Mikor érzi jól magát a nyelvtanuló?

Nekem az a tapasztalatom, hogy általában akkor érezzük jól magunkat a tanulás során (meg minden más területen is), amikor sikerélményben van részünk.

Például, ha megtanulunk valamit, akkor örülünk, amikor pedig kiderül, hogy ezt a gyakorlatban is tudjuk alkalmazni és használni, az még csodálatosabb érzés.

Vannak kisebb és nagyobb sikereink, és hajlamosak vagyunk a nagyokra koncentrálni. De a célunkhoz a kis rész-sikereken át vezet az út, ezért azoknak is örülni kellene.

Lehet egy nagy sikerélményre koncentrálni, például egy nyelvvizsga letételére. Az nagy dicsőség, viszont több év készülés után egyszer történik meg. És lehet sok kis apró sikerélményt szerezni, naponta akár többet is, például minden egyes megtanult mondatnak külön örülni.

Emlékszem, hogy milyen felemelő érzés volt kezdőként, ha a tévében megértettem egy filmből egy mondatot. Vagy amikor először sikerült megkérdeznem valamit egy külfölditől… és megértettem a válaszát! Ezek bizony mérföldkövek voltak.

A nyelvtudást sok mindenre lehet használni. Ha megyünk az utcán, és elolvasunk egy feliratot, amit megértünk, már az is siker.

Emlékszem, volt egy időszak, amikor kifejezetten kerestem a külföldiek társaságát, hogy kipróbáljam úgymond élesben, mennyit tudok… Eleinte meglepődtem, hogy értik a kérdéseim, és örültem, ha sikerült kibogozni a válaszukat. Ahogy telt-múlt az idő, persze egyre jobban sikerült. És ez jó hír!

Ha nincs is külföldi a közvetlen környezetünkben, egy kicsit kutakodva biztosan tud lehetőséget találni a gyakorlásra. Természetesen nem csak személyesen, hanem akár az internet segítségével.

Ön értékeli a kisebb sikereit is?
Kérem, írja meg a véleményét egy hozzászólásban!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Barna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

306 hozzászólás a(z) “Mikor érzi jól magát a nyelvtanuló?” bejegyzéshez

  1. Kőszegi Mária

    Tisztelt Neményi Úr! Természetesen örülök a kisebb sikereknek! Pl.: A múltkor a gyógyszertárban mögöttem egy férfi azt mondta egy nőnek, hogy: kí, kí. Megértettem, hogy a kulcsot kéri. Másik alkalommal a tévében ment egy film, és azt mondta benne az egyik szereplő, hogy: / drájving lájszönsz/. És megértettem, hogy a jogosítványt kéri. Ezeknek is örültem! De érzem, hogy még nagyon keveset tudok!

    Válasz
  2. Jávorházy Zsuzsanna

    Kedves András! Természetesen értékelem a kisebb sikereket is, hisz 42 évig óvónéni voltam! Személyesen nekem már az is siker, hogy itt a laptopomon megértem az angol szavakat… Naponta foglalkozom kb fél órát ezzel, de nyugdíjasként már bőven jut időm erre a „szórakozásra”…Köszönöm a sok-sok gyakorlási lehetőséget Önnek! Azt meg külön is, hogy fonetikusan is leírja a mondatokat! Ezzel megkönnyíti a dolgomat!

    Válasz
  3. judit

    Kedves Tanar Ur! Igen,egy elmeny az ha mar megertjuk ha hozzank szolnak idegen nyelven es ra adasul valaszolni is tudunk . van aki konnyebben tanul idegen nyelvet,masok nehezebben.A titok a kitarto munkaban rejlik.Es ez csak akkor lehetseges ha komoly az elhatarozasunk. De itt is minden siker elmenyben az ut az elmeny,mert tovabb tart

    Válasz
  4. K.Nikolett

    Kedves András!
    Az állandó rohanásban természetes, hogy minden lopott percben elsajátított új tudásnak -akár milyen apró előrelépés is- örülök. Sikerélményt ad az is, hogy ha a régebbi anyagokat ismétlem. Tanul-ismétel én ezt vallom.
    Az e-mailes anyagoknak külön örülök. Köszönöm!
    További sok sikert kívánok!

    Válasz
  5. Deák Ferenc

    Kedves Tanár Úr!
    A sikerélmény nekem is nagyon fontos, és motiváló! A nyelvkönyve egyes részeit lapozva egyre jobban visszajönnek azok a dolgok amit én régebben tanultam meg hasonlóképpen Angliában. Sajnos kevés az idő amit én személy szerint a gyakorlásra tudok fordítani, de gyorsan visszajönnek a dolgok és ez örömöt okoz.
    A Ön által kidolgozott tanulási szisztéma sokkal több időráfordítást kér mint amivel jelenleg rendelkezem, ez hamarosan változik, viszont az alapokkal jól boldogulok, a fejlődés nem annyira látványos, de nagyon régen hallott szavak és kifejezések is vissza tudnak térni a szövegkörnyezetbe, amelyeket saját magam illesztek be.
    Köszönöm a munkáját!

    Válasz
  6. Arany Zsolt

    Tisztelt Tanár Úr! Szerintem mindenki örul az apró sikereknek is. Természetesen én is. Rndszeresen olvasgatom az Ön remek angol szövegeit és a TV-ben a filmek feliratait általában megértem. Ön egy kiváló Professzor! Köszönöm, hogy bajlódik velünk! Őszinte hálával és izgalommal várom az Ön útmutatásait! Hálás köszönettel Arany Zsolt.

    Válasz
  7. Dènes Klára Borbála

    Nagyra èrtèkelem az apró sikereket is. Remèlem tavaszra már lesz időnk párommal tanulni. Mèg komoly felújítás előtt állunk.

    Válasz
  8. Gulyás Ferencné

    Értékesnek és hasznosnak tartom! Köszönöm szépen.a jó tanácsokat!

    Válasz
  9. Vanyó Imre

    Kedves András.
    Köszönöm az anyagokat melyeket rendszeresen megkapok. Kérdésem lenne, hogy kifejezetten számítógépes anyagok léteznek e Önnek ?. Engem érdekelne mert eléggé sötét részemre a szöveges része.
    Tisztelettel Vanyó Imre

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Imre!

      Nem értem. Mi az, amit sötétnek érez?

  10. Ligeti Ádám

    Kedves Tanár Úr!
    Teljesen egyetértek Önnel. De aki nincs megáldva olyan rendkívűli nyelvérzékkel mint Ön annak nehezen jön a sikerélmény. Nekem pl. az is gondot okoz, hogy valahogy szinten tartsam azt, amit tudok. Egyszer beültem egy sörözőbe Bécsben és szóba szerettem volna elegyedni az asztaltársammal. Most vagy ő nem tudott osztrák létére németül (ez ugye nem valószínű) vagy rólam kopott le a német tudásom, amit gimnáziumban tanultam 30 évvel annak előtte. Szóval siker helyett kudarc. De nem adtam fel, mert a franciával küszködök. Kevés rá a reményem, hogy a filmeket meg fogom érteni, mert a tanulás-feledés folyamatban az utóbbi áll jobban. Sajnos. Üdvözlettel. Ádám.

    Válasz
  11. Gabriella

    Kedves András!
    Nagyon szeretek öntől tanulni, annyira emberi annyira közvetlen jószívűen ,kedvesen ír.., hogy az pluszban meghozza az ember kedvét.
    Sehol az a rideg fagyos hangulat, ami 1..2.. nyelviskolában.
    Teljesen köznyelvű érthető, mégis sokatmondó és választékos. Nagyon köszönöm.
    Gabriella

    Válasz
  12. Belovainé Kis Zsuzsanna

    Kedves András!
    A Továbbiakban is Sok Siker Koronázza a Munkásságaidat.
    Köszönöm számomra a fáradozásod.
    Üdvözlettel : Belovainé

    Válasz
  13. Hodosi Elek

    Kedves András!
    Természetesen örülök a kisebb sikereknek is,sőt. Azt szoktam mondani, hogy az életben az apró örömök érnek a legtöbbet, mivel nagy öröm csak elég ritkán ér bennünket. A nyelvtanulással is így vagyok. A nyelvtanulásomat az úszótudományomhoz hasonlíthatnám: valahogyan fenn maradok a vízen, élvezem is, csak elég hamar kifulladok, hosszú távra még nem mernék elindulni. Lehet, hogy a légzéstechnikámon kellene javítani (?)
    Azt hiszem magamról már eleget írtam. Azt még elmondom, hogy már többszörös újrakezdő vagyok. Mindig mérges voltam magamra, amiért nem voltam képes még megtanulni egy idegen nyelvet sem. Időm lett volna rá (most 65 éves vagyok)
    Ez a bosszúság az utóbbi időben csak fokozódott bennem, és nagyon megörültem mikor találkoztam a buldózer nyelvkönyvével. Igazán jól eltalálta a hangvételét .Fogadja tiszteletemet azért a sok munkáért, amit belé fektetett! (őszintén szólva picit irigy is vagyok arra, hogy András ilyen sok nyelvet beszél ). No de azt gondolom, hogy az irigység még nem elegendő motiváció. Igyekszem javítani a légzéstechnikámon, hátha akkor kitartóbb úszó leszek.:-)
    Így az írásom végeztével kívánok minden jót a munkája folytatásához!
    Köszönettel! Hodosi Elek
    Kenderes,2023. január 26.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Köszönöm szépen!

      Mellesleg a tudásért meg kell dolgozni mindenkinek, nincs protekció, nem segítenek a jó kapcsolatok, csak a munka.

  14. Bicsanszkyj@eotvosoh.hu

    Kedves Tanár Úr!
    Küldöm
    Teljesen egyetértek mindazzal, amit ír.
    Az apró sikerek biztonságérzetet adnak. Megerősítenek, hogy jó úton járunk, a kitűzött cél felé haladunk.
    Tisztelettel:
    Bicsanszky József

    Válasz
  15. Gáspárné Magdi

    Szia András!
    Igen,nagyon értékelem és boldog vagyok a kis apró sikereimet!!!
    Nagyon boldog vagyok!Tovább inspirál!!
    Erőt ad a további teendőkhöz!!
    Magdi

    Válasz
  16. Kis Zoltán

    Nálam a nyelv tanulás egy lehetőség, egy „nyitott ajtó , amin keresztül beléphetek egy másik világba. Lassan lépegetek, de ennél nagyobb ambícióm nincs ezen a téren. Köszönöm szépen a részemre elküldött tananyagokat. Boldog új évet kívánok!

    Válasz
  17. Hettinger Lajos

    Igen,értékelem ,hiszen a kicsi sikerekből lesznek a nagy eredmények.Amit apránként építünk fel az hosszútávon is stabil marad.A kitartás az nagyon fontos az életben. Tisztelettel Lajos.

    Válasz
  18. Kaszásné Huszár Éva

    Kedves András.

    Igen értékelem a kisebb nyelvi sikereimet is. Pl. külföldi nyaralásaim során többnyire megértetem magam.
    Köszönöm a segitségét.

    Üdv Kaszás Éva

    Válasz
  19. Tóth Margit

    Tisztelt Tanár Úr! Így igaz, a kis lépéseket is figyelni kell. Azokat is be kell tervezni és meg kell valósítani. Csak így lehet előre haladni. Sajnos az én elmúlt évem túl zsúfolt volt. Nagyon remélem, hogy idén jobban előrehaladok a tanulással. Az Ön kiadványainak hála minden eszközöm megvan hozzá. Köszönöm. Üdvözlettel: Margit

    Válasz
  20. Domokos Julianna

    Én is nagyon élveztem, ha pld. elmegyek az unokatestvéremhez Londonba és a közértben egyre több dolgot tudok megkérdezni önállóan. Már tudtam neki meglepetés vacsorát készíteni amikor dolgozott. Apróság, de nagy örömöt szépen vele.

    Válasz
  21. Kesztyűs Erika

    Nagyon jó érzés, amikor megértek egy egy mondatot és kezd összeállni, hogy miről szól a dal.

    Válasz
  22. Tóth István

    Kedves Tanár Úr!
    Én is osztom a véleményed, szerintem sok apró siker vezet végül az igazi sikerélményhez.
    Visszagondolva életem több mint 60 évére, úgy érzem azok az emberek érzik magukat elégedettnek, akik naponta megvívják a maguk harcát a kis sikeréért!
    Üdvözlettel T. I.

    Válasz
  23. Csatari Laszlone

    Kedves Neményi Úr!
    Mindennap reggel az angol tv t nézem. Vannak sikereim, kudarcaim.

    Köszönöm az érdeklődését.

    Válasz
  24. Kostenc József

    Igen én is nagyon örülök, ha egy filmben vagy egy dalban sikerül megértenem néhány szót vagy akár egy egész mondatot.

    Válasz
  25. Erős Peterne

    nekem van sikerélményem a problémám a szóösszetétel magyarul rakom össze a mondat szerkezetét angol szavakkal tehát az angol összerakása nem megy.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Ezért lenne jó, ha úgy tanulná az angolt, ahogy javasoltam, kész mondatokat tanuljon meg kívülről, ne szavakat külön-külön!

  26. János Kovács

    Természetesen örülök a legkisebb sikereknek is! Örülök a tan anyagoknak nagyon köszönöm !

    Válasz
  27. Ildikó

    Nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek sikerélmények mert hozzájárulnak a továbbfejlődéshez.

    Válasz
  28. Dezsi Erzsébet

    Én minden sikernek örülök.Most itt vagyok Münchenben és így lehet gyakorolni, élvezni amit az ember már tud. Köszönöm a segítséget.

    Válasz
  29. Hajósi Sándor Csaba

    Tisztel Tanár Úr!
    Nagy örömre szolgál a megküldött tananyag,szívesen használom.Nagyon jónak tartom, így a tanultakat fel tudom frissíteni.1997-98 -ig tanultam intenzíven angol nyelvet,de nem használtam rendszeresen . Mindenkinek ajánlom ezt a módszert ami megkönnyíti az adott idegen nyelv (angol,német,stb) elsajátítását.
    Tisztelettel: Hajósi Sándor Csaba.

    Válasz
  30. Benkő László

    Tisztelt Tanár úr ! Nagyon is természetesnek találom ,hogy az ember örvend minden sikernek,bármilyen kicsi legyen.A tegnap előtt olvastam egy német szöveget,kíváncsi voltam miről írnak.Elővettem a szótárt,lefordítottam és örvendtem,hogy sikerült.Nem ment túl gyorsan,de ment.Ha többször gyakorolnám,akkor jobban menne.Meglepődtem,hogy mennyire változtak a magyar helyesírási szabályok,mi nem így tanultuk,de ebbe is bele szokunk.Maradok tisztelettel Benkő László

    Válasz
  31. Fülep Judit

    Én mindig is tudtam és tudok a kis dolgoknak örülni. Mivel én dolgoztam vendéglátásban felszolgálóként, valamennyit azért kellett tudnom angolul. Nem ijeszt meg ha megállít egy külföldi és kérdez valamit, mert 2 lehetőség van vagy válaszolok ha tudom hogy merre kell menni oda amit kérdezett, vagy azt mondom sajnálom nem tudom. Ezek nem annyira nehezek. De abban egyet értek hogy nekem is könnyebb egy-egy mondatot megjegyeznem.

    Válasz
  32. Bende Ági

    Kedves Tanár Úr!
    Kérdésére válaszólva ,hogy értékelem e a kis sikereket? Persze , nekem az add lökést, siker élményt.
    Vólt rá példa pár évvel ezelőt a körúton megállitott egy külföldi túrista ,hogy hogy jut el az Operához és sikerült útba igazitani,büszke voltam magamra.Be vallom most egy kicsit bajba lennék. ugyanis egyéb családi okok miatt még mindig nem sikerült neki látni a tanulásnak . De dolgozom az ügyön.
    Hát ennyit a kis sikerek értékeléséről.
    Üdvözlettel Bende Ági

    Válasz
  33. Petróczki Jánosné

    A nyelvtanulást már feladtam, sok egyéb elfoglaltságom miatt, az egészségem is hagy feladatot, a kapacitás véges, van amiről le kell mondani. Köszönöm a sok segítségét, agitálást, hogy e ne hagyjam abba most nem
    bírok többet vállalni. Jó egészéget kívánok, sok-sok fiatal tanulót. Üdvözlettel: Petróczki Jánosné

    Válasz
  34. Cseri Katalin

    Kedves Neményi András!
    Értékelni tudom az apró lépéseket is, nem csak az angol tanulás terén. Ha a kertemben a paprika és paradicsom palánta fejlődik, majd szép termést hoz, nagyon örülök, mert tudom, hogy vegyszer mentes és jóízűen falatozom. A kis szobám ablakában az orchidea tavaly 2 virágot hozott, most már 7 virágja van és teljes pompában virít és én boldog vagyok. Mindez rendszerességet és kitartást igényel épp úgy, mint a nyelvtanulás. Ezúton is köszönöm az Ön segítségét , további jó egészséget a munkájához !

    Katalin

    Válasz
  35. Zakorné Posta Éva

    A siker mindenki számára fontos.
    Az apróbb dolgoknak is lehet örülni,
    mert csak így lehet előbbre jutni.
    Mindig egy kicsit tanulni aztán
    csak sikerül egyszer .

    Válasz
    1. Pálffy Andrásné

      Kedves András
      Többször próbálkoztam már, de mindíg elakadtam a kiejtés miatt, nem áll rá a nyelvem. Ezzel a fonetikus kiejtési módszerrel hátha nem megy el a kedvem, bár azt nem tudom, hogy hány leckét kaphatok így.
      Igyekezni fogok, hogy legalább az unokáknak néha beszólhassak. Nagyon irigylem öket. Ilyen módszerrel még nem találkoztam. Hátha sikerül egy keveset eltulajdonítani.
      Köszönöm

  36. Molnár Józsefné

    T. Neményi Úr!
    Szerintem is előre visznek az apró sikerélmények, ezt nagyon fontosnak tartom, hiszen inspirálólag hat ránk további siker eléréséhez.
    Üdv. Molnárné

    Válasz
  37. Mária

    Természetesen az idegennyelv minden lépése akármilyen is a tempó, kellemes és boldog érzést ad.

    Válasz
  38. Imre Oláh

    Igen is fontos a kis.siker.,nem beszélem,olyan a németet,de valakinek segítettem a biztonsitasat el intézni. Ő még németül tudott, de nekem ,aki nem mert meg szólalni ezen a nyelven félve hogy ki nevetik….Siker élmény volt..

    Válasz
  39. Luby Magdolna

    Kedves András!
    Igen nagyon értékelem a kis eredményt is!
    Amikor elkezdtem levelezni angol nyelvü ismerőseimmel nagyon örültem. amikor megértettem a mondatokat. Vagy amikor az angol nyelvü beszédet megértem.
    Igaz a mondás a kis dolgok visznek előre szerintem ez a nyelvtanuulásra is igaz
    Üdvözlettel

    Válasz