“A cél nem más, mint egy álom határidővel.” Igaz ez a nyelvtanulásra is?

Ha az egyik nap azt mondjuk, hogy a jövő héten elkezdünk angolul tanulni, nagyon könnyen előfordulhat, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hip-hop, elrepült egy hét tanulás nélkül. Akkor azt mondjuk, majd a következő héten leülünk tanulni. És ez így megy tovább, elszáll egy év (vagy kettő is akár), aztán akkor azt mondjuk, majd jövőre. (Én a fogyókúrámmal vagyok így.)

Ha azt mondom magamnak, hogy holnap el kell végeznem egy feladatot, akkor az gyakran elmarad. Ha azt írom fel magamnak, hogy kedden 10.00 – 12.00 óra között megcsinálom, akkor azzal el is készülök. Ugye, mennyire nem mindegy?

A tervezés csak nálunk kapcsolódik a szocializmushoz, az ötéves tervek miatt, pedig egyáltalán nem egy kommunista csökevény. Csak nem szeretünk tervezni, mert kényelmetlen, hogy a tervet be kell tartani. De ha egyszer ez visz előre…

Ön megtervezte eddig, mikor ül le tanulni, és hogy akkor mit fog megtanulni? Ha eddig nem tette, mostantól változtat eddigi gyakorlatán?

Véleménye fontos számomra. Kérem írja meg itt, a blogon!

34 hozzászólás a(z) ““A cél nem más, mint egy álom határidővel.” Igaz ez a nyelvtanulásra is?” bejegyzéshez

  1. Miklós

    József Attila elkezdte a szótárat az a betűtől biflázni, Milyen módszer van a szavak memorizálására azóta. Persze ott lenne jó élni ahol csak igy beszélnek,de….nemrég voltam Máltán, hát… Üdv. Miklós

    Válasz
  2. Erbmoni

    A nagy dolgok mindig egyszerűek. Valószínűleg ebben az esetben is erről van szó. Köszönöm a jó tanácsot, mert nálam ez központi probléma a nyelvtanulásnál. Mióta egy élvezetes, hatékony módszerrel találkoztam, felüdülést, sikerélményt jelent számomra. Ráadásul úgy vettem észre, hogy a tanulás progresszíven fejleszti a memóriát, tehát a rendszeres, megtervezett és ténylegesen végrehajtott nyelvtanulás az élet más területein is hasznot hoz. Köszönöm tanácsát, megfogadom, remélem vele sikerül túllépnem árnyékomon.

    Válasz
  3. Mulidran Valeria

    Igaza van van eddig halogattam ,tanácsát elfogadom és elkezdem a tanulást ezzel a módszerrel
    köszönöm levelét .
    Valéria
    ,

    Válasz
  4. János

    Köszönöm, addig jutottam, hogy minden nap már tanulok, de most bővítem a tervet az órák beosztásával os.
    Működik életünk más területén is.
    Még egyszer
    köszönöm, sok jót

    Válasz
  5. Stifánné Alexi Mária

    Eltalálta a gyenge pontom, de igyekszem változtatni rajta, köszönöm az eddigi segítségét is! Szép karácsonyt, és BÚÉK: Mária

    Válasz
  6. Dani Gézáné

    Sajnos egyelőre a terv csak terv maradt, de remélem ami késik nem múlik.
    Üdvözlettel Ibolya

    Válasz
  7. Horváth Sándorné

    Köszönöm a tanácsot, megfogadom, mert szó szerint igaz.
    Kellemes, Békés, Boldog Karácsonyt kívánok Önöknek.
    Üdvözlettel Julianna

    Válasz
  8. Hatlaczky Istvánné

    Köszönöm a tanácsot ,ez tényleg így van,el kell dönteni és véghezvinni !
    Másképpen nem fog menni !

    Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendőt kívánok.

    Tisztelettel Hatlaczky Istvánné

    Válasz
  9. Molnár Klára

    Köszönöm a tanácsot. A jövőben megfogadom és felemelem magam….
    Kellemes Ünnepeket Kivánok !!!!!

    Válasz
  10. Veres Tünde

    Kedves András!
    Köszönöm a tanácsot. Valóban nagyon gyorsan tudnak repülni a hetek, egy-egy újabb utazás alkalmával döbbenek rá, hogy talán többet kellett volna gyakorolnom.
    Boldog karácsonyt és sikeres új esztendőt kívánok.

    Válasz
  11. Csavajda éva

    Kedves András! Megszívlelendő tanácsot kaptam igyekszem minél előbb elkezdeni a tanulást! Kivánok Meghitt Békés ünnepeket! Éva

    Válasz
  12. Marika

    Kedves András!
    Köszönöm kedves leveleit,én már elkezdtem a tanulást,de sajnos nincs kitartásom.
    Kívánok ,békés,szeretetteljes Karácsonyt,és egészségben gazdag Új esztendőt.
    Üdvözlettel: Marika

    Válasz
  13. Terike

    Kedves András!
    Elgondolkodtam azon amit írt, és nagyon igaza van. Én is eldöntöttem már , hogy elkezdek tanulni, de csak halogatta, így talán lesz kitartásom .
    Áldott, békés Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet kívánok .
    Terike

    Válasz
  14. Áncsán József

    Üdvözlöm tisztelt Tanár Úr!
    Ritkán írok, és nem rendszeresen szánok időt a nyelv tanulásra. Talán rossz időpontot választok, esti órákat. – S ekkor is sokszor elmarad a tanulás.
    Valóban a terv is segít. – Hiba csak kizárólag bennem van. Akarni kell. – Már a 3 éves unokám leköröz, többet tud angolul.
    Kifogás helyett, újra olvasom sentenciáit, melyek igazak!!! Olvasni, hallgatni beszédet, nézni filmet, beszélni.
    Pedig cefetül érdekel mit énekeltek kiváló rock bandák 60 – 70 – 80 – as években.
    Nem adom fel. Így 58 évesen sem.
    Áldott, meghitt, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánok Önnek. Békés, örömökben bővelkedő új évet kívánok, a távoli Újfehértóról, Á. József

    Válasz
  15. Ferenc

    Kedves András!

    Mindig szerettem volna angolul beszélni. Megvettem a buldózer 1-2 kötetet. az elsővel napi szinten foglalkozom, nagyon hasznos dolgokat tanultam. Februárban külfödre utazom, ott lesz az igazi főpróba.
    A határidő beosztása megint telitalálat!!!!
    Áldott békés Karácsonyt és eredményes boldog Újesztendőt kívánok!
    Ferenc Budapestről

    Válasz
  16. Inzsöl Lászlóné

    Kedves András!
    Én kezdő angol tanuló vagyok így 60 évesen, de nagyon szeretnék megtanulni beszélni valamilyen szinten . Nagyon szeretem az angol nyelvet, igyekszem minden nap időt szánni a tanulásra, ami már nem megy olyan könnyen mint húsz évesen ment volna. Teljesen igazat adok Önnek, ha konkrétabban meghatározzuk magunknak a tanulásra szánt időt, előrébb jutunk, mert a mindennapi elfoglaltságokba be tudjuk iktatni és nincs kibúvó. Én is így fogok tenni ezután!
    Békés, boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag Újesztendőt kívánok!
    Edit Herendről

    Válasz
  17. Mária

    Nekem az agondom nehezebben tanulok nem tudom rendesen ki ejteni a szavakat hamar feladom az egészet el megy a kedvem midentől

    Válasz
  18. Szabados Anna

    Kedves Andras!
    Tokeletesen igaza van! Jomagam is tapasztaltam, hogy amikor elhataroztam, hogy naponta 1-2 orat foglalkozom az angollal, es azt kovetkezetesen v e g r e is h a j t o t t a m, az eredmeny nem maradt el! Tehat erdemes.
    Bekes, meghitt karacsonyi unnepeket, es jo erot, jo egeszseget kivanok az uj esztendoben,
    tisztelettel: Anna

    Válasz
  19. Adorjanne Kovacs Katalin

    Kedves Andras!
    Tobbszoros ujrakezdo vagyok. Koszonom a kitartasat, hogy segit abban, hogy vegleg ujra kezdjem a tanulast, csak most maskepp.
    Udvozlttel,
    Adorjanne Kovacs Katalin

    Válasz
  20. Uri Zsoka

    En nagyon elhataroztam hogy kemenyen tanulni fogok de sajna kozbe szolt a sors. Egy melyvenas trombozissal fekszem a korhazba es mindentol elment a kedvem remelem hogy az otlet bevalik
    haza jovok dupla erovel fogok neki latni hisz hosszu gyogyulas all elottem boven lesz idom.koszonom a tanacsot es kellemes unnepeket kivanok.Zsoka

    Válasz
  21. Éva

    Kedves András !Köszönöm a sok-sok jó tanácsot .Igyekszem alkalmazni is a gyakorlatban.Én kezdő vagyok,és bár nem vagyok már fiatal,valamennyire azért szeretnék beszélni angolul.Nem könnyű,mert egyedül vagyok,nincs kivel gyakorolni.De nem adom fel.!Még egyszer köszönök mindent. NAGYON SIKERES,BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK.!!

    Válasz
  22. Ádám

    Tisztelt Neményi András!

    Az lenne Önhöz a kérdésem, hogy körülbelül egy közel alapfokú tudástól mennyi idő kell ahhoz, hogy az ember eljusson a középfokú nyelvvizsgához úgy, hogy naponta minimum 1 órát tanul, vannak könyvei és felszerelése, és nagy valószínűséggel igénybe vesz magántanárt is!Válaszát előre is köszönöm, Boldog Új Évet kívánok Önnek! :)

    Válasz
    1. Neményi András

      Kedves Ádám!

      Kb. 1 év alatt megtanulható. Sok függ az egyéb tényezőktől is,
      pl. család türelmi küszöbe, más idegen nyelvek ismerete, ,
      fáradtan vagy pihenten ül le tanulni, stb, stb.

  23. Faragó Erzsi

    Tisztelt András!

    Egyetértek Önnel, valóban csak rendszeres tanulással lehet elérni. Ez a legnehezebb ,hogy rendszert vigyen az ember életébe. Mindig talál valami kifogást,hogy miért nem akarja tudja megcsinálni. No meg az irigysé ,hogy a másiknak sikerült. Eredményt csak rendszerességgel, alapossággal és vas fegyelemmel lehet elérni.

    Tisztelettel: Boldog új évet kívánok Faragó Erzsébet

    Válasz
  24. Veronika

    KEDVES TANAR UR!3E IG DOLGOZTAM ANGLIABAN
    BESZELEK DE NEM JOL,EZERT SZERETNEM TANULNI A NYELVET MERT SZERTEM.A NEMETET IS SZERETNEM HOZZA ENNI MAJD HA LESZ PARHUZAMOSAN.KOSZONOM.

    Válasz
  25. Enikő

    2 év kihagyás után, hogy lehet jól angolul megtanulni, úgy hogy értsem irott olvasott szöveget tudjak fordítani és beszélni.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Enikő!

      Először át kell ismételni amit korábban már megtanult. Erre a célra én a meglevő tankönyveimet szoktam használni. Ez könnyebben és gyorsabban megy, mint utána az új ismeretek megszerzése.

      Ne szavakat tanuljon, hanem mondatokat. Hallgassa meg a hanganyagot, amit a könyvhöz adtak, ismételje is el a mondatokat.

  26. Ildikó

    Kedves András!

    Hálásan köszönöm hogy ilyen intenzitással kapom a leckéket Öntől próbálok egyedül boldogulni a küldött anyaggal. Én inkább a német nyelvet szeretném ha majd lehetséges mert azt csak fel kell frissíteni. Ezért addig is az
    angolt próbálom tanulni A kapcsolatot semmikép nem szeretném megszakítani Önnel.. Hálásan köszönöm.
    . Tisztelettel:Í Ildikó

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.