Min múlik leginkább a nyelvtanulás sikeressége? Emeljek ki egyetlen tényezőt?

Édesanyámmal beszélgettem tegnap, aki már elmúlt 81 éves. Megmutattam neki az új könyvemet, amit éppen most írok. Belenézett, majd azt kérdezte, hogy szerintem mi az, amin leginkább múlik a nyelvtanulás sikeressége. Azt kérdezte, hogy ha egyetlen dolgot kellene megemlítenem, akkor mi lenne az?

Nos, szerintem, ha csak egy dolgot kell kiemelnem, akkor az a legfontosabb, hogy:

Azt gyakorolja, ami NEM megy! Ne azt, ami jól megy!

Teljesen érthető, hogy szívesebben végzünk olyan gyakorlatokat, feladattípusokat, amelyek könnyen mennek. Ezek így sikerélményt adnak, ráadásul kevesebb energia befektetést igényelnek.

Csakhogy, a tudásunk akkor fejlődik igazán, ha azt gyakoroljuk, ami nehezen megy. Sokkal fárasztóbb azzal foglalkozni, ami nehezen megy, vagy egyáltalán nem megy, de lényegesen hasznosabb.

Mondok rögtön egy példát erre.
Egyik tanulónk mesélte, hogy amikor a munkafüzetben kell megoldania a feladatokat, azok jól mennek, de a hallott szöveget nehezen érti, hiába gyakorol otthon sokat. Megkérdeztem, hogyan gyakorol otthon?

Ő ekkor elmesélte, hogy előveszi a munkafüzetét, és végzi szépen sorban az írásbeli feladatokat, azt remélve, hogy ez fejleszti a tudását annyira, hogy egyszer majd megérti a hallott szöveget is.
És a hallás utáni értést hogyan gyakorolja?
Azt sehogy, mert az nehezen megy.

Na itt a probléma!

Valóban, ha valakinek a hallás utáni szövegértés megy nehezen, az hiába gyakorolja szorgalmasan a nyelvtani teszteket heteken át, nem javul tőle a hallott szövegértési képessége.

Egyetértünk? Érdekel a véleménye! Kérem, írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

302 hozzászólás a(z) “Min múlik leginkább a nyelvtanulás sikeressége? Emeljek ki egyetlen tényezőt?” bejegyzéshez

  1. AvatarNagy József

    Tisztelt Neményi Úr!
    Való igaz, hogy a hallott szöveg megértés fontos és ezt kellene gyakorolnom! Amikor a kérdésemre kapom a választ, csak lassan később ugranak be a szavak jelentései.
    Üdvözlettel:
    Nagy J.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves József!

      Sok angol szöveget kell hallgatni, és akkor menni fog.

  2. AvatarMoldován oszkår

    Ha nekem az anyanyelv él is probla a hallás. Alapú szövegetés ,mit tegyek? Plussz diszlekszoa.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Oszkár!

      Ebben nem tudok segíteni, javaslom, forduljon szakorvoshoz.

  3. AvatarKern Lászlóné

    Tisztelt Neményi Úr!
    Nekem a szótanulás a megszokott sorrendben megy flottúl,de már eltérve a sorrendtől már sokszor nem tudom a szót. Hallom a TV-ben tudom ,hogy ismernem kéne a szót,de mire eszembe jut,már a többire nem tudok odafigyelni.Ha írva látom a szöveget/pl.Repülőtér/ minden szót ismerek,de de nem áll össze mit akar pontosan.
    Tisztelettel:Kern Lászlóné

    Válasz
  4. AvatarDr. Sztankaninecz Katalin

    Tisztelt Neményi András tanár úr! Szeretném az angol nyelv tanulásomat folytatni, beszédet gyakorolni. Részemre ennek alkalmas időpontjai a következők: Hétfő, Szerda, Péntek, délelőtt 10 órától. Előre is köszönöm.

    Válasz
  5. AvatarDr ács Miklós

    Tiszteletem most kórházban vagyok sok szabad időm van ksphatnek több leckét

    Válasz
  6. Avatardr tóth andrás

    Én a hangossan kimondott mondatok hive vagyok. Az új témát rövid mondatok formájában mondom ki jelen, jövö és múlt idöben. Jó ha legalább ketten vagyunk,vagy egy kis csoportban.De minden tanulónak van,vagy lehet egyéni módszere ami sikeressé teheti a nyelvtanulását

    Válasz
  7. AvatarÉVA

    Nagyon nehéz a beszédet megérteni, Az ORF 2-n a Die Millionenshow-t szoktam nézni, de az írott szövegből akkor êrtek többet, ha lassú a versenyző.Sajnos Németországból nincs közvetítés az én TV- men. Üdvözlettel Êva

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Éva!

      Eleinte nézzen meséket, reklámokat szerintem.

  8. AvatarRita

    Üdvözlöm András!!
    Szerintem ha helytelen kiejtessel tanul meg valaki valamit, annak nem fog mukodni a nyelv hasznalata. Amit valljunk be a nemet nyelv : nemcsak nehez, de furcsa ragozasai is eleg osszetett fealdat. Nem bemagolni kell! Hanem erteni! Ezert kitartonak kell lenni!

    Válasz
  9. AvatarSzekely Margit

    Kedves Andras!
    Egyet ertek a velemenyevel,a nehezebb kifejezesek,mondatok gyakorlasa barmennyire is nehez,de fontos ,a fejlodes a haladas erdekeben.Amit nagyon fontosnak tartok az a kitartas,nem szabad abbahagyni es lemondani.
    Nagyon fontos lenne a beszelgetes ,csak nem biztos hogy van lehetoseg ra.Minden esetre hangosan kell mondani a szoveget,fontos hogy hallja is az ember Koszonom ,hogy uzeneteivel ,jelentkezesevel nem feledkezik meg rolam.
    Ha lehetoseg van ra ,meg szeretnek leckeket kapni.
    Tisztelettel Szekely Margit

    Válasz
  10. AvatarSzekely Margit

    Kedves Andras!
    Egyet ertek a velemenyevel,a nehezebb kifejezesek,mondatok gyakorlasa barmennyire is nehez,de fontos ,a fejlodes a haladas erdekeben.Amit nagyon fontosnak tartok az a kitartas,nem szabad abbahagyni es lemondani.
    Nagyon fontos lenne a beszelgetes ,csak nem biztos hogy van lehetoseg ra.Minden esetre hangosan kell mondani a szoveget,fontos hogy hallja is az ember.
    Ha lehetoseg van ra ,meg szeretnek leckeket kapni.
    Tisztelettel Szekely Margit

    Válasz
  11. AvatarBéla

    Kedves András !
    Szerintem a nyelvtanulásban a szövegértés a legnehezebb terület, ami nem csak szorgalmon, kitartáson, hozzáálláson, hanem képességen, “halláson” is múlik. Nekem pl. rossz a hallásom zeneileg és nyelvtanulásilag is. Ugyanakkor a hallás fejleszthető újabb szavak, kifejezések megtanulásával, mert ezáltal válik felismerhetővé a hallott szöveg. Előfordul pl., hogy egy mondatból 1 szót értek, 1 szóban bizonytalan vagyok, egy harmadikat meg abszolút nem értem. Ha megtanulom, megismerem a bizonytalan szót, a harmadikat már akár ki is találom, rá is jövök a jelentésére.
    Tehát szerintem a szavak, a nyelvtan tanulása és a szövegértés ilyen formán összefügg a nyelvtanulásban, de azt belátom, hogy a szövegértés a domináns. Nálam is azzal van a nagyobb baj.
    Üdvözlettel: Béla

    Válasz
  12. AvatarViszló Klára

    Tisztelt Neményi András!
    Nekem is a hallott szöveg értéssel van problémám! Ha egyszerübb mondatokkal látom leírva, akkor nagyjából értem.
    Nyugdíjas vagyok,-szerencsére nem anyagi okokból-, nagy multi élelmiszerkereskedelemben dolgozok 8 órában kasszásként
    ( nyugdíjba vonulásom előtt is mindig számokkal dolgoztam pénzügy, számvitel, utókalkuláció).Egyszerűen nagyon szeretek dolgozni, egészségem engedje és a munkahely foglalkoztasson.
    Nem szoktam betegeskedni, de ezt nagyon szerényen csöndesen írom!Viszont nagyon sokat dolgozom a kereskedelem ilyen.Viszont nagyon szépen köszönöm, hogy üzenetével és jelentkezésével nem feledkezik meg rólam.
    Tisztelettel: Viszló Klára.

    Válasz
  13. AvatarAndrasekné Deák Irén

    Nekem nagyon fontos a hangos tanulás és idegen nyelvnél a visszajelzés .Más tantárgyaknál is jobban megy a vízuális tanulás mintha csak magam csendességében tanulom a feladatot .Ezért,ha tehetem mindig hangosan tanulok.

    Válasz
  14. AvatarPölös Katalin

    Sajnos véletlenül kitöröltem az első nyelvleckét.
    Pont az alap szavak.
    Kérhetném újta?
    Kösuönöm.

    Válasz
  15. AvatarHorvát Pèter

    Tapasztalatból mondom , hogy akkor lehet megtanulni egy nyelvet ha olyan közegbe kerülünk ahol a saját nyelvünket nem is használhatjuk mert nem èrti senki . Az otthoni tanulás fèl siker.

    Válasz
  16. AvatarBábel Józsefné

    Üdvözlöm!
    Azt gyakorolja ami nem megy, előbb-utóbb biztos menni fog.

    Üdvözlettel:
    Judit

    Válasz
  17. AvatarMolnár Józsefné

    T. Neményi Úr!
    Egyetértek Önnel! Valóban, sokkal inkább foglalkozunk azzal, amit már tudunk, megértünk a nyelvtanulásnál és az is igaz, (legalább is nálam), hogy a beszéd megértése nehezebben megy, úgy tűnik túl gyors, de tudom, hogy nálam van a hiba, én nem fogom fel elég gyorsan a beszélt szöveg értelmét, ami olvasás után sokkal könnyebb.
    Üdv.
    Molnárné

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Az a titka, hogy minden nap gyakorolja, kb. fél órát.

  18. AvatarTóth Ildikó

    Kedves András!

    A nyelv tanulásához elszántság, akarat, kitartás, szorgalom, bátorság szükséges. Még tanulom a felsoroltakat, van, ami hiányzik, de dolgozom rajta!

    Köszönöm a bátorítást, a küldött anyagokat!

    Tisztelettel: Tóth Ildikó

    Válasz
  19. AvatarLadányi Ildikó

    Tisztelt Tanár úr!
    Nekem nagyon tetszett a módszer és a küldött anyag. Szerintem a hangos tanulás sok mindenre a megoldás. Így nem ijed meg az ember a saját hangjától ha meg kell szólalni. Nálam ez bevált.
    Mégegyszer köszönöm a tanulási lehetőséget. Üdvözlöm Ladányi Ildikó

    Válasz
  20. AvatarEva Létaiová

    Szép jó napot kívánok!

    Ezúton szeretném Onnek megköszönni eddigi sikeres munkáját a nyelvtanulás közremüködésében, ezért is szeretném, hogyha továbbra is erre lehetőséget nyújtana.

    Kívánok Onnek sok sikert és jó egészséget .
    Tizstelettel:

    Létai Éva

    Válasz
  21. AvatarKaiser Miklós

    Kedves András! Szerintem a szorgalom, sokszor mondani a szavakat egyszerű mondatokat, rendszeres gyakorlás és egy jó tematika – segítő útmutató!+ motiváció! Üdv: Miklós

    Válasz
  22. AvatarPolgár József

    Tisztelt András!
    Egyetértek,azt kell sokat gyakorolni ami nehezen megy. Valaki motivált, nem lehet gond a gyakorlás.
    Kitartáson sok mulik. Nekem is nehezen megy a hallás utáni szövegértés. Ezért, amikor csak tehetem,angol szöveget hallgatok. Tapasztalom,ha lassan is, egyre több dolgot /szót,mondatot/ megértek. Nem szabad elkeseredni,ha valami nem sikerül egyből. Meg kell tanulni a csalódást,esetleges kudarcot is elviselni.
    Ma nem megy,akkor sem szabad feladni. Holnap folytatni kell!
    Üdvözlettel:
    Polgár József

    Válasz