Nincs ideje a nyelvtanulásra? Itt egy tuti tipp!

Ráadásul kifejezetten szórakoztatóvá válik az angoltanulás és kikapcsolódásnak is kiváló.

A zenehallgatás a nyelvtanulás szempontjából is rendkívül hasznos, ha angol nyelvű dalokat hallgat. A dallamot könnyen meg tudja jegyezni, és ez segít Önnek abban, hogy a szöveget is megtanulja. Ha megtanulja egy dal szövegét, akkor a szókincsét is bővíti, és a beszédkészségét is fejleszti. A dalok hallgatásával természetesen javul a beszédértése is.

A zenés videoklippek rövidek. A dalok szövegét pedig hallgatásuk közben olvasni is tudjuk. Ezek a szövegek egyszerűek. Amennyiben nehezen érti meg, ha angolul szólnak Önhöz, akkor ez kezdésnek kiváló. A dalok szövege a legkönnyebben megérthető szövegek közé tartozik.

Például a kulfoldi.zeneszöveg.hu oldalon megtalálhatja a keresett dal szövegét, ráadásul a legtöbb esetben van a szöveg mellett egy videoklip, amit nézni is lehet. Ha a Boney M. együttes slágereit szereti, akkor a B betűs előadók között keresgéljen.

http://kulfoldi.zeneszoveg.hu/eloadok/b

Olyan dalokat hallgasson, amelyek tetszenek Önnek.

Naponta 5-10 perc gyakorlással remek eredményeket lehet elérni, akár 1-2 hónap alatt is. Nem kell hozzá más, csak legyen a számítógépének hangkártyája, és szerezzen be egy hangszórót vagy fejhallgatót.

Fiatal koromban angolul csak zenét hallgattam, 16 évesen egyáltalán nem akartam angolt tanulni (sőt, mást sem igazán de ez maradjon köztünk) és édesapám elcsodálkozott, hogy angoltanulás nélkül, a slágerek címeivel, népszerű dalok refrénjeinek segítségével eltársalogtam egy lengyel turistával.

Kinek ajánlott ez a típusú gyakorlás?
  1. Akinek nincs ideje tanulni.
  2. Aki el akarja kerülni, hogy az angolt csak írásban értse.
  3. Aki már tud valamennyit, és nem akar mindent elfelejteni.
  4. Aki szórakozva, és nem feltétlenül véres verejtékkel akar tanulni.

Hiszen a zenehallgatás rendkívül hasznos, kikapcsol, szórakoztat, és még dicsekedni is lehet vele, hogy megtanulta egy dal szövegét. Olyankor irigykedve néznek ám Önre, hogy: „de jó neked, te érted a dal szövegét…”

A szórakoztató angoltanulás receptje tehát a következő:
  1. Végy egy fülbemászó dallamú slágert.
  2. Keresd ki a címét, olvasd el a szövegét.
  3. Hallgasd meg minden nap kétszer, egy – két héten át.
  4. Dicsekedj el vele.

Hetente egy dal elég. Az sem baj, ha egy dalt egy hónapon át minden nap meghallgatunk, s közben a szöveget olvassuk. Így egyszerre tanulunk és szórakozunk.

Tudásunk ettől biztosan gyarapodik, és minden nap csak pár percet vesz igénybe. Évente egyszer egy rövid ( 60 órás, 3 hetes) angoltanfolyammal kiegészítve komoly eredményeket lehet így elérni.

De vigyázat! Két komoly mellékhatása is kialakulhat ennek a terápiának!

1.
Igaz ugyan, hogy csak napi öt percet kellene zenét hallgatnia, ám könnyen ott ragad a gép előtt, és egyszer csak azt veszi észre, hogy már egy órája hallgatja.

2.
Függőség tud kialakulni, és minden este odaül majd a gép elé zenét hallgatni. Ráadásul a családtagok is csatlakozhatnak, akik szintén rendszeresen fogják a gépen a zenés videókat hallgatni.


Egyetért? Tiltakozik? Írja meg véleményét itt a blogon!

41 hozzászólás a(z) “Nincs ideje a nyelvtanulásra? Itt egy tuti tipp!” bejegyzéshez

    1. Abonyi László

      Kedves Neményi Úr!

      Hol és miként lehet megrendelni az ön nyelvoktató könyveit?
      Szeretném kipróbálni az ön módszerét, mert nagyon sok helyen rávilágított a problémákra, hibákra, amiket a nyelvtanulás közben elkövettem eddig.

      Köszönettel,
      Abonyi László
      ladisz3@msn.com

  1. Putz Gracia

    Nagyon biztato a pelda es mivel a zene nagyon jo pihenteto,kikapcsol a napi streszbol elore haladast eredmenyezhet.

    Válasz
  2. Vigi Edit

    Kedves András!
    Ez remek, mert többszöri nekifutásban vagyok angol tanulmányaimban és mindig azok a kész példamondatok, ha úgy tetszik dalszövegek maradtak meg az idők folyamán, amit élményhez tudok kötni. Ráadásul ezek mindig a tarsolyban maradnak, sosem törlődnek a memóriából. A gyerekeknél is a tevékenységben, dalokban és mozgásformákban, rajzban rögződött anyagok mindig megmaradnak. Különösen akkor persze, ha időnkén ismételve vannak és a tananyag amolyan koncentrikus kör szerűen bővül. Köszönöm segítségét. Egyszer úgyis megtanulom az angolt!!! Üdv: Edit

    Válasz
  3. Ág

    Köszönöm az ötletet, ki fogom használni.
    Már régen is így szerettem volna tanulni, de nem tudtam erről a weboldalról. Még egyszer köszönöm.
    Üdv,

    Válasz
  4. debreceni anikó

    @Kiss Erika
    sziasztok

    Ez a megoldás nekem is nagyon tetszik,sőt én ezt alkalmazom is régóta.Szuper dolog mikor megtanulok egy szöveget és a rádióban mikor hallom, együtt tudom énekelni az előadóval.Ajánlom mindenkinek!

    Válasz
  5. egyetértek!! sőt Anna lányom (17) -a fenti módszer hatékonyságára élő példa- javasolta hogy a dalokon túl sorozatokat nézegessek angolul magyar majd angol felirattal rendszeresen (lényeg). neki a “Jóbarátok” jött be, izzadságmentesen cseveg, csetel -csattog angolul még nézni is öröm :)) A baj az, hogy ezek a sorozatok engem még magyarul sem érdekelnek, így marad a CNN a Tv-ben :(
    üdvözlettel

    Válasz
  6. Gyovai Szilvia

    Kedves András!

    Ez valóban így van. A 17 éves fiam az iskolában németet tanul, és nagyon nincs kedve a tanuláshoz, viszont örökké zenét hallgat. A minap mondta, hogy angolul nem is tanulok és mégis több szót tudok mint németül :-(

    Válasz
  7. Babika

    Egyetértek! Férjem így tanult meg angolul. Kamasz korában Beatles, Rolling Stones….zenét hallgatott és a kedvenc dalait fejből tudta. Ezek után kezdett el angolt tanulni és nagyon könnyen elsajátította, túl van már a felsőfokú vizsgán is. Én Madonnát hallgatok az angol tanárnő ajánlására és Így jártam anyátokkal sorozathoz angol feliratot töltöttem le. Párbeszéd gyakorlásához kitűnő.
    Ha valaki tud nekem segíteni, azt nagyon megköszönöm.
    Tavaly novemberben volt egy éve, hogy kezdtem angolt tanulni (ezen kívül két nyelvet beszélek egyiket felsőfokon, másikat középfokon). Eljutottam a középfokig, ami nyelvtan tudásban és írásban igaz. Sajnos beszéd közben keverem az igeidőket. Hogy lehetne ezt helyre pakolni?
    Angol tanulás folyamán nagyon sokat segítettek Neményi András hírlevelei. Azóta is figyelemmel kísérem és köszönöm.

    Válasz
  8. Tünde

    Sziasztok:-)

    Ez bizony nagy igazság, amit itt leírtatok. A sorozatok eredeti nyelven nézve, nagyon jó alapnak számítanak, nem beszélve a zene erejéről. Én is innen merítem a szókincsemet, mondataim java részét. Nem beszélem tökéletesen a nyelvet, de amint jobban belemerülök, tudat alatt feljönnek a betanult zenék szövegei, és el lehet velük boldogulni:-)
    A spanyolt is szeretném elsajátítani, mert nagyon tetszik a dallamossága:)

    Mindenkinek szép napot!

    Válasz
  9. Dömötör Zoltán

    Kedves András!

    Gratulálok! Azt hiszem, talán a leglustább angol-tanuló vagyok, akinek eddig üzeneteket küldött. Mindig mondogattam, hogy ez remek, ez jó, de egyik sem fogott meg igazán, illetve megfogott, csak lusta voltam végigvinni. Ezért maradtam az “éppen elboldogulok angol nyelvterületen” – szinten, és nem bírtam tovább lépni. Néha magamnak és a feleségemnek a kocsiban próbáltam dalszövegeket fordítani és azt élveztem is (ő is), ha sikerült félbe-harmadába…

    Köszönöm az ötletet és ajánlani fogom ismerőseimnek a módszert is és Önt is!

    Minden jót: Dömötör Zoltán

    Válasz
  10. Tamás

    Kedves András.
    Ez tökéletesen igaz, a zenehallgatás angolul,
    jó nyelvgyakorlás, bár ezt annyival kiegészíteném,
    hogy a legjobb, mikor nemcsak a szöveget hallgatom,
    hanem leírva is meg tudom nézni, elolvasni.
    Babikának, az igeidők, nekünk magyaroknak
    nehézkes, mert nálunk három van, ezen belül
    fejezzük ki magunkat, angolban tizenkettő.
    Az élőnyelv nem használ mindössze négyet-ötöt.
    Némi tippet tudok adni, vannak viszonylag olcsó
    nyelvkönyvek, amiben magyarul is le van írva
    az igeidők használata, és a különbségek, köztük.
    Ugyanakkor van különbség a brit és amerikai angol
    között, főleg a múlt időknél, a brit ahol befejezetett
    használ, ott az amerikai egyszerű elbeszélőt.
    Ugyanakkor hallás gyakorlásra szoktam javasolni
    bbc entertainment nézését, angol hang, magyar
    felírat. Főleg azért mert köznapiasan kicsit másképp
    beszélnek, meg a hallásnak kell némi idő, mig rááll
    a fül. Sok sikert mindenkinek a nyelvtanuláshoz
    és legfőképpen kitartást, mert az nagyon kell.
    Üdv: Tamás

    Válasz
  11. Biró János

    Érdekes, én is erre jöttem rá. Úgy kezdődött, hogy angol nyelvű dalokat hallgattam tervezés közben, hogy kizárjam a külső, figyelem-elterelő hangokat. Úgy 3 éve – egyre kevésbé jött be ez a módszer, az eredeti célom szempontjából, mert egy re többet megértettem a szövegekből, ezért gyakrabban választottam egy-egy új számot, hogy ne értsem. Ez se jött be, mert egyre több számban találtam meg azokat a kifejezéseket, amelyek elterelték a figyelmemet. Így, mostanában – ha csak a munkámra koncentrálok, akkor instrumentális zenét hallgatok, de máskor – kifejezetten tanulás céljából hallgatom a zenét, általában a YouTube-on, mert sok dalnak látható a szövege. Amelyiknek nincs, azt a neten megkeresem úgy, hogy a dal címe után beírom: lyrics, majd a találatokból néhányat megnyitva, word-be másolom a dal szövegét. Arra is figyelek, hogy hiteles szöveget mentsek el. Amelyik dalnak nincs a videón szövege, ott a képernyő jobb felére teszem a word-szöveget, és így a videót tetszés szerint megállíthatom, elindíthatom, visszapörgethetem, ahol tisztázni való kifejezést találok. Ez persze teljes figyelem-koncentráció nélkül nem sokat ér, tehát erre rá kell szánni időt. Van már néhány dal (gospel, worship, amelyet kívülről tudok, és szívesen énekelek. Youtube-on hallgatok szakmai angolt is, mert a képen látható – jól ismert eljárások összekapcsolása segíti a megértést, és érzelmileg is alátámasztja, ugyanúgy, mint a zene esetében.
    András tananyagát is hasonló módon tanulom: a CD-lejátszót is oda-vissza járatom, amikor olvasom a tankönyvet.
    Üdvözlettel

    Válasz
  12. Petria

    Kedves András !
    Nagyon örülök ennek a zenei anyagnak, azt hiszem sok embernek
    valósult meg az álma ezzel a leirással.
    Könnyebb igy tanulni s szinte észrevétlenül az ember már magába is mondja és helyesebben ejti ki a szavakat és bátrabban.
    Köszönjük..Petria

    Válasz
  13. Wágnerné Ági

    Kedves András!

    Ez nagyon remek ötlet, ajánlom mindenkinek.

    Üdvözlettel: Ági

    Válasz
  14. frank

    es majd zeneszerzo leszel vagy enekes?
    mert angolul nem tanulsz meg, jobb ha tolem tudod meg.

    Válasz
  15. eva

    Kedves András! A zenei anyagnak orulok,de ami konyvet és szótárt rendeltem karácsony előtt attól kiakadtam/angol szótárra gondoltam,de ez magyar volt/,nem beszélve arról hogy a gyakorlókonyvet már egyszer megvettem,ebben semmi orom nem volt.

    Válasz
  16. Neményi András

    @Mé

    A CNN szókincse nem biztos, hogy a legfontosabb számunkra a mindennapi életben, sőt… Kifejezetten csak erős haladóknak való.

    Válasz
  17. Gálos Istvánné

    Kedves András!
    Köszönöm az ötletet a zenehallgatáshoz angolul!A fiam is így tanult meg sok angol szót valóban!A nyelvtanhoz külön gratulálok nagyon szuper!Üdv Margó Bajáról!

    Válasz
  18. csillus

    ez így van!!!
    én már a buldózer angolt használtam is!!
    igaz kis lépéssekbe,de nagymamám elvolt csodálkozva,h mit mondtam róla!!!
    my grandmother 76 years old!!!ez volt a mondat!!!!
    igaz kis lépés,de mekkora,h végre megszólaltam,6 hónap-12 hónap után!
    mindig attol féltem h nem mondom jol!!!

    Válasz
  19. csillus

    köszönöm az új cd!!! Nagyon jó!!!!
    és külön,azt h nem kellett fizetni érte!!!

    Válasz
  20. Szalai Gabriella

    András,

    hadd egészítsem ki a bejegyzést. Van egy 3. mellékhatás, amivel komolyan számolni kell….

    Ha érted a szövegeket, akkor a zenei ízlésed totális átalakulása fenyegethet… :)

    Válasz
  21. Bee

    Nem akarok nagyon negatívan hozzászólni, de azért ez sem biztos, hogy mindenkinél egyformán működik.
    Én majd húsz évig zenéltem amatőr zenekarokban, nem tudom megmondani pontosan hány angol nyelvű dalt, nemcsak, hogy meghallgattam, hanem megtanultam, sőt énekeltem is néha rettenetesen sok ember előtt. Mivel rengeteg dicséretet kaptam ezalatt a rendkívül gyönyörű közel húsz év alatt, azért gondolom, hogy a dalok előadásával különösebb gond nem volt.
    Viszont általában halvány elképzelésem sem volt arról, hogy melyik dal miről szól…Egyszerűen csak megtanultam a dalokat, a zenei fordulatokhoz, ritmikákhoz, dinamikához kötve a szöveget.
    Nem akarom, mert többször részleteztem már, többek közt ezen a fórumon is, hogy mennyi ideje tanulom az angolt. Az is több évre rúg.
    Mindent összegezve úgy érzem, az elmúlt örömteli húsz éves zenei múltam, egyáltalán nem járult hozzá az angolom fejlődéséhez. Sajnos hiába tudok ma is rengeteg dalt fejből, nagyon sok olyan szó létezik, aminek nem tudom a jelentését.
    Magyarán egyáltalán nem biztos, hogy ha az ember hallgatja kedvenc slágereit, és meg is tanulja a szövegeit, akkor egyúttal a szókincse is fejlődik. Szerintem ugyanúgy ki kell keresni az ismeretlen szavak jelentéseit a szótárból, meg kell tanulni azok jelentését, mint bármely más újságcikk, listening, vagy tananyag esetében. Másképp nem megy!!! Hogy tudnám, írás vagy beszéd közben alkalmazni az ilyen szavakat, amikor nincs gőzöm a jelentésükről???

    Bee

    Válasz
  22. Rita

    Jó tipp. Én nem az angollal, hanem a spanyollal kezdtem el ezt játszani spontán, és tényleg működik.:)

    Válasz
  23. Márk Lajos

    Köszönöm nagyon hasznos tanács volt. Rögtön hozzá is fogok, a gépem elkalmas rá.
    Üdv Márk Lajos

    Válasz
  24. Csala Tamás

    Kedves András és angolul vagy más nyelveken tanulni vágyó társaim!

    Egy másik lehetőségről se feledkezzünk meg.
    A DVD adta lehetőségről. Ez lehet akár fil, akár zene is.:)
    Az eredeti DVD-k úgy is nézhetők, hogy a beszéd alá akár ki is irathatjuk a szöveget. Nézhetjük magyar szinkronnal, angol szöveggel és fordítva is. Meg is állíthatjuk, -Látjuk a leírt angol szöveget –
    vissza is nézhetjük, -Ismételhetünk – stb.
    Üdvözlettel:
    Tamás

    Válasz
  25. Julcsi

    Kedves András!
    Én már megértem néhány virágzó tavaszt ,de az ált.iskola kötelező orosz nyelven kivűl mást nem tanultam.
    Most elhatároztam hogy angolul fogok tanulni…. nem akarok vizsgázni belőle,-legalább is most úgy gondolom-és csak társalgási szinten un.konyha nyelven szeretném elsajátítani az angol nyelvet.
    Szeretnék segítséget,tanácsot kérni!
    Létezik -e olyan oktatócsomag,amely különböző szituációkban úgy tanít angolul,hogy mellé van írva a helyes angol kiejtés is.
    Természetesen nagyon jó ötletnek tartom a zenehallgatást,hiszen az ember szórakozva tanulhat.

    Kedvességét előre is köszönöm!
    Üdvözlettel: Julcsi

    Válasz
  26. Neményi András

    @Bee

    Évente egyszer egy rövid ( 60 órás, 3 hetes) angoltanfolyammal kiegészítve komoly eredményeket lehet így elérni.

    Vagy időnként valakitől kell tudni kérdezni, ha a szótárral nem boldogulunk. Én apámat kérdezgettem.

    Válasz
  27. Horváth Sarolta

    Úgy hívják autoritmia, lsd.:Lomb Kató. Én se hittem benne, de használ. A zene és a sorozatok mellett ajánlom a hangoskönyveket.

    Válasz
  28. Arina

    Ez remek ötlet és én ezt a módszert már nyáron is használtam és nagyon jó kikapcsolás volt és közben tanultam is még most is emlékszem azokra a dalokra.

    Válasz
  29. Julika

    Rettentően klassz lehetőség, nagyon “ragadós” és kellemes így a tanulás, ezt bizton állíthatom. Persze kell fordítgatni, de ez belső indíttatás is, hiszen a kellemes zene szövegére csak kíváncsi ám az ember :) !
    Így kaptam kedvet a nyelv tanulásához a 4.X után….:), közeleg az 5.X, a kedvem töretlen, úgyis megtanulok még ” JOBBAN ” angolul.
    Hajrá mindenkinek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!:)

    Válasz
  30. Aniko

    Kedves Andras!
    Feltetlenul megprobalom . Nagyon jo az otlet.
    Nagyon szeretnek angolul beszelni!
    Koszonom az otletet.
    Udv: Aniko

    Válasz
  31. AndOr

    @frank
    “jobb ha tolem tudod meg”
    Mert Te vagy a Mester? :D

    “a helyes kiejtest meg plane nem fogod megtanulni, gondolkodj.”
    Gondolkodom…
    (Öööö… Melyik is a helyes kiejtés?)
    Talán vannak énekesek, akik szépen (esetleg helyes kiejtéssel) énekelnek angolul.
    (Ki kit/mit hallgat.)
    Ám nem is feltétlenül a helyes kiejtés kell, hanem hogy értsük a szöveget, és megértsenek.
    Ha megértem a dalt, eléneklem és ezt megértik mások, akkor a helyes kiejtés már olyasmi, mint a helyesírás.
    Nem csak helyes kiejtéssel szabad nyelveket beszélni.
    Általában anyanyelvükön sem helyesen beszélnek az emberek, de azért elég jól!

    Válasz
  32. Schmidtné E. Márta

    @Julcsi

    Szia, én 50 éves koromban kezdtem el az angolt tanulni, 2x kezdtem újra. :-)).
    Egy ismerősömtől kaptam a “HURON’S nagy szótanulós könyv, a leggyakoribb 1500 angol szó” c. könyvet, nagyon vicces és fonetikusan is írja a kiejtést. De létezik a HURON’S angol kiejtési szótár is. Biográf kiadó 1439 Bp. Pf. 704.
    Üdv.
    Márta

    Válasz
  33. Marián György

    Sziasztok, Én úgy hallottam, hogy Andrásnak is van egy a HORN’S féle könyve amit próbálok azóta is megszerezni remélem egyszer sikerül címe buldózer. András, ha egy ilyen kiadványoddal bombáznál biztos nem haboznék (de minnél előbb) köszönöm Üdvözlök mindenkit Gyuri.@Schmidtné E. Márta

    Válasz
  34. Temlin Anikó

    Nekem ez a tanács nagyon tetszik. Nekem nem időm pénzem nincsen nyelvtanfolyamra. Ám a mai világban elengedhetetlen, hogy más nyelven is beszéljek mint magyarul. Köszönöm széppen a tippet én élek vele, majd beszámolok a sikerről. Üdv. mindenkinek!

    Válasz
  35. Veres Rozalia

    Kedves András!
    Köszönöm az ötletet,ki fogom használni.Már rég szeretem volna Angolul tanulni,de nem tudtam erről a veboldaról
    Még egyszer köszönöm.

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.