Sokan mondják: a nyelvkönyveket nem gyűjteni kell, hanem használni. És valóban – egy könyv akkor él, ha kézbe vesszük, lapozzuk, tanulunk belőle. Mégis van valami megmagyarázhatatlan öröm abban, ha egyre több nyelvkönyv sorakozik a polcunkon.
Egy saját kis nyelvi sarok otthon nemcsak praktikus, hanem inspiráló is lehet. Ahogy ránézünk a sokféle címre, országokra, hangulatokra, nyelvekre, talán újra kedvet kapunk leemelni egy kötetet, és megtanulni belőle egy mondatot. Vagy csak felidézni, amit már tudunk. Mert a nyelvtanulás nem mindig lendületes, nagy léptékű haladás – sokszor apró pillanatok sorozata.Saját tapasztalatból tudom: először csak az első és második kötetet vettem meg – aztán valahogy jöttek a többiek is. Angol, német, olasz, orosz… Még dán és holland szótáram is van, amit évtizedek óta őrzök (és még mindig nem nyitottam ki). Mégis öröm ránézni, mert emlékeztet arra, hogy érdekel a világ.
Természetesen minden kötet megvásárlásának megvolt a maga indoka. Egy új szótár, egy nyelvtani összefoglaló, egy regény eredetiben – ezek nemcsak bővítik a tudásunkat, hanem színesítik is a tanulás élményét. A szépirodalom például remekül fejleszti a szókincset, sőt, a beszédkészséget is.
A szótárakat különösen szeretem. Kezdőként a kis méretű változatokat vittem mindenhová. Egy idő után viszont már szükség volt a nagyobb, részletesebb szótárakra – és persze az egynyelvűekre is. Hiszen minden szinten másféle támogatásra van szükségünk.
A nyelvtani összefoglalók is hasznos társak. Különösen angolból találtam rengeteg jól használható kötetet, magyar és külföldi szerzőktől egyaránt.
De azért valljuk be: a gyűjtögetés nem helyettesítheti a tanulást. 😊
A könyvek akkor válnak valódi segítőtárssá, ha néha ki is nyitjuk őket.
Egy kis személyes adalék: amikor nyelvtanár feleségemmel összeköltöztünk, a nyelvkönyv gyűjteményünk hirtelen megduplázódott. És hiába van meg egy könyv két példányban, mindketten ragaszkodunk a saját példányunkhoz. :)
És Ön?
Gyűjti a nyelvkönyveket? Használja is őket? Kíváncsian várom a tapasztalatait – írja meg egy hozzászólásban!

Kedves András! Én is gyűjtöttem a Németet, aztán az Angolt. Szótárban meg a Franciát és az Olaszt. Ez utóbbit kedvenc slágerek miatt.
igen gyujtom oket
Van pár angol nyelvkönyvem. Ami közhasznú mondatokból áll, és fonetikus, azt előveszem és hangosan mondogatom. a többit kevsbé használom.Üdv. Bartus Márta
Tisztelt András!
Van. Ok amiatt nincs használva,hogy régimódi vagyok. Így mivel nincs szótár (könyv formában) így nem szívesen fordítók őket. Mivel nem szeretem a digitális dolgokat ilyenre használni.
Szeretem is úgy fordítani a könyveket.
Tisztelettel Horváth Szilvia
Egy hosszabb időszakomban én is gyűjtöttem nyelvkonyveket. Mint egy novellát élvezettel olvasgattak. Ja. Olykor olykor azóta is megesik ám a bennük levő bennt is maradt, így az orosz, a német, az olasz,az angol és turista szintén a kazah. (Béke poraira)
Rengeteg könyvem van szótárak lexikonok .
Az Ön által küldött anyag számomra nagyon hasznos volt. Mindet elmentettem és többször újra orvosom.
Köszönöm szépen!
Tisztelt Tanár úr! A válaszom, is is.
Kedves András!
A könyvespolcomon az angol nyelvkönyvek és hanganyagok kb. 3.5 méter hosszt foglalnak el.
Úgy gondolom, hogy angol nyelvtudásomat nem újabb könyvek beszerzésével tudnám érdemben jelentősen
javítani, hanem a meglévő könyveimet többet kellene forgatnom, a hanganyagokat hallgatnom, teszteket
megoldanom.
Tisztelettel:
HL
Igen, nekem is van több nyelvkönyvem. a legtöbb németből, angolból, de akad spanyol és olasz nyelvű is. Ami a használatukat illeti, sajnos nem rendszeres.
Már nagyon sok van, és eddig ” porfogók voltak” ,de most összeszedem Magam és lapozni fogom.
Kedves András, a nagy pesti házunk sokezres könyvtárában volt egy külön polc a német, angol nyelvkönyveknek, még francia és orosz szótárakat is őrizgettem, hátha egyszer szükség lesz rájuk, sőt lelkész édesapám görög könyveit is megtartottam, egy évig tanultam is a koinét, de mióta kiköltöztünk vidékre egy kis paraszthàzba, ide csak a legszükségesebb könyveket hoztuk, a nagy könyvtárat otthagytuk a fiunknak. Persze visszajárok, látogatom a könyveimet az unokák mellett…
Szerintem nem lett volna gond, tetszett maga ahogy a ki ejtesek le vannak irva , minden nagyon okes volt latszott hogy van munka bele fektetve, ebben a remenyben rendeltem utoljára hang anyagal egybe tankonyvet, de az a hang anyag egy silany ossze szedett dobott valami ,aminek a hanzasa is szornyu, es erthetetlen ahogy beszel a felvetelen levo,. Szamomra ez csalodas volt, 10 perc utan repult a kocsi ablakan ,( magyaran egy kidobot penz.
Kedves András! Én mind a két változattal foglalkozok…Gyűjtöm is a nyelvkönyveket, és a szótárakat, emellett tanulok is belőlük. Most éppen egy másfajta vizsgára készülök, de ha elém jön egy érdekes, vagy ismeretlen szó, azt megfejtem. Könyv rajongó vagyok, és főleg az egészségügyi témájú könyvek érdekelnek még. Sokat olvasok, sokat tanulok belőlük. Érdekelnek az új felfedezések is. További sok sikert, jó egészséget kívánok! Irénke
Kedves András!
Az utolsó évtizedekben sokat költöztem, igy sajnos a könyveim költöztetése mindig szükúlt!
Lexikális, szakács és nyelvkönyvek, amik még mellettem vannak!
További sok siket kívánok
Tisztelettel VÉva
Kedves András!
Már nekem is van jó pár darab,de nem porfogók. Amikor időm van előveszem egyiket,másikat és beleolvasok.
De legtöbbet a Buldozer második részét forgatom hogy frisitsem a tanultakat. Szóval nekem nem porfogók.
Üdvözlettel: Mária
Üdvözlöm! Így igaz, ahogy leírta. Én is sokat vásároltam és a gyerekeim nyelv könyvei is a polcon sorakoznak ! Olasz, francia és angol könyvek! De tudja , ha az idő előre halad és betegség van a családban nem sok idő marad a tanulásra! Ha van egy kis időm persze elő eszem azokat. Már egyre kevesebb időm van az e- mail megnézésére, de szeretem olvasniés megnézni hasznos tanácsait! Tisztelettel : dr Vincze Józsefné
Kedves András !
Jelenleg a Nyelvmester Angol Útitárs Kezdőknek cimű könyvből tanulok.Nagyon jó ès hasznos.Köszönöm.
Olga
Èn nem gyűjtöm a nyelv könyveket. Ön től vettem meg az Angol nyelv könyvet, az első ès második kötettett. Nagyon jók a könyvek, jó belőle tanulni. Meg van mèg Hogyan tanuljuk az Angolt. Azt is tanulmányoztam már, de leginkább a kèt kötetet forgalom. Persze aki règebb óta foglalkozik nyelv tanulással annak biztosan va gyűjtemènye, ès ez jó dolog.
Szeretem a tanuló nyelvkönyveket, szótárakat, de most, hogy Ausztriában élö barátommal a kapcsolatom meglazult, nem is találkozunk, ígÿ nem foglalkozom az angollal.
Hátha „lesz ez majd másképp”, és ismét folytatom .
Tisztelettel:
F Eva
Kedves András! Igen , bőséggel vannak nyelvkönyvek,szótárak a polcokon. Amennyire szerettem és könnyen tanultam a latint, oroszt, annyira nehezen az angolt. Rettenetesen zavar, hogy 1-1 szónak milyen sok jelentése lehet. Míg olvasva úgy-ahogy megértem,de beszélt formában alig. Ezért a gyermekeim már 5 éves koruktól angol oktatásban részesültek. (sikeresek is lettek). Köszönöm a remek oktató anyagot. Sokat segítenek a kiejtési leírások Első alkalom, hogy végre megmerek szólalni.
Nekem is van több nyelvkönyvem,és szomorúan nézegetem őket messziről.Lehet hogy így nem tanulom meg egyik nyelvet sem 😀?Az angollal küzdök,de tanár nélkül nincs kinek feltenni a kérdéseimrt.Mert azok lennének sokan,így káoszba fullad a fáradozásom.Hiába tudom minden szó jelentését egy mondatban,ha van közte olyan,aminek 43-4különböző jelentése is van.
Hàt nagyon sajnálom, nèmet, francia szótárak, könyvek sajnos igen porosodnak, bár sok mindennel foglalkozom. Már nem utazunk, külföldről sem igen jön látogató, de ezek a kis német feladatok, fordítandó mondatok feldobnak. Fiatal koromra emlékeztetnek, ennyit szivesen foglalkozom velük, több már nem megy!
Úgyhogy ezeknek nagyon örültem, köszönöm😄
Tisztelt Tanár Úr!
25 éve egy (természetesen kettő) közepes méretű szótáram (+ segédanyagok, s az Ön Buldózer anyagai) van, amit régen sokat forgattam. Mostanában a fordítóprogramok és egyéb lehetőségek miatt kevesebbet használom őket, de ezek a „biztonsági tartalék” szerepét töltik be.
Köszönettel: Mary
Kedves András!
Rengeteg angol nyelvkönyv, tesztfüzet… stb. van a kezem ügyében, mégsem használom, ill. néha-néha egyet-egyet előszedek és ideig, óráig „rendszeres” tanulója vagyok általa… Aztán győz az egyéb feladat és már csak álom, hogy képes leszek akár csak egyet is elejétől végéig tervszerűen, rendszeresen áttanulni..
Hát így nem merek újabb kiadásokba bocsátkozni. ” A hiba nem az Ön készülékében van! ” Ez egészen biztos! Én vagyok szétszórt, igy először magamat kellene rendbe rakni….
Köszönöm a küldött szövegeket, segítőket! Hasznosak (ha használom)
Üdvözlettel: Erzsi
Tisztelt Tanár Úr
Mi a „múltban”német nyelvű szótárat és folyóiratokat,régi útleírásokat őriztünk meg.Mióta 70 plusszos lettem azóta tanulgatom Önök által az angolt a Duolingón.Az összes füzetemet őrzöm.A fiam is elkezdte az angolt intenzíven tanulni csak Ő nem ír .Ő 50 plusszos.Jó dolog ez a lehetőség.A férjem 80 plusszos Ő magányosan tanul angolt minden este ugyanakkor amikor én.
Tisztelettel Katonáné
Üdv.András! Jó ha van egy két szótár a közelben egy egy szót megnézni kikeredni de abból megtanúlni társalogni biztos nem tudunk èn hasznosabnak tartom amit ön is kűldeni szokott egész mondatokat szerintem tanúlhatobb és igy hamarabb is tudja használni az ember főleg az angolban rengeteg olyan szó van amit mondatba rakjuk teljrsen más a jelentèse!
Nyelvkönyvek a polcon….Kedves András, igen, a mai napig szívesen nézegetem a könyvespolcomon, és könyvesboltban, antikváriumban a meglévőket, és ha meglátok valami érdekeset, most például régi orosz és német mesekönyveket, meg is vettem mindkét nyelvűt. És a polcomra tettem.
Általános, középiskolában , és az 1.-2. egyetemi éveimben az oroszt kellett tanulnom. Hm, nem voltam túl motivált. 3.-4.évesen kezdhettem új nyelvet, de mivel oroszos voltam, angolt nem. A francia nem vonzott, maradt a német. Egy nagyon kedves tanárnő tanította a kis csoportunkat, és ez sokat lendített a motiváltságomban. A diplomámnak még nem volt feltétele a nyelvvizsga kötelezettség, sajnos (?!), így később a nyelvtanulásaim fellángolások voltak. Éppen amikor több időm volt, pl. a kisbabáim szoptatása alatt. Aztán a munka sokféle volt a család mellett, és ismét perifériára szorult. Most nyugdíj felé közeledve, egyre többet nézem a könyvespolcomat, hogy ideje lenne elölről kezdeni, leporolni, mert nem mondtam le róla, a nyelvtanulásról, és valóban egy új világ nyílik meg az idegennyelv kapcsán, más kultúra, kifejezésmódok. Az angolt igyekeztem az Öntől kapott levelek alapján gyakorolni. Angol nyelvkönyvekből van a legtöbb, mert a családtagok meg az angolt tanulták. És tetszik ez a nyelv is, csak még az elhatározás kell…….
Kedves András! Nemcsak porosodnak, hanem használom is. Minden emailt elolvasok es kinyomtatom. Az angol nyelv tanulása a bakancs listámon szerepel.
Kedves András!
Igen, vannak tankönyveim – természetgyógyászat és nyelvtanulás témákban. Nekem kellenek – szeretem a nyomtatott változatot. A videókat és az email-es leckéket is mindig kijegyzetelem – úgy vagyok vele, hogy már azzal is tanulok, hogy leírom. Nem utolsó sorban hozzá tudok írni magyarázatot. De ugyanez a könyvekkel is – akár aláhúzom vagy más jelzéssel látom el – használom.
Üdv: Gyöngyvér
Kedves Andras!Sajnos nekem nincsenek tankonyveim,igy nem is gyujtom oket.Az anyagi helyzetem nem engedi meg.Tetto beteg gyermekvan akiket nevelek.
A Buldózer angol 1,2,3 köteteket kb, 2-3 hetente előveszem. Vagy mert újabb mondatokat keresek bennük, vagy csak ismétlés céljából. Igen rendszeresen használim ezeket.
Üdv. Ria
Sajnos nagyon régen tanultam a suliban angolt. Most sokat segített az a pár lecke amut kaptam, legalább ha elmegyünk valahova tudok egy kicsit kommunikálni.
Köszönöm szépen!
Még mindig csakprobálkozom. 1 év alatt csak kétsuer írta ki a beszédre, hogy tökéletes. Nem adom f
Gyűjtöm, s sajnos nagyon ritkán használom is. De nagyon ritkán!
Akad nem kevés szótáram és nyelvkönyvem is. Ám napjainkban a papíros verzió egyre kevésbé időszerű. Másrészt a tudás szintentartásának, fejlesztésének többnyire a másokkal való kommunikáció lehetőségének hiánya szab gátat.
Könyvet egyedül is lehet olvasni, az is sokat segít.
Kedves Neményi András!
Ha a nyelv könyveket nem is egyéb könyveket szorgalmasan gyűjtök és olvasok.
Olyannyira sok, hogy az életem során nem fogom tudni valamennyit elolvasni, de jó érzés magaménak tudni .
Sok könyvem van, de sajnos már rég nem nyitottam ki.
Tisztelt Tanár Úr!
Az Ön által leírtak nagyon igazak. Én nem gyűjtöm a nyelv könyveket csa azok vannak amelyeket valamilyen szintig ismerem és tanultam. A mostani munkámhoz (katonai szakcikkek) sokszor előveszem őket.(angol, német,orosz) Köszönöm az érdeklődését.
Tisztelettel:
Farkas Zoltán
Kedves András! Úgy igaz, ahogy mondja. Én is gyüjtögetek. Orosz, német szótárok és nyelvkönyvek. Német nagy műszaki szótár, latin szótár és igen régi nyelvkönyv, orvosi latin szótár. Ez mind az én tulajdonom és örökségem. Mindegyik került már úgy a kezembe, hogy örömet okozott. Tehát meg nem válnék tőlűk. Rosszkor születtem. A gyermekeim már műveltebbek. Jól van ez így, ahogy van. Könyveimmel együtt sokszor voltam hasznukra és még vagyok is. Legjobb könyvem a Bulldózer. Boldogít, hogy rátaláltam. Szeretettel üdvözli Martonné Soós Katalin.
Igen, a szótárakat naponta… bár sok időt elvesz, egy szótár olyan (tud lenni), mint egy jó novellás kötet, amit élvezettel lehet olvasgatni… szerintem 🙂
Kedves András
Nicsenek szótáraim csak lengyel, mert sokat jártam Lengyelországba. Érdekes németül tanultam, de szótáram nincs. Legjobb nyelvtanitó a helyszini élet. Üdvözlettel Pál
Kedves Neményi András!
Hát könyv az van elég sok, néha inkább nyomasztó mint inspiráló. Még a Báti-Véges könyvem is megvan.
Mindig újra és újra nekilendülök, szóval nem adom fel. De elhatároztam hogy több könyvet nem veszek.
Üdvözlettel: Margit
Üdvözlöm András! Sajnos a teljes ellátást igénylő beteg feleségem mellett alig jut időm gyakorolni, de azért ,ha van egy kis szabad időm előveszem-tehát azért még nem porfogó! üdv: Béla.
Nyílván nem csak gyűjtöm,hanem olvasom is és gyakorlok belőle, mert igaz az,hogy az ismétlés a tudás alapja..
Üdvözlöm András.Tudom, hogy nagyon hasznosak a nyelvkönyvvek és a szótárak de 77évesen kevés nyugdíjjal sajnos nem tudok vásárolni nyelvkönyveket ,de így is probálgatom tanulni az angol nyelvet.Ezért örülök a leckéknek amit önől kapok és a kiejést .Mi a férjemmel sokat tartózkodunk Angliában az unokák miatt és vásárlásnál feltalálom magam,de ha az Angolok beszélnek azt nem értem meg, de az ön leckéinek nagyon örülök,mivel fonetikusan is leírja.Továbbra is várom ha lehetséges a leckéket .Kívánok nagyon jó egészséget önnek és kedves családjának és jó nyaralást.Üdvözlettel Margit Kalauzné
Tisztelt Neményi András!
Régebben rendszeresen vásároltam nyelvkönyveket.
Használtam is őket.
Ma már inkább interneten próbálok tájékozódni egy-egy nyelvi problémára vonatkozóan.
Szótárakat is nyomtatott formában szereztük be.
Tisztelettel:
Kulcsár Erika
Valamikor ’57 előtt egy kölcsön latin szótár segített a tanulásban. Német szótáraimat orizem volt egy gyujtemenyem (tanulás közben sk.) amit a nyelvkonyveimmel kölcsönadtam nagyon bánom mert semmit nem kaptam vissza.Most az olasz tanulásnak szintén készítek egy kifejezes- gyűjteményt van pár egyszerű könyvem ktari szótárt használok
Nagyon öreg vagyok 86 annyi ha már nem érdemes megvenni. Annyit szeretnék a nyelvből összeszedni hogy kicsit beszélgetni tudják olasz unokavommel és családjával.
Igen, kedves Nemŕnyi úr, még a régebbi német könyvet is kivittem magammal. Mindig hasznát vettem a nyelvtani résznek, hiába tudtam a szavakat. Az angol könyvet tegnap kaptam meg, köszönettel. Amint kibontottam a csomagot, azonnal belenéztem és inspirált, ugy, hogy már tegnap hozzáláttam az 1 kötet tanulmányozásához, az észrevételem az, hogy egyszerűbb és könnyebb, mint a német nyelv.
Kedves András !
Vannak angol nyelvkönyveim , nem használom.
Elkezdtem tanulni angolul , de a csoport megszünt.
A könyvrek a polcon vannak
Igen van több nyelvkönyvem – még az egyetemi jegyzetformájut is őríztem. Szótárakból is több példány van. Német, angol, orosz az íróasztalon kisebb méretűek, elérem az ágyból is, ha valami eszembejut ill idegennyelven nem jut eszembe vagy bizonytalan vagyok.