Kezdőként hogyan álljon neki az angol tanulásnak?

Mire figyeljen és mit kerüljön el?

Ha Ön teljesen kezdő, akkor először egy viszonylag korlátozott alapszókincs megszerzésére kell törekednie. Ezt egyszerűen megszerezheti a kezdő tankönyv segítségével (Elementary vagy Beginner szint). A kezdők számára készülő tankönyvek leckéi tartalmazzák azokat a szavakat, amelyekre a mindennapi helyzetekben leginkább szüksége van.

Önnek a nulláról kell indulnia, és ebben a szakaszban nagyon sokan feladják. Ön túl fog jutni rajta. Semmiképpen ne gondolja azt, hogy a nyelvtani szabályok alapos és mélyreható ismerete nélkül nem tud megszólalni angolul!

Próbálja ki, és meglátja, menni fog! Viszonylag kevés (kb. 500) szóval is nagyon sok mindent el tud már mondani. Nem teljesen helyesen, és nem oxfordi kiejtéssel… Ne akarjon eleinte mindig mindent tökéletesen megfogalmazni. Magyarul is így kezdte, igaz? Mondta, ahogy tudta.

Ne essen pánikba, ha valamit rosszul mondott. Ha megértették, semmi baj. Ha nem, akkor meg visszakérdeznek, és Ön javíthat. Válogatott focistáink szívesen lennének ilyen kényelmes helyzetben.

Egy tipikus hiba a kezdőknél, hogy szavakra bontják a mondatokat. Külön-külön szavanként akarják megérteni. Vannak olyan kifejezések, mondatok, amikor ez nem fog menni. A szavak külön-külön sokszor mást jelentenek, mint egymás mellett. ( pl: makk-egészséges, holt-biztos). Ráadásul egy szónak több jelentése is lehet. Azt a jelentést tanulja meg, amit a szó az adott mondatban jelent. Jegyezze meg az egész mondatot. Amennyiben a mondatot megérti, és megjegyzi, akkor majd használni is tudja. Eleinte erre törekedjen.


Vesz egy nagy levegőt és elkezd tanulni? Vagy még halogatja? Írja meg!


u.i.: Úgy érzi, öreg már hozzá? Legközelebb erről is beszélünk.

Címkék: ,

29 visszajelzés “Kezdőként hogyan álljon neki az angol tanulásnak?” bejegyzésre

  1. Joó Attila:

    Igen. A mondat szerkezet a nagy kincs amit meglehetősen nehezen sajátít el egy Magyar, mert más a nyelvtanunk teljesen.
    Vannak szavak amit a legnagyobb szótárban sem találok meg. Ez megint furcsa. Pl.: mashined, ezt a szót az üvegezésnél találtam és minden megmunkáláshoz, technológiához hozzátették.
    Nos már régóta bajlódok az Angol nyelvel, de nem tudom átküzdeni magamat a mondatszerkesztésen.

    Üdvüzlettel!
    Joó Attila

  2. Magdi:

    Kedves Attila - és mindenki!

    6 hete tanulom a nyelvet heti egy alkalommal egy nyelvtanárnál.
    Ez nem sok, ezért rendszerességet követel tőlem e helyzet otthon is és sok kreatív ötletet, hogy miként tudjam minél többször becsempészni a nyelvtanulást a mindennapjaimba (pl. utazás közben Mp3 hallgatása, magyar mondatok angolra fordítása, belső monológ angolul stb.).

    Szerencsésnek mondhatom magam, mert a tanárom első lépésként megértette velem az angol mondatszerkezet logikáját s azt, miként kell használni a szótárat - mindezt természetesen példákkal illusztrálva és gyakoroltatva. Külön felhívta a figyelmemet az angolban oly gyakori szóösszetételekre, kifejezésekre, azok használatára és az angol nyelvben tapasztalható, a magyartól eltérő gondolkodásmódra. Az angol nyelv nem tükörfordítása a magyarnak - és fordítva. EZEK NAGYON FONTOS DOLGOK ahhoz, hogy a nyelvet valóban használni tudjuk!

    Van még bőven mit tanulnom (a tanulás tanulása terén is, hiszen a heti 1×2 óra minimális idő az együttes tanulásra, gyakorlásra, a tapasztalatok átadására stb.), de elmondhatom, hogy ezen ismeretek birtokában már az első óráktól kezdve - néhány száz szavas szókinccsel és alig néhány igeidővel - már megértek egy-két mondatot kedvenc dalaimból (fantasztikus felfedezés!), tudok egyszerű leveleket írni a tanultak felhasználásával - és rengeteg válaszlevelet, biztatást is kapok levelezőtársaimtól már ezen a szinten is -, el-elcsípem egy-egy reklám mondanivalóját és túl vagyok két 1-es, egyszerűsített olvasmányon is…
    Úgyhogy teljes egészében egyetértek András cikkében leírtakkal, hiszen sikerélményeim igazolják mondandóját!

    Ha éppen túl fáradt vagyok “bemelegítek” kedvenc dalaimmal, vagy legfeljebb szánok 5-10 percet a gyakorlásra, hiszen ez is több a semminél (és esetleg evés közben megjön az étvágy is).
    Ha kevés az időm, próbálom kihasználni azt a fent leírtak szerint. A lényeg a RENDSZERESSÉG! Inkább kevesebb anyagot átvenni, de azt rendszeresen. (A másik fontos dolog pedig a GYAKORLÁS.)

    Igen, nekem is vannak nehéz napjaim, van, hogy túl fáradt vagyok és úgy érzem, semmi sem megy, de ilyenkor mindig arra gondolok, hogy máris mennyi szépet és jót adott nekem ez a nyelv.
    Egy új világ kezd kibontakozni előttem.

    Eredményes tanulást mindenkinek!

    Magdi

  3. Sima Antal:

    Köszönöm a lökést, most már tényleg belevágok.
    Üdvözlettel: Sima Antal

  4. Mészáros Marika:

    Kedves András!
    Köszönöm a bíztató szavait, megpróbálok újra angolt tanulni. 10 évvel ezelőtt már szereztem egy alapfokú nyelvvizsgát, akkor nagyon tetszett, de hirtelen másképp alakult az életem. Abba kellett hagyni és szerintem mindent el is felejtettem. Most már nyugdíjasként, özvegyen sokkal több az időm, de a pénzem kevesebb. Nem tudok eljárni, csak egyedül kellene csinálnom itthon. Az az igazság, hogy nemcsak az angol, hanem más nyelvek is érdekelnek. Lehet esetleg párhuzamosan tanulni, vagy inkább ismerkedni a nyelvekkel? Üdvözlettel: Mészárosné

  5. Neményi András:

    Alkat kérdése. Én egyszerre csak egy idegen nyelvet tudtam eredménnyel tanulni.

  6. Neményi András:

    @Joó Attila - Kedves Attila!

    Fokozatosság!
    Először rövid, egyszerű mondatokkal foglalkozzon.
    Csak utána a bonyolultabbakkal.
    Azokat sokkal többször kell elismételnie ahhoz, hogy a “sajátja” legyen.

  7. Légrádi János:

    Szia András!
    Köszönöm az eddig küldött leveleket!
    Foglalkoztam idáig is az angollal,de csak immel-ámmal.
    Azt hiszem komolyra veszem a tanulást,hála neked!

    Szia! Jani! És mégegyszer köszi!

  8. Borbély Csilla:

    T.Tanár Úr!!
    Teljesen igaza van,mert 5 évig,tanultam németül,és a sok nyelvtan végére,annyira megutáltam a németet,hogy nem volt kedvem szavakat se magolni,mert egyszerűen kifulladtam az órákon.
    Most ahogy olvasom az Ön napi leveleit,elgondolkoztam,hogy mindig úgy magoltam,töriből is pl.hogy megjegyeztem 1 oldalt kívűlről!!!!!!!!!!!!!!
    Igen kívűlről.Délután 3 órától,este 8-9 ig tanultam és sikerült.Másnap felhivtak felelni,és hát a kis tanárnénikécske beleszólt.Na ennyi! Utána eszembe sem jutott és leültettett egyessel!!!!!!! Azt mondta ez nem tanulás hanem magolás.Viszont itt az angolban lehet magolni,és közben ahogy a mondatojkat jegyzem így tudom a szavakat is tanulni egyszerre.Nyelvtanhoz hülye vagyok,de ha nyelvtan nélkül is lehet boldogulni az angollal,ahogy Ön mondta,akkor kipróbálom!!!!!!! Persze az is fontos,de nem első…

  9. Borbély Csilla:

    @Magdi - KEDVES MAGDI!!! nAGYON EGYSZERŰEN TÖMÖREN MEGTUDOD NEKEM FOGALMAZNI LEÍRVA A LOGIKÁT A NYELVTANNAK?? MERT AHHOZ TÚL HÜLYÉNEK ÉRZEM MGAMAT.

  10. Neményi András:

    @Borbély Csilla - Nem azt mondtam, hogy nyelvtan nélkül. Azt mondom, hogy az eredeti angol mondatot kell megjegyezni. Abban benne van a nyelvtan is.

  11. Neményi András:

    @Borbély Csilla - Könnyebb és gyorsabb megtanulni, mint a logikát keresni benne. Ez van.

    A logika keresése egy élő nyelvben szép kihívás, garantáltan meghosszabbítja a tanulási folyamatot. Ha csak használni akarja, elég, ha tud angolul. “De miért így mondják?” típusú kérdésekkel nem kell foglalkozni.

  12. Csaba:

    Rengetek gyakorlás, ez a módja, még attól is több, mint amit álmotokban el tudtok képzelni, rengeteg!!!!!!!!!!!!!!! És automatizálódik a nyelv. Ennyi a titok! RENGETEG GYAKORLÁS!!!!!!!!! ;-)

  13. Gottlieb Andras:

    Köszi.
    Most már csak azért is megprobálom ismét.
    Tisztelettel.

  14. Kiss Zoltán:

    Kiváncsian várok. Ez még mindig ingyenes?

  15. Neményi András:

    @Kiss Zoltán - Ez a blog teljesen ingyenes. Van egy on-line klub, az zárt körű.

  16. Bujnóczki András:

    Fiaimat tanulmányaik során sikerült rávenni a nyelvtanulás fontosságára.Most megszületett a várvavárt kisunokám és majd szeretnék vele komunikálni valamilyen nyelven.
    Köszönettel a lehetöség eléréséért.

  17. Bujnóczki András:

    @Bujnóczki András - kezdjük el.

  18. Bellus Andi:

    Kedves Tanár úr!
    Ez tekinthető egy “nyelvtanfolyamnak” vagy csupán irányelveket mutat a nyelvtanulás technikájához?

  19. Kisgyörgy László:

    Nézzük!!!!
    Üdv, KGYL

  20. Csilla:

    T.Tanár ÚR!
    A miértekkel,a legnehezebb kiegyenlítődni.
    Mert az angolok egyszerűek,de közben meg bonyolultak is…

  21. csillacska:

    Tanár ÚR!

    A nyelvtan miért bonyolult nekem,mikor versek megtanulásáért kívűlről általános iskolában díjat nyertem???

  22. Neményi András:

    @csillacska - Mert előbb foglalkozik a nyelvtannal.

    Először tanuljon meg kívülről eredeti, nyelvhelyes angol szövegeket.
    Amikor ezek már mennek, akkor a nyelvtan egy részét már használja.
    Ezek után kezdje csak a nyelvtani szabályokat megtanulni.

    Példákon keresztül tanulunk.

  23. Bizly:

    Nem tudom, hogy hogyan, nem tudom, hogy miből, de most azonnal elkezdek foglalkozni az angollal. Úgy érzem nagyon nagy erőt kaptam.

  24. M. László:

    András!

    Veszek egy nagy levegőt és folytatom. De ezután másképp. A Te segítségeddel, ha benne vagy. Még nem vagyok öreg hozzá. 57 év nem sok.
    Amit előzőleg elfelejtettem, az on-line oktatás nem rossz ötlet, különösen azzal a lehetőséggel, hogy lehet segítséget kérni, amikor az tényleg szükséges.
    Kezdjük el!

  25. Mezőfi Gáborné:

    Kedves András!
    47 éves vagyok és úgy érzem én már nem tudnám megtanulni.
    Hogyan tudnám az agyamat ráállítani, hogy fogjon fel ilyen dolgokat?

  26. Neményi András:

    @Mezőfi Gáborné -
    A hírlevelekben leírom, gondolom azokat olvassa.
    Mi a konkrét problémája?

  27. Balázs:

    Üdv mindenkinek!
    Elolvastam a legtöbb hozzászólást, és én személy szerint úgy látom,hogy ahány ember, annyi tanulási módszer.
    Én 21 éves koromra 5 nyelvet használok a csodaszép magyar mellett./arab, török, perzsa,hindi és persze angol/.
    Hogy hogy csinálom?!SZORGALOM és KITARTÁS és GYAKORLÁS.
    Tudásomat igyekszem másoknak is tovább adni, így pl. a keresztlányommal, aki most 5 éves angol-török nyelven szoktam beszélni, de persze a magyart is “gyakoroljuk”.
    KITARTÁS MINDENKINEK !!!

  28. Mórocz Attiláné:

    Üdv!Kedves András!Szeretném a segitségét kérni,hogy hogyan is kezdjek hozzá?!Angolul szeretnék megtanulni de soha nem tanultam még,éppen ezért a minimális szint sincs meg nálam.Nyelv iskola a legközelebb 50km-re van,ami ha az alapokkal kezdeném húzos összeg lenne és az oda járokat hallgatva nem jó befektetés mert ők az alap szintel se jutnak szinte sehová.Ugy gondoltam hogy itthonról próbálkozom elöször tanulni.Azt értem hogy kisebb mondatokat gyakoroljon az ember és ne szavakat,de ezeket a mondatokat hogyan és hol tudom meg találni?Vagy én állitsam össze őket,de hogyan?Valami könyv,kazetta,cd,segitséget lehet öntől kérni?41 éves vagyok,célom hogy ki menjek dolgozni ápolóként angliába.Hogy sikerüljön beszélnem kell társalgási szinten ami itt ma magyar országon évekbe telne megszerezni.Kérem segitsen hol fogjak hozzá?Addig is szép napot kivánok önnek!Üdv:Csilla

  29. Neményi András:

    @Mórocz Attiláné -

    Kedves Csilla!

    Egy könyvet és egy cd-t tudok majánlani, amivel el tudja kezdeni a tanulást. Ehhez küldje el e-mail-ben az elérhetőségeit, telefonszámmal együtt.

    Üdv,

    András

Szóljon hozzá!

Nyelvmester blog - Angoltanulás hatékonyan
© 2005-2009 Neményi András - Rian 4 You Kft. - 2120 Dunakeszi, Verseny u. 8.
A Nyelvmester Nyelviskola ® a Rian 4 You Kft. védjegye.
Weboldal készítés: 1web