Tipp, hogy az otthoni nyelvtanulás ne fulladjon káoszba

Azt vettem észre az utóbbi napokban, hogy sokkal több mindent tervezek be egy napra, mint amit meg tudok csinálni. Könnyen elúszok a teendőkkel, és káosz lesz a napom. Ezzel valószínűleg nagyon sokan vagyunk így. Viszont, ha egy évre kell tervezni, akkor meg állítólag sokkal kevesebbet szoktak az emberek betervezni, mint ami egy év alatt megvalósítható.

A most kialakult helyzetben nehéz tervezni hónapokra vagy egy évre előre. Koncentráljunk tehát a közeljövőre! Hogyan lehet a mindennapokat jobban megszervezni, az otthoni tanulásnak és az egyéb teendőknek valami hatékonyabb formát adni?

Személyes tapasztalatom: Mostanában minden este azzal kell szembenéznem, hogy sok dolgot bizony nem csináltam meg, amit aznap szerettem volna. Nem elég azt betervezni, hogy tanulni fogok, vagy átnézek egy fejezetet a könyvemben, hanem azt is meg kell terveznem, hogy mindezt mikor fogom elvégezni, bizony.

Ezért mostantól nemcsak azt írom fel, amit meg akarok csinálni, hanem azt is, hogy mettől-meddig. Így talán reálisabb lesz a tervezésem, és több dologgal fogok elkészülni.

A személyes tippem tehát:
  1. Készítsen Ön is heti tervet! Írja be a naptárba, melyik napokra tervezi a tanulást! A családtagok is jobban tiszteletben tartják, ha már be van vésve a naptárba.
  2. Készítsen napi tervet is! Írja le azt is, pontosan hány órától szeretne tanulni, és mi a terve, mivel fog foglalkozni!
Egyszerű ez, és apróságnak tűnik, mégis rengeteget számít!

Ön mit gondol erről?
Megtervezi, hogy pontosan mikor fog leülni tanulni?
Érdekel a véleménye! Kérem, írja meg egy hozzászólásban!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

313 hozzászólás a(z) “Tipp, hogy az otthoni nyelvtanulás ne fulladjon káoszba” bejegyzéshez

  1. Szászné Kanyó Margit

    Kedves András!

    Köszönöm a tippet, minden házi munkát megtervezek, csak néha módosítok.
    . Köszönöm az évek óta kitartó unszolását a nyelvtanulásra. Most kiváló alkalom, a napfény, a szívem a kertbe csalogat, de ígérem a tanulást sem felejtem el.

    Vírus mentes szép napot Önnek!

    Válasz
  2. répás gábor

    Igen ez igaz most bejött ez a világjárvány és sajnos Ausztriába is mérlegelni kell, az ember elmenjen vagy nem. 2020.04.09 Csütörtökön kerestek Németországból telefonon mert jelentkeztem megpályáztam élelmiszeripari raktári állást szerencsém van Magyar nyelven beszélgetett velem a hölgy interjú volt megkapta az önéletrajzomat Stuttgarttól 30 km-re északra mondtam neki kell a német nyelv 1 hónap a betanulási idő utána egyedül kell dolgozni érzem mert voltam már kint 4 napot kell a nyelv cukrászdába mentem be fagylaltot venni beszéltem a nyelvet könnyebb volt sokkal ezt leírni nem lehet nagyon jó érzés volt. De ott van fegyelem és tisztaság. szakács a szakmám.

    Válasz
  3. Blahó Gizella

    Tisztelt Neményi Tanár Úr!
    Mindenben egyet értek, annál is inkább, mert nagyon elfoglalt vagyok, kénytelen vagyok az
    időmet beosztani.
    Mindig megterveztem a napi, heti, havi teendőimet, nehogy valami fontos dolgom elmaradjon.
    Nyugodt Húsvéti Ünnepeket kívánok, jó egészségben!

    Tisztelettel: Blahó Gizella

    Válasz
  4. Éva

    Nem tudom megtervezni a tanulás időpontját. Függ a munkámtól, családomtól, pillanatnyi energia kapacitásomtól.

    Válasz
  5. György Zoltán

    Kedves András! Köszönöm, hogy kíváncsi a véleményemre. igen fontos a fontosági sorend teedök de egy rövideb heti beosztás tervezésel joban lehet követni a tanulási célokat !

    Válasz
  6. Borsányi Gábor

    Tisztelt Neményi András Úr !
    Valóban teljesen igaza van ,hogy tervezni kell. Én heti terveket szoktam készíteni mert azt
    nagyjából tudom tartani. A napi tervel is próbálkoztam de az nekem túl nagy precizitást igényelt
    nem működött mindíg becsúszott valami plusz feladat ami tolta az egész tervet. Így aztán flusztrált,
    hogy képtelen vagyok megcsinálni amit elterveztem. A heti tervben van egy kis lehetőség a korekciókra.
    Vasárnapra mindíg utolérem magam. A hangulati tényezők és a leterheltség is befolyásolhatja a végrehajtást.Az a kérdés hogy ki tud e alakítani egy rendszert az ember hétről hétre vagy napról napra
    mert az nagyon megkönnyíti a dolgot. Azt hiszem ez egy tanulható képesség amivel van aki tud élni van aki nem.Köszönöm, hogy kiváncsi volt a véleményemre.

    Üdvözlettel :
    Borsányi Gábor

    Válasz
  7. Fazekas Sándor

    Kedves András! Most van idő a tanulásra és tanulok is. Az Ön által küldött leckéket nagyon jól hasznosítottam, ilyenből kellene még sok.
    Korábban kértem a könyvet, de csak hanganyaggal akarják küldeni, azt nem kértem. Sajnálom, mert a könyvet jól tudnám használni. Üdvözlettel Fazekas Sándor
    / Két e-mail címem van, de a most közöltet használom. /

    Válasz
  8. Wilczekné dr. Ponty Ilona

    Kedves András! Köszönöm, hogy kíváncsi a véleményemre. Addig, amíg aktív dolgozó voltam, bizony nagyon szigorú időbeosztás szerint „működtem”, mert este tanítottam is hetente 3 alkalommal, nappal pedig főleg a bíróságokon tárgyaltam. Most lelassult az idő körülöttem, de az elmúlt évek eseményei nem hagytak lustálkodni. Mindenki elhunyt körülöttem, őket ápoltam (anyám apám, a férjem, a testvérem és a keresztanyám). Apám halt meg utoljára, ő felgyújtotta a ház pincéjét, a munkálatokat még csak most fogom teljesen befejezni. Hogy miért akarok angolul tanulni? Mert szeretném Shakespeare drámáit eredeti szöveggel olvasni. Ezért jelentkeztem, de én nem csak beszélni akarok, hanem olvasni is.Mivel elég jóban vagyok magammal, már egy pár évtizede együtt vagyunk talán most jutottam el oda, hogy ezt meg valósítom. Ha túlélem a koronavírust és nem leszek koronás halott testben, akkor szeretnék Angliába is elmenni és ott előadást hallgatni. Tehát akkor tanulok, amikor úgy érzem, hogy az képlékeny annyira, hogy befogadja és tárolja is az új információt. Kívánom Önnek, hogy legyen kellemes húsvéti ünnepe és nagyon nagy ívben kerülje el Önt és kedves családját ez miniatűr koronavírus. Áldást és békességet.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Ilona!

      Nálam leginkább a beszéden van a hangsúly.

  9. Csécsei Jenő

    Kedves András!
    Igen lehet ezt is csinálni, de szerintem az igazi az, amikor tervezés nélkül is mindennapossá válik az ember „belsejében” az igény, hogy akarom csinálni, mármint a tanulást, ezért helyet teremtek az életemben ennek a
    tevékenységnek, A cél a fontos, el akarok érni valamit, de azt komolyan.
    Vegyünk egy élsportoló példát. Van persze edzésterve, szinte óráról órára, de ez csak egy eszköz ahhoz a személyes eltökéltséghez, hogy olimpiai bajnok akar lenni. Itt a súlypont a személyes eltökéltségen van és
    ennek kell meglennie az ember „belsejében”.
    Nekem ez a véleményem erről.

    Válasz
  10. Fiers Erzsébet

    Kedves Tanár Úr! Én heti három alkalommal szeretném .Nagyon hálás vagyok ónnek hogy foglalkozik velem.
    Üdvözlettel Böbe

    Válasz
  11. Valéria

    Tisztelt Tanár Úr! Nagyon kedves gesztusnak tartom,hogy ebben a fejtetőre állt világban is foglalkozik a „tanitványaival”Egy szépséges kis faluban élünk,kertes házban!Bezártság érzésünk nincs,csak annyi,hogy az utcára sem megyünk ki!(A család már régen karanténba tett minket.)A napirendről annyit,hogy én úgy érzem óvodáskoromtól napirend szerint élek.(Tanulóévek,munkahely,25 éve nyugdíj.)Minden egyes fázisban magától alakult a napirend!Persze azért előfordul,hogy a szokásos napirenden kívül elmarad valami,de akkor azt mondom valaszínű nem volt olyan fontos, és holnap is lesz nap,és akkor is nekem kell megcsinálni. Munkájához sok türelmet,kitartást kívánok.Kellemes ünnepeket a kellemetlen dolgok ellenére is!Tisztelettel:Valéria

    Válasz
  12. Speer Antal

    Tisztelt Neményi úr! Köszönettel vettem megkeresését,de az itthoni munkavégzés mellett nem nagyon lehet előre tervezni. Természetesen este és hétvégén azért egy kicsit foglalkozom a leckével is. Üdvözlettel Speer Antal.

    Válasz
  13. Gál Zsuzsanna

    Kedves András, megpróbálom de nem biztos,hogy sikerül. 3 műszakban dolgozom, sokat túlórázom sokszor el marad amit tervezek.A nyelvleckéket nagyon köszönöm könnyebben lehet így megtanulni de néha így is elmaradok. 61 éves vagyok de igyekszem most tanulni mert régen nem volt lehetőségem rá. Üdvözlettel Zsuzsanna

    Válasz
  14. Kiss Ildiko

    Igen amiket leírt az fontos , az az a tervezés.
    Különben szétesik és elvész a rendszeresség a folyamatosság és hamar feladja az ember.
    Magam részéről korábban ha valamit személyesen elkezdtem azt végig csináltam de ott volt személyes kontaktus , és nem lehetett más idejével packázni .
    Itt most legfeljebb a saját időmmel packázhatok , és halogathatok.

    Válasz
  15. Szabados Gyuláné

    Jó ötlet .
    Köszönöm !
    Beírok 2 napot a naptáramba.Így nem halogatom mindig másnapra. Ismétlem a középiskolás anyagot.
    Köszönöm a tanácsokat és a leckéket.
    Üdvözlettel : Szabadosné

    Válasz
  16. Müller Csaba

    Kedves András!
    Tény, hogy nyugdíjasként nehezen kezelem a járványhelyzetet és a velejáró korlátozásokat.
    A napok összefolynak; a „maradj otthon ” szlogen és az otthoni karantén rám bénítólag hatnak.
    Szorongva figyelem a híreket, különösen az olasz krízis és a Nagy Almából érkező képriportok
    riasztanak. Túlélésre játszik most a világ.
    Mindazonáltal a napirendre vonatkozó javaslata ésszerű és előremutató.
    Én annyit tehetek, hogy kikapcsolom a TV-t, időben lefekszem és korábban felkelek, hogy elég
    időt tudjak beosztani.
    Üdvözlettel
    Müller Csaba

    Válasz
  17. Dr. Molnár Melinda

    Kedves András! A mai napon nagy örömmel vettem kézbe a Különkiadást! Nem tudtam megállni, hogy rögtön bele ne lapozzak, pedig munka közben voltam! Ezt is mint az Ön által összeállított, és részemre megküldött tankönyveket, nagyon érdekesnek, nagyon szinvonalasnak tartom, szinte letehetetlen, ha egyszer belekezd az ember. Pedig az én napirendemben du. 2-től 3-ig szerepel az angol tanulás. Ezt igyekszem minden nap betartani, még akkor is, ha „csak” átismételek egy-egy anyagrészt. Ha nem otthon ér ez az időpont, a füzetemet viszem magammal, amiben az online tananyagot írom , és ezt ismételem át. Nagyon szeretem a CD-ket hallgatni, mert nekem mindig az okozott gondot, hogy lassan értettem meg az angol anyanyelvűek, ill. az angolul jól beszélők gyors beszédét. /A gimnáziumban 5-ös voltam angolból./ Mire lefordítgattam magamban a hallott szöveget, már kb.10 mondattal előbb jártak. Heti tervet csak a megtanulandó mennyiségre tervezek, de nem túl sokat, mert mindig ismételek egy kisebb új anyagrész megtanulása után! Nagyon érdekesek a témák, nagyon jól szedte össze a hozzájuk kapcsolódó tananyagot. Valamint nagyon nagyon köszönöm a sok dícséretet és bíztatást, mindig örömmel olvasom, és mindig nagyon várom az Ön e-mailjeit. Már sok sikerélményem volt, meg mertem szólalni, útba tudtam igazítani a hozzám forduló külföldit, és a lányom is nagyon dícsér, aki középiskolai francia tanár végzettségű, bár sajnos nem tanít, egy magyarországi amerikai cégnél dolgozik, és az angol is a területe.Mindezért köszönettel, egy hálás 65 éves tanítványa, Melinda

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Melinda!

      Köszönöm az elismerő szavakat!

  18. Gerlei Anikó

    Napirend szerint élek:
    Torna, napi 3x kutyasétáltatás, de. otthoni teendők.
    Heti 3x du. 4-5 ó között nyelvtanulás, utána TV nézés.
    Vacsora után kutyasétáltatás.

    Válasz
  19. Ágica

    Igen, fogok irni, de most Husvét előtt nem megy, elnézést kérek, csak utána. Áldott Husvéti Ünnepeket kivánok.

    Válasz
  20. Kovácsné Horváth Franciska

    Tisztelt Neményi András!
    Igen, készítek napi „órarendet”, hogy tudjak ragaszkodni az előírt tervhez.
    Ahogy a torna, kertészkedés,stb., úgy az angol tanulásom is része ennek a napirendnek.
    Természetesen néha előfordulnak váratlan események, de akkor még aznap próbálom másik időpontban pótolni.
    Köszönöm a leckéket és nagyon hasznosnak tartom!
    Üdvözlettel
    Franciska

    Válasz
  21. Lőrinczi Béla

    Tisztelt Neményi András!

    Valóban igaz” terv nélkül semmi sem terem
    az almamag sem tervtelen”

    Én is készítek tervet, arról hogy mit és milyen fontossági sorrendben kell megcsinálnom. Az idő mindig kevés, a program soknak bizonyul. A teljesítő képesség minden évben lassul. Még nem adom fel. El kell hogy jöjjön amikor a nyelvtanulás előbbre sorolható más dolgoknál. Készülök rá, gyűjtöm az anyagot. Néha bepróbálkozom, de elég riasztó a memorizálás csökkenése is. A versekkel jobban állok.

    Válasz
  22. Erszény István

    Kedves András !
    Nem tudok előre tervezni , mert mindig közbe jön valami és borít mindent !!!
    Az Ön leckéit is csak rendszertelen időközönként tudom tanulni. De minden levelet elmentek és a lehetőség szerint tanulok. Köszönöm a leveleit, a jövőben is számítok rá.
    További jó munkát és egészséget kívánok !

    Válasz
  23. Fürediné Koncsek Erika

    Kedves András!
    Egyszer a férjem 94 éves nagymamája, úgy sóhajtott fel, idézem ” ..de rövid ez az élet!” Ez 40 évvel ezelőtt történt, most már tapasztalom, hogy mennyire igaza volt. Az IDŐ a legdrágább a világon, nem lehet megvásárolni, nem lehet visszahozni, minden ember életében egyformán halad előre. Azt, hogy mivel töltjük el már a mi döntésünk. Tény hogy a nyelvtanulás gyerekkorban kötelező, de felnőttként már választható, Idős korban pedig a tanulás lehetősége a legszebb ajándék. Lassan én is az elmaradt munkák végére érek, és ismét előveszem a német leckéket. Tapasztalatból írom, hogy mindenek előtt a legjobb BEFEKTETÉS a tanulás, amire az időt nem szabad sajnálni, mert ellenkező esetben mi leszünk a legnagyobb vesztesek. Tisztelettel: Fné Erika

    Válasz
  24. Máté László

    Tisztelt András
    Köszönöm, hogy kitartóan eljuttatja nekem az angol leckéket, melyeket ismételni is szoktam, leginkább akkor, mikor egyedül lehetek a szobában, mivel akkor teljes nyugalmam van tanulásra. Külön tervet a beosztásra nem készítettem, mert most hogy „be vagyunk zárva” fizikailag is aktívak kell legyünk, így sokat dolgozunk családi házunk kertjében, magán a házon is van bőven javítani való! Nejemmel együtt örülünk is mindennek, amit egyedül megcsinálhatunk. A magyar nyelven kívül beszélek még németül és szerb-horvátul, erre az „öregeknek való” angolra azért jelentkeztem, mert látom, hogy ma erre mind nagyobb szükség van! Nem túl nehéz, de mindenképpen gyakorolni kell! Tisztelettel üdvözölöm László

    Válasz
  25. Pócsi Zsuzsanna

    Teljes mértékben egyetértek
    a Tanár úrral!
    Bárcsak gyerekkoromban lett volna ilyen remek tanácsadóm…
    Ön minden tiszteletet megérdemel!

    /Szeretnék egy német nyelvű
    Bulldózert is!/

    Válasz
  26. Bőhm Sándor

    Én örültem az angol
    Nyelvleckének, mivel koromnál fogva ritkán kell használnom a nyelvet, de ha nem is sokat, de segített unokáimmal a nyelvtanulási segíteni! Ők sokszor azt gondolták, hogy jól beszélek az angol nyelven, de csak az Ön panel mondatait, valamint annak részeit használtam! Unokám Demeter Róbert meg is vette a Buldozer kiadványokat, melyet ügyesen hasznosít az iskolai angol tanulásában, bár segítem is őt az Ön egyszerű szerkezetű mondataival! Azonkívül az agy mozgatása is előnyös egy idősebb ember számára az alchamer megelőzése céljából! Gimnazista koromban, 62-66között jelesre érettségiztem oroszból, franciából, az angolt a nyelvtanárom hobbiból tanította négyünknek, mert becsülte, hogy tanultunk is rendesen! Ön nyelv oktatása egy olyan preventív áldozat részéről, mely a nyugdíjasok idő előtti elbutulását megelőzheti! Tudom, hogy mindenért fizetni kell, de az értelmiség nyugdíja jelenleg a bányászbéka fenekét sem teszi elérhetővé! Egy 73 éves, 54 évet ledolgozott intézménybezető, aki 70 éves koráig főállásban dolgozott! Üdvözlettel Bőhm Sándor

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Sándor!

      Az eredményeihez gratulálok!

  27. László

    Kedves András. 80 éves bácsi vagyok.Célom az angol tanulással, a gyerek USA-ban él,évente találkozni szoktunk,hol itt hol ott.Szeretnék annyira angolul megtanulni,hogy a családdal egy kicsit tolmács nélkül beszélgetni tudjak.Idén már nem találkozunk.Igy tanulni van időm , napi 2-3 órát tanulok. Nehezen tanulok,többször át kell ismételni,hogy biztosan tudjam.Ezért heti 2-3 lecke elég lenne nekem.A leckéket várom.maradok tisztalettel László

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves László!

      Örülök, hogy 80 évesen még tanul.
      Jó tanulást és jó egészséget kívánok!

  28. Cimi

    Minden terv annyit ér amennyi megvalósul belőle. Foggal körömmel kell ragaszkodni hozzá, csak rendkívüli esetben szabad eltérni tőle, de akkor a szórakozás, vagy a pihenés idejéből kell visszapotolni a szükséges időt.

    Válasz
  29. Csajági Natasa

    Kedves András!
    Az időbeosztás jó dolog. Szoktam előre tervezni, ezt minden alakalommal felírom, és kiragasztom a konyhába. Sajnos nekem nincs korlátlan szabadidőm, így inkább heti tervet szoktam magamnak felállítani. A napi óratervem valószínűleg úgyis borulna a munkám miatt, ezért azzal nem is próbálkozok. A nyelvtanulással lassan haladok, de sokat jelent a biztatásod.
    Üdvözlettel: Natasa

    Válasz
  30. Szalai Ilona

    Kedves András!
    Tökéletesen egyetértek. Valóban sokat jelent ez az egyszerű tipp: összeszedettebb, hatékonyabb mindennapok; jobb a közérzet és könnyedebb, elégedettebb érzésekkel zárul a nap.
    Ilona

    Válasz
  31. Czakó Erika

    Eddig csak akkor csináltam pontos napirendet,ha valami fontos dologra készültem.Tulajdonképpen ez a kényszerű ittholét is ilyen.A nyelvtanulás a reggeli program része lesz.Nekem ma kezdődik a két hét szünet,most írom a tervet.

    Válasz
  32. Tuza Tibor

    Kedves András köszönöm a nekem küldött jó tanácsokat igen szoktam tervezni a napi teendoimmel így a tanulással kapcsolatban is. Időm a kialakult helyzet miatt van bőven.remelem hamarosan jobbra fordulnak a dolgok. Inkább a médiából áradó hírek zavarnak egy kicsit. Attól függetlenül a saját tempomban ami nem túl nagy elég jól haladok a tanulással. Még egyszer nagyon köszönöm a hasznos utmutatasait melyeket a sikeres nyelvtanulasomás elősegítése érdekében küldött. Üdvözlettel tuza tibor

    Válasz
  33. Mikó Anna

    Tisztelt tanár úr! Én valóban az ősz óta rendszeresen leülök tanulni szerencsém van egy szomszéd barátnőm segítségével igaz hogy csak egy héten egyszer egy órát tanulunk azonkívül én a hét többi napján gyakorolok mindennap kb egyfélórát szánok rá , lassan haladok de az én koromban szerintem nekem ez a tempo a legideálisabb Üdvözlettel Anna

    Válasz
  34. Pap Zoltán

    Jó napot tanár úr.Én a tervezést úgy végzem,hogy nem hetekre előre tervezek hanem csak a következő napra osztom be az időmet,mit kellesz majd elvégeznem.Ennek a kis előnye az,bármi közbe is jön azt is el tudom végezni.! Egy hétre előre tervezni az hosszú idő.!

    Válasz
  35. Emőke Lőrinczné Z.

    Természetesen tervezem!
    Az ajtóra írom kis cédulákra az időbeosztást!
    Amit megoldottam leveszem.
    Néha megy, néha nem.
    A telefonálás mostanában sok időt elvesz, de a barátokat meg kell hallgatni
    Üdvözlettel!
    zemoke

    Válasz
  36. Molnar Laszlo

    Kedves András!
    Köszönöm a biztatást, rám is fér mert hanyagoltam a tanulást. Sokat is felejtettem.
    Most tényleg van idő tanulni. Majd megtervezem mikor, de egyenlőre az elmaradt itthoni dolgaimat fejezem be.
    Minden jót Kívánok! László

    Válasz
  37. Török Mátyás

    Drága tanár úr. Köszönöm szíves érdeklődését és segítő készségét. Nagyon rám fér..
    A korom, (nem vagyok kéményseprő) erőteljesen korlátozza a tanulásra szánt időbeosztásomat.
    Persze rám fér a biztatás, nagyon jól esik. Megpróbálok az időbeosztásomon valamit javítani.
    Már nyolcvanszor mondta a feleségem, hogy „fogadj szót” és tanulj.
    Köszönettel: Mátyás.

    Válasz
  38. Barnafi Zsuzsanna

    Ezt egy jó ötletnek találtam.Mindenel elcsúszok.Az időbeosztással talán sikerül.Köszönöm.

    Válasz
  39. Béregi Zsuzsi

    Teljesen igaza van András. Ezt én is be fogom vezetni,mert ugyan ezzel a problémával küzdök,hogy este veszem észre mennyi minden elmaradt a tervezetthez képest. Remélem könnyebb lesz a tanulás is.Üdvözlöm és köszönöm a sok jótanácsot, segítséget.

    Válasz
  40. Scheirich Gabriella

    Igyekszem napota tanulni, ill. akorábbi leckéket átismételni. üdv vné s gabriella

    Válasz
  41. Vegh Beatrix

    Nem tudom megtervezni, mert 24 órás idosgondozo vagyok Németországban. Ha haza tudok végre utazni, azt a 2 hónapot szeretnem tanulásra fordítani. Már 7 éve dolgozok itt Németországban és meg mindig kevés a szókincs. Tudok folyamatosan beszélni, de nem mindig helyesen mondom. 62 éves vagyok, már nehezen tanulok, de meg egy pár évig meg szeretnek dolgozni.

    Válasz
  42. Dr. Jarabin János

    Kedves András !
    Miután a napjaimat már nyugdíjasként élem és a COVID helyzet fogjaként , amúgy is az időm lehető-
    ség szerinti hasznosabb eltöltése lett kérdéssé , most
    naponta ülök le tanulni , mert ezt most megtehetem !
    Azt próbálom megvalósítani , hogy ne hagyjak magam
    mögött olyan anyagot,Dr amit nem birtokolok igazán !!
    A dolog még természetesen nem dőlt el !! Egyenlőre
    igyekszem . Üdv.

    Válasz
  43. Buduczky Imréné

    Üdvözlöm!
    Kérdésére válaszolva…
    Nagyjából rendben folynak a napjaim. Próbálkoztam már nyelvtanulással az Elo-val. Nem ment. Lehet, hogy az én agyam befogadóképességével van baj. A vejem német. Jó lett volna beszélgetni vele. Jelenleg csak Activitizünk. Kézzel lábbal. Elszomorít. Persze minden nyelvtanfolyamhoz van CD. Ezt lejátszani nem tudom. Így aztán marad a csalódás.

    Válasz
  44. Kocsis János

    Újból szeretném elkezdeni az olasz nyelvtanulást !
    Légy szíves küld el ismét a kezdő olasz nyelv leckéket .
    Köszönöm János
    Szerintem tegeződjünk, úgyis én vagyok az idősebb./1951/

    Válasz
  45. Kassai Mihály

    Kedves András sajnos én is így vagyok mostanában nemérem utol magam rá kell vennem magam a rendszereségre.

    Válasz
  46. Halász István Pál

    Kedves András!
    Most, hogy tényleg ráérek, természetesen megtervezem az angol tanulásomat napi szinten is.

    Üdvözlettel:

    Válasz
  47. Bobály István

    Kedves András!
    A lényegre tapintott és így átgondolva van mit javitanom és jobban odafigyelnem az időbeosztásomra! Köszönöm szépen a segítségét!
    Tisztelettel:István

    Válasz