Maradjunk a realitás talaján!

Akinek nincs rutinja a nyelvtanulás megtervezésében, már az elején elmehet a kedve az egésztől, mert túl soknak tűnik, amit meg kell tanulni. Ez más, hétköznapi feladatokkal is megeshet: könnyen el lehet úszni a házimunkával, a főzéssel, a kerti teendőkkel, ha nincs egy pontos terv, melyet előre elkészítünk, és aminek köszönhetően aztán időt spórolhatunk meg.

Írjunk össze egy listát a tennivalóinkról, egy bolti bevásárló lista mintájára! Lehetőség szerint írjuk mellé az időintervallumot is, hogy mikor fogjuk azt a tevékenységet végezni. Például boltba menni reggel 09.00-10.00 között. 11.00-12.00 angollal foglalkozunk:

Ezen belül meghatározhatjuk, mivel fogunk foglalkozni:

  • egy angol nyelvű könyvet fogunk olvasni
  • vagy angol nyelvű műsort nézünk felirattal
  • vagy csak hanganyagot fogunk hallgatni, és hangosan kimondunk minden mondatot
  • ismételni fogjuk, ami nem ment múlt héten
  • új leckébe kezdünk, és azt 3-szor is végigolvassuk
  • stb…
Ezek a konkrét és egyszerű tervek többet érnek, mint gondolná!

Ha ezt így pontosan megtervezzük, akkor már csak be kell tartanunk. Lesz egy kerete a napunknak, és motiváltabbak maradunk. A nap végén pedig jól esik majd áttekinteni a listát, és kipipálgatni, amit valóban sikerült elvégezni. A nyelvtanulás is sokkal szervezetebb lesz így. Kis lépésekkel ugyan, mégis folyamatosan haladunk előre, a célunk irányába.

Ha 1 napra csak 1 tennivalót tervezünk be, akkor azt szinte biztos, hogy meg tudjuk valósítani. Pl. ha főzni akarunk megtanulni, az sem megy egy nap alatt, pláne nem 50 étel elkészítése. De mégis, lesznek ételek, amelyeket már viszonylag hamar meg tudunk főzni önállóan is. Egy fogást azért meg lehet tanulni egy nap alatt. Ez esetben 10 nap alatt 10 különböző étel elkészítését tudjuk elsajátítani. Ez a realitás. 10 nap alatt nem lehet olyan tudást szerezni, mint amivel egy mesterszakács rendelkezik, vagy egy háziasszony 25 év tapasztalattal.

Ha a nyelvtanulás terén is törekszik arra, hogy a realitás talaján maradjon, tovább kitart majd a lelkesedése, mert tud örülni az apró sikereknek is, és ehhez nagy segítség, ha előre megtervezi, mikor mit fog tanulni. Ha időközben úgy belejön, hogy túlszárnyalja az egy napra betervezett tanulnivalót, az csak plusz sikerélmény, mely még nagyobb lendületet ad.

Ön reálisan tervezi meg a nyelvtanulását?
Megtervezi egyáltalán?
Érdekel a véleménye, kérem, írja meg egy hozzászólás formájában!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Asperjàn Istvàn bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

147 hozzászólás a(z) “Maradjunk a realitás talaján!” bejegyzéshez

  1. Asperjàn Istvàn

    Kedves Tanár Úr!
    Nem tervezem meg, hangulatomtól függ, hogy pl. mikor olvasok valami újsàgot, könyvet, mikor sudokuzok, mikor fejtek rejtvényt, mikor veszem elő az ipedemet és nézek meg a netflixen egy filmet…
    Így vagyok az angollal is, főként nagyon élvezem az angol nyelvű, magyar feliratozásású filmeket, nemigen vettem mostanában elô az angol nyelvleckéket. Viszont az angol firdító programom segítségével azonnal megnézek egy pólófeliratot, egy újságcikkben leírt angol mondatot, kifejezést, slàger címet. Pl.Hegyi Iván a Népszavában nemrèg írt a Rolling Stonesról, tele volt dalcímekkel angolul, meg a Queen-ről ès ezeket azonnal megnèztem.
    Ezek a próbàlkozàsaim sokat javítottak szókincsben
    és a kifejezések megértèsèben.
    Ilyenkor jövők rá, hogy mennyire máskènt gondolkodnak bizonyos kifejezések, és szövegkörnyezeti fordulatok tekintetèben. Nem szabad magyar nyelvű aggyal nekimenni, àrnyaltabb a helyzet…
    Tisztelettel:Asperjàn István

    Válasz
  2. Komatits Anna

    Sajnos nem ez idő kérdése persze tudom arra kell időt szakitani amit szeretnél. Ez csak kifogás dajnos!!

    Válasz
  3. Anikó Váróné

    Kedves András!Általában,reggel kávé mellett szoktam tanulni.Aztán jön a rutin és este mégegyszer tanulok.Sajnos elég feledékeny vagyok mostanában,de odafigyelek,mert nagyon szeretném megtanulni az angol nyelvet.Köszönöm szépen a leckéket,nagyon érthetőek!!Tisztelettel Anikó

    Válasz
  4. Hegyi Lászlóné

    Kedves András!
    Igen, beosztom az időmet, de nem ideálisan. Sajnos az angol tanulást az esti órákra hagyom.
    A délelőtti órákban bevásárolok, ügyet intézek, főzök. Aztán kora délután van egy holt időszakom, mert muszáj pihennem. Utána kellene angolt tanulnom, de ezt többnyire mással töltöm. Ezen fogok változtatni. A pandémia alatt kicsit elfásult is lettem. Este aztán már lelkiismeret furdalásom van.
    Abban viszont következetes vagyok, hogy minden nap 45 percet-1 órát angol tanulással töltök.
    Nagy bűntudatom van, ha ez ritkán elmarad.
    Köszönöm, hogy gyakran kapunk ötleteket, segítséget, felrázást Öntől, meg egyáltalán jólesik a kapcsolattartás.
    Szeretettel üdvözlöm: Marika

    Válasz
  5. Horváth Jánosné

    Tisztelt Tanár Úr!
    Nagyon örülök minden ötletének, a mostani napi tanulás-tervezés is igen hasznos. A mindennapokban természetesnek vesszük a programok beillesztését a 24 órába, miért ne tennénk ezt meg a nem iskolarendszerű nyelvtanulással. Igyekszem majd e szerint „okosodni”. (Keveset tudok, de mondjuk utazás közben szoktam angol mondatokat összeállítani és ez jó érzés. Lehet, hogy hibásan, de összeállítom.:)
    Köszönöm munkáját a többi „túlkoros” társam nevében is.. Üdvözlettel: Mary Horváth

    Válasz
  6. Béleczki Gyöngyi

    Kedves András! Egyetértek, hogy a helyes időbeosztás segít a napi teendőink elvégzésében,nekem még nem sikerült ez flottul, de igyekszem megszervezni a napjaimat,hogy a nyelvtanulás is beleférjen. üdvözelettel B. Gyöngyi

    Válasz
  7. Tamas Zsuzsanna

    Kedves Andras,

    A napomat, mindig megtervezem, a nyelvtanulasnak nem volt pontos ido beirva, de most elgondolkodtam ezen a hasznos otleten, es biztos idopontja lesz az angolnak.
    Nagyon koszonom a mindig hasznos tanacsokat, s szivbol kivanok Onnek es tisztelt Csaladjanak jo egeszseget, s sok sikert.Csodalatosan jo Tanar es Ember.
    Koszonettel es tisztelettel
    Zsuzsa

    Válasz
  8. ARANY ZSOLT

    Tisztelt Tanár Úr! Köszönöm kedves érdeklődését! Igen, én mindent megtervezek. Még kezdő muzsikus koromból ragadt rám a pontosság, tervszerűség, hiszen az elméleti tudnivalók mellett nekünk a rendszeres, módszeres gyakorlást is meg kellett valósítanunk. Egyébként pedig az oktatás során is a percre pontos órabeosztást kötelező volt megoldani. Ezt tanulták meg a tanítványaim is, mert nemcsak pontosan kell belépni egy zenekari szólamban, hanem a próbákra is időben kell megérkezni, bemelegíteni a hangszert, illetve a kezeinket is! Köszönöm, hogy Ön is hasonlóan pontos, tervezett munkára tanítja növendékeit, hiszen a világ is meghatározott rendszer szerint működik, nem ad hoc módon! További sikeres munkát és jó egészséget kívánok Mindnyájuknak! Tisztelettel és köszönettel: Arany Zsolt. Tata, 2021. augusztus. 2.

    Válasz
  9. Vigh Etelka Terézia

    Tisztelt Neményi Úr!
    Elnézést kérek, ha kissé trehánynak látszom! Van is benne valami, ,Ugyanis van angol nyelvü nyelvvizsgám, és dolgoztam is 3 évet külföldön, Angol és Arab nyelvterületen:Leginkább a kíváncsiság késztetett az önhöz való jelentkezésre. Ami anyag eddig lejött mind meg van.Ennek nagyon megörültem, de koromnál fogva már nem kerül sor ismét ilyen szituációra, hogy használni is lehessen.
    Elnézést kérek, és köszönöm az eddigi anyagokat!!!

    Válasz
  10. Zsuzsanna

    Kedves András!
    Igen, jó ötlet, köszönöm!
    Ön egy vérbeli tanár, minden lehető módon inspirál
    Áldja meg az Isten sok erővel, jó egészséggel , és sok szorgalmas tanulóval.
    üdv. Zsuzsanna

    Válasz
  11. Szenderák Sándorné

    Tisztelt Neményi Úr !
    Sajnos nem tervezem, hanem amikor beülök a szobai asztalomhoz egy kicsit pihenni, akkor a kezembe veszem
    a tankönyvet, jegyzeteket, régi általam írt szótárfüzetet, most a német van elöl, mert azt tanultam a hetvenes , nyolcvanas években. Ezt a nyelvet nem
    előröl kell kezdenem mint az angolt.
    A bevásárlásnál, gyógyszerek kiváltásánál listát készítek, mert a koromnál fogva feledékeny
    vagyok és nem tudok már kétszer-háromszor lemenni a második emeletről.
    András ! jó az ötlet, én sajnos még mindig a fejembe próbálom, beírni a teendőimet, többé-kevésbé sikerrel
    megtudom jegyezni, hogy mikor mit akarok csinálni.
    Jó egészséget és szép napot kívánok Önnek. Üdvözlettel Szenderák Margit

    Válasz
  12. Edit

    Kedves Neményi András Úr!

    Köszönöm a hasznos tanácsait, megprobalom ezeket felhasználói. Természetesen amennyire tudok időt szakítani foglalkozom az angollal. Az eddigi leckék nagyon logikusak, hasznosak. Tökéletesen egyetértek a tervezési megoldáson.
    Üdvözlettel és köszönettel :Edit

    Válasz
  13. Bicsánszky József

    Kedves Tanár Úr!

    Rendszertelen vagyok. Remélem, tudok szeptemberben változtatni ezen. Legalább a nyelvtanulás terén.
    Köszönöm javaslatát!ű
    Tisztelettel:
    Bicsánszkx József

    Válasz
  14. Tóth Margit

    Tisztet Tanár Úr!
    Ez az információ nagyon jól jött nekem. Mással kapcsolatban is kaptam hasonló jellegű tanácsokat. Azonban most jutottam elhatározásra. Igazán változatosan fogom tanulni az angolt. Igazából eddig időm se volt rá, de jó előre beszereztem Öntől a tananyagot. Mostantól időt is tudok rá szakítani és minden napra készítek tervet, míg rutinom nem lesz az alkalmazásban. Köszönöm Önnek!
    Tisztelettel: Margit

    Válasz
  15. Irén

    Kedves András!

    Többször próbálkoztam a német nyelv tanulásával, de nem sikerül. A 90-es években jártam tanfolyamra, de nagyon sojat felejtettem. Igazából a kiejtéssel van problémám, meg talán a korom miatt nehezebben maradnak meg a tanult szavak.
    Nagyon hiányzik a nyelvismeret, hiszen a kisebbik unokám keveset beszél magyarul, jó lenne a német ismerete.

    Üdvözlettel :Irén

    Válasz
  16. Földi Jozsef

    Tisztelt Nemenyi Ur! Az a modszer amit megimertetett velem ,azt hiszem , hogy ennel tökéletesebb jobb modszer ma nem létezik. Én nagyon köszönöm Önnek.

    Válasz
  17. György .Hutton

    Kedves.András ên csak az unokám miatt tanulnám intenziven.az angolt.hogy segitsek neki majd a .unkaerőpiacon elhelyezkedni

    Válasz
  18. Szné Erzsébet

    Kedves András! Köszönöm a jó tanácsokat, a biztatást. A nyelvtanulás nálam a hajnalok időszaka, mert akkor már nem tudok aludni, így csak ritkán marad ki nap amikor nem foglalkozom az angollal. Üdvözlettel és tisztelettel: Erzsébet

    Válasz
  19. Deákné dr Szűcs Magda

    Kedves András!
    Mivel őszinte ember vagyok, bevallom, nem hogy reálisan, de egyáltalán nem tervezem meg a nyelvtanulásomat. -Ha belegondolok, én csak végzem a napi teendőimet és közben valahol „kéreg” alatt mindig ott van, hogy ma még az angollal is foglalkoznom kell, de sajnos ez a foglalkozás mindig tolódik későbbi időpontra. Egy kis bűntudattal, mindig elhitetem magammal, hogy ez a dolog is fontosabb, meg annak is meg kell lennie még a nyelvtanulás előtt.. Az eredmény sajnos leggyakrabban az, hogy kifutok az időből, és igazolva látom az elfoglaltságomat. Nyugdíjas vagyok, igazán jutna időm arra is, hogy az angollal ne csak akarati szinten foglalkozzak. A másik problémám, hogy nincs olyan közeg körülöttem, hogy az ” angol tudományomat” bevessem, gyakoroljam, és ez a probléma szintén hozzásegít a halogatáshoz.. Tokéletesen egyetértek a tervezés szükségszerűségével, melyhez már csak erős akarat kellene. A jövőben mindkettő birtokában szeretnék lenni. üdvözlettel és köszönettel: Magda

    Válasz
  20. Sápi Béláné

    Kedves András!

    Nem tervezem meg reálisan a nyelvtanulást, de mindig lelkiismeret furdalásom van, hogy kapok anyagot, le is van írva a szavak kiejtése, és nem tanulom meg, vagy sokszor elolvasom a szöveget, elmondom magamban, és egy párnap múlva nem emlékszem rá. Hangosan is szoktam mondogatni a leírt anyagot.
    Amióta kapok nyelvleckéket, és foglalkozom az angollal, jobban odafigyelek, -főleg ha Budapesten közlekedem – az angol feliratokra a BKV járatain.
    Nagyon szépen köszönöm az anyagokat.
    Tisztelettel:
    Sápi Béláné

    Válasz
  21. Sótér Árpádné

    Kedves Tanár úr!
    Önnek tökéletesen igaza van!
    Sajnos jelenleg a módszert kénytelen vagyok egy baleset után a talpraallitasom esjarokepessegem visszaszerzése érdekében használni. A kettő egyett nekem nem megy..
    Köszönöm a biztatást.
    Minden jót kívánok!q

    Válasz
  22. Polgár József

    Tisztelt tanár úr!
    Egyetértek Önnel, mint mindent, a tanulást is tervezni kell. Magam is megtervezem a nyelvtanulásom,amit
    85-90%-ban be is tartok. Rendszerességgel,kitartással,ha motivált valaki akkor eléri a célját. Természetesen minden terv annyit ér, amennyit megvalósítunk belőle.

    Válasz
  23. Siposné Vén Mária

    Kedves András
    Tavaly a járvány kezdetén fogtam hozzá sokadszorra az angol tanulásának, és igen, akkor mindig reggel foglalkoztam vele, a napi teendőim előtt. Akkor itthon voltam. A rendszertelen munkabeosztásom miatt azonban ez igencsak elmaradozott. Időnként belenéztem az anyagokba de inkább hanyagoltam. Valóban napirendre kell iktatni a tanulást, mert csak úgy működik.

    Válasz
  24. Rauscher Tamás

    Tisztelt András,

    A tervezés valóban hasznos dolog,a megvalósítás akadályokba ütközhet,de kedvvel és kitartással ezek leküzdhetők.Esetemben nincs szó tervezésről,hanem inkább szokásról.Naponta 1-2 órát foglalkozom nyelvtanulással,van úgy,hogy többet is,a szabadidőtől függ.Mindennap kerítek rá időt,s a rendszeres ismétlés segít elmélyíteni,mind az új anyagot,mind a régebben tanultakat.Szerintem az a lényeg,hogy rendszeresen foglalkozzunk vele.
    Üdvözlettel:

    Rauscher Tamás

    Válasz
  25. Imre Tompos

    Tisztelt Neményi Úr!
    Bizonyos mértékben megtervezése előre mindent.
    Néha az élet felülírja. Nem tervezek gyors tanulást.
    Lassan, de biztosan!
    Szeretettel Imre

    Válasz
  26. Györgyné Nyul

    Hiszek a rendszerességben. Sajnos nem gyakorlom. Valószínűleg -mint oly sok embernek- rossz szokásom a szétszórtság. Katalin

    Válasz
  27. Albeer Sándorné Klári

    Tisztelt Neményi úr! Egyenlőre nem tervezek, nem olyan a helyzetem. Albérletben vagyok még egy jó hónapig, most pakolok össze, utána meg ott pakolok majd. Óvatosan csinálok mindent a törött bokám miatt. Ha mindent el tudtam rendezni, akkor lesznek terveim. Angolt tanultam és Amerikában is voltam 10 alkalommal, egyedül utaztam és megértettem magam.. időnként nézek angol nyelvü filmeket és nem szeretném elfelejteni a tanultakat. Üdvözlettel.

    Válasz
  28. Tóthné Ibolya

    Igen. Megtervezem. Csak így tudok haladni. Én mindennel így vagyok.listafüggő vagyok

    Válasz
  29. Vivi

    Igen, szeretném ha valaami meg maradna a fejemben, sok a munkám is dolgozok itthon is renni venni kell és ez miatt elfeledkezek és néhány angol szavak ki mennek a fejemböl, szeretném ha az összes eddigi tanult szavakat, mondatokat átismételnénk, szeretnék arra büszke lenni hogy folyékonyan, megakadás nélkül tudjak beszélni angolul.

    Válasz
  30. dr. Czégány Zoltán

    Értékelem kitartását mellyel engem rohamoz, bár valószínű ez egy automata program része.
    Szeptembertől megrobálok valamilyen szinten naponta bekapcsolódni.

    Válasz
  31. Nagy Béla

    Tisztelt András!

    Nagyon jó ötletnek tartom, a leírtakkal egyet értek, hasznosnak gondolom. Köszönöm megpróbálom hasznosítani.
    Üdvözle5el: Nagy Béla

    Válasz
  32. Asztalos Gyöngyi

    Kedves Neményi András!
    Köszönöm a hasznos tanácsait, megpróbálom ezeket felhasználni.
    Teljesen egyetértek a nyelvtanulás hatékkonyságának a növelésére használt módszereivel. Volt amit már eddig is alkalmaztam. Persze a legnagyobb tévedésem a rendszertelenség, mert ha több időm van belevágok és sokat foglalkozok a nyelvtanulással, ha meg nincs sokáig hanyagolom. Készítettem tervet is amit, annak ellenére, hogy nem nehezen teljesíthető, legtöbbszőr nem sikerült követni, ezért még inkább elvette a kedvem a tanulástól. Ha már néhány napot nem követtem a tervet, könnyen feladtam és már nehezen tértem vissza a napi rendszerességhez. Azzal magyaráztam magamnak, hogy úgysem tudom betartani és feladtam. Azért ennek ellenére sokat haladtam. Bár az írás és az önálló beszélgetés nem megy valami jól, de azt vettem észre, hogy egyre jobban megértem az angol nyelvű műsorokat a tévében, vagy az angol nyelvű szövegeket. Ezután igyekszem betartani tanácsait amit köszönök!
    Tisztelettel: Asztalos Gyöngyi

    Válasz
  33. József

    Üdv tanár úr. Igen meg tervezem a tanulást 17 órától 18ig napi 1 órát tanulok az arra elég hogy kétszer átt ismételjem a tananyagot.

    Válasz
  34. Sándor J Cseresnyes

    Tisztelt Uram! Nagyon jók ezek a tények, amelyek fetárásra kerültek.Sokszor mondogatom magamban hogy nincs rá időm pedig van.Szerintem a rendszeresség az egyik legfontossabb dolog a nyelvtanulás során.Amikor például angplból elértem egy bizonyos színtet, megpróbáltam mindiig lefordítani amit a környezetemben hallottam, a lehető legjobb angolsággal idiomákat becsempészni, a forrdításba.Ezzel a beszédkészségem menőtt.Ugyancsak a szöveg utáni értést is kell fejleszteni, kedvenc témákat nézek a you tibe n.Most hogy felvettem a németet a 3 adik nyelvként azt találtam ki, hogy minden 3_adik napon más nyelven bedzélek magamban hogy ne menjen a másik rovására.Hétfő angol, keff francia természetesen a németet amíg el nem érem a megfelelő színtemet minden nap.A lényeg az hogy szeressrm amit csinálok , érezzem a szükégét.Tisztelettel Csetesbyés Sándoe

    Válasz
  35. Bitter Olga

    Kedves András!
    Önnek mindenben teljesen igaza van. Az összes módszer, amit már eddig is felsorolt tökéletes ahhoz,
    hogy az egyén szorgalmától függőben, előbb-utóbb a konyhanyelvig eljusson az
    adott nyelvből. Amíg azonban nem tölt el bizonyos – nem tudom mennyi kell – időt az adott nyelv országában, ha megfeszül sem tud rendesen megtanulni beszélni.
    Üdvözlettel
    BitterOlga

    Válasz
  36. Kovács Istvánné

    Valóban a rendszeres tanulás,majd ezt követően a gyakorlás.Amikor már lifogástalanul megy a szóveg lehet szituációkat gyakorolni,képzeletbeli helyzetekkel.
    Kedves Tanár Úr!
    Kószónóm,hogy megkeresett.Az eddigi leckék nagyon hasznosak számomra.

    Válasz
  37. Gábor Bóka

    Üdvözlöm!!Nagyon jó amit írt!Csak szerintem sokan nem tudják betartani mert annyi minden van egy napra legalább is nekem hogy állandóan változik minden!Valószínű túl sokat vállalok magamra!Megtervezem én a napot előre de van hogy már este keresztbe húzzák valamivel!Természetesen amennyire tudok időt szakítani minden nap foglalkozom az angollal valamennyit!Köszönöm szépen az eddigieket sokat tanultam belőle és remélem még fogok is!

    Válasz
  38. Attiláné Leposa

    Kedves András!
    Nagyon szépen köszönöm a hónapokon át tartó biztató sorait.
    Nagyon úgy tűnik, átszervezem az életem, kilépek a mindennapos fárasztó munkahelyi múkus kerékből
    és olyan hasznos tevékenységeket fogok elkezdeni, melyek fontosak számomra.
    Kezdem a nyelvtanulással, a jógával, a kineziológiával.
    Köszönettel és tisztelettel:
    Zsuzsanna

    Válasz
  39. Mária Kelemenné Jankovits

    TIsztelt Neményi András Úr!
    Általában megtervezem a napomat, beleértve az angol tanulást is. Nemcsak a kezdő időpontot, hanem a tematikát is. Általában ni 1 új anyagot veszek, plusz ismétlek is a korábbiakból 2 leckét. Őszintén szólva nem minden témakörrel azonos intenzitással foglalkozom, de elolvasom őket is többször a lexikális tudás gyarapítása miatt. Igazán azokat a témaköröket tanulom teljes bedobással, melyeket tudok majd hasznosítani.
    Egyébként gratulálok a könyveihez, élvezettel tanulom. Bár meg kell mondanom nehéz átállni az angol gondolkodásra, de legfőképpen a nyelvtanra. Számomra ezek még mindig nehézséget okoznak. Nekem orosz nyelvből van középfokú nyelvvizsgám, na jó régen szereztem. Úgy érzem, az orosz nyelvtan és maga a nyelv is egyszerűbb. Ettől függetlenül eltökélt szándékom, hogy szeretnék annyit megtanulni az angol nyelvből, hogy ne lehessen eladni. Ehhez várom további segítségét! Közönet az eddigi éd jövőbeni munkájáért.

    Válasz
  40. Hajdu Ráfis Jánosné

    Nagyon helyeslem az írását, a tervkészítést a kipipálásig! Így szoktam én is. Most azonban, sok a levelezésem, és találkozóra készülünk! Időm nincs! Üdvözlettel: Marika néni.

    Válasz
  41. Pál

    Sajnoj a nyár folyamán nincs ilyen tervem, mert mindig van valamilyen munka a házkōrūl a kertben vagy a szőlőben. A nyelvtanulás általában novembertől a téli időszakra korlátozódik. Nyáron a FB találkozok angol szōvegekkel, amelyet a kuūlhoni barátok kūldenek.

    Válasz
  42. Pál Béla Tamás

    Kedves András, nem, én most azt tervezem naponta, hogyan tudok segíteni a sztrókos Feleségemnek!
    Üdvözlettel: Béla

    Válasz