A családtagok szerepe a nyelvtanulásban

Vajon működhet-e, hogy az egyik családtag tanítja a másikat valamilyen idegen nyelvre? Vagy segít neki, aktív szerepet vállal a gyakorlásban? A környezetemben a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem igazán működik, de talán Ön másképp tapasztalta ezt, kíváncsi vagyok.

Nagyon sok olyan nyelvtanárt ismerek, aki a mi nyelviskolánkba íratja be a gyermekét, mert ő nem akarja tanítani. Ugyanez megfigyelhető házastársak esetében is.

Pedig milyen egyszerű, kézenfekvő megoldás lenne, nem? Ott a házastárs, vagy a szülő, majd tőle megtanulunk egy idegen nyelvet…

Édesapám azt mondta, hogy nagyon rossz rokonokat tanítani. Én is ezt tapasztaltam, hogy egyik fiam sem örült, ha segíteni akartam nekik a nyelvtanulásban…csak tudnám, miért? :))

Pedig sok segítséget lehet kapni a tanuláshoz a családtagoktól. Lehetne, de egy kamaszgyerek nem akar a szüleitől tanulni. Szinte mindegy, hogy miért, de nem akar. A felnőttek pedig leginkább a házastársukkal nem akarnak még egy területen konfliktusba keveredni.

Más az, amikor a házaspár anyanyelve különbözik, és egy másik helyzet, ha mindketten magyarok, és egy idegen nyelvet kell elsajátítani. Azt vettem észre, hogy különböző anyanyelvűek esetében működik, például egy angol anyanyelvű mellett a házastárs vagy a gyermek is egész jól megtanul angolul.

Egy nyelvtanár házastárstól viszont valahogy kevésbé kérnek segítséget.

Barátaink segítségével is akkor megy jobban a nyelvtanulás, ha nem magyar az anyanyelvük.

Ön mit tapasztalt? Lehet valamelyik családtagtól nyelvet tanulni?
Kérem, írja meg egy hozzászólásban!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

338 hozzászólás a(z) “A családtagok szerepe a nyelvtanulásban” bejegyzéshez

  1. Székely Réka Adél

    Köszönöm szépen valóban kevés az időm de még szeretnék tanulni angolul és nagyon hasznosnak találom a módszert amit alkalmaz,szeretném folytatni és elnézést kérek jóban oda figyelek az emailban küldött levelekre. Köszönöm szépen Székely Réka Adél

    Válasz
  2. Makai Aladár

    Üdvözlöm a német ABC leforditva érdekelne ha lene szíves elküldése amit eddig küldött sokat segitet köszönöm

    Válasz
  3. Kazi Antal János

    Sorba tudok rakni, (úgy ahogy) angol szavakat, csak nem értem amit mondok! Itt erre hibára keresek megoldást! A gyerekeim messze vannak, egy például anglában!

    Válasz
  4. Horváth Attila

    Lehet.
    Az eleje roppant idegesítő tud lenni, amikor már nagyon szomjas az ember és sehol az áhított medve…
    Mind két félnek kitartónak kell lennie hozzá.

    Válasz
  5. Karmazin Zsuzsa

    Tisztelt Neményi András!
    Köszönöm a tanuláshoz kapott lendületet.
    Férjem 1 éve tanul angolul a net-en, tehát az ő segítségére nem szamithatok.
    Fiam nagyon jól beszél angolul,de külföldön él.
    Motivációt most az adott,hogy a menyasszonya ,akivel majd nyáron fogunk találkozni ,nem beszél magyarul.
    Köszönöm ,üdvözlettel Zsuzsa

    Válasz
  6. Julianna

    Szeretnék.megtanulni.angolul.mert.van.egy.ismerösöm.aki.angolul.beszél.és.én.nem.tudok..csak.forditással.beszélünk

    Válasz
  7. Dr Várady-Brenner Katalin

    Köszönöm a napi adagokat!, annak ellenére megnézem minden nap, hogy angol tagozatra jártam 12 éven át, s egyetemen is 2 évig tanultam.., ritkán használom, néha kellett 1-1 betegnél.
    Kérdésem az lenne, hogy franciául hasonlót nem tervez-e?., gimiben tanultam egy keveset…

    Válasz
  8. takácsné Tóth Zsuzsanna

    Én az anyukámmal mindig németül beszéltem otthon. Jól is ment, amig meg nem halt. Utána nem volt kivel beszélni, és el is felejtettem mindent Ennek mát harminc éve

    Válasz
  9. Badics Mária

    78 éves vagyok. A sors összehozott egy angol nyelven
    Beszélő új ismerőssel!
    Fordítóval kommunikálnunk, de szeretném megérteni
    és beszélgetni angolul vele! Ebben a korban is
    megtanulható a nyelv? Köszönöm előre is a választ !
    2023.12.27 Tisztelettel: Badics Mária

    Válasz
  10. Szekeres Tamás

    Vanak Amerikai Egyesült Államokba rókonaim és vellük szeretnék messengeren agolul beszélgetni vagy írógatní.

    Válasz
  11. Kúti Sándor

    Nem csak a nyelv tanításnál volt ez a probléma hanem tantárgyaknál is. Gyerekek szívesebben és jobban odafigyelve hatékonyabban tanultak mástól.

    Válasz
  12. Palotas Gabor

    Aki nem jo modszerrel tanit esetleg netan sertoen leszoloan attol valibsn nem szivesen fogadjuk az okitasokat, de ha jo a modszer akkor akar autodidakta is megy a tanulas, nem csak idegennyelv eseteben de barmi egyebbel!
    Lehet barmit ugy eliadni hogy ovodas is konnyen megertse de ugy is akar hogy az tobb diplomas is csak tobbszori nekiveselkedesre ertse…
    Modszertol fugg es persze a mondat szorendje se mindegy , hiszen cselekvo nelkul es cselekves targya nelkul amire iranyul a cseldkves nem ertelmezheto a mondat!
    Ha a mondat alanya azaz a cselekvo a mondat vegere kerul plane szuksegtelenul akkor nem csoda ha a mondat nehezern ertheto barmelyik nyelven is !
    Alany allitmany targy…ez igy egy mondat legfobb reszei, utana a hatarozoszo, ha van jelzo, akkor ertelemszeruen a targyat megelozoen,
    Felteteles mondat meg osszetett mondat eseteben is ha kotoszoval kezfodik es ha van ellrentetes tartalmat jelzo kotoszo mint az azonnban… jobb ha az azonban megelozi a ha kotoszot es nem forditva!!!
    Idegennyelvtanulashoz autodidakta uzemmodba ajanlom a tarsalgasi zsebkonyveket, az 1000 kerdes, 1000valasz sorozatot es a szeretem a szavakat sorozatot, valamint az egyszerusitett nyelvu szepirodalmi muveket!!!
    Az egynyelvu szotar is sokat segit bizonyos szokincs birtokaban. De minel elobb.
    Nem baj hogy meg kell dolgozni a tudasert, de az eredmeny anal tartosabb lesz!!!

    Válasz
  13. Palotas Gabor

    Akkor ehhez kepest hofy van az hogy hangszertanzlas ugyben maskent mukodik a tanulashoz hozzaallas: az uzodok a zenesz szuloktol kezdenek hangszert tanulni, az is egy „idegen nyelv” bizonyos ertalemben…az alapszinten szuloktol tanulnak aztan amikor tudasuk meghaladja a szulok tudasat akkor folytatjak masvalakinrl… Miert???

    Válasz
  14. Zsuzsa Szirmai

    Nagyon köszönöm Ön nagyon kedves fiatal koromban azt hittem hogy egyedül is tudok tanulni.Most igy 70 évesen már rájöttem, hogy nem megy egyedül. Nagyon fogok figyelni és gyakorolni. Üdv Zsuzsa.

    Válasz
  15. Balog Andrea

    Biztos menne, de 4 éve Lomdonban tanít iskolában angolul. Dajnos a szavakat még megtudom tanulni, de a kiejtéssel és más egyèbben is vannak problemák. Jó lenne megtanulni, mert a fiam kinn akar maradni.

    Válasz
  16. Rácz Erzsébet Rácz

    Valaha 3evig tanultam németül, csak amikor kint voltam tanulmány úton akkor derült ki hogy mi a különbség az itthon könyv ből és a naponként hallott szöveg között. Jelenleg 74 évvel lehet még eséjem az angol hoz?

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Erszébet!

      Igen. EZ csak Öntől függ.

  17. Dr.Pelbárt Szilvia

    Kedves András!Müködik.Én születésüktől kétnyelven nevelem a gyermekeimet, tanítom őket. Ez már 18 éve megy, a naggyal kezdtük. Elfogadják,sőt kifejezetten szeretik,ha én tanítom őket.

    Válasz
  18. Szücs János

    Tisztelt Neményi András!
    Szerintem teljesen jól működhet a családban történő tanítás – gyakorlás, főleg ha tanulást segítő fél magasabb szinten áll a nyelvi járatosságban mnit a tanuló.
    Üdvözlettel:
    Szücs János

    Válasz
  19. Rupa Zoltán

    Üdvözlöm! Zoltán vagyok és hálásan köszönöm a segítséget, nagyon jó módszer tisztelettel Rupa Zoltán

    Válasz
  20. BALOG TIBOR

    Sajnos barátoktól, család tagogtól ismerősötöl nem tudok tanulni, de a Német A2szinten önerőből, már megy, de most nagyon fontos lenne Angolul elkezdenem, mert jövő télen munkát kaptam Amerikában….

    Válasz
  21. VARGA GABRIELLA

    Egyetértek.Szeretnék angolul tanulni.Nagyon fontos lenne az online nemzetközi vállakozásomban !

    Válasz
  22. Reznekné Orosz Mária

    Én csak az ön segítségével tanulom. De szeretem. Le is írtam magamnak. Köszönöm
    Nem számithatok a családtagokra, mert nincs idő rá

    Válasz
  23. János Sipos

    Édesapám 12 nyelven írt, olvasott, beszélt, velem is akart foglalkozni, de nem ment semmre.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Én is erős ellenállást tanúsítottam otthon.

  24. Poór Tibor

    Tisztelettel üdvözlöm kedves András. Igaz már 1 hete el múlt a neve napja. 1 kicsit meg késve, de annál nagyobb tisztelettel, Boldog Névnapot kívánok.Nagyon sokat segített az ön tanítása. Köszönöm szépen.

    Válasz
  25. Krisztián Katalin

    Az unokámnak segítettem 8 éven át németet tanulni. Nem vette jónéven, különösen a névelőket utálta. Most 9.-es és angolul kezdett tanulni, heti 18 órában tanulja az angolt, a németet második nyelvként tanulja. Most is utálja a „derdiedast” és annak örül, hogy nem tudok angolul. Gondoltam, meglepem, hátha sikerül egy kicsit megtanulnom angolul.71 éves múltam, de szerintem tanulni soha nem késő, legfeljebb lassabban fog menni.

    Válasz
  26. Gelencsérné Márti

    Jónapot kívánok Tisztelt Uram !

    Nekem az a véleményem, hogy nem igazán jó családtagtól.
    Nyelvet elsajátítani.

    Válasz
  27. Korsós Sándorné

    Beszélni ?errmészetesen lehet mástól megtanúlni, de ahhoz s napi találkozás szükséges. Itt nincs a közelben senki akivel naponta többször is használhat ám, pedig nagyon érdekelne, szép nyelvnek tartom.az angolt..
    Gyermekeim kint élnek és ha kintvagyok nagyon hasznos lenne ha tudnám a nyelvet beszélni !

    Válasz
  28. Bégány Ferencné

    Igen nagyon szeretnék megtanulni angolul mert nagyon sok ismerősöm beszélő a nyelvet és én nem értem ezért szeretném hogy én is tanulok

    Válasz