Hány füzetet használjunk a tanulás során?

Értelmetlennek tűnik a kérdés? Azért gondoljuk végig!


1.) Ha van szótárfüzetünk, azt arra használjuk, hogy beleírjuk az új szavakat, persze a magyar jelentésükkel együtt. Ez gimnazista koromban egyébként remek szórakozás volt, ugyanis többször is megszámoltam, hogy pontosan tudjam, hány szót kell megtanulnom – elvégre nem mindegy, és amíg számolgattam, addig sem kellett tanulnom.

Két vagy három szó megtanulása után újraszámoltam a maradékot… hogy pontosan tudjam, mennyi van még hátra…

2.) Kell egy füzet, amibe leírjuk a nyelvtani magyarázatokat. Jó esetben nemcsak a nyelvtani szabályokat, hanem példákat is írunk ide.

3.) Egy gyakorló füzetre is szükség van a házi feladatok elvégzéséhez. (pl.: írjon 5 mondatot az új szavakkal, fordítsa le az olvasmányt, írjon fogalmazást, stb.)

Ez eddig 3 különálló füzet, amit folyamatosan cipelünk magunkkal, és figyelni kell rá, hogy egyiket se veszítsük el, egyiket se felejtsük otthon, mert ha akad napközben egy szabad félóránk, azt milyen jól ki tudjuk használni tanulásra.

A házi feladat füzetet és a nyelvtani magyarázatokat tartalmazó füzetet össze is lehet vonni. Akkor már csak két füzetre kell figyelni. Ha még a szótárfüzettel is összevonjuk, akkor sokkal könnyebb lesz a dolgunk a tanulás során.

Hiszen amikor kiírunk egy új szót, célszerű rögtön azt a mondatot is leírni, ahol az a szó előfordult.

Próbálja ki, hogy mennyivel kellemesebb folyamatosan írni egy füzetbe, mint több füzetet felváltva alkalmazni. És mennyivel kényelmesebb egy füzetet zsebre vágni, mint hármat.

Jobban járunk, ha a jegyzeteink egy helyen vannak, mert amikor vissza akarunk keresni valamit, egy füzetet kell csak fellapozni, és egy helyen lesz a keresett nyelvtani magyarázat, példákkal kiegészítve, az ismeretlen szavak jelentésével együtt.

A házi feladat elkészítése során szintén jól jön, ha az aktuális nyelvtani részbe gyorsan bele tudunk pillantani.

A nyelvtani gyakorlatok végzése közben is találkozhatunk ismeretlen szavakkal, amiket ki kell írni.
Hát van annál jobb, mint amikor mindent egy helyen megtalálunk?

Lényegesen könnyebb úgy megtanulni a szavakat, ha azok mondatokban szerepelnek, nem pedig külön-külön a szótárfüzetben. Ezért ajánlom, hogy a szótárfüzetét építse be a gyakorló füzetébe, és ne csak a szavak jelentését írja ki, hanem az egész mondatot is másolja le, ahol az új szóval találkozott.

Ha ezeket a mondatokat megtanulja, akkor rögtön használni is tudja az új szavakat. Ezzel megkönnyíti a dolgát, mert egyrészt könnyebben fogja megjegyezni a szavakat, másrészt megfelelően, helyesen fogja használni azokat.

Ön hány füzetet használ? Véleménye érdekel. Kérem írja meg itt a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Hilcz István bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

51 hozzászólás a(z) “Hány füzetet használjunk a tanulás során?” bejegyzéshez

  1. Judit

    Sajnos másodszor kezdem a nyelv tanulását. Először 1 füzetet használtam, de most 3 füzetnél tartok , és nem tudom, hogy mit hol találok. Igyekszem ismét az egy füzetre visszatérni.

    Válasz