Hogyan ne felejtse el, amit egyszer már megtanult?

A felejtés a nyelvtanulók ősi ellensége. Viszont jó hír: többféleképpen is lehet ellene védekezni.

1) Az egyik út, hogy folyamatosan foglalkozik a nyelvvel, naponta olvasgat valamit, tv-t néz. Nem az a legfontosabb, hogy mennyit foglakozik vele, hanem sokkal inkább a rendszerességen van a hangsúly. Minden nap elő kell venni egy könyvet, meg kell látogatni egy idegen nyelvű hírportált, vagy meg kell nézni egy filmet.

2) A másik lehetőség, ami az elején sokkal több energia befektetést igényel, hogy viszonylag magasabb szintű tudást ér el. Mondjuk olyan szintet, ami egy középfokhoz kell. Onnan lassabban felejt.

3) Vagy jó alaposan bevési, amit meg akar tanulni. Akkor is sokáig megmaradnak a szavak, a mondatok.

Amikor 1988-ban elmeséltem a tanáromnak, én hogyan tanulom a szavakat, arra ő azt válaszolta, ez nem tanulás, ez vésés.

Elolvasom a mondatot eredeti nyelven, lefordítom magyarra, végzek benne egy kisebb átalakítást, majd az átalakított mondatot visszafordítom idegen nyelvre.

Nem kell bonyolult mondatokra és átalakításokra gondolni, a lényeg az oda-vissza fordítgatás.

Milyen átalakításokra gondolok?

Például:
A fiú eszik. Átalakítva: A lány eszik.
A fiú alszik. Átalakítva: A kutya alszik.


Ön mit gondol? Érdekel a véleménye, kérem írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Pelikán Zoltán bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

169 hozzászólás a(z) “Hogyan ne felejtse el, amit egyszer már megtanult?” bejegyzéshez

  1. Galkó András

    Kedves András!

    Nagyon szeretném folytatni az oktatását! Csak GRATULÁLOK!!! Nem mai fiatal gyerek vagyok de szerintem
    nagyon jó amit csinál! Szeretném folytatni a tanítási leckéit.

    Köszönettel: Galkó András

    Válasz
  2. Rádai Hajnalka

    Kedves András!
    Nagyon örültem mikor magára leltem.5éve keresek megfelelő tananyagot hogy tanulhassak németül.Könnyebben tanulok az ön által küldött anyagokból.Ha majd a gyakorlatban is bevetem a tudásomat,értesítem majd hogy milyen sikerekben volt részem,mert hogy a babérkoszorú fele az Öné.Köszönöm.Ha valaha orosz nyelvet is lesz lehetőség ingyenes anyagokból tanulni….én az Andrásos változattal teszem majd.Üdvözlettel.Hajni

    Válasz
  3. Farkasné Kiss Zsuzsanna

    Kedves András!
    Amit kaptam Öntől emailt, zseniális!
    Pont ilyet kerestem! Tudom hasznosítani!
    Hálásan köszönöm!
    Tisztelettel :Farkasné

    Válasz
  4. Móricz Istvánné Anna

    Kedves András!
    Köszönöm az eddigi ingyenes nyelvleckéket, valóban használhatóbbnak tünnek, mint amivel eddig próbálkoztam.
    Nagy élvezettel alakítgatom át a mondatokat a saját életemre vonatkozólag. ( lakóhely, család, vásárlás stb)
    igyekszem naponta foglalkozni a küldött angol leckékkel, előfordul, hogy kimaradnak napok.
    Sajnos a ,,Buldózer” csomagról lemaradtam, de a Nyelvmestert megrendelném, de a tecnika fejlődése miatt az új laptopokban nincs CD lejátszó, legalábbis ami a családi használatban van, egyikben sem. Ezért szeretném megkérdezni egyébb adathordozón el lehet e érni az angol hanganyagot?
    Üdvözlettel:

    Válasz
  5. Breitsprecher Margit

    Többször leírom, kisebb átalakítások (kérdés vagy válasz),
    hangosan olvasom.

    Válasz
  6. Gondi Terézia

    Hát így szerintem könnyebb nekem megfelel ,csak én olvadni tudok beszélni nem elfelejtem a szavakat pedig sokat tudok ezen kellene változtatni ,de hogyan?

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Terézia!

      Tanuljon meg kívülről angol szövegeket és mondja fel őket sokszor hangosan!

  7. Bodáné Tóth Ilona

    Kedves András! Nagyon szeretnék megtanulni olaszul. Hálásan köszönöm a hasznos útmutast.

    Válasz
  8. Margit Kalauzné

    Kedves András!NAGYON szépen köszönöm az eddig elkūldőtt leckéit , Nagyon hasznos és megprobálom tanulni az anyagot.Sajnos jelenleg nem áll modomba meg rendelni de ha továbbra is kapok leckét szívesen tanulnék öntől . Előre is köszönöm. Tisztelettel. Margit.

    Válasz
  9. klára farkas

    kedves andás!most kezdtem bele a német szavakhóz tanulni a leg elején vagyok köszönés bemutatkozás halyeslés tagadás!? a számolást hol találom legyen szíves tájékoztatni , nem könnyű igy 63 évesen rossz körülmények közepette faun lakom tisztelője farkas klára

    Válasz
  10. Arlett Roland

    Nagyon jónak tartom.Megpróbálok mindennap 15-30 percet tanulni.Majd ismételni.Elég jó kezd menni.Annyi időm nincs,hogy minden elküldött anyagot megtanulják.Egyenlőre az iméleket tárolóm.Fantasztikusnak jónak tartom.Nagyon örülök a tanításnak.Kifogom nyomtatni az anyagokat,hogy meglegyen mindegyik.Nagyon köszönöm szépen.
    Tisztelettel:Arlett Roland

    Válasz
    1. Szabó Tamás

      Kedves András!
      8-9 éves korom körül tanultam németül. Sajnos aztán az Ön által említett „nyelvtanozás” miatt el ment a kedvem és abba is hagytam. Örülök, hogy Önre találtam, mert bár még csak az elején járok, de a küldött leckékben sok az ismerős szó, kifejezés, így szívesebben is állok neki. Köszönöm, hogy így a szívén viseli a nyelvtanulás fontosságát.

  11. Varga József

    Igen, valóban ez a legnehezebb.-Magam mindig úgy készültem fel, hogy akció-szerűen tanultam, pl. 1-2 hónapig., amikor szükségem volt rá. Aztán jöttek a hétköznapok, amikor nem használom a nyelvet.- Fontos a motíváció. Ha nincs motiváció, rendkívül nehéz a szinten tartás, mert öncélú. -Ha az ember igényes marad-és van hozzá energiája, akkor…- Akkor talán egy tervszerű drissítési akció…? -Ennek jegyében ránéznék egy 500-as németre..
    Köszönöm a kitartó üzeneteket, mert segít fenntartani az érdeklődést, vagy inkább pontosabb: nem alszik ki a láng….-Kicsit fiatalabbak maradunk…?
    Tisztelettel
    Varga József

    Válasz
  12. Pintér Mária

    Nagyon köszönöm a lehetőséget.Sokszor belevágtam a nyelv tanulásba,de feladtam.Most,h rátaláltam e zseniális leckékre,Nem fogom feladni.Szeretném tudni,h lehetőség van-e hang kazetta rendelésre?Köszönöm

    Válasz
  13. Rozina

    Tisztelt Neményi Úr!
    Hálásan köszönöm, hogy lehetőségem van az Ön segítségével nyelvet tanulni. Minden jótanácsát elolvasom, a napokban megrendeltem a könyvét, és azóta nem kapom a napi leckéket.
    Lehetne kérnem, hogy a könyv megérkezéséig, továbbra is kapjak, napi leckéket!
    Köszönettel, Rozina.

    Válasz
  14. Bátor ferencnè anna

    FantasztikusAn jó módszer.leirom èsközben hangosan mondom a német mondatot majd a magyar
    Megfelelőjèt is hangosan újra ès újra ès ahogy Ön javasolta a már meglèvő szavakból mondatokat kreálok.IGaz kicsit lassan megy mert 67èves vagyok de erős a vágy bennem hogy megtanulják egy nyelvet.köszönöm Önnek akedves bátorítását ami erőt önt belèm Viccesen szoktam mondani hogy mèg előttem az egèsz èlet HAJRá!! Mèly tisztelettel anna

    Válasz
  15. Bánkuti Gábor

    Sajnos a felejtés nagy úr nálam is,s nem is védekezem ellene két okból kifolyólag az egyik,hogy lassan betöltöm a hetven évet és nem fűznek mély nyomok német országhoz Valószínűleg nem jutok már el német országba.A másik ha egészségem engedi és a pénztárcám is úgy gondolja a nyáron elmegyek Barcelona környékére így a spanyol alapokkal ismerkedem,de abból is csak minimálisan ami egy nyaralónak kell

    Válasz
  16. Bagi Péter

    Igen amikor utazok külföldre mindig összeírok pár sűrűn előforduló gondolatot.

    Válasz
  17. Károlyné Pomázi

    Kedves András!
    Német nyelvet tanultam 15 évvel ezelőtt és úgy tanultam, hogy a szótár fűzetbe leírt szavakból 20 szót kiírtam egy írólapra és felolvastam egy szót és ezt az egy db szót, 20-szor hangosan kimondtam. Majd jött a következő szó és azt is 20-szor hangosan kimondtam és igy tovább. Majd letakartam a magyar szavakat és fejből szavanként kimondtam hangosan a magyar jelentését, ezután a magyar szavakat takartam le és német jelentést fejből próbáltam kimondani. Naponta 2 vagy 3 darab ilyen 20 db szavakból álló írólapot olvastam fel magamnak. Még emlékszem a szavakra. Jó azért nem mindegyikre. De azért emlékszem. Osztrák határ mellett születtem ezért szoktam Osztrák rádió adást hallgatni, még ma is. Nagy vonalkban ki tudom hámozni, hogy éppen, miről beszélnek. Azért még szeretnék, A2 szintet elérni németből.

    Üdvözlette:
    Pomázi Károlyné, Éva

    Válasz
  18. Bakányi Zoltán

    Kedves András!

    Örülök a kérdés felvetésének.
    Az 1. pontban vázolt megoldás áll hozzám legközelebb, viszont a megvalósítás eddig nem sikerült. Előrébb visz azonban a tudatosítása és az a feloldozás, hogy nem a mennyiség a legfontosabb, hanem a rendszeresség, így könnyebben meg fogom tudni tenni.
    A 2. pont az első nélkül számomra ahhoz vezetett, hogy évekkel ezelőtt minden nap 6 órában tanultam angolul, egy idő után a garázsban gondolkodva nem kellett mondatokat fordítanom, angolul fogalmazódtak meg a gondolatok. Meg is lepődtem. Később nem használtam az angolt, most már erőlködve is alig megy.
    A 3. bevésést nem tudom elképzelni. Lehet, hogy ez a szótárfüzet – kifejezés gyűjtemény magolását jelenti? Ez nekem mindig nehéz volt. Ezért tetszik a könyved, mert az nem monoton, hanem szívesen veszi kezébe az ember.

    MIndenesetre köszönöm a segtséget (1. pontot különösen).
    Üdvözöl: Zoli

    Válasz
  19. erzsébet rácz

    Én is hasonlóképpen csinálom. Még az 55évvel ezelőtt bevésettek is előjönnek,csak meg kell piszkálni őket

    Válasz
  20. Szabó Ferenc

    Üdv:Fogalmam sincs,de biztos hogy rövid időn belül sokat felejtek de ezt már a koromra fogom,és nem tudom hogy létezik-e rá egyáltalán valamilyen megoldás?
    Ferenc

    Válasz
  21. Tóth Péter

    Kedves András! A számokat úgy rögzítettem, hogy autózás közben a szembe jövő járművek rendszámát hangosan mondtam angolul.
    Üdv!

    Válasz
  22. Hornyák Éva

    Tisztelt Mester Úr! Még jó a emlékező tehetségem, Hála Istennek! De ami érdekel, meg próbálom úgy megtanulni, hogy Bennem maradjon! Pl: a gyors és gépírás is érdekelt, még mai napig is megy! Bízok benne, hogy az Angol is úgy fog menni! De hála Önnek, és köszönöm a segítségét!

    Válasz
  23. Grec Margit

    Tisztelt András ,
    Ha az ember valamit jól elsajátít , főleg fiatal
    korban , a tudás megmaradhat idős korára is .
    Az angol és francia nyelvet , fiatal koromban tanultam ,
    most nyugdíjasként , a vírus járvány előtt, több külföldi
    zarándoklaton vettünk részt , ahol simán elő tudtam
    venni nyelv tudásomat ,eltudtam mondani amit akartam
    angolul és franciául , értettek engem és én is értettem amit mondtak , különböző helyzetekben .
    Az angol nyelvnél , nagy segítségemre voltak az Öntől
    kapott nyelvleckék , amiért szeretnék őszinte köszönetet mondani, kifejezve hálámat és elismerésemet munkájáért !
    Kívánok Önnek jó egészséget és sok sikert a tanításban , maradok tisztelettel , Margit , Aradról

    Válasz
  24. Tornyi Marian

    Nagyon érdekelne ez a nyelvtanulási lehetőség. Szeretnék csatlakozni. Most több időm lett, h nem dolgozom. Köszönettel: Tornyi Marian

    Válasz
  25. Simon Antalné

    Megismétlem a tanultakat, egyszerü mondatokat átalakítom bővített mondatokká. A.mikor nem jön álom a szememre, gondolatban mondatokat szerkesztek a már megtanult szavak alkalmazásával. Mult, jelen és jövő időben helyezem a mondatokat.

    Üdvözlettel. . Mária

    Válasz
  26. Rauscher Tamás

    Tisztelt András,

    Ez valóban egy említésre méltó probléma,ugyanis sokszor könnyebb megszerezni a tudást,mint megtartani.Szerintem szavakat és kifejezéseket mondaton belül,használatban a legkönnyebb elsajátítani és gyakorolni.Ahogy azonban észrevettem,az azonos témához kapcsolódó szavakat összegyűjtve szintén viszonylag könnyű megtanulni,s ha mindennap foglalkozunk velük,akár úgy is,hogy egyszer-kétszer végigfutunk rajtuk,megmaradnak emlékezetünkben.Szintén sokat segíthet,ha felcímkézünk bizonyos tárgyakat,bútorokat,mert így mindig szemeink előtt vannak.Röviden:a rendszeres ismétlés elengedhetetlen a megtanult szókészlet megtartásához.
    Üdvözlettel:

    Rauscher Tamás

    Válasz
  27. Olga

    Kedves Andràs!
    Zenét szoktam hallgatni.A règebbi tananyagokat mindig átnèzem es angolul is szoktam olvqsni

    Válasz
  28. Tamas Zsuzsanna

    Kedves Andras,
    abban a szerencses helyzetben vagyok, hogy a csaladomban szinte mindenki beszel angolul, ki nagyon jol, ki kevesbe, tehat igy, ha nem is napi szinten, de gyakorlom a nyelvet, kulfoldon elnek barataim, csalad is, veluk is beszelek, gyakorlom, de meg igy is elofordul, hogy elfelejtek valamilyen szot, akkor igyekszem mas szoval helyettesiteni, de aztan en „bevesem” a memoriamba, hogy el ne felejtsem.
    Szeretnem Onnek megkoszonni azt a fantasztikus munkat, amit, es ahogyan tanit, nagyon sokat tanulok az On segitsegevel, es hatalmas tudasaval.Nagyon sok ilyen tanarra lenne szukseg, az orszagban biztosan sokkal tobben beszelnenek legalabb alapfokon egy, vagy tobb nyelvet.
    Tisztelettel udvozlom es koszonom a segitseget, Zsuzsa

    Válasz
  29. Incze Margit Magdolna

    Kedves András!
    Nagyon szépen köszönöm azt a sok segítséget amit Öntől kaptam.
    A tanulásnak e formája sokat segít hogy jobban megmaradjon bennem mindaz amit eddig megtanultam. Sajnos én is felejtek, de mivel szeretem a könnyűzenét, a szórakoztató filmeket segítségükkel könnyebb a nyelv gyakorlás, tanulás. A felejtés ellen úgy küzdök hogy az unokámmal tanulom az angol nyelvet és a kutyusommal is angolul beszélek, így kétnyelvű a kutyus is.
    Nekem ez segít.
    Köszönöm a hasznos leckéket és várom a továbbiakat más újabb témákkal kapcsolatban
    További sok sikert kívánok mindenkinek és kitartást!

    Válasz
  30. Varga Tiborné

    Szeretettel üdvözlöm. Köszönöm szíves figyelmeztetését. Valóban, ha nem nézegetem gyakran, vagy minden nap, hajlamos vagyok azt a keveset is elfeledni amit megtanultam. Lehet, hogy rossz szokás, szeretem taulás közben az új szavakat, kifejezéseket ceruzával leírni az oldalakra, Sajnos még sok üres oldal van, amivel még nem foglalkoztam. Sokkal többet kellene tanulnom. Most pl. a Függeléket, a jelen, múlt, jövő időt, melléknevek fokozását, kérdéseket nézegetem. Közben azért próbálok ismételgetni. Egy életre megjegyeztem, hogy nem tudom felvenni az öltönyt mert ” any more.” Nagyon hiányos a tudásom, de minden szó, kifejezés elsajátítása örömet okoz. Köszönöm szíves megkeresését, fáradozását. Jó érzés, hogy még valahová tartozom. Jó egészséget, kellemes nyaralást minden jót kívánok sok szeretettel, Isten áldásával.

    Válasz
  31. Máté Mária

    K edves András! Köszönöm kedves sorait.Már többször szerettem volna írni,de lebeszéltem magam.Hagytam abban a téves elképzelésben, amit rólam gondol /fiatal, utazni készülő,az élet elején álló,teli tervekkel …./ Nyolcvanadik évemben vagyok.Az angollal való időnkénti foglalkozás,olyan nekem, mint másnak a keresztrejtvény fejtés.Mostanában kénytelen vagyok hanyagolni a látásommal problémák vannak. Werner Lansburghnak van egy három kötetes könyve:Utazzunk, New see! avagy tanuljunk könnyen,szeremmel angolul.Ebből egy kötetet évekkel ezelőtt elolvastam.Szeretném az egészet elolvasni,ez a tervem az angollal. Áldásos munkájához további erőt egészséget kívánok!Tisztelettel:Mária, Szentendre.

    Válasz
  32. Albert Ilona

    Kedves András,
    a felejtés valóban nagy gond. Nekem is, aki a 8o felett prőbálkozom megküzdeni az angollal. A rendszeres gyakorlás számomra az a megoldás, ami eredményes. Megprőbálkozom az Őn által ajánlott módszerekkel is. Köszönöm.

    Válasz
  33. Szabó Pál

    Az otthoni tennivalókat megpróbáljuk németül elmondani egymásnak.Nekünk bevált ez a módszer.Vagy séta közbe a látnivalókat elmondani egymásnak.
    Üdvözlettel Pál.

    Válasz
  34. Pelikán Zoltán

    Tisztelt Neményi Ur!
    Sajnos nagyon igaz amit ir! Sokat felejtek azon szavak közül amiket ritkán használok! Persze ,koromnál fogva mást is ,sajnos! Nem tudom hogy küzdjek ellene. Gyakorlás,olvasás stb jó lenne de az fáradság miatt nem megy.megfogadom legalább egyik tanácsát,német nyelvü ujságokat fogok olvasni többet!
    Köszönöm szépen!

    Válasz
  35. Vonya Marianne

    Kedves András! Én pontosan azt teszem,amelyet Ön is javasolt. Különbözö portálokon probálok véleményeket irni és mondat átalakitásokat is végzek.igy lehet a szavakat jól megtanulni.Most a harmadik járványhullám után egy kicsit felszabadultunk.Az angollal való foglalkozás
    egy kicsit elvonja a figyelmet.
    Üdvözlettel;Vonya Marianne

    Válasz
  36. Valki Gyöngyi

    Kedves András! Köszönöm, hogy felhívja a figyelmem mert foglalkozom az angollal és ismétlem is sokszor a kifejezéseket, de nem könnyű …. talán az akaratomon kell még” csiszolgatni “🧐 üdvözlettel :Gyöngyi

    Válasz
  37. Csapó Lajos

    Kedves András!
    Köszönöm a kérdés. nagyon aktuális nálam. mivel van egy 86 éve demens édesanyám, Sokat vagyok vele. mivel nyugdíjas vagyok.látom léépülését. Ezért is fontos nekem a nyelvtanulás, de sehol nem vagyok vele. mert a mamát 5 percre nem lehet magára hagyni.Azért hogy tornáztassam az agyam. és elkerüljem ezt a szituációt. ha netán megérem ez a kort. Egyébként sokat olvasok, azt könnyen abbahagyom, ha a mamát „helyre ” kell tenni.
    Azonban ha eltudom helyezni az idősek otthonába, intenzíven tudok majd a nyelvvel is foglalkozni.
    Köszönettel sok információt: Csapó Lajos
    2021-06-25

    Válasz
  38. Lőrincz Lászlóné

    Kicsit hanyagoltam,és persze felejtettem is,sajnos. Kipróbálom ezt a megfordítást,remélem sikerülni
    fog.Most mindennap gyakorlok. Köszönöm az ötletet.

    Válasz
  39. Szabóné P. Kata

    Minden nap foglalkozom 1 órát az angollal: szöveg hallgatása, beszélése, írása. Ez nekem kikapcsolódás, szabadidős tevékenység a minden napok munkája után.

    Válasz
  40. VLAJK Éva

    Kedves András!
    A
    faccebukon van pár külföldi ismerősöm, akikkel angolul irogatunk egymásnak. Ott a net fordítót használom. Igyekszem, csak tőmondatokat írni, mert tapasztalat, hogy néha nagyon mellé fordít!
    Onnan is kicsit tanulók!
    Üdvözlettel VÉva

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Igen, a magyar piac kicsi, ezért nem túl jók a fordítóprogramok.

  41. Guerrab Éva

    Kedves Andrást,köszönöm a kérdést!
    A felejtés kiküszöbölésére nem dolgoztam ki különösebb módszert.Van egy alap szókincsem(igaz,nem nagy terjedelmű )ezekhez szoktam ,újabb szavakat társítani.Amikor „lelkes” vagyok,akkor én is alkalmazom a mondat szerkesztést,átalakítást.A mindennapokban (olasz nyelv)zenét hallgatok, a nem ismert szavakat megkeresem a fordítóban ,igyekszem megjegyezni.Gyakran használom a Google fordítót,ennek segítségével próbálom az emlékezetembe vésni a szavakat.Most csak ennyi jutott eszembe,köszönöm .
    Buona giornata! :))

    Válasz
  42. Trembeczki Jánosné

    Köszönöm a lehetőséget, hogy elmondjam a véleményemet. Az én esetm speciális és egyedi.Ugyanis 70 évesen , januárban gondoltam egyet, mégpedig azt, hogy angolul fogok tanulni.Nyugdijamből nem telik tanfolyamra, egyéként pedig hallássérült vagyok, hallokészülékkel hallok.Találtam az otthonom ban a könyvek között egy 1992-es kiadásu 25o oldalas angol társalgási zsebkönyvet. Véges István szerkesztésével,Ezt kezdtem tanulni magánszorgalomből , mindenap egy oldalt, tanulni, de nem is tanulni,csak hogy rendszert is vigyek a dologba, reggel-délbe este, ugy kb 10 – szor átolvastam .ezt folytatom a mai napi és az ön által adott leckékkel is. Ja és hangosan, hogy haljam is és a szemmmel lássam is. Ma ot tartok, hogy könnyedén megy a zolvasás és már csak az uj szavak kiejtését kell megnéznem. Mivel ismerem az agykontrolt, bizom abban, hogy a rendszeresség meg fogja hozni az eredmény, vagyis hogy ha igy folyatopm, akkor egyszer csak elkezdek beszélni a memorizált szövegek alapján., De ha mégsem igy lenne, akkor is el fogom tudni olvasni és érteni az angol szövegek nagy részét. Bizom az agykontrollban..70 évesen pedig nem is igen akarok többet, bár mégis csak ugyanis találtam egy amerikai állampolgárt, akivel már 2 hónapja levelezek , ugyan forditot használok, de igy is sokat tanulok általa… Hát ez az én történetem. Köszönöm, hogy megoszthattam. Üdvözlettel Anikó

    Válasz
  43. Dr. Pájer Béla

    A felejtés sajnos alapvető emberi tulajdonság. Hiába „vésünk” be valamit, ha nem ismételjük időnként, előbb-utóbb elfelejtjük. Én , amit nem akarok elfelejteni, felírom valahova. Csak el ne felejtsem, hogy hova írtam.

    Válasz
  44. Polgár József

    Kedves András!
    Rendszeresség szerintem a legfontosabb. Tapasztalom, ha1-2 nap kimarad a tanulásból,az általam már ismert szavaknál,kifejezéseknél is, elő kell venni a leitakat,vagy a tankönyvet.
    Naponta,legalább 15 percet kell foglalkozni a tanulással és csak azzal.

    Válasz
    1. Tünde

      Csak azt szeretném tudni,hogy naponta vagy hetente kapunk feladatott? Mert regisztráltam és még csak egyszer kaptam.

    2. Neményi András Szerző

      Kedves Tünde!

      Nézze meg a levelezőjének a beállításait, mert érkezhet a promóciók közé vagy a spam mappába is.
      Ha beállítja a címünket biztonságos küldőnek, akkor megkapja.

  45. Kertész Béláné

    Kedves András! Nagyon jó volna ha a megtanultakat nem felejtenénk el, az agykontrollos módszer is hozzá
    tud segíteni bennünket a „memóriafogas” segítségével, amit sajnos már nem alkalmazok, de nagyon hasznos, az Ön által említettek is sokat tudnak segíteni-a rendszeres, vagyis a folyamatos foglalkozás,filmnézés,stb szavak , mondatok illetve könyv olvasása, az adott nyelv hallgatása , éneklése.
    A mondatszerkesztés, illetve egy szöveg szótár segítségével történő fordítása is eredményes lehet, főleg
    ha nem bonyolult a mondat.Továbbra is hangsúlyozom, hogy csak rajtunk múlik, vagyis az akaratunkon,
    hogy mennyire akarjuk elsajátítani, magunkénak érezni az adott nyelvet.

    Válasz