Egy történet és egy kérdés

Egy kedves ismerősöm nagymamája, Margó néni nem beszélt semmilyen idegen nyelvet. A nővére kint élt Franciaországban a családjával, és rendszeresen tartották a kapcsolatot telefonon.

Sokszor a rokonok vették fel a telefont, akik ugye nem beszéltek magyarul. A nagymama úgy gondolta, hogy ha nem értik meg elsőre, amit mondani akar, elmondja ő többször is, mindig ugyanúgy, magyarul, szótagolva és egyre hangosabban. Biztos az is közrejátszott, hogy hát Franciaország elég messze van, a telefonban is hangosabban kell beszélni, hogy eljusson odáig a hangja… :)

Még komikusabb helyzetek adódtak akkor, amikor a nagymama kiutazott Franciaországba. Nem volt szívbajos, nem félt egyedül bóklászni Párizsban, pedig tényleg semmit nem beszélt franciául. Annyit se volt hajlandó mondani, hogy „Bonjour!” Kicsit talán még le is nézte a franciákat, hogy nem értik, amit mond.

Egyedül ment a piacra, és mindent magyarul mondott:

– Legyen szíves 1 kg barackot ebből a szép érett fajtából!
– Pardon, Madame?
– Nem érti? Egy ki-lo-gramm ba-rac-kot ké-rek!

… és ezt sokszor elismételte, szótagolva, egyre hangosabban. Közben gesztikulált, mutogatott, és még alkudni is próbált! Egy jelenség volt a piacon, harmadik nap már messziről felismerték, és szinte várták, vajon mit fog mondani a furcsa külföldi néni. :)

A komikus az, hogy majdnem minden alkalommal elérte a célját, és sikerült neki bevásárolni, nem maradt éhen a család.

Egyszer azonban pórul járt. Beült egy étterembe, ahol természetesen minden franciául volt az étlapon. Ott hiába mutogatott, magyarázott, nem sikerült megértetnie magát, ezért nem is tudták kiszolgálni. Sértődötten távozott az étteremből.

A szomorú az, hogy ezek a helyzetek nem sarkallták arra, hogy legalább alap szinten megtanulja a nyelvet, roppant makacs természetű volt.

Ön egészen biztosan nem ilyen, hiszen már jó ideje követi a leckéimet, írásaimat.

Kíváncsi vagyok, hogy Önt mi késztette arra, hogy elkezdjen a nyelvtanulással foglalkozni? Volt valamilyen konkrét esemény, esetleg valamilyen különleges élethelyzet?

Kérem, hogy írja meg egy hozzászólásban, hogy Ön minek a hatására kezdett el nyelvet tanulni!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Nagyné Illés Ágnes bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

748 hozzászólás a(z) “Egy történet és egy kérdés” bejegyzéshez

  1. Horváth Mátyásné

    Kedves András!
    69 éves vagyok. Az apám 1956-ba külföldre távozott ott házaodot és 3 féltestvérem él hollandiába. Az apám meghalt így nehéz a kommunikáció a testvéreimmel.Egy hete a hugom esküvőjén voltam Belgiumba elég elveszetnek éreztem magam annak ellenére,hogy az unokám elkísért aki beszél angolul és igyekezett segíteni de mindennek ellenére elhatároztam,hogy megpróbálok nyelvet tanulni. Sajnos ugy érzem nincs nyelvérzékem de probálkozom. Nagyon sokat segít a fonetikusan leírt kiejtés. Angol melett döntöttem mivel úgy láttam azt a legtöbb családtagom érti. Köszönöm a segítséget.

    Válasz
  2. Jellinekné Deák Izabella

    Németet csak a feledés elkerülése miatt. De szeretném az angolt is ilyen formában tanulni, kezdő szintén. Van az angolra is lehetőség???? Köszönöm a segítségét

    Válasz
  3. Lakyné Hutvágner Erzsébet

    67 éves nagymama vagyok. Középiskolás koromban tanultam a francia nyelvet, melyből, annak idején érettségiztem is, jó eredménnyel. Az elmúlt sok-sok évben angol nyelvet tanultam és még most is napi szinten ismétlésképpen előveszem a nyelvkönyveimet. Van, hogy csak negyed vagy fél órát foglalkozom vele, de az sem ritka, hogy akár 1-2 órát is ismételek. Korábban több könnyített nyelvű könyvet is elolvastam angolul.
    Most úgy gondoltam, kiváncsi vagyok rá, hogy a középiskolában megszerzett francia nyelvtudásból ennyi év elteltével mennyi jön vissza az újrakezdés után, ezért jelentkeztem az ingyenes e-mail-ben küldött francia nyelvoktató anyagra. Még csak az 1. leckét kaptam meg, de nagyon várom a többit is!

    Válasz
  4. Kocsis Ilona

    Tisztelt Neményi András Úr! Tisztelt Tanár Úr! Kedves András!
    A bőség zavara. Melyik megszólítást válasszam?
    Ilona vagyok. Jócskán túl a 70-en. 40 évesen végeztem el egy kezdő angol tanfolyamot. „Csak úgy” hobbiból. Azóta néha-néha lendületet veszek, főképp utazások előtt. Csak a tudásvágy használat nélkül meg nem elég motiváció. Ennek ellenére eljutottam olyan szintre, hogy egyedül is elboldogultam több országban is. De nem egészen úgy, mint a magyar nagynéni Párizsban :)
    Szeretném gyakorolni, használni és gyarapítani még az angol nyelvtudásomat. Ez a jelentkezésem indoka. Kérdésem pedig, van-e haladó csoport is, és milyen kondíciókkal.
    Válaszát köszönve tisztelettel: Kocsis Ilona

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Ilona!
      A nyelviskolánkban van, Dunakeszin személyes oktatási formában, vagy on-line.

  5. Angyal Sándor

    Szeretnék részt venni egy tengeri hajó utazáson,de ez nyelv nélkül nem nagyon megy.

    Válasz
  6. Dósa Klára

    30 éve tanultam angolul. Kellett, mert 2 évig angol nyelvterületen éltem a családommal. Aztán még egy darabig eszembe jutottak a szavak. Mivel nem használtam, teljesen elfelejtettem. Pontosabban az alap eszembe jut, órákkal, napokkal később. Hát bosszantó, hogy nem akkor, amikor épp szükségem lenne rá :D
    Az orosz nyelvet is szerettem. Elég jól ment középiskolás koromban. Ha egyszer hallottam egy szót, és rögtön leírtam oroszul, megmaradt…De az idő vasfoga ezt is jócskán kikezdte.
    Mostanában nagyon izgat az angol nyelv…Természetesen az orosz is. Jó lenne újra feleleveníteni ezt a két nyelvet!
    És nem ártana a németbe belefogni később a nagymamám emlékére, aki sváb volt.

    Válasz
  7. Dóczy Sándor

    Sváb családból származom, a német nyelvet valóban az ” anyatejjel szívtam magamba”. Nem úgy az angolt! Gyengeáramú villamosmérnök lettem 1972-ben és kezdettől fogva félvezető technikával foglalkoztam. A csúcstechnológiák felé kacsingatva rendszeresen amerikai vállalatokba botlottam, mivel arrafelé volt a szilícium völgy , persze magyar szakirodalom meg semmi.
    Abban az időben még nem állt az érdeklődés homlokterében a nyelvtanulás (leszámítva persze az orosz nyelvet, ami viszont kötelező volt minden oktatási szinten), de az Országh féle szótár azért antikváriumokban itt-ott elérhető volt. Maradt tehát az autodidakta út. A fonetika teljesen érdektelen volt, mert nem igazán volt kivel beszélni, pláne nem angol anyanyelvű kollégákkal. Viszont az új eszközök és eljárások megismerése fontos volt a szakmai fejlődéshez, a jövedelmezőbb beosztások megszerzése érdekében. Ezért úgy-ahogy, megtanultam a szakirodalmat olvasni. Azt gondoltam, ha Arany János megírhatta a Wellsi bárdok rímeit, nekem elég ha megértem a szükséges szövegek tartalmát.
    Közben teltek az évtizedek, változott a környező világ, három kontinenst beutaztam és egyre kevesebb helyen boldogultam a német nyelvtudásommal, habár azt jól beszélem.
    Így most vén fejjel, 73 évesen megpróbálom behozni a lemaradásomat, hiszen most már nyugdíjasként szabadabban oszthatom be az időmet is. Az egyik fiam Spanyolországban él, ma is sokat utazunk. Azt gondolom sohasem késő!

    Válasz
  8. Thuryné Betty

    Kedves NYELVMESTER!
    Én azért kezdtem el angolul tanulni, mert a nagylányom udvarlója dán fiú, szeretnék vele beszélgetni tolmács nélkül.

    Válasz
  9. Ibolya Gal

    Szeretnék eljutni Skóciába. Később pedig kint élni.
    Nyitott szívvel szabadon nyelvtudással!!

    Válasz
  10. Goron Erika

    Kedves András !
    Nagyon hasznos amikor újra tudom a francia nyelvet gyakorolni,amivel gimnazista éveimben ismerkedtem meg. Az angolt meg sem próbálom tanulni,csak minimálisan értem. Köszönöm kedvességét üdv: Erika

    Válasz
  11. Zsóka

    Már 10 éves koromban kikönyörögtem anyukámtól, hogy engedjen el angol nyelvórára vissza, heti 1 alkalommal az iskolába délután. 1966 ban ez nagy szó volt egy déli határmenti kisfaluban. Egy évet tanultam, de a következő évben már nem folytatódott, mert nem jött össze a létszám a 18 fő, ugyanis inkább németet tanultak a többiek és ők nagyon sokan voltak. Nem tetszett a német nyelv, így meg kellett várjam, hogy Gimnáziumba menjek, orosztagozatra jelentkeztem, mert így több óraszámban tanulhattam a második idegen nyelvet, ami természetesen az angol volt. Mindkét nyelvből érettségiztem, de míg oroszul megtudtam tanulni beszélni folyamatosan, sajnos az angol beszéd nem ment olyan jól, mert bonyolult módon próbálta a tanár a nyelvtant a fejünkbe verni. Ettől függetlenül hasznát vettem mind a két nyelvnek, de mindig arra vágytam, hogy egyszer már valami haladóbb, más, hatékonyabb módszerrel tanulhassam újra, ami nem a nyelvtan magolásáról szól. Mivel rendszeresen nem volt időm a nyelvekkel foglalkozni, mert aktív vállalkozó voltam, sokat felejtettem. De most, nagyon örülök ezeknek a leckéknek, szívesen gyakorlom hangosan a mondatokat, vicces, ahogy főzés közben kérdezgetek és válaszolgatok magamnak!! Így már értem, hogyan lehet rövid idő alatt egyszerű társalgást kezdeményezni, még azoknak is, akik soha sem tanultak nyelvet. Nagyon várom a nyarat, mert jönnek Svájcból a barátaink, akik közül csak egy magyar van, de a többiek több nyelven beszélnek, így angolul is. Eddig is beszéltem velük, de elég döcögősen, most szeretném meglepni Őket, ezért gőzerővel gyakorlok. Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért!!! Köszönet érte!!!

    Válasz
  12. Katalin

    80éves vagyok és Bécsben lakom.és jól beszélek németül.De egyre több angol szót használnak a hétköznapi életben és a mobiltelefon használatához is kell. Ez idegesit hogy nem értem.Azonkivúl akárhol
    a határon túl valamilyen szinten angolul gagyognak.Én is szeretnék hozzájuk tartozni.

    Válasz
  13. Kollár Jánosné dr Mária

    Sokszor nézek német filmeket, mert szeretem azokat s színészeket!!!

    Válasz
  14. Simon Szilárd

    Fiatalként probáltam tanulni de minden jobban érdekel mint az angol. A mai digitális világban meg szinte minden angolul van a programok a játékok.

    Válasz
  15. Csepreginé Irén

    Gyermekkoromban egyedül voltam magyar lány az 1-4 osztályban, a többiek Sváb anyanyelvűek voltak,
    számukra kötelező volt a Német nyelv tanulása, mindig utolsó óra volt, így egyedül mentem haza. Egyik szünetben a tanító bácsit megkértem engedje meg h. én is járhassak németórára. Nagyon szerettem, jobb tanulóvá váltam mint a többiek ezért sok tanári dicséretet kaptam, ami a gyengén tanulóknak nem tetszett (ezt én nem dicséretként éltem meg, mert tudtam h, ez nagyon megalázó számukra) Az eredménye meg is lett hazafelé menet azt mondták ha még egyszer bemegyek órára, alaposan megvernek. Lényeg nem adtam föl. A német évzáróra én szavaltam a német verset a békéről, hosszú fehér ruhában, kezemben egy fehér galamb-al. A vers végén elengedtem a galambot, megszólalt mögöttem a kórus, a verset énekelték. „Kleine veisze fríden sztaube flíg veit..” Szem nem maradt szárazon.(50-es évek eleje) A következő élmény, 1974 Jugoszláv tengerpart. A szótárral nem boldogultam. Kínomban németül elszóltam magam, és minden simán ment az utazási irodában. Németország, Török, Lengyel, Ausztria, is! Engem a félelem vitt bele a nyelv tanulásba kisgyermekként, és az élmények késztetnek rá h. a 20-éve nem beszélt nyelvet felújítsam.

    Válasz
  16. Brezsán z

    52 évesen meg vettem az első PS 4 játék konzolom természetesen angol nyelvű!! ez az egyik ok!! a játékok hozzá!!mind mind angol feliratozott!vannak amgol ismerőseim s immel ámmal tudunk beszélniBte röviden ennyi az ok

    Válasz
  17. Lascsik Stefania

    A mai világ nagyon is a nyeltudasú alapra épül…Csak ezért…Munka : jó nyelvtudás: több pénz : több kapcsolat: több tapasztalat! Több kommis helyzet és nevetni ,élni jó.t anulni meg érdekes!
    Üdvözlettel:Stefi

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      „Nevetni jó, élni jó, tanulni meg érdekes!”-köszönöm ezt a hozzászólást!

  18. Burány Éva

    A tudás az érték, és annál jobb ha minél többel rendelkezem. Nem a papírok számítanak, hisz régen nem lehetett csak úgy nyelvvizsgazni, mert akkor több pénzt kellett volna adni, különösen akkor, ha a munkakör nem kért nyelvtudast, csak ismereteket egy adott témában.

    Válasz
  19. Bakos Rozália

    3 éve élek Ausztriába Kárnete tartományba. 2 éve osztrák feleség ként.
    Azt hiszem ez elég komoly ok.
    De olyan logikátlan ,ez a nyelv.A magyar annyira más.

    Válasz
  20. Kovács Rita

    Kedves András!
    Meg ismerkedtem egy kűlföldi fiúval akivel csak messengeren beszélgettünk eleinte. Mivel én semmit sem tudok angolul így fordító segítségével nem is okozott gondot a kommunikáció. Ő akkor még katona volt de mondta,hogy fél év múlva le szeret és szeretné ha ki mennék hozzá! Én ekkor itt nagyon megijedtem,hogy hogyan is tudnék én hozzá ki menni mert nem tudnánk kommunikálni. Sajnos bár mennyire is szimpatikus volt inkább lezártam a még csak kezdődő kapcsolatot. Most ismét van valaki kint Amerikában akiért szeretnék megtanulni angolul de nem tudom,hogy max 1 éven belül képes lehetek e rá,hogy társalgási szinten megtanulnúljam az angol nyelvet?
    Kedves András kérem adjon valami tanácsot vagy bármiféle segítséget szívesen fogadok még akkor is ha annak bármiféle anyagi vonzata van. Előre is köszönöm!

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Rita!

      Kezdje el tanulni az angolt, legalább heti két alkalommal.

  21. Nagyné Illés Ágnes

    Kedves András!
    Sok helyen olvasom, hogy a nyelvtanulás frissen tartja az elmét, hát ezért. Mindig is tetszett az olasz nyelv, megpróbálom.
    Hálás köszönet a lehetőségét!

    Válasz
  22. Köteles Ilona

    Kedves András! Mivel az általánosban èn nem tanultam oroszt, nehezen boldogultam a humán-oroszos osztályban a gyöngyösi gimnáziumban. Eszmèletlen szorgalommal tanultam, hogy utolèrjem a járás legjobb oroszosait. Èv vègère sikerült.Megszerettem az orosz nyelvet, ès ezen keresztül az idegen nyelveket. Ha eljutok egy idegen országba, előtte megtanulom a köszönèst, a számokat, akommunikálás legfontosabb szavait. Az angol szinte mindenhol sokat segít. Köszönöm, hogy gondolt rám! Ilona.

    Válasz
  23. Hajdu Eva

    Gyermekkorom óta tanultam otthon a németet. Felnőtt fejjel az egyetemen az angolt. Most hogy a család Párizsban el, azzal próbálkozom. Nagyon nehéz meg így is a két nyelv után.

    Válasz
  24. Illés zsolt

    Gyermekeim unszolására keverettem ki Ausztiába! Nulla nyelvtudással,gyerekek monták nemgond csak dolgozni kell és kész! Ők màr több éve kint vannak ,unokám is itt van kint! Két éve vagyok kint a munka az ténylegesen megyeget! Kicsit aljamunkát végzek,vas beton szerelő vagyok,kéz alá hordozom a vasakat! Már idegileg kezdek kikészülni,magyaráznak mutogatnak,de nem sok ragad rám a németből! Privát beszélgetés az elkébzelhetetlen még!(én vagyok a kuka a hét törpből)heten dolgozunk egy vásosból!! Tanfolyam szóba sem jöhet! Reggel elindulok és csak este érek a lakásra! Hulla fárattan alszok! Párszót megtanulok,reggerre elfelejtem! Nem tudom hogy álljak a tanuláshoz!

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Egész mondatokat kellene eleinte kívülről megtanulni.

  25. Nobl Lea

    Szeretnék legalább 100 kifejezést megtanulni ami külföldön hasznosítható. Köszi

    Válasz
  26. Molnar Istvánné Ildikó

    4 évvel ezelőtt 50 évesen kimentem Londonba dolgozni.
    Ahoz hogy váltani tudjak munkát elengedhetetlen az angol nyelv.

    Válasz
  27. Dr.Szalai Vilmos

    Nyugdíjas háziorvos lettem.Nekünk még nem volt kötelező angolt tanulni,bár tanfolyamra 2x is jártam.Szeretném társ.szinten megértetni magam az orvos-beteg viszonylatban és külf.utakon az alapvető eligazodásban.Úgy is többet értek meg és olvasok,mint amit beszélni tudok.

    Válasz
  28. Kalauz istvánné Margit

    Kedves András!Nagyon szépen köszönöm a leckét Kívánok önnek sok síkert a munkájában és nagyon jó egészséget.

    Válasz
  29. Csiky Gabriella

    Kedves Neményi Úr!
    Középiskolában 4 évet tanultam angolul, többször újra nekifogtam, mégsem tudok angolul. Azért szeretnék megtanulni angolul, mert sokat utazunk a párommal külföldre és zavar, hogy kiszolgáltatott vagyok, amiért nem értem a válaszokat. Egyszerűen csak szeretném érteni a nyelvet.
    Köszönöm!

    Válasz
  30. Lorinczine toth Gyongyi

    Szeretném az unokámnak leforditani legalább egy éneket vagy meset.a kiejtés könnyen ment, nagyon örülök, koszonom szépen Gyongyi

    Válasz
  31. Szucs Levente

    Koszonjuk szepen ! Nagyon jok a leckek es konnyeden elsajatitharoak!Nemetorszagban dolgoztam ,zavart az a teny hogy nem tudtam veluk tisztan kommunukalni ezert szeretnem megtanulni a nyelvuket! Tisztelettel Szucs Levente!

    Válasz
  32. Janos

    Tisztelt Nemenyi ur
    Angolra es francia nyelvre is bejelentkeztem, de csak az angolt fogadta el a
    gép
    Francia nyelvbol felső foku nyevvizsgam van es jol beszelem ,de diplomatakent hosszu eveken kesresztul nemet nyevteruleten dolgoztam,es frissiteni szeretnem a francia tudasomat
    Lehet ill. tud ilyen kérést befogadni,teljesiteni
    Előre is koszonom valaszat
    Bjanos

    Válasz
  33. H.Màrta

    Kedves András !
    A történet cuki ! Kicsit ciki hogy a nèni nem ismerte fel legalább egy kèrem ,v köszönömöt nem àrtana elsajàtítani franciàul.
    Üdv.
    Màrta

    Válasz
  34. Dobrai Éva

    Azért tanulok, mert nem szeretnék elbutulni idős koromra, és mert szeretném felfrissíteni passzív nyelvtudásomat!
    Köszönöm!

    Válasz
  35. Albert Györgyné

    Kedves András.

    Két dolog miatt kezdtem el tanulni az angolt.
    Egyrészt, hogy már nem vagyok fiatal és karban tartsam a fejemet.
    Másrészt a lányom férjhez ment egy német férfihoz és úgy gondoltam a német az túl nehéz már nekem. A vejem kitűnően beszél négy nyelvet és most tanulja a magyart. Így ha találkozunk nagy nevetések között tanítjuk egymást. Ez igazán motiváló tényező.

    Üdvözlettel Albertné Györgyi

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Csaba!
      Írjon egy e-mail-t az ügyfélszolgálatnak.

  36. Kovácsné Bartsch Beáta

    Azért kezdtem el a nyelvtanulást mert olyan égő hogy az ember nem tud társalogni ha idegen nyelvűvel találkozik. 59 éves vagyok. Legalább 30 éve örök kezdő vagyok. Korábban kevés idő volt rá de mindig visszatértem a nyelvtanuláshoz. Most van idő de a memória már nem a régi. Mindegy! Imádok vele foglalkozni, élvezem. Főként ősztől tavaszig. Nyáron sok dolog van a háznál! Szeretem, érdekel, kellemes időtöltés, de soha nem fogok megtanulni! Nem baj!

    Válasz
  37. Ács Istvánné

    Igen az èlet azt hozta számomra hogy az angol nyelv mellett a nèmeth nyelvet is meg kell tanulni ugyanis a kisebbik fiam nèmeth nyelvet tanul az iskolában ès szeretnèk segíteni .

    Válasz
  38. Benyó István

    Felnőttek a gyermekeink 4 fiú és külföldön dolgoznak. Így én is elindultam a belföldi kamionozást,, nemzetközi fuvarozásra cseréltem. Utaim során havi szinten tudok találkozni gyermekeimmel, eltölteni velük 1- 2 napot. A másik ok hogy a feleségem is kint van a fiúkkal ott dolgozik de jövöre már eggyütt fogjuk tekerni a kamion kormányát mivel néki is megvannak a papírjai kamionra. Onnan fog kezdődni a második nászutunk és úgy tervezzük hogy sok szép helyre eljutunk útjaink során. Ezért döntöttem úgy hogy belefogok a tanulasba.

    Válasz
  39. Dóra

    Kedves András! A külföldi nyaralások, a Magyarországon a környezetemben élő és nyaraló külföldiekkkel való gyakori találkozások, valamint a külföldi munkavégzés – e három volt a legnagyobb hajtóerő. Az iskolapadban nem sikerült megtanulnom kommunikálni, hát felnőtt fejjel pótolom. :)))

    Válasz
  40. Pribojszki Erzsébet

    Fiam angolba ment dolgozni és már itthon bújta a angol könyvet hogy valamit tudjon értsen ezért egyedül unta a sok ismétlést nekem kellett vissza kérdezni a leckét nagyon muris volt az egész tanulás sokat nevettünk! Ekkor szerettem meg ezt a furcsa nyelvet! Tisztelettel Erzsébet

    Válasz
  41. Hunyadi Ildikó

    Üdvözletem! Már nagyon régóta szeretnék megtanulni. Szerencsértlenségemre mindég olyan munkahelyet találok hogy ,kellene a nyelvtudás. De fő szempont az hogy egy álmom váljon valóra,hogy én is megtudok tanulni angolul, Igaz nyelvérzékem nulla . A kicsi fiam mindég nevet rajtam mikor makogok,de bebizonyítom neki hogy én nekem is fog sikerülni. Nagyon szépen köszönöm a segítséget .Most úgy érzem az ön segítségével sikerülni is fog.Üdv Ildikó

    Válasz
  42. Franciska

    Kedves András!
    Istennek hála fiatalosak vagyunk a férjemmel együtt. Jàrtunk Spanyol o. -ba és még szeretnénk külföldre menni. Az eddig tanultak alapjàn tudtam tejet, kenyeret szalàmit kérni reggelihez. Nekem kimondhatatlan öröm volt hogy tudtam köszönni és megköszönni a kiszolgàlàst.Akkor kaptam óriàsi kedvet a folytatàshoz.- De ràjöttem, az ismétlés a tudàs atyja!

    Válasz
  43. Tódor Alíz

    Kedves András ! Ez a történet ismerős. Mikor először írtam 70 éves voltam, most 72 leszek novemberben. Nem haladtam a nyelvtanulásban. Nagyon lusta vagyok. Németül valamit tudtam, nem adhattak el. Angolt kezdtem Önnel tanulni. Nem jutottam előre . Viszont alap dolgokat szeretnek megtanulni . Úgy látom angol nélkül nem lehet érvényesülni lassan itthon sem. Üdvözlet!

    Válasz
    1. Kozmits Mária

      Kedves András!
      Engem igazán a szerelem inspirál.Kedvesem igyekszik a magyar nyelvvel és ezt én is szeretném viszonozni.
      Üdvözlettel:Kozmits Mária

  44. Verebiné Erdei Adrienn

    Kedves András! Én az a generáció vagyok, aki oroszul tanult. De azt is nagyon élveztem és amikor a Bulgár tenger partra utaztunk a 80- as években nagy hasznát vettem. A gyermekeim már választhattak milyen nyelvet szeretnének tanulni. Amikor külföldre utaztunk, ők töltötték ki a szállodai bejelentkező adatlapot, kértek útbaigazítást, stb. Most, hogy felnőttek, már ritkán utazunk együtt. Így én kezdte el angolul tanulni. üdv. Vné Adrienn

    Válasz
  45. Mihály Radosza

    A fiam németországban dolgozik és gondoltam nem árt ha én is értek valamennyire nemetül.

    Válasz
  46. Kerek Ildikó

    Kedves András,
    A tanulási történetem jó néhány évvel ezelőtt kezdődött :). Nagyon tetszett az angol nyelv és sajnáltam, hogy miért nem tudok valamilyen szinten beszélni. Pár évi szorgalmas tanulás (minden nap 2-3 óra) eredményeként alapszinten annyira sikerült elsajátítani, hogy külföldön aránylag jól elboldogultam. /szálloda, étterem, boltok, stb./
    Sajnos néhány év kihagyás után nagyon sokat felejtettem. Most ezt kell bepótolnom.
    Ehhez köszönöm az Ön segítségét, a leckéi nagyon sokat segítenek.

    Köszönettel K.Ildikó

    Válasz
  47. Ágnes

    Kedves András én két évig tanultam Németül de még sulis koromban és szetettem ezt a nyelvet. Fel szeretném frissíteni mire emlékszem és nem utolsó sorban igen abba gondolkodom, hogy elhagyni az országot

    Válasz