Kezdjen el zöld pipákat gyűjteni!

Túl szigorú önmagához? Lazítson egy kicsit, és értékelje az apró sikereket is! De hogyan?

Ma már egyre több tanító veszi át azt a szokást, hogy nem a hibákra helyezi a hangsúlyt, hanem értékeli az apró sikereket, és ez sokkal jobban motiválja a kis tanulókat. Ahelyett, hogy pirossal aláhúznák a füzetben a rosszul sikerült, girbegurba betűket, inkább zölddel bekarikázzák vagy kipipálják azokat, amik szépen sikerültek.

Hogyan fordítható le mindez a nyelvtanulás témájára?

Próbáljon meg Ön is a hibák és hiányosságok helyett azokra az apró sikerekre koncentrálni, amiket már sikerült elérnie. Az önbizalom azzal növelhető, ha reálisan megnézzük, milyen sok mindent tudunk már.

A célt úgy tűzzük ki, hogy elérhető legyen. Például olvassunk el két-három mondatot tankönyvünkből, majd ismételjük el, amit elolvastunk. Ha eleinte csak lassan, de sikerül elismételni pár mondatot, akkor azzal már elindultunk a beszédhez vezető úton.

Nem kötelező rohanni, ha szép lassan sétálunk az úton, akkor is célba érünk. Minden egyes mondatot, amit elismételtünk, könyveljünk el sikerként. Mert valóban az.

Nem azt kell nézni, hogy mennyivel jobban is lehetne angolul, spanyolul, kínaiul vagy bármilyen nyelven beszélni, hanem azt, hogy mennyivel többet tudunk a semminél. Ezt kellene belátni.

Az otthon tanulásban nehézséget jelenthet, hogy nem kap visszajelzést, nincs ott Önnel egy tanár. De ha valamit már jól tud, bátran dicsérje meg magát! „Piros aláhúzások” helyett gyűjtse a „zöld pipákat”!

A nyelvtanulás egy hosszú folyamat. A tanulási kedvünk, lelkesedésünk pedig változhat. A kedv és a lelkesedés megtartásában sokat segít, ha értékeljük a legkisebb sikereinket is.

A leggyakoribb ok, amiért valaki abbahagyja a tanulást, az a sikerélmény hiánya. Ha nem éri sikerélmény, akkor elmúlik a lelkesedése, a motivációja csökken, és nekiáll kifogást keresni.

Nagyon kevés az olyan tanuló, aki abbahagyja a tanulást, ha az jól megy neki, hiszen a sikerélmény motivál. Tudatosan kell keresnünk a lehetőséget, hogy minél több sikerélmény érjen minket.

Kezdjük el használni tudásunkat, akkor is, ha adott pillanatban kevésnek gondoljuk. Gyűjtsünk tudatosan sikerélményeket, így lelkesítsük magunkat.


A véleménye fontos számomra, kérem írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

125 hozzászólás a(z) “Kezdjen el zöld pipákat gyűjteni!” bejegyzéshez

  1. László Péterné Zátonyi

    Kedves Neményi András

    Köszönöm a segítséget, és köszönöm a biztatást.

    Válasz
  2. Szmetela Zoltán

    Jó napot kívánok ! Többször neki kezdtem már meg az elküldött tananyagokat le is töltöttem egy külön mappába , de sokszor az idő hiány miatt csak nagyon keveset nézek bele, ezért még azt is van amikor elfelejtem amit már úgy gondoltam hogy tudok. Ez az én hibám de ha egyszer lesz kicsit több időm hátha sikerül több dolgot elsajátítani addig meg próbálkozom a több kicsi részletekkel.

    Válasz
  3. Gabor Andarasne

    Jo napot kivanok ,En azert vagyok bajban ,Ausztraliaban el a lanyom,es az unokaim ,Nem beszelnek csak Angolul meg a vejem is ,Azert szeretnek valamennyittanulni ,

    Válasz
  4. Borai ilona

    Tiszteletem
    Nagyon jól tanítja az Angol nyelvet csak sajnos a sok stressz miatt mintha már em fognak az agyam
    Szeretnék leckét venni
    Ilyen jól még sehol sem láttam hallottam ilyen jó tanítást

    Válasz
  5. Laczkó Józsefné

    Tisztelt Tanár úr!
    Köszönet a jó ötletekért! Az én célom elsősorban az elmém karbantartáswa.80 éves vagyok , így ez a legfőbb motivációm.
    Örülök, hogy van lehetőségem leülni a könyv mellé és hallgatni a CD -ket.

    Válasz
  6. Bohàcs Viktorné

    Nagyon jó a tananyag,csak kevés időm van rá!Számítok rá több időt!✌️

    Válasz
  7. Margarett Kiss

    Kedves András! Köszönöm szépen az okítást,de azért nem vásároltam a könyvet,mert egy hangos kisgép fordítóhoz szeretnék hozzájutni.Addig is,gyakorolni szeretném a nyelveket.Hogy miért többesszámban?Gimnáziumban tanultam a franciát,sajnos gyakorlás hiányában elfelejtettem.Per pillanat németül-beszélek kb:középfokon,olyan stílusban tanultam a németet ahogy most Ön,az angolt.Szeretném,még a franciát feleleveníteni,és mellé az olaszt.Természetesen már nem vagyok fiatal.A 70-es éveimben járok,de jót tesz az agynak a memorizálás.Köszönöm a segítést,őszinte híve.Margarett.Pécsről. Pécs 2022.05.13.

    Válasz
  8. Havsaljai Ferencné

    Üdvözlöm, kedves András! Nagyon szépen köszönöm az eddigi fáradozását a tanításommal. Nagyon lelkes voltam az elején, de késöbb a körülmenyek megválltoztak és én kicsit hanyagoltam a tanulást. Ma újból úgy érzem, hogy folytatnom kell. Lelkesen kezdek hozzá újból mert szükség van rá
    Az élet úgy hozta, hogy ha egy keveset is de kell tudnom társalgási szinten
    Mátol szorgalmasabb leszek megigértem magamnak.Köszönöm az eddigi foglalkozásokat. Szeretném folytatni a tanulást. Üdvözlettel: Anna

    Válasz
  9. Józaef

    Mester amit eddig letöltöttem, még nem sikerült megtanuli. Köszönöm a segítségedet, lassan megy.

    Válasz
  10. Hegedüs Ferencné

    Nekem sajnos csak nagyon lassan megy. De nembaj van időm. Sokat ismétlek ígytalán könnyebb megjegyezni a tő mondatokat.persze van úgy, hogy kimarad 1nap. De ez nagyon ritkán, de előfordúl. Hálásan köszönöm, hogy érdeklődik irántam.
    Üdv:Piroska

    Válasz
  11. SZILÁGYINÉ MARIKA

    EGYETÉRTEK ÉS PRÓBÁLOM ELŐKERESNI A GIMIS FÜZETEIMET ÉS ÚJRA PRÓBÁLKOZOM,IMÁDTAM A NÉMET ÓRÁKAT, ÜÖDV. KELLEMES SZÉP NAPOT KÍVÁNOK…

    Válasz
  12. Burik Albert Enikő

    Üdvözlöm!
    Kissebb nagyobb megszakításokkal tanulom az angolt,hol a COVID, hol egészségügyi probléma miatt, de nem akarom elengedni 😊.
    Nagyon tetszik ez a fajta oktatás,nagyon hasznos ,igaz nagyjából én ezeket már tudtam,de tetszik, hogy fonetikusan is le van írva így magabiztosabban tanulja meg az ember,és nem az van bennem,hogy jól ejtem-e ki az adott szót.
    Köszönöm szépen a lehetőséget és várom a további leckéket.
    Üdvözlettel: Enikő

    Válasz
  13. Orbán Katalin

    Üdvözlöm kedves András!
    Nem lehetek elég hálás Önnek. Nem beszéltem egy szót sem angolul. Nagyon izgultam és izgulok még most is, hogyan fogom tudni hasznosítani az életben. Bizalom hiányos vagyok bizony én is.
    Baráti üdvözlettel.
    Orbán Katalin

    Válasz
  14. Nyikos Györgyné

    Tisztelt:Nyelvmester Neményi András. Szeretném megköszönni a leckéket én nyugdijas vagyok igy örömmel tanulom az angolt mivel ehez nincs érzékem igy könnyebb és van kedvem mert szeretnék tanulni 70 évesen is ragadrám sajnos nincs módom könyveket vásarolni ez a módszer fonetikusan nagyon jó előre is köszönöm az ingyenes leckéket ha van rá mód es lehetőség tisztelettel Nyikos Kati

    Válasz
  15. Hudák Pálné Ilona

    Nehezen megy, néha feladom, de a lányom segit és dicsér, és ez ad erõt a további tanuláshoz

    Válasz
  16. Hegyes Zsuzsanna

    Kedves András! Teljes mértékben egyetértek az Ön által leírtakkal. Minden kicsi sikernek örülni kell. Nekem az a motíváció, – bár nem gyorsan haladok a nyelvtanulással, – de a mi utcánkban csak én tudok beszélni olaszul. Ez engem inspirál. Köszönöm a küldött anyagokat. Üdvözlettel Zsuzsanna

    Válasz
  17. Rauscher Tamás

    Tisztelt András,

    Most olvastam levelét,így meglehetősen későn válaszolok kérdésére.Pompás módszernek tartom,ha nem a hibákat keressük önmagunkban,s másokban,hanem a jót igyekszünk meglátni.Egy esetlegesen rosszul sikerült dolgozat,mely tele van javításokkal,valóban elveheti az ember kedvét,ám ha a jó dolgokra helyezzük a hangsúlyt,s a sikereket emeljük ki,még ha esetenként kevés is akad belőlük,azzal növelhetjük a lelkesedést,s a kedvet,nemcsak a nyelvtanulás,de minden egyéb dolog területén is.
    Üdvözlettel:

    Rauscher Tamás

    Válasz
  18. Marianna Crosina

    Kedves András!
    Csak gratulálni tudok hogy egy ember ennyi nyelven, ilyen szinten beszél és tanitásával másokat is szivböl lelkesit!
    Üdvözlettel
    Marianna

    Válasz