Hibátlan? Nem.
Érthető? Igen!
Akkor elérte a célját!

Édesapám hiába beszélt angolul, németül és franciául, közölték vele, hogy egy keleti nyelvből is szükséges nyelvvizsgát tennie. Így, 50 éves elmúlt, amikor meg kellett tanulnia oroszul.

Nos, letette az alapfokú nyelvvizsgát. Csak a nyomtatott betűket tanulta meg, mert úgy gondolta, hogy neki az is elég lesz.
És igaza lett.

orosz képeslap

A mellékelt képeslapból jól látszik, hogy amit írt, azt én:

  1. megkaptam, vagyis a postán tudták, hova továbbítsák a levelét,
  2. el tudtam olvasni, így pontosan tudtam, hogy megvette Moszkvában a kis fekete-fehér televíziót.
Azt is megértettem a leveléből, hogy ott nagyon hideg van (-18 fok).

Nos, mindebből mi a tanulság?
(persze, azon kívül, hogy aki nagyon fázós, az télen ne utazzon Moszkvába)

Ha kevés az ideje, tanulási kedve, vagy egyszerűen nagyon sürgős, akkor csak annyit tanuljon meg, amennyire feltétlenül szüksége van!

Például, ha 3 hónap múlva külföldre kell mennie, ne töltse az idejét olyan szabályok, szavak, kifejezések elsajátításával, amelyek ismerete „luxus” az Ön számára!

Először a legszükségesebbeket, a legfontosabb mondatokat, kifejezéseket tanulja meg („Két sört kérek.” „Vörösbort kérek.” „Hol van egy WC?” stb.)!

Természetesen meg lehet tanulni gyönyörűen, folyékonyan, helyesen is beszélni, csak ahhoz lényegesen több idő, energia és gyakorlás szükséges, mint amikor csak egy minimális szintre törekszünk.

Mondjuk, annyit akarunk elérni, hogy amikor megkérdezzük, merre kell mennünk, azt megértsék, és mi is a kapott választ, úgy nagyjából.

Vagy, ha megkérdezik tőlünk, honnan jöttünk, mit dolgozunk, akkor ne csak megértsük a kérdést, hanem tudjunk is rá felelni. Ha a kérdező megérti a válaszunkat, az teljes siker. Ebben az esetben már elmondhatjuk, hogy tudunk angolul, vagy németül, vagy amilyen nyelven éppen kommunikálunk.

Ugyanis ez már kommunikáció, és a középfokú szóbeli nyelvvizsgán is átmegy, aki a vizsgáztatók kérdését megérti, és nem félreérti, arra válaszolni tud, és a válasza érthető. Ha hibás, de érthető a válasz, az is megfelel. Ha nem akar nyelvvizsgát tenni, akkor miért támasztana magával szemben ennél magasabb követelményt?

A véleménye fontos számomra. Kérem írja meg itt egy hozzászólásban!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Speer Antal bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

606 hozzászólás a(z) “Hibátlan? Nem.
Érthető? Igen!
Akkor elérte a célját!
” bejegyzéshez

  1. Horváth Ervin

    Köszönöm a tanácsokat, újra kedvet kaptam a tanuláshoz, pedig nemrég múltam 70, sok egészséget kívánok

    Válasz
  2. Speer Antal

    Köszönöm a történetet úgy érzem értem a lényegét!
    Hetven évesen munka mellett remélem azért valami megmarad a fejemben.Üdvözlettel Speer Antal

    Válasz
  3. Mária /Nagy Ferencné/

    Köszönöm,teljesen egyetértek,amire szükségem van,azt meg kell tanulni és szinten kell tartani,az összes többit pedig tudni kell,hol lehet megtalálni.
    Nagyon tetszik a módszere,eddig eszembe sem jutott megszólalni,most pedig amerre járok,az adott szituáció mondatai maguktól beugranak.
    A napi mennyiség éppen akkora,amennyit képes vagyok aktiv tudássá rögzíteni
    Örülök,hogya tanitványa lehetek.
    Mária

    Válasz
  4. Rozi

    Igaza van!Valoban eleg is lenne a nyelvtudashoz az amire eppen szukseg van. Megigerem hogy szakitok ra idot. Koszonom!

    Válasz
  5. Irina

    Kedves Andrås nagyon szėpen köszönöm a mindennapi leckėket ės kūlönösen ezt a hangfelvėtelt ,nagyon nagyon hasznos ha tökėletesen nem is tudom megtanulni az angol nyelvet(de remėnykedem hogy a kėsöbbiekben igen) de ugy ėrzem hogy mår most is nagyon sokat fejlödtem amit önnek köszönhetek,nagyon szėpen köszönöm

    Válasz
  6. Duszkó Klari

    Nagyon egyetértek: Csak annyit kell gyorsan megtanulni, amennyire szüksége van valakinek. A kérdésem: ha csak abszolút hobbiból tanulok, – néha egy-egy utazás kedvéért – akkor mi a célszerű? Ha nem használom, még azt a kevés ismeretet sem, akkor elfelejtem. Köszönöm az eddigi leckéket, nagyon élvezem így a tanulást.

    Válasz
  7. Julianna

    Teljes egészében egyet értek. Köszönöm az eddigi leckéket.
    Üdvözlettel : Julianna

    Válasz
  8. Margó

    Egyetértek. Bíztató a történet és a Tanár úr kedves hangvétele. Riasztó számomra, hogy egy párbeszédben szinte egyszerre kell megérteni a kérdést és utána válaszolni illetve feltenni egy kérdést és megérteni a választ. Bénító az a feltételezés, hogy -bocsánat a kifejezésért- hülyeséget mondok, valamint, hogy levonják a konzekvenciát az intelligenciámat illetően. Egy idős ember, aki buszon jár, csak beszűkült érdeklődésű, sorozat néző, bevásárlókocsit húzó, szánalmas lény lehet. Én még nem érzem magam ilyennek. Tanultam latinul, ami nagyon nehéz volt, diplomát szereztem, könyvtárba járok kisgyermekkorom óta, de a nyelvtanulás többszöri nekifutás után is kifogott rajtam. Örülök az Önők által nyújtott lehetőségnek, ez más módszer, mint amivel idáig találkoztam.
    Köszönöm Margó

    Válasz
  9. TURÁN MARIA

    En most tálaltam még az emailjeim között. NAGYON még tetszet egyszerű de nagyszerű ez az Angol kis lecke.Eddigiek közül ez a legtökéletesebb Nekem! Köszönőn várom a többi anyagot.

    Válasz
  10. Kukai Sándor

    Teljes egészében egyet értek. Köszönöm a z eddigi leckéket.
    Üdvözlettel Sándor

    Válasz
  11. Antal

    Üdvözlöm!
    Örülök, hogy találkoztam ezzel az anyaggal. Nagyon praktikusnak találom.Köszönöm a leckéket!

    Válasz
  12. Sipos Antalné Mária

    Tisztelt Neményi Úr!Nagyon köszönöm az Ön által küldött nyelvleckéket,hisz eltudom olvasni,mert fonetikusan is le van írva.Nagyon nagyon köszönöm!Tisztelettel:Sipos Antalné

    Válasz
  13. Zsuzsa

    Nagyon tetszenek a kapott leckék, és hasznosak is. A kiegészítő információk pedig további biztatást adnak a tanuláshoz. Köszönöm.

    Válasz
  14. Kati

    Üdvözlöm! Nagyon orulok a nyelvleckeknek nem vagyok mar mai darab nehezen fog az agyam de szeretnek megtanulni angolul hogy az angol menyemmel valahogy megertessem magam nagyon nagyon koszonom

    Válasz
  15. Jánvári Ferencné

    Köszönöm a lehetőséget, hogy megosztotta velem ezt a csodálatos nyelvtanulási anyagot, – Európában és Amerikában is vannak rokonaim-barátaim. Egyszer – kétszer már voltam náluk látogatóban, előtte mindig próbálom a szavakat gyakorolni, de ha hazajövök elfelejtem őket. Most az Ön anyagával csodálatosan fel lehet készülni egy-egy utazásra és társalgásra. Kevés időm van rá hogy gyakoroljak, /ja és már az emlékezetem is öregszik velem/ így nehezen megy, de nagyon örülök és hálás vagyok, hogy lehetőséget adott emailon keresztül a nyelv elsajátítására. Üdvözlettel: Jánváriné

    Válasz
  16. dr Kalydy Antónia Tünde

    Igaza van! Kommunikálni, beszélni kell bármennyi a nyelvtudásunk.A norvégok mondását hadd idézzem, ha tévedünk beszéd közben nem kinevetnek, hanem velünk nevetnek a hibánkon! A nem tökéletes angol tudásommal 10 éve Kínában vígan elboldogultam fél évig, még előadást is tartottam, Magyarországról, szakmai, orvosi kérdésekről. A tananyaguk nagyon jó nekem, felfrissíteni az angol tudásomat, kissé berozsdásodtam . Múlt héten nem olvastam az e-maileket, influenzás voltam. De ma bepótoltam!

    Válasz
  17. Judit Ercsey

    Nagyon örülök hogy megrendeltem az Ön tananyagát. Valóban érthető és könnyen tanulható. Ahhoz hogy az ember értsen és megértsék abszolult elég. Köszönöm. Sőt az e-mailek még többet adnak hozzá ezért minden nap izgatottan várom őket.

    Válasz
  18. Judit Ercsey

    Nagyon örülök hogy megrendeltem az Ön tananyagát. Valóban érthető és könnyen tanulható. Ahhoz hogy az ember értsen és megértsék abszolult elég. Köszönöm.

    Válasz
  19. Ványik István

    Kedves András!

    Megadta a lökést a nyelvtanuláshoz, mert eddig mindig a nyelvtannal riogattak.
    Illetve zeneileg süket vagyok így a hanganyagokat is néha félre hallom. Az írott kiejtést meg tudom tanulni és látom mely betűket hogy ejtenek és ez később segíthet a további tanulásban is. Igyekszem a küldött anyagot elsajátítani , hogy ne legyek elveszett ember ha külföldön járok.
    Vagy ha itthon megszólít egy külföldi akkor tudjak segíteni neki.

    Válasz
  20. Elisabeth Bodi

    Nekem is pontosan azèrt jö igy tanulni mert csak az èrzhetösèg vèget kell a munkàmhoz a Hotel szakmäba

    Válasz
  21. Kiss Tiborné

    Nekem pontosan az elhangzottak a célom. Nagyon köszönöm a segítséget, lehetőséget.

    Válasz
  22. Gombàs Marianna

    Először is köszönöm a nyelvleckéket,tovàbbra is vàrom. Nekem a kiejtésben,főleg a magánhangzókat hogyan kell ejteni,nagy segítség.

    Válasz
  23. Katalin

    Kedves András, nagyon köszönöm a lehetőséget , a segítségét! Szépen tudok haladni, örömmel várom a további emailjeit! Szívélyes üdvözlettel :Kati

    Válasz
  24. Horgászné Taskó Irén

    Kedves András!

    Hálásan köszönöm a bátorító szavakat,a jó tanácsokat!
    Kezdőként nagyon sokat jelentenek számomra a naponta elküldött leckék.
    Isten áldja meg Önt hatalmasan ezért a szolgálatért.Sok sikert kívánok a további munkájához,szolgálatához!

    Tisztelettel:Irén

    Válasz
  25. borka istvánné

    Köszönöm Kedves András. Önnek teljesen igazat adok az elmondottakról. Ez így helyes.

    Válasz
  26. Zsigó József

    Teljesen egyetértek az elhangzottakkal. Én már a 78.évemben járok és egy kis agytornának tartom ezt a lehetőséget.
    Hivatásos katona voltam és természetesen az orosz nyelv volt a megkívánt. Érdekes,hogy 4év ált.iskola,3 év középiskola(1 év az 56 miatt kimaradt oroszból) 2 év tisztiiskola /1 év a csapatszolgálat miatt kimaradt/, ZMKA /most Nemzetvédelmi Egyetem/ tanultam az oroszt,de mivel csak az órákon használtuk-ráadásul katonai nyelvezet volt- nem nagyon tudtam beszélni,hiába ismertem nyelvtant,szavakat,de médse men nagyon. Egy szemesztert töltöttem el Moszkvában ötöd magammal a Páncélos Akadémia mérnöki karán,és ott rákényszerültünk a nyelv használatára,pláne a szabadidőben a városban. Ott is segítőkészek voltak az emberek,de a legtöbbet oroszból ott tanulta.
    Üdvözlettel:Zsigó József.

    Válasz
  27. Marosvári Lajosné

    Kedves András!
    Minden küldött „leckéjét” kinyomtatom,és amikor lesz időm,illetve kedvem,tanulom.
    Nagyon nehezen szánom rá magam,mert eldöntöttem,már sokkal korábban,hogy én
    nem tudok nyelvet tanulni,nincs hozzá érzékem. Mit csináljak,magolja be?
    Ön remekül állitotta össze az anyagot.
    Köszönettel:
    Marosvári Lajosné /Joli/

    Válasz
  28. Szentiványi Balázs

    Nagyon köszönöm a biztatást és a helyes írány kijelölést más tanár is elolvashatná! 🤔

    Válasz
  29. Etessy Eva

    Kedves Andras
    Koszonom a hanganyagot. Nagyon jokor jott. Epp egy kisse elbizonytalanodtam. Valoszinu nem ketnaponta kellett volna foglalkoznom hanem naponta a kuldott anyaggal. Nem afom fel !
    Udvozlettel Etessy Eva

    Válasz
  30. Nábrádiné Horváth Ildikó

    Kedves András! Köszönöm a biztatást! Ez a pragmatizmus tetszik a legjobban😊Sajnos nehezen ragadnak meg a szavak, pedig a közeljövőben nagy szükség lesz rájuk. Mivel vizuális alkat vagyok, az is megnehezíti a dolgom. Mindenesetre próbálkozom, és köszönöm a leckéket!

    Válasz
  31. Gera Györgyi

    Kedves András! Először is szeretném megköszönni, hogy lehetővé tette ezt a fajta nyelvtanulást számomra. Nagyon egyetértek amit elmondott, bár minden nyelvtanár így tanítana, és ilyen önzetlen lenne mint Ön.

    Köszönettel: Györgyi

    Válasz
  32. Tóth Zoltán

    Tisztelt Neményi András Úr!
    Amiket itt elmondott és korábban lelkesítőlég leírt, mind ezeket a gondolatokat mondtam el én is a fiamnak és, hogy megerősített ebben újra lelkesen tanulja az angolt. Reggel az az első, hogy bekapcsolja a gépet és megnézi, hogy megjött-e már a mai tananyag és vajon ma miről fogunk tanulni?
    Köszönöm ezt Önnek.
    Remélem hosszu időn keresztül küldi majd a tanulni valót.
    Üdvözlettel: Tóth Zoltán

    Válasz
  33. Z.Krisztina

    T.Zoltán teljesen egyetértek önnel én is arra törekszem hogy megértsenek engem és én is megértsem őket Szép napot Z.Krsztina

    Válasz
  34. Molnár Zoltán

    Tisztelt Tanár Úr!
    Köszönöm praktikus útmutatását. Önbizalmamat növelte. Üdv.: M.Z.

    Válasz
  35. orbán judit

    Kedves András !
    Köszönöm szépen a leckéket . Sokat járok külföldre kirándulni . Egy keveset tudok angolul . De ezek a leckék hasznosak , mert a legszükségesebbeket tartalmazzák . Sok hasznát veszem . Továbbra is várom .
    Tisztelettel üdvözlöm
    Judit

    Válasz
  36. Vladimir Noghiu

    Tob nyelvet beszelek zene tanar vagyok Nadlacon Romania , gratulalok ahoz amit csinalt edig de szerintem hogy hol menyen a tanulas ahoz kel konyv, video es audio egybe.Egy nyelv az zene is. Bocsanat nics magyar beto.Az a harom ha meg van akor vasarolok en is . Koszonom Vladimir Noghiu Nadlac Independentei 84 Jud .Arad Tel. 0040723777117.Iskolaba is aszt a nagy hibat csinalnak hogy csak konv van, es az keves.

    Válasz
  37. Edit

    Tisztelt Andràs!
    Egyetértek Önnel! Nagyon érthető, hasznos számomra az eddig küldött anyag.
    Köszönöm a lehetőséget!
    Jó egészséget kívánok a tovàbbi munkàjàhoz!

    Válasz
  38. Réhm Miklós

    A küldött hanganyag tartalmával egyetértek. Én is többször kezdtem már az angol tanulását, de mindig a nyelvtan volt az elsődleges elvárás az oktatók részéről. Igaza van, a beszéd elkezdéséhez sokkal fontosabbak az eddig küldött szituációs társalgások elsajátítása. A szókincs bővítése a következő fontos feladat és a nyelvtan jöhet a végére.
    Üdvözlettel.

    Válasz
  39. Kalocsai Éva

    Nagyon hasznos,érthető,hatásos,könnyen elsajátítható a küldött anyag
    Köszönöm

    Válasz
  40. Györgyné Éva

    Kedves András !

    Köszönöm szépen ezt a kis „távoktatást”! A férjemmel 60 év feletti nyugdíjasként tanulgatjuk a küldött leckéket, amit mi is nagyon hasznosnak és jónak találunk. A küldött anyag érthető és elsajátítható még a mi számunkra is.
    Fáradozását megköszönjük.

    Üdvözlettel: Györgyné

    Válasz