Meg lehet tanulni egy idegen nyelvet a tévéből?

Egyre gyakrabban hallok olyan történetet, hogy a gyerek soha nem járt angolórára, mégis elég jól megtanulta a nyelvet. Otthon, egyedül, a tévéből vagy egy számítógépes játék segítségével. Persze, a gyerekeknek könnyebben megy, minél fiatalabbak, annál gyorsabban tanulnak.

Nagyobbik fiam például 3 éves korában pár hónap tanulgatás után már mindent értett németül. Utána, amikor oviba kezdett járni, zavarta, ha nem magyarul beszéltünk hozzá, így rám szólt, hogy: „Ungarischul beszélj, papa!” No, akkor egy darabig nem erőltettük, így aztán pár hónap alatt el is felejtett mindent.

Egy kisgyerek nagyon gyorsan meg tud tanulni egy nyelvet, de gyakorolnia kell, különben villámgyorsan elfelejti. A felnőttek lényegesen lassabban felejtenek, de 50 felett a tanulás is lassabban megy. Ugye?

Tévéműsorokat már angolul is, németül is lehet nézni. A németeseknek külön szerencséjük, hogy rengeteg német nyelvű tévécsatorna fogható ingyenesen, kitűnő minőségben, mindössze egy műholdvevővel, amit csak egyszer kell megvenni és felszerelni. Angol nyelvű csatornákért viszont a legtöbb esetben fizetni kell, kivéve a hírműsorokat, de egy gyerek nem fog egész nap híreket nézni.

Reklámokból, hirdetésekből is jól lehet nyelvet tanulni.
Egyik tanítványunk azt mesélte, hogy már felnőttként, eleinte a mesékből és a reklámokból tanulta a legtöbbet.

Szóval, nagyon jó lesz a gyerek szókincse, kiejtése, ha akár angol nyelvű számítógépes játékokat játszik, akár meséket, reklámokat, filmeket néz a tévében idegen nyelven. Jó lesz a beszédértése, és még beszélni is egész jól meg fog így tanulni.

Engem is meglepett, amikor néhány hete azt vettem észre, hogy a kisebbik fiam sokkal jobban beszélt angolul, mint pár hónappal korábban. Amikor megkérdeztem, ezt hogyan csinálta, megmutatta.

Mindössze annyi történt, hogy kapott egy Xbox-ot, és rendszeresen játszott vele néhány hónapon át. A játékok közben angolul megy a szöveg, és a feliratok is angolul jelennek meg, nem lehet átállítani magyarra. Micsoda szerencse!

Felnőttkorban is sokat tudunk tanulni a tévéből, akár angolul, akár németül, csak a feliratozást is olvasnunk kell, legalábbis eleinte mindenképpen. Erőteljesen fejleszti a beszédértésünket, és a szókincsünket. A nagyobb szókincs pedig jobb nyelvtudással jár, így amikor meg kell szólalni, nagyobb szókinccsel az is könnyebben megy. Szóval, érdemes kipróbálni, 1-2 hónapon át napi fél óra, és hatalmas fejlődésen megy keresztül a lelkes nyelvtanuló.

Árulja el, kérem:
Ön is szokott angol nyelven tévét nézni, vagy számítógépes játékokat játszani?


A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg alább, egy hozzászólás formájában!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Semsey Barna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

157 hozzászólás a(z) “Meg lehet tanulni egy idegen nyelvet a tévéből?” bejegyzéshez

  1. Velő Erika

    Sziasztok!
    Van egy 2éves 3hós pici-lányom!-már mióta megszületet,imádja a tv-t!-(tudom….káros!!!-az!!!!)
    Nem akar kommunikálni szinte senkivel….csak olyan,mintha baba-nyelven magyarázna!-Hmmm….nemrég kiváncsiság gyanánt letöltöttem egy beszéd-fordító app-ot!-csak a poén kedvéért….Badanamu-t néz szinte napi rendszerességgel….ami egy angol nyelvű táncoló,éneklő színes pingvinekből álló műsor!
    Kipróbáltam a fordítót,és igen…tudta fordítani!-a lányom angolul beszél!!!-szuper!-csak jövőre ovi,és nem tudom hogyan tovább…hiszen vmennyit magyarul is kellene beszélnie…amit nem tesz!!!!

    Válasz
  2. Farkasné Dr.Pintér Orsolya Mária

    Tisztelt András!Ki fogom próbálni…a fiam ias ajánlotta,s ígérem beszámolok majd az eredményről,üdv:Orsi.

    Válasz
  3. Dénes József

    Igen,jó lenne tudni,hogy melyik Tv csatornán mit lehet,vagy mit lehetne,vagy mit érdemes megnézni,nyelvtanulás céljából.Írja meg Neményi úr kérem.
    Üdv Dénes

    Válasz
  4. Rabi József

    Célirányosan még nem próbáltam tanulni. 65-évesen kedvet kell hogy kapjak hozzá.

    Válasz
  5. Dóra Dorita

    Tisztelt Neményi András tanár Úr
    Én csak angol nyelvű csatornát nézek felirattal. A felirat nagyon sokat segít abban hogy a megfelelő szót milyen formában kell leírni. Én olyan játékot töltöttem le ( Hidden croicle ) amiben a kiírt szavak alapján a tárgyakat kell megkeresni egy képen. Ez igazán jó szó tanulási lehetőség. Egy idő után megjegyezhető minden szó. Tudom javasolni mindenkinek ezt a játékot.
    Tisztelettel
    Dóra

    Válasz
  6. Tóth Balázs

    Tisztelt András Úr
    Nem szörnyűlkodok én annyira a nyelvtanon csak nálam eddig mindig ez okozott gondot ált iskolában is ezért voltam csak 2 – és oroszbol pedig még több szót tudtam mint kellett volna . Amúgy Önnek totál igaza van , biztos hogy rengetegen még a magyar nyelvtant sem tudják, nem hogy másik nyelven , ettől én még nem akarom feladni a nyelvtanulás .
    Tisztelettel Tóth Balázs

    Válasz
  7. Hegedűsné Márkus Rozália

    Tisztelt Neményi úr!
    Évek óta tanulom az angol nyelvet. Sajnos lassabban, és nehezebben fogom fel, mint fiatalabb koromban az oroszt(59 év). Nemrég felfedeztem a tv-ben egy angol nyelvű csatornát az english-tvt. Esténként azt nézem. Filmeket, nyelvleckéket adnak, Amit nagyon szeretek, ha angol nyelvű filmet nézek alatta a szintén angol nyelvű felirat segít megérteni a tartalmát. Néha kiírok szavakat, és megkeresem a szótárban. Szerintem a kiejtésem is sokat javult, mert ismétlem az elhangzott nyelvleckéket.
    Üdvözlettel Rozália

    Válasz
  8. Mészáros Ferenc

    Tisztelt Neményi Úr!
    61 éves, születéskori agyvérzés miatt halmozottan (mozgás-, beszéd- és hallás) sérült újságíró vagyok. Két felnőtt lányom az angolt és a németet felsőfokon tudja, büszke vagyok Rájuk. Jómagam autodidakta módon próbáltam pár évig a német nyelvet elsajátítani, hallássérültként feliratozva néztem egy időben naponta a német filmeket és írogattam ki a szavakat. Majd ezeket betápláltam egy tesztprogramba, azok magyar megfelelőivel és teszteltem magam, minél többet gyakoroltam, annál többet értettem meg onnantól az említett filmek tartalmából. Ez kb. 10 éve volt, 3-4 ezer német szó volt akkor fejemben. Nagyobbik lányom Brüsszel mellett él belga férjével, aki jól tud angolul. Megtetszett az Ön angol módszere, amit e héten leltem itt, a neten, s talán könnyebb, mint a der-dí-das kötöttségű német. Sok pénzem járadékosként ugyan nincs, de annál nagyobb lelkesedés, meglett korom dacára. Tudna velem külön foglalkozni? Napi több órát sem sajnálnék rá, s siker esetén ott publikálnám, ahol csak tudom!

    Válasz
    1. Erzsébet

      Kedves András!
      Én egy 82 éves öregasszony vagyok,magam is nyelvtanár voltam.(német.orosz).Az Ön nyelvlecke küldeményeinek haszna teljesen megegyezik az én tapasztalataimmal.Megadják a sikerélményt,mert könnyen elsajátíthatók!Így megvan a motiváció,ami további tanulásra,anyagkeresésre ösztönöz.De senki ne gondolja,hogy kitartó és szorgalmas(mindennapos tanulás nélkül)igazán megtanulhat egy nyelvet!A nyelvtan öncélúan nem nyelvtudás,az út beszéd,olvasás,szöveghallgatás-bármilyen úton is(TV,internet,nyelvikörnyezet,játékok,jó tanárok,s egyenrangú tanulótársak !Köszönet Önnek,mert bizonyára sok embert indít el helyes irányba!!!

  9. Heigli Marianna

    T Neményi Úr!

    Az angol szinkronizált műsorokat nézem, ezek között angol reklámok vannak, ezeket hallgatom.
    A kiejtéseket figyelem, néha mondom is utána, de ettől még nem értem.Miket ismételgetek
    magamban azt nem, tudom mert magyarra nincs fordítás.
    Tisztelettel: Marianna

    Válasz
  10. pénzes Ilonka

    Szoktam angol nyelven tv nézni sőt ezentúl többet fogok! kaptam egy jó tippet a tanuláshoz a segítségeden kívül is! Kifogom próbálni a kettőt együt.

    Válasz
  11. Szilágyiné Piroska

    T. Neményi Úr!
    Elején vagyok az angol tanfolyamnak önnek köszönhetően a lelkesedésem óriási, végtelenül elégedett,
    érthető, logikus, rajtam múlik a többi. Problémám van december 18-tól január 02-ig elutazom nem leszek
    számítógép közelében mi a megoldás? Nem befejezni akarom

    Köszönöm! Piroska

    Válasz
  12. Varró Anna Hajnalka

    Tisztelt András!
    Kevés időt töltök TV előtt.

    Ha tehetem,román csatorna angolul beszélő adását hallgatom,román felirattal ellenőrzöm angol tudásomat.

    Üdv.:

    Varró Anna Hajnalka

    Válasz
  13. Bogi Rozi

    Tisztelt Neményi Úr!
    Ritkán nézek tv-t .Néha, kedvező műsor keresése közben, ha rá találok egy angol csatornára „ráfeledkezem”, próbálom megérteni, s sajnos újból és újból csak azt állapítom meg, hogy először tanulni kell.

    Válasz
  14. anita nemet

    Tisztelt Neményi Ùr, :)
    Igen igyekszem tv ből is tanulni, bár inkább vizuális tìpus vagyok. Biztos hasznos hallgatni a beszédet, de szeretem le is ìrni, vagy csak ha olvasom, már sokat segìt. A beszèddel nincs úgy gondom, a szókincsem persze kevès, de a megértès az màr nehezebben megy :)

    Válasz
  15. Tempfli Ida

    Tisztelt Neményi Úr ! Az igaz,hogy a z idegen nyelvű mesékkel és a játékokkal meg lehet tanulni az idegen nyelvet. Három unokám tanulta így meg az angol nyelvet. De sajnos ez nekem eszembe sem jutott eddig, hogy én is megpróbáljam. Sajnos elég nehezen haladok a tanulással , igaz időm sem volt sok rá. Ezután megpróbálom a TV.-n keresztül is. Köszönet az ötletért és a küldött leckékért.

    Válasz
  16. Sztankay Zsolt

    T.Neményi Úr!
    Tapasztalatként annyit mondhatok ,hogy fiam a német nyelvet gyerekkorától megértette és beszélte,mivel születése után a TV – ben akkor lehetett először fogni a német nyelvű gyerekműsorokat és ezt már csak az iskolában kellett „egy keveset” rátanulni.Az angollal pedig az a helyzet,hogy a gimnáziumi tanulás mellett a LONDON STÚDIÓ kurzusait végezte el valamint a GMAT-ot.Most már nézi a filmeket és a sporteseményeket eredeti angol nyelven .Tökéletesen fenntartható a tv műsorokkal mind a két nyelv.

    Válasz
  17. Kati

    Kedves András,
    Igen szoktam angol, és német nyelvű TV műsorokat is nézni, ragad is rám valami, de azért, nem tudok
    perfekt beszélni.
    Viszonyt van egy aranyos történetem a fiamról, aki most már elmúlt harminc.
    Amit mesélek az nem most történt vele, velünk, hanem kb. 3 – 4 éves korában, már nem emlékszem rá
    pontosan.
    A nyolcvanas évek elején kezdtek becsorogni hozzánk a külföldi adók, természetesen akkor is több
    német adó volt, mint angol, a fiam sok rajz filmet nézett a német adókon.
    Nyáron elmentünk a Balatonhoz, mondom a fiamnak ne menj egyedül a vízbe, mert baj lehet belőle.
    Gyerek válasza, ha elmerülnék majd kiabálok hilfe, hilfe.

    Válasz
  18. R.Katalin

    Tisztelt Mester!

    Én is azok közé tartozom, akik már néhányszor elkezdték, de a megszólaláshoz hiányzó bátorság mindig kedv-vesztést okozott. Most a viszonylag kevés apró tudást felhasználva, kemény elhatározással kezdtem el az angolt, az ” Ön Buldózeré „ből. A korábbi tanulgatásaimból különösen a nyelvtant érzem hasznosnak,jól megértem a mondatokat.
    Fogadalmam, hogy végigcsinálom egy középfok szintig és utána a némettel ugyanezt szeretném,ill. akarom elérni. Ettől már csak valami igen nagy trauma tarthat vissza. Akaratom nagyon erős és érzem, hogy csak így sikerülhet Erre buzdítom társaimat is. Tisztelettel: Katalin

    Válasz
  19. Semsey Barna

    Tisztelt Neményi Úr!
    Nekem nincs közvetlen tapasztalatom. Az unokám három éves korában Koppenhágában kezdett óvodába járni. Miután kudarcot vallott az az igyekezete, hogy társait magyarra tanítsa, kénytelen volt a dán nyelvet megtanulni. Ezzel párhuzamosan a televízióban angol meséket nézett,és megtanulta az angolt. Most 10 éves, és három nyelven beszél. Jó lenne ha az itthoni nyelv oktatásban is elkezdenék minél előbb megfelelő módszerekkel oktatni az idegen nyelveket.
    Tisztelettel: Semsey Barna

    Válasz
  20. S.Papp Mária

    Kedves András ! én a duolingo weboldalt szoktam használni nyelvtanulásra,de sajnos mostanában nem túl nagy szorgalommal.

    Válasz
  21. Erzsi

    Tisztelettel köszönöm eddigi segítségét. Örülök, ha megértek néhány szót feliratos adásnál. Azonban a kezdeti lendület, kitartás megtört, így most szinte előröl kell kezdenem a tanulást.

    Válasz
  22. Bányai Csaba

    Tévét ugyan nem, mert a Digi Mini csomagban angol adás nem fogható, de rengeteg YouTube csatornát nézek.

    Válasz
  23. Szabó Eszter

    A hallás utáni szövegértést fejleszti és motivációnak sem utolsó, pl. én híreket szeretek nézni-hallgatni így, esetleg egy-egy jó filmet eredeti nyelven, de annyi időm ritkán van. Egy ismerősöm a középfokú nyelvvizsgát is letette japánból, mert kiskorában mindig nézte a japán rajzfilmeket, aztán tiniként, felnőttként már tudatosan tanulta. Nekem arra is jó, hogy ne felejtsem el azokat a nyelveket, amelyekre kevésbé kényszerít rá a mostani munkám, ezért pl. az orosz tévét is bekapcsolom. Hai új nyelvet szeretnék tanulni, keresek anyanyelvi adást, hogy szokjam a kiejtést, pl. spanyolul. Nekem az internet is sokat segít.

    Válasz
  24. Éva

    Tisztelt András!
    A folytatásban még ingyenes olasz nyelvleckéket szeretnék kérni Öntől ha lehetséges. Köszönettel és
    Tisztelettel: Éva

    Válasz
  25. zsuzsa

    Kedves András!

    Sokáig voltam most Hollandiában a gyerekemnél, így még keveset foglalkoztam az I. kötetével, de meg fogom rendelni a II. kötetet is.
    Reklámokból sokat lehet tanulni, mivel a Tv az idegen kifejezések mániákusa lett. Lassan már se felirat, se reklám nincs magyarul… :-((( Másért pedig nem érdemes bekapcsolni a TV-t.
    Öntől, a könyvéből sokkal többre fogok menni. Remélem. Már próbálkozom.

    Köszönettel: Zsuzsa

    Válasz
  26. Valentin Antal

    Tisztelt András !
    Mindenek előtt közelgő névnapja alkalmából NAGYON JÓ EGÉSZSÉGET KÍVÁNOK !
    Ami pedig a nyelvtanulást illeti , én továbbra is tartom a korábbi álláspontomhoz magam , nevezetesen : A pici gyermek nyelvtanulása PÉLDAMUTATÓ ! Őt még nem zavarják azok a „fránya
    nyelvtani szabályok”, ami a felnőtteket nagyon tud FESZÉLYEZNI ! Ezért azután az a véleményem, hogy a nyelvtanulást minden SEGÉDESZKÖZ (legyen az TV műsor, könyv, mozielőadás, személyes beszélgetés,…) sokkal hatékonyabban segíti , mint a nyelvi szabályok megtanulása, és azok szigorú betartása ! Merjük hát utánozni a kisgyerek ” nyelvtanulási módszerét ” ! Amikor már szavakba tudjuk önteni mondanivalónkat, és megértjük másokét, NOS AKKOR JÖHET A NYELVTAN !!
    Ez persze csak az én véleményeem !
    Üdvölettel : Antal

    Válasz
  27. BÁLINT GYÖNGYI

    Kedves András

    Köszönöm a nekem küldött nyelvleckéket. Kérdésére válaszolva, igen, ha tehetem,szoktam nézni , hallgatni TV műsorokat angol nyelven. Nagyon jó, sokat segÍt a tanulásban.

    Válasz
  28. Regele Károly

    Sajnos TV műsorok nézésére nincs túl sok időm, ebből adódóan az angol nyelvűeket sem nézem. Angol nyelvű számítógépes játékokkal viszont többet foglalkozom, különösen ha az unokám is „besegít”.

    Üdvözlettel: R Károly

    Válasz
  29. Angyal Pál

    Tisztelt Nyelvmester!
    Teljes mértékben egyetértek abban, hogy a nyelvtanulás elsősorban szorgalom kérdése. Másik alapvető a motiváció, vagyis a késztetetés.
    A TV-ből és rádióból való nyelvtanulás – véleménye szerint is – hasznos lehet. Épp ezért figyelek német nyelvű hírekre, műsorokra, mikor időm engedi. Sajnos az élő beszéd eleinte igen gyorsnak tűnik, ezért az előzetes tanulmány példamondatok begyakorlásával feltétlenül szükséges. Valahogy úgy, ahogy a „Buldózer” alkalmazza.
    Maradok tisztelettel.

    Válasz
  30. Éva

    Kedves András!
    Köszönöm az ingyenes olasz leckéket! A folytatásban még 4 újabb ingyenes olasz leckéket szeretnék kérni Öntől, amit írt nekem. Az ingyenes angol leckéket mégsem szeretném kérni, inkább az olaszt tanulom ha lehetséges. Köszönettel és üdvözlettel: Éva

    Válasz
  31. Mézes Gyöngyi

    Kedves András!
    Először is köszönöm eddigi segítségét az ingyenes angol leckék küldésével, és – ha nem vagyok szemtelen – kérni szeretném az összes többi nyelv leckéit is. Azt is megírom, miért nem rendeltem csomagot: még van kb. másfél évem a nyugdíjig, és zenetanárként rengeteg elfoglaltságom mellett csak annyi időt tudok nyelvtanulásra fordítani, amennyit a küldött leckék elolvasása igényel.
    Bár – és most felelek a feltett kérdésre – amióta elindult az M5 csatorna, szinte naponta nézem az összes nyelvleckét (kénytelen vagyok 6 előtt fölkelni, mert délután tanítok, így csak a reggeli ismétlést tudom nézni). A csatorna (és más csatornák filmjeihez) nincs időm.
    Egyébként eszperantó nyelvtanár is vagyok (ELTE-diplomával), sőt, ezt a nyelvet napi szinten használom, mivel kubai férjemmel ez a közös nyelvünk. A többi nyelven nem tudok olyan jól kommunikálni, mint eszperantóul, ezért nagyon hasznosak az M5 adásai. Az olasz kivételével (amelybe csak egy kicsit kóstoltam bele autodidakta módon) a többi nyelvhez már volt közöm, így számomra nem is a kezdőknek szánt nyelvi anyag az érdekes, hanem az azonos nyelvű magyarázatok megértése. Külön hasznosnak tartom az internetes visszahallgatási lehetőséget.
    Ha mindezt még kombinálhatom az ön más nyelvű leckéivel, viszonylag kevés szabadidőm ellenére is remekül fogok haladni egyidejűleg több nyelvben.
    Köszönettel és üdvözlettel:
    Mézes Gyöngyi

    Válasz