Előadást tartottam a nyelvtanulásról

Nemrég meghívtak egy rendezvényre, hogy tartsak egy előadást a nyelvtanulásról. Annak nehézségeiről, buktatóiról, szépségeiről és persze hasznosságáról… Többek között azt magyaráztam, hogy mennyire felesleges dolgokkal töltik sokan a nyelvtanulásra szánt időt.

„Nézzék meg, milyen ritkán használ az ember feltételes mondatokat, hiszen már másfél órája beszélgetünk, és még egy sem hangzott el. Viszont a nyelvvizsgára készülés során ezek a „csemegék” rengeteg időt és energiát emésztenek fel.”

Egy példa: „Ha tegnap esett volna az eső, magammal vittem volna az esernyőmet.”

„Jaj, de jó mondat, ezt hogyan mondjuk angolul?” – kérdezte ekkor valaki. Megválaszoltam.

Aki kérdezte, az lelkesen lejegyzetelte. Hiába bizonygattam, hogy nem lesz rá szüksége.

Ilyen mondatokat akkor gyakoroljon, ha felsőfokú nyelvvizsgát szeretne tenni, de ott sem biztos, hogy kelleni fog.

Utána elmondtam, hogy szerintem sokkal fontosabb az alábbi mondat:

„Hol van a WC?”

Sokkal többször lesz rá szüksége, sokkal jobban jár vele, ha ezt tanulja meg. Ráadásul megjegyezni is sokkal könnyebb…

Önnek is jobban tetszik egy bonyolult, de felesleges mondat?
Szívesebben tanul bonyolult mondatokat, azért mert az jobban hangzik?
A véleménye fontos számomra, kérem, írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Pálmay Lórántné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

594 hozzászólás a(z) “Előadást tartottam a nyelvtanulásról” bejegyzéshez

  1. Gyula Fülöp

    köszönöm levelét, de én nem akarok nyelv vizsgát tenni. Nálam az angol tanulás „csupán” csak hobbi
    üdvözlettel Fülöp Gyula

    Válasz
  2. László

    Nem, számomra csak a hétköznapi leg gyakoribb kifejezések szükségesek. Hogy vagy? Kérek egy kávét. Kérem a számlát! Egy bérlet megvásárolásának folyamata… semmi extra

    Válasz
  3. Baráth Etelka

    Tisztelt Tanár Úr! Önnek teljesen igaza van abban, hogy a bonyolult, összetett mondatok így 7o évesen már feleslegesek – legalábbis számomra -. Én már nem fogok nyelvvizsgát tenni, és bár németet tanultam a középiskolában és a segéd igéket is tanultuk, de már elfejtettem. Sokkal fontosabb, hogy azokat a gyakorlati
    ismereteket elsajátítsam, amelyek a tájékozódásban, az udvarias köznapi szóhasználatban előfordulnak. Én azt tapasztaltam, hogy a Tanár Úr által közölt témák is ezt segítik elő. Köszönet ezért. Tisztelettel: Eti

    Válasz
  4. Seprenyi Imre

    Kedves András!

    Az élet egy nagy tanulás!
    Minél többet tanulok azzal szembesülök hogy milyen (buta)is vagyok😊
    Van mit tanulni bőven!

    Válasz
  5. Dudola Éva

    Tisztelt Tanár Úr!
    Természetesen jobb tanulni a könnyebb és
    egyszerűbb mondatokat.
    Főleg amit minden napi használatban is szükséges .
    Tisztelettel Éva

    Válasz
  6. Polgár József

    Tisztelt András!
    Én,ha lehetséges maradok az egyszerű mondatoknál.
    Tisztelettel:Polgár József

    Válasz
  7. Hegedüs Éva

    Kedves András!
    Szeretném gyakorolni a köznapi beszédet, ami valószínű egyszerű mondatokból áll. Arra jöttem rá, hogy én hiába tudok beszélni, ha mások beszédét azon a tanult idegen nyelven nem értem, tehát beszélgetős klubokra van szükség a tovább lépéshez. Ml sokan azt gondoljuk magunkról, hogy már kissé tudunk beszélni, csak ez a mindennapi élethez nem elég!
    Üdv: Éva.

    Válasz
  8. Tóth Erika Margit

    Kedves András!
    Éppenhogy nem fontosak a bonyolult mondatok, hanem a sok egyszerű mondat a fontos. Ennek ellenére néha jól jött volna, ha tudtam volna a feltételes módot vagy esetleg valami más hasonlóan nem túl egyszerű dolgot.
    Üdv
    Erika

    Válasz
  9. ASZÓDINÉ FERENCZ HAJNALKA

    Kedves András ! Én nem szeretem a bonyolult mondatokat.Tisztelettel Hajnalka

    Válasz
  10. Prisztóka Menyhértné

    Tisztelz Neményi Úr !
    Nekem sem tetszik a bonyolult mondat, és nehezebb is megtanulni. Egyetértek azzal a megjegyzésével is, hogy fontosabb olyan mondatokat tudni, ami valamilyen fontos kérdésűnkre ad választ.

    Válasz
  11. Lorincz Lászlóné /Erzsebet

    Tényleg erre nincs szűgség.pl az ernyőre ha még nincs is nála és esik az eső! de arra szügség van bármikor ha wc-re kell menni. Szerencsére ezt Ki van általában táblázva.

    Válasz
  12. Éva

    Nyelvtanulás során és hétköznapi kommunikációban nem fontosak a bonyolult mondatok, kifejezések.
    Nagy baj, hogy amikor idegen nyelven kell megszólalnunk, ugyanolyan cizelláltan, bő szókinccsel akarjuk kifejezni magunkat, ahogy ezt az anyanyelvünkön tesszük. Ez ugyanis jellemzően kudarcos, és a kudarcélmény befékez, távolítja a szándékot, motivációt.
    Én mesekönyvekből tanultam németül. A mesékre az egyszerű tőmondatok használata jellemző.
    Ma olvasok, hallgatok, nézek német hírportálokat. Nem zavar, hogy egy-egy szót nem értek. A szövegkörnyezet adja az értését. Ha többször hallom, olvasom, meg is jegyzem a szót.
    Ha bonyolult, nyakatekert mondatokkal találkozom, átkapcsolok.
    Megtehetem. Nincs vizsga vagy bármi más kényszerem. Én csak öröm.tanulok.

    Válasz
  13. Bíró Zoltánné

    Kedves András! Gondolom,sejti,hogy mit írok.Minél egyszerűbb a mondat,jelenidő.A szótár a kezemben van és ha nem ugrik be a szó,gyorsan kikeresem és kész.A nyelvtan sem sokat zavar.Tisztelettel dr.Szepesi Magdolna

    Válasz
  14. Pálmay Lórántné

    Kedves András!
    Igazat adok Magának abban, hogy sokkal fontosabb a nyilván naponta akár többször is előforduló helyzetekben szükséges mondat isnerete és tudása..Egyébként, ha a beszélgető pártnerem jobban beszéli az illető az idegen nyelvet, mint én, akkor segít is, akár egy másik idegen nyelv megfelelő szavával. Jó esetben ez utőbbit mindketten ismerjük bizonyos szinten. Más dolog a vizsgára készülés

    Válasz
  15. Pálmay Lórántné

    Kedves András!
    Igazat adok Magának abban, hogy sokkal fontosabb a nyilván naponta akár többször is előforduló helyzetekben szükséges mondat isnerete és tudása..Egyébként, ha jobban beszéli az illető az idegen nyelvet, mint én, akkor segít is, akár egy másik idegen nyelv megfelelő szavával. Jó esetben ez utőbbit mindketten ismerjük bizonyos szinten. Más dolog a vizsgára készülés

    Válasz
  16. Czimerman Józsefné (Erzsi)

    Kedves Nyelvmester!

    Idős fejemmel, én is az egyszerű, közérthető beszédet kedvelem. A kacifántos körmondatokat az anyanyelvemben is kerülöm.
    A külföldi nyelvben is az életszerű rövid tőmondatokban kell szerintem először kommunikálni.
    Arra kell törekedni, hogy legyen sikerélmény, hogy megértsem amit a külföldi mond, és hogy engem is megértsenek. Azután jöhet a finomítás…
    Üdvözlettel: Czimerman nagymama-könyvelő (júniusban ismét fogok „aktívkodni” addig sok a munka)

    Válasz
  17. Pócza József

    Én a rövid, lényegretörő mondatokat favorizalom, hogy a hétköznapokban meg tudjam értetni magam.

    Válasz
  18. Bészabó András

    Én az egyszerű, világos, tömör mondatokat szeretem (főleg munkám közben), de ettől eltekintve a költőktől szívesen olvasom a költői képekkel is átszőtt, érdekes mondatokat. Mivel én festőművész és művésztanár vagyok, festészetet tanítok, így számomra a világos megfogalmazás a célravezető.

    Üdv: Bészabó András fm.

    Válasz
  19. Mudri Norbert

    Természetesen nem szeretem a bonyolult mondatokat.
    Mindig a leggyakoribb szavakat használom,és sokszor van hogy a ragozást is elfelejtem használni. Szerencsére kedvesek az emberek és a legtöbb esetben megértik mit szeretnék mondani.

    Válasz
  20. Sajti Anikó

    Kedves András!

    Először is hadd mondjam el, hogy nagyon örülök, hogy Önre találtam, mert olyan jó és érthető az amit tanít, hogy még én is úgy érzem, hogy meg tudom tanulni.Bevallom kicsit elhanyagoltam és nem olvastam napi szinten amit küldött, de most rá fogok feküdni és mire megyünk nyaralni külföldre már tudok valamit mondani és azt gondolom érteni is. Hálás szívvel köszönöm!
    Kérdésére a válasz: Szerintem nem fontos a bonyolult mondatok megtanulása, sőt! Szerintem azok a szavak mondatok a fontosak amelyekkel egy idegen országban meg tudom értetni magam, és értem amit mondanak, eltalálok ahová szeretnék, vagy épp fel tudok kutatni egy mosdót! Megértem mi mennyibe kerül és el tudom mondani, hogy mennyire jó volt a szállás például és köszönöm. Amit Ön tanít az nagyszerű. Erőt és kitartást kívánok Önnek!
    Tisztelettel: Anikó

    Válasz
  21. Michael

    Az egyszerű,rövid mondatok könnyebben megjegyezhetőek és érthetőek és gyorsabb a kommunikáció.

    Válasz
  22. Szölgyémy Pál

    A beszélgető partner válogatja. Egyszerű beszédben nincs rá szükségem és elképzelhető, hogy meg sem értenék.

    Válasz
  23. Holzinger Ilona

    Üdv!
    Az ember tanulási kedvét teljesen elveszi a bonyolult felesleges mondatok tanulása.arövid értelmes dolgok sokkal hamarabb rögzülnek.Ha valakinek véletlenül szüksége van rá.megtanulhatja külön.
    Az Ön tanulási módszere pontosan azt adja amire a hétköznapokban szükség van.Nem veszi el az ember kedvét a tovább tanulástól.Köszönöm Ilona

    Válasz
  24. Richweisz Ferencné

    Köszönöm a kérdést. Én örülök, ha minél több EGYSZERŰ monatot össze tudok szedni. Annak még jobban örülök, ha meg is értik amit mondok. Üdvözlettel:Ancsa

    Válasz
  25. Papp Jánosné

    Szerintem az a fontosabb amit többször kell használni a mindennapi életben.

    Válasz
  26. Nagy Gábor

    Egyszerűen szerkesztett mondatok esetében hamarabb jegyzem meg a szavakat, nyelvtani formulát és eltudom helyezni magamat szituációba. A bonyolult mondatokat kerülöm, sőt kihagyom (nem akarok műfordító lenni).
    Tisztelettel: Vén-diák

    Válasz
  27. Márk Lajos

    Szerintem is az egy két szóból álló mondatokat kell megtanulni.egyszerübb is megjegyezni.

    Válasz
  28. Fejes Endre

    Az a személy aki el tudná mondani valamit pár szóval, de mégis inkább hosszú mondatokban fejti ki mondanivalóját, az ennél aljasabb dolgokra is képes. (kínai közmondás)

    Válasz
  29. Nagy Istvánné

    Kedves András !!

    Köszönöm szépen a részletes Angol leckéket, tájékoztatást .Nagyon jó anyagot állított össze .. A kérdésére válaszolva sokkal , jobb egyszerűbb mondatokat tanulni , én feleslegesnek tartom a nagyon körülményes mondatszerkezetek megtanulását, és biztos nehezek is . Én maradnék a rövid lényegre törő mondatszerkezeteknél . Üdv. Nagyné .

    Válasz
  30. Fülöpné Antal Ágnes

    Szerintem idegen nyelv tanulásakor a kezdetekben egyáltalán nincs szükség felesleges szavak megtanulására. Még a magyar nyelvben sem szeretem, ha valaki nem lényegre törően beszél.

    Válasz
  31. Barna Anikò

    Ha az Angol nyelvet komolyan szeretnèm elsajàtitani, elösször is a legfontosabb nekem, hogy hibátlanul olvasni tudjam az angol szöveget. Ès a nyelvtant èrtsem

    Válasz
  32. Dénes Valéria

    Nekem a rövid és célratörő szövegek jobban tetszenek mint a sok üres beszéd.

    Válasz
  33. Szabó Erika

    Kedves András,
    Részemről, én nem tanulnék felesleges, de jól hagzó mondatokat. Inkább az egyszerűbb, de hasznosat választanám.
    Üdvözlettel,
    Szabó Erika

    Válasz
  34. Péter Attila

    Üdvözlöm András! Egyáltalán nem tetszenek a bonyolult mondatok! :) , inkább az egyszerűbb és többet használt szavak, mondatok ill. kifejezések.

    Válasz
  35. Szabó józsef

    Üdvözlőm Tanár Úr! Én jobban szeretem egyszerű és a rövid mondatokat.

    Válasz
  36. Réthelyi László

    Teljesen egyetértek ezzel.Fölösleges olyan dolgokat megtanulni a mit körülírva ,egyszerűen ki tudunk mondai.
    Üdv : Réthelyi László

    Válasz
  37. Oláh Gábor

    Szeretettel köszöntöm kedves András. Szeretem az egyszerű és rövid mondatokat.Könnyebben megmarad. Tisztelettel Köszönöm Gábor.

    Válasz
  38. Eszter

    NEM szívesen tanulom a bonyolult mondatokat-
    Egyzserű,a hétköznapi életben gyakran használt mondatokat szeretem.

    Válasz
  39. Szabó Pál

    Kedves András.
    Tökéletesen egyettértek az Ön oktatási módszerével, ami a napi életbe elóforduló fontos mondatokra épül. Ezálltal gyakorlatilag feleslegessé válik a szavak magolása. Már az első megküldött nyelvleckéken láttam, hogy milyen célratöröen épül fel az Ön oktatásának. Ez a módszer nagyban segíti a további német nyelv tanulását. Azt hiszem röviden megválaszoltam a lényeget.
    Egyúttal megköszönöm eddigi segítségét a német nyelv megtanulásához.
    Tisztelettel Pál

    Válasz
  40. Szabó Pál szabopal1934@gmail.com

    Kedves András.
    Tökéletesen egyett érték Önnel ami a nyelvtanulást illeti. Már akkor megértettem mikor az első nyelvleckéket megküldte, hogy az Ön oktatásának a lényege az egyszerű, de fontos mondatok megtanulása amiket a napi életbe használ az ember. A másik ami az Ön oktatásának szintén a lényege, hogy szinte eltünik a szómagolás.
    Én azt hiszem a lényeget röviden foglaltam össze, de talán tudtam segíteni.
    Egyúttal megköszönöm eddigi segítségét ami a további németnyelv tanulását nagyban segíteni fogja.
    Tisztelettel Pál

    Válasz