Hogyan legyen stresszmentes a nyelvtanulás? – 2. rész

Minél kevesebb okunk van idegeskedni a nyelvtanulás miatt, annál jobban szeretünk majd leülni tanulni. Az előző részben megbeszélteken túl, az alábbi, rendkívül fontos tényezőkre szeretném felhívni a figyelmét:

– Tűzzön ki reális célokat! Ne akarjon kezdőként 3 hónap alatt felsőfokú nyelvvizsgáig eljutni, ez eleve stresszel tölti majd el, és folyton arra fog gondolni, hogy mennyi mindent kell még megtanulnia ilyen rövid idő alatt.

– Ahogy jönnek az első sikerélmények, úgy fog csökkenni a stressz is, úgy fogja egyre több örömét lelni a nyelvtanulásban. Az elején mindenki idegesebb, türelmetlenebb, hamar akar eredményt elérni. Ez természetes. De nem szabad, hogy ez az idegesség akadályozza, vagy kedvét szegje.

Olyan szöveget olvasson, olyan tankönyvből tanuljon, és olyan hanganyagot hallgasson, ami az Ön szintjének megfelelő. Időnként vegye elő a korábban megtanult leckéket, és ismételjen!

Ezzel a módszerrel rá fog döbbenni, már mennyi mindent tud, és ez a sikerélmény megnyugtatja.

– Ne féljen a kudarctól! Fogadja el, hogy a nyelvtanulás kezdetén vannak akadályok, nehézségek, és nem minden sikerül elsőre. Nagyon fontos, hogy ha valami elsőre nem sikerül, azt ne tekintse kudarcnak.

Szabadítsa meg önmagát a túlzott elvárásoktól, és ne legyen maximalista! Ez időnként nehéz, de kérem, értékelje az apró sikereket is! Ha tökéletességre törekszik, az mindig stresszel jár.

A stressz legtöbbször valamilyen félelemhez kötődik:
– mi lesz, ha nem sikerül,
– mi lesz, ha akadályba ütközik stb.

Ezeket a félelmeket le kell küzdeni, illetve elfogadni, hogy a nyelvtanulás eleinte nehézségekkel jár.

Ha megvannak a megfelelő körülmények,
  • a nyugodt otthoni környezet a tanulás ideje alatt,
  • a kijelölt időszak a tanuláshoz,
  • és egy ütemterv, ami szerint lépésről lépésre haladhat előre,
  • és mindez reális célkitűzéssel társul
  • akkor a nyelvtanulás egy stresszmentes, élvezetes hobbi lesz az életében.
Árulja el, kérem, Ön reális célokat tűz ki maga elé a nyelvtanulás során?
Véleménye fontos számomra, kérem írja meg itt, a blogon!

63 hozzászólás a(z) “Hogyan legyen stresszmentes a nyelvtanulás? – 2. rész” bejegyzéshez

  1. Tihanyi Béla

    Tisztelt Uram ! Imádom a zenét sok sok Csodálatos zeném angol számom van szeretném tudni miről is szól mi a tartalma.
    Úgy írom az angol szám címeket mintha magyarul írnék így a kiejtést tudom gyakorolni viszont nem értem mit jelent . Ha tudnám mit jelent boldogság töltene el és ezért még 71-évesen sem érzem későinek .
    Köszönöm az ingyen leckéket sok kiejtést már elsajátitottam így amit leírok már mondom is.
    Köszönök mindent Tihanyi Béla

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      “Úgy írom az angol szám címeket mintha magyarul írnék így a kiejtést tudom gyakorolni…”

      Kedves Béla!

      Én is pontosan így kezdtem az angollal való ismerkedést 1977 körül.

    2. ARI

      Tisztelt Nemènyi Andràs!
      Először is nagyon köszönöm Önnek a napi nèmet leckèt!
      Ènnekem sajnos magamtól kellett tanulnom a nèmet nyelvet,fèrjem meghalt !Magyarorszàgon a munkâmat elvesztettem îgy Olaszorszàgban talâltam àllàst ès Hotelban dolgozom!A kezdet nagyon nehèz volt!Volt egy agresszív főnököm kiabâlt velem!De nemèrtettem semmit!Akkor megfogadtam tanulni fogom a nèmetet mindennap!A kènyszer rà vitt,de nem bàntam meg!Sokat tanultam ès tanulok de a nyelvtani rész nem nagyon megy de tudok komunikàlni ès amit akarok azt elmondom Mègha tudom nem is vagyok tökèletes!Azt tudom!Mèg sok időre van szüksèg hogy tökèletesen tudjak beszèlni!Csak nem tudom hogy lenne könnyebb hogy megtudtam èrteni a nèmetnyelvtani rèszèt?Talân nem jól kezdtem?Igaz!Először szavakkal kezdtem azt mondatokat olvastam azt szotàr segitsègével fordítottam!
      Nagyon köszönöm a segítsègèt ès a türelmèt!
      Tisztelettel: ARI

  2. Erika Szente

    Köszönöm szépen a bíztatást. Részt veszek a programmban és minden nap tanulok. Csak néhány szót vagy mondatot. De haladni akarok. Nem csak a munkám miatt. Magam miatt is. Köszönöm 😊

    Válasz
    1. Szabo Mihalyne Eva

      Jo napot kivanok en 58 eves vagyok.en mar 4 eve londonba lakom a csaladdal.nekem nagyon nehezen megy a tanulas megtanulom de mivel nem hasznalom egy ido mulva elfelejtem a szavakat meg a mondatokat.eddig magyarokkal dolgoztam de most mar foleg spanyolokkal dolgozom akik egyszot sem beszelnek angolul.igy nem tudok egyelore beszelni a munkatarsakkal.ez a helyzet a 21es csapdalya.most sokat kuszkodok hogy megertessem magam.szavakat es mondatokat tanulok de mindig kesobb jut eszembe mit kellett volna mondani abban a helyzetbe .ennyi diohejban az en angol tanulasomrol.en ugy jottem ki londonba egy szot sem beszeltem angolul mert nem gondoltam hogy ugy hozza a sorsom hogy en itt fogok elni.bocsanat a hosszu tortenetert tisztelettel eva

    2. Fegyveres Béla

      Kedves Andrés!
      Nagyon köszönöm ,és szívesen fogadom minden alkalommal,mert jóllesik a bíztatás.
      Nekem már nem kell STRESSZENI,mert ezt 80-van felett magamnak csinálom mert

    3. Erzsébet Kiss

      Kedves András !
      Én azért nem stresszelek, mert “nem hajt a tatár”. Ha nincs időm – kerti munka, takarítás- tudom, hogy utána fél délutánt rászánok majd, jó lelkiismerettel. Nem stresszelek, hogy munkám is sok, meg tanulnom is kéne a nyelvet. Mindent örömmel, hiszen nyugdíjas vagyok! Köszönöm, hogy törődik velünk, jó tanácsokat ad. Jó egészséget , szép napokat kívánok:Erzsébet

  3. Bakaity Istvánné Hujter Edit

    Tisztelt Neményi úr!Köszönöm kérdését, valóban a stresszmentes tanulás nagyon fontos.A cél is arra készteti a tanulót, hogy betartsa az ön tanácsait, én is azt teszem.Hozzászólok az előző témához, a dalok tanulása témában.Évtizedekig oroszt zanítottam általános iskolában.4. osztályban kezdtük, a 9 éves gyerekeknek sok orosz gyerekdalt megtanítottam és még a gyengébb tanulók is sok szót tudtak, mert sokszor játszottunk is, természetesen orosz szöveggel.Ez a módszer nálam is bevált az angol dalok hallgatása révén,a youtubon ezek meghallgathatók.
    tisztelettel:Bakaityné Edit

    Válasz
  4. Kocsis Borbála

    Kedves András! Én szeretném átismételni a régen tanultakat, hogy ne felejtsem el a nyelvet. Köszönöm a segítségét. Tisztelettel Kocsis Borbála

    Válasz
  5. Kossa Gusztávné

    Tisztelt Neményi András!
    Stresszmentes tanulás akkor lehetséges, ha a tanulás nem egy kényszeres vállalkozás része. Én most azért szeretnék megtanulni angolul, mert ÉN szeretnék és nem a főnök, munkáltató. Persze én könnyű helyzetben vagyok, hiszen nyugdíjba mentem. A tanulás egész életemben folyamatosan velem volt, hisz bankárként rengeteg folyamatos képzésre volt szükség. A szakmai felkészültséggel sosem volt baj, csak az angol tudás hiányzott. Most pótolom. Gyermekem külföldön él három nyelvet beszél, nem akarok lemaradni, sem mindig rászorulni ,ha kommunikálni kell. Ez motivál most elsősorban. Teljesen az alapokról kell indulnom, nem tűzök ki időt, mert alaposan szeretném csinálni. Naponta, és sok ismétléssel. Amit nem kényszerből csinálunk azt szeretni is fogjuk. Türelemmel, odafigyeléssel, örömmel.

    Válasz
  6. Mikulai Dánielné

    Kedves András!
    Köszönöm a figyelmességét. Sajnos még nem számolhatok be nagy haladásról. A motívációm jó volna, mert a fiamék 8 évet töltöttek Írországban. Másfél évig itthon voltak és most ki mentek az Egyesült Királyságba. Szeretnék majd ki jutni hozzájuk. Remélem a naponta rövid idejű nyelvtanulással valami eredményt csak fogok elérni. (66 éves vagyok!) Bíztató, hogy 71 éves is ér el eredményt.
    Tisztelettel: Éva

    Válasz
  7. Lázár Gézáné

    Én 78 évem betöltöttem amikor internethez és egy kicsi táblagéphez jutottam és borzasztón iritált hogy mindenüt angol szövegbe kapom
    az utasitásokat szövegeket ezért határoztamel hogy megpróbálm
    ha csak kicsit is megtanúlni anyelvet.Igy egyedűl nagyon nehéz
    Külösen a kiejtéssel az élő beszéddel van megértési gondom . Az irott szöveggel jobban boldogulok már az ismert szavak tekintetében söt még ha szótárazni is kel.
    Azt nem tudom hogy beszéni fogok e valaha mert a kiejtéssel nagy bajban vagyok aztán az is nagy gond bogy egy szót nagyon sok fogalomra használés ember legyen a talpán aki igazi tanári segitseg nélkűl eligazodi mert amagyar gondolkodás szerint logika az nincs benne Hát most it tartok majd meglátjuk meddig jutok igy el
    Üdvözlettel
    Zsóka

    Válasz
  8. Nagy Lászlóné

    Kedves András! Már én sem a fiatalok táborához tartozom,még is úgydöntöttem, hogy belevágok! Tulajdonképpen nincs kimondottan szükségem az angolra! De van egy elsőosztályos unokám, aki majd angolt fog tanulni, és az Ön segítségével, tudok neki segíteni! Nagyon köszönöm!! Gréti

    Válasz
  9. Szántó István

    Kedves András!
    A sikerélményhez való hozzájutás egy példáját szeretném megosztani.
    A világhíres örökzöld dalok angol nyelvű klipjei részben már eleve angol felirattal tölthetők le, amelyek pedig nem, ott a képernyő megosztásával a klip és a külön szöveg együtt megjeleníthető.
    Az ugyancsak világhíres angol nyelvű filmekhez szinte kivétel nélkül letölthetők az ANGOL nyelvű FELIRATOK, szinkronizálva a filmmel óriási lehetőség a szórakozva tanulásra, ismétlésre, a már megszerzett tudás karbantartására és nem utolsó sorban a helyes kiejtés és megértés gyakorlására.
    Nekem sokat segít abban, hogy ne érezzem nyűgnek az angollal való foglalkozást.
    Köszönöm az eddigieket.
    Üdvözlettel:
    István

    Válasz
  10. Gáspár Antalné

    Kedves András köszönöm a jó tanácsokat, bizony a Májusi utazásunk során hasznát vettem,bár nem tudom tökéletesen mondtam e mindent,de megértették és ez a lényeg. Úgy, hogy köszönöm. Nagy tisztelője Mária.

    Válasz
  11. Ági

    Kedves András!Örülök,hogy ismét jelentkezett!Én csak kíváncsiságból,esetleges elutazáskor szeretném használni a tanultakat,ha merek megszólalni /eddig is mutogattam/.Sajnálom,hogy nem küld több leckét,amióta nem tudtam megvenni a könyveket!Én is nyugdíjas vagyok,a leckéit kiírták egy füzetbe sorba,így könnyebben tudom olvasgatni,mondani.Köszönöm az eddigieket,de várjom szívesen a következő leckéket is.! Üdvözlettel lelkes olvasója Ági

    Válasz
  12. Palotai Zsuzsanna

    Kedves András!
    Köszönjük segítségét, nagy hasznát vettük. 3 hónapja költöztünk anyukámmal Angliába, két öcsém már másfél éve itt él és dolgozik, most végre együtt a család. Az angolt mindketten itthon tanuljuk – ha nehezen is megy, lassan de biztosan haladunk – ami még nehezíti a dolgot, hogy nem vagyunk már tini korúak, Anyukám 57 éves, én 35 vagyok. Meg kell tanulnunk, mivel életünk hátralévő részét itt tervezzük.
    Üdvözlettel:
    Zsuzsanna

    Válasz
  13. Rétfalvi Lajos

    Tisztelt Neményi Úr!

    Köszönöm az eddig adott tanulási ötleteit.
    Én a hosszú autóutakon hallgatom a lemezeket és ismétlem a szövegeket., amiket meg is értek.
    Sajna tényleges használatot az utóbbi időben még nem állt módomban kipróbálni, csak az unokákkal.
    Az írásos anyagnál már sok mindent megértek, de pl. a TV angol szövegéből maximum szavakat értek meg. Tudom még többet kell gyakorolni, hallgatni és ismételni. Ez majd hoz eredményt.

    Üdvözlettel

    Lajos

    Válasz
  14. Káplár Istvánné

    Kedves András!
    Nyugdíjasként szórakozásból tanulok az Ön “Buldózer…1.2″angol nyelvkönyvéből. Naponta legalább 10 percet, ha van időm többet. Akkor amikor nekem tetszik, ez számomra nagyon fontos!
    Örömmel tölt el, ha felismerek az utcán angolul beszélgetők szavaiból,vagy a tv-be elhangzó szövegből, sőt még értem is.

    Üdvözlettel:Káplárné Marcsi

    Válasz
  15. Protovin Miriam

    Tisztelt Nemenyi Ur!

    En 12 eve elek Leedsben, de meg mindeg van nagyon sok uj dolog szamomra is.Nekem is az a problemam,hogy sok a Magyar ember korulottem.Nagyon koszonom a lehetoseget,hogy tanulhatok Onnel.

    Miriam

    Válasz
  16. Dr. Kelemen Irma

    Kedves András!
    Családom körében sok külföldi hozzátartozó van és szeretek velük kötetlenül beszélgetni, a másik, hogy sokat járok külföldön, ahol szeretem önállóan rendezni a problémáimat, ebben segít az angol nyelv ismerete, bár elég gátlásosan beszélem.

    Válasz
  17. maria szabo

    Kedves Neményi Úr!

    Határozott célom az öregedés, az emlékezet kiesés lassítása.
    82 éves vagyok, és már csak a leépülés, a megsemmisülés vár rám a jövőben.
    Ki akarom cselezni a sorsot, azért tanulom az angol nyelvet, hogy minél távolabb toljam a biztosan bekövetkező véget.
    ” Ember küzdj és bízva bízzál !”

    Üdvözlettel : SZ M.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Mária!

      Minden elismerésem az Öné, ha 82 éves korában még tanul.
      Gratulálok!

  18. Erzsébet

    Kedves András.

    Köszönöm a sok jó tanácsot és biztatást, vannak nekem is nyelvtanulási céljaim, és valóban csak stresszel ha
    rövid idő alatt szeretnénk elsajátitani a tökéletes tudást.Igen kell az indok is amiért szeretnénk tanulni,
    ami ösztönöz a tanulásra, engem a külföldön élő testvérem motivál,illetve,hogy a szürke hétköznapokban
    valami új is legyen,pl.egy idegen nyelv.

    Válasz
  19. Rozi Molnár Antalné

    Kedves Neményi Úr! Sajnos nem tudtam haladni a gépem meghibásodása miatt 74 éves vagyok a család egyrésze Angliába van én is szeretném meglátogatni őket igaz már Én is 74 éves vagyok de legalább egy kicsit hogy mégis kb mit mondanak ha sikerül üdv M A

    Válasz
  20. Rozi Molnár Antalné

    Kedves Neményi Úr! Sajnos nem tudtam haladni a gépem meghibásodása miatt a család egy része Angliában él szeretném meglátogatni Őket igaz 74 éves vagyok de megpróbálnám Üdv M A-né

    Válasz
  21. K Edit

    Kedves Neményi Úr! Örülök,hogy rátaláltam erre a német nyelvleckére. 70 éves vagyok, jó egy kicsit vissza térni az iskolapadba.Mivel mind a két unokám németet tanul elég jól megy nekik, így 70 évesen nem szeretnék nagyon lemaradni tőlük,hiszen valamikor én is elég jól beszéltem németül. Most,hogy több időm van jól jön az ismétlés, hisz az Ön módszere kimondott életszerű.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Edit!

      A feleségem német nyelv és irodalom tanár, de a 17 éves fiamnak már 2 év tanulás után nagyobb a szókincse.
      Igaz, hogy Ausztriában jár iskolába, de csak 2 éve!
      Azt tapasztaltam, hogy a tizenéves korosztállyal nem tudunk tanulási sebességben versenyezni, úgyhogy szerintem ne az ő tudásukhoz, fejlődésükhöz mérje magát.

  22. Vuics Márta

    Kedves Neményi Úr! Sajnos aktív dolgozóként nem volt lehetőségem, nyelvet tanulni mert nagyon le voltam terhelve. Most ha utazom ritkán valahová mindig igyekszem az adott ország nyelvén a minimális kedvességgel megszólalni. Sajnos ez rövid ideig tartó tudás, de öröm a visszajelzés. Az Ön segítségét mindig gyakorlom, hálásan köszönöm. V Márta

    Válasz
  23. Kálocziné Huszár Mariann

    Tisztelt Neményi Úr!

    Bevallom, hogy én viszonylag könnyen tanulok! Viszont nem vagyok kitartó. Nagy lendülettel kezdek mindig
    újra és újra, aztán párhét után alábbhagy a lendület. Amikor megkapom az Ön leveleit akkor picit mindig
    tanulok. Különösen akkor, mielőtt külföldre indulnék . Ekkor nagy hasznát veszem annak a minimális
    tudásnak is amit a Tanár Úr kitartásának köszönhetek! Minden levél ösztönzően hat.
    Nagyon szeretnék sokkal többet tudni, de többet is kell tennem érte. Egyébként a céljaim reálisak e téren
    és nem görcsölök, hogyha valami nem megy tökéletesen!
    Köszönettel és tisztelettel Kné Mariann

    Válasz
  24. Lach józsefné

    Kedves András!!!!!

    Köszönöm a biztatást, igyekszem betartani a tanácsait!!!!

    Üdvözlettel: Ibolya

    Válasz
  25. Mészáros Sándorné

    Azért fogtam bele a tanulásba, mert az unokáim sokat hallgatnak zenét és legtöbb szám angolul van és én nem értem hogy miről szólnak. Úgy gondoltam még nem késő megtanulni angolul. Nagyon köszönöm Önnek a lehetőséget. Köszönettel és nagy tisztelettel Mné Marcsi

    Válasz
  26. Kiss Károly

    Sokszor és sokat próbáltam mindig beszélni. Akár németül, akár angolul. Ha nyelvtanilag nem is volt mindig pontos akkor is.
    A lényeg mindig az volt, hogy a lényeget megértsék. A kérésemet, az információ kérést.
    Segitőimtől utólag mindig megtudtam, hogy milyen ragokat vagy igekőtőket felejtettem ki.
    Igy tudtam mindig előbre jutni a tanulásban.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Bravo!
      Így kell ezt csinálni!
      Ne foglalkozzon a kifelejtett ragokkal!

  27. Marietta Sislak

    Kedves András!
    Köszönöm, hogy lehetséget ad a német nyelvtanulásomhoz. Három nyelvet beszélek idáig. Magyart, svédet és angolt. Egy keveset értek németül mert a dédszüleim németnyelvüek voltak. Sajnos 12-éves koromban eljöttem magyarországrol és igy a német nyelvet elhagytam. Probálok naponta idöt venni a tanuláshoz (nyugdijas életet élek) és ön egy nagyon jó tanitó. Van egy nyugodt helyem, egy kis hobbyszoba ahol csendben, zavartalanul ülhetek .

    Válasz
  28. Moré István

    Tisztelt Neményi Úr, kedves András!

    Kisebb csodaként éltem meg a véletlen találkozást az ingyenes német és angol nyelvleckéivel. Magam – és sokak nevében is, akik talán nem mernek írni- szívből köszönöm ezt a szolgálatát! 78 éves vagyok, a kardiológusok már több, mint tíz éve ámulnak, hogy – az ő segítségükkel- még élek, és most lelkesen nekivágok a német és nagyon gyenge angol tudásom alapoktól való újjászületésének. A német leckéket már komolyan elkezdtem feldolgozni, az angolra éppen ma jelentkeztem. Bár nyugdíjasként sokkal és szerteágazóbban elfoglalt vagyok, (család, 14 unoka,s számos önkéntes ingyenes elköteleződés), mégis szilárdan elhatároztam, hogy nem csak nyáron, hanem tovább is keményen tanulok nyelveket. Motivációm? Öncéluan maguk az idegen nyelvek, általuk a magyarétól eltérő gondolkodásmódok megismerése. Konkrétan: idegen nyelvű irodalom olvasása (ami valóban segíti a nyelvtanulást is) ill.
    külföldi (angol és német) ismerősökkel való élő kommunikáció. (ez utóbbi alkalmai eléggé ritkák.
    Nagyon egyetértek a beszédcentrikus céllal: magyart sem a nyelvtannal kezdtük (kezdhettük)…az élő beszédhez szükséges mondatok, kifejezések egyre könnyebben elsajátíthatók ( csak neki kell látni), a háttérben élően (és eleinte tudat alatt) kibomlanak a nyelvtani szabályok is. A tökéletességre törekvés valóban gátja a megszólalásnak és görcsössé is teszi a munkánkat. A teljesség egészen más, a nyelvtanulásban is: türelem, bátorság, játékos könnyedség, kis alázatosság és nyitott szív kellenek hozzá, egy szóval élményesség. Szívből köszönöm az Ön és segítői lelkes fáradozásait, már csak ezért is szeretném (akarom), hogy bennem és sok társamban gyümölcsöket teremjen a szolgálatuk!
    István

    Válasz
  29. Fodor Andrea

    Az angolt nem fogom használom,nem megyek külföldre igazából oroszt kellene tanulnom,mert abban otthonosabb vagyok,8 év iskolai kötelező orosz tanulas után, sőt erettségiztem is belőle. Az angol lecke ízelítők nagyon érdekesek,és nagyon jó hogy vásárlás nélkül is tovabbra is kapok leveleket Öntől. De nem tanulom csak elolvasom. Nem tudom mit csinaljak, maradnom kellene az orosznál és azt gyakorolni,mert azt a munkam soran igaz ritkán,de felhasznalhatnám,ha tudnam.Ön az nyelvtanulassal kapcsolatban nagyon jó tanacsokat tud adni..erre van válasza? Az angol teljesen új Nekem de olvasom sok idősebb korú mennyire örömmel tanulja…..Biztos En is tudnék érte lelkesedni.ha rászánnam magam a tanulásra, de minek ha jobban hasznalhatnam az oroszt. Ebben nehéz dönteni….köszönöm, ha valaszol erre az elvileg egyszerűnek tűnő kérdésre.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Andrea!

      Ha az oroszra van szüksége, akkor azt tanulja.

  30. Kanyó Natália

    Igazából én nem Antal vagyok, hanem Nati. A férjem kedveskedett az angol leckékkel. Mindig is foglalkoztam az angol nyelv tanulásával. A stresszt már régen legyőztem mert jól dresszírozom magam, nincsenek elvárások, nem kell senkinek megfelelnem csak saját magamért teszem. Nagyon szeretek vele foglalkozni és tetszik, hogy külföldön meg tudok szólalni. Igaz hogy van még mit csiszolnom a tudásomon, ezért örömmel vettem a nyelv leckéket. Egy bánatom van, nem jól mértem fel a tudásomat, meg vettem a Buldózer I-et.
    Az én tudásom ettől már több és így zsákutcába futottam.

    Üdvözlettel: Nati

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Írjon az ügyfélszolgálatnak:
      info kukac nyelvmester ponthu

  31. Torma Katalin

    Kedves András!
    Köszönöm az ingyenes nyelvleckéket, és a jó tanácsokat, meg a biztatást a nyelvtanulásra. Bevallom jobban örültem volna annak, ha német nyelvű anyagra találtam volna mert azt bizonyos ideig tanultam, csak elfelejtettem, ezért annak a felelevenítése könnyebb lett volna, mint egy teljesen új nyelv tanulása. Ezt a nyelvet nehezebben tanulom, mert más az írása és a kiejtése. Most meg egy-két hónapra teljesen leálltam a tanulással, mert pünkösd után édesanyám kórházba került a szívével. Alig hogy kijött a kórházból, egy hét múlva a testvérem került be. Őt ma műtötték a szívével Szegeden. A gondolataim velük foglalkoznak, és nem tudok figyelni a nyelvtanulással. Két hét múlva más esemény is történik a családban. Ez is elvonja a figyelmem a tanulástól. A nehéz időszak után visszatérek a nyelvtanuláshoz, és mindig örömmel olvasom a levelét, amit időközönként küld.
    Üdvözlettel: Katalin

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Katalin!

      Írjon az ügyfélszolgálatnak, hogy német leckéket kér.
      info kukac nyelvmester ponthu

  32. Bucsú Ferenc

    Tisztelt Uram!

    Az Angol nyelvvel való ismerkedést úgy kezdtem, hogy együttesek neveit, dalaik címeit, illetve filmek címeit fordítottam le szótár segítségével. Fogalmam sincs mennyi minden ragadt rám azóta, de mindig szótárból fordítok. Persze vannak szavak, mondatok, melyeket megértek, de csak leírva.
    Az Orosz nyelv, ugye még kötelező volt, de már nem sokra emlékszem belőle. Aztán ugye jött a szótáras Angol, Német, és Olasz. Németet segítettem tanulni olykor-olykor egy barátomnak, így jött az érdeklődés. Az Olasz csak úgy kíváncsiságból, de inkább a Latin felé fordultam, szintén egy barátnak segítettem orvosi latint tanulni, így inkább az Ólatin érdekelt, amely nagyon más. Ezután Ógörögül tanultam egy kicsit, mert csak ilyen szótárt tudtam szerezni három hétre Görögországi nyaralásom előtt. Utána jött a Spanyol, melyhez kezdő nyelvkönyvem is van. Persze egyik nyelven sem tudok, szinte semmit, de mindig is érdekeltek a nyelvek. Így jutottam el a Japán nyelvhez, de nehéz magazinból tanulni, segítség nélkül.
    Állítólag elég jól olvasok idegen nyelveken első látásra is – nyelvismeret nélkül. Lehet – nem tudom. Most a Koreai nyelv érdekelne igazán, de sehol nem találtam, ilyen tananyagot, ezért visszatértem az Angolhoz. Most eljutottunk a kérdéséhez, amire kérdéssel válaszolnék, noha tudom, hogy nem illik.
    A szerelem ön szerint mennyire reális, és motiváló cél? Bármi megtanulásában, végrehajtásában?
    Köszönöm, hogy fáraszthattam történetemmel!

    Válasz
  33. Tünde

    Kedves András!
    Köszönöm az ingyenes nyelvleckéket, és a jó tanácsokat. Mivel imádom az angol dalokat és tudni szeretném miről szól a dal ezért tanulom a nyelvet. Már vannak szavak néha mondatok amiket megértek és ez jó érzés. Nem stresszelek, mert nincs tétje a tudásomnak, csak magamnak tanulok.

    Válasz
  34. Ladányiné Lévai Irén

    Kedves András!
    Köszönöm az ingyenes nyelvleckéket, üdítő gyakorlás a német alapfokú írásbeli vizsgám előtt. Csakhogy néha már úgy érzem német “nyelvvizsga frászom” lett, hogy miért nem tudnám megmagyarázni. Emiatt meglehetősen ideges lett a felkészülés és a vizsgázás is. Origós nyelvvizsgám szóbeli részét németből alapfokon már évekkel ezelőtt megcsináltam sikeresen. Az írásbelin rendre elbukok néhány pont különbséggel. Mostani már nyolc pont különbség volt, még azt is elrontottam amit már rég tudok. Bár enyhe javulást a levél értékelésben láttam, de a fordításoknál azt a magyarításra ráérzést képtelen vagyok “elkapni”. Sarkosan, mereven, bizonytalanul fordítom a vizsgafeladatokat, megijedek a nehéz szövegtől. Mi ennek a jó technikája, amivel végre megütném a ponthatárt a nyelvvizsgán? Iszonyatosan zavaró ez a helyzet! Köszönöm a segítséget! Szeretettel: Irén

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Irén!

      Ezen a helyzeten én úgy küzdöttem át magam, hogy elkezdtem eredetiben könyveket olvasni.
      Javaslom Önnek is a könyvolvasást. Olyan témájút válasszon, ami érdekli.
      100-200 oldalas könyvekből 6-8 darabot el kellene olvasnia.

    2. Ladányiné Lévai Irén

      Kedves András!

      Eredeti ötlet! Komolyan veszem és most így fogok készülni. Érdekes, hogy egyetlen nyelvtanárom sem ajánlott még hasonló módszert, csak a különféle tankönyveket. Köszönöm a motiváló segítséget!

  35. Dr.Kéri Zoltán

    Tisztelt Tanár Ur!
    Hetven fölött immáron az 5. az angol, amivel most 2 éve (immáron 3. nekifutásra 30 éven belül) a Headway intermediate nyelvtani patchwork-kel kínlódom.
    Az 5. osztálytól 10 évig kínoztak a “Lenin umer” és “Cobaka zsila b gyerevnye u hazjajiná” hülye leckékkel oroszul, a gimnáziumban a 4 év latin mindent megalapozott volna, majd 23 évesen Svájcban rövid ideig szenvedtem a beszélt idegen nyelv teljes hiányától. Ekkor kezdtem meg intenziven németül és franciául tanulni. A német Vajda-Fürst rendszeres nyelvtana (4 év hasonló latin után) sokkal jobban tetszett, mint a később a Francia Intézetben 5 év kisérletei a magnóról az utcai élet zajai, szókincs nélkül, de a napi valós életből. Németül beszélek, mert közel 30 éve orvosként Németországban, ill. Ausztriában dolgozom.
    Az 5 év francia (talán a legszebb nyelv) és a gyemekkoromban invesztált 10 év orosz felfrissítése, ill. az
    angol nyelvtan régi poroszos megismerése az öregkori vágyam.
    Csak tankönyvet, tanárt nem találok rá. Ha tudna tanácsot adni, hol találok táblázatosan áttekinthető,
    régiesen rendszerező nyelvtankönyvet, nagyon hálásan megköszönném.
    íválaszát várva maradok tisztelettel Dr.Kéri Zoltán

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Zoltán!

      Szerintem menjen el egy könyvtárba, és nézze meg, mit lehet kikölcsönözni.
      A Dr. Budai féle English Syntax elég alapos.

  36. Agnes

    Kosznom az eddigi leckeket.Nagyon jol indult,de a” szalloda” utan leallt.Megkoszonnem ha tovabbra is kapnam a folytatast.

    Válasz
  37. Sinkó Erika

    Szép napot kivánok. Nem vagyok kezdő a német tanulasban 3 éve kezdtem most csak ismételnék és amit még nem volt alkalmam elsajátitani azt pótolnám. Herzliche Grüsse von Erika Sinko

    Válasz
  38. Gaál Andor

    Tisztelt András!
    Először jelentkezem és mindjárt meg is köszönöm azokat a leckéket melyek segitségével próbálom felfrissiteni alap szinten már nagyon régen megszerzett angol tudásom.Az eddigi levelei szinte ambicionáltak a nyelvtanulásra.
    Már nagyon idős,de jó kondicióban levő nyugdijas vagyok.Még ma is sokat sportolok -főként úszok -igy Isten segitségével reménykedem,hogy az élet még pár évet nyújt a számomra és ebbe a lehetőségbe talán mint szórakozást, igyekszem a nyelvtanulást is bele illeszteni.
    Továbbra is várom tanulásomat segitő leveleit.
    Ha a “Buldózer”1-2 köteten felül kissé magasabb szinten volna hasonló tankönyv,akkor sziveskedjen az érdeklődők közé annak idején besorolni.

    Szivélyes üdvözlettel:
    Gaál Andor.

    Válasz
  39. Varga Juhász Erzébet

    Kedves Neményi Úr!
    Köszönöm az ingyenes nyelvleckéket és a biztató tanácsokat a nyelvtanulásra.
    Mivel a fiamék külföldre költöztek, és az unokáim angol nyelvű oktatásban részesülnek, szükségem lesz az alaposabb angoltudásra, hogy megértsem és követni tudjam a fejlődésüket.
    A kisebbik unokám óvodájából a szülőknek, naponta hírlevelet küldenek, a gyerekek foglalkozásáról, fejlesztéséről, amit fényképekkel is illusztrálnak!
    Nekem is elküldtek néhány ilyen hírlevelet, de sajnos keveset értettem meg belőle, ami arra motivált, hogy nekilássak az elfelejtett angoltudásom újraélesztésére, és továbbfejlesztésére!
    Köszönöm a lehetőséget, az irányt mutató jó tanácsait, és továbbra is várom tanulásomat megkönnyítő leveleit.
    Tisztelettel: Varga Juhász Erzsébet

    Válasz
  40. Eta

    Kedves András!

    Kérdésére válaszolom, hogy én teljesen reális célt tűztem ki magamnak. Semmi nem stresszel e tekintetben.
    Van időm, nem sürget semmi. Kedvtelésből akarok tanulni. (74 éves vagyok) Egyszerűen örülnék, ha egy kicsit tudnék angolul.
    Köszönettel és üdvözlettel:Eta

    Válasz
  41. Palik Vera

    Kedves Neményi Úr!
    Köszönöm a német nyelvleckéket, nagyon szeretném a régen tanult kifejezéseket újra használni, mert elfelejtettem őket. Az eddigi leckéket köszönöm, nagyon jó érzés, hogy képes vagyok 67 évesen még megjegyezni német kifejezéseket.
    Köszönettel P. Vera

    Válasz
  42. Magdi

    Kedves Neményi András!
    55 éves újrakezdő angolos vagyok. A maybe kifejezés nagy újdonság volt. Az eddigi két online nyelvleckét szép új szótárfüzet szerű írásos rögzítéssel egészítettem ki. A kiejtést én is zölddel írom.
    Nyelvtanulásomhoz az a belső igény vezet, hogy a közelemben tanuló külföldi egyetemista hallgatókkal érthetően kommunikáljak, ha megszólítanak.
    Az első egy hónapban az Ön által létrehozott Nyelvmester iskola ütemtervéhez alkalmazkodom. Következő lépést ez után kívánom meghatározni.
    Javaslatára a stresszmentes otthoni környezetet is igyekszem kialakítani.
    Naponta munka után “járok” angolra, 4-5 között igyekszem minimum fél órában -hétvégén meg reggelre tervezem.
    Várom a következő leckét, szeretettel:
    Magdi

    Válasz
  43. Sztarenszky Róbertné

    A kijelöt időpont mégse vált be. Lefekvé elõttre tettem át s gyakorlást. A kapott leckét hangosan felmindom a telefonomra aztá azt hallgatom vissza. András nagyon jól jőnnej a pihenőnapok amikor nincs új lecke. Mert ilyenkor jövök rá hogy még rámfér a gyakorlás. Tisztelettek: Magdi

    Válasz
  44. Szigeti Jánosné

    Kedves András :: Igen szeretném megtanulni a Német nyelvet . De nem tudom sikerűl-e márpedig azért mert kettö agyi infarktusom volt . Õn miben tudna segíteni nekem , milyen modszerrel tudnám megtanúlni .Köszönöm :: Magdi .

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.