Van, aki sokat gyakorol, csak nem azt, amire szüksége lenne

Tanulságos beszélgetést folytattam a minap egyik kedves tanulónkkal. Elmesélte nekem, hogy minden nap foglalkozik az angollal minimum fél órát. Mégis nehezen érti a hallott szöveget.

Megkérdeztem tőle, hogyan tanul.

Elárulta, hogy a könyv és a munkafüzet írásbeli feladatait szokta kitölteni, ami egész könnyen megy.

A magnó- cd hallgatást hogyan gyakorolja? – kérdeztem.
Azt sehogy, mert az nehezen megy. – válaszolta.

Erről nekem az a vicc jut az eszembe, amikor a rendőr este keresi a kulcsát az utcán a lámpa alatt, és egy segítőkész járókelőnek elárulja, hogy tulajdonképpen pár méterrel arrébb ejtette el, de eljött onnan, mert ott sötét van, a világító lámpa alatt viszont jól lát…

Mindannyian azt a területet szeretjük erősíteni, ami jól megy, ahol sikerélményünk is akad. Ez teljesen érthető. Jelen esetben tanulónk például az írásbeli gyakorlatokkal motiválja magát. Ezt megelőzően azonban a szöveghallgatásra is kell fordítani egy félórát, mert az megy nehezen, és csak így tudja fejleszteni.

Eleinte kínlódásnak érzi az ember, de ahogy telnek a napok, hetek, úgy megy ez is egyre könnyebben.

Amikor megküzdött egy nehézséget okozó feladattípussal, mint például a magnóhallgatással, foglalkozzon 5 percet a kedvenc területével is, és élvezze, hogy mennyivel könnyebben megy. Így a motivációját is fenn tudja tartani, meg ott is halad, ahol a leginkább szüksége van rá.

Ön azt gyakorolja, amire szüksége van?
Ahol a leginkább le van maradva?
Vagy éppen azt, ami a legjobban megy?

Véleménye fontos számomra, kérem írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

97 hozzászólás a(z) “Van, aki sokat gyakorol, csak nem azt, amire szüksége lenne” bejegyzéshez

  1. Kati

    Meg annyit: ezzel a holggyel latok eselyt arra, hogy vmennyire elsajatitsam a nemetet, mert nagyon tud TANITANI. Konnyebb munkat szeretnek, csakis ez motival.

    Válasz
  2. Kati

    Evekig angol nyelvteruleten eltem, amit tudok, azzal elegedett vagyok, bar a nagyon jotol messze vagyok. Most nemet nyelvteruletre vetett az elet, es szinte mindenkivel es mindenhol eleg az angol. Egy 100 oras kezdo intenziv kurzuson – jo nevu nyelviskolaban – vettem reszt a kiutazasom elott es az sajnos arra pont eleg volt, hogy nagyon megutaltam. A hatodik leckenel mar az elvalos igekotos igeket ragoztuk, azt sem tudtam, hogy fiu vagyok- e v lany. Nyelvtan 85 szazalekban, a maradek vmi kis beszed es minimalis olvasasbol allt. Gyakorlatilag naponta kellett volna hosszu orakat keszulni es tanulni a tempo miatt. Heti egyszer jott meg egy privat tanar, aki probalta elmagyarazni a heti adagokat. Itt kint egy magyar ajku nemet nyelvtanarnom van, akivel a sajat tempomban, szajbaragosan haladgatok. A mhelyen nemigen van hatranyom, h meg nem beszelek nemetul, itthon angolul beszelunk altalaban kulfoldi csaladtag miatt. En a Buldozer 1- et, a ferjem mar a ketteset forgatja es mindketten nagyon elegedettek vagyunk a csomaggal. Tobb idom is volna a tanulasra, de neg mindig az utalatnal tartok. 61 eves vagyok, rafogom a koromra. Minden jot!

    Válasz
  3. Szűcs Cecília

    Tisztelt András!
    A tanulás nagy dolog, ha akaratunk van hozzá . Nekem a mindennapi dolgokhoz
    kellene az angol nyelv tudás.
    A tanulási módszerem előbb megtanulom a szavakat és a lemezen követve gyakorolom a kiejtéseket.
    Nincs partnerem akivel szóban tudnák beszélgetni,egyszerű szinten.
    A nyár, utazások, programok sok időt ellopnak tőlem de jön az ősz és akkor
    ismét neki veselkedem a jó könyveknek amit rendeltem.
    Amíg élek tanulok és remélek! Nyugdíjasnak semmire nincs ideje csak amire AKARJA.!!!
    Köszönöm tanácsait,Cecília.

    Válasz
  4. matkovics zsuzsa

    Kedves András!
    Köszönöm az eddig kapott leckéket, mert ezek valóban alap mondatok voltak és pontosan ilyenre van szükségem, amikor meg kell szólalnom németül.
    Az angol nyelvnél más a helyzet, itt szakszövegeket kell megértenem /előadást csak elvétve /, de a mindennap használt szavak, fordulatok segítségemre voltak, mert a kihagyott évek során sokat felejtettem.
    Nekem ez a számítógépes küldés a legmegfelelőbb, mert ezeket biztosan elolvasom, míg a könyv sokáig a polcon hever.
    Üdvözlettel: Zsuzsa

    Válasz
  5. Béla

    Tisztelt Neménxi Úr!
    Én az adott célra ,jelen pillanatvan egy állásiiterjúra gyakorolok.Úgy gondolom egy számomra ismert szituációban könnyebben megértem a kérdéseket.
    Sajnálom viszont ,hogy elmulasztottam az Ön által felajánlott tananyagot megrendelni és azóta nem kaptam újjabb lehetőséget a vásárlásra .

    Válasz
  6. Maria Urban

    Tisztelt Neményi Úr!Én a Bulldózer 2. kötetet rendeltem meg,mert tanultam már németül,és dolgoztam már Németországban,mint zenész/hegedűs/.Azért nem tudtam tökéletesen megtanulni németül,mert a zenekari tagok is magyarok voltak,és az otthonomban is magyarul beszéltem a családtagjaimmal.
    Szép szorgalmasan naponta foglalkoztam a német tanulással,pluszt jelentett,a vendégekkel való beszélgetés,konferálás, sajtó,tv,bevásárlás stb.2 év alatt sikerült valamelyest megtanulnom beszélni,csak,ami a legfontosabb,hogy rosszul!!!
    Azért rendeltem meg az Ön nyelvleckéit,mert az alap tudásom mellett megtanulhatom azt,hogy miképp lehet helyesen beszélni,fogalmazni,azaz,nem amatőr módon alkalmazni a szavakat.
    Legjobb módszer a mondatokat megtanulni és az adott szituációban használni.
    ,alkalmazni.
    Amikor beszélek akkor nem akarom tudni,még ha tudom is,hogy dem vagy den,Ez automatikusan kell hogy berögződjön,a fülünkbe!
    Én azt javaslom mindenkinek,aki valóban könnyedén meg szeretne tanulni németül,hogy minden nap foglalkozzon vele,reggel kicsit ,/én ezt szeretm a legjobban/ napközben is ismételjen mondatokat,unalmas vasalás főzés közben a lemez hallgatás,és aztán német nyelvű filmek újságok,,tehát minden ,ami ezzel kapcsolatos.Ha vkinek nincs erre ideje,akkor is minden nap tanuljon meg és hallgasson

    meg legalább egy leckét!.Én mindig ismételek,és hozzáveszek új szövegrészt is.Nem ragaszkodom mereven a sorrendhez.Ha vmi jobban érdekel,vagy aktuális az életemben,akkor azzal foglalkozom,azt próbálom megtanulni.Ha vmihez kötődik valami,/pl érzelmileg,vagy üzeleti szempontból,vagy akár hobbiból,/akkor sokkal konnyebb megy a tanulás.Kell egy füzet,ahova írunk,mondatokat,szituációkat.Írás nélkül nem lehet megtanulni egy nyelvet!
    A legnehezebben megjegyezhető szavakat,mondatokat, ki szoktam írni
    vhova,ahova a legtöbb a tekintetem,pl hűtőszekrényre hűtőmágnes által rögzített cetlire.
    Nagyon megkönnyíti még a tanulást,ha vkivel levelezünk,vagy rá vagyunk kényszerítve arra,hogy telefonáljunk.Ilyenkor én meg szoktam kérni a partnert,hogy egyszerűen fogalmazzon és lassan beszéljen,mert nem tudok jól németül.Általában hajlandóak rá.Ez is sokat segít főként az önbizalomhoz,hogy meg merjünk szólalani!
    Üdvözlettel Némethné Urbán Szabó Mária

    Válasz
  7. Harsányi István

    A beszéd okozza a nagyobb gondot. Ha írásban kell kifejteni a gondolataimat,az aránylag könnyen megy.Egy-egy szót megnézek a szótárban és elboldogulok. A rögtönzés,az élő beszéd az amit gyakorolnom kell.

    Válasz
  8. Bokor Lászlóné

    Kedves András valóban nem azt gyakorolom amire a leginkább szükségem lenne minden evő vagyok ami épen jön. És tényleg több időt kéne ráfordítanom mert tényleg többet szeretnék tudni. Igen ott van egy kis lazaság ha nem érdekel a téma hagyom. De én a Németh tanulással vagyok igy .

    Válasz
  9. Papp János

    Én 76- évesen már kevésbé vagyok ambicionált, eredetileg is csak turista szinten kívántam megtanulni. Ezt úgy kell érteni, hogy mivel én már keveset utazom, főleg az ide látogató turistáknak tudjak segíteni, akikkel találkozom. Már sokszor kellett mondanom, hogy nem értem. Most már tudtam egy keveset segíteni is!

    Válasz
  10. Sós Gábor

    A hadarás, a motyogás, a monoton mormogás,a szavak végének elharapása nem csak magyar betegség, hanem más nyelveknél is, akár az angol nyelvnél is megfigyelhető. Gyakran emiatt az ember az anyanyelvét is alig érti meg, nemhogy egy idegen nyelvet. Régebben az emberek törekedtek a szépen taglalt, és jól hangsúlyozott szavak formálására, és kiejtésére. Mára ez valamiért kihalófélben van, elsilányul ez is, mint annyi minden más. Ezt nem kell elfogadni, hanem meg kell kérni a másik felet arra hogy lassítson, és hangsúlyozzon érthetően. Once again,slowly,please! Akár többször is lehet ezt kérni tőlük, majd megunják, és megpróbálnak rendesen beszélni.

    Üdvözlettel: Sós Gábor

    Válasz
  11. Kürti János

    Kedves András!

    Ön szerint hallgat még ma valaki magnót? Szalagosat, kazettásat?
    Ugyanúgy, ahogyan a bakelt hanglemezek, a magnószalg és a magnókazetta is már kicsit kimentek a divatból.
    Én már csak CD-ről, mp3 lejátszóról, vagy számítógépről hallgatok nyelvleckéket, annak ellenére, hogy
    komoly szalagos magnó gyüjteményem van
    Üdvözlettel

    Küerti János
    Budapes

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves János!

      A cd lejátszót, ami képes lejátszani cd-t, mellékesen kazettát is, és rádióként is működik, minek nevezik?

  12. Marika

    Kedves András , Nem akarok semmilyen kifogast közölni,csak szegyellem magam.” Bukott diák vagyok,már rég” örülök,hogy még kapcsolatban vagyunk,….ha Nagy gondot jelent ez ,Akkor majd ,leiratkozom.Halas koszonetem mindenert. Marika.

    Válasz
    1. Tompa Katalin

      A szöveg megértés nekem is problémat jelent.Azt kell gyakorólni ami nem megy csak erre igazàn nem fordítunk időt. Kati

  13. Nagy Edit Borbála

    Kedves András!

    Én a francia nyelvet nem akarom elfelejteni, próbálok minden lehetőséget megragadni, hogy halljam, mert nekem sincs kivel beszélgetni, nagy-nagy öröm számomra, hogy a középiskolai , régi dolgok eszembe jutnak és megértem a beszédet pl. a tévében. A nyelvtanból sokat felejtettem már, de most a hangsúlyt inkább a beszéd megértésére fordítom, és próbálom elismételni a szöveget . Amikor időm engedi, valamilyen formában foglalkozom evvel- mert jó a nyelvérzékem- ez sajnos nem naponta megy, de csinálom. Nagyon jó érzés, amikor álmomban is beszélek franciául, és tudom, hogy jól mondom, amit kell. A kiejtéssel nincs problémám és az írással sem. Igen, aki nem naponta beszél, annak könnyebb, ha lassabban mondják, de ügyes az előttem szóló, mert akkor kérni kell, hogy lassítson a beszélő. Tervezem, hogy könyvet is olvasni fogok, a nyár talán alkalmasabb erre, bár én is dolgozom. Nagyon jó az is, ha mondatrészeket vagy kifejezéseket begyakorlunk, mert később segít, ha hirtelen kell valamit ” elmagya-
    gyarázni”, ezért nekem tetszik a buldózer tananyag.

    Válasz
  14. Horváth Judit

    Sajnos nagyon keveset foglalkozom az angollal mivel ház felújítás van férjem lebetegedett szóval minden össze jött de nem adom fel nehezen értem mit mondanak mert nagyon gyors, a kiejtésem szörnyű de megértik, tudom sokat kell gyakorolni de most nem megy. További szép napot: Judit

    Válasz
  15. Hordó Eszter

    Én évek óta Ausztriában dolgozom. A munkával kapcsolatos dolgokat megértem, válaszolni is tudok…. és
    persze van néhány téma ami még megy, sok minden ragadt rám az évek során, pedig én teljesen 0-ról indultam, mivel én még az iskolában oroszt tanultam. Bár 5 éve elvégeztem egy 5 hónapos tanfolyamot, de nem volt igazán hatékony, nem nagyon vettem komolyan . A munkahelyen : nyelvtan – helyes beszéd ::: semmi :) … de így is megértjük egymást. Néha zavar, hogy nem értem amit körülöttem beszélnek, de eddig még semmit nem tettem érte, hogy ez megváltozzon :)

    Válasz
  16. Lennox

    Én jelenleg nemet nyelvteruleten vagyok egy honapja. Fulelek es figyelek, tevet is nezek – hallgatok de egyelore nem erzem ugy, hogy tobbet tudnek barmivel is mint eddig. Pici haladasnak tartom, hogy amit nem tudok annak utananezek mit jelent (sajna sok ilyen van) illetve beszelek ahogy amit tudok, a kornyezetemben pedig javitanak. Hajjj de lassan őrölnek azok a malmok… 😄

    Válasz
  17. sajtiferencné livia

    Nagyon köszönöm az Ön érdeklődését!Mivel nagyon jó nyelvérzékkel áldott meg az ég, -és volt szerencsém 18 évesen Angliában eltölteni -diplomata körben – 4 hetet diákkoromban- most nagyon sok minden visszajön, olyannyira, hogy nemrég a belvárosban egy fiatal angolulk kérdezte hogy hogyan jut ki a reptérre. és lám eltudtam navigálni.! Igy nem csoda ha kissé büszke vagyok arra, hogy 74 évesen -egy kis segitséggel, melyet pár lecke átolvasása után tettem, még m indig fel tudom eleveniteni a régvolt/1961/ csekély angol tudásomat.Persze a személyes kinti közegben gyakorlás volt ennek a mozgatórugója. Üdvözlettel: Livia

    Válasz
  18. Dr. Zsebesi Bertalan

    Nos , én most negyedik alkalommal ugrottam neki az angol tanulásnak!
    Egyszerüen szégyeletem magam külföldön a szállodában, vagy a fagylaltosnál.
    Egyetem- nulla, kiscsoport – tanárfüggő, teljes nihil, magántanár- megvettem a drága
    könyveket, de konkrét életszerű kérdésre válaszolni? azt nem tudtam.Egy pohár
    vizet sem tudtam volna kérni, de tudtam , ki ennek-annak a színésznek a barátja.
    Buldózer?Nos, alapszinten megy a kommunikáció, de ha már kicsit összetettebb
    a mondanivaló, nem értem. A nyelv logikáját nem értem, és ebben nem segít!!! Feladtam.

    Válasz
  19. N. Márta

    Nekem is a beszéd értés angolból a leggyengébb pontom.Köszönöm a hasznos tanácsot,ezentúl többet fogom a BBC-t meg a villám angol kazettáimat hallgatni. Ha megengedhetném magamnak ,nagyon szívesen megvenném és hallgatnám is az Ön CD-jeit, de sajnos a túl kicsi nyugdíjam ezt nem teszi lehetővé.

    Válasz
  20. Korim Edit

    Először olvasok és szótározok, azután próbálom megtanulni a szöveget. Így már volt némi sikerélményem is. Engem már megértettek. Nekem kéne jól értenem a szöveget ami csak lassú beszédnél megy. Most csak a cd-ket hallgatom naphosszat. Azt a szöveget amit tudok, azt többé-kevésbé értem is, amit még nem tudok, de már foglalkoztam vele, ott vannak értési nehézségeim. Nem adom fel! Szeretek az angollal foglalkozni.
    Üdvözlet.

    Válasz
  21. Kálmán

    Gyakorlom az irást és hallgatom a Cd-is. Csak nincs kivel gyakoroljam a beszédet.

    Válasz
  22. Mátrai Gábor

    Gyakorlok, csak most ebben a melegben kicsit lusta vagyok.
    Köszönöm szépen !

    Válasz
  23. Ruzsinszki Pál

    Keveset gyakorlok. Részben mert hosszú a munkaidőm, részben mert nincs akivel angolul
    beszéljek. Ha hallgatom a szöveget, a szavakból nem áll össze a tartalom úgy, mint ahogy
    a magyarban megszoktam. Nem tudom hogy amit én értek azt akarja e mondani az aki mondja.
    Bizonytalan vagyok emiatt.
    Üdvözlettel Pál

    Válasz
  24. Szalisznyo Mária

    Üdv.mindenkinek.! Én német nyelvterületen tartózkodom,csak az a gond,hogy körülöttem magyarul beszélnek! Nem panaszkodom, egyedül utazok, vásárolok, gyógyszertár,orvos , kórház , eddig nem volt gondom,ha valamit nem értettem, megkértem ,hogy lassabban beszéljünk.Eddig csak pozitív segítséget kaptam,de van mit tanulni még sok!!! Jó lenne egy olyan közeg ahol csak németül beszélnek.Nemet adást nézek, vizuális broblemam nincs,csak sajnos a kiejtés, és még mindig a beszélgetés a gondom! Kitartást, és kellemes nyarat kívánok mindenkinek! Sz.Maria

    Válasz
  25. Balogh Ágnes

    Sajnos csak a cd_ét tudom halgatmi’mert nemlátok rendesen. Pár perc után egybefojnak a betük.

    Válasz
  26. juhaszjoszef

    Tőbbnyire mindent megértek csak beszélni nem akar menni kiejtési zavarban vagyok!

    Válasz
  27. Gaál Andor

    Időm van,tehát általában naponta foglalkozom az angollal Miután a „Buldózer angoltanfolyam kezdőknek”c.könyveket lényegében átvettem 1 év alatt,most kizárólag a CD-k azon részét hallgatom,ahol nincs magyar forditás Nekem is a hallott szöveg megértése a legnagyobb problémám.Ezen a téren még nagyon kezdeti stádiumban vagyok.
    Annak ellenére,hogy a könyveket átvettem-minden bizonnyal a korom miatt -nagyon sok szó nem rögződik
    A CD-ken a szavak ejtése jó lenne,ha lassubb lenne,talán ily módon a mondatokat jobban meg tudnám érteni.
    Nekem sincs partnerom,akivel esetleg az angolt gyakorolhatnám.Kizárólag a tananyagra,azaz a CD-re szoritkozom..

    Válasz
    1. IRINA

      koszonom hogy megosztotta velem ezt a kis tortenetet es hogy erdeklodik hogy haladok az igazsag hogy miota nem kapok ontol lecket nem is gyakorolok nem szeretnem reszletezni az okat koszonettel IRINA

  28. H. Csaba

    Sajnos rosszul hallok. A normál sebességű magyar beszédet megértem de a gyorsnak tűnő angolból szinte semmi nem jön át . A lassúból angolból legalább a negyede szót hallom bár nem értem de a szavak20-30 %-át vissza tudom mondani. Ezért hezitálok a vásárlással mert lehet hogy az én fizikai adottságaimmal csak kidobott pénz lenne és véges volta miatt szivesebben költeném a nyolc unokámra. Üdv, Csaba

    Válasz
  29. Kis Erzsébet

    Jaj, most nyáron keveset gyakorolok a könyvekből,befőzök, kertészkedem, de ma is eszmbe jutott,hogy 1 órát kellene gyakorolni. a Tv-ben a híreket angol nyelven is meghallgatom. A CD- k hallgatása nagyon hasznos !
    Szép nyarat ÖNNEK és CSALÁDJÁNAK! ÜDVÖZLETTEL: Erzsébet

    Válasz
  30. Feher Virag

    Kanadaban eltem itthon nincs kivel beszelni sajnos felejtem a nyelvet. Magyarok nem beszelnek nyelveket, mert nem tudjak itt kivel a beszedet folytatni.

    Válasz
  31. Kovácsné Katalin

    Tetszik a tananyag, számomra jól érthető a szöveg. A szorgalmam hagy egy kis kívánnivalót, de végig szeretném venni az anyagot.

    Válasz
  32. Csillag

    Igen pontosan itt van nekem is gondom. A hallással. nem tudom ismételni az elhangzott szót mondatot. Nem értem tisztán a szavakat. A fordítót szoktam használni és ott javítom a szöveget ha nem jó a mondat. A nyelvtan meg egyenesen pocsék. De nem adom fel. Megszólalni igaz nem tudok. Azaz rossz a kiejtés. Ilyenkor ki is nevetnek, de segítenek és mondatják vele. Csak kinek van ideje foglalkozni velem ( az ismerősökre gondoltam) Pont bele lett trafálva. Egyedül meg nagyon nehéz. üdv. Köszönöm az érdeklődést.

    Válasz
  33. Rozman Árpádné

    Az elo beszed ertes nehez es engem sem ertenek mindeg. Amerikaban voltam 3 hetet. Etteremben boldogultam csak sajnos sok nacio sokfajta kiejtes.
    Raadasul mire kitalalom mit kellene mondanom mar reg tul vagyunk rajta. Egyszoval nehez.

    Válasz
  34. Sinkó Klára

    A CD hallgatás nálam is nehezebben megy, most a ráfirdítható időm is kevesebb, de igyekszem tenni ellene, a saját érdekembe.

    Válasz
  35. Lakics Lné

    Nem megy jól a beszédértés és szeretném gyakorolni. Nem magnóról vagy CD-ről, hanem élő beszédben.
    Erre tudnak lehetőséget kínálni?

    Zita

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Természetesen igen.
      Erre vannak a nyelviskolánkban a nyelvtanfolyamok (Nyelvmester Nyelviskola).

    2. Mari

      Kedves Neményi úr! Teljesen egyetértek Önnel, én is a hallás utáni értéssel küszködöm, méghozzá most, a szabadság alatt itt, Ausztiában. Kutyasétáltatás közben gyakran szólnak hozzám és a nehéz tiroli tájszólás miatt sokszor nem értem, mit mondanak.Ha azt mondom, Ich verstehe nicht, néhányan elutasításnak veszik. Ezért megpróbálok többet beszélni és az általában „bejőn” és sikerélményt ad. Mégis:,mi a helyzet a dialektusokkal? Van, aki nem beszéli a standard nyelvet..

  36. Juhász Miklósné

    Magam részéről a passzív nyelvtudást igyekszem megszerezni, elsősorban olvasni szeretnék. Erre korom adhat magyarázatot, viszont az olvasással még sokat nyerhetek

    Válasz
    1. Olgi Kosdi

      Nekem a nyavtani rész nem megy. Ugy érzem ebből kevés a lecke ill. a tanulni való.Olg

  37. Ivett

    Nekem akár hányszor kezdtem el tanulni, csak az írást és a nyelvtant erőltették a tanárok.
    Nem volt sosem beszéd központú óra.
    Emiatt nem is értem, viszont remekül tudok ragozni…..

    Válasz
  38. dr.Gulyás Andrásné

    Filmeket szoktam angolul nézni, ill.hallgatni.Őszintén szólva nagyon keveset értek belőle,de a hangzás miatt jót tesz a fülemnek.Ha végképp nem értem,akkor meghallgatom magyarul is.Van egy ismerősöm, aki kicsit tud magyarul, vele próbálkozom megértetni magam.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Gyakorlás kérdése az egész.
      Ha sok filmet néz, egyre többet meg fog érteni belőlük.

  39. Feketéné Nagypàl Erzsébet Éva

    Hàt sajnos én is azzal foglalkozom jobban, ami könnyebben megy, hallàs utàn még nem annyira, az nehezebb. Az írott dolgokat jobban megértem, mégha nem is mindig könnyű.

    Válasz
  40. Tóth Csaba

    Én is így vagyok vele . A cd hallgatás nagyon kevés , de most hogy elolvastam a tanár úr levelét azt hiszem változni fog . Egyébbként nagyon jók a leckék nagyon örülök ennek a lehetőségnek hiszen szerintem egyedül álló ez a módszer az angol elsajátításához .

    Válasz
  41. Schön Károlyné

    Igen a hallás utáni értés a mindennapokban a legfontosabb, ezt kell többet gyakorolni.
    Hasonló, mint a zenetanulás ! Egy hallás után helyesen megértett mondat olyan érzést kelt, mint egy
    összhangzattan példa felismerése és fokszámokkal megnevezése. Köszönjük a sok segítséget !
    Egy zenetanár

    Válasz
  42. szendi margit

    sajna en nem kapom a leckeket es ha ujra fel akarok iratkozni nem engedi,szoval nemtudok hazza szolni

    Válasz
    1. Bódis Katalin

      Szia kedves Szendi Margit !
      Mégis sikerült hozzászólnod. Nem egészen értem, bocs, hogy történhetett ez ?
      Tényleg nem kötekedni szeretnék, csak nem értem.

    1. Stampf Edit

      Sajnos most kényszerű szünetet kell tartanom unokafelvigyázás miatt. A gyakorlás csak az élő beszéd hallgatása és az abba való minimális bekapcsolódás módján történik. A tanács hasznos, majd ősztől alkalmazom.

    2. Silye lbolya

      Azt hiszem hogy azt is gyakorolom amire szükségem van .Sokat olvasok könyvet, ujságot, sokat hallgatom az angol nyelvü TV csatornákat.Ez nem könnyű mindent megérteni.De kinozom magam mig el nem fáradok fogyelni.Ez elég változatos téma.
      Köszönöm kérdését,
      Üdvözlettel Ibolya,

    3. Judit

      Én sokat olvasok német könyvet tévét nézek rádiót hallgatok ,amit nem értek megszoktam nézni a szótárt!Remélem jól csinálom!

    4. Szijj Istvánné Edit

      Kedves Neményi Ur!
      Köszönöm érdeklődését- Én mostanában azt a részt gyakorlom németből, ami a munkámmal kapcsolatos. Nyáron sok a német és osztrák vendégem,velük próbálom megértetni magam, és megérteni, amit Ők mondanak. Ezért is ujitom fel a fiatalkoromban elsajátitott német tudásomat. Az is igaz, hogy nyári időszakban kevés időm jut a tanulásra, de majd télen megpróbálom bepótolni! Az Ön módszerével nagyon könnyü a tanulás még egy magamfajta idősebb embernek is. Köszönöm a segitségét!
      Üdvözlettel: Szijjné Edit

    5. marsi zoltan

      Sajnos gyengen megy..keveset gyakorlok!!!!
      ÜDV; MARSI ZOLZÁN.

    6. Tercz Klàra Mària

      Köszönöm a kèrdèsèt ezzel ràvezetett arra,hogy a hiànyossàgaimat gyakoroljam. Szeretek hallàsbol gyakorolni ahol azonnal a magyar jelentèse is van ès el is olvashatom. Köszönöm a sok hasznos tanàcsait ès folyamatos leveleit amik mèg jobban motivàlnak.

    7. Ilona

      Tisztelt Neményi úr!
      Nagyon örültem a nyelvleckének,de csak 2 alkalommal kaptam 28-29.-én.Ma már nincsen közölve lecke.
      Szeretném folytatni,várom a következő leckéket.
      Tisztelettel Ilona.