Nagyon sok olvasóm gondolta ezt magáról… aztán örömmel értesítettek, hogy a segítségemmel mégis sikerült előrébb jutniuk a nyelvtanulásban.
Egyszer egy tévéműsorban azt kérdezték tőlem, van-e olyan tanuló, aki nem tud megtanulni semmilyen idegen nyelvet?Szerintem ez a tanuló hozzáállásától függ. Aki szorgalmas, és kitartó, meg tud tanulni angolul, vagy németül, vagy franciául, vagy bármilyen idegen nyelven. Hiszen magyarul már megtanult.
A példa kedvéért most az angoltanulásról fogok beszélni, de az angol behelyettesíthető bármelyik másik nyelvre:
Ha hallja, amit mondanak neki, akkor nemcsak a magyar beszédet hallja, hanem az angolt is. Innentől kezdve pedig csak szorgalom, idő, gyakorlás és energia kérdése, hogy megértse az angol beszédet is.
Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy magyarul is meg kellett tanulnunk. Évekig beszéltek hozzánk magyarul, amit mi előbb-utóbb természetesnek vettünk, megértettük, és elkezdtünk kommunikálni a környezetünkkel.
Ha ezt képesek voltunk megtenni magyarul, akkor meg tudjuk csinálni angolul is. Ha meg tudunk szólalni magyarul, például tudunk kérni két sört, akkor angolul is meg tudjuk tenni ugyanezt. Csak meg kell tanulni, hogy angolul azt mondjuk ilyen esetben, hogy:
2 beers, please / tú bírz plíz / – két sört kérek.
Megtanuljuk, elismételjük, megjegyezzük, és amikor szükségünk van rá, kimondjuk. Mi akadálya van? Az akadály nem a “nyelvérzék” hiánya, hanem gátlások, önbizalomhiány, gyenge kudarctűrő képesség, esetleg lustaság, vagy a tanulási kedv hiánya. Egyik sem az Ön hibája, ezeket sokszor egy rossz módszer vagy régi rossz beidegződések idézik elő a nyelvtanulás során. Mindegyik kiküszöbölhető, vagy fejleszthető! A lustaság is eltűnik, amint van megfelelő motiváció és egy jó módszer, amivel öröm a tanulás.
Minden kezdő bátortalan, minden kezdőnek vannak gátlásai, nehézségei a nyelvtanulással. De idővel oldódnak a gátlások, nő az önbizalom, és jönnek az apróbb majd nagyobb sikerélmények. Higgyen magában: ha magyarul megtanult, képes megtanulni egy idegen nyelvet is!
Önnek mi a legnagyobb akadály a nyelvtanulásban? Önbizalomhiány, gátlások, esetleg a sikerélmény vagy motiváció hiánya?
Írja meg nekem a véleményét egy hozzászólásban!
Idős vagyok már..
Meine Meinung jeden tag lernen lernen.
Das war alles
Kifejezés S a ki ejtések.
EGYEZIK AA VÉLEMÉNYÜNK, KIEGÉSZITENÉM AZZAL, HOGY BIZONYOS KÉNYSZER IS KELL AHOZ, HOGYTANULJAM, FEJLSZEM IDEGEN NYELVÜ TUDÁSOMAT.
Nekem az Angol kiejtéssel van egy kis problémám.
Úgyérzem nem helyesen fejezem ki magam.
Köszönöm szépen a segitségeket.
Alacsony önbizalom és kudarctűrő képesség, valamint lustaság
Örülök!Értékes volt!
Önbizalom hiánya, gátlásosság. Idős vagyok. 67 éves. 0-ról indulnék.
Szeretnek megtanulni.
Neha lustasag, vagy munka utani faradsag.
12 oraban dolgozni nem egyszeru.
Napoal ejszaka valtassal.
Önbizalom, félelem amikor még kell szólalni még akkor, ha tudom mit kell mondani.
Angol nyelvben megoldhatatlan számomra h.nemcsak mást írnak, mint amit mondanak, de ugyanazt a szót is mások másként ejtik.Pl, good, =, göd,gád, gud
Kedves András!
Azért gondoltam, hogy elindulok az Ön módszerével, mert angolul egy hasonló módon tanultam (meg?). Csakhogy az évtizedekkel korábban volt. Akkor jobb volt még a memóriám, egy mondatot elég volt elismételni ötször, maximum tízszer. Most már sokkal több ismétlésre volna szükség, ahhoz, hogy interiorizálódjon (belsővé váljon) az adott témához tartozó mondathalmaz. Így persze nagyon lassan megy, és hiába vagyok nyugdíjas, soha nincs annyi időm, mint amennyi kellene.
Üdvözlettel:
Tibor
Kedves András!
Nagyon szeretem az írásait, nagyon hasznosak !
Vettem öntöl alap
csomagot is,sajnos idő hiány miatt,nagyon keveset tanulom!
Viszont amit küld, rövid élet képeket,mindig elolvasom!;
Köszönöm és igényelném továbbra is ha lehet!
Köszönettel Szalai Imre!!
Abszolút igaza van tanár úr.
Nemetet szeretnék tanulni
szeretnem folytatni a nyelvtanulást, németből! Laczko Istvanne vagyok korábban kezdtem a tanulást. sajna nem tudtam befejezni Koszönném a lehetőséget