. Es is Recht! Warum warten nur von uns, dass wir sprechen auf
    fremde Sprache? Usw.
    Mein Lehrer ich Wünsche Ihnen eine gute Gesundheit!
    Mit einem vorzüglich Hochachtung
    Tihamér

    Válasz
  27. Tibor Bahurek

    Már 2012 óta angliában dolgozok kisebb megszakításokkal. Gimiben négy évig angolt tanultam amivel nem értem semmit. Ashfordban beiratkoztam agy angol nyelvtanfolyamra ami végre segített. Most jöttem haza Kanterbury -ől és nem voltam megelégedve. A már ismert szavakat is nehezen ismertem fel.Pedig ha jó munkahelyet akarok akkor kell a jó angol ! Az angolok azt mondták nekem jó az angolom én meg bunkónak éreztem magam. Érdekes ha egy lengyellel angolul beszélek akkor nincs semmi baj. Fura de most itthon ráteszek egy lapáttal de nem mindegy hogy angliában milyen helyre keveredek mert másképpen beszélnek ez az ugatós angol a legrsszabb !

    Válasz
  28. Chilly

    Kedves András!
    Köszönöm kérdését,mindig szívesen válaszolok.
    Nekem céljaim és feladataim vannak,amiket meg is valósítok,nincs kifogás,sem nyafogás.Amit akarok, el is érek. Én nem várok a csodára,hanem teszek is érte.
    Az új szavak-kifejezések tanulása nem ördöngősség, főleg anyanyelvi környezetben nem. A napi munka során szinte mindíg találkozom új kifejezésekkel. Felírom vagy megjegyzem és otthon kikeresem szótárból.
    Mindemellett a napi sajtó,a filmek,színház mind megannyi lehetőség az új szavak elsajátítására. Szinte észrevétlen lopóznak a tudatomba.
    Üdvözlettel: Chilly

    Válasz
  29. Kovács Baláz

    Kedves András! Most voltunk Albániában és kevés nyelvtudásommal égészen jó tudtam kominikálni ugyanis a fiatalok már elégjól beszélik az angolnyelvet.

    Válasz
  30. Medovarszki Tamásné

    Angolul tanulok már pár éve. Most szeretnék megtanulni németül is.

    Válasz
  31. Tóth Lászlóné Erzsébet

    Kedves András!
    Tanulni akarni kell, mert így lesz az agyunk karbantartva. A kor előrehaladtával egyre nehezebben megy a tanulás, így 78 évesen. Az akarat mellé időre is szükség van. Kifogásokat keresni felesleges, azzal nem megyünk előbbre.
    Szükség van új szavakat is megtanulni, amelyeket behelyettesíthetünk a nyelvlecke mondataiba, mert azok sem ölelhetik fel az élet összes eseményeit. A nyelvlecke az alap, és nagyon jó útmutatás, de minden mondata nem illik ránk, azért kell kreatívnak lenni. Sajnos kevés szótárban található meg a helyes kiejtés is csak az írásmód van ott.

    Válasz
  32. Molnár Gabriella

    nagyon jó az ön kezdőknek szóló módszere. Igy remekül lehet memorizálni rövid mondatokat.
    Nagyon tetszik. Bár kapnék folytatást.
    Angol-német nyelvvizsgáim vannak még az 1960-as évekből,esti iskolai részvételek után….
    Ugyanis a 8.általános után minden továbbtanulásból ki voltam zárva……
    Szerintem megdöbbentő, mennyire nem akarnak nyelveket beszélni a magyarok…

    Válasz
  33. Jászay Béla

    Tanár úrral teljesen egyetértek. Kezdek jó lenni. Valóban a napi gyakorlás segít. A mondatokat érdemes megtanulni. We are the word.

    Válasz
  34. István

    Kedves András!

    Köszönöm szépen a nyelvleckéket!Ezzel a módszerrel valóban
    könnyebb nyelvet tanulni,mint a szavakat bemagolni.
    Kifogásaim persze nekem is vannak.Kor,egészség..stb.
    Célok,motiváció,idő, kitartás,és a befektetett
    munka meghozza a gyümölcsét!
    Üdvözlettel:
    István

    Válasz
  35. Friedel Józsefné

    Kifogást mindég lehet taláni ez nem kétséges.Valoban mondatokkal sokkal könnyebb megjegyezni a szöveget és a tartalmat is.Persze a nyelvtanuláshóz valódi akarat kell,Egyébkényt sokkal könnyebb egy nyelvet elsajátitani ha van kivel gyakorolni is,azaz beszélni Minden esetre komolyan kell akarni. Üdvözlettel F,Ica
    Friedel JózsefnéF

    Válasz
  36. Hada Tibor

    Tisztelt Neményi András,
    Teljesen egyetértek önnel, én már elég régóta így tanulom a szavakat.
    Ez persze nem azt jelenti, hogy egy-egy ismeretlen szónak ne néznék utána de a gördülékeny kifejezéshez hozzátartozik a mondatba szerkesztés.
    És a gyerek is így tanul…
    A múltkori kérdésre lehet nem válaszoltam lehet-e idős korban nyelvet tanulni.
    Nos az én meglátásam az, hogy azért az biztos nagy előny ha az ember még ifjú korában neki tud állni mert az agy fogékonysága idősebb korban már nem ugyanolyan. Ebből következik, hogy az idősebb korban tanultakat hamarabb el is felejti az ember. Ezt számtalanszor megtapasztaltam nem csak a nyelvben hanem egyéb területen is.
    De ez nem azt jelenti, hogy lehetetlen. Ha az ember foglakozik vele megy az szépen.
    Üdvözlettel
    Tibor

    Válasz
  37. Sebők Szilveszterné

    Tisztelt András! Mivel én önszántamból kezdtem el nyelvet tanulni, ezért nem a kifogásokat keresem, hiszen boldog vagyok, hogy ha lassan is de haladok a nyelv elsajátításával. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy mondatokban tanuljunk, ebben rögtön a nyelvtan is benne van. Köszönöm Önnek a sok jó tanácsot és buzdítást, hogy ne lankadjon a kedvünk és a szorgalmunk. Tisztelettel és köszönettel: Sebőkné

    Válasz
  38. Tóth Sándor.

    Tisztelt Tanár úr.Megfogadom a tanácsát. Mondatokat tanulom meg. Én is tudom hogy megfogom tanulni. Talán azért megy egykicsit nehezen mert idösebb vagyok Nem akarok lemeradni. Fiam és unokáim beszélik az angolt. Azt szeretném hogy én is értsem amit beszélnek. Köszönöm hogy szánt rám pár percet. Maradok Tisztelettel Tóth Sándor..

    Válasz
  39. Kati Zilahi

    Kedves Néményi András,
    Én Svájcban lakom,már próbáltam megvenni a könyvét de Sajnos nem lehetett csak Magyarországi lakósoknak.Nem a kifogással van a baj,hanem a hozzáférhetöséggel.
    Üudvözlettel Kati Zilahi.

    Válasz
  40. Tasi Lajosné

    Tisztelt Neményi úr!
    Köszönöm az eddig küldött angol nyelvű „leckéket”,- angolból ezidáig csak ezekből, valamint a „Bulldózer” 1-2 kiadványokból tanultam, amelyek igen hasznosak számomra.
    Korábban németet tanultam, de teljesen más módszer szerint.
    A fenti kiadványokból, valamint a kapcsolódó lemezekről hatékonyan lehet átvenni az anyagot, s a véleményem az, hogy mondatokban szerkesztett szókapcsolatok sokkal könnyebben tanulhatóak és jobban is hasznosíthatóak. Számomra a tanulást illetően nincs kifogás, mivel én döntöttem el, hogy legalább alap szinten elsajátítom az angol nyelvet, azonban idő hiányában nem haladok olyan jól,- mint azt szeretném.

    Tisztelettel és köszönettel:

    Margit

    Válasz
  41. Sándor

    Nem vagyunk elég kitartoak.
    Nem megfelelö a hozzá állásunk.
    Idösebb korban nehezebb a tanulás

    Válasz
  42. Hermann József

    Kedves András!
    Kifogások nálam is mindig vannak már nagyon sokszor nekifogtam hogy megtanulok angolul de sajnos mivel én németül már jól beszélek nekem valahogy nem erre sem az agyam se az szám az angol kiejtésre.

    Esténként Akár filmnézés közben is megpróbálom lefordítani azokat a dolgokat amik engem foglalkoztatnak és ha ebbe vannak új szavak kifejezések azoknak utánanézek.
    Üdv üdv.
    Dodó

    Válasz
  43. Szabolcs Istvan

    T.Neményi úr! Köszönöm a francia leckéket. Nem keresek kifogást, mert egyrészt beszélek, tanulok hat nyelven továbbá közel ötven éve az eszperantó hįve vagyok. Általában előbb van a felbuzdulás, aminek nincs reális alapja. A franciának nekifutottam a Francia Intézetben még 1986-ban, de egy év után elmaradt, mert a munkámban angol, német kellett , azokat kellett „felhoznom”, aztán privát többször is kazettás módszerrel. Tolom magam előtt… Szótanulasom rendkívül egyéni. Szeretem a különleges szavakat. Például horvatban az „f”re, „h”ra végződő szavakat , eszperantoban a jr, jt, jn, jd utolsó szotagú szavakat tanultam meg legutóbb, először persze összeirom a már ismerteket. Szeretem a szotarbol hátul a kivételeket megtanulni. A hárombetűs szavakkal űzött játékban – mindig egy betű cserelesevel a legrövidebb úton eljutni egyik szóról a másikig, nos, ebben vertem az oroszokat a kollégiumban annak idején. Szeretem megtanulni a madár,virág, hal, rovar, gyumolcs, testrész stb szavakat egyben. Aztán váltogatni a hat nyelv között…szeretem a különleges képzőket, mint a „bran”-t a horvatban. Keresek is ilyeneket és összeirom q lehetőségeit. Kiserletezgetek is. Leginkább relaxációs céllal művelem. Sokkal jobb lenne, ha csak az anyanyelv meg az eszperantó létezne és fakultative a többi. Én is jobban örülnék, ha inkább valami mashoz lett volna affinitasom, de hát ehhez van némi és szeretem a nyelveket. Fiam rimkereső appot fejleszt, húsz nyelven működik már. Háromezer látogató van egyszerre, világszerte. A Google kereső elsőnek hozza fel. Bedolgozom, jó nyelvi játékok adódnak… bocsánat így kicsit összefüggéstelen osszehordtam mindent. Köszönöm és gratulálok, a múltkor elfelejtettem rajelentkezni az akcióra, de talán jobb is, mert nem haladtam, csak mindig attekintettem a megkapottakat. Üdvözlettel Szabolcs István
    P.S. valószínű a játék és a játékosság fontos lehet és kell hozzá „kedv” abból is a jó!

    Válasz
  44. Magdi Adorjàn

    T Nemènyi Úr! Èn csak az ÕN Leckèibõl tanulom a nèmetet.A mondatok valóban sokkal hasznosabbak a tanulàsban mint a szavak. Szavakat nem tanulok. Kifogàsokat nem keresek mert meg kell tanulnom a nyelvet mivel màr itt lakom Nèmetorszàgban. A buldózer 1 màr meg van de sajnos a 2 es 3 nem sikerült mert nem volt aki Mo-n àtvegye. Nagyon hàlàs vagyok Õnnek ez eddig tanultakèrt. Kõszõnettel Adorjàn Magdi

    Válasz
  45. Kovács Judit

    Kedves András!
    Ön vezetett rá a 30 órás ingyenes nyelvtanulással, hogy mindig mondatokban tanuljam az új szavakat. Én eszerint tanulom a továbbiakban is a német nyelvet, kifogásaim nincsenek! Ahogy időm engedi nézem a TV-ben a német nyelvű adókat, unokahugommal, ha tehetem németül beszélek. Nincs kifogás! Aki kifogásokat keres, igazán nem akar a magyaron kívül más nyelven beszélni. Nekem ez a véleményem. Köszönöm Önnek a biztatást és a sok segítséget.
    Üdvözlettel: Kovács Judit

    Válasz