Tanulságos beszélgetést folytattam a minap egyik kedves tanulónkkal. Elmesélte nekem, hogy minden nap foglalkozik az angollal minimum fél órát. Mégis nehezen érti a hallott szöveget.
Megkérdeztem tőle, hogyan tanul.Elárulta, hogy a könyv és a munkafüzet írásbeli feladatait szokta kitölteni, ami egész könnyen megy.
A magnó- cd hallgatást hogyan gyakorolja? – kérdeztem.
Azt sehogy, mert az nehezen megy. – válaszolta.
Erről nekem az a vicc jut az eszembe, amikor a rendőr este keresi a kulcsát az utcán a lámpa alatt, és egy segítőkész járókelőnek elárulja, hogy tulajdonképpen pár méterrel arrébb ejtette el, de eljött onnan, mert ott sötét van, a világító lámpa alatt viszont jól lát…
Mindannyian azt a területet szeretjük erősíteni, ami jól megy, ahol sikerélményünk is akad. Ez teljesen érthető. Jelen esetben tanulónk például az írásbeli gyakorlatokkal motiválja magát. Ezt megelőzően azonban a szöveghallgatásra is kell fordítani egy félórát, mert az megy nehezen, és csak így tudja fejleszteni.
Eleinte kínlódásnak érzi az ember, de ahogy telnek a napok, hetek, úgy megy ez is egyre könnyebben.
Amikor megküzdött egy nehézséget okozó feladattípussal, mint például a magnóhallgatással, foglalkozzon 5 percet a kedvenc területével is, és élvezze, hogy mennyivel könnyebben megy. Így a motivációját is fenn tudja tartani, meg ott is halad, ahol a leginkább szüksége van rá.
Ön azt gyakorolja, amire szüksége van?
Ahol a leginkább le van maradva?
Vagy éppen azt, ami a legjobban megy?
Véleménye fontos számomra, kérem írja meg itt, a blogon!
Tisztelt Neményi Úr!
Ma okt.20.-a van és rendben megkaptam az angol és az olasz BULLDOZER nyelvi könyveket a CD lemezekkel együtt. Őszintén, nagyon örülök neki , feleségemmel együtt az olasz nyelvet fogjuk tanulni.
Az Ön segítségével tényleg könnyebb lesz a megszólalás lehetőségét elnyerni, nagyon praktikus témaköröket gyűjtött össze. Főleg a kiejtés fonetikus leírása segít sokat, ha pedig igényes is akarok lenni, akkor előkeresek iskolai nyelvtani könyveket.
Kíváncsiságból kértem Öntől az orosz és a francia anyag megtekintését, mert gimnáziumban ezeket tanultam. Még lehet, hogy ezeket is kérni fogom.
Olvasva az előttem szólók véleményét ,gratulálok a nagyszerű vállalkozásához, sok sikert, gyarapodást kívánok. (a kassza sikert mutasson)
Köszönettel: Uhrin Lajos
Tisztelt Neményi Úr!
Nagyon megörültem amikor rátaláltam az interneten az Ön nyelviskolájára.
Rendre megkaptam az ingyenes angol nyelvleckéket -amiket köszönök- és ezek hatására megrendeltem az angol Buldózer anyagot 2 kötetben, amit október közepére kértem kézbesíteni.
Közben szükségét éreztem, hogy -olasz honba elkerült családtagom barátjával is szót tudjak váltani- jelentkezzem Önnél az olasz nyelvi tanulásra is. Már megkaptam az első ingyenes leckét, -köszönöm!!!
Kérem, szíveskedjen soron kívül elküldeni az olasz nyelvi tananyag katalógusát megtekintés miatt.
Gondolva egy olasz Buldózer tipusú anyagra.
Köszönettel: Uhrin Lajos
Kedves András!
Nekem a szövegértés nagyon nehéz.Most voltak No.-ból vendégeim de ugy érzem semmit nem értek abból amit mondanak.A Bulldózer anyagot megvettem mindet.A példa szövegen átrágtam magam le is irtam de valahogy a szövegben lévő uj szavak nem maradnak meg.Beszélnem is nagyon nehéz.A ragozást szerintem jól tudom.Igyekszem a CD-ket is szinte napi szinten meghallgatni legalább egyszer de ugy érzem nem igazán értem.Örülök,hogy érdeklődött a tanulásom iránt,azért nem adom fel.Sokszor ha egyedűl vagyok azon gondolkodom mit hogyan kellene mondanom ha meg kellene szólalnom.Nekem nagyon nehéz az értés is de ha beszélnem kell leblokkolok.Nem jutnak a megfelelő szavak eszembe.
Az email-ben küldött leckéit is nagyon köszönöm.
Üdvözlettel
Eszter
Kedves Eszter!
A cd segítségével tanulja meg kívülről a mondatokat!
Mondja el a cd után, először mondatonként, amit meghallgatott.
Sokat irok és hangosan olvasok angolul,valamint az Ön utasitása szerint használom aCD-ket.
Ennyi az egész.Két hete voltam görögországban ahol jól ment az angol!
Sokat köszönhetek Önnek.
Kedves Rudolf!
Gratulálok!
Kedves Andras!
Ezzel En is igy vagyok hogy a feladvanyok azok mennek csak amikor elkezdenek flyamatosan beszelni akkor jon a kaosz sokszor nalam .ezert ha lehetne hallgatni leckeket vagx szoveget erteni valamilyen formaban az nekem nagy segitseg lenne.koszonom !
Dr.Kiss Mihályné . Kedves Neményi András úr ! Nincs semmi probléma ha eleget tudok gyakorolni. Szeretném folytatni, a jövőben lesz több időm és nem utazom több hétre. el. Köszönöm érdeklődését! Most értem haza éppen ezért nem tudtam korábban reagálni a leveleire. Lemásoltam minden leckét és viszem magammal hogy minden szabad percet kihasználjak,mert nagyon szeretnék megtanulni angolul. Sajnos ez idős korban már nehezebb,,de nem adom fel!
A nyelvet szerintem csak élő beszédgyakorlattal lehet megtanulni.
Kell a nyelvtani alapok tudása is. Különben annyira gátlásos az ember a bizonytalanságtól, hogy csak utánzással nem megy. Kisgyerekeknek biztosan igen.
Én a német kőkemény nyelvtani alapjait hajdan a gimnáziumban tanultam meg, elég jó jó szókincset is.
Aztán mukkanni sem tudtam, ha kérdeztek. / Memoritert tanultunk, az ment, de az kevés./
Aztán jött egy kényszer helyzet, csak én tudtam németül holland-német társaságban. Nem volt mese! Először izzadtam, tőmondatokban szólaltam meg, aztán egyre bátrabban.
Észrevettem, hogy a hollandok is vétenek nyelvtani hibákat, de mondják, amit akarnak, és megérti az ember, így bátorodtam fel én is.
Kb. 1 hónap múlva egészen jól elbeszélgettünk, biztosan sok nyelvtani hibával, de nem érdekelt már annyira. Mégis biztonságot adott, ad, hogy tudom a nyelvtant, kis ismétléssel még mellékmondat rövidítés szintjén is.
A sok összetett igeragozásnál már néha megrekedek, hogy feltételes is, jövő is, segédige is, akkor most hogy is van a sorrend, de megyeget. Ismétlés kell, anélkül rövid időn belül homály és bizonytalanság alakul ki.
Ehhez nagyon jó a könnyű történetet tartalmazó novella v. regény olvasása.
Viccgyűjteményt is szeretem. A német barátaim hoztak ilyet valamikor, többször is jó olvasgatni.
Az ismeretlen fordulatokban segít a szövegkörnyezet.
A tv-ben viszont olyan gyorsan hadarnak, hogy alig értem meg. Még a tanfolyamos kis hölgy is összemossa,elharapja a szavak végét, szóval ott kellene élni valameddig a tökéletesebb tudáshoz.
Angollal most barátkozom, fiatalon 2 évig tanultam, de hol van az már?
Akkor könnyen ment, most nagy ellenség már a felejtés. Többször, sőt sokszor kell ismételni, hogy megmaradjon az anyag.
A z Ön által küldött anyagok tökéletesek, gyakorlatiasak, nekem valók. Köszönöm nagyon.
Nekem nagyon tetszik ez a módszer. A CD meg a könyv szuper. A számokat sokat gyakorolom, felveszem hangrögzítőre a saját beszèdemet Lassan haladok.Kitaláltam, hogy játszom a németnek tünőt itt Budapesten. Nagyon udvarias mindenki a boltokban.Zseniális ez a módszer. Meg leírom a kèsz mondatokat.
Kedves Ildikó!
Tetszik, ahogy gyakorol!
András
Én a nyelvtanulásnál a legtermészetesebb utat választottam, nevezetesen a gyermekek módszerét alkalmazom ! A CD meghallgatása számomra azért nagyon fontos , mert ez adja az alapot a helyes kiejtéshez ( a cseperedő gyermek számára a szülők, a testvérek, vagyis az őket körülvevő környezet ráhatása biztosítja a helyes értelmezést és a helyes kiejtést ) !
Üdvözlettel :
Antal
Tisztelt Neményi Úr!
Köszönöm a tanácsokat és az érdeklődést. Az új leckét CD hallgatással kezdem, amitől nem leszek lelkes, mert nem nagyon értem. Utána hallgatom a leckét és olvasom hozzá a szöveget. Ezt addig teszem, amíg megértem végre a magnót. A Buldózer 2 kb harmadánál tartok. Nem megy gyorsan (64 éves vagyok, dolgozom és folyamatosan unokázom, így a napi fél óra nem mindig jön össze).
Az lenne a kérdésem, hogy tud-e ajánlani olyan tanfolyamot, ahol az Ön módszerével tanítanak?
Üdvözlettel:RÁ
Kedves Ágnes!
Melyik városban lakik?
Kedves András
Sajnos mostanában nagyon kevés időm volt gyakorolni, mert rengeteg gondom volt. Erről írtam is Önnek egyszer hogy ebben a korban már sajnos nagyon nehéz erre rendszeresen időt szánni , egyszerűen kikeszitik az embert a bajok, meg az emiatti sok idegeskedes ,de köszönöm érdeklődéset megpróbálom pótolni az elmaradasom. Tisztelettel
Kedves András!
Köszönöm a 2 leckét amit kaptam. Nagyon könnyen lehet igy haladni,de érdeklődöm hogyan tudom ezt folytatni mert több nem jön.
Köszönöm mihamarabbi vaszát.
Tisztelt Neményi Úr!
Két alkalommal kíváncsiságból hallgattam bele a CD-be , majd tudatosan félre tettem. Úgy ítéltem meg, hogy akkor van értelme hallgatni, ha minden szót „csípőből vágom” németül.Különben sem túl könnyű megérteni a szöveget, -de ha a szavakat sem ismerem, akkor „elvész a fonál”.Különben németről magyarra az első kötetből nem lehet „megfogni”,–magyarról németre inkább. A második kötetet is olvasgatom „pihentetésként” ill. kíváncsiságból. Célom csupán ebben a korban csak annyi, hogy hobby-ból komolyan veszem a németet és ígérem „nem fogok elveszni”
Kedves György!
Én ezt fordítva gondolom.
Sokat kell a cd-ket hallgatni, és majd „megtalálja a fonalat”, vagyis meg fogja érteni a szöveget, ha sokat hallgatja.
Tisztelt Neményi András!
Három fontos kérdésre vár választ tőlem. Egyikre se tudok elfogadhatóan felelni, bár mint volt nyelvszakos tanár tudom, hogy ez nem szép dolog. Az Öntől kapott nyelvleckéket tudásom frissen tartására használom. Az elmúlt 30 évben könnyű helyzetben voltam, mert szomszédunkban egy magyar-német házaspár élt, s a német hölgy az év nagy részét Magyarországon töltötte, így napi szinten volt lehetőségem gyakorolni minden élethelyzetben – kórházi műtét, szakrendelők, piac, bevásárlás….
Nyaranta egy hónapot náluk töltöttem Németországban, egy 600 lelkes hegyi faluban, ami egy síparadicsom. Már az első hét után úgy kezeltek az ott lakók, mint akit évek óta ismernek.
A következő évben a pékség tulajdonosa (kb. 70 éves hölgy) úgy fogadott az első vásárláskor: „Kisfiam, újra itt?” S mindezt a nyelvtudásnak köszönhettem.
További munkájához sikereket, nálam „szorgalmasabb” tanítványokat kívánva üdvözlettel: Molnár Lajos
Nyelvet fél órán át kellene hallgatni naponta. Nekem mindig a hallás utáni megértés a gyengém. Mivel szeretek olvasni és a nyelvtant sem akarom elfelejteni, ezeket naponta gyakorlom. Angol kifejezéseket naponta tanulok szókártyákról. Hallgatni többet kellene mindegyik nyelvből, mert hiába sikerélmény egy könyv elolvasása, cikk megértése, ha a hallás utáni szövegértés nem megy. Ilyenkor, nyáron minden alkalmat igyekszem megragadni a nyelvtanulásra, mert nekem év közben jut rá kevesebb időm.
Kedves András,
nemrég jöttem meg Franciaországból. Előtte elég sokat hallgattam a francia kezdő CD-ket, de – mint már írtam – haladó szintű is jól jött volna.
Igaz, hogy nem sokat tudtam használni a francia nyelvet, mert már érkezésemkor egy eszperantó nyelvtanár kolléganő fogadott, együtt mentünk a tanfolyam színhelyére, a Baugé nevű városka melletti Grésillonba, ahol eszperantó nyelvtanfolyamot vezettem, valamint – zenetanár is lévén – zenei programot is tartottam, ahol viszont nem-eszperantista franciák is részt vettek, velük tanfolyamon kívül is több-kevesebb sikerrel kommunikáltam. A kurzus után ismét eszperantisták vendégeként időztem az országban, viszont francia nyelvű filmeket néztünk DVD-n, és meglehetősen elbizonytalanodtam. (Ezért nem örülök a szinkronizált filmeknek.) Következésképpen:
Kedves András, várom a középfokú francia anyagot.
További szép nyarat kívánok:
Mézes Gyöngyi
zenetanár, eszperantó nyelvtanár
Kedves András!
Én végigolvastam a Bulldózer könyveket,igaz csak egyszer,hogy meismerjem a tartalmukat.Csodálatos ez a találmány így! Gimnáziumban rengeteget gyakoroltuk a kiejtést,tanultuk a fonetikát.Most látom,hogy nagyon hasznos volt az a munka, mert úgy maradtak meg a szavak az emlékezetemben ahogy Ön is leírja a kiejtésüket.Ez nagyon megkönnyíti a további tanulást,nem kell szótárt használni és mégis jó.Csodálom a munkáját és élvezettel tanulok.Az új szavakat most is a cetlizés módszerrel tanulom,egy szót annyiszor írok le egy sorba ahányszor kifér.Közben hangosan mondom a kiejtés szerint.Nagyon tetszik a javaslata ami a zenehallgatásra-angol szöveg megtanulására vonatkozik.Most ezt csinálom,szórakozva tanulok mondatokat.Nagyon szeretem a zenét is, ezért ez dupla élményt jelent nekem. Köszönöm Önnek! Természetesen visszatérek a témakörök tanulására.A beszélgetést ahol tudom,igyekszem gyakorolni.
További sikeres oktatást, sok érdeklődő és szorgalmas tanulót kívánok Önnek! Üdvözlettel:Farkas Imréné Éva.
Kedves András!
Becsülöm újszerű munkáját tisztelem hozzáállását. Köszönöm, hogy ösztönöz és lehetővé tette és teszi az
újszerű nyelvtanulást. Illetve annak ízlelő gyakorlását.
Jó eredményt és megérdemelt örömöket kívánok a további munkájában.
A cd-s párbeszéd segítene gondolom.
Nehézségem van az értéssel meg a beszéddel a többi megy
Hol vegyek cd-t
sebi
Kedves László!
Milyen nyelvű cd-t szeretne venni?
Írja meg az ügyfélszolgálatomnak e-mail-ben.
Üdv,
András
Kedves András !
Sajnos én is abba a hibába estem , hogy csak a munkafüzetre fordítottam az energiámat , és nem
párhuzamosan a CD hallgatással .Mikor a munkafüzet van a kezemben minden jónak és érthetőnek tűnik.
de ha nincs a kezemben, sokkal kevesebbet értek meg, .
Biztosan Én sem úgy tanulok mint ahogy kellene , az is probléma nálam , hogy nincs kivel gyakoroljak .
Üdvözlettel :
Pappné Csepreghy Margit
Kedves András !
Szoktam hallgatni az Ön által küldött CD-t , kb.90 %-ban értem a szöveget, viszont ha fimet nézek ott nehezebben értem, különösen ha zenei aláfestés is van, bár ez a magyar szinkronizált filmeknél is zavar.Mert ahol izgalmasabb egy film ott a zene is hangosabb.
Tanultam régebben is németet, de az Ön által kidolgozott tananyag nekem sokkal szimpatikusabb mint a régiek, könnyebben elsajátítható.
Nem valószínű, hogy fogok menni külföldre, nem azért tanulom a németet, csupán az agyam karbantartása végett, mivel már idős vagyok.
Üdvözlettel:
Dr. Apró Ferencné
Az írott szöveggel nincs különösebb problémám, viszont a beszéd megértésével annál több. Hiába hallgatom a CD-ket és az angol nyelvű mindenféle műsorokat a szavakat nem értem meg, nem is maradnak meg az agyamban. Lehet hogy lassan forog az agyam de a beszélt angol szöveget nem tudom megérteni, mire felfognám hogy miről beszélnek addigra már teljesen másról van szó. Sajnos nincs senki akivel tudnám esetleg gyakorolni a beszédet. Pedig a legnagyobb vágyam az hogy a beszélt angolt is megértsem végre már.
Kedves Tibor!
Én is átéltem ezt a problémát.
Gyakorlással és türelemmel lehet csak túljutni rajta.
Sok gyakorlás, sok türelem szükséges.
Üdv,
András