Ki hitte volna?!

Ebben a nagy nyári melegben arra gondoltam, hogy kikapcsolódásképpen megosztok Önnel egy igaz történetet.

Miután a fiam két évig Ausztriában járt iskolába, és sikeresen letette a felsőfokú nyelvvizsgát is, elvileg papírja van arról, hogy tud németül. 3 papírja is van róla…

Az egyik egy Magyarországon kiadott nyelvvizsga bizonyítvány, a másik az osztrák iskolában kapott év végi bizonyítvány, a harmadik pedig a németek által kiállított nemzetközi nyelvvizsga bizonyítvány.

Nem gondoltam volna, hogy ezek után a gyereknek itthon különbözeti vizsgát kell tennie német nyelvből, mert két évig nem szerepelt a tanul tantárgyak között a német, mint idegen nyelv. Logikus érvelés, ugye?

Az, hogy egy olyan iskolában tanult két éven át, ahol az oktatás során minden tantárgyat németül tanítanak, és németül folyt a számonkérés is, majd erről az osztrák iskola bizonyítványt is kiállított, az nem elég.

Pedig az ő esetében a hallott szöveg értése megfelelő kellett, hogy legyen, különben évismétlésre kötelezték volna… ugyanez igaz az olvasott szöveg értésére is. A számonkérés miatt pedig valószínűleg írásban és szóban is megfelelő volt a tudása.

Először azt hittem, viccel a fiam. Majd a némettanára elmondta, hogy őszintén gratulál a felsőfokú nyelvvizsgához, de a gimnáziumi német tananyag első két évi anyagából a gyereknek bizony különbözeti vizsgát kell tennie.

Nem hittem volna…

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

310 hozzászólás a(z) “Ki hitte volna?!” bejegyzéshez

  1. Kasszián Károly

    Köszönöm a megkeresést, csak Magyar nyelvtudásom van, 78 éves vagyok, ehhez nincs mit hozzátennem.

    Válasz
  2. Wagner Sarolta

    Kedves Neményi András!
    Sok egyedi törvény van, aminek egy része elfogadható lehet. Ebben az esetben , 2 évig nem jelezte a tanulmányai között, a német nyelvet. Előszőr is mindennek utána kell járni, és megbizonyosodni a magyarországi tövénykezésről. Én azt hiszem, hogy más is tapasztalta ezt a kritériumot. Sajnos sok mindent tudni kell. Az egyetemeken is minden év számít, függetlenül, hogy summa cum laude végzett.

    Válasz
  3. Szalontai Ágnes

    Kedves Neményi András!
    Először is gratulálok a fia tehetségéhez. Nagy kincs a mai világban az idegen nyelv ismerete.
    Nyelvtanarként értem, hogy a kolléga attól fél, hogy az ott oktatott tananyag szókincse a továbbhaladás alapja, s az Ön fia ezt esetleg nem tudja. De könyörgöm, ilyen dokumentumokkal alátámasztott tudás nem kíván különbözeti vizsgát, elég lett volna azt kérni a fiátol, hogy lapozza át a tankönyveket. Leginkább felmentést lehetne adni a nyelvi órák látogatás alól, hiszen jobban ismeri és beszéli a nyelvet, mint Uram bocsá’ a tanár. Mivel már nyugdíjas vagyok, nem tudom, mit engednek meg a jogszabályok, amelyek nálunk sajnos nem voltak rugalmasak.
    Üdvözlettel:Szalontai Ágnes

    Válasz
  4. Péter

    Persze, tudatlanságnak, felesleges zaklatásnak tűnik a kérés! De ha valaki tud, akkor tud! A különbözeti vizsga is csak formaság számára, különösebb rákészülés nélkül is megcsinálja!

    Válasz
  5. Szilvia

    Ohhh. Ez nonszensz. Semmi szükség nem volna az ő esetében a különbözeti vizsgára. Ez abszolút hülyeség. Gratulálok az eredményeihez! Sok sikert kívánok neki a továbbiakban is!

    Válasz
  6. Zoltán

    Nyilván bürokrácia. De mivel perfekt tudja a nyelvet a gyerek, nem okozhatott neki problémát a különbözeti vizsga. Remélem, egy jó nevetett az ügyön.

    Anno középiskolai némettanárom mesélt hasonlóan érdekeset. Ő született német volt, 16 éves koráig Németországban élt, majd Magyarországon járt egyetemre, német tanári szakra. Az első évben több vizsgán csak négyest kapott, mert a vizsgáztatók szerint nem egészen úgy beszélt németül, ahogyan kell.

    Apám a felsőfokú orosz nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamon egy, a Pravdából egy az egyben kimásolt Gorbacsov-beszédet adott be házi feladatként. Hármast kapott rá, mert az értékelés szerint egy igazi orosz nem fogalmaz úgy, ahogyan ő tette…

    Csodálkozunk, hogy ilyen alacsony az idegen nyelvet beszélők aránya Magyarországon?

    Válasz
  7. Raba

    Nem elég ,hogy tud ,megtanulta ,levizsgázott még a biztonság kedvéért legyen még pluszegy dokument ! ——biztos ami biztos!

    Válasz
  8. Fűzi Csaba

    Sajnos ez a magyar oktatás!! Nem is értem ,
    milyen tananyagból akartak az ön fiát levizsgáztatni , mikor évekig németül beszélt , tanúlt , beszámolót írt a külföldi iskolákban!!
    Erre nincs mit mondanom, írnom!! Teljesen megértem önt!!
    Szép napot kivanok!

    Válasz
  9. Kiss Angéla

    Kedves András!
    A fia német, illetve a gimnáziumi tananyag tudását igazoló papírok honosítása ésszerű dolog lett volna.
    A mindenféle papírok és az igazi tudás sokszor különválik. Hihetetlenül buta és bürokratikus dolog volt a fia esetében a különbözeti vizsga erőltetésem

    Válasz
  10. Tóth Ádám

    Ez olyan, mintha a leopárdnak futásból kellene vizsgázni üdvözlettel Ádám

    Válasz
  11. peterjozsef.email@gmail.com

    Ilyen vagy ehhez hasonló anomáliákat már korábban is tapasztaltam.
    Tisztelettel P.J.n

    Válasz
  12. Andrási Ilona

    Kedves András!
    Valóban megmosolyogtató.
    De belegondolva, hogy egy nyelvtudásról szóló bizonyítvány kiadása az intézmény részéről nagyon sok különböző élethelyzetből jövő ember, különböző bizonyítványainak egyedi értékelését követelné.
    Talán ez lehet a kellemetlenség oka leegyszerűsítve.
    Mondanám, hogy kellemetlen, de megoldható, főleg annak aki „csípőböl” tudja, gyakorolja a nyelvet.
    Üdvözlettel,
    A.I.G.

    Válasz
  13. Czimbalmos Emőke

    Valóban hihetetlen. A fia tudása az az ővé, tudja alkalmazni, használni, senki nem veheti el. A bürokrácia meg bürokrácia . Bosszakodhatunk,de megtudja csinálni! Ez van!
    A lányom hasonlóan járt.

    Válasz
  14. Erika

    Pont annyira nem értem az egészet mint azt , hogy idén 17 éve nem érettségiztek ilyen jól a diákok , mint az idén még is kevesen jutottak be a pedagógiai szakra!

    Válasz
  15. Paniti Gyöngyi

    Elég nevetséges, ha éveken keresztül németül tanult, miért kellene különbözeti vizsgát tennie….

    Válasz
  16. José

    Volt a falunkban egy 12-14 éves fiú, aki bekíváncsiskodott az akkori szovjet laktanyába, ahol vidám és szolgálatkész természete miatt a katonák megkedvelték, bevonták egyszerű dolgaikba, – sport, szórakozás meg egy kis segítség könnyebb munkákban. A fiú rövid idő alatt folyékonyan beszélt oroszul. Eleven és vállalkozó kedvű gyerek volt, hamarosan tolmács-szerepeket is vállalt, ha éppen úgy alakult.
    Hanem az iskolában – egyébként sem volt valami jó tanuló – oroszból egyszerűen megbuktatták, [elégtelenre értékelték] mert nem tudta a táblázatok- és nyelvtani szabályok szerinti pontos leckéket.)
    A nyelvet azért tanuljuk, hogy egyszer majd használhassuk, és ha valaki már tudja használni, azt el kellene ismerni.

    Válasz
  17. Zita

    Szerintem felháborító, hogy felsőfokú nyelvvizsgával különbözeti vizsgát kérnek. Vagy inkább nevetséges…..

    Válasz
  18. István

    Sajnos nekem is van ilyen tapasztalatom.A lányom két évig tanult a Jagielló Egyetemen, felsőfoku nyelv vizsgát szerzett, amit azért nem ismertek el Magyarországon, mert az ottani képzés szerinti nyelvvizsgát nem Magyarországon akkreditált intézetben szerezte.Ezért c nyelvtudását csak középfoku szinten ismerik el.

    Válasz
  19. Lesó Ibolya

    Nevetséges hiszen a nyelvet folyamatosan használta tanulta nem alap közép vagy felsőfokon hanem anyanyelvi szinten ennél jobb aligha van

    Válasz
  20. Annamária Bakos

    Tisztelt Neményi Úr! Magyarországon minden iskolában ez van előírva? További sikereket kívánok a gyermekének.

    Válasz
  21. Kovács István

    Végül is az EU-ban vagyunk, mindent harmonizáltunk, mindent elfogadunk egymástól. Csak az ezernyi kivétel ne lenne. Felesleges adminisztráció. Az adott munkahelyen úgy is kiderül ki az aki fel meri venni a telefont ha érkezik egy nemzetközi hívás vagy ki az akit kérnek tárgyaló félként, mert vele el tudják az ügyeket intézni. A hamis bizonyítvány hamar megbukik. Aki akarja ezt észre is veszi.

    Válasz
  22. Gizella Mandevillené Keresztényi

    Tisztára „aktakukac” eljárás. Abszolut nem életszerű.
    Ezzel szemben többen levizsgáznak úgy, hogy nem tudnak folyamatosan beszélni és a megértéssel is gondjuk van. Egy felsőfoku vizsga überelné a gimnázium első két évét. Nevetségesnek találom az ilyen jogi szabályozást.

    Válasz
  23. Rostási Éva

    Sajnos nálunk túlságosan szigorúak a követelmények az iskolarendszerben. Ezt tapasztaltam meg én is régebben a gyerekeim tanulmányi évei alatt.
    De aki Magyarországon szerez végzettséget bármilyen szakmában, ahol a nyelvismeret is szükséges, azt nemzetközileg is elismerik, és jól fizető álláslehetőségekkel jutalmazzák külföldön is.
    Tehát érdemes Magyarországon tanulni és szakmát szerezni! Mivel híresek a magas színvonalú oktatásukról a felsőfokú intézményeink, sok külföldi országból jönnek ide tanulni a fiatalok.

    Válasz
  24. Edit

    Ez hihetetlennek tünik. Szerintem semmi szükség nem lett volna a különbözeti vizsgára.

    Válasz
  25. Tihanyiné Varga Anita

    Kedves András!
    Már semmin nem lepődöm meg 2 diplomás ,orosz Rigó utcai nyelvizsgás pedagógusként.25 éves szakmai munkám után 2017-ben kiléptem az oktatásból.Elégem lett a sok-sok felesleges adminisztrációból,portfólió írásból,meg a rengeteg ellenőrzésből.Hányszor kell bizonyítani,megméretetni,hogy alkalmas vagyok.
    Az én fiam kéttannyelvű középiskolába jár,na itt is van a rendszerben érdekesség.14 évesen már államilag elismert komplex angol nyevizsgája volt.Több tantárgyat angolul tanul pl történelem,informatika,célnyelvi civilizáció,programozás..0.évfolyamon 4 nyelvtanára volt,ebből egy angol származású ,magyarul nem is tudott a tanár .18 órában volt angol.Nagyon jó volt,hogy 4 tanár foglalkozott az osztály felével,másik fele németes.
    Nagyon jó tanuló a fiam most volt 3.osztályos.6 évig jár ide,mert CAD-CAM angol informatika szakos.Most 3.osztályban kötelező volt osztályozó vizsgát tennie illetve kötelező volt központi érettségiznie angolból írásbeli,szóbeli vizsgát tenni. Októberben emelt szintű érettségit ír,mivel kéttannyelvűre jár.Most volt Euromax felsőfokú komplex nyelvozsgán,még nem tudja az eredményt,de ha sikerül,akkor is kell emelt szintűt írnia.Nem váltható ki még mester felsőfokúval sem.
    Érdekes a rendszer ugye!!!!
    Most néztem utána mennyiféle nyelvvizsga létezik,nem tartom jónak.Régen volt a Rigó utca és kész..Kőkemény volt az írásbeli és szóbeli középfokú is.Szórták a népet.Jó magam német-orosz szakos osztályba jártam.17 évesen lenyelvizsgáztam,de ez kiváltotta az érettségit anno.4.osztályba és a főiskolán sem kellett órára járnom,mert megvolt a komplex középfokú.Szerintem akkor egy középfokú felért egy mostani felsőfokúval.Komplexebb volt az irásbeli is.
    A fiam által járt rendszerben nem csodálkozom az Önök esetén sem.
    Sok sikert kívánok! Ez van!

    Válasz
  26. Gabriella Dr.Andrasiné

    Kedves András!
    Felháborító,hogy a nyevvizsgákkal kapcsolatos határozatok milyen rugalmatlanok,sőt ellentmondóak.
    Hat unokámból négyen már ezt minden variációban végig szenvedték.
    Jó lenne,ha ez megoldódna.
    Az én korosztályom a ásik véglet./78 év/ Oroszt tanultunk 8 évig.Latint választottam második nyelvként,mert orvosira jelentkeztem.
    Amikor a lányomékhoz utaztam Kanadába,mindig egy 6 hetes kis angol nyelvi felkészítést kértem és vittem szótárt,társalgási könyvet,amit alig tudtam haszálni,mert sok esetben már ezeket a szavakat nem is használják.
    Hiányérzetem van….sajnálom,hogy nem korábban kezdtem el komolyabban foglalkozni a nyelvekkel,de valahogy nekünk az utazás sem volt olyan ösztönző…..
    Üdvözlettel:
    Dr..Andrási Tiborné Gabriella

    Bízom abban,hogy ezek ellenére is ilyen lelkeesen ösztönöz mindenkit a nyelvek tanulására.
    Most,az lett volna az ildomos,ha angolul válaszolok,de ez még nagy nehézséget jelentene.
    .Lomb Katóval sikerült személyesen is találkozni és beszélgetni a módszeréről….csodálója voltam.

    Válasz
  27. Gréz Jánosné

    Kedves András!

    Ideje volna már felhagyni ezzel a követelménnyel!!!
    A lányom az Angliában megszerzett nyelvvizsga bizonyítványát kereteztette be,és tartja a szobája falán.
    Itthon ugyan nem fogadták el, de a mai napig ez az alapja a nyelvtudásának, amivel dolgozik.

    Válasz
  28. Bíró Sándorné

    Annak kéne különbözeti vizsgát. tenni normális gondolkodásbol, aki ezt kitalálta.

    Válasz
  29. Molnárné Bot Marta

    Kedves András!
    Minden „fronton” megy a logikátlan, rövidlátó gondolkodás. Az oktatás területén is – sajnos. Mindig kérdés nekem, hogy mi ebben a világban a dolgunk?:
    – lázadni?
    – felülemelkedni?
    – belső szabadságot találni, és nem ragaszkodni a hivatalos elvárásokhoz?
    – megkeresni a megfelelő embereket, kiskapukat?
    – belső bízalommal ( melyet nem könnyű megélni és megtartani) állni a világban, bármilyen viharos is körülöttünk a gazdaság, a jog, a politika és idönként az emberiség? Az előbbiek mindig az embereken múlnak, ők alkotják, alakítják.

    Sajnos nem tudok megoldást, talán egy UTAT, melyet nem én találtam ki:
    Hármas tagozódásnak hívják:
    Helyére kellene tenni minden területen a hármas eszmét:
    Szabadság a szellemi, gondolati, művészeti, kultúrális életben. (Morálisan!)
    Egyenlőség minden jogi területen.
    Testvériség a gazdaságban.
    Ma még ezt össze-vissza használjuk, logikátlanul lekövetjük, sokszor félreértelmezzük a szabályokat, határozatokat. Weöres Sándor írta a mai emberiségről: „hadonászó kamasz”.

    Régóta készülök Önhöz személyesen is angol tanulás céljából, még az időt kell hozzá elővarázsolnom😏😊

    Válasz
  30. Studinger Éva

    A középiskolai záróvizsgák, a különböző szintű érettségi vizsgák olyan feladatokat tartalmaznak, amelyeket a magyar iskolákban tanulhat, gyakorolhat a diák. Nem csak a szövegértés és a tásalgás szerepel az emelt érettségin. Talán azért ragaszkodnak a magyar különbözetihez, hogy a gimnázium végén ne érje meglepetés a vizsgázót. Egyébként szerepel a vizsgára bocsátás feltételei között, hogy a korábbi évek tananyagát elsajátította a jelentkező. Minden tantárgyból – következetesen- ez az eljárás.
    Én ismertem olyan diákokat, akiknek a külföldön (USA, Anglia, Hollandia, Ausztria) kiállított bizonyítványa alapján” rendben volt” a tudásuk , ám mégis szükségesnek érezték ők is és szüleik is, hogy az itthoni iskolájukban megtanulják azt, amit osztálytársaik is tudnak. A külföldön divatos ún. projekt programok teljesítése nem igazán tűnt tanulásnak, és tudásnak semmiképpen sem.

    Válasz
  31. Balázs

    Üdv András!

    Sajnos nekem is van ilyen tapasztalatom. Pedagógus vagyok, néha képtelenség megérteni a NAT követelményeket.
    Turisztika vendéglátás szakon tanítok. A vendéglátó osztály 0-ik évfolyamon úgynevezett Nyelvi felkészítő osztályban kezd. Részükre az érettségi vizsga 5 év múlva történik.
    A turisztikai osztály 4 éves. Mindkét osztály végkimenetele igényli az idegen nyelv ismeretét!
    Melyik osztályba kötelező az érettségi feltételként a B2 nyelvvizsga? Persze hogy a turisztikaiban! 😭
    Más!
    Kollégám 16 évig élt Amerikában.
    Miután hazajöttek, nyelvvizsgára készült. Angol felsőfokú C2!
    Nem sikerült neki, mert nem a kötelező tematika alapján válaszolt.

    Röviden ennyi!
    Üdvözlettel
    Csaba

    Válasz
  32. Nagy Miklósné

    Sajnos Magyarorszàg nincs erre ráállva.Èn is épp azon gondolkodom mi lesz azokkal a gyerekekkel akik èvekig külföldön èlnek tanulnak s majd haza tèrve lehet jobban fognak beszélni mint a nyelvtanáraik👌😊🤔A magyar oktatás nem elég rugalmas pedig elegendő ideje âll már fent ez a helyzet.Mindegy megcsinálják perfecto a külömbözetit és kész.Nem tehetnek mást.😴

    Válasz
  33. Kudliman Éva

    Tisztelt Neményi Úr!
    Nagyon meglepett, amit írt a kedves fiáról! Ennyi nyelv vizsgával ami teljesen megfelel a követelményeknek
    miért kérik a különbözeti vizsgát! Azt gondolom, sokkal jobban, tökéletesebben beszél németül, mint aki itthon tanult! Sok sikert kívánok!
    Tisztelettel: Kudliman Éva

    Válasz
  34. Máthé Attiláné

    Hát igen, én is nagyon mérges lennék az Ön helyében.
    Sajnos még mindig van ilyen:
    a ” Szabály az szabály”
    Jó lenne, ha minden területen megszüntetnék a bürökráciát.
    Ne idegeskedjen, próbáljon ezen felül emelkedni, hisz annyi nagyobb baj van. És annyi nagyszerű dolog is.
    Üdvözlöm

    Válasz
  35. Budai Sándor

    Végülis, ha jól beszél németül, ír, olvas is, akkor ez egy jó buli neki, kis játék, ujj gyakorlat.
    Ráadásul könnyen lehet, hogy talál hiányosságokat a tudásában. Így akár még hasznos is lehet.

    Üdv :Alexandre ☺️

    Válasz
  36. Hajdúnè Erzsébet

    Kedves András! Nagyon meglepett amit írt. Úgy látszik nem minden a papír.Szerintem ez egy picit szörszál hasogatás, bürokrácia. Szép napot!

    Válasz
  37. Barta György

    Tudomásom van arról, hogy Magyarországon (is) a különbözeti vizsga különböző megfontolásból kötelező. Feltételezem, hogy azért mert a magyar feltételrendszernek is meg kell felelni. Ez egy adminisztratív kötelezettség – ha még ma is fennáll.
    Amennyiben az aktív nyelvhasználat a fia részéről folyamatos maradt a bizonyítványok megszerzése után is, akkor valóban csak gratulálni lehet neki, de a hivatalos utat így sem kerülheti el. Ez lehet, hogy hasznos, de lehet, hogy nem. Ezt nem dönthetem én el. Amennyiben a tanult és gyakorolt nyelvhasználat pl. 2 évre abbamaradt, vagy csökkent, akkor viszont indokolt a felzárkóztatás, amit valószínűleg gond nélkül tud majd teljesíteni és közben rájön arra, hogy milyen hasznos volt az ismétlés.
    Ez a véleményem. Üdvözlettel, BGY

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Végül is igaza van, mert erőlködés nélkül letette a különbözeti vizsgát.

  38. Farkas Ágnes

    Ugyanez az eset megesett velünk is mi Erdélyiek vagyunk ,érettségi után egyetemet végzett magyar és román
    nyelven a férjem, én felsőfokú technikumot szintén román nyelven és hogy itt elismerjék nyelvtudásunkat ujjra kellett volna román nyelvből vizsgázzunk !

    Válasz
  39. Tóth Ágnes

    A magyar oktatásban alkalmazott szabályok miatt talán erre fel kellett volna készülnie a fiának. Ha nem volt német órája akkor az itthon kötelező óraszámokat előiró jogszabály alapján önmagában a német tudás nem menti fel a teljesítendő órák alól. Ezért kell különbözteti vizsgát tennie és ha az sikerül és minden bizonnyal sikerül, folytathatja a tanulmányaimat és részt vehet a német órákon amelyeken halálra fogja unni magát mert jobban ír és beszél mint a tanár németül. A magyar oktatásnak sok hibája van, ez az egyik. Ha valaki angolból szerez felsőfokú nyelvvizsgát 12 évesen, akkor is végig kell ülnie a négy éves angol oktatást, mert erre kötelezi az oktatási törvény. Nagyon sajnálom ami történt, de ez a magyar rendszer.

    Válasz
  40. Dániel György

    .
    Ebből a történetből is kiderül, hogy a tudás nem mindig azonos a papírral.
    Ha meg van a tudás, a vizsga letétele nem lehet túl nagy gond.
    (A Rigó utcai agyafúrt nyelvi tesztek 50 évvel ezelőtt legendásak voltak.)

    Gyuri

    Válasz
  41. Kacsándi Zoltánné

    Az a véleményem h ez nem normális dolog,szinte hihetetlen hogy ezt kérték.
    El kellett volna fogadniuk,főleg egy felsőfokú nyelvvizsga birtokában.A magyar nyelvoktatás nagyon rossz volt régen,de most sem jobb ahogy hallom a fiataloktól.
    Nyilván vannak kivételek,azok meg is tanuljak a nyelvet.
    Az a baj nálunk,h nem beszéd alapú az oktatás,a gyerek nem mer megszólalni.
    Tisztelet a kivételnek.

    Válasz
  42. Molnár József

    Köszönöm a mailjeit kedves András!
    A gyermeke mosolyogva fogja teljesíteni a vizsgát …ami teljesen felesleges ilyen esetekben!
    Üdv! Molnár Jozsef

    Válasz
  43. Klaudy Ildikó

    A Fiam Dèl Afrikàban született, ott járt óvodàban, iskolàban ès ott is érettsègizett.Magyarorszàgra költöztünk , letette az magas fokú angol nyelvvizsgát.Felvètelizett a Testnevelèsi Főiskolára , ahol közèpfokú nyelvvizsga a követelmèny. Neki magasabb szintű volt, de mèg is kötelezővè tettèk hogy 40 ezer forintos vizsga díjjal letegye a közèpfokú nyelvvizsgát is.

    Válasz
  44. Dr. Szegényné Megyes Ibolya

    Sajnos ez a magyar oktatási redszer, ez a törvény-követés. Természetesen meg kellett volna keresni az iskolának azt a rendeletet, amivel elfogadják az ausztriai dokumentumokat.

    Válasz