Összefüggések nélkül nehéz

Mindenkinek ajánlom, hogy olvasson könyvet angolul, mert szórakoztató, növeli a szókincset, ráadásul nemcsak a passzív szókincset, hanem az aktív szókincset is, a beszédkészséget is lehet könyvek olvasásával fejleszteni.

Tegnap éppen valami olvasnivalót keresgéltem, és ahogy a könyvespolc előtt álldogáltam, Lomb Kató egyik régi könyve akadt a kezembe.

Kb. 35 éve olvastam. Annak idején megjelöltem benne egy részt: „Rosszul jegyzi meg a szavakat az, aki szavakat és szabályokat elszigetelt formában, összefüggéseken kívül akar elsajátítani.”-írja.

Az összefüggő szavak csoportja (én ebédet főzök, te bevásárolsz a hétvégére, stb.) szorosan kapcsolódik egymáshoz, így segítenek abban, hogy könnyebben eszünkbe jussanak, amikor szükség van rájuk.

Azt írja, hogy amíg egy kisgyerek memóriája gépies, és így bármiféle mondókát meg tud jegyezni anélkül, hogy értené, addig egy felnőtt ember logikusan gondolkozik, és csak azt tudja megjegyezni, aminek van értelme.

A felnőtt csak azt jegyzi meg, ami a gondolatai között megfér, láncba fűzhető, és így láncszerűen kapcsolódik egymáshoz.

Ahogy telnek az évek, ez a lánc egyre szilárdabb lesz, és ami nem fér bele a láncba, azt nehezen jegyezzük meg, és nehezen jut az eszünkbe.

Ezért 50 felett nem szavakat, hanem összefüggő mondatokat kell tanulnunk, mert azokat bírjuk könnyedén megjegyezni, és azok fognak könnyen az eszünkbe jutni.

Emiatt gondolom logikus, hogy főleg olyan történeteket, könyveket, cikkeket, újságokat érdemes olvasgatnunk idegen nyelven, amelyek érdekelnek, szorosan kapcsolódnak a szakmánkhoz, a munkánkhoz, vagy a hobbink része.

Ön is észrevette már, hogy ami érdekli, azt könnyen megjegyzi, de amit nem talál érdekesnek, azt valahogy nem bírja megjegyezni?

Érdekel a véleménye. Kérem, írja meg egy hozzászólásban!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

475 hozzászólás a(z) “Összefüggések nélkül nehéz” bejegyzéshez

  1. Jakubecz János

    Kedves András! Tökéletesen igaza van. Kár, hogy kevés az időm… – bár van egy kis lustaság is…

    Válasz
  2. Imréné B. Annamária

    27-én kaptam az első leckét.
    Olaszul és angolul egyszerre, mivel
    nem kezdő, hanem újrakezdő vagyok.
    Eddig nagyon tetszenek. Később me-
    netközben átléphetnék-e egy vmivel
    haladóbb fokozatba? Vagy azzal nem
    foglalkozik mostanság?
    Köszönöm az eddigi, és örömmel fo-
    gadom az újabb e-maileket.
    Szíves válaszát várva:
    Iné B. Annamária

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Annamária!

      A haladókkal a nyelviskolában foglalkozunk.

  3. Madarász Tibor

    Végtelenül sajnálom, hogy igen nehezen, vagy egyáltalán nem lehet Önökkel szót érteni. 83 éves idős ember vagyok. Nem árulom a tanulásra ajánlott leckéiket egyáltalán. Egy véletlen mellényúlásom következtében az összes leckém eltűnt és soha többé nem került elő. Ezért kísérletezem örökké azzal, hogy küldjék el újra. Négy öt éve hiába kérem, azonnal elutasítanak azzal, hogy én már megkaptam. Így igaz. Ha azonban valamit elvesztek egyéb irányban is, a legkisebb esélye van annak, hogy ismét megtalálom. 4 éve képtelen vagyok németül és angolul megtanulni, az elutasításaik miatt. A legelemibb dolgokat sem sikerült megtanulnom a vesztések miatt. Így sem kell megérteniük a gondomat, mert hátha valamelyik utcasarkon árulom az ingyenes tananyagokat. Üdvözlettel: Madarász Tibor.

    Válasz
  4. Dr. Kristály Anna

    Kedves András! Nem nagyon fogom szaporítani tapasztalatait, én egyedi eset vagyok. Annyira nehezen tanulom az angolt, hogy az már észbontó. Most is csak azért mertem belevágni, mert minden le van írva fonetikusan, másképp meg se érteném a kiejtéseket, sokszor próbálkoztam vele életem során. (Kissé halláskárosult is vagyok, fiatalon nem voltam.) 70. évemet taposom.. Azért szeretnék valamit legalább érteni a nyelvből, mert hirtelen ez vált a család közös nyelvévé. Akármilyen lassan is haladok, tanulom, minden nap, és rendkívül hálás szívvel gondolok Önre, hogy ezt lehetővé tette számomra. Nagyon sok szeretettel: Anna

    Válasz
  5. Nagy József

    Tisztelt Neményi úr!
    Nálam is természetes az ha valamilyen téma érdekel, azt könnyebben tanulom…stb.
    Üdvözlettel:

    nagyJ

    Válasz
  6. palibacsi

    A mellékelten küldött anyag valóban olyan mint amit Ön leírtJó lenne ha a cikk elején feltüntetnék, hogy hán yadik rész van a küldött anyagban. pl.ez a mai anyag hányadik lecke? köszönettel Dr Géczy Pál

    Válasz
  7. Hegyi Jánosné

    Igy igaz András! Csak az a baj, hogy én már ott tartok, hogy ami érdekel, azt is hamar elfelejtem. Úgy érzem, hogy tudom és 5 perc múlva már nem jut az eszembe.Talán már nem is érdemes tanulnom.

    Válasz
  8. Gombkötő Péter

    Kedves András!
    Most már elárulom Önnek, hogy én egy németül elég jól beszélő, szakfordításokat csináló gépészmérnök vagyok. Jelentkezésem azt a célt szolgálta, hogy megismerjem a módszereit. Mind a nyelvtanítási, mind a marketing módszereit.
    Mind a kettőt nagyon jól csinálja. Gratulálok hozzá!
    Üdvözlettel
    G. Péter

    Válasz
  9. Anna Soós

    Igen Uram, teljesen egyetértek a leírtakkal, mert ez a valóságban így működik.

    Válasz
  10. László Éva

    Kedves András!
    Ezt én is meg tudom erősíteni. Engem nagyon érdekel Isten beszéde, a Biblia és szeretek énekelni Neki. Nagyon sok angol nyelvű Istent dicsőítő dal létezik és most főként Susan Boyle dalai fogtak meg. A google fordító programjával forditgatom őket és közben éneklem vele együtt angolul, viszont jo tudni, miről is szólnak.
    Köszönöm, hogy nem csak addig tartott figyelmessége, amíg meg nem vásároltam a könyveit, hanem azóta is folyamatosan odafigyel, hogy fenntartsa érdeklődésemet a nyelvtanulás iránt. Önnek tényleg az a fontos, hogy elsajátítsuk a nyelvet.
    Sajnos nem töltöttem le időben a cd mp3-as formátumát, hogy a telefonomban is meg legyen. Van erre még mód, hogy megtegyem? Kérem szépen segítségét.
    Üdvözlettel:
    Éva

    Válasz
  11. Vankó Basa Lenke

    Kedves András! Nagyon sajnálom,hogy nem élek Magyarországon,nem tudok részt venni a nyelvkönyv- vásárlási akciókban,elég sok behozni valóm van a nyelvtanulásban,mert hónapokig nem voltam itthon a tavaly ősszel,az idén elromlott a komputerem,egy hónapi szünet után kapcsolódtam ismét be a körforgásba, van mit bepótolnom.Amint kialakul a budapesti utam,megkérdezem a nyelvkönyvek elérhetőségi körülményeit,addig is köszönöm a fáradozását,üdvözlettel VB Lenke

    Válasz
  12. Pomázi Károlyné

    Kedves András!
    Igen! Valóban így van, ahogy írja!
    Sajnos nem könnyű, olyan dolgot megtanulni, ami íránt nincs bennünk meg az érdeklődés. De van, amikor nem tehetjük meg azt a luxust, hogy valami nem érdekel és nem foglalkozunk vele.
    Amikor a német múlt időt taultam, akkor a tanár feltett kérdésére, visszaválaszolni szavanként, fejből összeállítani egy mondatot, nem volt könnyű.
    Üdvözlettel:
    Pomázi Évi

    Válasz
  13. Kovács Ferenc

    Kedves András ! Megköszönöm tanácsait,rám is érvényesek az összefüggő mondat szerű tanulás hatékonyságai.Általában „minden” idegenszót lefordítok amivel találkozom lehet az termék,felirat,valamilyen alkotásnak a címe és ha ritkán is oldalnyi szöveget angolról.A nehézség a megszerzett ismeret alkalmazásában van mert spontán fordul elő igénye és kellemetlenül érint.Régóta ez a ” szintem”. Hat x évesen is tanulom az angolt.Köszönöm érdeklődését

    Válasz
  14. Béleczky Gyöngyi

    Kedves András! Nagyon köszönöm a leckéit és örömmel veszem , hogy úgy is küldi az anyagot, hogy nem rendeltem könyvet. Sajnos én rossz tanuló vagyok.és nagyon nem fordítok időt a tanulásra, viszont már kezdtem kiírtam füzetbe ,de sajnos az e-mailban hagytam a többit és a rendszer kitörölte.Egyszóval elvesztek.Lenne mód a pótlásra?
    Ami a tananyag megjegyzését illeti,valóban könnyebb a memorizálás ,ha látjuk az összefüggést. Még iskolásként tanultam keveset a németet magán tanulóként és sok szó beugrik ,de mondatokban nem tudok beszélni. Szeretnék ezután jobban neki feküdni a leckéinek.Köszönöm a további segítségét!Üdvözlettel B. Gyöngyi

    Válasz
    1. Szabadi Ferenc

      Kedves Gyöngyi!
      A tanár úr anyagára épülve, ha ez nem ’tilos’ ezen a fórumon, kiejtési gyakorló partner keresnék, mondjuk heti 2-3 alkalommal a késő délutáni időben. Gondolom, erre 25-40 perc mindkettőnknek „beáldozható” talán…
      Ez történhetne akár az tel. számomon; szkájpon vagy a Facebook messenger-én keresztül.
      Várom kedves válaszát: dominohazak(kukac)gmail.com-ra
      Üdvözlettel, Szabadi Ferenc

  15. Bak Pál

    Valójában igaza van, csak azt jegyzem meg, ami számomra fontos.
    igen ezt már régen észrevettem magamon, de nem tudtam eddig ellene tenni.
    Egyébként alapos és racionális embernek tartom magam, lehet, hogy pont ez az akadályom
    a gyors nyelvtanulásban.
    Tényleg a gyerekkori betanulási/ leutánzási szokást kellene előhívni a memóriánkba.
    Biztos van már erre is módszer, Ön biztos találkozott már vele.
    Tisztelettel Bak Pál

    Válasz
  16. Bakonyi Istvànnè

    Kedves András!
    Természetes, hogy az ember könnyebben megjegyzi azt ami érdekli.
    Hisz akkor jobban figyel, esetleg köti valamihez.
    Ez nálam is így van.
    Szó összetételeket előbb megjegyzés angolul, mint a szavakat. A szavak “ be magolása “ szàmomra mumus.
    Egyszerűen kèptelen vagyok szavakat megtanulni. Ha a lànyom sokszor elmond valamit, akkor az megragad.
    Ezen kívűl ami nekem mèg nehèzsèget okoz az a ki ejtès.
    Üdvözlettel: Erzsó

    Válasz
  17. bence

    Azzal nagyon egyetértek, hogy idegen nyelvet hatékonyan tanulni csak mondatokban (lánc) lehet. (ha a beszédkészség fejlesztése a cél). És a nyelvtanulók többsége számára a beszédkészség az elsődleges cél.
    Akkor is így van, ha a mondat belső nyelvtani szerkezete kezdetben egyáltalán nincs megvilágítva. Sem egy gyerek, sem egy papagáj nincs tisztában a nyelvtani fogalmakal, mégis képesek a beszédre.

    Akik tanultak latint, tanusíthatják, hogy pl. a memoriterek évtizedekre megmaradnak.

    Válasz
    1. Horváthné Mary

      Kedves András!
      Minden szava igaz – Lomb Katóé is! -, mi öregek/ebbek nehezen tanulunk új dolgokat. A küldött minták szuperek, jól elsajátíthatók, örömmel olvasgatom őket, ráismerek a „régi” fordulatokra. (Sajnos egy kicsit lusta vagyok, ahogy eddig is. De legalább lelkiismeret furdalásom lesz, ha küldi a leveleket.) Miután túlkoros vagyok, s alig kell használnom a nyelvet,nem rendeltem könyvet Öntől, de valahol belül szeretnék angolul beszélni. És ha néha megszólítanak, pár szóval tudok segíteni, eligazítani. Nagggyon jó érzés. Köszönettel és üdvözlettel: Horváthné „Mary”

  18. Cservenákné Kasza Edit

    Kedves András! Köszönöm, hogy most is írt. nem a panaszkodással akartam kezdeni, de mielőtt válaszolok a kérdésére, muszály leírnom a problémáimat. Ha érdekli elolvassa, ha nem úgy lesz. Szóval egyedül nevelem a gyermekeimet (hármasikrek, akik éppen most érettségiztek, meg van egy nagylányom, aki egyetemista). Én tanárként dolgozom egy általános iskolában, magyart és történelmet tanítok, most éppen távoktatásban. Napi 8-10 órát ülök a laptopom előtt. Hát ennyi a panaszkodásból.
    Kérdésére pedig a válasz: természetesen ami érdekel (társdalomtudományok) azt hamar megjegyzem, mivel ez érdekel,
    A nyelvtanulással meg mindig az volt a bajom, hogy nem volt egy jó nyelvtanárom se, aki motvált volna. Habár azt meg kell, hogy mondjam, hogy még külföldön egész jól elboldogultam. Főleg, ha szorult helyzetben voltam.
    De még mindig nem mondtam le az álmoról, hogy olaszul megtanulok, és Olaszországba költözhetek.
    Úgyhogy várom az Ön olasz nyelvlecke csomagját!!!

    Válasz
  19. Mayer Péter

    Igen. Ami érdekes, és leköt, azt egyszeri hallásra megjegyzem. A többi megy a levesbe.
    Évtizedekkel ezelőtt egyszer elolvastam egy leírást, ami érdekelt, és többször idéztem is, de mióta kikerült az érdeklődési körömből, azóta mintha felejteném.
    Üdvözlettel Péter.

    Válasz
  20. Roman Ágnes Ibolya

    Igaz még a közmondások is segitettek pl. angolul nem merek nekifogni de elmondani könnyebb = „a pokolhoz vezető ut tele van jo kivánságokkal”!(kb igy irhatják:The hill road is paved with good intention.)

    Válasz
  21. Pálinkás Ferenc

    Kedves András!
    Először is elnézést a késői válaszért, de pár nap pihenőn után most kerültem gép elé.
    Megerősítvén az Ön által leírtakat,nem véletlen,hogy ezt a nyelvtanfolyamot választottam.
    Az első pár levél után nem volt kérdés,az első könyv rendelése.Az eddigi gyötrelmes szavak magolása,(és hebegése) után, most 50 éves fejjel otthon ülök a hintaágyban,és angol mondatokat mondok.(néha sörrel a kezemben). Azért ragadnak meg éltes fejemben, mert mindennapi témákról beszélek, ami érdekel, és használni is fogom.
    Igen, és siker élmény, hogy már jelen pillanatban Pl Máltán tudok ételt italt rendelni, tájékozódni, és egy picit beszélgetni. Csak azért mert mondatokat tanultam, ami érdekelt.
    Érdekesség, hogy van olyan szó,amit mondatban használok, és a mondatot értem, de önmagában a szót nem nagyon tudom értelmezni.( pl: would)
    Most a második könyvet kezdem már, és örömmel tanulom.

    Köszönettel az eddigi tanítást
    Üdvözlettel:
    Pálinkás Ferenc

    Válasz
  22. Tünde

    Kedves András!

    Nálam ez a gond úgy jelentkezik, hogy az utazáshoz, kultúrához, földrajzhoz kapcsolódó kifejezéseket, mondatokat jól megjegyzem.
    De a tőlem távol álló témákat sokkal kevésbé. Emiatt az aktív szókincsem és szövegértésem egyenetlen.
    Célom: német B2 és középfokú levelezés elsajátítása.

    Válasz
  23. Kovalcsik Krisztina

    Nagyon igaza van! Ez igy van. Mindig nagy ôrômmel olvasom az Ôn leveleit.

    Válasz
  24. Dr. Hegedűsné Tucsek Anna Mária

    Igen. A történelem, földrajz, művészetek kiemelkedően érdekeltek mindig. Ezért voltam francia nyelvvel idegenvezető, mert egy-egy vár, kastély meglátogatása, (pl. Loire-völgy) annak a szókincse, hogy a történelmüket, a stílusukat, a díszítéseket, azok elemeit bemutathassam, ezerszer könnyebb volt, mint pl. a főzéssel kapcsolatos szavak, az ételek bemutatása. A számomra érdektelen témák szókincsének megjegyzése mindig nagyon nehéz volt.

    Jó egészséget és munkát kívánok!

    Annamari

    Válasz
  25. Bognár Katalin

    Kedves András,
    Egyet értek Önnel, ami érdekel, az sokkal könnyebben beépül, de a nyelvtanulásban a szókincs gyarapítása miatt azt is meg kell tanulni, ami kevésbé áll közel az érdeklődési körünkhöz.
    Köszönettel
    Katalin

    Válasz
  26. Polonyi Sándor

    Kedves tanár út
    Én hatminc éve élek Ausztráliába és nem tudtam
    megtanulni az angol nyelvet. Most, hogy nyugdijba
    Vonultam mi az ön tanácsa hogyan tudnám azt a
    Kevés angol tudásomat felyleszteni.
    Üdvözlettel;
    Polonyi Sándor

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Sándor!

      Olvasgassa, amit a blogon írok, az is sokat segít.
      Ha szeretne könyvet venni tőlem, azt is lehet.

  27. Németh Gáborné Klari

    Tisztelt András! Igen, nagyon igaz. Egy könyvét már megvettem a lemezzel eggyütt angolból, par évvel ezelőtt. Hasznosnak találtam. A lemezen az idősebb ferfi hang nem mindig volt érthető, túl gyors volt. A számomra szimpatikus hangon megszólalót jobban megjegyeztem. Fontos a jó orgánum. Én is idősen kezdtem és nehezen megy.
    Üdvözlettel Klári

    Válasz
  28. Vida Kálmán

    Kedves András !
    Bár az utóbbi időben kissé ellustultam, pedig az angolra még nagyobb lenne a szükségem, képzeld el, már ausztrál menyem is van, aki nem igen tud magyarul! A múlt nyáron olvastam az unokáim gyermek történeteit, akik Sydneyben élnek, meglátogattuk, őket, elszégyelltem magam hogy kis 9 éves lányunokám, segített sokszor a bevásárlásnál, a fordításban, nem beszélve arról, milyen szépen beszéli az ausztrál „angolt”! Nem mertem megszólalni, csak ha egyedül voltam! Ezután ideadta az egyik mesekönyvét, persze ékes angol nyelven, elkezdtem olvasgatni, hát meglepődtem az olvasás, a kifejezések jól megragadtak bennem, használni is tudtam, értettem, szótárazás nélkül! Folytatom… Köszönöm érdeklődésedet!
    Kálmán

    Válasz
  29. Tamás Ilona

    Kedves András! Több hónapos betegség miatti kihagyás után, most térek vissza a német nyelv gyakorlásához. A
    Levelében megfogalmazottak nem csak a nyelvtanulásra, hanem szinte mindenre vonatkozik. Ami érdekli az embert azt könnyebben, hamarabb megjegyzi és maradandóbb is lesz.
    Tisztelettel: Tamás Ilona

    Válasz
  30. Zsolnai Anna

    Kedves András. ! Ha összefüggésében, kapcsolati rendszerben tanuljuk az idegennyelvet, mondatokban, az Ön módszere szerint, többet ér, mint szavakat magolni. Így sokkal gyorsabban megy a tanulás, jól bevésőik, mert szituációkban gondolkodom és már az elején van sikerélményem.
    Köszönöm a segítségét!

    Válasz
  31. Szabó Zoltán

    Kedves Tanár Úr! Egyetértek Önnel. Ezt nevezem befogadásra épülő tanulási folyamatkoncepciónak. A számomra érdektelen témakörnek nincs befogadó, ezzel együtt „bevéső” hatása. Utóbbi helyzetben marad a magolás.

    Üdvözlettel: Szabó Zoltán

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Zoltán!

      A magolás gyerekkorban működik!

  32. Lacza István

    Az Ön által megjelölt részt olvasva, „Rosszul jegyzi meg a szavakat az, aki szavakat és szabályokat elszigetelt formában, összefüggéseken kívül akar elsajátítani”, teljesen magamra ismertem, melyet a gyenge angol nyelvi tudásom is kellőképpen igazol. Hiába a szorgalmas tanulás, nyelvtani összefüggések keresése, elveszek az igeidők sokaságában. Ennek ellenére nekem – közel a 70-hez – mégis könnyebbnek tűnik szavakat megjegyeznem, mint összefüggő mondatokat, valahogy ez áll közelebb hozzám, pedig az Ön által javasolt módszerrel biztosan jobb eredményt érnék el mind a beszéd, mind a szövegértés terén !
    A szavak tanulásánál valóban vannak olyanok, amelyeket egy-két olvasás után megjegyzek, – hogy ez érdekes e számomra vagy nem, az lehet, hogy tudatalatti,- de sajnos a szavak többségét már nehezen memorizálja az agyam.

    Válasz
  33. Miklós Rékai

    Kedves András!

    Kisgyermekként anyanyelvemen kívül nagymamám segítségével a német nyelvet is tanulgattam.
    Emlékszem, az első összefüggő mondatokra, amely nem más volt, mint a János Vitéz kezdő sorai.
    Ez nem sokkal 3 éves korom betöltése után volt és azt követően is mindíg mondatokat tanított, illetve mondott
    nagyim.
    Az iskolákban is ezt alkalmaztam, tökéletesen igaz, hogy ezzel a módszerrel minden megmarad, míg a magolással csak gyötri magát az ember és hamar felejt

    Üdvözlettel: Miklós

    Válasz
  34. Seres Csaba

    Kedves András!
    Már egy ideje gondolkodom rajta, hogy megírom miért választottam az olasz nyelvet az Ön által felkínált lehetőségek közül. A válasz egyszerű, mert a gimnáziumban olasz nyelvtagozatos voltam. Heti 4X2 órában tanultam az olasz nyelvet, és természetesen érettségiztem is belőle jó eredménnyel. De ez már régen volt, és mivel nagyon- nagyon keveset használtam, sokat felejtettem. Elolvastam Lomb Kató könyvét- a neten megtalálható- kitűnő. Mindennel egyetértek, és azzal is amit Ön írt. A motiváció, szorgalom, rendszeresség nélkül nem megy, e nélkül nem érdemes belekezdeni. Kíváncsi vagyok meddig jutok el. Szerintem a hallás utáni szövegértés elsajátítása a legnehezebb.
    Köszönöm az eddigi segítségét, üdvözlettel Csaba

    Válasz
  35. Kaposi Gábor

    Kedves András! Egyet értek a „lánc” gondolattal. Nálam ez annak kapcsán érvényesül, hogy mire van szükségem, így mi az ami érdekel. 63 leszek lassan, így már nem gondolkodom külföldi munkavállalásban, ezért az ehhez kapcsolódó témákat nem tartom fontosnak megtanulni. Hosszú kinti tartózkodás sem várható,ezért a fodrász témát sem erőltetem. Mivel elsősorban külföldi nyaralások miatt gondoltam,hogy hasznos lehet bizonyos dolgokat megtanulni, az ehhez szükséges témákat tanulom elsősorban. Másodsorban egy személyes ügy: nővérem egyik lánya Brémából érkezik német ajkú férjével nyaranta dömsödi nyaralójukba, és vendégként szeretnék mellette nem csak feszengni, hanem néhány szót is váltani. Így azért csipegetek a munkával kapcsolatos témából is, a család és az időjárás anyagából.
    Szóval nálam így jelentkezik a „lánc” jelenség. És valóban: ami érdekel, sokkal könnyeben megjegyezhető!
    Üdvözlettel: Gábor

    Válasz
  36. Zsolnaié

    Egyetértek azzal, hogy könnyebben megjegyezzük azt ami érdekel persze gyakorlás nélkül ez sem megy, mint ahogyan annyiszor hallottuk már, ismétlés a tudás atyja. Azaz, nagyon fontos, hogy időt szánjunk rá.

    Válasz
  37. Rostás Alajos

    Teljes mértékben egyetértek Önnel! Valamikor egy archaikus osztrák-német könyvből kezdtem el németül tanulni. Szinte minden lecke közmondással kezdődött – vagyis bölcselettel. Hihetetlen, hogy mit voltam képes kihozni magamból nekik köszönhetően. A minimumból a maximális maximumot! Történtek ezzel kapcsolatosan kísérletek az olvasás tanulással kapcsolatosan is, és szerintem sikeresek voltak. Lojzi

    Válasz
  38. Magdika Szabóné

    Ez sajnos így igaz, de nem tudok tanulni angolul, minden nap tanárnak kellene velem személyesen foglalkozni, még akkor se biztosan tudnék ,csak sóhajtozom, nekem ez sose sikerülhet, nem marad meg , nincs kivel megbeszélnem személyesen, !!!

    Válasz
  39. Bérczesi Zsolt

    Tisztelt András! Tény, hogy ami egy mondatban van leírva, és azt nagyobb részt elsőre megértem, azt könnyen meg is jegyzem.Életem nagy problémája az angollal az, ha élőbeszédet kell megérteni. Igaz, ők kétféle angolt használnak: egyet egymás közt, egyet a külföldiekkel szemben. Amit egymás közt használnak, annak megértése hajmeresztően nehéz a lenyelt hangok, összevonások miatt. Volt például egy kollégám Új-Zélandról,, ő ha valamit akart, megkértem írja le. Érdekes az is, hogy a régi fekete-fehér amerikai filmek beszédét sokkal könnyebb megérteni, lassan és tisztábban mondták a szavakat.

    Válasz
  40. Szabó Jánosné

    Igen, így van, vannak szavak, amiket képtelen vagyok megjegyezni, hiába próbálom akár 100 x is..

    Válasz
  41. Kiss Mónika

    Kedves András! Teljesen egyetértek Önnel abban ; hogy ha összefüggéseket tanulok meg jobban rögződnek hamarabb eszébe jutnak az embernek. Én is ezt tapasztalom. Igen ami érdekli az embert az jobban is megy hamarabb is megtanultam. Nekem az tapasztalatom hogy sokat kell gyakorolni a megtanultakat. További jó munkát kívánok! Üdvözlettel Mónika.

    Válasz
  42. Dr.Molnár Melinda

    Kedves András! Csak egyetérteni tudok az Ön által írottakkal, az Ön tapasztalataival az idegen szavak megtanulásával, ill. memorizálásával kapcsolatban.

    Én gimnáziumban orosz tagozatra jártam, és a mai napig rengeteg mindenre emlékszem, szinte beleívódott a memóriámba a számtalan olvasmány, szinte szóról szóra. Ez persze a napjainkban előforduló új szavak megtanulásáról nem mondható el, bár ahogy Ön is írta, ha kötődik valami máshoz az új szó, sokkal könnyebben jegyzem meg. Egyetem után a Nehézipari Minisztérium Fordító Irodájában dolgoztam jogászként, így sokat hallottam a fordítóktól Lomb Katóról, sőt volt hogy ottjártakor találkozhattam vele. Óriási szaktekintélynek számított, rengeteg nyelven beszélt, fordított, módszertani

    tudását igyekezett megosztani az érdeklődőkkel.

    Én is igyekszem angol nyelvű olvasmányokkal gazdagítani a tudásomat. Az alábbi könyveket sikerült az elmúlt években elolvasnom. Sajnos lassan haladtam , bár az érdekes cselekmények ösztönöztek hogy minél előbb a könyvek végére jussak, de az időhiány ezt sokszor nem tette lehetővé.
    Peter Dainty The Love of a King
    Nathaniel Hawthorne The House of the Seven Gables
    Tim Vicary Mutiny on the Bounty
    Edgar Allan Poe The Pit and the Pendulum and other Stories
    Sir Arthur Conan Doyle Sherlock Holmes Short Stories.
    Ezeken a könyveken „átrágtam” magam, mert nagyon érdekeltek, bár a speciális szókincsből nem sokat jegyeztem meg, illetve ha olvasom a szavakat akkor felismerem, le is fordítom magyarra, de beszédben nem tudnám használni szerintem. Utazáskor nincs is szükség rájuk!

    Levelét megköszönve, tisztelettel egy hálás tanítványa: Melinda

    Válasz