Tombol a nyár- épp úgy, mint Angliában

Itt a turistaszezon. Remek – INGYENES – lehetőség a nyelvgyakorlásra. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy érdemes kihasználnia, ennél jobb lehetőséget nem ismerek.

Ha nincs ötlete, hogy miről beszélgessen egy külföldivel, akkor az időjárásról biztosan lehet. Az angolok most eléggé otthon érzik magukat nálunk, hiszen minden nap szakad az eső.

Én is találkoztam egy 40 körüli férfival, éppen bőrig ázottan jött az utcáról befelé a boltba, és kérdeznem se kellett tőle semmit, mosolyogva mondta magától, hogy „Just like in England – tisztára, mint Angliában -”.

No igen, itt a Balatonnál, ahol most nyaralunk, a németek nem örülnek annyira ennek az időnek, de velük meg arról lehet beszélgetni, hogy milyen olcsón nyaralnak, mennyivel olcsóbb itt az étel-ital.

Próbálja ki, szinte mindegy, merre megy, hemzsegnek a turisták mindenfelé, nemcsak Budapesten és a Balatonnál. Annyi külföldi rendszámú autót látni az utakon, hogy csak na.

Velük biztosan az élő nyelvet fogja gyakorolni. Nem baj, ha nem beszél még folyékonyan, valahol el kell kezdeni, legfeljebb szóljon rá, hogy:
  • lassabban, kérem szépen,
  • még egyszer, kérem szépen
  • még egyszer és lassabban, kérem szépen.
Nem számít, hogy mennyi idős, talál fiatalokat és idősebbeket egyaránt.

És ha sikerül megérteni egy – két mondatukat, az
  • hatalmas sikerélményt jelent,
  • önbizalmat ad,
  • visszahozza elveszett tanulási kedvét.
Emlékszem, milyen boldog voltam, amikor életemben először sikerült két mondatot váltanom egy vérbeli angollal.


Érdekel a tapasztalata, véleménye. Ön miről beszélgetne egy külföldivel? Írja meg itt a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Száraz László bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 hozzászólás a(z) “Tombol a nyár- épp úgy, mint Angliában” bejegyzéshez

  1. Nándori Éva

    Az elsők között megvásároltam a Bulldózer angol kezdő 1., majd a 2-3. könyvet a hozzávaló CD-vel.
    Külföldi utam során nagyon sokat profitáltam a megtanultakból, nem jelentett gondot kérni az üzletekben, étteremben, reptéren.
    Sőt, én csodálkoztam a legjobban, amikor mentegetőzve mondtam, hogy „nem jól beszélek angolul”, a válasz: „én mindent értek” volt.
    Ez nagyon jó érzéssel töltött el, sőt arra sarkallt, hogy folytassam a tanulást.
    Hálás köszönetem fejezem ki Neményi Andrásnak, hogy megtanított „idegen nyelvet tanulni”.

    Válasz
    1. Neményi András

      Kedves Éva!

      Igazán örülök a sikerének és szívből gratulálok!

  2. Török Ferenc

    Kevéske kis angoltudásomat éppen az időjárásról Torontoban volt szerencsém gyakorolni, juliusban.

    Válasz
  3. Szabados Anna

    T. Nemenyi Ur!
    Amennyiben szuksegem volna segitsegre, ugy azt kernek, avagy felajanlanam az en segitsegemet, hogy tudok-e valamiben lenni a segitsegukre.
    Egyebkent utoljara egy auto kolcsonzoben igazan jol elboldogultam.
    Volt siker elmenyem, mivel az asszisztens megertette kerdeseimet es en is az o valaszat.
    Igazan nagyon orultem es boldogan summaztam, hogy mar ezert is megeri tanulni!
    Koszonet a tanacsaiert, a biztato szavaiert: Anna

    Válasz
  4. Száraz László

    T.Neményi András! Az angol tanulásommal,”tudásommal” talán két problémát említenék: szókincs és megértés. A nyelvtannal valamennyire tisztában vagyok, de az amerikai angolt igen nehezen értem meg ,valószínüleg a gyors,hadaró beszéd miatt, holott az un. oxfordi angol érthetőbb számomra.Tanácsot kérnék, mit tegyek? Olvasni elég jól tudok, bár gyakran előkerül a szótár. Kb. két hétig vendégségben voltam Barnstaple-ben és két-három nap múltán bátran beszéltem, bár nem mindig és nem tökéletesen értettem a beszédüket. Mit tehetek? Sajnos nincs rá lehetőségem, hogy hosszabb ideig Angliában éljek. Tanácsát előre is köszönöm, Száraz László Bp.

    Válasz
  5. Molnár Dezső

    Simán leálltam annak idején egy svéddel beszélgetni miközben segítettem felszedni a földről az elpotyogtatott paprikát-megkérdeztem, hogy egy svéd miért vesz hondát volvo helyett? Többi ment magától és hálás volt hogy volt aki segített a kocsihoz cipelni amit vásárolt mert nem volt nála táska!!

    Válasz
  6. Mákné, Mária

    Tisztelt Neményi Úr!

    Először is megkérdezném, hogy mibe segíthetek? Mik a tervei Magyarországban? Felajánlanák egy úti tervet. Mindenféle eshetőséget felsorolva, térképpel ellátva. Persze, ehhez meg kell tanulnom angolul. Köszönöm a biztatást. Minden alkalommal pár mondattal előbbre visz.

    Üdvözlettel: Mákné, Mária.

    Válasz