Melyik nyelvet a legkönnyebb megtanulni?

Készült egy felmérés arról, hogy mely nyelveket lehet a legrövidebb idő alatt megtanulni.

Ez alapján 4 kategóriába csoportosították a nyelveket…

Az 1. csoportban a leghamarabb elsajátítható nyelvek szerepelnek. Olyanok, amelyek megtanulásához a felmérést készítők szerint 24-30 hét elég, kb. 600-750 tanóra. Pl.: olasz, spanyol, dán, holland.

Az 2. csoportba sorolták be a németet, melyhez 36 hét szükséges, kb. 900 tanóra.

Az 3. csoportban (nehéz nyelvek) szerepel többek között a cseh, lengyel, magyar, finn, ukrán, orosz. Ezek elsajátításához a felmérést készítők véleménye szerint 44 hét kell, kb. 1100 tanóra.

A 4. csoportba sorolták a szupernehéz nyelveket: arab, japán, kínai, koreai. Ezekhez 88 hét szükséges, kb. 2200 tanóra.

A felmérés készítői abból indulnak ki, hogy azt a nyelvet lehet a legrövidebb időn belül megtanulni, amelyik a legjobban hasonlít az angolhoz. Szóval, ez a felmérés azokra vonatkozik, akik már beszélnek angolul.

Az nem kérdés, hogy első idegen nyelvként angolul kell megtanulni.

De mi legyen a második nyelv?

Egy kicsit elgondolkodtam ezen a felmérésen, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen mindegy, mert nem az számít, hogy melyik nyelvet lehet könnyen megtanulni, hanem az a lényeg, hogy melyikre van az embernek szüksége…

Szerintem a németre. Sokan az eszperantót választják, ami jól jöhet egy diploma kiadásához, de azért arra is kell tanulni, az eszperantó nyelvvizsgán is meg lehet bukni. Az első idegen nyelv elsajátítása után a második már mindenképpen könnyebben megy, vagyis az angol után azért sokkal könnyebb megtanulni németül. (Ez fordítva is igaz, a német után könnyebben megy az angol).

Ön mit gondol? Kérem, írja meg a véleményét egy hozzászólás formájában!

A felmérésről itt olvashat (angol nyelvű): https://www.state.gov/foreign-language-training/

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

387 hozzászólás a(z) “Melyik nyelvet a legkönnyebb megtanulni?” bejegyzéshez

  1. AvatarWagner Krisztina

    Kedves nyelvmester!Szerintem igaz amit leiirt e mailben.Elsonek a nemetet jelolnem meg.Azutan meg az angolt.Mivel csaladunkban ezt a kettot tettek kotelezove a suliban.Bar en elsore oroszt tanultam egy evet de nem igazan emlekszem ra.Aztan jott a nemet altalanos utan mar kozepiskolaban is.Az idegenforgalmi szak mar em jott be 5 nyelvvel.A harmadik helyet a spanyolnak adnam.A francia nehez nagyon azt semmikeppen.
    agyon..Es aztan hogy kinek mi…Esetleg meg az
    olasz lenne a negyedik utanna meg ami megy v amire szuksege van

    Válasz
  2. AvatarCsokina György

    Tisztelt Cím!
    Egyszer már írtam nyelvtanulás ügybe de semilyen válasz nem volt.
    1., A magyar lakosság szinte mindegyike négy évig tanulta az orosz nyelvet.
    2., Nagy százaléka /közép iskola/ plusz négy év orosz és négy évig egyébb más nyelvet.
    Ennek ellenére valóban elég kevesen beszélnek idegen nyelveket.
    Az arab országok jó részében hivatalosan van un. második nyelv amit a népesség jórésze beszéli. Jordánia esetében ez az angol. Egy országot nem lehet és fölösleges sokféle nyelvre tanítani. De egy kiválasztott idegen nyelvet mindenki számára ugy kezelni mint pl. matek, történelem stb. Egy nyelvet másfél-két év alatt elfogadható szinten meglehet tanulni. Számomra egy meglehetősen gazdag arab /Jordán/ ember mondta, ha két különböző anyanyelvü ember üzleti tárgyaláson az anyanyelvén akarja az bunkóság. Kell választani egy harmadik nyelvet amely mindkét fél számára tanult. Magyarországon de szinte Európában nagyon rossz az idegen nyelvhez való viszony, s az oktatás is rossz.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves György!

      Azért Hollandiában, Dániában, Svédországban elég jó a helyzet.

  3. AvatarKaszaky Éva

    Kedves András!
    10 évesen az angollal kezdtem a nyelvtanulást. Először magamtól, majd nyelvtanár segítségével. Rögtön Agatha Christi olvasásávak kezdtük, mert azt mondta Kláru néni,egy krimi végére mindenki kíváncsi és olvasás közben a nyelvtant is megtanuljuk. Az orosz következett, kötelező volt, de az anyanyelvi tanárunk,Galina néni olyan sok szépet mesélt szülőhazájáról, hogy azt is szívesen tanultam. Hollandul egy vizitúra apropóján kezdtem tanulni, szintén magamtól. Herald nyelvóráin tanultam meg a nyelvtant. Sok újságot olvastam,s ha kinn voltam Amsterdamban, egész nap szólt a rádió. Most németül kezdtem el tanulni, mert a húgomék kinn élnek. Két éve tanulok,sok mindent tudok,de nem beszélek.Azt hiszem ideje lesz elkezdenem olvasni.

    Válasz
  4. AvatarMotúz Ferenc

    Kedves András!
    Teljes mértékben egyetértek Önnel. A német nyelvvel úgy-ahogy boldogulok, ugyan van még sok tennivalóm, ami könnyebbség, hogy a leírt szöveg kiejtése nem okoz gondot. Ellenben az angol nyelvnél a kiejtés köszönő viszonyban sincs a leírt szöveggel. Sajnos még ott tartok, hogy az angol nekem “kínai”. Bíztatom magam, hogy “fog ez menni, csak kitartás kell”. Sajnos az én akkori koromban még nem volt követelmény egy idegen nyelv elsajátítása, később pedig a szükség és az önszorgalom határozta meg, melyik idegen nyelv felé orientálódjon az ember. Sajnálom, be kell fejeznem, a sok szöveg miatt stoppot kaptam. Üdvözlettel: kellemes ünnepeket
    és boldog Új Évet kívánva: Motúz Ferenc

    Válasz
  5. AvatarDr Sárkány Tamásné

    Még egyenlőre az angollal birkózom, változó szorgalommal, sikerrel.
    A német “tanulás” 3 hét németországi tartózkodás alatt zajlott ötven évvel ezelőtt. Ez idő alatt sok szófordulatot tudtam megjegyezni, s így elemi szinten megértetem magam.
    Ha lenne “nyári tábor” 70 év felttieknek angol nyelven, érdekelnének a részletek. Köszönöm !
    Áldott Karácsonyi Ünnepeket Kívánok! Sárkány Tamásné Anikó

    Válasz
  6. AvatarTóthné Kuhl Ági

    Kaptam egy e- mailt, hogy lehet rendelni kezdő angol könyvet. Néztem régebbi bemutatkozó leckéket, és tetszett, csak az idő … meg a 4 unoka, + 10- 12 órai munka. Szeretném kérdezni, hogy az angol kezdő 1 – 2 kezdésnek elég, és úgyanolyan a könyv felépítése mint a bemutatkozó leckékben ? Vagyis , mondat angolul, és fonetikusan magyarul, + kiejtés hanganyaggal ? Gondolom jó tanácsként előszőr az angolt, és csak utána a franciát / ami a szívem / csücske

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Ági!

      Kezdésnek elég az 1 -2.
      A könyvek felépítése ugyanolyan, mint a bemutatkozó leckéké.
      Szerintem is először az angolt tanulja.

  7. AvatarTünde

    Tisztelt Neményi Úr!
    Én a diplomám megszerzéséhez a LOVÁRI nyelvet választottam. Igaz, nem tudom egyáltalán használni, de saját magam készültem fel belőle Origós középfokú nyelvvizsgára. Akkor szinte folyékonyan beszéltem, és sok mindent meg is értettem. Durván 1 év alatt sikerült megtanulnom a nyelvet. Régóta szeretném az ANGOL nyelvet is elsajátítani, de nagyon nehéz rendszeresen időt szakítani rá. Túl pörgős életet élek, és sokszor huzamosabb ideig kihagyok. Minden alkalommal újra kell kezdenem, mert az addig tanultak nem maradnak meg. Biztosan rosszul tanulom és nem haladok vele. Ezért nekem nehéz nyelvnek tűnik.

    Válasz
  8. AvatarFoszler Ignac

    A németért szeretném meg tanulni mivel itt dolgozzom németbe de sokan vágyúnak magyarok és inkább magyarul beszélünk de van hogy német kollégákhoz osztanak be és akor látom hogy mijen nehézen megy a komunikáció köszönöm szépen a lehetöségek és bilincses autóval dolgozom

    Válasz
  9. AvatarKőrösy Jánosné

    Szerintem az olasz nyelv valóban a legkönnyebbek közé tartozik. Sajnos most nincs időm nyelvtanulásra, de idővel szeretném elővenni és rendesen megtanulni.

    Válasz
  10. AvatarKèsmàrki. Àgnes

    Tisztelt Nemènyi Ùr.. Kèt vilàgnyelv Nèmet ès az angol. Termèszetesen az Angolra tippelek. Tisztelettel. Àgnes.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Gondolom, akkor elég magas szinten beszéli a németet.
      Elárulja, hogy mire használja?

  11. AvatarDobos Tamás

    T:Neményi András tanár úr Kezdö tanuláshoz szerintem leg gyorsabanlehet megtanulni leírva angolul alá fonatikussan és magyarul Ijen tankönyvet szivessen megvásárolnák.

    Válasz
  12. AvatarBajiné Kati

    Nekem az orosz a legjobban leggyorsabban megtanulható nyelv. Ugyanis a nagyi jobban beszélt szlovákul mint magyarul. Utána az olasz , német, angol.

    Válasz
  13. AvatarTünde

    Tiisztelt Neményi úr!

    Nagyon szeretném megtanulni angolul. Már csak azért is mert Angliában dolgozom.
    Voltam Tanárnál és sok könyvet vettem, de sajnos valahol elakadok mindig.
    Többet szeretnék megtudni az ön könyvéről. Ha van mód akkor pár képet feltenni hogy is néz ki belülről, és nem csak a borítót látni.
    Szeretem volna már rendelni mikor akciós volt de nem tudom hogy, külföldre is van e szállítás.
    Üdv: Tünde

    Válasz
  14. AvatarMolnár Józsefné

    T.Neményi Úr!
    Nincs összehasonlítási alapom, én csak a németet tanulgatom és nincs is szándékom másik nyelvet elsajátítani.
    Így nem tudom felmérni, hogy melyiket érdemes előbb vagy utóbb elkezdeni.
    Üdv. Molnárné

    Válasz
  15. Avatardarvas Erika Klára

    Üdvözlöm! Én most tanulok angolul, /tanulgatok/! Elég nehezen megy!!! Már a korom miatt is!!!! De az Ön tanítási módszer kiváló!!! De azt mondják az Ismerőseim, hogy a német után könnyebb angolt tanulni.

    Válasz
  16. AvatarJuhász Béláné

    Kedves Neményi András!
    Egyetértek az Ön által leírtakkal. Én még az un. nem könnyen tanulható nyelvvel kezdtem az idegen nyelv tanulását. Az orosszal.Lehet,hogy meglepő, de én szerettem tanulni ezt a nyelvet. Hogy mégsem beszélem, annak a nyelvtanítás módszere volt az oka. Aztán a francia nyelvvel folytattam, számomra nagyon nehéz volt.
    Most az angollal ismerkedem, de igazán az olaszt szeretem. Nem tanulok könnyen.
    Üdvözlettel, Juhász Béláné

    Válasz
  17. AvatarNagy-Sarkadi Adrienn

    TiszteltNeményi András! Szeretnék tanulni németül,ukránul kezdő vagyok rokkantnyugdijas

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Adrienn!

      Ukránul nem, csak németül tud nálunk tanulni.

  18. AvatarPataki Pál

    Maximálisan egyetértek Önnel, első megtanulandó idegen nyelv az angol és utána amire szükség van (Közép Európában a német jó lehet ha más szempont nincs)

    Válasz
  19. AvatarIzsó Józsefné

    Kedves András! Szeretném eljezdeni az angolt, ha lehetne még akkor kernem a kezdő angol csomagot köszönőm Izsóné Ildikó

    Válasz
  20. AvatarSzabó János

    Tisztelt Neményi András!
    Kicsit később reagálok a megkeresésre. Úgy tűnhet, hogy nem érdekel a téma, de igen. Én korábban németet tanultam, persze ez már régen történt. A gimnáziumi érettségi után külföldi ösztöndíjjal az NDK- ban szerettem volna tanulni. A nyelv jól ment, de nem sikerült bejutnom. Végül a Gate, ma Szent István Egyetemen tanultam a Gépész Karon. Két fiunk is angol nyelvterületen él. A legfiatalabb Angliában, ott születtek unokáink, ezért az angol nyelv elsajátítása, legalább társalgási szinten fontos számomra. A felajánlott kedvezményes nyelvkönyv vásárlási lehetőséggel nem tudtam élni, de amint lehetőségem lesz rá élni fogok vele. A küldött ingyenes leckék nagyon tettszettek. Már ezekből is sokat tanultam. Köszönöm!

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Klára!

      Kiválasztja a jobb oldalon a nyelvet, és megadja az e-mail- címét, ahova kéri.

  21. AvatarBesenyei Ildikó

    Hogyan lehetséges az angol nyelvleckékh3z hozzáférni? Mennyibe kerül? Hogyan fizethettek?

    Válasz
  22. AvatarKrencz Ferencné

    Üdvözlöm!

    Nekem nagy szükségem lenne a német nyelvre, ugyanis a lányom családja, az unokáim Németországban élnek. Nyugdíjasként többször elkezdtem a német tanulást, de nekem a kiejtéssel vannak gondjaim.
    Örülnék egy-két gyakorlati tanácsnak.

    Üdvözlettel :Krenczné

    Válasz
  23. AvatarEdit Skrinyár

    Üdvözletem!
    Szeretném kérni az ingyen angol nyelvleckéket.
    Már regisztráltam korábban, de az e-mailek nem jöttek.
    Köszönöm!
    Skrinyár Edit

    Válasz
  24. AvatarDr. Olexik László

    Szerintem sajnos a magyar nyelv nem hasonlít egyetlen használható idegen nyelvre sem, így az első idegen nyelv bármelyik legyen is az nehezen elsajátítható. A második az már valószínűleg könnyebb a hasonló nyelvszerkezetek miatt.
    Üdvözlettel: Dr Olexik Làszló

    Válasz
  25. AvatarRózsa Herczegh

    Kedves András!
    Én a német nyelvet választanám,,aztán az angolt.
    Ha fiatal lennék harmadiknak a franciára lennék kiváncsi,,,,
    A németet az ÖN, segítségével gyakorolgattam.
    Sváb” faluban nevelkedtem,
    ,akkor a sváb elég jól ment.,persze mindenki úgy beszélt a faluban.
    Nyomdász lettem,igy munkám során sokszor voltam kiküldetésben .
    Nyodaipari,,Világkiállításokon,főleg Németországban.
    Tanulókoromban,
    tanulmányúton,,egy-egy honapot töltöttem Nyomdász körökben.
    Persze a sváb”kiejtéssel megértettek,,néha mosolyogtak,,de szerettem ezeket
    az időket.
    A menyem Bonyhádi sváb lány,,2 diplomás,,kíválóan beszéli a valós
    német nyelvet,,/Német ,Angol,Francia nyelvet beszéli,,munkájához szükséges ,
    ,és szívesen tanulta,/,Marketing Igazgató,,/A két gyerekük,és a fiam is ugyanezeket
    a nyelveket beszélik.Fiamnak is szüksége volt,a nyelvekre,,szintén két diploma,,
    ,/Katonatiszt,,4 év külföldi szolgálaton,,volt,,pénzügyi vezető! A családjával,éltek kint 4 évig.
    ,a gyerekek francia iskolába jártak./Nem Franciaországban,Belgiumban,,,Brüsselben,,/
    ,Ez a háttér..Én maradtam le tőlük,,Én csak csodálom őket!
    Hála Istennek,már 2015-óta,,itthon vannak!
    Köszönöm a nyelvi segítségét,,jó tanár az biztos,,,
    Szeretettel,
    Üdvözlöm,,Rózsa Herczegh

    Válasz
  26. AvatarCsillag István

    Tisztelt Neményi úr ! Véleményem szerint azt a nyelvet kell választani, tanulni, amelyre szükségünk van, vagy nagy valószínűség szerint szükség lesz, vagy lehet. A nyelv tanulás tekintetében sajnos nincs tapasztalatom, melyik nyelv tanulása könnyű, vagy nehéz. Általános Iskolában kötelező nyelvként az oroszt tanultuk, de motiváció hiányában nem vettem komolyan. Nyugdíjasként kezdtem el a német nyelvet tanulni, ebben kaptam Öntől nagy segítséget a leckék alapján. Így lényegesen javult nálam az olvasás és a kiejtés. Ezúton megköszönöm Önnek a munkáját. Sajnos kevés időt tudok fordítani a tanulásra, de ha tehetem be ülök a gép elé és a korábbi leckéket át ismételgetem.

    Válasz
  27. AvatarMandula Józsefné

    Tisztelt Tanár Úr ! Nagyon nehezen tanulom a nyelveket. Nekem a spanyol a spanyol nyelv amit hallás után tanultam a legkönnyebb . Oroszt általános iskolába tanultam , kevés maradt meg belőle.1956 ban kevés németet az iskolában tanultam Nagyon nehéz nyelv nekem. Most 74 . éves vagyok és Ön angol tanítványa vagyok . Őszintén nagyon nehezen tanulom az angolt. Mind a két gyerekem három nyelven beszél . Üdvözlettel: Ani

    Válasz
  28. AvatarBarnáné Váradi Éva

    Érdekes ez a felmérés! Nekem is az a véleményem, hogy nem azt a nyelvet tanulja meg az ember először, ami a legkönnyebb, hanem amire szüksége van. Az én menyem pl. francia anyanyelvű, de tud angolul is. Először azt kezdtem el tanulni, de most rájöttem, hogy engem jobban érdekel a francia. Igaz, hogy nehezebb, de nagyon tetszik. Jó a kiejtésem is, ezt a menyem szülei mondták, mikor betanultam nekik egy szöveget a fiam esküvője előtt. Nagy sikerem volt. Ez is adott egy löketet. Üdv: Éva

    Válasz
  29. AvatarMatkovics Zsuzsa

    Kedves Tanár Úr!
    Teljesen egyet értek önnel, saját tapasztalatom alapján.
    Fiatal koromban ugyanis németül beszéltem, majd iskolában oroszul kellett tanulnom, az nehezen ment.
    Középiskolában angolul tanultunk másfél évig, amit a legkönnyebben sikerült megtanulnom.
    Hosszú kihagyás után rájöttem arra, hogy az idegen nyelveket elfelejtettem. Idősödő koromban próbáltam
    felújítani a tanultakat egy-egy kurzus elvégzésével. de gyakorlás híján mindig abbamarad, és most már
    belefáradtam, motiváció híján nem is tanulok tovább.
    Köszönöm az eddig kapott nyelvleckéket, jó egészséget kívánok tisztelettel: Zsuzsa.

    Válasz
  30. AvatarSzabó László

    Tisztelt Neményi úr!
    A nyelvtanulást általános iskolában kezdtem /orosz, német/.Felnőtt fejjel próbáltam az angolt,
    de a kiejtés és az írás közötti különbséget nem tudtam feldolgozni.Németül, oroszul mindig értettem és megértettem magam felnövő gyermekeim csodálatára. Soha nem értem el magas szintet, de nagyon örülök,
    hogy 72 évesen németül is beszélgetek unokámmal aki magyar , Németországban él, magyarul, németül és
    angolul beszél. Sokat segítenek az Ön által küldött aktuális anyagok /német és angol/,emlékeztetnek és
    frissítik tudásomat.
    Köszönet érte!
    Szívesen olvasom további küldeményeit!

    Tisztelettel: Szabó László

    Válasz
  31. AvatarVangel Sándor

    Igen, a második nyelv tanulása már könnyebben megy, valószínűleg rutint lehet szerezni az első nyelv tanulásánál. Ezt a leányomnál figyeltem me. Először oroszt tanult. Ezt követte az angol, majd a spanyol.
    A következő az olasz volt. Németül nem tault, de mindent megért németül is, de azt kevésbé beszéli.
    Az teszi az angol nyelvtanulást nehézzé, hogy nem azt mondjuk, mint amit leírunk. Ezt még tetézi az is,
    hogy a latinból átvett szavak kiejtését is megnehezítik, angolosan ejtik ki.

    Válasz
  32. AvatarBors Éva

    Én a negyedik nyelvet tanulom. Az angol segíti a németet talán.az idő ami kevés pedig gyakorolni kellene sokat.

    Üdv. Éva

    Válasz
  33. AvatarMahler György

    78 éves vagyok, egyetemistaként tanultam angolul (nagyon-nagyon kevésre emlékszem), mit javasol számomra?

    Válasz
  34. AvatarM. Annamária

    Életem során elsőként az orosz nyelvvel találkoztam . Majd a gimnáziumban a németes csoportba kerültem. Felnőtt fejjel, “aktív” koromban az angolt kezdtem el, de a munkám során sokszor nem tudtam elmenni a tan- folyamra, ezért abbahagytam.Számomra az angol a legnehezebb az írás, és a kiejtés különbözősége miatt. Mikor jelentkeztem , még nem tudtam, hogy a nyaram ennyire zsúfolt, fárasztó, és kimerítő lesz.(család) Szeretném “meglepni” magam karácsonyra egy nyelvkönyvvel, és ezúton kérem , jelezze, ha lehetőség lesz rá. Nyugdíjasként most az angollal szeretnék “barátkozni”,a saját lassú kis tempómban.Nagyon jónak érzem az ön módszerét, és a könyvvel a birtokomban (a gyakorlások során) biztos, hogy eljutok arra a szintre, hogy nemcsak megértem, de megszólalni is merek majd.Tisztelettel: Annamária

    Válasz
  35. AvatarBátori Rita

    Tisztelt Neményi András!
    Hálásan köszönöm az eddigi munkáját, a rendszeresen küldött leckéket. Számomra az angol nyelv (bár hogyan is tanultam, igyekeztem, a kiejtés is nehézséget okozott…) , de az Ön által küldött leckék sokkal könnyebben érthetőek , könnyebb megtanulni. Valójában nagyon megszeretettem ezt a nyelvet és biztos vagyok benne, hogy bárhol, bármikor hasznát fogom venni.
    Nagyon szépen köszönöm fáradságos és kitartó munkáját! Remélem a továbbiakban is számíthatok majd tanításaira! Jó egészséget és jó munkát kívánok!
    Üdvözlettel: Bátori Rita Miskolcról. 🙂😍🙋‍♀️

    Válasz
  36. AvatarMárta

    Tisztelt Neményi András !
    Az idegennyelv tanulása sok szorgalommal, a nyelv szépségének felismerésén, nyelvi- érzéken múlik.
    Mindenkinél változó, a nyelvérzék, az akarat, a nyelv ” szeretete”
    Én nagyon szerettem az oroszt. Én örültem, hogy tudok nem “csak” magyarul,még szakkörbe is jártam.
    30 év múltán is megtudtam értetni magam. Így foglalkoztam és tudtam a németet. Helyesen írtam diktálás után írógéppel. Érdekelt az angol, és valahogy nem tudtam megtanulni. Nagyon sokszor németül gondolkodtam.
    Mivel nem volt sikerélményem, valószínű azért letettem róla,hogy angolul megtanuljak.
    /megj: Mint minden tárgy tanulása, tanulhatósága az adott tanáron is múlik kapok-adok elv.
    Az orosz tanárom-orosz, a német tanárom-német nemzetiségű volt.Köszönöm.

    Válasz
  37. AvatarRácz Veronika

    Kedves András!
    Tökéletesen egyetértek a véleményével,az angol a német a legfontosabb,
    mert ezt használják mindenütt világ nyelvként,ha jól tudom.
    De természetesen mindenki azt választja,amire szüksége van.
    Nekem nincs rá szükségem,de nagyon szeretném,csak hogy tudjam.
    Egyébként nem tudni mikor lehet rá szükség.
    A héber az “álmom”.
    Nagyon értékes a munkája,csak gratulálni tudok hozzá.

    Válasz
  38. AvatarLászló

    Igen eggyetértek azzal , hogy az ember hamár tud angolul, sokkal könnyebben megtanul németül. Van egy barátom aki beszél angolul és könnyebben elsajátitotta a német nyelvet. De fórditval is igaz.

    Válasz
  39. AvatarBodi Ibolya

    Jó napot kívánok

    Köszönöm szépen a meg tiszteltetését hogy engem is választót.

    Saját véleményem hogy egyetlen nyelv meg tanulása se nehéz, akarat kérdése.
    Én minden nyelvböl meg értek pár szót, és ez azért van mert mindig múnka közben nézek, filmet és hallgatok zenét. Néha rá nézek a képernyöre és a jelenet meg az el hangzót szavakból következtetek.
    De van 3 gyerekem az egyik nagyon jó angolbol és románbol. A másik nagyon nehezen tud angolul de sokkal jobb japán nyelvben, míg a kislányom a spanyol és olasz nyelvet és az angolt is könyedén tanulja.

    Köszönöm szépen
    További szép napot

    Válasz
  40. AvatarIldikó

    Hálás Vagyok, hogy angolul tanulhatok, nagyon érthető és élmény így tanulni. Nagyon szuper és hatékony a tanításuk. Hála. ILDIKÓ. 🙏😊💡

    Válasz
  41. AvatarTóth László

    Tisztelt András !

    Levelére válaszolva közlöm, hogy véleményem szerint valóban a német nyelv az, amit érdemes megtanulni második nyelvként. Bár hozzáteszem, hogy én először a német nyelvet tanultam, azt követően igyekeztem barátkozni az angollal és nagyon nehezen megy. Nem judom, hogyan lehetne eredményesebb lenni ebben a nyelvben.

    Válasz