Lehetséges jókedvűen, örömmel tanulni angolul?

Amíg az ember a munkáját lelkesen végzi, repül az idő és észre sem veszi, hogy vége a munkaidőnek, sőt önként képes túlórázni. Az angoltanulástól meg időnként görcsbe rándul a gyomra, néha úgy érzi, hogy csupa kudarc és önsanyargatás az egész. Biztos, hogy ennek így kell lennie?

Érdekes, hogy a nyelvtanulásra néha úgy gondolunk, mint fárasztó, kellemetlen tevékenységre. Már többször hallottam több diplomával rendelkező tanulóktól is, hogy kiváló tanulmányi eredmények ellenére az angol valahogy nem megy.
Vajon miért? Mit gondol, ennek mi lehet az oka?

Teljesen más módszerre van szüksége, mint amikor matematikát, történelmet, fizikát vagy biológiát tanul.

Amennyiben Ön:
  • reális célt tűz ki,
  • rendszeresen foglalkozik vele,
  • van kitől kérdeznie,
  • rendszeresen, naponta szán egy kis időt a tanulásra,
  • és hatékony módszerrel tanul

akkor bizony azt fogja észrevenni, hogy:
  • szépen halad,
  • már el tudja mondani amit akar,
  • és egyre többet megért az angol beszédből.
És a sikerélmény motivál. Elkezd rászokni az angoltanulásra.
Elérkezik egy olyan fázisba, amikor 1-2 napos szünetet kell tartania az angoltanulásban, például a munkája miatt, de már alig várja, hogy újra leülhessen kedves angolcucca mellé, és újra foglalkozhasson az angoltanulással.

Ebben az állapotban már örömét leli az angoltanulásban. Előfordult már több tanulóval is, hogy egyszer csak azt vette észre magán, hogy úgynevezett „függő állapotba” került.

Én is jártam így.
Eleinte nem volt kedvem tanulni, később meg alig akartam letenni a nyelvkönyvet.

Ön is azzal foglalkozik szívesen, ahol sikerélménye van, igaz?
Ez érthető. Miért ne lehetne ez az angol nyelv?

„Nahát, nem hittem volna, hogy örömöt is szerezhet, ha az angollal foglalkozom!” – mondta egy tanulónk.


Ön is ismeri ezt az érzést?

Ön hogy érzi? El tudja képzelni, hogy az angoltanulás örömet okozzon?
Vagy ezt kizártnak tarja? Írja meg a véleményét itt a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Ivett bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

29 hozzászólás a(z) “Lehetséges jókedvűen, örömmel tanulni angolul?” bejegyzéshez

  1. M. László

    András!

    Mindig örömmel tanultam az angolt (igaz mást is), mert az egyik legjobb dolog tanulni. Minden percét élvezem a tanulásnak, amihez nyilván hozzájárul, hogy van bőven sikerélményem. Jártam tanfolyamra is többször, mégis legtöbbször egyedül tanulok. Most viszont azt gondolom, hogy egyedül egyrészt lassan haladok, másrészt nem is tanulok meg mindent. Jelenleg csak akkor „dolgozom párban”, amikor a kapok egy telefont, e-mailt, vagy újságcikket külföldről, legtöbbször a munkahelyemre. Ez is jó, de rendszertelen és kevés is.
    Szóval keresem a megoldást a rendszeres, mindenre kiterjedő tanulásra.
    Mondhatnád, hogy iratkozzak be egy másik tanfolyamra, de azokkal sok bajom volt. Voltak jó tanáraim is, de a túl magas hallgatói létszám megölte a tanulási lehetőségeket. Az igazat megvallva, volt még más is, ami nem tetszett, de erről mindenkinek megvan a maga tapasztalata.
    A legfontosabb, ami most hiányzik a rendszeres beszélgetés és az, hogy kérdezhessek, ha kell. Pedig gyakran kellene.

    Válasz
  2. csillacska

    András!
    Tényleg nagyon fontos,a jókedvű tanulás.Én személy szerint,Csongrád megyében,amerikai misszionáriusok által tartott amerikai angol órákon veszek részt,heti egyszer.INGYEN,ami manapság nagy szó!!!!!
    Egyszerűen,olyn hamar eltelik az idő, hogy észre se veszem.Igaz hogy mostmár olyan csoportban vagyok,hogy szinte nem értek semmit,de amit Ön is tanácsolt,hogy aki kicsit tud számolni,bemutatkozni,az a haladóbbat válassza.Nos én azt választottam,de szerencsére nem csak én vagyok egyedül,akinek sokat kell fejlődnie.Itthon rengeteg angol anyagot találok a számítógépen,és az órákon folyton kérdezhetek magyarul is,mert megérti a fiatal tanár!!!!!
    Kicsit beszéli a nyelvünket.
    Ami nem megy kérdezem,és utána már világosabb.De a gépem,arra is használom,hogy videoklippeket hallgassak,nézzek,és fordítsak.
    a németet nagyon megutáltam,4,5 évig nemtudtam megtanulni,mert folyton ujratanitották,és a nyelvtana nagyon nehéz.
    Viszont amerikai angolban,csak elvétve használunk nyelvtant,akkor is kb 5percet beszél róla….Nagyon örülök,hogy má több helyen olvashattam,hogy az angolhoiz nem kell belemélyedni a nyelvtanba.Tudom h az is fontos,de nem elsődleges.Mert nem az zámit,h tökéletes e,hanem h megértették e.

    Válasz
  3. Neményi András

    @Anita – Ugyanolyan gyors mint a többi módszer.

    Ha azt nézzük, mennyi idő alatt tesz le valaki náluk egy középfokot, vagy egy másik nyelviskolában, akkor ugyanaanyi idő alatt.

    Nem szabad alapul venni a kivételes tehetségeket. Volt, aki heti 2*2 órában 1 év – 140 óra alatt letette a középfokot. Erre mondják, hogy ő a százból egy. De a valóságban ő a tízezerből egy! Nem az átlagember, az átlagos tanuló.

    Válasz
  4. Marci

    Én 6. os vok, de vért izzadok! Egyszerűen utálom!!!!! Mindenki erőlteti itthon, másból sem áll az egész nap mint, hogy jaj mikor tanulunk angolt? 3. óta van angol, de azóta csak jobban utálom!!!!! Szerintem ez az első benyomás szitu van nálam!!! Amikor kezdtem akkor sem tetszett, nem hogy most! Tudjátok modellező vagyok és addig nincs új modell míg nem teljesítek! Kezdek megőrülni!!!!!!!! Ugyanis 3-as lett a doga és ezért van az egész!!!!!!!! Anya be ment a tanárhoz és elkérte a dogát……. Innentől vége a dalnak. Ráadásul a tanár is kiöntötte a szívét, hogy én nem jelentkezek eleget órákon !!!!!!!!

    Válasz
    1. Ivalene

      Sunsgipirrly well-written and informative for a free online article.

  5. Csilla

    Különböző városokban,amerikai misszionáriusok ingyenesen,heti egy alkalommal,aki szeretné,annak heti egy alkalommal,magánórákat is adnak ingyen!!!!!!!
    A csoportokban,akkor is órát tartanak,ha egyedüli fő van,és akkor is ha kb 15 en vannak.Mi itt csongrád m székhelyén,kb 10-14 szoktunk lenni,,heti egy alkalommal,de több mint a semmi!! Még ha csak egy órásak.Nekem megfelel,mert mióta elhunyt édesanyám,azóta nagyon fájni szokott a fejem a tanulástól.És a heti egy óra,tökéletes,mert 25-30 szot kell csak bedarálni.Azokkal szoktam mondatokat gyakorolni.Mire eltelik egy hét,az összes szót tudom,és mondatokat is könnyü mondani velük.

    Válasz
  6. Amee

    En mar 16 eves korom ota imadtam az angolt. Csak angol nyelvu szamokat hallgattam es enekeltem, imadtam Angliat-, de mindez csak tavoli „szerelmem” volt. Mindig vagytam angol eletre egy angol vilagban. Kiveteles mod, hogy most itt lehetek a zold szigeten. Fantasztikus a tudat, hogy minden angol. A tv adasok, a radio, a boltok, az emberek. Minden. Remelem ez az almom soha nem er veget. Az angol nyelv tanulasat soha nem tartottam konnyunek, es most sem tartom. Habar valoban elonyom, az angol orszag, ahol elek. Igazi angolt nem lehet tanulni, mind a 3 fele angol akcentusos nyelv. Nos, az Ir nyelv sem tul egyszeru. Sok az „sh” ott is, ahol „ht” van. A nyelvtant midnen nap mostmar tanulom, mivel az angol nyelvbeszeles mar kotelezo a szamomra. Nincs tanarom, csak egy a netrol letoltott nagyon reszletes angol nyelv dokumentumom. Nem is tudom mert nem mindenhol a vilagban kotelezo az angol nyelv, egyszeruen olyan csodalatos nyelv. Egyszer eljon az ido, hogy en is jol fogok tudni beszelni, es akkor talan soha nem fogok magyarul tobbe. Nekem soha egyetlen iskolai tanar nem segitett, es utaltam a Headway-bol tanulni. Az a gond szerintem az iskolai nyelvtanulassal, hogy tul nagy szamu csoportot tanitanak egyszerre. Ugyertem az itteni angolok is olyan angol kurzusokat ajanlanak, ahol max 6 fot tanitanak egyszerre. Mivel, masodik nyelvet nem lehet ugy megtanulni, mint az anyanyelvet. A masodik nyelvre mar sok magyarazas kell, soknal megakadhat az ember, nem erti-, azert mert meg kene ertenie a masodik nyelv sok „miert”-jet, de a nagy szamu csoportoknak 1 oraba belesuritve a sok tudast, nincs ido kiterni egy ertetlenkedore. De az iskolaban van egy angol konyv, ami rogton belemaszik a nyelvtanba, es ertelmetlenul olyan szituaciokkal tanitjak a diakokat, amivel az illeto nem lesz okosabb, es nem fogja erteni a „miert”-jet. Kozepiskolaba ugy tanultam az angolt, hogy a tanar bejott, levagta az aszatalra a konyvet, valahol kinyitotta-, mi is-, es felkellett olvasni egy parbeszedet es leforditani. Ennyi. De egy masodik nyelvhez nem eleg csak leforditani. A nyelvtanhoz mindig tudni kell a „miert”et. Es persze egy evig tulajdonkeppen nem tanultam semmit. Ezert utalom a konyveket. Szerintem egy osszeallitott nyelvtannal, pontrol pontra kene menni, peldakkal fuszerezni, es elmondani minden valtozatat, amilyen egy adott pl. igeidonek van. Nem ugy, hogy elolvasok valamit es egyfele keppen leforditom, mivel az angolban maskor az a valami mast jelent. Na es igen. A tanarok is tudnak beszelni egy fele keppen, es azt adjak tovabb a diakjainak. De peldaul mikor a tanarom ismertette velem a nyelvtan, addig en inkabb a kimodasaban segithettem volna neki. Az angolhoz a helyes szo kimondas nagyon szamit. Legutobb nem ertette meg a boltos, mikor mondtam neki Soil „szojl”. Es mert, mert „szojel”. Egyaltalan nem midegy, hogy hogy tanul meg beszelni az ember, egy igazi angol csak visszavakogna: „Wha’?… Wha’?” Mellesleg nagyon vicces is egy igazi angollal beszelni, es neha mutogatni, mikor nem tudsz beszelni. Es a szokasai: amikor igazi huslevest kostoltatsz meg veluk, es elkezdenek enni villaval. Vagy mikor a reklamozzak az extra ido alatt elkeszitett zacskosleveseiekt, vagy a gyorskajajukat, ahogy elragadoan jollaknak vele, te meg eszed a valoban elkeszitett finom igazi magyar kajakat. Igen, az ember nem csak angol nyelvtudast, de tapasztalatot is szerez. Jo sokat.

    Válasz
  7. Neményi András

    @Izé – Könnyű az angol? Mihez képest?
    Az oroszt sokkal könnyebb megtanulni, mert az sokkal egyszerűbb.
    Az, hogy nem szeretjük, az nem a nyelv hibája.
    Az orosznál sokkal nehezebb az angol.
    A kínaiban meg van 3000 írásjel, ha jól tudom. Egyik tanárom tud kínaiul, szerinte sokkal nehezebb a kínai. Akkor a kínaihoz képest könnyű és egyszerű feladat megtanulni angolul.

    Valóban egy év intenzív tanulás elég.
    A HEADWAY meg tényleg jól használható, de TANÁR is kell hozzá!

    Válasz
  8. Izé

    Ja és még annyit, hogy ez egy nagy nagy butaság, hogy egy nyelvet külföldön lehet csak megtanulni. Persze, ott könnyebb, de itthon is éppen úgy megtanulhatod, illetve a nyelvtant jobban, mint kinn. Szerintem ez a hiedelem nagyon régi gyökerű, a lusta emberek találhatták ki, hogy még véletlenül se tanuljon senki nyelvet szívesen. Napi 3-4 óra és 1 év alatt középfokon vagy, ha napi 30perced van, azzal is marha gyorsan lehet haladni. Jó könyv kell: Headway-ek kiválóak megoldókulccsal, hanganyaggal, nyelvtani magyarázattal+számos király feladattal, le sem lehet tenni. Vedd meg, aztán tanulj.! Ennyi! Sok sikert!!!!!!!

    Válasz
  9. Izé

    Persze, hogy lehet, csak akarni kell, nem egy nehéz nyelv az angol, nem véletlenül világnyelv(na jó, számos más oka is van, hogy azzá vált, de mégis…az egyik legkönnyebb, ha nem a leginkább az)

    Válasz
  10. Joe

    Sajnos en is azok koze tartozom, akik mar regota tanuljak az Angolt de meg nem tanultam meg tokeletessen.Mar tobbszor hozzafogtam meg abbahagytam, es mindig jobban kezdem elvesziteni a remenyt, hogy valamikor hibatlanul fogom beszelni ezt a kedves nyelvet.
    De egy remeny csillant fel bennem, amikor az On lapjat megtalalltam az interneten.Ujra tudok remelni, hogy sikerulni fog a regi vagyam.

    Válasz
  11. Kitti

    @Vivien

    Ezzel nem teljesen értek egyet.
    Tapasztalatból mondom hogy ahhoz hogy egy idegen nyelvet elsajátítsunk nem elég az anyanyelvi közeg.Előbb-utóbb persze lehet hogy jutunk valamire azzal is ami csak úgy „ragad”,de a tudást kint sem kínálják fel tálcán.Igenis ott is,ugyanúgy meg kell érte küzdeni,szavakat tanulni,nyelvtanozni.A lényeges különbség hogy talán több inger ér bennünket,de ezt nagy részben itthon is megteremthetjük.
    Éhenhalni nem fog senki angol földön még minimális tudással sem,a szupermarketekben mégcsak meg sem kell szólalni,csak megvenni ami kell aztán kifizetni.Jó,persze értem hogy ez csak egy példa volt…de ha tényleg az embernek komolyabb ügyekben is magának kell intézkednie külföldön akkor igen,rá van kényszerítve,meg kell csinálnia.
    Ettől függetlenül,aki nem nyitott és szorgalmas,aki nem motivált,annak sokkal több időbe fog telni elsajátítani egy nyelvet külföldön is.Egy ismerősöm 3 éve él Angliában és nemrégiben hallottam őt angolul beszélni.Tudom hogy szinte sosem tanulta az angolt,az írott angolja (helyesírása) kifejezetten rossz is emiatt és mivel nem fektetett a tanulásba sok energiát,így senki meg nem mondaná, hogy évek óta anyanyelvi környezetben él …olyan szinten beszél.
    Az elmúlt nyáron mindezt saját bőrömön is tapasztaltam.
    Bocsánat hogy hosszúra sikerült…

    Válasz
  12. Vivien

    Szerintem egy nyelvet, csakis külföldön lehet elsajátítani, abban a közegben, ahonnan ered.
    Ott az ember rá van kényszerítve, hogy beszéljen, ha nem akar
    éhen halni.

    Válasz
  13. Neményi András

    @maya

    Kedves Maya!

    A német felsőfok meg a francia sokat segít, hogy gyorsabban eljusson a középfokig. Attól is függ, mennyit foglalkozik vele.
    Gyakorlati tapasztalatom szerint egy vagy másfél év elég lesz.
    Ennyi idő alatt már több tanítványunknak is sikerült.
    Nem kell feltétlenül szuperintenzívekre járni, heti 2×2 órában is rengeteget fejlődik, de a szünetekben, amikor nincs főiskola érdemes heti 5×4 órában turbózni.

    2 év alatt biztosan eljut az angol középfokig, heti 2×2 óra is elég, csak készüljön is az órákra. És a legfontosabb, hogy ne hagyjon ki heteket, hónapokat.

    Válasz
  14. Neményi András

    @Erős Zsuzsanna

    Kedves Zsuzsa!

    Nagybátyám New York-ban él 1956 óta, vagyis több mint 50 éve.
    Nagyon jól beszél angolul, de ha megszólal,
    a bennszülöttek rögtön megmondják róla, hogy tanulta az angolt, nem bennszülött.

    Igaza van, nehéz annyira megtanulni angolul, hogy elérje az eredetiek szintjét.
    Amennyiben nem „titkos ügynök” a feladata, vagyis az észrevétlen beépülés, akkor viszont ez nem életkérdés.

    Amennyit tud, az elég ahhoz kell, hogy az unokájával levelezzen? Ehhez csak gratulálni tudok, biztos vagyok benne, hogy sokan felnéznek Önre emiatt.

    A beszéd meg előbb-utóbb szintén menni fog.
    Nem mondtam hogy könnyen, soha nem mondtam, hogy energiabefektetés nélkül, de fog menni, egyre jobban, csak gyakoroljon.

    Válasz
  15. Ferenc

    Tisztelt Oldal!

    Hol a lényeg?
    Én nem szeretem a szócséplést.
    Mindenki az mondja milyen könnyű angolt tanulni.
    De vagyonokat kérnek és aki nem tudja megfizetni az sehova nem jut. Tehát van konkrét vagy nincs konkrét lehetőség a tanulásra. Nekem nincs lehetőségem, hogy fizessek érte. Tehát hogyan? Tanár nélkül pedig nem megy.
    Ha van valahol lehetőség kérem tájékoztassanak.
    ferencsipos2008@gmail.com

    Válasz
  16. Zsebidu

    Sziasztok!Én már többször elkezdtem tanulni az angolt,de egyszerűen alig merek megszólalni!Hogyan tudnék megtanulni angolul beszélni a lehető legrövidebb uton?Nemsokára készülök ki Londonba és addigra valahogy erőt kellene merítenem és bátorságot!Van valakinek ötlete?
    Ha van kérlek benneteket, hogy írjatok erre az email címre: zsebidu@freemail.hu

    Válasz
  17. Erős Zsuzsanna

    Örömmel veszem elő a könyvet, irok feladatokat, havonta járok egy tanárhoz, de a beszéd?! Szerintem soha nem tud egy „tanult” angol megfelelni az eredetinek! Nagyon szeretek írni feladatokat, sőt Kanadában élő keresztgyermekemmel én angolul, ő magyarul levelez. Ugyanis csak hallás után tudja a magyart, de kalapot emelek előtte, bár fonetikusan, de remekül emlékszik még csak kiskorában anyjától tanult magyarra.
    ÉN természetesen szótár segítségével igyekszem mesélni, ezt nagyon szeretem.
    Múlt évben voltam egy hajóúton, ahol az asztaltársaság angol volt és „hadartak”. Egyik tanárnő volt és neki említettem, hogy kezdő szinten vagyok, így ő türelmesen beszélt és hallgatott engem, ezt élveztem.
    Köszönöm a tanácsot!

    Válasz
  18. maya

    Sziasztok!
    Nem teljesen ehhez a témához tartozik…Mindenképpen meg kell tanulnom angolul, lehetőleg minél hamarabb. Német felsőfokúm van, franciául nyökögök. Szerintetek mennyi idő középszintre eljutni? Főiskolára járok, tehát nem tudok szuperintenzív nyelvtanfolyamon részt venni:-(
    Ami az öröm és atanulás kapcsolátát illetően… Csíkszentmihályi Mihálynak van egy szuper könyve, a címe Flow. Az áramlatélményről szól, ajánlom mindenkinek!
    Szép napot és előre isköszönöm a segítséget!

    Válasz
  19. Biga

    @Borbála

    Háááát, szerintem az baj. Magadban nam ajánlom a beszélgetés. Pláne nem idegen nyelven, amit még csak most gyakorolsz. Keress magadnak megfelelő partner !!!!!

    Válasz
  20. Internagyi

    Elmesélem hová juthat egy Magyar, ha csak itthon tanul angolul. 60 éves vagyok. 40 éve gyötröm az angolt kisebb-nagyobb megszakításokkal, számtalan újrakezdéssel. Az utobbi 10 évben egy kempingben vagyok recepciós, tehát nyaranta aktívan kell használnom a sánta angol tudásomat.
    Tehát a sztori.
    Megérkezik két angol Úr, annyira angolok, hogy csak a keménykalap hiányzott róluk. Az írták e-mail ban, ha rossz az idő akkor szobában szeretnének lakin, ha jó akkor sátorban. Mivel szemerkélt az eső, minden angol tudásomat összeszedve megkérdeztem, hogy szobát kérnek vagy sátorhelyet.
    Az angol Úr rám meredt és azt mondta. „Sorry I do not speak German, my friend speak German”.
    No hát fiatalság csak igyekezzetek! Tanuljatok szorgalmasan!

    Válasz
  21. Ivett

    Osztom Borbala velemenyet.
    En is tobbszor kezdtem ujra az angol tanulast, kozben megtanultam franciaul es az gyorsan ment, aztan visszagondoltam milyen is az angol akkor ugy ereztem egyszeru lesz majd az ujrakezdes, utanna nem ment konnyen. Sokszor motivalatlan voltam, kevertem a szavakat a kiejtesrol meg nem is beszelve.
    Aztan jott egy munkalehetoseg kulfoldon. Volt egy evem, hogy felhozzam magam angolbol. Minden egyes nap csak arra gondoltam, hogy egy almom valna valora ha kulfoldon dolgozhatnek. Most itt ulok az irodaban, ezert is irok ekezetek nelkul. Megcsinaltam!
    Szinte minden egyes nap tanultam, a foiskolai uzleti nyelv mellett az altalanos tananyagot is gyakoroltam, hanganyagokkal, rengeteg olvasassal, kulfoldi teveadok mentek legtobbszor mikor bekapcsoltam a tv. A buszon, vonaton szotanulokartyakat majszoltam. :)
    Megerte es mindennap vartam az orat mikor leulhettem vegre angolozni. Ma megertem a hindi, a libanoni, az egyiptomi a kuwaiti akcentusu angolbeszedet is raadasul az egyik munkatarsam meg kicsit dadog is. Kihivas de ebbol lehet tanulni.
    Azt tanacsolom mindenkinek tuzzon ki egy celt, barmilyen kicsi is legyen az (egy nyelvkonyv vegere erni, egy angol regenyt elolvasni, egy nyelvizsgat megszerezni, egy kulfoldi ismerost szerezni, egy jobb allast megpalyazni), es ne feljunk nagyot almodni! Gyakoroljuk az angolt lehetoleg minden nap ugyanabban a napszakban, oraban es akkor megszokassa valik. Nekem szabadidos tevekenysegemme valt ami kikapcsolt egy rohano nap utan.

    A vegere engedjenek meg egy megjegyzest, szemelyes velemenyt. Engem itt kulfoldon az motival szinte a legjobban, mikor bejon egy oreg disdasaba oltozott arab ferfi akit az europaiak hajlamosak lenezne es ki nem neznek belolle, hogy arabon kivul beszel mas nyelvet is. Aztan megszolal angolul szinte hibatlan kiejtessel,mert a mindennapjaiban a munkajaban kenytelen hasznalni, mert ettol fugg a megelhetese. Ilyenkor szinte elszegyellem magam es arra gondolok, hogy otthon mennyire maskeppen allnak hozza az emberek a nyelvhez, termeszetesnek kellene lennie, hogy az anyanyelvunkon kivul mas idegennyelvet is napi szinten hasznalunk es akkor nem lenne olyan nagy huho angolt tanulni sem. De addig amig a diakok megprobaljak ellogni az angolorakat, csak hogy ne kelljen megszolalni az oran, addig maguktol soha nem fognak megszolalni, es kesobb csak egyre nehezebb az ujrakezdes. Nem tudom mikor jutunk el hozzaallasban odaig, hogy baratkent, oromforraskent tekintsunk az idegennyelvekre, igy az angolra is.

    Válasz
  22. Borbála

    Én most már a többszöri újrakezdés miatt eléggé meggyötört vagyok.
    De ha sokat foglalkozom vele, akkor előbb- utóbb lelkes is leszek?
    Mindenesetre remélem, hogy át tudok lendülni ezen a holtpontosn, és akkor végre menni fog a beszéd is. Az olvasással nincs gondom, csak a beszéd nem megy.
    Ismerőseim azt mondják, hogy csak tanárral gyakoroljak, hogy helyesen beszéljek.
    de az úgy nagyon sokba kerül és nincs sok pénzem.
    Ha egyedül beszélgetek magammal, az nagy baj?

    Válasz
  23. Laci

    Bár úgy lenne, hogy megtanulnék végre.
    Örömmel? Annak külön örülnék.
    Egyelőre küzdök.

    Válasz