Törekedjünk arra, hogy a mi esetünkben hasznos legyen. Tudásunk ellenőrzése és a gyakorlás nem ugyanaz. Ne keverjük össze.
Ellenőrzés céljából lehet szódolgozatot írni. Ne a szavak magolásával készüljünk a szódolgozatra. Tanuljuk meg használni az új szavakat. A szódolgozat egy ellenőrzési funkció. Arra való, hogy leellenőrizzük, tudjuk-e az új szavakat. Amikor kikérdezik tőlünk, és mi leírjuk a szavak magyar jelentését, az ellenőrzés.Az új szavak megtanulása nem azt jelenti, hogy egymásután többször leellenőrizzük, tudjuk-e a szavakat. Van, aki addig ellenőrizgeti magát, amíg megjegyzi a szavak jelentését. Utána meg csodálkozik, hogy milyen hamar elfelejti, pedig az előző nap vagy pár nappal korábban még tudta. Ez egyenes következménye annak, ha egy szódolgozatra a szavakat önállóan, külön- külön akarjuk megtanulni.
A nyelvtani teszteknek is az ellenőrzés a célja. A munkafüzet végén a megoldókulcs segítségével le tudjuk ellenőrizni magunkat, jól oldottuk-e meg a feladatot.
Emlékszem, egyszer nyelvvizsgára készültem, és kitöltöttem egy 50 pontos nyelvtani tesztet. Leellenőriztem a megoldókulcssal, és megnéztem, mit rontottam el, melyek a helyes válaszok. Ezután újra megcsináltam ugyanazt a tesztet. Másodszorra már sokkal jobban sikerült. Bár nagyon örültem a jó eredménynek, ettől még nem tudtam a nyelvtant.
Egyszerű dolog a nyelvtanulás, de nem ennyire. (Nem lehet túl bonyolult feladat megtanulni egy idegen nyelvet, ha még nekem is sikerült – mondta egy kedves barátom.)
Azt azért ne várjuk el, hogy a nyelvtan megtanulásához elég, ha kitöltünk egy tesztet, leellenőrizzük, és amikor már ismerjük a megoldásokat, elvégezzük újra. Ennyire nem egyszerű a feladat.
Amikor tudjuk a nyelvtant, akkor elsőre kevés hibával töltjük ki a tesztet.
A nyelvtani szabályok megtanulására példamondatokat használjon. Azokat jegyezze meg, és akkor a tesztek is menni fognak.
Ha nem a példamondatokat tanulja meg kívülről, hanem csak a nyelvtani szabályokat, akkor előfordulhat, hogy nem fogja tudni kitölteni a teszteket.
Az első lépés, a mintamondatok megértése, és megtanulása.
Utána következik a szabályok megértése, a példák alapján.
Csak ezután érdemes nekiesnie a teszteknek.
Az új szavak tanulásánál is a szódolgozat csak a harmadik fázis, ne azzal kezdje. Először érdemes megismerni a magyar jelentésüket, majd elkezdeni használni őket. Ha egy ismeretlen szóval találkozik, akkor mondjon vele pár mondatot. Tanulja meg azt a mondatot, ahol előfordult. Ezután nyugodtan jöhet a szódolgozat.
Nekem nagyon fura természetem van; amint szóba kerül a nyelvtanulás vagy az angol nyelv, rögtön elkezdek ásítozni és perceken belül elálmosodom. Ezért én itthon sosem tudtam magamtól folytatni a nyelvtanulást. Aztán egy OKJ-s iskolában oktatott egy fiatal angol tanár, akinek az óráin mindig nagyon sokat nevettünk. Egy tanév alatt eljutottam vele az alapfokig. Még itthon is jobban ment a tanulás, mert eszembe jutott a sok mulatságos helyzet és mondás az órákon. Pénz hiányában nem tudtam folytatni és sajnos mára már azt a szintet elfelejtettem, amit akkor tudtam… De akkor sikerült az alapfokot elérni. Ezzel azt akarom mondani, hogy milyen rengeteget számít a helyes módszer mellett a TANÁR személye. Utána részt vettem ingyenes tanfolyamon is, szintentartás miatt, de ott már bizony ásitoztam, pedig nem volt rossz a tanár, mások szerint. Pedig nagyon szeretnék elérni egy biztos középfokot, amit használni is tudok majd.
Az elhangzottakkal és a tapasztalatokkal egyet értek és én is tapasztaltam már hasonlókat.
Gyakorlatilag minden órán írtunk szódolgozatot. Amit aznapra megtanultam, másnapra már el is felejtettem.
Még nem vagyok rutinos internetes,veboldalt sem tudok készíteni.
@Apróné Katinka – Kedves Katinka!
Dunakeszin vagyunk.
Kedves András! Köszönöm hogy ismét gondolt rám, és nem vette le rólam a kezét! Sajnálom hogy nem Szegeden tanít! Hetente egyszer még fel is utaznék Bp-re, mert itthon egymagamban tényleg hiába próbálkozom, nem ér semmit. Ha van Önöknél olyan majdnem-kezdő nyugdíjas kiscsoport, akikkel beszédközpontú órákat tartanak, szivesen csatlakoznék. Várom válaszát! Boldog új esztendőt kívánok: Katinka
Aránylag sok idő eltelt míg rájöttem, hogyan lehet hatékonyan szavakat tanulni. Vizuális lények vagyunk, tele érzésekkel, érzelmekkel. Amikor egy új szót vagy kifejezést tanultam minden esetben arra törekedtem, hogy olyan példamondatot (tehát kerek, egész mondatot) készítsek, amely vizuálisan leképezhető vagy érzelmi húrokat penget. Ez azt jelenti, hogy minél erősebben kötődik egy mondat/gondolat a saját érzelmeinkhez, annál biztosabb, hogy megmaradnak a szavak. Ez a módszer azért is jó, mert egy nyelvvizsgán gyakorlatilag végig olyan dolgokról beszélnünk, ami minket érint, velünk történt meg.
A mondatokat felmondtam egy hordozható MP3 lejátszóra olyan módon, hogy először elhangzik a magyar mondat, aztán 5-10 másodperc múlva elhangzik az angol mondat. Eközben én hangosan ki tudom mondani a mondatot. Ezt lehet gyakorolni autóban vagy otthon egyedül. A gyakorlás természetesen kulcsfontosságú.
Hasonló módszerrel lehet begyakorolni a nyelvtant is. Sokáig gondom volt a műveltetéssel. Készítettem 25-30 műveltető példamondatot (melyek többségének erős kapcsolata volt a saját életemhez) és ezeket vissza hallgattam és gyakoroltam a fenti módszerrel. Azóta nincs gondom ennek a szerkezetnek a használatával. Itt szeretném még1X kihangsúlypzni, hogy a gyakorlásnak órási jelentősége van.
Idén tavasszal, 39 évesen tettem le az ITK-s felsőfokú angol szóbeli nyelvvizsgát. 60%-tól volt meg a vizsga, 72%-ot értem el, vagyis magasan vittem a lécet. Ezzel azt szeretném mondani, hogy egyrészt nem csak 18 évesen lehet hatékonyan tanulni, másrészt pedig a fenti módszer nálam nagyon hatékonyan működött.
Boldog új évet!
Zozi
Nagyon megörültem ennek az Ingyenes Angol nyelv tanulásnak. Remélem sikerülni fog, és lesz hozzá kitartásom ! Német alap és középfokú vizsgám van, bízom benne, hogy lesznek ismerős szavak és talán könnyebben megy majd az Angol .Előre is köszönöm a segítséget.
Kedves András!
Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok!
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a hasznos tanácsokat, igaz akkor németet tanultam amikor feljelentkeztem a levelekre, (akkor ezt írtam is Önnek) miután tudatta,h. ugyan ezt a módszert kell alkalmazni, minden milyen nyelv! Rájöttem, valóban a szótanulás hatékonyabb ha 2-3 szavas mondatban fejezzük ki a mondandót, annál is inkább, így egyszerre 2-3 szót tanulunk és jobban megjegyezzük. (pld.”Jó ötlet!”) Nekem 5 hónap intenzív és 3 hónap heti 2x3h-i tanulással meglett a német alap (47évesen:). Erre büszke vagyok, mert senki nem készszerített, önmegvalósítás miatt akartam, de sikerült!
Ezt kívánom mindenkinek, találja meg az okát…miért??? akarja!
Ha erős a vágy és bizonyítani is akar (akár mások előtt,akik talán nem hinnének Önben), a kitartás és az erő segít! Magamhoz vonzottam ezáltal az angol nyelvet (mivel maradtam ezen a hírlevélen), univerzum vonzástörvénye megint beigazolódott! Nap mint nap szembesültem az Ön által küldött levéllel, ezért most a véletlen úgy hozta (ingyen), h. heti 1 alkalommal 2 éven keresztül tanulhatom, ennek szívől örülök! Igaz ehhez én is kellettem! Tehát üzenem minden kedves tanuló társamnak, a kitartás igaz lemondással jár, de MEGÉRI!
Üdvözlettel: Katica
Kedves András! Köszönöm a türelmét ,a sok jó hasznosznos tanácsát.Továbra is igy tartcsa meg a Jo Ísten az eszét és az erejét.Boldog Új Évet kivánunk. Üdvözlettel Wellandné Írma
Kedves András!
Ezúton szeretnék Köszönetet mondani a sok biztatásért és tanácsokért!
Mindenkinek Áldott Ünnepeket és Boldog Új Esztendőt Kívánok.
Üdvözlettel:Antal
Mindenkinek sok sikert és örömöt kívánok a nyelvtanulásban és az élet minden területén. Köszönöm az eddigi hasznos tanácsokat.
Kellemes ünnepeket és egészségben töltött, boldog új évet!
Üdvözlettel,
Levi.
Kedves András!
Nagyon szépen köszönöm a sok jó tanácsot és kivánok Önnek
kellemes ünnepeket és boldog UJÉVET!
Üdvözlettel
Kutas Rezsőné
Tisztelt András!
Köszönöm a hasznos tanácsokat!
Áldott Karácsonyt és eredményes Újévet kívánok!
Köszönettel: Veress Katalin
@Ilona –
Szavak nélkül nem lehet beszélgetni. Tehát fontos a szavak megtanulása is. Én jobban szeretem, ha a tanítványaim kifejezéseket esetleg kész mondatokat tanulnak meg. Mindig jelöljük, hogy mit lehet megváltoztatni ezekben a kifejezésekben, hogy minél több dolgot elmondhassunk.
Sok hasznos ötletet kapok.
Köszönöm!
Tisztelt András!
Köszönöm hasznos tanácsait, és kívánok kellemes ünnepeket és boldog Új évet.Tisztelettel : Faragó Erzsi
Mindig örülök a nyelvtanulásról szóló leveleknek, nagy hasznát veszem. Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok.
Kedves András!
A sok jó tanácsa motivált engem a nyelvtanulásban.Köszönöm szépen.
Irigylem azokat,akiket Ön személyesen tanít,mert szívvel-lélekkel teszi.Ráadásul a humora is kíváló!
Kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket és további sikereket,boldog új évet kívánok!
Üdvözlettel: Janzsó Márta
Kedves András! Kedves Tanulótársak!
Előszőr is nagyon köszönöm a sok hasznos tanácsot,sokat tanultam belőlük! Két éve részt vettem egy 7 hónapos intenzív
angol nyelvi kurzuson,mondhatom,ez idő alatt szinte éjjel-nappal tanultam,-szívesen tettem,régi vágyam volt egy ilyen lehetőség-A nyelvtant sikerült viszonylag jól el is sajátítanom,órákon teszteken jól szerepeltem,olvasás,kiejtés,szinte hibátlanul ment.DE órákon nagyon keveset beszéltünk,mivel arra a nyelvtan mellett már nem maradt elég idő,mivel a cél a nyelvvizsga volt,7 hónap után!Mondanom sem kell,hogy nem sikerült a ny.vizsgám 2. nekifutásra sem.Egyrészt az idő rövidsége,másrészt az élő beszéd hiánya miatt-úgy gondolom. Tapasztalatom alapján is
a beszéd az elsődleges,nagyobb hangsúlyt erre kell fektetni,a kifejezések megtanulásával.Önmagában a szavak szinte semmit nem érnek,hamar elfelejtődnek,ha nem használja az ember.(heti 100-150szót taniultam meg ).
Szeretetteljes Karácsonyt és Sikerekben Gazdag, Boldog Új Esztendőt Kívánok! Üdvözlettel:Máriaeva
Kedves András!
Köszönöm egész évi figyelmét és a sok hasznos tanácsot. Békés, szép Karácsonyt és sikeres , boldog új esztendőt kívánok.
Üdvözlettel: Judit
Szódolgozat? Ilyenre nem emlékszem, pedig 10 évig tanultam oroszul állami iskolákban. Soha nem írattak velünk ilyen célú dolgozatot, hogy mondjuk meg egy-egy szóról, hogy mit jelent.
Mindig egész mondatokkal operáltunk, ennek már ötven éve.
Boldog karácsonyt, és kellemes új évet kívánok mindenkinek.
Nagyon jó ez a fajta tanulási módszer, és a jótanácsok.
Egészen más mint amit megszoktunk nyelvtanároktól.
Én már nagyon sok ismerősömnek elküldtem, és kértem hogy
igy tanuljanak, különösen azok, akik már nem teljesen kezdők.
Sok sikert a tanuláshoz, és kellemes ünnepeket kivánok.
Jutka
Kedves András és a Többiek!
Nagyon boldog karácsonyi ünnepeket kívánok
Ilona
Én is azok közé tartozom akik könnyebben felejtenek mint tanulnak, de nekem már arra sem pénzem sem időm nem lesz hogy tanfolyamon vagy otthon nyelvtanulással foglalkozzam mert beteget kell ápolni és sok időt elvesz!
Kellemes ünnepeket András!!
Velünk állandóan szódolgozatot írattak, szóban sosem feleltünk. Nem is tanultam meg 4 év alatt szinte semmit.