Milyen az ideális környezet az önálló nyelvtanuláshoz?

Egy kedves ismerősöm tette fel nekem ezt a kérdést nem is olyan régen.

Nos, ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni lehessen, először nézzük meg, mit is szeretnénk éppen gyakorolni...

Vegyük példának azt az esetet, amikor a hallott szöveg értését kívánja fejleszteni.

  • Mindenképpen olyan készülékkel gyakoroljon, amit könnyen tud kezelni. A lejátszót legyen képes visszatekerni pontosan oda, ahova szeretné, addig a mondatig, mondatrészig, szóig, amit újra meg akar hallgatni.
  • Le kell tudnia játszania vele egymás után többször is egy félmondatot, egy szót vagy egy szótagot is.
  • Fontos, hogy könnyen be tudja állítani rajta azt a részletet, amit éppen vissza akar hallgatni, mert előfordul, hogy egyszeri meghallgatás után, elsőre nem érti meg.
  • Eleinte érdemes fejhallgatóval gyakorolni, szerintem úgy könnyebb megérteni, mi hangzik el.
  • Lényeges az is, hogy biztosítson magának egy nyugodt félórát erre a célra, mondjuk hetente háromszor, hogy érezze a fejlődését, mert az erősen motivál.
    Az a nyugodt félóra tényleg nyugodt legyen. Ne zavarják alatta a családtagok, szomszédok, barátok. Ne járjon közben az esze olyan dolgokon, hogy mit kell még elintéznie aznap.
    Persze, autóban, utazás közben is lehet cd-t hallgatni, csakhogy a kérdés az volt, milyenek az ideális körülmények.

Önnek mi vált be a legjobban?
A véleménye fontos számomra! Kérem, írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Gabriella bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

163 hozzászólás a(z) “Milyen az ideális környezet az önálló nyelvtanuláshoz?” bejegyzéshez

  1. Labancz Dezsőné

    Tisztelt Neményi András!
    Örömmel láttam ezt az ingyenes idegen nyelv tanulási lehetőséget. Gondoltam megpróbálom én is.Szerettem volna angolt és franciát is tanulni. Angolból már egy gyenge alapszintű tudásom volt valamikor, így azt szerettem volna feleleveníteni.Franciát most akarom kezdeni. Meg is kaptam mindkét nyelvből az első anyagot,sőt az angol továbbra is jön /a harmadik napi anyagot kaptam ma/,de francia valahol elakadt. Igaz, azt másik email címre kértem /labanczne.jmaria@gmail.com/. Lehet,hogy csak egy nyelvből ajánlja fel a tanulás lehetőségét, és én a sorok között ezt nem vettem észre,bár írt róla? Ha így van akkor elnézést kérek a reklamáló levelemért! Ha pedig van lehetőség a másik nyelv tanulására is ,akkor türelemmel várom a közben elakadt francia leckéket.
    Üdvözlettel: Labancz Dezsőné

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kérem, ezzel a problémával forduljon az ügyfélszolgálathoz, ők utánanéznek.

  2. Zsolt

    Szerintem a nyelvtanulásban a legfontosabb a nyüzsgés.
    Nem válik be a nyugodt és csendes, fejhallgatós nyelvtanulás. Azt a nyelvtanulók 90%-a egyszerűen megunja, belefásul, és egyre kevesebbet lesz a fejhallgató a füleken. Úgy is elkalandoznak a gondolatok, mert már nem vagyunk ifjú diákok. Rengeteg problémánk és dolgunk van, melyekhez éppúgy kellene az a bizonyos nyugodtság és csend. Csak éppen sehogyan sem jön össze. Márpedig, ha a saját problémáinkhoz sem vagyunk képesek nyugodt pillanatokat szerezni, akkor miért sikerülne ez a nyelvtanuláshoz?

    Nekem az vált be hát a legjobban, ha az első leckét azonnal használom. Nem magolgatok, és magnózgatók, mert attól csak előbb-utóbb a kedvem szottyanna meg. Aztán a következő leckét is azonnal, még az nap, amikor éppen belekukkantok. Ehhez éppen az kell, hogy nyüzsögjenek körülöttem. így nem magamban motyogok egy csendes szobában, hanem mindjárt valakihez hozzávágom mindazokat a dolgokat, amiket már eddig megismertem. A környezet sokkal nagyobb segítségre képes. Úszni tanulni a leggyorsabban a mély vízben lehet. Muszáj benne kapálózni. / A magány csak a magányérzetet növeli, nem hoz sikerélményt./

    Válasz
  3. Antal

    Üdvözlöm András!

    Tanulni, nyugodt körülmények között tudok, főleg éjszaka amikor mindenki alszik, nincsenek zavaró dolgok körülöttem. Érdekes módon aztán még álmomban is előjönnek a tanult szavak, mondatok. Vezetés közben nem tudok igazán figyelni a tananyagra. Nem tudom megosztani a figyelmemet. Az Ön leckéi nagyon lényegre törőek, ezért szeretem. Köszönöm!

    Válasz
  4. Ilyésné Marth Erzsébet

    Jó dolog,hogy a helyes kiejtést tudom gyakorolni,
    Így könyebb memorizálni. Igy gondolom hamarabb megértem ha a más szájából hallom. Örülök a lehetőségnek, nagyon. Gyakorlom is minden nap.

    Válasz
  5. Ida

    Kedves András! 100%-ban egyetértek Önnel. Tanulni csak úgy lehet, hogy körölöttünk, de bennünk belülről is nyugodtak vagyunk. Hiába vagyunk egyedül otthon, nem zavar bennünket senki sem, ha pl. leültem tanulni, de közben „súgó a fülem”, hogy ezt vagy azt meg kell még csinálnom. Érdemes az aznapon esedékes és napi teendőinket is megcsinálni, és úgy elkezdeni tanulni. Persze nyugodtan lehet úgy is tanulni, hogy kisebb szünetet beiktatva pl. elmosogatok, vagy bekapcsolom a mosógépet, közben akár gyakorolhatom is azt amit éppen megtanultam. „Ismétlés a tudás atyja!”- szokták mondani, s ez így van. Ha kívül-belül megszervezzük a körülményeket, eredményesebb a tanulás.

    Válasz
  6. dr.Kutas Mária

    A fő bajom,amin csak én javíthatnék,a rendszertelenség .Utálok fogadalmakat tenni,de idén próbálkozom.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Mária!

      Nem kötelező fogadkozni, elég, ha nekiáll tanulni.

      Sok sikert!

  7. Ida

    Csend és nyugalom. Már próbáltam, de nekem pl csak akkor sikerül megtanulnom a szavakat, ha totál nyugi van körülöttem, nem vonja b semmi a figyelmemet. Akkor hallom a saját hangomat is, és jobban tudok koncentrálni. Kamaszkoromban mindig hangosan tanultam ( édesapám tanult ezzel a módszerrel, valószínűleg tőle vettem át). Hangosan olvasom el a szavakat, és ismételem, tovább haladok, de viszatérek az elejére ismételni.

    Válasz
  8. Sallay Ibolya

    Kedves András!

    Én intenzíven tanultam már elég régen angolul nyelviskolában, és ott is az volt a lényeg, hogy minél többet gyakorolni a nyelvet különböző szituációkat eljátszani, visszahallgatni, visszanézni lehetőleg minél többször. Nekem az a tapasztalatom, hogy ezt csak egy külön szobában, vagy más külön helyiségben lehet, ahol nem zavar senki és semmi, és csak a nyelvtanulásra tudok koncentrálni akár videóval, akár walkmannel. De naponta legalább 2 órát kell vele intenzíven foglalkozni, hogy meg is maradjon, és hatásos legyen. Jó, ha lefekvés előtt, vagy reggeli után mindjárt neki áll az ember. Lefekvés előtt azért hatásos, mert akkor álmomban is előjön, tehát tudattalanul még álmomban is gyakorlok. Nagyon hasznos még, amikor elutazom valahová, pl. Budapestre nyáron, amikor turista szezon van, és akkor belecsöppenni szituációkba, amikor az idegennyelvű túristák segítséget kérnek.

    Válasz
  9. Elisabeta

    Sajat tapasztalatbol irom a velemenyemet.En konyeben tanulok nyelveket,ha a hallott szot ,le irom a tudasom, szerint.Es vissza halgatom,mig ki tudom ejteni azt a szot.Vagy pedig nem szegyelem megkerdezni, egy masik szemejt ,aki jol tud ,peldaul,angolul,nemetul,stb.

    Válasz
  10. Nagy Lajos

    Idegen nyelvet csak szorgalmas tanulással lehet elsajátitani!A szavakat meg be kell magolniAkár milyen csúnyán hangzik a „magolás” szó – ez az igazság!Fontos a nyelvtan elsajátítása is!Nem könnyű a német nyelvtan,de kellő szorgalommal elsajátítható!Külföldön ugyanúgy szorgalmasan kell magolni!Annyi a könnyebbség, hogy van kivel gyakorolni helyben!

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Inkább a mondatokat magolja be, ne önmagukban a szavakat!

  11. Magdi

    A csendet szeretem ahoz ,hogy oda tudjak figyelni. De a lelkesedésem 1 hónap után elmúlt😕

    Válasz
  12. Molnár Józsefné

    Én úgy tudom tanulni a németet, ha nem zavarnak, nincsenek körülöttem.
    Köszönöm a hasznos tanácsokat.
    Molnárné

    Válasz
  13. Bné Géczy Zsuzsanna

    Kedves András! Saját ügyeim intézésében mindig fázis késésben vagyok. Hét végén egy továbbképzésen vettem részt, és ott megláttam a Buldózer angol nyelvkönyv 1-2 példányát. Ezt azonnal elkértem a kollegától hogy megnézzem. Nagyon jónak, értelmezhetőnek tartottam. Eldöntöttem nekem is szükségem van erre a könyvre. Kérdésem: hozzá lehet-e jutni még ehhez a könyvhöz és CD-hez, vagy már csak igen borsos áron lehet beszerezni. Kérném, és várom szíves válaszát. Üdvözlettel: Géczy Zsuzsanna

    Válasz
  14. Margarett Kiss

    A legeredményesebben egyedül v.fülhallgatóval,v.szorúlt helyzetben ha egy szót nem értünk az biztos,hogy belénk ég,és rögtön utána nézünk,az nem felejtödik el.

    Válasz
  15. Dr.Nagy Béla

    Ha hallom a kifejezés paneleket, melyekben mindíg találni valami logikát és dallamot ,pláne,ha olvasom és utánmondom őket.

    Válasz
  16. Both Erika

    Kedves András ! Még nem próbáltam egyet sem, de szeretném, ha segítene megtalálni az igazit, szívesen hallgatnám a hosszú úton haza felé

    Válasz
  17. Erzsébet

    A teljesen nyugodt környezet, senki ne legyen a közelemben sem. Véletlenül se hallja a kísérletezésemet.

    Válasz
  18. Feher Andras

    Nekem a csendes kôrnyezet ha magam vagyok ès nyugodtan hallgathatom a helyes kiejtèseket amit visszamondok magamnak!Lènyeg hogy senki semmi ne zavarjon mikor nyelvet tanulok hangosan.

    Válasz
  19. Csiba Márta

    Kedves András, köszönöm, hogy megkeres kérdéseivel, szívesen válaszolok.
    Most nagy képűen azt írom, hogy a legideálisabb, ha sikerûl az adott nyelvterûleten élni valamennyi ideig.
    Nekem eszembe sem jutott volna ha 52 évesen nem kerûlök angol nyelvterûletre és tiszta véletlenül hosszabb időre. Ez nagy szerencse volt és mondhatom életem legszebb évei voltak.
    Ezen túl ittnon napi szinten a gyakorlást úgy csinálom, hogy próbálom én lefordítani az adott szöveget aztán a hibáimat kijavítva, újból fordítom akár többször is. Én így tanulom, rögzítem.

    Válasz
    1. Feher Andras

      Igen! Az hatalmas szerencse ès segitsèg ha az adott nyelvterûleten tud èlni az ember minimum egy èvet mert ott csak azt a nyelvet hasznaljak amit èpp tanul az ember es igy sokkal jobban rögződik az emberben az idegen nyelv!

  20. Farkasné Dr.Pintér Orsolya Mária

    Eleinte érdemes fejhallgatóval gyakorolni…-nekem ez a legjobban bevált.

    Válasz
  21. Dénes József

    Tisztelt Neményi Úr!

    Talán olyan nyelvtanulás vagy nyelviskola,amikor nyelvtanár minden órában odaül minden diákjához és legalább 10-15 percet foglalkozik vele.Tudás szintet figyelembe véve,nem csak a jobbakkal.Ezt tapasztalatból mondom.Tehát külön külön mindegyikkel,és így tud megfelelő instrukciókat, segítséget adni.Ennek így lenne értelme.

    Válasz
  22. Dr.Cságoly István

    A legjobb a idegen országban való tartózkodás egy barátom szerint a férfi az ágyban tanulja meg legkönnyebben és gyorsabban az idegen nyelvet!

    Válasz
  23. Ágota

    Sok sok ismétlés, és társaság, pl az unokáimmal együtt tanulás segíthetne a nyelv gyakorlásban.
    Egyedül nekem nagyon nehéz haladni, a beszélgetést csak társaságban lehet gyakorolni. Nem adtam fel, remélem a kapott tananyaggal sikerül elérnem, hogy egyszer megszólalni is merjek.

    Válasz
  24. Juhász István- Eszteban

    Kedves Tanár Úr! Úgy tartom magam tréningbe, hogy van egy iskola amely napi szinten küld ingyenesen szavakat amiken agyalhatok és ismételgethetem amikor csak akarom és amennyit csak akarok! Másrészt nagyon régen a Bagolyvár kiadónak volt egy idegen nyelvű sorozata leckefüzet formációba nyelvi szerkezete nagyon hasonló volt annak idején Pongrác- Emereric féle NDK formátumokhoz a szövege mentes volt mindenféle nyelvújító törekvésektől egyszerű, nem volt fellengzős felhangja – ezekből tanultam! Így tartom magam karban és tartom a kapcsolatot az örök szerelmemmel a Német nyelvi tréninggel!

    Válasz
  25. Mária Révész

    Kedves András! Köszöszönöm a lehetőséget.Régi álmom válik valóra.59
    Éves elmúltam.És belefoghatok 1 nyelv elsajátításába!Köszönöm:Mária.Miskolcról.

    Válasz
  26. Mária Révész

    Kedves András!
    NAGYON ÖRÜLÖK! 59 ÉVES VAGYOK.RÉGI ÁLMOM TELJESÜL.A LÁNYOM ANGLIÁBAN DOLGOZIK.1 SZER .REMÉLEM ÉN IS ELJUTOK ÉS NEM LESZEK KUKA HA MEGKELL MAJD SZÓLALNOM.KÖSZÖNÖM A LEHETŐSÉGET.HÁLÁS VAGYOK.
    MÁRIA

    Válasz
  27. Pozsonyi Anna

    Kedves András.Én munka közben hallgatom, fülhallgatóval, eléggé nyugodt a munkakörülményem,

    Válasz
  28. Bán Andrásné .2030 Érd Fő utca 38 b.

    Tisztelt Neméníi úr!
    Korábban vásároltam online német és angol nyelvleckéket. Időközben megromlott a látásom, ezért abbahagyta, Most lehetőségem lenne folytatni,mert6 van egy program a gépemen ami hangosan beszélő és megkönnyíti a tanulást Szeretném ha hozzájuthatnék az anyagokhoz, ha lehetséges volna.
    A belépéshez szükséges jelszót sajnos elfelejtettem.
    Az emeil címem megváltozott

    Válasz
  29. Kun Attila

    Kedves András !
    Ha nem is a kérdésre válaszolok, de el kell mondanom tapasztalataimat melyeket egy most megtett hosszú
    külföldi út során éltem meg. Ez az út több európai várost érintett. Volt, hogy csak angol nyelven kaptunk tájékoz-
    tatást, melyet egy másik személy magyarra fordított. És a lényeg ! Az angol nyelven tájékoztató hölgy is csak
    tanulta az angolt / én így érzékeltem / így a szövegéből sok szó és mondat ismerős volt. A buldózer módszere
    jó nagyon sokat hasznosítottam az út során.
    Üdv.
    Attila

    Válasz
  30. Kovács István

    Köszönöm kérdést, köszönöm a folyamatosan küldött nyelvtanulással kapcsolatos anyagot, sajnos mint 68 éves vénembernek annyi a munkám, hogy képtelen vagyok nyelvet is tanulni, pedig hihetetlenül fontos lenne, s nem kellene tolmács segítségével beszélgetnem, társalognom a külföldi partnereimmel (Olasz, Görög, Német)

    Válasz
  31. Forró Anna

    Nagyon jok a leckék,a majd megtanult szavak felhasználásával,mondatokat lehet formálni.Sajnos én elég későn kezdtem el tanulni,ezután fogom bepotolni(könyveim vannak).Amint emlitettem férjem 2015-óta rákos beteg volt 2017.12.03-án halt meg sajnos ezen a nagy bánaton nehezen tudok tullépni.

    Válasz
  32. Hegyes Zsuzsa

    Tisztelt Neményi András!

    Igaz korábban már regisztráltam Önnél! Gép meghibásodása miatt a küldött nyelvleckék elvesztek! Ha lehetséges megköszönném ha ismételten kapcsolatba kerülnénk. Természetesen ha lehetséges!
    Még nem mondtam le teljesen a nyelvtanulásról.

    köszönettel: Hegyes Zsuzsa

    Válasz
  33. Mária Kristóf

    Igaza van. Én már több éve tanulok “ Angolul” Amerikában élek, és mégsem megy nekem az angol. Igaz, hogy “Magyar “ közegben mozgok.
    Ez egy jó ötlet, hogy egy jó “CD” lejátszót kellene használnom.

    Válasz
  34. Kovács Zsolt

    Kedves András! Én vonaton tanulok a legtöbbet mert kalauz vagyok,meg otthon.

    Válasz
  35. Bordás Lajosné

    Kedves András!
    Nagyon köszönöm a leckéket. Csak egyedül tudok rendesen a mondatokra koncentrálni.Végtelenül hasznos a tanítási módszere, csak ha problémák adódnak, kizökkenek. Ám ha küld egy újabb leckét, azonnal további ösztönzést ad. Nagyon köszönöm a sok jó tanácsát, s a kitartását, amit velem szemben is tanúsít.
    Jó egészséget kívánok. Üdvözlettel: Bordásné, Rózsa

    Válasz
  36. Kubányi Magdolna

    Kedves András!
    Mindig követtem az utasításait és megfogadtam a tanácsait.Ezenkívül még sokat szótárazom és CD-ről
    vagy a TV-ből hallgatom a beszélgetést.
    Üdvözlettel:Magdolna

    Válasz
  37. Zdroba Adrienn

    Bocsánat hogy zavarom de, mejik az az alkalmazás
    ami egyáltalán nem hibás! Az az hogy ha be írok egy mondatot rosszul írja le angolúl! Melyik az az alkalmazás ami ingyenes is?

    Válasz
  38. Endre

    Nagyon jó ötletnek tartom, hogy angolul is és fonetikusan is le van írva a kiejtés, szlovákul is tanít, vagy lett nyelven ?

    Válasz
  39. Szilágyi Judit

    A telefonom segítségével,német parbeszédeket hallgatok.amelyeket leírok majd többször átolvasok.napi egy,két órát foglalkozom tanulással.

    Válasz
  40. Szabó Ferenc

    Üdvözlöm András,megvettem öntől a bulldózer angol kezdőknek 1.2.könyveket és a cd-ket még 5-hó 31-én,bele lapoztam de még nem tudtam belekezdeni a tanulásba mert nagyon sok a munkám és nem tudnék egy teljesen új dolgot beiktatni közbe,mert úgy sem tudnám teljes odaadással csinálni akkor meg nem ér semmit.
    Talán majd a télen amikor már nem tudok kint dolgozni,én is csak úgy tudok tanulni ha nyugodt vagyok,hogy más nem zavar és csak arra koncentrálok.
    Jó egészséget kívánok.
    Ferenc

    Válasz
  41. Tóth Katalin

    Nekem amikor német anyanyelvü szolt hozzám. Amit kérdezett érthetö volt és soha nem fejtettem el, azonnal megjegyeztem.
    A második de kevésbbé hasznos volt közel ötven évesen az esti TIT tanfolyam. Ma 82 évesen egyedül a németröl magyarra könyebb, firditva nehezebb.
    Az angol sehogyan, arrol lemondtam. Azt ebben a korban itthon egyedül nem érdemes. Üdvözlettel Katalin

    Válasz
  42. Gabriella

    Én mindig kora hajnalban tanultam a legeredményesebben, amikor még mindenki aludt.

    Válasz