Egy koreai férfi jött be a minap a nyelviskolánkba.
El kell ismerni, hogy nagyon jól beszélt angolul. Ezután érthető módon, felmerült bennünk a kérdés, hogy miért akar angolul tanulni, amikor ilyen jól beszél…
Elmondta, hogy nem ő akar tanulni, hanem a feleségének és a gyerekének keres tanfolyamot.
Kíváncsiságból megkérdeztük, hogy érzi magát Magyarországon. „Remekül!” – hangzott vidáman a válasza, csak annyi a baja, hogy kevesen beszélnek angolul. Ugyanolyan kevesen, mint Koreában. Szerinte ott sem jobb a helyzet. Legutóbb egy hipermarketben lepődött meg, hogy nem talált angolul tudó eladót.
Ezek szerint még mindig itt tartunk, hogy a külföldieknek kézzel-lábbal kell mutogatniuk, ha akarnak valamit. A felmérések szerint pedig már a lakosság 35%-a beszél legalább egy idegen nyelvet az anyanyelvén kívül. Ezzel az eredménnyel állítólag az utolsó helyen állunk az EU-ban.
(Még több infó a témában itt >>)
Az EU átlag 66%.
Tény, hogy Hollandiában nem találtam embert, aki ne beszélt volna angolul. Ausztriában azért sikerült, annak ellenére, hogy a statisztika szerint ott 78% ez a mutató.
Ugye, Ön is tesz azért, hogy egyre többen legyünk, akik bátran kijelentik, hogy legalább egy kicsit beszélnek egy idegen nyelven?
A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg itt, a blogon!
Statisztikában Mo. nagyon jó, de a módszertan sz. r. Hiába végzi el az iskolát, tanfolyamot az illető ha nincs gyakorlási, „mélyítési” lehetőség. Saját tapasztalat, gyors leadott órák, kevés gyakorlási idő – kommunikáció – és már is vizsga.
Tisztelt András.Sokat tanultam öntől köszönöm az iméleket.Szerintem egyre töben tanulnak idegen nyelvet töbféle módszerel.Üdv.Miklós.
Kedves Andras! Sajnos nem tudom megitelni, mivel Hollandiaban tartozkodom. Remeljuk ,hogy tobben fognak beszelni angolul, nemetul, franciaul….stab. Ez lenne a trend. Udvozlettel: Katalin
Szerintem sajnos nem.
Szerintem nagyobb hangsúlyt fektetnek mostanában az idegen nyelv tanulására egészen kisgyermekkortól kezdve. A munkaadók igénye is megnőtt a nyelvtudás iránt. Ugyanakkor még mindig van lemaradás térségenként, a társadalmi helyzet is befolyásolja.
A leckék nagyon jól használhatóak. Köszönöm
Az Ön által említett 35% sajnos reális. Sőt.
Mi Nógrád – megyében élünk. Itt 35% alatti ez az adat.
Üdvözlettel: Kiss-Simon Miklós
Mostanában többen beszélnek idegen nyelvet,mint régen ez igaz.Viszont a külföldiek szerint kötelező minimum németül és vagy angolul mindenkinek tudni.De az a külföldi aki ide jön nem akar magyarul tudni és elvárja tőlünk,hogy értsük öt.Köszönöm az Ön nyelvtanulási módszerét.könnyebb mint a tanfolyamon nyögni.Itthon akkor és annyi ideig tanulok amennyit én tudok.
Ilona
Szerintem lassan javul a helyzet, sokan azért útba tudnak igazítani egy külföldit.
Üdvözlöm! Szerintem a helyzet siralmas, de nem csak ezen a téren. Nagyon meg kell gondolni, mire költ az ember. A cél bármilyen munka külföldön, itt tartunk! Szép napot! H. Zsolt
Igen, javul a helyzet. A gyerekek iskolában nagyon sokan tanulnak angolul, és úgy látom hogy egyre több felnőtt tanul valamilyen formában angolul.
Szeretnék alapszinten beszélnui
TTisztelt Neményi Úr! Valóban a nyelvtudás hazánkban siralmas. A statisztika sem a valós képet mutatja. Az i skolai oktatás sikertelen a külön órákat nem tudja mindenki finanszirozni. Az én korosztályom még az oroszt tanulgatta de nagyon kevesen tudják használni. Szerencsére az unokáim már azok közé tartoznak aki javitják a statisztikát. Őszintén gratulálok a kezdeményezéséhez igyekszem én is silány tudásomat az Ön oktatási rendszerével javitani. Munkájához erőt , egészséget és sok sikert kivánok! dr Kassai Gabriella
Alapjában véve hasznos volt ez a pár nyelvlecke.
Köszönöm!
Üdvözlöm!
Kérdésére reagálva,
közvetlen környezetemben nagyon kevesen beszélnek idegen nyelvet. Sajnos idegen (latin, német, olasz, stb.) kifejezéseket sem, de akik használják, sokszor azok sem tudják pontosan értelmezni jelentésüket.
Éppen ezért -is- vagyok hálás fáradozásaiért.
Fontos a nyelvhasználat a kommunokációnkhoz, viszont ha még az anyanyelvében is hiányosságokkal él valaki, attól kétlem, hogy várható fejlődés, akarata, szándéka ellenére.
Sok sikert kívánok munkájához, mégegyszer megköszönve eddigi segítségét.
Üdvözlettel
Hatvani Csaba
Kedves András! Az országos helyzet biztos javul (a fiataloknál). Sajnos az én korosztályomnál nem. A saját helyzetem: az unokázás és a nyugdíjkiegészítő munka mellett nincs időm és energiám az angoltanulásra, plussz elijeszt az angol szavak kiejtése is. 60 éves korom óta próbálkozok, nem sok sikerrel.
Kedves András!
Egyre többen vannak azok, akik beszélnek angolul valamilyen szinten.Főleg a fiatalabb generáció, de az idősebbekben is van igény erre.
Üdv. Ildikó
Szerintem nem javul a helyzet. A gyerekek nagy többsége kötelező kényszernek fogja fel az angol nyelv ill. idegen nyelv tanulását. Csak azok a gyerekek élnek az ingyenes nyelvoktatás előnyével, akik tudatosan készülnek a továbbtanulásra. Felnőttként is meg lehet tanulni, de akkor már sokkal nehezebb időhiány miatt, arról nem is beszélve, hogy pénzbe kerül.
Üdvözlöm András!
Én úgy gondolom,hogy a fiatal korosztály
érzi tudja és értékeli a nyelvtudás jelentőségét.
Az utazásaink alatt azt tapasztalom hogy az én korosztályom nagyon le van maradva,és sajnos
nem igazán akarják behozni ezt az elmaradást.
Hiányzik a nyelvtudás és sajnos még én sem erősítem
a statisztikát.Tisztelettel Betti
Kedves András!
Én felnőtt fejel kezdtem el angolul tanulni. Nyelv vizsgám nincs, de több mint két évet dolgoztam olyan országban, ahol angolul kellet beszélnem.
Mivel már intenzíven kb. 30 éve nem használom napi rendszerességgel a nyelvet, és érzem, hogy felejtek,frissítésként, gyakorlásként jelentkeztem tanfolyamára.
Üdvözlettel.
Nagyon fontosnak tartom, hogy az ember beszéljen minimum egy idegen nyelvet. Ha lehetősége, kedve van akár kettőt vagy több nyelvet is elsajátíthat. Természetesen hasznos tagjává válik az ember a nemzetnek.
Még akkor is ha az ember korosabb, ilyenkor kimondottan jó egy kis tréning az agynak.
Egyébként bizonyára könnyebb ha az ember mondjuk német nyelv után angolt tanul.
Nagyon helyesnek tartom azt az intézkedést, hogy főiskolára, vagy egyetemre jelentkezők csak nyelvvizsga birtokában tehetik ezt meg. Így legalább még időben felkészülhetnek a tovább tanulásra.
Szerintem egy 5 év elteltével bizonyára rohamosan emelkedik a nyelvet jól beszélők száma.
10 év elteltével már akár a 70 % körül leszünk. Én bízom benne, hiszen közvetlen családomban mindenki jól beszél angolul, csak a kicsi a 4 évével még nem.
Tisztelettel:
Kedves András!
Nekem ez a tanítási módszer sokkal jobb az iskolákban tanultaknál .Az életből veszi a témákat és segít a
kiejtésben is- Egy bajom van csak ,hogy már 75 éves múltam ,de annak örülök, hogy ha egy turistát útba
tudok igazítani.
Köszönet érte: Miriszlai Éva
Kedves Neményi András!
A statisztikák nagyon megtévesztők és pláne a belőlük levonható következtetések. Akinek szüksége van egy idegen nyelv használatára a munkéhoz, tanuláshoz, kedvtelésből annak meg van a lehetősége a tanulásra. Tapasztalatom szerint a kötelező iskolai nyelvtanulás és egyes tanítási módszerek sokszor elriasztják az érdeklődőket és a gyerekeket. Ugyanakkor csodálom, hogy milyen sokan hajlandók már a középiskolában középfokú bizonyítványt szerezni a könyebb felvételi reményében. Érdekes, ami az M5 TV csatorna „szólalj meg” sorozatában megfigyelhető, azaz hogy mennyire különböző az egyes nyelvek tanítási módszere.
A „Nyelvmester” sorozattal nagyon egyet értek. Aki mer kézzel-lábbal, testbeszéddel és kevés ismert szóval kommunikálni, és van sikerélménye, az könyebben lép elöbbre a nyelvtanulásban. Én a 36%-ot nem tartom rossznak.
Azt tapasztalom, hogy az iskolai kötelező nyelvórák nem elegendőek, hogy jól elsajátítsanak a diákok legalább egy idegen nyelvet. Külön órákat kell venni, hogy a közép/felső fokú nyelv vizsgát letegyék. Egyre többen áldoznak a nyelv tanulásra, főleg a fiatalok körében.
Kedves András!
Remélem én is tudok majd csatlakozni az angol beszélőkhöz,hogy többen legyünk most egy kicsit elhanyagoltam a leckéket betegségem miatt de remélem tudom pótolni.
Üdvözlettel: Mária
Kedves András !
Elnézését kérem, én már beszélek angolul, kb közép fokon. 30 évvel ezelőtt kezdtem el tanulni a világ körüli utazásaimhoz.Az ismétlés jót tesz, de jelenleg a spanyollal „küszködöm”, mivel elkezdtem utazni Dél-Amerikában.
Üdvözlettel.
Mária
Kedves András!
A fiatalok körében érzek javulást a nyelvtudás terén. Ők már az iskolában is intenzívebben tanulják az általuk választott nyelvet. Az én generációm (58 éves vagyok) nagyon le van maradva, pedig jó érzés lehet idegen országban is megértetni magunkat.
Jó napot kívánok András!
Sajnos ehhez nem tudok hozzá szólni nem tartózkodom Magyarország 5éve.Csak szabadságom át töltöm el .
Igen, ez tényleg probléma. A fiatalok körében gyakoribb a nyelvtudas. Sajnos az idősebb korosztalynal kevesebben beszélnek idegen nyelvet.
Kedves András a kérdésére válaszolok hogy javul e a helyzet a nyelv tudása terén ?. Sajnos azt kell írjam hogy szerintem nem.A heti 2-3 óra kevés sok szülő nem tudja fizetni a külön órákat.A külön órákon sem biztos hogy hasonló módszer van mint ahogyan Öntöl hallottuik.Ausztriában tanulnak az általánosban németül és angolul is.DE bízni kell hogy a fiatalok akarnak nyelveket elsajátítani. Köszönöm kérdéseit.Sok sikert és szerencsét kívánok. Jó egészséget.
Kedves András!
Én elmesélem a saját példámat. Én kötelezõen az àltalános iskolàban orosz nyelvet, mellette német nyelvet tanultam. A lányom szintén kötelezõen orosz nyelvet, mellette angol nyelvet tanult. Az unokám már az óvodában kezdte az angol nyelvet, gimnáziumban felsõfoku francia nyelvű érettségit szerzett, és mellette német nyelvet tanult. Én felnõttként kezdtem az angol nyelvet, és azon fáradozom, hogy megértsem az angol anyanyelvű embereket. Egyenlõre csak a levelezést merem bevállalni.
Kedves András!
Nyilván javul a helyzet, tekintve, hogy a fiatalok nagy hányada nem csak tanul, hanem mer is beszélni. Ők egyre többen lesznek, amíg a nyelveket gyérebbül beszélő idősek lassan kihalnak.
Az én tudásom is egyre nagyobb, már bátran válaszolok, ha megszólítanak.
Üdvözlet: Réka
Szerintem nem javul,az mind szép és jó,hogy elmegy az egyén nyelviskolába vagy valamilyen módon rászánja magát a nyelvtanulásra,csak sokan feladják és ott vagyunk,ahol a part szakad.
Sajnos még mindig a nyelvtanra helyezik a nyelvtanárok a hangsúlyt, és nem a beszédre. Én németül , ha nem is precízen, de meg tudom mondani, mit akarok. Ezért hálásak a helyiek, és igen készségesen segítenek. Angolul is pötyögök egy keveset, de tényleg keveset, mégis nagy hasznát veszem ezeknek a szavaknak. nem érdekel, hogy helytelen nyelvtanilag, beszélni, beszélni, beszélni kell.
Kedves András! Sorolom a nyelveket időrendben:Orosz,Francia,Angol,Német…kis megszakításokkal,sok munka mellett időnként felbuzdulva egy-egy külföldi kirándulás előtt.38 éves koromban voltam először nyugaton.Azt a nyelvtudást,amit keservesen elsajátítottam,észleltem nem elég.Beszélni kell.Magántanárnál kezdtem a németet,mert Fiam Ausztriába került,ott él 13 éve.Szótár sgítségével fordítok,megértem a szöveget.De a hallott beszédet sajnos nem.70 év fölött kis nagyotthallás is kialakult ,így bizony nehéz a nyelv tanulása.Sajnos azok a technikák,amit mostanság alkalmaznak,az én fiatal éveimben nem voltak.Mivel az orvosi munka nagyon időigényes és fárasztó volt,a legkevesebb időt fordítottam a nyelv,elsősorban a német tanulására.A gyermekeim nyelvvizsgáztak.Fiamnak négy nyelvvizsgája van.Német és angol profi nyelvtudással.Leányomnak középfokú angol nyelvvizsga szakmaival.Én már lemodtam a nyelv használatról.de örvendezek,ha sikerül úgy-ahogy megértetni magam.Tanulgatom ,most már csak a németet.tisztelettel.Dr.Szepesi Magdolna
Igen nagyon fontos,hogy az ember tőbb vagy legalábbis az anyanyelvén kivül legalább egy nyelvet tudjon.Ugy tudom egyre többen akarnak más -más nyelven beszélni.
Kedves András!
Én jelenleg a német nyelvvel küszködöm, több kevesebb sikerrel. Azt már észre vettem, hogy az a kevés ember aki tanulta, vagy tanulja bármelyik nyelvet, annak célja is van vele. A legtöbbjüknek nem hazai célja van, ahogy nekem sem. Én is inkább külföldön kamatoztatom a tudásom. Sajnálatos, de igaz amit írt.
Tisztelettel Dudás Zoltán
Valóban nagy hiány az idegen nyelv ismerete hazánkban.
Ha még nem késő, szeretném megpróbálni megtanulni.
/67 éves vagyok/
Sose késő!
Igen a fiatalok körében elsősorban a megélhetés és a lehetőségek követelik meg tőlük.Az idősebb korosztály pedig valahogy elboldogul,sajnos a röghöz kötöttség erősen befolyásolja.
Kedves Neményi Úr, szerintem a fiatalok körében komolyabb az idegen nyelv tudása, mint az én ifjúságomban.
Akkor buta módon szabotáltuk az orosz nyelv megtanulását, más nyelv oktatása pedig nem volt jó és gyümölcsöző. Nehéz, irodalmi szövegeket magoltattak be velünk a hétköznapi csevegés nyelve helyett.
Szerintem baj, hogy nincs vagy kevés lehetőség van idegen nyelveken társaságban beszélgetni.
Ez nyugaton rendszeresen történik. Legfőképpen persze angolul, de például Hollandiában sokan beszélnek németül és franciául is. A nyelvoktatás nagyszerű, modern és hatékony. A nagyobb nyugati országokban már nem olyan rózsás a helyzet. Az angolok például úgy vannak vele. hogy a világ tanuljon angolul! Nálunk sok intelligens ember van, de közülük is kevesen beszélnek idegen nyelvet, nyelveket..
Sok sikert kívánva tisztelettel üdvözlöm Horváth Ödön
Az iskolai nyelvoktatás nagyon gyenge, a szinkronizált filmek tömege sem segíti a tanulókat a nyelvek elsajátításában. Felnőttként meg még nehezebb hozzálátni a tanuláshoz.
Bízzunk benne, egyre több család fordít gondot arra, hogy gyermekeik beszéljenek legalább egy idegen nyelvet.
H.F.né
Javul a helyzet
Szerintem javul a helyzet, én ezt tapasztalom. Csak azzal a pár szóval, kifejezéssel, amit öntől lestem el, nagyon jól boldogulok jelenlegi munkahelyemen. Már 68 éves vagyok, nyudíj mellett dgozom egy frekventált kirándulóhelyen. Mindenki angolul szólal meg, legyen az bármilyen nációhoz tartozó ember. Egész jól megértjük egymást. Nincs mese, az angol és a német nyelv a legelterjedtebb. Köszönöm Önnek, üdvözlettel BK
Az az érzésem, hogy lényegesen több személy rendelkezik sikeres nyelvvizsga bizonyítvánnyal, mint ahányan beszélik az angol nyelvet. A statisztika csak ezt tudja kimutatni. Ez sem megy gyakorlás nélkül, rengeteg időt és munkát igényel egy nyelv elsajátítása. Erős akarat nélkül semmi sem megy.
Kedves András! Valóban, a magyarok nyelvtudása kifogásolható. Sokan önbizalom hiányában szenvedünk. Nálunk a jó megerősítése, a dicséret helyett, a hibákat emeljük ki. Ezért sokan attól tartunk, hogy „megszégyenülünk”,ha az ismeretünk kevésnek bizonyul. Szerencsére Ön tartja bennünk a lelket, lelkesít, segít kitartani a nyelvtanulásban. Köszönöm szépen!
Közvetlen környezetemben az emberek 80 %-a nem beszél semmilyen idegen nyelvet., azzal indokolják, hogy már idősek. A mai fiatalok már az általános iskolában tanulnak általuk választott idegen nyelvet. Sajnos a mi időnkben ez nem igy volt és talán ezért akar az én korosztályom kevésbé tanulni idegen nyelvet. A mai rohanó világban a 12 órás munkarend mellett nagyon nehéz a fennmaradó időben idegennyelv tanulással foglalkozni. Én is gyötröm magam, de sajnos időhiány miatt nem tudok úgy haladni, ahogy szeretnék, de azért nem adom fel. Tisztelettel Biró GÁborné.
Szerintem a helyzet átlagban lassan javul. Ez elsősorban a fiataloknál tapasztalható és főleg a tanulóknál. A többség nincs rákényszerítve, hogy tanuljon idegen nyelvet. Aki dolgozni megy külföldre az motivált. A hazai cégek nem díjazzák, hy valaki több nyelven is tud kommunikálni.
Tisztelt Uram!
Csak nagyon kicsit javult a helyzet. Még mindig rossz módszerrel tanítanak az iskolákban, nem az életre. A gyerekek nem mernek megszólalni idegennyelvű környezetben. Felesleges 2 idegennyelvet tanítani át alt iskolaban egyszerre.
A középiskolában is az a tendencia: megszerezni a nyelvvizsgát, H + pont legyen az egyetemi felvételi nél. Igazi, használható tudás nincs mögötte. A tanárok tudása sem a legmagasabb szintű….
Tisztelettel: Gerely Imréné
Tisztelt Cím!
Kérésére válaszolva, lehet, hogy statisztikailag javul, de gyakorlatban nem.
Azok az iskolások, akik megszerzik a középfokú nyelvvizsgát, azok sem tudnak beszélni.
Ezt én gyakorlatban tapasztaltam.
Kb 3 éve volt, mikor Bpesten a Bazilika előtt álltam, mert vártam egy ismerősre, az idegenektől hemzsegett a tér, csodálatosan föl voltam öltözve, lehet, hogy a kinézetem alapján jöttek hozzám egy pár, hogy utasítsam el Őket kérdésükben, de a szégyentől majd nem eltemettem magamat.
Tanultam már több tanárnál, de abba hagytam.
Ez az én viselkedésemből el ítélendő ígérem, hogy hamarosan jelentkezem.
Tisztelettel: Ilona
Kedves András!
Talán az utóbbi időben elindult egy pozitív változás a fiatalok pedig fontosnak tartják a nyelvtudást.
Tisztelt Neményi András!
Az a véleményem, hogy ma már sok fiatal beszél valamilyen idegen nyelvet, hiszen a diplomához szükséges a nyelvvizsga. Viszont meg kell jegyeznem, sokan bátortalanok, nem mernek beszélni, mert nem tartják jónak a kiejtésüket, ezért inkább nem beszélnek, ami oda vezet, hogy kopik a nyelvismeretük, elfelejtenek idővel beszélni. Annak idején minket úgy neveltek, ha beszélünk valamilyen szinten nyelven, nem kell szégyelni a beszédet a gyakorlat teszi a mestert. Sokan azért nem kezdenek bele a nyelvtanulásba, mert drága az óra, nincs megfelelő tanár stb., valamint nincs lehetőség gyakorolni a nyelvet, csak ha külföldre megy. Talán már 5-6 éves óvodásoknál kellene elkezdeni a nyelvtanulást, ami játékosan többre vezetne, mint amikor az iskolában kötelező. Bizonyos beszédkészséggel rendelkeznének az ilyen gyerekek, akiknek könnyebb lenne az iskolai nyelvtanulás.Sajnos ennek a tanulási formának is anyagi vonzata van, amit sok szülő nem tudna megfizetni, bár szeretne a gyermekének mindent megadni.
Tisztelettel: Kiss Ágnes
Tisztelt Neményi András!
Hálásan köszönöm, hogy soraival nyelvtanulásra ösztönöz, és információkkal lát el. Magam is meggyőződhettem arról, hogy külföldön (pl. Szlovéniában, Olaszban, Ausztriában és Horvátországban) sokkal többen és jobban beszélnek idegen nyelveket ( elsősorban az angolt), mint nálunk. Bár én már 69 éves vagyok – és 4 idegen nyelvbe „belekóstoltam”- egy nyelven sem beszélek igazán jól. Amikor én fiatal voltam, csak az orosz nyelv volt „forgalomban”, esélyünk sem volt nyugatra menni, igy nem volt kellő motívációm a nyelvtanulásra. Szerencsére a fiaim jól beszélnek angolul és németül, és ez kell is a munkájukhoz. Az én nyelvtanulásom nagyon labilis és változékony, inkább bizonyos alkalmakra rákészülő. Tisztelettel : Iváncsits János ny. középisk. tanár