Saját nyelvtudásunk értékelése

Tanulóink nagyon gyakran rosszul mérik fel saját nyelvtudásukat…

A fiatalok hajlamosak túlértékelni azt, pl.:

„Már 7 éve tanulok angolul, egy nyelvvizsga-előkészítő tanfolyamra szeretnék jelentkezni.”

A szintfelmérő után azonban sokszor kiderül, hogy nem 60 órára, hanem kb. 180 órányi tanulásra van szükségük ahhoz, hogy letegyenek egy középfokú nyelvvizsgát.

Az idősebb korosztály tagjai épp ellenkezőleg. Legtöbbjüknek van már néhány évnyi munkatapasztalata, és bizony időnként szembesültek azzal, hogy amikor a legjobb tudásuk szerint elvégeztek egy munkát, akkor jött a főnök, és közölte velük, hogy: „ez elég gyengén sikerült, vacak, stb…”.

Ezért azt figyeltem meg, hogy hajlamosak leértékelni a saját tudásukat, pl.:

„Kezdő tanfolyam érdekel, nem tudok semmit.” Szintfelméréskor azonban kiderül, hogy a magát kezdőnek gondoló tanuló érettségizett angolból, és sokkal többet tud, mint egy valódi kezdő.

Erre vonatkozólag egy nagyon kirívó példával találkoztam a minap. Egyik vizsgázónk több, mint egy éve nem jött el a bizonyítványáért, pedig sikeresen letette a felsőfokot (C1-et).

Felhívtuk, miért nem jött el a biziért… Ekkor tudja, mi történt?

Akkorát rikkantott a telefonba, hogy azt gondoltuk, egy vödörnyi hideg víz ömlött rá hirtelen:

„Micsoda, sikerült? Olyan rossznak éreztem a vizsgát, hogy meg sem néztem az eredményt…”

Ez egy extrém eset, ami az elmúlt 16 év során csak egyszer történt meg az iskolánkban. De ettől függetlenül is elmondható, hogy sokszor értékeljük alul vagy felül a tudásunkat. Szerencsére, a tanárok többsége megfelelően értékeli. El kellene hinni nekik.

Árulja el kérem, Ön elhiszi, ha megdicsérik, hogy jól beszél?
Alul- esetleg felülértékeli a nyelvtudását?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

259 hozzászólás a(z) “Saját nyelvtudásunk értékelése” bejegyzéshez

  1. Edelényi-Szabó Tünde

    Kedves Neményi András!
    12 évig tanultam az angol nyelvet általános és közép iskolában,majd utána a főiskolán is.
    Sajnos amikor el kezdtem dolgozni nem sikerült a nyelvvizsga próbálkozásom. Akkor kellett volna folytatni.
    Most olyan munkahelyen vagyok középvezető,ahol szükséges a kommunikáció a japán vezetőkkel.
    Nagyon sokszor könnyen ki tudom magam fejezni,de van amikor nem sikerül,bátortalan vagyok.
    Ha több napig idegen nyelvi közegben vagyok egész könnyen megy a beszéd.

    Válasz
  2. Verona

    Most fogom ki probálni mit tudok ha ki megyek dolgozni de én is úgy érzem hogy tanulok de nem marad az agyamba! Pedig hangossan tanulok becsukom a szemen el isnétlem de hiába leteszem a lapot vagy a könyvet és elfeledem

    Válasz
  3. Kisteleki Klára

    Kedves Tanár Úr!
    Nagyon köszönöm, hogy küldi az újabb és újabb információkat! Sajnos, amikor a Bulldozer német könyvet megszerettem volna rendelni, a telefonom elromlott, lekéstem a rendelési lehetőségről. Szívesen megvenném az 1-2-t , ha lenne még belőle!
    Tisztelettel, Kisteleki Klára

    Válasz
  4. Rosa Race

    Kedves Andras! Nagyon ertekelem a kitartasat, amit iranyomban tanusit.Tovabbra is szeretnem igenyben venni a jo tanacsait.Ez esetben engem az Olasz nyelv tanulasa erdekelne,mert mar az Angol nyelvvel,elboldogulok.Angliaban elek 1990 ota.Orommel vennem a segitseget, az Olasz nyelv tanulasaval kapcsolatossan. Udvozlettel es koszonettel Rosa.

    Válasz
  5. Kocsis Klára

    Az igazság az, hogy én egyáltalán nem akarok nyelvvizsgát letenni. én csupán meg szeretném érteni, amikor megyek a lányomhoz.Nagyon kellemes élmény volt, amikor már válaszolni is tudtam a kérdésre.Egy beszélgetés mindent megért nekem.még a vejem is megdicsért és azt mondta, nem is gondolta,hogy komolyan értettem a tanulást. nekem ennyi elég is, nem kell a nyelvvizsga. köszönöm a figyelmét. Klára

    Válasz
  6. Vértes Istvánné

    Kedves András!
    Elmúltam 70 éves amikor belefutottam ebbe a lehetőségbe.Tetszett, jelentkeztem és kaptam a leckéket,megvettem a Bulldózer angoltanfolyam kezdőknek 1.2. részét és a magam kialakított tempójában minden nap tanulok.A gyerekeim szerint jól haladok.Mindig is szerettem volna megszólalni egy másik nyelven.
    Alakul a dolog, úszni sem tudtam, most tanultam meg és remek.
    Szóval élvezem a lehetőséget. Önnek további sikeres nyelvoktatást kívánok.
    Üdvözlettel Vértes Istvánné Anna

    Válasz
  7. Toóth Éva

    Kedves Tanár úr!

    Valóban én is az alulértékelők közé tartozhatok u.i. novellákat olvasok, tűrhetően megértem azokat, még a „csattanójukat” is, de beszélni nem tudok, noha az ismert szavak kiejtésével sincs gondom. Most ismét próbálkozom a megküldött tananyaggal, amit köszönök.l

    Válasz
  8. Széles Beatrix

    Kedves Neményi András!
    Hálás vagyok és köszönöm a segitségét. A kisunokáim,akik jól beszélnek angolul, megdicsértek,amikor mondtam egy-két mondatot.
    További jó munkát kivánok!
    Beatrix

    Válasz
  9. Tóth Margit

    Tisztelt Neményi András !
    Én valóban nem tudok angolul. Azért tartom Önnel a kapcsolatot, hogy amikor összegyűlik annyi pénzecském
    tudjak vásásrolni tananyagot. Megtanulni pedig azért szeretnék, mert a barátnőm angol nyelvterületen él hosszú ideje és egyre kevesebb magyar szó jut eszébe. Mindig szeretném vele tartani a kapcsolatot.
    Üdvözlettel: Tóth Margit

    Válasz
    1. Attila

      Aki tudott magyarúl az sosem felejti el!
      Divatos idegen accententussal beszélni az anyanyelvet, peddig ezek az affektálók mind tökéletesen beszélnek, csak akkor nem lennének a társalgás középpontjában!!!

  10. Tóthné Veres Eszter

    Tisztelt Neményi Úr!
    Én éppen ellenkezőleg gondolom, mint az előzőleg olvasott cikkben, mert én úgy érzem, megértetem magam – igaz, még csak a Bulldózer kezdő 2. Könyvi anyagnál tartok, de a problémám, hogy mindig szertném nyelvtanilag helyesen beszélni, és éppen akkor nem jut eszembe. Lehet, hogy épp a 70 év a probléma, nem tudom. Üdv.: Tóthné Veres Eszter

    Válasz
  11. Kováts Zsuzsanna

    Kedves András! Nem vagyok fiatal, nem is értékelem az angol tudásomat sem le, sem fel. Annyit tudok mint amennyit megtanultam. Igaz, lassabban megy a tanulás, de alaposabban. Az Ön tankönyveinek köszönhetem, az eddigi angol nyelvismeretemet.A napokban fűkaszát vásároltam, melyhez nem volt magyar nyelvű ismertető, csak angol.Nekiláttam, hogy megpróbálom lefordítani. Magam is meglepődtem, hogy milyen sok mindent megértek. Habár még nem értem a „Buldózer” végére, de most már biztos eljutok oda. Sok-sok köszönettel tartozom Önnek. Tisztelettel Kováts Zsuzsanna

    Válasz
  12. Matkovics Zsuzsa

    Igen, azok közé tartozom, akik leértékelik tudásukat, és a mindennapi élet tapasztalatai, a feledékenység, a gyengülő fizikai állapot mindezt alátámasztja, megerősíti.

    Válasz
  13. Sárszegi Jánosné

    Tisztelt Tanár Ur! Nagyon köszönöm a leckéket nagyon sokat segit igaz nem tudtam még megrendelni a tananyagot de köszönöm .Majd a német leckét szeretném meg nézni később.Tisztelettel Icu

    Válasz
  14. dr. Koháry Ágnes

    Tisztelt Tanár úr!
    Valóban, én is önbizalomhiányban szenvedek. Mentségemre szóljon, sajnos nem tudom leellenőrizni a szóbeli tudásom, mivel nincs semmiféle segítségem, nincs beszélgetős partnerem. Bár megvettem a sikeres nyelvtanulás titkai című könyvet, amely nagyon jó, bár sok újat nem adott, mert többnyire eddig is így tanultam. Sajnos a 13 pontos „követelménynek” nem tudok eleget tenni, így hiábavaló az egész. Egyedül pedig még hangosan sem megy….
    Tisztelettel: Ágnes

    Válasz
  15. Fekete Kálmán

    Kedves András 69 évesen/ fiatalon sok mindent megéltem és tapasztaltam. Megtapasztaltam, hogy a munkám során, más és más nyelven beszélő munkás, örül annak, hogy megtisztelem Őket azzal, hogy saját anyanyelvükön beszélek hozzájuk. Sokkal jobb a munka összhang, jobban figyelnek rám. Ha külföldre megyünk a párommal, és az ottaniak nyelvén szólalunk meg, még ha csak akadozva is, a legnagyobb szeretetet kapjuk vissza. Úgy érzem, hogy a számunkra „idegen nyelv tudása és használata”, az anyanyelvű személy megszólításakor, az Ő megtiszteléseként jelenik meg. Ezért olyan felemelő, ha külföldön az ottani nyelven kérünk- kérdezünk valamit, még ha néha akadozva is, de ez is összehozza a földön élő embereket, mert nemcsak nálunk vannak emberek, hanem másutt is emberként, szeretettel élnek a másik iránt.

    Válasz
  16. Kothencz Jánosné

    Tisztelt Neményi Anrás Úr!
    Évek óta tanulom az angol nyelvet. Biztosan nem tudok elegendő időt fordítani rá, de még mindig csak felismerem a szavakat, hogy ezt már tudnom kellene. Az is igaz, hogy az iskolai évek alatt sem volt nagy sikerélményem a nyelvek terén. Ma viszont már hátam mögött 75 évvel még sikertelenebb vagyok, de gyűröm.
    Igazából szeretném, ha jobban haladnék, de nem vagyok elkeseredve a fontolva haladásom miatt sem.
    Egyébként pedig köszönöm a általánosan küldött biztató szavait.
    Üdvözlettel:
    Kothencz Jánosné
    nyugdíjas matematikatanár

    Válasz
  17. Szenderák Sándorné

    Kedves Neményi András Úr !

    Nekem már van egy alap vizsgám németből. Én már csak szorgalomból és a saját tudásom bővítése
    fenntartása végett csatlakoztam az Ön oktatásához. De ahogy olvasgatom a leckéket jó érzés tölt el,
    hogy sok szót felismerek, megértek. Ettől eltekintve az a véleményem a német tudásomról, hogy megbuknék,
    az alapvizsgán a mai követelmények miatt.
    A német mellett angolt is kezdtem tanulni.
    Önnek jó egészséget kívánok, hogy sok-sok tanulni vágyó embernek tudjon még segíteni.
    Üdvözlettel: Szenderák Sándorné Margit

    Válasz
  18. Kunkli Ágnes

    Nekem sokat segít a , hogy oda írja a kiejtést is mert én azzal bajban vagyok. Így tudok a gyermekemnek is segíteni.

    Válasz
  19. Gábor

    Senki nem dicsér meg, mert tényleg nem tudok még beszélni, se írni, se olvasni. Mondhatom azt is, hogy csak tanulgatok. Semennyire nem értékelem a magam nyelvtudását. Egyenlőre két hónapja kezdtem el, előtte soha nem tanultam angolt. Nem vizsga miatt akarok megtanulni, csak ha elutazok, ne mint egy majom kézzel lábbal keljen elmutogatnom mit akarok. 50 pluszos vagyok, munka után ha van kedvem hallgatok videókat és a netről amit találok. Minden esetre a kedvem még nem ment el, és a remény ott csillog, hogy a konyhanyelvet elsajátítsam.
    Köszönöm az eddigi segítséget, jó hogy vannak ezek a lehetőségek amit ön is felkínál.

    Válasz
  20. dr. Kiss Mihályné

    Kedves András!
    Én nagyon köszönöm a lehetőséget. Amire szükségem volt, azt az Ön csodálatos programja alapján sikerült elsajátítani és amennyire módonba van tovább gyakorolni. Utólag is hálás köszönettel dr. Kiss Mihályné Etelka

    Válasz
  21. Pokorny Károlyné

    Kedves András!
    Én sajnos nem beszélek jól angolul. A szövegértés és a beszéd a gyengéim, az írásban, olvasásban és a felelet választós feladatokban jobb vagyok. Tehát, nem tudnak megdicsérni, hogy jól beszélek.

    Válasz
  22. Kozma István

    T. András!
    Ami nincs. azt nem lehet értékelni.
    És ez nem Önön múlt.
    Köszönöm az eddigieket.

    Üdvözlettel, Kozma István.

    Válasz
  23. Virág Lajosné

    Már 4 hónapja tanulgatom az angolt. Sajnos az elmúlt 2 hét betegség miatt teljesen kimaradt. Mivel csak saját magam örömére tanulok, így a lelkesedésem is hullámzó. Igazán felmérést is csak magam végzek, de örömmel tölt el az is, ha a TV-t hallgatva megértek 1-2 szót. A „Buldózer” könyvek nagyon jók és hozzá a CD-k. Gyakran a reggeli kávémhoz, Neményi úr oktató szövegét hallgatom. Nem értékelem magam tul, de örülök annak a kis eredménynek is ha hosszabb mondatokat, másnap, és hetek múlva is el tudok mondani. A fiam Londonban él és nyáron találkozunk, lengyel származású barátnőjével, na az lesz az igazi értékelés.
    Tisztelettel: V.R.

    Válasz
  24. Blahó Gizella

    Tisztelt Neményi Tanár ÚR!

    Nem tudok annyit, amennyit szeretnék, de a sok munkám mellett azért igyekszem.
    Nem sürgetem magam, mert vizsgázni nem akarok, csak a magam „kedvére”, és persze az
    internet használatához is jó, ha tud az ember nyelveket, főleg angolt.
    Németül tanultam, pár évig oroszul is – de az orosz nyelv tanítása elég gyatra volt.
    Van német-magyar, magyar-német szótáram, és természetesen angol-magyar, és magyar-angol
    szótáram. Ezekből is „keresgetek”.

    Üdvözlettel: Blahó Gizella

    Válasz
  25. Bagi Péter

    Igen, ha beszélnek hozzám elég sokat megértek! DE! ha nekem kell mondani valamit akkor sokat kell gondolkoznom, lassan beszélek, bizonytalan vagyok sőt még a legegyszerűbb szavak sem
    jutnak az eszembe.

    Válasz
  26. Éva

    Aki idősebb korban kezd el nyelvet tanulni, az igazán hátrányban van. Egy fiatalra ragad az idegen nyelv, ők már az óvodában is azt hallják.
    Mi nekünk meg kell küzdeni minden nap a haladásért és ha még ki is nevetik, hogy nem jó a kiejtése, vagy ne adja ég nem változatos a mondatszerkesztése, nyilván alul értékeljük magunkat.

    Válasz
  27. Jandsóné Fazekas Ildikó

    Üdvözlöm.Sajnos alul êrtékelem,mert nem hssznàlom így S megszerzett tudást is elveszettnek érzem

    Válasz
  28. illyés józsef

    Nagyon szépen köszönöm a biztató szavakat, én a lassan haladók közzé tartozom én ugy képzelem. A gond inkább az hogy nincsen lehetöség a nyelv gyakorlására.
    Kedves András !
    Volna egy nagy kérésem, nem tudná újból elkűldeni az elsö két leckét, az az 2018. nov. 12 – 14. én voltak közölve. Valahogy letöröltem, nagyon hiányzik, idönként az első leckétöl az utolsóig átszoktam ismételni, a korom miatt ( 73 ) szűkséges. Elöre is nagyon szépen köszönöm.
    Tisztelettel, Illyés József

    Válasz
  29. Pap Zoltán

    Ha engem kérdeznek a válaszom az,hogy nem tudom.Persze jól esik ha megdicsérnek de csakis akkor ha őszinte,mert lehet a tanár részéről csak biztatólag mondva,amely nem igazán őszinte!Én még nem voltam ilyen nyelvtani szintfelmérőn.Nem tudom milyen.

    Válasz
  30. vidos nagy Ildikó

    Nagyon sokat köszönhetek az ön leckéinek, mert megnyitott bennem valami olyan érzékelést, hogy
    ráérezzek a kiejtés módjára.
    Van egy barátnőm Ausztráliában és Ő tud magyarul is és angolul is.
    Igyekszem.Nem sietek, de haladok Köszönöm

    Válasz
  31. Bánkuti Gábor

    sajnos keveset tartozkodom német területen amikor sokat voltam kint sokkal jobban ment a német nyev

    Válasz
  32. Borszéki Andrea

    Kedves András!
    Pár éve tanulom az olaszt. Hobbyként kezdtem,de most már szeretnék egyre többet foglalkozni a nyelvvel! Sajnos a beszédre nincs sok lehetőségem.Munkám kapcsán találkoztam tavaly egy olasz férfival és számomra meglepő módon tudtam vele beszélni.Ez nagy sikerélményt jelentett és nagyon inspirált a további tanulásra. Elhiszem,ha megdicsérnek.Magamat talán a szintemnek megfelelően értékelem.
    Üdvözlettel: Borszéki Andrea

    Válasz
  33. Göndör Lászlóné

    Két nyelvtanfolyamok végig csináltam, rengeteg angol szót tudok, de sajnos nem állt módomban beszélni. Szeretném feleleveníteni a kis tudásomat.Már nem vagyok fiatal/68./,de úgy érzem, illetve akarom, az angolt jól alkalmazni.

    Válasz
  34. Kovács Erzsébet

    Üdvözlöm!!
    Sajnos mástól kaptam meg a napi anyagot,de az nagyontetszett.
    Üdv Kovács Erzsi

    Válasz
  35. Surànyi Ferenc

    Amit a nyelv tudàsomat illeti döcög de megy
    Solar tanultam öntől èrkezik mèg szeretnèk tanulni mert jò a mòdszere ki hozza as emberekből a legjobbat. Mindent köszönök tovàbb fojtatom a tanulàst

    Válasz
  36. Zsolt Nagy

    Üdvözlöm Tanár Úr!
    Már 19 éve dolgozom német nyelvterületen mindent amit tudok hallás után tanultam írni nem tudok szabályosan beszélni magyarul beszélem a németet mármint nyelvtani szempontból a szókincsem rettentően szűk korlátok között mozog Start könyvet próbáltam és az ön módszerét tanuljunk most a nejemmel neki sokkal jobban megy az ön módszere nagyon bejött neki én nehezebben tanulok mert nehezen koncentrálok sok dologra figyelek és ez megnehezíti a tanulást a munkából kifolyólag viszek haza házi feladatot de valóban mindketten úgy érezzük hogy borzasztóan gyenge a német tudásunk
    Tisztelettel:Nagy Zsolt (50éves tanuló)

    Válasz
  37. Dajkáné Zs.Mária

    Tisztelt Neményi Úr ! Köszönöm a segítségét, nagyon jónak tartom, hogy egy-egy napi témát dolgoz fel, kész mondatokat kapunk. Igen, azt hiszem magamat alul értékeltem Én is. Most, hogy átnéztem a kezdő francia anyagát, sokkal nagyobb ismerettel rendelkezem mint gondoltam Nagyon sok szót, kifejezést, nyelvtant tudok, de hiányzik a társalgás. „Megijedek” a hangomtól, idegen a hang aki megszólal, nem érzem sajátomnak. Az írott szöveggel sokkal jobban boldogulok mint az élő beszéddel.
    Pünkösdre már végleg átköltözöm Fro-ba és remélem a gyakorlat is megjön. 70 éves vagyok, nem úgy megy már a tanulás mint fiatalon, de amikor megbizonyosodom arról, hogy megy ez még nekem az önértékelésem megnő.

    Válasz
  38. Farkas Istvánné

    Tisztelt Neményi Úr! Én biztos nagyon örülnék ha megdicsérnének,hogy jól beszélek. Sajnos én még el sem kezdtem tanulni, mert nagyon hosszan tartó legionella baktérium fertőzésben szenvedtem, úgy jöttem vissza a küszöbről és most kezdek csak hasonlitani önmagamhoz. Sok anyagom és minden leckém meg van Öntől és ha erősebb leszek el kezdem,és meg is tanulok angolul legalább is annyira ,hogy értsem a beszédet és röviden tudjak válaszolni. Svédül is megtanultam, igaz Svédországban is éltem. Minden segitséget köszönök Önnek.

    Farkasné Ildikó

    Válasz
  39. Lőrincz Lászlóné

    Kedves András!
    Én tudom,hogy kicsit gyenge az ismeretem,a beszédkészségem úgyszintén,ezt így érzem és a családom is
    így értékeli. Elfogadom,mert igazuk van. De igyekszem,hogy jobb legyek! A baj az, kicsi az önbizalmam úgy
    hiszem.

    Üdvözlettel: Mária

    Válasz
  40. Lukacsne Takács Ilona

    Én azt vettem észre ha itthon vagyok, úgy érzem nem vagy csak alig tudok valamit. Amikor angol nyelvterületen vagyok ( lányom unoka 22-éve el kint Amerikába )és kint vagyok bátran elmegyek bárhova egyedül mert tudom hogy megértetem magam, különben nagyon segítőkészek, és mégis úgy gondolom, hogy nagyon sokat kell meg tanulnom.Nem értem miért van ez. Biztos az önbizalom hiány az oka, ami a nyelv tudásomat illeti.😊

    Válasz
  41. Bors Éva

    Én szeretem a nyelveket szívesen gyakorlom több idő kellene hozzá.Örülök ,ha valamilyen szöveget le tudok fordítani, legalábbis megpróbálom.Képzelje el az angol a nagyedik nyelv amit tanulok. Üdv.Éva

    Válasz
  42. Bordás Lajosné

    Kedves András! Nagyon is alulértékelem a tudásomat. Üdvözlöm: Bordásné

    Válasz
  43. Keller Istvánné

    Sajnos en is azok küzé tartozom, akik nem tudják felmérni rudásukat. Az én esetem extrem, azért mert megszólalni sem igazán merek, félek, hogy kinevetnek, de ha már megszólaltam, akkor is állandó stess az élet, mert nem tudom, mikor, mit rontok el. Igy tehát az esetek többségében inkább nem is beszélek. Sokáig éltem francia nyelvterületen és ott bizony nálamnál fiatalabbak nevetek ki és azóta nem tudom oldani a feszültséget.

    Válasz
  44. Szűcs Józsefné

    Kedves András! Nagyon köszönöm, hogy érdekli a véleményem. A tudásomat sem alul sem fölül nem értékelem. Egyeszerűen élvezem az angol nyelv tanulását. Még nem volt alkalmam tudásomat tesztelni. De ez számomra egyenlőre nem is. annyitafontis. Bár 3. osztályos kéttannyelvű osztálybajáró unokám angol leckéjét ki tudom kérdezni, a feladat megoldását tudom ellenőrizni. Már kevesebbet tudoksegiteni a hetedikes unokàimnak. Igaz ő nagyon jól beszéli. a nyelvet. Kedves András! Sok elégedett tanítványát kívànok Önnek. Én is közéjük tartozom. Tisztelettel Teréz

    Válasz
  45. Czellahóné Jakus Erzsébet

    Szerintem mindenki a maga önbizalmából tud gazdálkodni. A fiatalok meg vannak győződve arról hogy ők milyen szuperek. Ezt az élet más területen is tapasztalom. Az idősebbek pedig bizonytalanok. Sokszor tapasztalatból többet tudnak mint gondolják. Én biztos hogy kezdő vagyok, mert még soha sem tanultam angolt.

    Válasz
    1. Jenő

      Kedves Erzsébet!
      Évekkel ezelőtt Los Angelesben voltam. Maradt egy kis időm és felültem egy buszra, hogy megnézzem a sztárok lakta városrészt. A buszon elbizonytalanodtam, hogy mikor kell átszállnom. Megszólítottam a mellettem ülő néger hölgyet, aki nagyon udvariasan válaszolt, kevés szóval, de megtudtam, hogy a negyedik megálló a kritikus pont.
      A mögöttem ülő úr azt kérdezte a beszélgetést követően: uram, ön Lengyelországból, vagy Csehszlovákiából érkezett? Nem értettem. Azóta sem értem. Annyira árulkodó a kiejtésünk?

  46. Nagy János

    Tisztelt Neményi András!

    Ami az angol nyelvet illeti, talán nem az én estem érdekelheti, de talán mondhat valamit Önnek a válaszom is.

    1992-ben tettem öt szakmai tárggyal kiegészített nyelvvizsgát, Azóta folyamatosan. Azóta munkanyelvem az angol (beszéd, írás, levelezés, fordítás).
    Rendszeresen készítek fel diákokat nyelvvizsgára.

    Gondolom Ön is tudja, hogy akkor miért is veszem át tanfolyamok anyagát. Azért engedje meg, hogy pár okot megemlítsek.
    Egyrészt változik a nyelv és maga a nyelvtanítás is.
    Másrészt nem árt „feléleszteni” a passzív nyelvtudást, hiszen évekig nem használ senki mindent, amit megtanult.
    Ráadásul sokkal többen vannak, akik tanulták az angolt és hogy el tudjanak boldogulni más földrajzi
    környezetben, arra bizony fel kell készíteni őket. Ehhez viszont tudni kell, hogy milyen angolt tanultak, mi is kell ahhoz, hogy akár Angliában, skóciában, az USÁ-ban Asztráliában, is alkalmazkodni tudjanak.
    Nem ragozom, biztos érti, mikre próbáltam utalni.
    Munkájukhoz sok sikert kívánok!
    Üdvözlettel: Nagy János

    Válasz
  47. Péterné Szombati

    Az orosz és angol nyelvet tudom használni a munkahelyemen .Gyenge a tudásom mindkettőből.Amit mondok megértik,de nekem a megértésük mr nehezebben megy.Talán a szótanulásra kéne több időt fordítanom.Köszönöm a leckéket.

    Válasz