Egy pénztáros „rémtettei”

Nézze meg, mit tehet az angoltudás hiánya egy gyanútlan turistával!

Történetünk hőse külföldről érkezett Magyarországra, és az anyanyelvén kívül angolul is jól beszélt. Megállt az autópályán egy benzinkútnál, majd a tankolás után ment a kasszához fizetni. Itt nem várt akadályokba ütközött.

Először megpróbált az anyanyelvén szót érteni a pénztárossal, majd angolra váltott. A pénztáros viszont nem beszélt angolul, csak magyarul és németül.

Ez nem lett volna különösen nagy probléma, mert a vevő átnyújtotta a bankkártyáját, és mondta, hogy tankolás volt. Mindezt angolul. A pénztáros elkezdett hozzá németül beszélni (mint utóbb kiderült, csak azért, mert angolul nem tudott).

Elmondta hősünknek németül, hogy milyen akciók vannak éppen: energiaital, csokoládé, stb.

A vevő elmondta neki angolul, hogy németül nem ért egy szót sem, és csak a tankolást akarja kifizetni. Bankkártyával.

Ezután a pénztáros azt kérdezte németül, hogy kér-e játékautót, vagy kaparós sorsjegyet, mert azt most nagyon olcsón tud venni a tankolás mellé.

Ekkor a vevő kezdett türelmetlenkedni. Kimutatott az üvegfalon át az autójára, és mondta angolul, hogy csak tankolás lesz. Újra németül válaszolt neki a pénztáros, még egy-két akciós lehetőséget megemlítve.

A végére már mérges lett külföldi vendégünk. Nagy nehezen sikerült kifizetnie a kártyájával a tankolást. Leszidta a pénztárost, hogy miért szórakozik vele.

Ezután a pénztáros elmondta neki angolul, hogy a főnöke kötelezi őket, hogy mindenkinek, aki fizet, felsorolják az akciós lehetőségeket…

Az érthető, hogy ha a főnök kiadja az utasítást, hogy mindenkinek el kell mondaniuk, akkor elmondják. De miért németül? Ha egyszer a vevő nem ért németül… Mert azt mondta a főnök, hogy minden vevőnek el kell mondani.

Ez elég idegesítő tud lenni, akkor is, ha az ember érti, amit mondanak neki. Elmondhatta volna a pénztáros mindezt angolul is, és így meg is értette volna az, akihez beszélt

Ehhez csak annyit kellett volna tennie, hogy nemcsak azt az egy mondatot tanulja meg angolul, hogy neki kötelessége elmondani, mert a főnöke utasította.

Azt a 3 mondatot még felírhatta volna magának angolul, hogy:

„Most a tankolás mellé akciósan tud vásárolni:

-csokoládét,
-energiaitalt,
-játékautót,
-bányászlámpát,
-stb.”

Mellé odaírhatta volna a kiejtést fonetikusan, és a magyar jelentést is.

És hogy ne jöjjön zavarba, azt a lapot, amire felírta a legszükségesebb három mondatot, odatehette volna magának a pénztár mellé, arra az esetre, ha nem bírná megjegyezni. Lenéz a lapra és felolvassa.

Akkor nem mérgelődött volna a külföldi feleslegesen, hanem válaszolt volna, hogy:

– Yes, please /jesz plíz/ igen, vagy
– No, thanks /nó tenksz/ nem.

Ennyit minden pénztáros megért angolul.

Valószínűleg évente nemcsak egyetlen külföldi próbálkozik angolul egy autópálya melletti benzinkútnál. Esetünkben a pénztáros megtette, amire a főnöke utasította. A kérdés csak az, hogy kinek volt ez jó?

Ha én lennék a benzinkút tulajdonosa, nem tudom, hogy a kötelességét így teljesítő pénztárost megdicsérném vagy leszidnám. Mert annak azért nagy a valószínűsége, hogy ez a turista, ha legközelebb erre jár, egy másik kútnál áll majd meg tankolni.

Miért nem mentem oda segíteni? Odamentem. Csak későn érkeztem. Sajnos elég hosszú volt a sor, és mire meghallottam, hogy mi a probléma, már késő volt.

Megkérdeztem hősünket, amikor távozott a kútról, hogy kér-e segítséget. Azt mondta, nem érti a pénztárost, miért nem fogta fel, hogy nem ért németül.

Amikor megkérdeztem tőle, hogy sikerült-e tankolnia, elmondta, hogy a tankolás könnyen ment, csak fizetni volt nehéz, hiába mondta el ötször is, hogy nem ért németül, és csak tankolás lesz.

Próbáltam tőle elnézést kérni, hogy a pénztáros nem beszél angolul, erre azt válaszolta, hogy csak azt nem érti, miért nézte levegőnek…

Majd rosszkedvűen távozott.


Ön szerint a pénztáros dicséretet vagy szidást érdemel?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Hozzászóló bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 hozzászólás a(z) “Egy pénztáros „rémtettei”” bejegyzéshez

  1. Lengyel Dóra

    Szidast. Tanuljon angolul a szabadidejében. Megéri. Kettő ilyen nincs hallja ,hogy más nyelven tud csak beszélni. Akkor nem beszélnek tovább,ha észleli nem tud pl németül. Másrészt fenntartva a sort németül feleslegesen akciókat osztogatott. Sőt segîtséget kellett volna kernie. Hátha valaki épp ért angolul pl sorban,kollégái közül stb.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Dóra!

      Valóban az lenne az ideális, ha a pénztáros beszélne egy kicsit németül, angolul.

  2. dusa istvan

    Kedves András!

    Tegnapi napon megrendeltem a Buldozer alapfoku könyveket – mindkettőt – de nem kaptam semmiféle visszaigazolást.
    Kérem tájékoztasson email-ben, hogy érvényes-e a megrendelésem………vagy kezdjem újra.

    Köszönettel az eddigi leckéit is! Dusa István

    Válasz
  3. euro_állás

    Egyetértek az előttem szólóval, támogatom a szórólapos ötletet. Persze abba bele kell invesztálni egy kis pénzt is, de megéri, ha ezzel elkerülhető egy ilyen baki.

    Válasz
  4. Hozzászóló

    A főnöknek kellett volna egy szórólapot készíttetnie az akciós termékekről, angol – német nyelven. A betérő külföldi vásárló felfigyel rá. Ha akar vásárol, ha nem akar úgy is mindegy, hogy szóban mondják el neki, vagy olvassa.

    Válasz
  5. Anna

    Franciaországban jártak kollégáim néhány hete. Úgy jártak, mint az egyszeri rendőrhöz forduló turista. Kb 1 órájukba került, hogy ehessenek egy szelet pizzát, mert a jó angol mondataikat és kézzel, lábbal mutogatásukat nem akarták az nap este megérteni.
    Én azt gondolom, hogy a fafejűség az emberek között elég nagy mértékben jelen van. A pénztárosnak is volt már biztos nagyon kínos helyzete az akciók ismertetése miatt. Értsd szőnyeg széle az elmulasztása miatt.
    De ettől függetlenül tényleg lehettek volna olyan kreatívak hogy leírták volna maguknak.
    A főiskola előtt dolgoztam egy szabászaton, akik egy másik cég helységét bérelték. Azok elköltöztek és a telefonszámuk megváltozott. Külföldi partnereik sokszor keresték őket. Amikor én vettem fel akkor eligazítottam őket, és a szöveget fonetikusan leírtam egy papírra és a telefon mellé tettem. Boldogan hallottam, amikor a főnök is félénken beolvasta.
    Csak akarat kérdése. Mellesleg van olyan mostani kolléganőm, aki nem hajlandó azt az egy bizonyos mondatot megtanulni, ad valakit, aki tud beszélni, ha a vevőnk hív…

    Válasz
  6. Gabriella

    @Szabó Eszter

    A pénztáros nyilvánvalóan nincs kreatív vénával megáldva, viszont munkaköri kötelességeit tűzön-vízen keresztül betartja, ahogyan is meg lett neki mondva. Elég idealisztikus elvárni tőle, hogy azzal legyen elfoglalva, hogy a külföldiekben hazánkról kialakuló képet pozitívan formálgassa, a főnökének sem ez lebeg a szeme előtt, neki üzleti érdekei vannak, de most hosszadalmas és értelmetlen lenne ezt fejtegetni.
    Vitatkoznék az „Olaszországban majdnem mindenki beszél angolul” állítással, mert aki ismeri az olaszokat, az tudja, hogy valahogy nem áll rá a szájuk, én többször vidultam már az „egy olasz angolul beszél” jeleneten. Teljesen másképp állnak hozzá az idegennyelv-tudáshoz. A maguk szemszögéből több nyelven beszélnek, mert egy friuláni pl. elsősorban friuláni nyelven beszél, aztán olaszul, egy csöppet franciául vagy németül, de ha angolul vagy akármilyen, számára érdektelen nyelven kéne beszélnie mindenáron, akkor igénybe veszi egy tolmács szolgáltatásait. A fiatalabb generáció persze már uniós(abb) hozzáállású és világnézetű, akar angolul tudni. De ha próbálom elképzelni a jelenetet, hogy egy pl. Rómához közeli olasz benzinkútnál egy pénztáros idegen (nem olasz) nyelven akciókat sorol egy külföldinek, hát bevallom, elég nehezen megy..

    Válasz
  7. Péter

    Köszönöm a buzditást,én is azon filozgattam érdemes –e folytatni meg nem vagyok–e koros hozzá .No meg készülök külföldre is és én se akarnám megkapni azt a jelzőt ,hogy na ez Magyar nem tud más Nyelven még alapszinten se.

    Válasz
  8. Barta Gábor

    Nekem is elegem van az akciókat szajkózó pénztárosokból, ahelyett hogy raboljuk egymás idejét nagybetűs 3 nyelvű táblát kellene csináltatniuk az idióta főnököknek az akciókról. Így a pénztárosnak csak rá kellene mutatni a táblára kérdőn, a kuncsaft is gyorsan válaszolna és mehetne dolgára. (Várakozás közben sokan el is olvasnák a szöveget.)
    A nyelvtanulás fontos dolog, csak nem mindenkinek van hozzá tehetsége- ideje. Kell hozzá egy generáció hogy természetes legyen és az iskolás gyerek otthon is tudjon gyakorolni szüleivel.

    Válasz
  9. Iványosi-Szabó Zoltán

    Sajnos még hazánkban nem mindenki beszél angolul, illetve más idegen nyelven. Vannak olyanok, akik a magyar nyelv használata során is kommunikációs hibákat követnek el. A kommunikációnak csak egy része a beszéd, a nyelvi kommunikáció. Ez a pénztáros sajnos, nem elég, hogy nem beszélt angolul, de nem is kommunikált megfelelően, ami persze nem csak az ő hibája, hanem az oktatásé, a munkaadójáé is.
    Lehet elég lett volna egy mosoly, egy jelbeszéd is, hogy a külföldi elégedetten távozzon, és kellemes kép alakuljon ki benne hazánkról, a magyarokról.
    Természetesen én is azt gondolom, hogy minél alaposabb, szélesebb nyelvtudásra lenne szükségünk, tehát a nyelvtanulást rendkívül fontos lenne fejleszteni, támogatni hazánkban.

    Válasz
  10. jimmy

    Bocs az angol szöveg miatt Sasa. Egyet értek abban,amit írtál a külföldiről,de azt azért be kell látni,hogy teljesen elvárható lenne(legalább az autópályákon lévő benzinkutaknál),hogy a személyzet beszéljen valamilyen szinten idegen nyelvet. Engem is idegesít,mikor látok egy külföldi állampolgárt,aki pl. lengyelül,horvátul vagy azon nyelvek egyikén akar kommunikálni,ami nem számít világnyelvnek. És még ő van felháborodva,ha magyarul válaszolnak neki és nem érti azt.Azonban semmi kivetni valót nem találok abban,ha valaki angolul vagy németül próbál egy magyar benzinkúton beszélni a személyzettel,hiszen az angol nyelvnek az lenne a szerepe,hogy összekössön különböző kultúrákat.(ha már az eszperanto nyelv erre irányuló törekvései nem váltották be a hozzá fűzött reményeket) Ezért fontos és elengedhetetlen a tanulása és ismerete az angol nyelvnek mai világunkban. Én mikor külföldi országokban járok,legalább egy „Jó napot” és „Viszont látásra” kifejezést megtanulok az adott nyelven,aztán jöhet a „Do you speak English” vagy a ” Sprechen Sie Deutsch?

    Válasz
  11. Sasa

    …ha én külföldre utazom, megtisztelem a vendéglátóimat azzal, hogy alapvető szavakat,kifejezéseket megtanulok.
    Vannak sötét népek,akik azt hiszik,hogy tanulja meg más az ő nyelvüket…a példában szereplő külföldi ugyan beszélt angolul, de ha már idejött, megnézhette volna, mi itt a hivatalos nyelv!

    Válasz
  12. Egri Éva

    igen.ez egy nagyon jó példa arra, hogy ha valaki olyan helyen dolgozik ahol gyakori a külföldi vendég akkor legalább a szakmával kapcsolatos angol szavakat meg kell tanulni.és ha a vendég nem tud vagy nem akarja megérteni a német nyelvet akkor nem kell erőltetni.a magyarokat sem nagyon érdekli a benzinkútnál lévő akció nem azért megy oda hanem tankolni,hát még egy külföldit.ezért kell kortól függetlenül nyelvet tanulni.sosem késő elkezdeni.

    Válasz
  13. Szabó Eszter

    A legfontosabb: a benzinkutasnak tankolni ugyanúgy „kötelessége”, mint elregélni az akciókat az ügyfélnek. Gondolom, azért az akciókkal kezdte, mert tankolás után az ügyfél rögtön elhúzott volna. A német nyelvű időhúzást viszont megsórolhatta volna, ha le vannak írva neki az akciók egy cetlire több nyelven – mert mi van, ha csak ukránul beszél az ügyfél? – és csak gyorsan felolvassa, leszögezve már a legelején angolul, hogy ezeket főnöke utasítására… Szerintem akkor is pipa lett volna az ügyfél, de ha tényleg az van, amit Zozo írt, nincs más megoldás. Végül a bevételből csak futotta volna a benzinkútnak egy angol nyelvű szórólapra, elvégre a bötűt meg papírt már régen feltalálták :-)

    Válasz
  14. Szabó Eszter

    A példa jó, viszont nem értem, miért éppen azt az egy mondatot tudja angolul a pénztáros, hogy a főnöke kötelezte… Miért nem mondta el ELŐBB, hogy nem beszél angolul. Az még jobb lett volna, ha megmondja, ki beszél a cégnél angolul és odairányítja az ügyfelet, a legjobb meg nyilván az, ha ő maga is beszél. Amúgy a Balaton partján is, ahol az első számú idegen nyelv a német volt, ma már a legtöbb munkavállalót kötelezte a főnöke, hogy tanuljon meg angolul. Ennek – remélem – lesz is majd eredménye! Ausztriában, ahol jártam, mindenhol beszélik az angolt a pályaudvarokon. A német és a svájci német cégek angolul leveleznek, nem németül!!! Az angol az első számú világnyelv nemcsak Nyugat-, hanem Közép-Európában is. Olaszországban mindenki beszéli az angolt, aki szolgáltatásban dolgozik, de többé-kevésbé „az utca embere” is. Minden magyar turistának ajánlom, hogy legalább egy társalgási zsebkönyv legyen nála, amiben le van írva a kiejtés, pl. benzinkútnál mit kell mondani. El tudnám képzelni, hogy egy ilyen „felütésére” a pénztáros is képes lett volna, mert végül mégis felismerte, hogy angolul beszél az ügyfél, nem???

    Válasz
  15. Zozo

    Jó ez a példa! A mesélő csúsztat a 3. bekezdés végén, hiszen a pénztárosunk a 9. bekezdésben tisztán-világosan beszélt angolul: „Ezután a pénztáros elmondta neki angolul, hogy a főnöke kötelezi őket, hogy mindenkinek, aki fizet, felsorolják az akciós lehetőségeket… ???!!!!” Csak többször kell mondani (és biztos lassan…), hogy nem beszélek németül.
    Hajrá!

    Válasz
  16. Zaláné Cs. Eszter

    Kicsit védeném a pénztárost.
    Nekünk is minden ügyfélnek el kell mondani az akcióinkat, akkor is, ha telefonál épp az ügyfél, nem is figyel oda, vagy nem érti. Az sem kifogás, ha süket, vagy épp külföldi.
    Az nem érdekli a főnököt, hogy érti-e amit mondok, csak legyen elmondva.
    Én is csak németül tudogatok, de azért annyit megtanultam angolul, hogy „Nem tudok angolul. Egy kis türelmet kérek, azonnal jön a kolléganőm” És bár nem hiszem, hogy teljesen helyesen ejtem ki, eddig mindig megértették :)

    Válasz
  17. László

    Szerintem ez a példa rossz,mert a pénztáros idióta volt,minden utasítás ellenére. Egy mondat után rájöhetett volna,hogy a vevő nem ért semmit,és nem kellett volna erőszakoskodnia.Ettől még a folyamatos tanulásnak nincs akadálya.

    Válasz