A motivációnk törékeny – vigyázzunk rá!

Olyan könnyű elvenni az ember kedvét a tanulástól!

Azt szeretem, amikor a tanár minden alkalmat megragad, hogy megdicsérje tanítványát.

Amikor a kezdő nyelvtanuló végre kinyög egy mondatot, mennyivel jobban motiválja, ha azt mondja a tanára, hogy: „Nagyon ügyes vagy!”, mint egy olyan kijelentés, hogy: „Ebben a mondatban 5 hiba is volt.”

Nem tudom, ki hogy van ezzel, de engem az első változat jobban lelkesít arra, hogy további erőfeszítéseket tegyek.

A kezdő tanuló dicséretet érdemel, ha végre elmond egy mondatot. Rendben, és mi van azokkal, akik már nem kezdők?

Személy szerint sosem fogom elfelejteni azokat a „biztató” szavakat, amelyeket akkoriban kaptam, mikor az első nyelvvizsgámra készültem.

  1. „András, olyan hibásan beszélsz, hogy így sosem fogod letenni a nyelvvizsgát.”
  2. Beszélj lassabban, mert nem győzöm kijavítani a hibáid!”
Azt vettem észre, hogy a külföldieket egyáltalán nem zavarta a nyelvtani pontatlanság, a vizsgán pedig csak azért is átmentem.

Ez rég volt, és azóta sokat változott a világ, de…

Egy kedves nyelvtanuló mesélte a minap, hogy szódolgozatot írtak az iskolában. Ha nem azt a szót használta, ami az új leckében előfordult, akkor azt a tanára nem fogadta el, és így elégtelent kapott.

„Az új szavakat kellett volna használnod!” – volt rá a magyarázat.

Valahol jogos, hiszen, ha mindig a régebben megtanult pár szóval mondunk el mindent, akkor a szókincsünk, nyelvtudásunk nem fejlődik. Ez igaz. Azzal viszont már nagyon nem értek egyet, hogy valaki elégtelent kap, annak ellenére, hogy helyesen fejezi ki magát angolul, csak azért, mert ezt nem az új szavakkal tette.

Ezt a dilemmát nehéz feloldani, hiszen ha valaki mindent el tud mondani, azt dicséret illeti.

Ön mit gondol? A motiváció fenntartása a fontosabb dicséretekkel, vagy mindenképpen rá kell venni a tanulót az új szavak használatára?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Dr Zelenka Tibor bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

59 hozzászólás a(z) “A motivációnk törékeny – vigyázzunk rá!” bejegyzéshez

  1. Erzsébet Csutak

    Kedves nyelvmester ur !…
    Nagyon szepen koszonom az elso nyelvlecket angolbol !
    Van Valamenyi tudasom angolul ,de szeretnek nemetul is ugyan ijen hasznos kezel foghato leckeket !
    Ha lehetseges tudna ebben segiteni mert nagyon remek lecket olvashatam ontol !…
    Dolgozom mint beteg gondozo Ausriaban keveset tudok ,nemetul is de meg boviteni szeretnem az alapveto dolgokat amit ott hejben fol tudnam hasznalni !…
    Koszonom szepen ha el olvassa tudna segiteni !..
    Maradok tisztelettel

    Válasz
  2. Ilonka

    Szerintem fontos a motiváció,a dicsérettel együt ha az kiérdemelt,de a hibákat javítani kell. Az új szavakra meg minden féleképp rá kell venni a tanulót.
    Több mint negyven éve tanultam privát órákon német nyelvet…3 iskola évet befejeztem…3 éve egyedül felfrissítettem tudásom és elindultam Németországba dolgozni,betegápolást…nagyon jó családot kaptam,sokat segítettek a nyelv terén…de,még azért mindig tanulnom kell szerintem. Amig él az ember tanul…

    Ilonka

    Válasz
  3. FODOR LAJOS

    Minél több szót tanul meg ,annál helyeseben beszél és könnyeben.De szerintem elég eleinte megtanuld kífejezni magad és utána böviteni a szókincset .

    Válasz
  4. Soós Gezáné

    Kedves András!
    Én is fontosnak tartom az elismerő szavakat, de arra is vigyázni kell, hogy túlzásba ne essen az illető. Mindenki érzi azt , hogy megérdemelte-e a dicséretet. Ha haladt előre valamit, akkor jöhet a biztatás,de a szokásból jött dicséret megszégyenít, és nem ösztönöz.
    Ilona

    Válasz
  5. Bagi Péter

    A megfelelő biztatás-dicséret és javító szándékú kritika, (javítás) mindig ösztönző lehet a tanuló számára. Az elvtelen dicséret pont az ellenkező hatást éri el.

    Válasz
  6. Gáspár Antalné

    Igen nagyon fontos a dicséret. Most voltam Luxemburgban és elvittük a három gyereket egy olyan parkba, ami félig vidám park, félig állatkert . A srácok háromfelé akartak menni ,így szét váltunk és mindenhol sikerült megértetni mit szeretnék. A szavak sorrendje nem zavart senkit. Fiam megdicsért ,ügyes voltam!

    Válasz
  7. Buzasi Ilona

    Engem a dicséret motivál ,és arra ösztönöz ,hogy még jobban haladjak az új megismerések ,tudások irányába.

    Válasz
  8. V.Irén

    Én a fórumon beszélgetek Andrással. Elküldök pár mondatot, vàlaszol hogy jó vagy nem vagy kicsit hibás.
    Egyszer már megdicsért.!
    A kiejtéssel van bajom, de gyakorolom! Tetszik ez az egész, csak kevés időm van rá!!
    V.Irén

    Válasz
  9. Hirják István

    Kedves András.
    Az egyik hozzászólóval értek egyet,: a nyelvtanulás sajátmaga kell, hogy motiválja. A valós dicséret jó. A jóakaratú, emberi kritika legalább olyan fontos
    Üdvözlettel: Hirják István

    Válasz
  10. Barta Aranka

    A fenti hozzászólásomban egy nagy hibát követtem el A „good”- szót egy „o” val irtam . A ” Good job” helyett ” God job”-ot irtam. Akkor vettem észre, miután átküldtem és utána még egyszer átolvastam. Kiváncsi vagyok , mit szólnak ehhez.

    Üdvözlettel
    Aranka

    Válasz
  11. Barta Aranka

    En egy kis storyval kezdeném. Mint német tanarnô valamikor régen Kievben egy tanfolyamon vettem részt. OROSZUL mindnyájan beszeltunk, s emellett mindnyájan nemettanarok volltunk. Egy németországi professzor volt az egyik oktató . Bejön az elso foglalkozásra. Mi nagyon örültünk, hogy végre egy igazi, német anyanyelvű professzorral lesz lehetőségünk beszelni, ill. foglalkozni.Bejön a professzor, megáll előttünk, s elkezd beszélni magáról . Mi kiábrándultan néztünk rá .Oroszul beszélt .Rossz volt a kiejtése, hanglejtése stb.Mi németet vártunk, s ö oroszul beszél.
    Egy pár perc múlva következnek a kérdések:
    – Rosszul beszélek oroszul? Mi sem igent, sem nemet nem mondtunk,
    csak hápogtunk,
    – Rossz a kiejtéssem?
    – Sok hibát követek el? A válasz mindig az a hapogó sem ” igen” , sem ” nem”
    S az utolsó kérdés
    Értik, amit mondok?
    Mi erre szinte kórusban, hangosan, vidáman ” Igen, igen, s ki oroszul , ki nemetul” Wir verstehen Sie”
    „Na látják, ez a fontos. A kommunikáció. A tanárnak az első óráktól kezdve meg kell szervezni az órán a kommunikációt, kommunikálni kell a tanulókkal , s meg kell adni a lehetőséget, hogy a tanulok egymás között is kommunikáljanak. A tanárnak kell hogy meglegyen a módszere, hogyan bővítse a szókincset, hogyan motiválja, hogy otthon tanuljanak, vagy ismételjék a szavakat, s hogyan tanítson , hogy a nyelvtanilag helyes beszed is fejlődjön.Nagyon fontos, hogy érezzék, a tanár pozitív hozzáállását az eredményükhoz, hogy lássák, hogy a tanar örül minden kisebb eredménynek, s értük dolgozik, értük igyekszik , hogy a diakok legnagyobb örömmel es akarattal tanuljak az idegen nyelvet.A z unokám angol iskolába já . gyakran, amikor hazajön azzal dicsekszik, hogy hányszor mondta neki a tanar ” God job” Boldogan mosolyog. Két rövid szócska, s mennyi örömet tud szerezni. Néha meg versenyeznek is, hogy kinek mondja a tanar legtöbbször ezt a ” God job”-ot . Ezzel meg is adtam válaszom a kérdésre.
    Máskülönben véleményem szerint ahhoz hogy egy diák megtanuljon egy idegen nyelvet , kettőn múlik a vásár: a tanáron es a diákon. A tanár szeressen és tudjon tanítani úgy, hogy a diák is szeressen es akarjon tanulni. Ne úgy tekintsen a diák az idegen nyelv tanulására , mint egy kötelező ” muss”-ra, hanem úgy élje meg , mint egy élményt , egy célt, amit érdekes éshasznos megtanulni.
    Végül szeretnék gratulálni a Tanár úrnak a módszeréhez és a tananyaghoz.
    Csodalatos munkát alkotott!

    Válasz
  12. Cecília

    Kedves András!
    Nagyon vártam már levelét.
    Én a kritika, hibára utalást szeretem,emberi módon. Akkor tanulok.
    A könyvei nagyon jók, csak én vagyok nagyon elfoglalt nyugdíjasként is.
    Németül nyolc évig tanultam és beszélni nem mertem a nyelvtana miatt.
    Köszönöm időnkénti jelentkezését.
    Jó egészséget kívánva, Cecília.

    Válasz
  13. id Kazi János

    Kedves Tanár Úr! Én 1959-63 között oroszt és latint tanultam az akkori rendtartás szerint.A jelenlegi módszerek nem hasonlítanak az akkorihoz.A mostani, korábbi gyakorlat nekem tetszett,amikor is nem kötelező jelleggel tanulhattunk egészségünktől és lelki állapotuktól függően ebben a korban. Az erőltetett,nyomulós, módszer már nem a mi tempónk.Ilyenkor a megrovások, feddések,gúnyos módszerek már nem használnak.Örülök a saját sikereimnek, és hogy megélem a HOLNAPOT.Köszönöm ha elolvas,ha kötelező jelleg nélkül küld német leckét, JÓ,igyekszem megtanulni,ha nem, hát így halok meg.Köszönöm a figyelmét és megértését.id Kazi János

    Válasz
  14. Rozgonyi Márta

    Nekem is a véleményem, hogy a dicséret ösztönzően hat a nyelvtanulás során. Fontos a szókincs, az új szavak elsajátítása, megtanulása is.

    Remélem, hogy a tanár felhívta a diákok figyelmét a dolgozatírás előtt, hogy az új szavakat kell használni. Ha így tett, akkor igaza volt teljes mértékben. Ha viszont nem szólt előre, akkor nagyon méltánytalan volt a diákjával.

    Válasz
  15. Dr. Noszkay Erzsébet

    Bizony egy dicséret mindenképp többet segít kezdőn, mint az elmarasztalás. Amikor elkezdtem franciát tanulni az állandó kijavítgatás görcsössé, s mai napig is gátlásossá tett!

    Válasz
  16. dr.Gulyás Andrásné

    Kedves Tanár Úr!
    A dicséret mindig jólesik és arra ösztönöz,hogy még szorgalmasabbak legyünk.Ugyanakkor a hibákra is fel kell hívni a figyelmet,hogy javítani tudjunk.Véleményem szerint a kettő együtt motivál a legjobban.
    Üdvözlettel Vali

    Válasz
  17. kocsisIstván

    A hozá szolásokkal egyet értek a dicséret mindenhol jó esik az embernek minden esetben és utánna más lesz a motiváció.

    Válasz
  18. Dr Zelenka Tibor

    Atanuló képességei ,akarata ,mellett a tanár oktatási tapasztalatai és a tanítvány személyek motivációinak felismereése igen fontos

    Válasz
  19. Dr Zelenka Tibor

    A nyelvtanulás sokat függ a tanuló érdeklődésétől, képességeitől és attól, hogy a tanát mennyire ismeri fel a tanítvány felkészítéséhez szükséges eredményes módszereket (írás, beszéd-készség)

    Válasz
  20. Horváth Ernő

    Helyesek a hozzászólások, egyetértek velük, sajnos technikai nehézségek tartanak vissza! ezen túl a rövidtávú memóriaprobléma áll fenn nálam, köszönöm a megkeresést! üdv. Ernő

    Válasz
  21. Lutring Erzsébet

    Kedves András! A dícséret természetesen jól esik, viszont tisztában kell lennünk a hibáinkkal, hiszen abból is csak tanulhatunk, a javunkra válik.

    Válasz
  22. Marton Marianna

    Nagyon fontos a dicséret és a biztatás, főleg az alsó tagozatos tanulóknál. Igyekeztem mindig, hogy szeressék amit tanulnak, de ehhez előbb a tanító nénit kellett megkedvelni.

    Válasz
    1. Anna

      Tisztelt Neményi Úr!
      Köszönöm, hogy kíváncsi a véleményemre. Egyetértek azokkal, akik úgy gondolják, hogy kell a dicséret, de
      ugyanakkor őszintén meg kell mondani, ha valami rossz és ne legyünk cinikusak, inkább legyen ott a biztatás, hogy nem szabad feladni. ha valamit elakarunk érni, azért küzdeni kell és a nyelvtanulás nagyon is idetartozik. Az új szavak használatáról az a véleményem, hogy előbb-utóbb meg kell tanulni, csak így haladhatunk tovább, különben nem tudunk pontosan, jól kommunikálni.
      Üdvözlettel: Molnár Józsefné

  23. Marta Csiba

    Igen engem is motivál a dicséret, de ha késòbb rájövök, hogy a hibáim ellenére dicsértek, az bosszant, mert ilyen is van!
    Az sem keserít el, ha a hibáimra figyelmeztetnek, sőt ennek örülök, mert tanulok ezzel és az jó érzés.
    Most ismét az USA-ban vagyok három hónapig a lányomnál, ahol az unokával vegyesen használjuk a nyelvet. Nagyon sokat lehet tőle tanulni napi szinten.
    Gyakorolom naponta Magyarorszagon is, de ott nem javít ki senki, azért ez a felállás, hogy úgymond nyelvterületen vagyok, sokat segít.
    Itt még a boltban is megdicsérnek egy-egy mondatért, sőt ha szabadkozom, hogy csekély a nyelvtudásom, annál jobban dicsérnek.
    Ezek jó dolgok.
    Köszönöm a ségítséget Tanár úr, tisztelettel Csiba Márta

    Válasz
  24. Ludszky Zsuzsanna

    Most Svájcban vagyok, a szomszédaim németek és tényleg nem zavarta őket a rossz kiejtésem és nyelvtani hibáim. Mindenki megértett, volt aki a helyes szórendet elmondta megismételte a mondatot.

    Válasz
  25. Szeder Katalin

    Hol volt, hol nem volt, volt egyszer a Lajos utcai gimnáziumban egy délutáni angol tanfolyam. Amikor bekapcsolódtam, a tanárunk egy Romhányi Katalin nevű lángeszű motiváló, szervező nyelvtanárunk volt. Egy tanévig. Azután valószínűleg jobb, vezetői jellegű állást kapott, sohasem hallottunk többé felőle. Még évekig jártunk a tanfolyamra, de hozzá mérhető oktató nem jutott el hozzánk. Ezért vertem le a lécet néhány ponttal a középfokú vizsgán – ráadásul azt sem tudtam, hogy a próba ingyen megismételhető. És most itt ülök egyetlen idegen nyelv kielégítő tudása és anélkül, hogy ehhez időm és erőm volna, igen idősen, hogy ne beszéljek a témához nem tartozó gondjaimról.
    Igen, a dicséret százszor többet használ, mint a szidás, a leszólás. Romhányi Katalin ehhez is úgy értett, mint életemben senki más.

    Válasz
  26. Traj Istvánné Ilona

    Nagyon fontos a dicséret, jobb eredményt érünk el ha kellő időben dicsérték! Köszönöm az eddigi jó tanácsot, és a sok sok tananyagot! Köszönöm szépen! Tisztelettel,. Ilona.

    Válasz
  27. Nemeth Hilda

    Tisztelt Tanar ur-A dicseret szamomra nem fontos-mert magamnak tanulok-Osztonoz az mikor eszre veszem-hogy mindent megertenek-barhol is vagyok -Lassan-de bizosan bovul a Szokincsem-es ha neha hibas sorrendbe rakom ossze mondandomat de Nemettul mondom-Szabadidombe -tanulgattok tovabb-mert orulok-hogy egyre jobban ertem a tevebol a hireket-esti programokat-
    Koszonom az eddigi segitseget-tanacsait-Tisztelettel-

    Válasz
  28. Pénzes László János

    Német érettségim van, német szakmai nyelvvizsgám is van. Németül mégis akkor kezdtem beszélni, amikor Németországban dolgoztam. Hivatalokban kellett a magyar cég ügyeit intéznem. Kiderült, hogy megértenek. És a lényeg, én is megértettem őket (kivéve a Bajor beszédet). Itthon annyi gátlás volt bennem, hogy nem tudtam megszólalni. Először ragoztam, azután a helyes szórenddel volt gondom, stb. A többiek beszélgettek, én hallgattam. Németországban senki nem segített, de kiderült, használható nyelvtudásom van.
    Most az angollal bírkózom.
    Pénzes László

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves László!

      A Bajorokat bizony nehéz megérteni, ha egymás között beszélgetnek.
      Sok sikert az angolhoz!

  29. Rimányiné S. Szilvia

    Nagyon fontos a pozitív motiváció mert ha mindig leszólják az embert nem mer beszélni mert fél, hogy kinevetik én legalább is így vagyok vele főleg a német nyelvvel a déli népek /spanyol/ kedélyesebbek ők kedvesen javítanak de tapasztalatom szerint a németek lenézőek és ez elbátortalanít. Köszönet Andrásnak, hogy ilyen kitartóan segít és nem hagyja eltunyulni az embert. Ilyen tanárok kellenének

    Válasz
  30. Cservenka Judit

    Akit motiválni kell, az ne tanuljon. A tudáavágy maga a motiváció. Akiben ez benne van, azt irányítani, javítani kell, új feladatokkal ellátni.
    Nyelvtanár nagyapám, aki öt nyelvet tudott, azt vallotta, hogy a nyelvtudás „sitzfleisch” kérdése.

    Válasz
  31. A. Gabriella

    Kedves András!
    Azt gondolom, hogy nagyon fontos a dícséret és a biztatás, azonban én az eredményeimet negatív élményekkel értem el, tudom nem vagyok átlagos. Pl.Nagyon leszidott, megbüntetett az orosztanárom, mert nem cirill betűkkel írtam le az orosz szöveget az iskolában és a tanár észrevette. Én akkor úgy megtanultam az oroszt, hogy osztályelső lettem. Szerintem nincs semmi rossz a poroszos nevelésben, azonban most nem ez a „trendi”. Életem során többször is annak köszönhettem az előrelépést és nem a pátyolgatásnak. Összegezve, azt gondolom, hogy építő lehet mindkettő. Legyen példakép a tanár dicsérjen, ha kell és mondja meg őszintén ha valamit helytelenít. Szeresse, amit csinál és szeresse a tanítványát, legyen lelkes és lelkesítsen. Ha szereti a diák a tanárt meg akar neki felelni és ez is egyfajta motiváció.

    Válasz
  32. De. AlpárMiklós

    Tisztelt Tanár Úr, olyan érdekes az, hogy a pedagógia rendszeresen felfedezi a dícséret pozitív hatásait. Ez semmit nem csökkenti a Tanár Úr törekvését, hogy dícsérettel javítsa a tanulók eredményeit. A családban sok pedagógus lévén közelről ismerem a poroszos nevelési módszerek hátrányait, de itt most nincs lehetőség mindent kifejteni. Köszönöm az erőfeszítéseit, amit ebben az irányban kifejt. Üdvözlettel

    Válasz
  33. Czeglédi Kálmánné Mária

    Igen a dicséret minden képen ösztönzi a tanulot de hiba nélkül kel elmondani .

    Válasz
  34. Lovas József

    Tisztelt Neményi Úr!

    Teljes mértékben egyetértek önnel.

    Tisztelettel:
    Lovas József

    Válasz
  35. Puskás Péter

    Tisztelt Tanár Úr!

    Összehasonlításként a sportból merítem a motiváció fontosságát, aminek természetesen a pedagógiában, tanulásban is nagy jelentősége van. Ha jól alkalmazzuk, inspiráló, önbizalom növelő hatása van, még fokozottabban felkelti az érdeklődést a téma iránt, megerősít, felszabadultabb leszek és érzem a tanár hatékony támogatását még abban az esetben is ha hibát követtem el.
    Tehát az a meggyőződésem, a motiváció fenntartása fontosabb dicséretekkel.
    Üdvözlettel: Péter

    Válasz
  36. Törőcsik Sándorné

    Fontos a megfelelő dicséret, biztatás, ösztönzés, mert csak az tud nevelő, előbbre vivő lenni minden helyzetben.

    Válasz
  37. Domonkos Ferencne Erika

    sokat olvasok német szöveget és probálom leforditani. Sajnos az elöző számotógépes előadások végén éppen nem voltam itthon, igy elkéstem a megrendelésről Amit előzőleg feldolgoztam azt gyakorlom és felhasználom az olvasáskkor. Várok egy ujabb sorozatadásra. köszönettel. Erika

    Válasz
    1. szűvs Józsefné

      Kedves András és nyelvtanuló társaim! Mindenki került már olyan helyzetbe,hogy inkább kritikát fogalmazott volna önmagával szemben mégis e helyett biztató szavakat kapott. Én 40 éves pedagógusi pályafutásom alatt inkább biztattam tanítványaimat,amivel mindig többet értem el,mint kritikával.Persze ennek előzmênye a gimnáziumi osztályfőnököm hasonló mentalitása.Igyekeztünk is mefelelni elvárásainak,pedig a nemigen kedvelt tötténelmet tanította.Kívánok mindenkinek önbizalmat,kitartást a nyelvtanuláshoz és persze szorgalmat,gyakorlást.Üdvözlettel Teréz

  38. Kuris Lászlóné , Irma

    Nagyon lassan beszélek, mert bár ismerem a szavakat de a sorrenden gondolkodom. Sok hibát ejtek, de mivel magam tanulok bizony nincs aki javítson és később visszaidéztem a mondatot és akkor valami rémlik, hogy nem jól mondtam, és akkor jön a lapozgatás a könyvben hogyan is kellett volna mondanom. A szomszéd is most tanulja az angolt és néha összeülünk és egymást kinevetve beszélünk, javítunk és kritizáljuk egymást. Ezek nagyon jók,de én nyugdíjas vagyok van időm de ő dolgozik és neki kevés az ideje. Nagyon szeretem az angolt és minden nap egy órát gyakorlok, néha többet, két részletben. Kitűzöm hogy most mit gyakorlok és hallgatok angol szöveget mit és mennyit értettem meg belőle. Próbálok énekelni angolul hogy a dallamát a helyes hangsúlyt is megjegyezzem.

    Válasz
    1. Pető Piroska

      Engem nem zavar a nyelvtani hiba,de a szókincsem kevés.
      A szótanuláson.kellenne javítani.

    2. Neményi András Szerző

      Kedves Piroska!

      Akkor olvasgasson könyvet, nézzen filmeket!

      Erről már írtam itt korábban.

  39. Wermeser Istvánné (Éva)

    A Dícséret nagyon fontos a tanuló felé, mivel az jóleső érzés és evvel bizalmat, illetve biztatást kap és ez ösztönzi az új szavak megtanulására, illetve használatára is. Üdvözlettel Éva

    Válasz
    1. Ruskáné Zsedényi Gizella

      Igen, kedves Neményi András, a motiváció dicsérő szavakkal nagyon fontos! Ugyanakkor ösztönözi kell a tanulót az új szavak használatára, fel kell hívni a figyelmét arra, hogy a nyelvtudása azok használatával csak bővül.

    2. Csányi János

      Én ehhez általánosan alkalmazandó/alkalmazható gondolatot fűznék.
      Dicsérj őszintén minden dicsérni valót. Tedd ezt plénum előtt. Kemény kritikát szemtől szembe

    3. KÖVECSES ILDIKÓ

      Jó lenne egy levelező partner aki esetleg javítja a hibás mondatot, egyszerű magyarázat keretében. Így lassan kialakulna egy ,, beszélgetés ,,. A kiejtést a neten meg lehet hallgatni. Aztán néhány angol nyelvű film felirattal. Ez így közösen. Persze nyelvtan is közben.
      Néha megértek egy mondattöredéket is. A BAJ NINCS KIVEL JÓL GYAKOROLNI! NEM KELLENE SOKAT DE MINDIG EGY KICSIT, HOGY KIALAKULJON…

    4. KÖVECSES ILDIKÓ

      TERMÉSZETESEN FONTOS A DÍCSÉRET! NEKEM AZ VOLT A BOLDOGSÁG, AMIKOR EGY KÉT EGYSZERŰ SZÓVAL AZ ANGOL SZOMSZÉDOMMAL AKI SAJNOS MÁR NEM ÉL, MEG TUDTAM ÉRTETNI MAGAM. GYAKRAN HALLOTTAM TŐLE EZT A KÉT SZÓT:
      because….maybe. IDŐBE TELLETT MÍG RÁJÖTTEM HOGY ÍRJÁK ÉS MIT JELENT. ELNÉZÉST HA TÚL HOSSZASAN ÍRTAM. SORRY! stony24 @ gmail.com ha bárki gyakorolna esetleg……velem.

    5. Sápi András

      A dicséret , engem mindig előbbre vitt.
      Üdvözlettel :
      84 éves András