Rengeteg élmény, rengeteg kaland

Közelednek az ünnepek. Kisebbik fiam már kivette a szekrényből a színes égősort, és elkezdte feldíszíteni a lakást. Jól esik ránézni a színesen világító égőkre, ahogy ilyen kellemes, meleg karácsonyi hangulat árad belőlük.

Elmerengek közben, hogy milyen jó a fiamnak, aki még csak 14 éves, de már folyékonyan beszél angolul is, németül is. Én bizony ennyi idősen még se angolul, se németül nem beszéltem, csak az orosszal küzdöttem.

Neményi András a 70-es években Igaz, amikor a hetvenes éveben Lengyelországban töltöttünk pár napot, annak ellenére, hogy utáltam oroszul tanulni, elboldogultam valahogy, de messze nem ilyen könnyedén, és főleg nem ilyen magától értetődő természetességgel használtam.

Mekkorát változott 40 év alatt a világ! (Ahogy a kép is mutatja :) ) Megannyi csodálatos helyén jártam Párizstól New Yorkig, és hála annak az 5 idegen nyelvnek, amit a magyar mellett elsajátítottam, nagyon sok országban tudtam a „bennszülöttekkel” saját anyanyelvükön társalogni.

Ez nagyon jó érzéssel tölt el, és büszke vagyok rá, hogy elmondhatom, hogy már több évtizede szeretek, és tudok is nyelvet tanulni.

Azt kívánom, hogy Ön is élje át a nyelvtudás adta hatalmas szabadságot és fantasztikus élményt!

Kellemes ünnepeket és nyelvtanulási sikerekben gazdag boldog új évet kívánok!

Merry Christmas and Happy New Year!
Frohe Weihnachten und ein glückliches Neues Jahr!
Buon Natale e Buon Anno Nuovo!
Bonne Année 2017!
C Новым годом 2017!


U.i.: Ha szeretne valamilyen nyelvtanulási fogadalmat tenni a 2017-es évre, akkor nyugodtan írja meg lentebb egy hozzászólás formájában!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Kissné Anikó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

110 hozzászólás a(z) “Rengeteg élmény, rengeteg kaland” bejegyzéshez

  1. Tóth Gyula

    Kedves András! Köszönöm szépen az elküldött leckéket! Így sokkal könnyebb tanulni,hogy a kiejtés is mellette van! Sajnos az időhiánya miatt még teljesen nem értem a végére de csodálatos munka! Köszönöm! Tisztelettel Tóth Gyula.

    Válasz
  2. Klucsoné Klára

    Üdvözlöm. Lenne pár kérdésem. Nagyon szeretnék angolul tanulni as alapoktol. King élek Londonban tòbb éve. Amit tudod az csik annoy ski rád ragadt. Soha nem tanultam angolul ezért is szeretnék előlről tanulni hogy helyre kerüljön minden. Probálram önnel kapcsolatba kerülni szeretnék a könyveket megvásárolni de hogyan?rendeltem már de nem ékezett meg. Lehet azért mert londoni cimet adtam meg. Kérem irja meg hogyan tudod a könyvekhez hozzájutni.Magyarországon

    Válasz
  3. Forgó Irén

    Kedves Neményi András!

    Hogyan tehetnénk rendszeressé az angol nyelv tanulását? Majdnem 60 éves vagyok, legalább 6 alkalommal belefogtam; amíg intenzíven tanultam, az írásbeli munkáim jók voltak, de szóban… siralmas volt. Pár évvel ezelőtt a Hadway első kötét végigvettük, és talán a másodikat is darabig – de persze régóta nem foglalkoztam a nyelvvel.

    Ha tud segíteni, azt megköszönöm. Üdvözlettel: Forgó Irén

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Irén!

      Először ismételje át a meglévő könyveiből, amit korábban megtanult.
      Minden nap egy fél óra tanulás elég lesz, 1 -2 hónap után már érezni fogja, mekkorát fejlődött.

  4. Balázs

    Nagyon jó,hogy vannak még ebben az országban olyan nyelvtanárok akik valós kézzelfogható tudást adnak annak aki nyelvet akar tanulni!Sajnos a hazai nyelv oktatásban ,hogy nem a hétköznapi nyelvhasználatot tanítják meg hanem a nyelvtani szerkezetet tanítják meg.Ez nagy hiba.

    Válasz
  5. Szalay Oszkárné

    As many languages as many people. This is my motto.That’s why I’d like to revise my German, French and Finnish. Now It’s German’s turn. Many thanks for your help and patience. I enjoy your e-mails. and they help me a lot.
    I wish U aHappy New Year.
    Sarah

    Válasz
  6. Terez Varga

    Boldog Uj Evet kivanok!Szeretnem tovabb tanulni az angolt,mert a kis unokammal egyutt tanulunk.Harom es fel eves,o magyarul,en angolul tanulunk.Mar sok angol szot tanultam tole is.

    Válasz
  7. Siegler Péterné

    Kedves Mester!
    Ne haragudjon,hogy eddig nem válaszoltam kedves üzeneteire.Rengeteg dolgom volt,és elárulom,hogy az ELO nyelvtanfolyam22-23 -as könyvéből is „levizsgáztam”Ez persze nem jelent semmit,mert rosszul hallok
    és a Hörtexeket nagyon nehezen oldom meg.Beszélni is nehezebben tudok,mint olvasni.Ennek ellenére
    nagyszerű feladatait szívesen megoldom.
    Engedje meg,hogy ÁLDOTT ,BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNJAK és sok sikert a további munkájához
    Anikó

    Válasz
  8. Kessler Erzsébet

    Kedves András!
    Köszönöm eddigi segítségét, biztatást. Továbbra kitartóan tanulom a német nyelvet, igaz lassan haladok, mert csak munkába menet hallgatom a lemezt, de így is sokat megjegyzek belőle. Nagyon vágyom rá, hogy végre megértsem az német beszédet,merjek megszólalni az étteremben, vagy a sípénztárnál, tudjak bérletet kérni.

    Egészségben, eredményekben gazdag Boldog új évet kívánok Önnek és Családjának.

    Válasz
  9. Serfőző Emília

    Hát eddig én is csak azon sóhajtoztam, hogy jó lenne elkezdeni a német nyelv tanulását. De mindig úgy éreztem, hogy én erre képtelen vagyok.
    Az idén végre belevágok, hogy a vejemmel is tudjak beszélgetni, ha meglátogatom a lányomékat Németországba.
    Egészségben gazdag Boldog Új Évet Kívánok!

    Üdvözlettel: Serfőző Emília

    Válasz
  10. Kajtár ádám és Kajtárné Varga Ida

    Köszönöm a segítséget, és megfogadom, hogy az Ön által küldött nyelvgyakorlatokat végig megtanuljuk!
    BUÉK!

    Válasz
  11. Kis Ernő

    Kedves András!
    Önnek is kellemes ünnepeket!
    Az én fogadalmam az, hogy végre rá fogom szánni a heti 4 órát a nyelvtanulásra.
    Szeretettel:Kis Ernő

    Válasz
  12. Balazs Aranka

    Nagyon koszonom a leckeket es ha van lehetosege es kuldhet ,nagyn megkoszonom!!!Egy nagyon boldog UJ EVET kivanok!!!

    Válasz
  13. koros Teréz

    Tisztelt Neményi András !
    Élek a lehetőséggel és ma január elsején megfogadom, hogy ebben az évben rendszeresen tanulom az angol nyelvet, Már ma el is kezdtem. Bizony előfordult, hogy egy -egy leckét nem nyitottam meg. Ma pótoltam és nagyon remélem, hogy ezután ezekkel nem maradok el.
    Köszönöm a segítségét !
    Várom a további e-maileket.
    Tisztelettel:
    Teca

    Válasz
  14. Subicz Józsefné, Bori

    Hosszas tépelődés után elhatároztam: az idén belekezdek egy idegen nyelv tanulásába. Előzmények: a múlt szd közepén ált. isk 7-8. osztályában tanultam oroszt. A cirill betűket 5-6. oszt-ban megtanultam a gimnazista bátyám könyvéből. Édesanyám megbetegedése miatt csak gyorsíró tanfolyamot végeztem, majd halála után csak munka mellett tudtam leérettségizni gimnáziumban, majd közgazdasági különbözeti érettségit tettem. (nyelvtanulásra nem volt lehetőség). Felsőfokú tanulmányaimat is munka mellett végeztem. Nyelvérzékemet bizonyítja, hogy nyolcadikos koromban megtanultam az 5-8 osztály orosz nyelvtanát, év végén ötösre vizsgáztam belőle. A bátyám németet is tanult, vele én is „tanultam”, amikor a házi feladatát végezte.Az egyik munkahelyemen angol nyelvtanfolyamra iskoláztak be, de közben munkahelyet változtattam, így csak az alapokig jutottam. Talán a német lenne a legjobb „távtanulásra” , mivel az angol szavak kiejtése nehezebb, cirill betűket pedig nem tudok gépen írni.
    Kérem a tanácsát, hogy mitévő legyek: van remény, hogy öreg, nyugdíjas fejjel érdemes lenne bármit is újra, illetve elkezdeni?
    Amennyiben nem kapok választ, megértem, hogy reménytelen eset vagyok és elnézését kérem, de:
    Dum spiro spero : Jó munkát kívánok Önnek: Sné,B.

    Válasz
    1. Neményi András Szerző

      Kedves Bori!

      Mindegy, hogy melyik nyelvet tanulja.
      Az életkor önmagában nem jelent akadályt, csak több időt kell tanulásra fordítania, mint 20 éves korában.

  15. Fényszarusi László Sándorné

    Kedves András!

    Ebben az évben végre komolyan neki állok tanulni,mert szeretném meglátogatni a fiam és alap nélkül el sem indulok. Annyi bátorítást merítettem az eddig érkezett leveleiből,hogy úgy érzem nekem is sikerülhet!
    Békés boldog új évet kívánok szeretettel: Fényszarusi László Sándorné

    Válasz
  16. Lengyel János

    Fogadom,hogy a 2017- es évben a jelenlegi tudásomat minimum középfokú szintre fogom fejleszteni.
    A fogadalmam sikere érdekében mindent megteszek és akármilyen jellegű segítséget megköszönök önöknek.
    Kellemes Szilvesztert és Boldog Új Esztendőt Kívánok!!
    ÜDV: Lengyel János.

    Válasz
  17. Benkő László

    Tisztelt Tanár úr ! Sajnos nem szoktam az új év tiszteletére fogadalmakat tenni,mert nem attól függ,hogy a jövőben mit és hogyan teszünk.A lehetőségeket igyekszem kihasználni,a többi már nem tőlünk függ. „Aus dem ganzen Herzen wünschen wir ein glückliches,gesundes,ruhigeres,Neues Jahr!”Prosit 2017

    Válasz
  18. Főczény Ildikó

    Hálás köszönet eddigi áldozatos munkájáért! A mai világban ingyen leckét adni?
    Hisz a tankönyvek drágák!
    Ráadásul lényegre törő szavakkal, mondatokkal segít!
    Melynek folyamánya, hogy az ember kedved kap, magasabb szintre történő nyelvtudásának emelését?
    Én nyitottam egy füzetet, „megfelezve” az oldalt, és úgy jegyzetelem ki, amit küld.
    Hálás vagyok Önnek! Jó egészséget, békességet kívánok a jövő évben is. Önnek, és családjának.

    Válasz
  19. Erzsi

    Kedves András!
    Köszönöm eddigi segítségét. Kitartóbb leszek 2017-ben. Nagyon vágyom rá, hogy végre megértsem az angol beszédet. Remélem nem jön közbe akadály jövőre.
    Nagyon boldog új évet kívánok Önnek és Családjának.

    Válasz
  20. Vuics Márta

    Kedves András! Merry Christmas and Happy New Year! Megteszek mindent, hogy több órát tudjak tanulásra fordítani.

    Válasz
  21. Varga Anna

    Kedves András!
    Nagyon szépen Köszönöm a hűségét és a kitartását, hogy a visszajelzésem nélkül is folyamatosan küldte a nyelvtanuláshoz szükséges anyagot!
    2017-ben szeretném sokkal jobban és többet használni az angolt.
    Egyszer talán az a vágyam is teljesül – megtanuljam az angolnyelvet. Köszönöm a leckéket, amelyeket Öntől kaptam.
    Tisztelettel üdvözlöm,
    Önnek és családjának
    Békés, boldog karácsonyt és sikerekben, örömökben Boldog Új Évet Kívánok!

    Varga Anna

    Válasz
  22. Sampusz

    2017. júliusában lesz a lányom esküvője, a vőlegénye olasz. Az esküvőn szeretnék a rokonokkal beszélgetni olaszul. Jelentkeztem már az online nyelvtanfolyamra, egy hónapig megkaptam az anyagot és tanulgatok is. Rájöttem azonban, hogy hallanom is kellene a szavakat, mondatokat. A CD ajánlatról lemaradtam. Hogyan tudnám megkapni a hangos anyagot? Most nagyon eltökélt vagyok!!!

    Nagyon boldog Új Esztendőt kívánok!!!!

    Válasz
  23. Alpár László

    Köszönöm, hogy ilyen hasznos tudáshoz az Ön segítségével hozzájuthatok.
    Áldott Karácsonyt, békés Boldog Új Esztendőt kívánok!

    Válasz
  24. Nagy László

    Egy 89 éves korában, nagyon jó szellemi képességek birtokában, idén elhunyt rokonom aki még Szovjetúnióban szerezte meg a nyelvtudását, azt modta egyszer. ” Őt úgy tanították, hogy kérték mindennap foglalkozzon a nyelvvel, ha teheti, akár még 10 percet is” . Valóban, kivállóan beszélt oroszul egész életében megőrizve, ezt a szerzett képeséget. Kellemes Ünnepeket és Sikeres Új Évet Kívánok Önnek kitartó és alapos munkájához!
    Magam részéről az idős hölgy példáját próbálom majd követni 2017-ben is.

    Válasz
  25. Fegyveres Béla

    Kedves András!
    Mindenek előtt Áldott Ünnepeket ,és Eredményekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok Önnek,és Családjának.
    Be kell vallanom,hogy az angol nyelvtanulásom lelassult az utóbbi időben,tudom,hogy ezt nemengedhetem meg magamnak.Kis ösztönzéssel remélem lényegesen jobb lesz a jövőévi eredményem.

    Tisztelettel:

    Válasz
  26. Gáspár Antalné

    Kedves András szeretnék kellemes ünnepeket kívánni önnek és családjának! Nálunk sajnos történt egy kis baleset az édesapámmal, aki így ápolásra szorul.Ebben egy pozitívum van, hogy mellette ücsörögve az angolt gyakorolom! Őszinte tisztelője MÁRIA !

    Válasz
  27. Kocsis Anna

    ÍGÉRET 2017-RE.
    ÍGÉREM HOGY SZORGALMASAN GYAKOROLOM A NYELVTANULÁST/ FRANCIA/ ÉS ÍGÉREM, HOGY LEGALÁBB TÁRSALGÁSI SZINTIG ELJUTOK. AZT IS MEGÍGÉREM, HOGY TÖBB IDŐT FORDÍTOK A TANULÁSRA.

    Válasz
  28. Harmatné Mariann

    Kedves András!
    Boldog karácsonyi ünnepeket és sikerekben, gazdag boldog új évet kívánok!
    Köszönöm egész évi fáradozását amit értünk nyelvtanulókért tesz !

    Tisztelettel, Mariann.

    Válasz
  29. Varga Edit

    Kedves András! Németből nyelvvizsgám van. Sokat tanitottam itthon privát, még nyelvvizsgára is felkészitettem sikerrel. Angolul is tanitottam itthon ált. iskolásokat, de az angolban nem vagyok olyan jártas. Németországba rendszeresen kijártam és sok barátnőre tettem szert. Az utóbbi időben Lengyelországbaq jártam kint, ott van tolmácsom. Végülis az angol nyelvvel boldogultam a szálláshelyemen, de sikerült e gy őszinte szivű lengyel barátnőt is szereznem, aki véletlenül eszólta magát angolul és akkor rájöttem, hogy hoppá, hiszen mi tudunk társalogni. Ez nagy örömmel töltött el, pláne amikor eőhuztam a kofferból egy szép korondi tányért és mondtam hogy I would like to give a gift to you. Na akkor majd elolvadtunk az örömtől. Oroszból érettségiztem kényszerből, sok szót megismerek a lenyelben, de ezzel nem boldogulok, de a mise menetét viszont tudom követni. Üdv Edit

    Válasz
  30. Simon Irén

    Áldott, békés Karácsonyi ünnepeket kívánok Önnek és a Családjának!
    Köszönöm az egész évi segítségét és biztatását!

    Irén

    Válasz
  31. Potornainé Gelencsér Magda

    Kedves András!
    Szorgalmasan akartam tanulni végre, de a körülmények nem tették lehetővé. Szeretném, ha jövőre
    megvalósulna az eredményes tanulás.
    Szívből kívánok Önnek és Családjának kellemes ünnepeket és eredményekben gazdag új évet:

    Válasz
  32. Gáspár Attila

    Kedves András!

    Úgy hiszem eljött az időm, már sokkal kevesebbet kell dolgoznom, több szabadidőm marad. Az évközben küldött e-mail-eket mindig eltettem, és így egyben végigolvasva csak egy konklúzió maradt – nincs korhatár, nincs lehetetlen. 2017-év az angoltanulás kezdete szó szerint a 0-ról így 60 után is. A gyermekem is három nyelven beszél, legalább egyet nekem is illene úgy gondolom, s kitudja, mit hoz még a jövő?
    Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Esztendőt Kívánok.
    Attila

    Válasz
  33. Tóthné Híves Ildikó

    Kedves András!

    Köszönöm bíztatását, a fogadalmam , igen az , hogy elkezdek foglalkozni a némettel és később az angollal.
    Békés, boldog karácsonyt és sikerekben, örömökben gazdag új évet kívánok:

    Ildikó

    Válasz
  34. Marika

    Nagyon köszönöm hogy eddig is irt németül, sajnos a gyermekem Angliába költözött, igy németül és angolul is szeretnék tudni, de 65 év felett ez már nehéz és sajnos az idő is,meg a pénztársám is nem teszi lehetővé. de kivánok Minden jót , örömteli karácsonyt, boldog Újesztendőt. De remélem amit 2017 évben is küld majd abból is tanulok egy kicsit.

    Válasz
  35. Tárnai Zoltánné

    2017 februártól kemény időbeosztással állok neki a nyelvtanulásnak. Öt unokával, munka mellett képtelen voltam folyamatosan időt szakítani. Sváb faluban születtem, ahol 3. osztályos koromtól orosz helyett német nyelv tanulása volt kötelező tantárgy. Hárman voltunk az osztályból, akik nem tudtunk németül („svábul”), így nagy hátránnyal nekünk csak a nyelvtan volt könnyebb, és örültünk, ha az órai anyagból fel tudtunk készülni. Középiskolában orosz+latin, egyetemen önszorgalomból angol nyelvtanulással küszködtem, de itt inkább az volt a lényeg, hogy az angol cikkekből tudjak felkészülni a következő gyakorlati órára.
    Én is kíváncsi vagyok magamra, hogy képes leszek-e még megtanulni a magyaron kívül legalább egy nyelvet.

    Válasz
    1. Forray Anna Mária

      Kedves András!
      Köszönöm a hűségét és a kitartását, hogy a visszajelzésem nélkül is folyamatosan küldte a nyelvtanuláshoz szükséges anyagot!
      2017-ben szeretném sokkal jobban és többet használni az angolt.
      Egyszer talán az a vágyam is teljesül – tudom ez akarat kérdése-, hogy a francia nyelvet is elsajátítsam.
      Szeretettel üdvözlöm,
      Önnek és családjának
      Békés, boldog karácsonyt és sikerekben, örömökben gazdag új évet kívánok:
      Anna

    2. Dr Strommer Mátyás

      Kedves András!
      Két gyermekem van, mindegyik felsőfokon ért és beszél angolul. Nekem koromnál fogva csak az orosz jutott, illetve az egyetemen egy évig tanítottak latint. Az oroszt a munkámban használni nem tudtam. A német a nagyszüleim révén a fülemben van, vizsgát is tettem a Rigó utcában. Helyesírási hibákra hivatkozva nem adtak felsőfokot. Az angolt egy úgynevezett TIT-tanfolyamon kezdtem. A tanár kitűnő volt, de a kiejtésen lovagolt, pedig szerintem neki sem volt jó a kiejtse. A szakmámhoz szükséges irodalmi nyelvet, a fordításhoz nélkülözhetetlen ismereteket magánszorgalommal szereztem meg és sok éven át gyakoroltam. Kimaradt az egyszerű hétköznapi beszéd, ezért örültem BULDÓZER sorozatnak, ahol egymás alatt láthatom az esetleg nem ismert szót, a kiejtését és értelmét. Egyben nagy ismétlést, felfrissítést és tréninget is jelent az én koromban. Hasonlítani tudnám a rendszeres fizikai testedzéshez.
      Boldog Karácsony és további sikereket 2017-ben. Mátyás.

  36. Kerékgyártó Erika

    Kedves András!

    Öröm minden nyelvlecke!
    Köszönöm szépen.
    Boldog vagyok velük.

    Válasz
  37. Sz. Irén

    Kedves András!

    Békés áldott ünnepeket kívánok Önnek és családjának.
    Örülnék orosz tananyagnak.
    Köszönettel: Irén

    Válasz
  38. Gazdag Ede

    Tisztelt Tanár Úr!
    Kellemes Karácsonyi Ünnepeket ès Boldog Újévet kívánok az egész családjának Ede

    Válasz
  39. Kovács Zsolt

    Kedves András!
    Németországban nyelvkurzusban tanulom a német nyelvet,de a munka keresésnél is az Ön tananyagából tanult kifejezései hamarabb eszembe jutottak! Köszönöm!

    Áldott, békés karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag Boldog Új évet kívánok Önnek és családjának!

    Tisztelettel: Zsolt

    Válasz
  40. Szabó István András

    Mester Úr. Az Ön által megküldött Német alap mondatokat egy füzetbe ki írtam. Olvasgatom és már több szót ismerek mint korábban. Idős vagyok, fogalmam sincs, hogy tudom-e használni, de tetszik és tanulom. Köszönöm a leckéket, amelyeket Öntől kaptam.

    Válasz