Nincs ideje. Akkor hogyan tanuljon meg angolul? Mikor?

Nincs ideje tanulni. Tényleg nincs? Vagy ez csak egy kifogás?

Sokszor úgy érzi, hogy nincs elég ideje. Úgy gondolja, hogy egy év múlva majd sokkal több ideje lesz… Hmm. Lehetséges. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ahogy telnek az évek, úgy lesz egyre kevesebb időnk és energiánk az angolra.

Sok mindenre jut időnk. Az angolra valahogy nem. Nagyon könnyű kifogást találni, hogy miért nincs rá idő. Hiszen annyi dolga van. Meg kell nézni például az origo-n a híreket. Meg az időjárást. Aztán el kell még olvasni a sporthíreket is vagy a női lapozót. És a kedvenc játékunkkal is kell játszani, különben minek él az ember… Ja, és meg kell nézni, mi megy a tv-ben, nehogy valami izgalmas, érdekes műsorról lemaradjunk…

Sok tanulónk mondta már, hogy kevés az ideje, de erre most szakít majd időt, mert az embernek arra van ideje, amire igazán akarja, hogy legyen.

Járni sem úgy tanult meg, hogy hetente kétszer egy órát gyakorolta, azonkívül csak négykézláb közlekedett… A nyelvtanulást is be kell építenie a mindennapjaiba.

Hogy lehet az, hogy ha nagyon kevés a szabadideje, attól még látszólag felesleges dolgokkal is tud foglalkozni? Miért nem angoltanulásra fordítja ezt az időt? Javaslom, hogy ezen gondolkozzon el.

Mert ha nem eléggé konkrét a célja, akkor nem is fogja azt elérni.
Csak akkor fog megtanulni angolul, ha tudja, hogy miért kell Önnek…
Ha úgy érzi, hogy nincs ideje angolt is tanulni, annyi dolga van, akkor valószínűleg nem akar mindenáron megtanulni. Annyira nem érzi fontosnak… Még nem elég erős az elhatározása.

Ha azt mondja nincs ideje, akkor még nem a „Megtanulok angolul!” állapotban van, hanem a „Jaj de jó lenne angolul beszélni!” – típusú vágyakozó stádiumban.

Eléggé erős az elhatározása? Valóban, meg akar tanulni angolul?
Vagy csak úgy jó lenne? Jó lenne, ha a fejébe szállna a tudás?

Mire akarja használni azt az angoltudást, amit meg akar szerezni?
Munkahelyének megőrzésére?
Új munkahely szerzéséhez?
Külföldi munkavállaláshoz?


Írja meg a véleményét!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Rita bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

48 hozzászólás a(z) “Nincs ideje. Akkor hogyan tanuljon meg angolul? Mikor?” bejegyzéshez

  1. István

    Ez teljesen igaz, hogy az embernek a legnagyobb időhiányban is arra van ideje, amit igazán fontosnak gondol és akkor szakít rá időt!

    Válasz
  2. Gál Sándor Zoltán

    Üdvözlet mindenkinek.

    Én egyetlen dologért akarok most nagyon jól megtanulni angolul és mellette alapszinten gügyögve a kínaiból a legfontosabb dolgokat, mert a szerelmem egy kínai ifjú hölgy, angolul tudunk beszélni egymással. Sokszor a Google fordító segítségével értelmezzek egy egy mondatot, mert jobb segédeszközöm jelenleg nincs. Én már régebben is tanultam angolt, de csak sajnos fél évig volt rá lehetőségem akkor az esti tagozaton, sok szó van amit ismerek, értek, de sajnos az a legnagyobb problémám, hogy sokat el is felejtettem. Újra akarom tanulni, csak most már nagyon jól megtanulva társalgási szinten. Van rá fél évem. De nem tudom, mit és hogyan lehetne még jobban tenni ezért a célért. Sajnos egymagamban nehéz haladni. Sokszor érzem úgy semmit sem tudok, nem értem a nyelvtant. Ha kapok egy levelet azt jó részt megértem, de válaszolni már alig tudok rá, vagy ha igen, akkor totál értelmetlen nyelvtannal… Mit tudna javasolni a célszerű, gyors és tökéletes tanuláshoz, aminek segítségével fél év alatt megtanulhatom normálisan a nyelvet?

    Köszönőm a segítségét előre is.

    Válasz
  3. Neményi András

    @Csilla – azt hiszem, annak kb. a duplája kell, ahogy számolgattam. Persze rengeteg függ attól, hogy most hol tart.

    És időnként mindenképpen kell egy tanárral is beszélnie, hogy amit nem tud, vagy amiben bizonytalan azt meg tudja kérdezni.

    Válasz
  4. Csilla

    A napi húsz perces magánszorgalmi tanulással,egy év alatt,alapfokig ellehhet érni????

    Válasz
  5. Ernő

    Én is „örökké” újrakezdő vagyok. Úgy 23 évvel ezelőtt intenzív németet tanultam. A gondolataim, az „agyam” még mindig a németre áll rá. Sok esetben- a tanfolyamokon- a német válasz azonnal megvan,(volt). Az angol annál nehezebb. Most arra gondoltam, ismét „nekigyürkőzöm”. Nagyon sok haganyagot sikerült „beszereznem”. Értékesek. Ha tudok segítek, hanganyaggal. Relaxa; Kreatív angol nyelvleckék; Tell me more, stb.
    Nekem mindig az olvasott szöveg kiejtésével voltak gondjaim.
    (Ha meglátom a németet, mindig tudom, hogy kell kiejteni.)
    Bízom benne, a mostani anyagok segítenek.
    Üdv: Ernő

    Válasz
  6. Ági

    Kedves András,
    én most tettem le a B2 Euroexam komplex egynyelvűt. De épp csak egy százalékkal átcsúszva a küszöbön. Nagyon idegesít a dolog, szeretnék jobban tudni, de tényleg kevés időm van. A villamoson is szoktam tanulni, meg főzés közben is nyelvi kazettát, lemezt hallgatok és CNN-t. Azt még csak úgy globálisan értem. Szeretnék előbb-utóbb egy felsőfokú vizsgát is. Üdv.

    Válasz
  7. Bea

    Kedves András !

    Rendszeresen olvasom az e-mailjeit, nagyon jó, hogy segít az embereknek.
    Nekem is muszáj lesz nyelvvizsgáznom, a cél megvan, de a “Jaj de jó lenne…” stádiumban érzem magam néha, s tudom azt is, hogy fontos a diploma megszerzéséhez.
    Én is főállásban dolgozom (főiskolára is járok), ahogy olvastam jó néhányan vagyunk így,de amennyit tudok annyit foglalkozom vele, néha előfordulnak külső tényezők, amikor nem tudok vele foglalkozni.
    Remélem sikerülni fog. :)

    Válasz
  8. Berec Zsuzsa

    @Turcsányi Dóri@Varró Tiborné – Sziasztok! Berec Zsuzsa vagyok, 58 éves. 5 évvel ezelőtt kezdtem el tanulni angolul.Nagyon szívesen foglalkozom vele, de a beszélgetés nekem is hiányzik, és mivel nem nagyon tudom gyakorolni -mert nincs kivel – ezért egy kicsit nehezen megy. Nagyon szívesen beszélgetnék veletek. Azért csak most jelentkezem, mert most találtam rá erre a blog-ra. Ha továbbra is úgy gondoljátok, kérlek írjátok meg, hogy hogy tudom felvenni veletek a kapcsolatot.

    Válasz
  9. Varró Tiborné

    Kedves András!
    Én nagyon szeretnék társalgási szinten megtanulni angolul.
    Kezdő vagyok,még egyáltalán nem tanultam angolt. Nem a
    fiatal korosztályhoz tartozom 76 éves vagyok. Középiskolában
    is jó nyelvérzékem volt, de németet tanultam. Olyan kezdő
    tanulás kellene,időm van, többet tudnék rá forditani,ami ahogy
    szokták mondani a kályhától való indulás. Ehhez kérnék segit-
    séget. Köszönöm.
    Üdvözlettel
    Varró Tiborné. Éva

    Válasz
  10. Neményi András

    @M. László

    Kedves László!

    Pontosan mi a cél, amihez tananyagot javasoljak?

    Milyen intenzitásal tanulna? Mennyi időt hetente?

    Egyedül vagy csoportban? Tanárral vagy anélkül?

    Most milyen szinten áll?

    Válasz
  11. M. László

    Kedves András!

    Szerencsés módon valójában van elég időm a tanulásra. Tanultam, tanulok is, de úgy érzem nincs arányban a ráfordított idő a megszerzett tudással. A módszer lehet rossz, de még semmit nem adtam fel, és nem ez lesz az első.
    Ami anyagom használom, azért megköszönném, ha javasolnál valamit, amit jónak tartasz.
    László

    Válasz
  12. judit barbara

    Kedes Tamás! Én nagyon szeretnék+tanulni angolul. Időt is szentelek rá,de az a gond, h még az angol betűket sem ismerem. 9év vendéglátós munkám sorám sok angol szót és kifejezést megtanultam amit használtam is. Azután irodai munkám során megtanultam a szakmámban kötelelező pár szót és mondatot. De el kell mondanom, még mindig nem tudom használni az angolt. Miért?

    Válasz
  13. Neményi András

    @L. Erika

    Kedves Erika!

    Valóban, a legidősebb tanulónk 67 éves.
    De attól még Ön is megtanulhat angolul.
    Biztosan nehezebben megy mint 20 éves korban.

    Kérdés csak az, hogy szán rá elég időt, vagy sem.

    Válasz
  14. L. Erika

    Kedves András!
    Gondolom, tanulói közül a legöregebb vagyok. 73 éves. EZERSZERES ÚJRAKEZDŐ… 10 éves korban kezdtem először angolul tanulni, 1946-ban (Akkor lehetett). Akkor jól ment, bár nem volt jó az iskolai angol tanár. Aztán 3 év után jött a kötelező orosz. Háború utáni keserves évek (6-an voltunk testvérek, postahivatalnok apám egyedüli fizetésére) nem is álmodhattam magán tanárról. 1956: az egyetemen ismét lehetett választani – megint az angolt választottam. Fél évre. Majd kitettek az egyetemről. 2 év után munka mellett folytattam az egyetemet. És próbálkoztam nyelvtanfolyammal. Sose sikerült, mindig lemaradtam. Munka, diplomamunka egy időben. Egy időre abbahagytam. 1964. Második egyetem elkezdése, miközben az orvosi egyetem (természetesen nappali) végzése mellett annak anyagi feltételeit is elő kellett teremtenem. Ötöd évben megcsillant, hogy a klinikára mehetek dolgozni, de kell az angol tudás. Magántanár 1 évig – elég jól haladtam. Nem vett fel a klinikára a prof, mert nő vagyok… Vidéki kórházban 2-3 naponként ügyelet, ahol egész éjjeli munka után még másnap délután 5-6 óráig munka… Közben férjhez menés, 2 gyerek, szakvizsga… Egy csodálatos tudományos munka kezdete (1974 őszén), ami azóta is az életem… 1980-ban felvételi vizsga kandidatúrára – sikeres, mégse kaptam meg a lehetőséget, az előzményeim miatt. De akkor is nekikezdtem ismét – hiszen a kandidátusi vizsgához kell az angol. De gyerekeimet egyedül neveltem, a nagyon nehéz szakmám mellett… Őket 6 éves koruktól taníttattam angolra, és mindketten szinte anyanyelvi szinten beszélnek angolul. Kandidatúra nincs – angol abbahagyása. Nekem nagyon kellene szakirodalom olvasásához, kongresszusokon angol előadás tartásához. Olyan előfordult, hogy az előadásomat az angol tanárnő magnóra mondta, és én betanultam elolvasni. Néhány tanfolyam írásos és hanganyagát megvettem, próbáltam autodidakta módon tanulni. Nem ment. Néhány éve a lakásom mellett egy nyelviskola nyílt. 4 évig próbáltam egy onnan felkért tanárnővel hetenként 2×2 órában haladni (költség: egy egész csoport költsége). Közel 4 millió forintot fizettem ki ezalatt. Már nyugdíjas voltam, de délelőtt kórházban, délután magánrendelőben dolgoztam (meg dolgozom most is). Semmire nem haladtam.
    Még mindig a tudományos célok hajtanak. Megláttam András első levelét. Bár vagy 2 éve lemondtam róla, hogy folytassam, most ismét próbálkozom. Szégyen is, hogy csak magyarul tudok, és szükséglet is az angol (ezért taníttattam a gyerekeimet, hogy ők sose kerüljenek ilyen helyzetbe).
    Van még reményem? Attól tartok, nincs…

    Válasz
  15. Kati

    Nem akarok semmi kifogást találni, hogy kevés az időm. Ha nagyon kitartó lennék és mindenáron szükségem lenne az angolra biztosan tudnék nagyobb erőfeszítést kialakítani. Én tulajdonképpen magamnak, érdeklődésből szeretnék tanulni. Semmi nem teszi szükségessé. Mindenesetre még nem adom fel. Hajrá!

    Válasz
  16. Niki

    A mostani világban az jár jól aki tud legalább 1 nyelvet.
    Én is szeretnék metanulni angolul,most csak annyit mondhatok hogy tanulgatom.Nem csak az idő a probléma,hanem a jó segítség is és a segítség ára.Én eddig nem akadtam rá,de szeretnék,mert egyedül nem megy ahogy kéne.

    Válasz
  17. Lehoczki Katalin

    @Tóth László

    Én ugyanígy jártam a középfokú nyelvvizsgám előtt.Azóta sem bírom abbahagyni az angolt.Van egy website ahol olyanokkal lehet beszélgetni akik angol anyanyelvűek és magyarul akarnak tanulni.Nekem szerencsém volt, mert találtam valakit akivel fél éven keresztül minden szombat reggel az IKEA éttermében beszélgettünk 1 órán át angolul aztán cserébe 1 órán át magyarul.Élveztem minden percet.

    Válasz
  18. Erika

    Hat igen sajnalatalkelbevalnom azt hogy nagyon szeretnek megtanulni angolul lanyaimnak is segiteni az iskolaba es sajat szuksegletre de az idom nagyon keves a sok munka es vele a faradsag egeszen kimerit ahoz hogy koncentralni tudjak ra de nem adomfel lasan egy eyg kicsit ha volna egy kis segitseg lehet jobban menne valakivel konverzalni bisztos konnyebb lenne es remelem aze sikerulni fog majd.

    Válasz
  19. Turcsányi Dóri

    Kedves Tanulótársaim !

    Én egy 60 éves nagymama vagyok és kb.8 éve tanulok angolul.
    A tanulást nagyon szeretem, de már a koromnál fogva is minden nehezen megy. Egy héten egyszer angoltanárhoz járok, nagyon jól tanít, de sajnos a fülem, szövegértésre nem áll rá. A munkám miatt nagy szükségem van és lenne,hogy angolul tudjak beszélni, tehát én soha nem hagyhatom abba a tanulást. Én úgy gondolom, hogy ha tudnék valakivel beszélni, na persze olyannal aki kezdő vagy esetleg egy kicsikét többet tud beszélni, azzal szívesen beszélgetnék.

    Hátha együtt jobban menne.
    Dóri

    Válasz
  20. Rita

    @Dya
    Amit tehetsz hogy nem szavakat tanulsz hanem kifejezéseket. Csinálj a tanárod segítségével tanulókártyákat amikre felírsz egy párbeszédet vagy amit szeretnél. Az egyik oldalára magyarul a másikra angolul. Akkor tudni fogod használni az élő beszédben is megfelelő kifejezéseket és a nyelvtant is gyakorolod.

    Válasz
  21. Neményi András

    @Tünde – Kedves Tünde!

    Ez az egymillió forint nagyon szíven ütött. Aki bemegy egy nyelviskolába, annak kb. 3 -4 év, és kb. 350-400 ezer forintból simán megvan a középfokú tudás. ( nemcsak a papír, a tudás is!).

    Ha nem tudja, hogyan tanuljon, akkor érdemes elolvasnia a Sikeres Angoltanulás Titkai című angoltanulási útmutatómat.

    Válasz
  22. Neményi András

    @Ibolya

    Kedves Ibolya!

    1.
    Ha este fáradt, akkor vegye elő reggel is , meg napközben is.
    A napi 20 perc tökéletesen elég lesz.

    2.
    Ne a szavakat magolja, és abból akarja majd összerakni a mondatokat, hanem a mondatokat, kifejezéseket tanulja meg.

    3.
    Addig hallgassa mindig ugyanazt, amíg könnyedén el tudja ismételni. Ezután menjen másik szövegre.

    Válasz
  23. Nóra

    Lédának: (meg másoknak is)

    Én is nemrégen kezdtem el angolul tanulni, borzasztó nehéz a mondatokat helyesen összerakni. És nagyon kevés a lehetőség beszélni.
    Miért akartok rögtön nyelvtanilag tökéletes mondatokat alkotni?
    Én anno még oroszul tanultam. Mikor kint voltunk Odesszában 6 hétig, egy magyar sráccal megismerkedtünk. Ő nulla orosz tudással ment ki oda tanulni. Azt mondta nekünk, mikor kétségbeesetten próbáltunk a boltban megfelelően ragozni:
    Mondd, ahogy tudod, hidd el, ők megértik, és egy idő után, mikor már sokszor halottad, egyszer csak neked is menni fog. Merjetek megszólalni.
    Szerintem, egy gyerek is úgy tanul meg beszélni, mikor kicsi, hogy egy ideig hallgatja a zagyva hangokat. Később visszaismétel neki fontos szavakat, mondatokat, előbb helytelenül, később egyre jobban megy. És mire megnő, bővül a szókincse, és kialakul a nyelvtani rendszer is. (Pedig sokszor nem tudja, miért így kell mondani.
    Én nagyon sokat hallgatok angolul dalokat, főleg lassú számokat. Nem is mindig fordítom le, (csak a kedvenceket), csak kinyontatom a szövegét. És mondom az énekessel együtt. Olyan jó, mikor már elkülönülnek a szavak hallás után.
    Most tervezem, hogy angol szövegeket is megszerzek, olyat, ami nyomtatásban is megtalálható, és azt fogom hallgatni. Csak úgy, szinte háttérzajként.

    Válasz
  24. Léda

    Sziasztok!
    Nekem annyival konnyebb a nyelvtanulas,hogy nehany honapja,kikerultem Amerikaba dolgozni es mellette nyelvet tanulni ugyanis nagyon rossz nyelvtudassal jottem ki.Valojaban semmit nem ertettem amikor idekerultem.Beszeltek hozzam az emberek es en nem ertettem oket.Szornyu volt,de egyszeruen muszaly volt elkezdeni beszelni ha tudtam ha nem.Most harom honap utan ugy erzem rengeteget megertek de ha beszelni kell leblokkolok es helytelenul fejezem ki magam sokszor.Sokat gondolkodom mi a fontosabb csak beszelni es beszelni mindegy hogyan,vagy pedig megprobalni nyelvtanilag helyesen kifejezni magam.Az emberek megertenek ha rossz idobe rakom a mondatokat,vagy ha osszekeverem az idoket,de en erzem rosszul magam ha tudom hogy ezt most rosszul mondtam csak eppen nem tudom hogy a helyes….
    Figyelek hogy beszelnek az emberek es konyveim is vannak de elfelejtem amit elolvasok.Sokszor masnapra mar nem emlekszem mit olvastam elozo nap.Rengeteg angol filmet nezek nekem sokat segitenek es mesekonyveket olvasok azok nekem egyszerubbek mint a felnotteknek szolo konyvek.Gyerekekkel beszelgetek,veluk folszabadultabb vagyok es konnyebben megnyilok.A kiejtessel neha gondba vagyok.Azt hogy lehet gyakorolni?
    Nagyon sok jo tanacsot es otletet kaptam toletek.
    Koszonom:)

    Válasz
  25. László

    Nekem leginkább ez vált be:
    Rátaláltam a http://www.relaxa.hu oldalra, megszereztem a megfelelő hanganyagot, azt a laptopomon áttettem mp3-ba (Néró program segítségével). Ezután hordozható mp3 lejátszó segítségével azt a leckét hallgatom améket akarom utazás közben, rutinmunkák mellett, vásárlás közben stb.Így nincs szükség tanárra, szabadon gazdálkodom az időmmel.No és mivel a gyerekeknek (nyilván) van mp3 kütyüjük, ők is tanulhatnak ugyanabból az anyagból,amiből én.

    Válasz
  26. Máté

    Üdv mindenkinek!
    Elég érdekesen van előadva a „tanuljunk nyelvet” történet…Én szakközépiskolába járok,ahol hetin négy angolóra van,ellentétbe egy gimivel ahol átlagban 5-6 van…Ami még így is kevésnek hangzik,hogyha valaki nyelvet akar tanulni,és az iskola mellett nincs ideje…Az igaz ,hogy arra van időnk amire szakítunk!Ellenpéldám már nekem is van,pedig csak 16 éves vagyok…Valahogy minden tanár azt hiszi ,hogy az Ő tantárgya a legfontosabb!Ez áttehető a nagybetűs életbe is…Hiszen a főnökének sem mondhatja senki(szinte),hogy „bocs ma nem jövök be,mert angolozok egész nap…”Úgyhogy éppen lehetne rá időm,de valamit valamiért…Nekem kémiát kell tanulni,mert holnap témazárót írok,egy háziasszonynak meg el kell mennie bevásárolni.vagy nem lesz mit az este az asztalra tenni!
    Persze,én is kihasználom az üresjárataimat,pl: buszozás,ha várok,ha lyukasórám van…Merthogy már-már ciki ,ha érettségi előtt nincsen nyelvvizsgád,vagy nem teszel előrehozott érettségit!Még szerencse,hogy előnyöm van: jó nyelvérzékkel rendelkezek…De még így is meggebedek,hogy meglegyen az előrehozott érettségim..Úgyhogy inkább kihasználom az időmet…Mert muszáj!Akár van időm ,akár nincs…ÉS ha kell,akkor megtanulja 40 éves is…

    Válasz
  27. Magdi

    Sziasztok!

    Valóban: arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. Magamon is felismertem néhány jellemzőt a blogból…
    Ám vannak időszakok az ember életében, amikor – hajnaltól késő estig tartó munka, család, továbbképzések stb. – nagyon nehéz időt és energiát szánni a tanulásra. Ezért azt gondolom, kell egy cél, amit el akarunk érni. Egy SZEMÉLYES cél! (Munka, barátkozás, utazás stb.) Nekem szerencsém van, mert vannak olyan anyanyelvi levelezőpartnereim, akik „nem hagynak békén”:-) És volt lehetőségem egy rövid időt külföldön tölteni, ahol rákényszerültem a nyelvhasználatra:-) (Pont jókor jöttek ezek a lehetőségek, mert éppen elakadtam a nyelvtanulásban.) Egyébként egyetértek Lászlóval: nagyon sokat segít egy olyan közeg, ahol angolul beszélnek, angol nyelven kell kommunikálni, angol feliratok vannak stb. – tapasztalat. No, és leírhatatlan élmény:-)
    Egyébként a levelezésen túl sok angol mondatot rakok össze, az utcán feliratokat látva lefordítom őket, angol szövegeket hallgatok, filmet nézek, majd próbálom elmondani a tartalmukat angolul stb. Ebben a közegben élek…

    Válasz
  28. Mariann

    Sziasztok!

    Én most kezdtem el járatni egy magyar kiadó angol nyelvű újságját, és azt olvasom buszon, villamoson, metrón, utazás közben. Nagyon jól írta András, én így próbálom beépíteni a mindennapjaimba az angolt. Köszönjük a tanácsokat András!

    Válasz
  29. Miklós

    Kedves András!
    Köszöntelek! Kiválóak a nyelvtanulást átfogó tanácsaid, rend-
    szeresen olvasom az e-maileket. Nyugdíjas egyetemi oktató-
    ként, a német, az angol nyelvet (az oroszt korábbi kötelező kandidátusi nyelvizsgaként) igyekszik az ember karban tartani,
    de bosszantóan nehéz. A gyakorlás hiánya, de elsősorban a
    felejtés nagyon tarol. Az idegen nyelvi környezet sokat segít,
    de az itthon élés sokoldalú módszereket igényel. A módszertani
    és elvi tanácsaid biztatják az embert. Sok erőt kívánok a munkádhoz! Üdvözlettel: Miklós

    Válasz
  30. Móni

    Kedves András!

    Nehéz azt elfogadni, hogy az ember anno éveket töltött az iskolákban angol tanulással sőt még utána külön tanfolyamokra járt, pénzt, időt nem kímélve és az életben pedig ritkán fordulnak elő olyan alkalmak, hogy használnom kell, na de akkor nagyon kell. Ezek a hektikus állapotok már-már szorongással töltik el az embert, mondva, hogy akkor még sem volt elég az a tízenév amit belefektettem a tanulásba. Bosszúság picit, hogy mással szeretne az ember már foglalkozni mint nyelvtanulással, aminek egyszer már megvolt az ideje. Nem szívesen cserélek le 1 óra pl.jógázást vagy sétát vagy egyebet angol nyelvtanulásra. Sajnos, az élet nem engem igazol.
    Nem találom a módszert amivel tényleg kedvet csinálhatnék magamnak az újrakezdéshez. András, mit szólsz a HOT English magazinhoz?
    Üdv.:
    Móni

    Válasz
  31. Gabi

    Kedves András!
    Még egy gondolat az előbbiekhez. Nagyon-nagyon hálás vagyok Önnek, hogy itt van nekünk és bátorít bennünket és észben tartatja velünk, hogy tessssék az tanulni angolt!!!

    Válasz
  32. Gabi

    Kedves András!
    Én úgy tanulom az angolt, hogy találtam egy levelezőtársat az interspeakers-en. Nagyon jó dolognak tartom, hogy ilyen lehetőség is van az életben. Nagyon jól elszórakozom így, és még tanulok is. Az írás jobban megy. Beszélni nem nagyon szeretek angolul, nem tudom, hogy miért. Valahogy nem megy, vagy nincs elég bátorságom. Ha muszáj, azért össze tudom szedni magam, de nagyon lassu vagyok. Annyi mindenre kell figyelnem, hogy helyesen mondjam azt, amit el akarok mondani és akkor még ott vannak azok a finomabb megnyilvánulások, mikor valamilyen érzelmet is ki akarunk fejezni. Szóval nem könnyű. De a lényeg az, hogy az angol ott van a mindennapjaimban.

    Válasz
  33. Tünde

    Sziasztok!

    Kedves Dya, mintha csak helyettem írtál volna…Nekem is a diploma kiadásához kell a nyelvvizsga és a munkahelyem megadott egy konkrét nem túl távoli határidőt is, vagyis a motiváció megvan. Én több, mint egy évig magántanárhoz jártam jónevű nyelviskolába és a tanárral nem is éreztem hogy baj lenne. Mégis két alkalommal sikertelen volt az írásbelim. A szóbelire pedig el se mernék menni…Egyszerűen azt érzem, hogy a tanárok csak az anyagiakra mennek, húzzák mint a rétestésztát, közben egy rakás pénzt kifizetek, és nem haladok…A szavak passzív értelemben megmaradnak, de fordítani, beszélni már nem megy, vagy csak nagyon nehezen. Itt rengetegen írnak mi a problémájuk, de mit tegyünk mindezzel? Rengeteg anyagom, könyvem, és minden más is van, de már elveszek benne. És az ember kedve el is megy attól, hogy tanuljon, ha nincs sikerélménye. Jó lenne egy korrekt segítség ami felépítené a tanulási menetet. A pénztárcám személy szerint kimerült, közel 1 millió Ft-ot fizettem, de a tudásom nem tükrözi. Vagy velem van baj??? Értelmi képességeim alapján nemhinném, hiszen a munkám elég nagyfokú képességeket igényel.

    Várom az ötleteket, miből és hogyan tanuljunk, de olyat ami tényleg hasznos.

    Válasz
  34. Dya

    Sziasztok!
    Nekem nem is az a legfőbb problémám, hogy nincs elég időm.. Teljes munkaidőben dolgozom, mégis – egyet értve a fent megfogalmazott véleménnyel – több-kevesebb sikerrel szakítok rá.. Tekintettel arra, hogy a nyelvvizsga megszerzéséig nem kaphatom meg a diplomám… Ez elegendő „hajtóerő”.. A problémám az, hogy nem tudom mit és hogyan tanuljak .. A szavak magolásával nem sokra megyek, mert hamar elfejtem őket.. amikor egy angol szöveget olvasok, egyszerűen nem áll össze… nem tudok következtetni az ismeretlen szavak jelentésére… nem tudom, hogyan tudnám ezt fejleszteni.. úgy érzem, az eddigi törekvéseim hiábavalóaknak bizonyultak..

    Válasz
  35. Erős Zsuzsanna

    Meg kell mondjam, hogy a könyv, amelyből próbálok tanulni és kétszer havonta egy tanárnővel megbeszélni, nem tetszik.
    CD-ről sokat nem értek, ezért inkább a tanárnővel próbálok „gagyogni”.
    A könyv címe: Opportunities Pre-Intermediate
    A Headway előző részét átvettem korábban, annak a felépítése nekem szinmpatikusabb volt és a CD-n az anyagot beszélik, de rajta a szöveg, az könnyebb volt. Lehet, hogy megveszem annak a Pre Intermediate részét.
    Korábban tanultam a Báti-Véges könyvből, az nagyon tetszett, le lehetett ellenőrízni az irásos feladatokat, de hát a hallás itt lemaradt. Gondolom ezért is modernizálták mind az angolok, mind az amerikaiak a nyelvkönyveket.
    Én is nézem az angol nyelvű filmeket, valamicskét értek , de hát nagyon keveset, sajnos. Tanárnőm szerint így passzív a kevéske nylevtudásom, mert az irásos anyagokat olvasva sokat értek, amit nem, azt szótárazom.
    A Livemocha internetes oktatási anyagot átvettem, nagyon tetszett (very nice workkal jelölték, de mikrofonom nincs, ezért itt isd lemaradt a beszéd).
    Egyszóval fentiek miatt nehezen szánom el magam a szorgalomra, csiga vagyok.

    Válasz
  36. István

    Nekem muszáj lesz nyelvvizsgáznom, tehát a cél megvan, mégis a „Jaj de jó lenne…” stádiumban vagyok. Mivel még odébb van az az időpont, amikor be kell mutatnom a papírt a főiskolának, ez nyugtatólag hat rám, csak néha jut eszembe, hogy egyszer mégiscsak el fog jönni. A szemlélet tényleg alapvetően fontos…

    Válasz
  37. Éva

    Nekem sajnos tényleg nincs időm a hagyományos módon neki ülni és tanulni, de megjegyzem én nem is tudok ilyen módszerrel tanulni. 40 éves múltam, mikor fiatalabb voltam akkor sem tudtam „biflázni” , de mindig jól tanultam, mert figyeltem amire akartam és kellett. Munkám állandó naprakész ismeretek követel, sőt visszamenőleg is. Az én módszerem minden holt időt igyekszem kihasználni, ilyen az utazások ideje, felkelés utáni készülődés. Sok anyagot felvettem telefonba, onnét folyamatosan hallgatom, ha van időm akár pár perc is akkor a netre felmegyek, ez nálam általában mobil és mindig kéznél van. Nem olyan rég jelent meg egy újság sok érdekes dologgal angol nyelvű ezt is olvasgatom. Azért tananyagokat is vettem, amiket ha van egy szabad órám akkor mindig átveszek, többször leírom, van amelyiknek a végére is értem. Közel két év alatt eljutottam oda, hogy az egyszerű dolgokat írásban és részint szakmaiakat is értek, a mondatokat is összetudom rakni, de beszélni -itt a kiejtés dominál nem tudom-, viszont értem a beszédet. Most próbálkozok a három elem összeillesztésével, hiszen úgy lenne az igazi. Beszélgetési alkalmakat keresek. A motiváció az mindenesetben fontos.
    Előbb-utóbb úgy is menni fog, ha nagyon akarom és megtalálom a megfelelő módszert, mindenesetre egy jó ideje kitűztem a középfokú szakmai nyelvvizsgát célnak, ilyen példákba is bele-bele nézek.

    Válasz
  38. Tóth László

    Mást sem csinálok,csak angolul tanulok minden szabad időmbe.Bár autódidacta módon tanulok,azért vannak sikerélményeim, ami a hallás és az olvasást illeti.Sajnos ebből nektek nem sok üzlet származik,de én mindent elolvasok ,lefordítok ami angolul elém kerül,bármilyen szöveg.Ha bármerre járok és angolul beszélőket hallok, ha nem figyelek oda akkor is felkapom a fejem,mert sok mindent már értek.Volt már olyan is,hogy félálomba angol mondatszerkezeteket gyakoroltam összerakni.A családom szerint túlzásba viszem. olyan közegre lenne szükségem ,ahol csak angolul beszélhetek,mert igy nehéz lesz.

    Válasz
  39. Rita

    Sziasztok!

    Én ha van időm akkor angolul nézek meg egy két érdekesnek tűnő honlapot. (cosmopolitan.com) Azokat a filmeket ahol van lehetőség, angolul magyar felirattal nézek. Néha dalszövegeket fordítok, de ezekre ritkán van idő. Mert dolgozni kell és a főnök árgus szemekkel lesi mit csinálok. Reggel hajnalban indulok későn este érek haza akkor még főzni kell mosogatni és még suliba is járok (estin). De próbálok rá időt szakítani, ez csak hétvégén sikerül, ha nem jönnek vendégek. Az is igaz hogy konkretizálni kell hogy mit akarunk elérni, de sokakban ez még nem tisztázódott le.

    Válasz
  40. Ibolya

    Kedves András !

    Nagyon nehéz neki állni este fáradtan nyelvet tanulni.
    Elentmondásos vélemények vannak , hogy szavakat tanuljon az ember , vagy kifejezéseket.( a tanár szerint szavakat, majd összerakjuk a mondatot.
    Mindíg ugyanazat a leckét hallgassuk amíg kívülről nem tudjuk, vagy közben mást is ?

    Én kezdő nyelvtanuló vagyok, már megrendeltem tőled a hatékony nyelvtanulási módszereket, de valami még hiányzik.Nem tartozom a fiatal korosztályhoz, lehet hogy ez is közrejátszik.
    A napi 10 -20 perc elegendő ?

    üdvözlettel : Ibolya

    Válasz