Nagyon sokszor hallottam már, hogy úgy lehet jól megtanulni egy idegen nyelvet, ha az ember kimegy külföldre.
Ezt általában olyanok mondják, akik nem elég szorgalmasak ahhoz, hogy eljussanak egy középfok körüli tudásig…, ezért ezt az állítást inkább kifogásnak érzem, mintsem valódi oknak.Mennyire téves az a felfogás, hogy csak külföldön lehet igazán megtanulni, és hogy aki kint él, annak könnyű…
Nagyon-nagyon sok levelet kapok külföldön élő magyaroktól, hogy segítsek nekik, mert nem tudják elsajátítani a nyelvet, évek óta kint élnek, de nem értik, ha szólnak hozzájuk…
A múlt héten éppen egy nyelvvizsgáztatással kapcsolatos rendezvényen vettem részt (erről itt írok bővebben), ahol az angol előadó a következő kérdést tette fel nekünk:
„Hányan tudnak Önök közül úszni?”
„Emelje fel a kezét, aki tud úszni!”
„Köszönöm. Most az emelje fel a kezét, aki egy haltól tanult meg úszni!
„Senki? De hiszen a hal jól úszik!”
Kedves nyelvtanuló társam!
Ön szerint külföldön, nyelvi környezetben is kell szorgalom?
Vagy odakint az már nem szükséges?
A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg itt, a blogon!
Kedves András!
Szorgalomra minden esetben szükség van.
Talán aki kinn él többször hallja az angolok lusta kiejtését.
Üdvözlettel :Major Erika
Külföldön a kell magától értetődik, mivel bele van kényszerítve az ember,nincs halogatás és kifogás,hogy most nincs kedvem, meg nem érek rá.
Kedves András!
Szerintem kényszerből semmiképpen sem érdemes nekilátni, ok is kell, ami nem feltétlen a kinti élet. Gondolom mindenkiben van valami, amiért egy bizonyos nyelvet akar megtanulni. Nekem az elemi iskolában kötelező volt az orosz, ami jól ment és jobban ment volna, ha érdekelt volna, vagy érdekelt lettem volna. Nem volt elképzelésem sem arról, hogy valaha is használnom kéne az iskolán kívül. Összefoglalva tehát nem könnyű úgy, hogy kötöttségeket, szükséget, vagy kényszert érzünk a tanulással kapcsolatban legyen az divat, szégyen, mások befolyása…stb, és közben nincsen igazi motiváció.
Talán úgy a legegyszerűbb, ha oka is van, hogy miért akarja beszélni az adott nyelvet, a többi érkezik magától és akkor szívja magába mint a szivacs a vizet.
Kedves Andrås ėn ugy gondolom hogy kell szorgalom mindenkėpen,mert valqmilyen szinten el lehet sajåtitani egy nyelvet de ha megvan a szorgalom akkor akår tökėletesiteni is lehet a nyelv elsajåtitåsåt az adott orszågban ės hamarabb lehet tanulni mert hasznålja a mindennapokban,az angolt is anyanyelvi szinten megtanulnåm ha köztūk ėlnėk az ukrånt anyanyelvi szinten beszėlem az oroszt tårsalgås szinten de tökėletesen megėrtem csak akcentusal beszėlem de ha köztūk ėlnėk tudnåm beszėlni teljesen.
Szorgalom nélkül külföldön sem megy!!!
Kedves Andràs,én külföldön élek és hasznàlom a német nyelvet,minden nap ,minden dologhoz ,de ez nem menne,ha nem tanulnàm ma is a nyelvet,szavakkal,nyelvtanból, német nyelvű könyvek,újsàgok olvasàsàval. Nagyon szorgalmas nak kell lenni,hogy az ember haladjon,de ,,perfekt,, német még ezzel az igyekezettel sem lesz
Csak ha német nyelvterületen születik, nő fel,akkor fogja az összes szót érteni tökéletesség.
Önnek teljesen igaza van! Nekem az angol buldozer csomagom van meg Öntől .
Tanitàsi módszerét a legnagyszerübbnek tartom!
Tovàbbi jó munkàt kívànok Önnek és csapatànak!
A szorgalom természetesen kell,de az,hogy eredeti nyelvterületen megtanulni a nyelvet az a legjobb.Meg is akarom mondani,hogy miért! A lényeg az,hogy amit az ember tanul a nyelvtan órán az adott nyelven az csak szépirodalmi stílusban tanulja meg! De a hétköznapi ember beszéde egészen más tud lenni.Nagyon is határozottan! Itt van pl.a magyar nyelv. Ha egy külföldi megtanulja a magyar nyelvet szinte jelesre,az csak egy dolog,de hogyha leutazik pl.szegedre ahol a nyelvjárásban sokat ejtik ki az ö betűt és ha azt mondják neki,hogy pl.”Megyünk a családdal szögedre.”,akkor az az idegen azt se fogja tudni mit akartak neki mondani alapjául! Nem akartam nagy kirívó eseteket leírni.Az a bizonyos idegen azt fogja hinni,hogy szögeket mentek el vásárolni! Szerintem a nyelvtan órákon a nyelvjárási beszédet is tanítani kéne.!
Ön egy kitartó ember kedves András, ez tetszik nekem. A nyelvtanítási módszerei is ígéretesek. Még gondolkodom, hogy Önt vagy a halat válasszam.
Nagyon kedves!
Tanulás nélkül nem megy!
Tisztelt Neményi úr!! Én Németországban vagyok kamion sofőr de sok hasznát veszem a könyveknek, a le kékkel egy kicsit elmaradtak majd a hétvégén potolom
Màr irtam egy vàlaszt szorgalom külföldön is kell! Sziasztok
Be kell vallanom, hogy a megvásárolt tananyagot nem olvasgattam és az istenért sem akar a fejembe szállni magától. Az igazság, hogy egy lusta disznó vagyok és hiába várom, hogy majdcsak megtanulok németül, magától nem megy! Kérem bocsásson meg!
Szép estét!Hatàrozottan ki merem mondani a szorgalom külföldön nyelvi környezetben is feltétlen szükséges!
Szorgalom mindenképpen szükséges, és sok-sok gyakorlás.
Fontos a szorgalom, a kitartás, erős akarás külföldön is és itthon is az idegen nywlc elsajátìtásában.
Való sziinű valamit nem jól oldok meg.Rendszeresen gyakorlom az anyagot amit kapok de valahogy nem ragad
meg.Igaz hogy napi fél óránál nincs több időm erre.Minden esetre nem adtam fel.
Üdv.Lajos.
Igen nagyon fontos mert lehet higy ha kinvan külföldön meg érteni valahogy meg érti amit mondanak de a válasz elakad nemtud vissza válaszolni tehát tanulni kell
Szerintem kell egy bizonyos tudás alap, hogy odakint érvényesülni tudjon az ember.
Persze , hogy kell szorgalom, mindenhol kell.
Igen külföldön is kell szorgalom. Rendszeres gyakorlás mindenhol szükséges.
Kedves András! Valoban:egy haltól nem tudunk megtanulni úszni,sőt: egy madártól sem tanulunk meg repülni! Midez arra elég,hogy tudjuk:lehet élvezni a vizet,lehet élvezni a levegőt a magasban.A saját országban végzett nyelvtanulás arra elegendö(és ez nem kevés!) hogy ne fulladjunk bele a vízbe,netán egy siklórepülővel ne essünk bele az első bokorba….de nem ez a cél:hanem hogy élvezzük a repülést,vagy az úszást…szóval alapokat lehet szerezni otthon szorgalommal,kitartással…..aztan leszállsz az első utadon pl London Heathrow-i reptéren elveszett a csomagod…és probalod magad megértetni.Nem fog menni,pedig otthon ötösre vizsgáztál angolból! Szóval:kell az otthoni alap…persze,aztán legalább fél év angol nyelvterületen! Mindenképp!!
Alapok nélkül szerintem sokkal nehezebb elindulni beszélni idegen nyelvterületen.
Biztosan vannak jó képességű emberek, akire „ragad” az idegen nyelv – de nem ez az átlag.
Tisztelt Neményi Úr!
Szorgalomra akkor is szükség van ha valaki külföldön van,mert enélkül a nyevtanulás nem megy.
Orbán Jánosné
Természetesen kell a szorgalom anélkül nem lehet az idegen nyelvel boldogulni
Éltem külföldön , azt a nyelvet simán megtanultam , felsőfokon….
Szerintem igen, kell kint is a szorgalom,a tökéletesítéshez, a jó nyelvtudáshoz, bizony idő kell,nekem talán
még több is,mint másnak!
Kedves András!
Ha megengedi, most nem az aktuális kérdéseire válaszolnék.
Nagyon régen elhatároztam, hogy megtanulok angolul. Olyan társalgási szinten, azaz egy stabil alapfokon.
Megismerve az Ön által kifejlesztett módszert, úgy gondoltam ez lesz a megoldás célom eléréséhez.
Megrendeltem az anyagokat, és rövid időn belül meg is kaptam. Nagyon jó módszernek tartom. Köszönöm!
A baj az, hogy rettentően elfoglalt vagyok, szinte állandóan dolgozom. Nincs időm, hogy leüljek a leckék mellé.
Az eredeti tervem az volt, hogy járom az országot, és az anyag fő erőssége, a hanganyag, amit vezetés közben tudok hasznosítani. Sajnos tervem nem vált be, hiszen a hanganyag CD van, és ilyen eszköz nincs a kocsiban. Úgy gondoltam jelzem Önnek a problémámat, mivel egy MP3-as feldolgozás segítene kiváltani a CD. Eddig nem néztem meg a hanganyag formátumát, és valójában nem is akarok hozzá nyúlni, nem akarom sutyiban konvertálni. Mivel megvettem, talán olyan formátum, amit használhatnék is. Kérem visszajelzését, számíthatok-e a segítségére jelen gondom megoldásában. Segítségét megköszönve, várom mielőbbi javaslatát! Köszönettel: Mikolai András, +36-30-3119654
Ui. A tanulás és szorgalom nélkülözhetetlen egy új ismeret elsajátításában.
Nem hiszek a rövid idő alatti nyelvtanulásan. Nem hiszem, hogy néhány nap, vagy néhány hét alatt meg lehet tanulni bármilyen idegen nyelvet.
Csakis a szorgalom, a gyakorlás a sikerhez vezető út.
Természetesen szorgalom mindenütt kell a nyelvtanuláshoz. :-)
Természetesen fontos a szorgalom és legfőképp a motíváció. Még pedig ha tudok egy nyelvet könnyebb állást szereznem kint.
Kedves András !
Szorgalom mindenhol kell.
Üdvözlettel
Hajdu Klári
Kedves András!
Tapasztalatom nincs. Szerintem mindenhol szükséges az egyéni szorgalom és tanulás. Talán a nyelvi környezet akkor segíthet egy kicsit, ha valaki egyedül van. Akkor teljesen rá van utalva saját magára és ekkor igazán motiválttá válik és a mindennapokban csak azt a nyelvet és kiejtést hallja. Nincs más választása, de tanulni mindenhol szükséges, a szorgalom és a kitartás is szükséges.
Termèszetesen kel,mert senkisem tanul meg nyelveket a mama hasában, ès ugysem ha csak halja! Hisz nem tudja miröl beszèlnek
Kèri András
. András
Igen ,külföldön is kell idegen nyelv környezetben, kitartás és szorgalom.Igaz,hogy sok lesz részükről az ösztönös mosoly és talán kinevetés-nem gúnyból-de azért nem kell feladni.Napi szintű gyakorlás itthon és otthon és külföldön is.Szorgalom ,kitartás,gyakorlás-állandóan napi szinten.Egy fiatalnak a mai világban muszáj idegen nyelvet,nyelveket tudnia.Anélkül szinte elképzelhetetlen az élet!
Tisztelt András!
A véleményem az,hogy külföldi környezetben is kell a szorgalom,én az ön tanfolyama segítségével sokat fejlődtem,vagyis nem elég a külföldi közeg.
Tisztelettel,Anna
Természetesen kell a tanulás, fejlődés folyamatosan. Én nem külföldön kezdem a nyelvtanulást. Kedves András, én a német tananyagot 1. 2. ajándékba kaptam nagynénémtől. Igazat megvallva egy évet pihentettem, halogattam, de egy pár hete belemerültem és nagyon tetszik a letisztultsága, gyarorlatias és könnyen értelmezhető tananyag. Az angol 1. 2.
tananyagot már én rendeltem magamnak és tanulom. Amikor külföldön voltam , nulla nyelvtudással, csak nyaralás céljából, nagyon zavart, hogy nem tudok megszólalni, megkérdezni semmit, csak mosolyogtam és mutogattam. Akkor döntöttem el, hogy szeretnék megtanulni angolul és németül legalább alap szinten. Üdvözlettel! Ágnes
Kedves Tanár Úr! Jó a kérdés, mint mindig. Szerintem külföldi munkavállalás esetén azért nem árt egy kis alapfoku nyelvismeret, szorgalomból viszont talán még több kell, mint itthon. Üdvözlettel: Tóthné Anna
Kedves András! Röviden válaszolok a kérdésére. Nincs tapasztalatom, arról az állapotról nyilatkozni. hogy könnyebben elsajátítható-e a nyelv tanulása, ha olyanközegben mozgok,ahol anyanyelvi szinten beszélik a nyelvet, vagy éppen olyan módszerrel, ahogy Ön tanít például . Azt tudom csak mondani, hogy nekem nagyon megtetszett az Ön módszere és stílusa, és ha lassan is, de megy a tanulás, valamennyire . Sajnos én nagyon sokat betegeskedek, és nem tudok mindig mindig a tanulással foglalkozni. Azt viszont határozottan állítom, az emberen magán múlik, hogy van-e kitartása a vállalt cél érdekében elvégezni a feladatát. Idáig én beszereztem az Ön által ajánlott anyagokat, amelyek használata segítségemre lesz abban hogy egyszer végre érthessek, beszélhessek angolul. úgy, hogy örömöm teljék benne., Tisztelettel üdvözlöm Török Andrásné
Kedves András!
Amikor külföldön tartózkodik valaki,szerintem könnyebben megtanulja a nyelvet.Ha nincs aki segítsen,
szinte kényszerítve érezheti magát,ami hatalmas előnyt jelenthet az itthoni, kevés szorgalommal bíró és
motiváció hiánnyal küzdőkkel szemben.A „konyha”szint feletti magasságokhoz pedig külföldön is nagy
szükség van a kitartásra és a szorgalomra.
András!Köszönöm a próbaleckéket!!!
Üdvözlettel:Magdolna
Kedves Andras! Külföldön is ugyanugy szorgalmasnak kell lenni csak talan annyival masabb, hogy az rmber ra van utalva, hogy azon a nyrlven valaszoljon es igy talan jobban ra van utalva h ranuljon de az alapokat itthon neg kell tanulnia, hogy ertse ea folyekonyan tudjon beszelni! Mindig tanul az ember es nem szabad abbahagyni a nyelvtanulast soha! La ringrazio! Buonaserata! Üdv Beata
El kell határozni, hogy én most megtanulok pl. angolul. Attól kezdve angolul ébredek, angolul mosok fogat és angol nyelvű filmet nézek a TV-ben. Mindegy, hogy a világ melyik pontján vagyok, legfeljebb angol nyelvterületen az utcán szemben jön velem az elhatározásom, egy pub-ban pedig ott könyököl mellettem a pultnál.
A szorgalom és kitartás meghozza az eredményét!
Tisztelt Tanár Úr!
Szorgalom és kitartás nélkül nem lehet nyelvet tanulni, még külföldön sem!
Tisztelettel. Traj Istvánné.
Szerintem nagyon fontos a szorgalom. Nekem az a véleményem hogy mindent meg lehet tanulni. Van aki megtanulja 1 év alatt, van aki 5 év alatt, de ha igazán akarja akkor meg fogja tanulni.
Igen odakint is ugyan úgy kell tanulni mintha itthol lenne .Mert hiába van kinn az ember atol nem tud többet De ez csak idő kérdése .Hosszú idő kell el telni,hogy valamennyire ki tud néhány mondatot ejteni.
Termeszetesen szorgalom kell mindket esetben.
A külföldi munkához, léthez szükséges nyelvtudás szintje nagyon eltérő lehet. Aki egy konyhán mosogatni kényszerül, hamar megtanulja az ehhez szükséges dolgokot. Egy ismerősöm lánya Angliában pszichológusként dolgozik, más szinten beszéli a nyelvet. Kint is járt még nyelvtanfolyamra. Egy alapdolog adott idegen környezetben az ok, a késztetés, hogy tanulni kell a nyelvet!
Kedves András!
szerintem a szorgalom itthon is, Külföldön is szükséges. Korábban, amikor lehetett (1981-től) akkor sűrün jártam külföldön kocsival is, motorral is. Kocsival kempingekben Spanyolország, Olasz, Még Szicilia is, aztán közelebb a volt Jugoban, majd Horvátországban. Na ne felejtsük el ERdélyt és Bulgáriát, Mivel nincs gátlásom, egész jól sikerült a társalgás, EBBŐL A CÉLBÓL KEZDTEM TANULNI, HOGY LEGALÁBB NE FELEJTSEK.. kÖSZÖNÖM EBBEN VALÓ KÖZREMŰKÖDÉSÉT, SAJNOS MÁR A 85. ÉVET TÖLTÖM, amióta ez a migráns vándorlás megindult, már nem reszkírozom a korábbi egyedüli utazásoknál a éjszakát pihenőkben tölteni, mint korábban. üdvözlettel
Az elmélyült, biztos tudáshoz szerintem mindenképpen nagy szorgalomra és kitartásra van szükség. Biztos alapokra lehet stabilan építkezni.
Igen szerencsés az a tanuló, aki az így megszerzett tudását azután gyakorlatban tesztelheti, fejlesztheti a nyelvet anyanyelvként beszélők között. Így válik tökéletessé szerintem.
Szerintem tanulás nélkül semmit sem lehet megtanulni
Tisztelt Tanár Úr!
Az sok mindent elárul,hogy kint dolgozók kérnek segítséget Öntől.
Szorgalmasan kell gyakorolni ha fejlődni akar valaki.
Tisztelettel TF.