Mi jelentette Önnek az első sikerélményt?

Nem vagyunk egyformák, ezért nagyon különbözőképpen értékeljük eredményeinket is. Sokan alulbecsüljük a nyelvtudásunkat, pedig az apró sikerélményeknek is örülni kell, hiszen ez adja a további lendületet és motivációt a folytatáshoz.

Ha folyton elégedetlen magával, soha nem fogja elérni azt a szintet, hogy élvezze is a nyelvtanulást, illetve a nyelv gyakorlását.

Hogy mennyire mást értünk sikerélmény alatt, azt legjobban a tanítványaink által elmesélt esetek szemléltetik.

Emlékszem, egy tanítványunk, aki mellé a cég mindig biztosított tolmácsot a kiküldetések során, annak örült nagyon, amikor az étteremben végre egyedül, önállóan tudott magának sört kérni.

„Így pontosan azt a sört kaptam, amelyiket akartam, ugyanis a tolmácsom nem ismeri a sörök közötti különbséget…” mondta Dr. A. Tamás, 59 éves felsővezető.

(Csak mellékesen jegyzem meg, hogy velem sem járt volna jobban, én sem tudom, mi a különbség két üveg sör között.)

Több tanítványunktól hallottam azt, hogy milyen jó volt a nyaralás során:

„Idén már nem voltam ráutalva a páromra, mert egyedül is el tudtam kérni a szobakulcsot…” mondta Kati, aki 56 éves háziasszony.

És:

„A tengerparton tudtam kérni egy jégkrémet…”

vagy:

„Az utcán megkérdeztem, hogy merre van a szálloda…és megértettem, amit mondtak!”- mesélte Márta, aki 47 éves.

Ez bizony nagy eredmény! És ilyenkor tessék örülni! Ha nem is perdül táncra örömében, azért érdemes tudatosítani: „megértettem, amikor válaszoltak, valamit már tudok, hurrá!”

A nyelvtanulás során minden szinten van sikerélményünk! Lomb Katónak az jelentette az egyik sikerélményét, amikor 8 óra alatt sikerült megbirkóznia egy pár soros vietnámi nyelvű szöveggel…No, az ő szintje elég magasan van.

Személyes tapasztalatom, hogy amikor elkezdtem egy idegen nyelvet tanulni, nagyon örültem eleinte, ha már el tudtam mondani, hogy hol lakom, vagy ha tudtam kérni egy villamosjegyet.

Nagybátyám azt mesélte, hogy ő annak örült nagyon, amikor az étteremben a pincér végre megértette, hogy mit kért, és kihozta neki a Worchester nevű szószt. (Ne tessék kinevetni, nem olyan egyszerű kiejteni ennek a szósznak a nevét.)

15 éves fiam egyik nap boldogan újságolta, hogy: „Papa, már sokkal jobban értem a BBC-t, és a hallás utáni értés feladatot már 75 %-ra tudtam megcsinálni, a múltkori 45 % után!” (Középfokú vizsgára készül, ahol minimum 60 %-ot kell teljesíteni.)

Majd hozzátette, hogy az egyik filmet már jól érti, de egy másikból még mindig alig értett meg valamit, és ez elkeseríti. Neki is elmondtam, hogy örüljön annak, amit megértett.

Nem meglepetés, hiszen a filmek sem egyformák, vannak könnyebben és vannak nehezebben érthetőek. Gyakorolni kell, és bizony, kell mellette könyvet is olvasni. Igen, tessék angol nyelvű könnyített olvasmányokat olvasni, az garantált sikerélmény ad! Hiszen előbb-utóbb a végére ér, és akkor elmondhatja, hogy „elolvastam egy könyvet angolul”!

Mi jelentette Önnek az első igazi sikerélményt,
amikor elégedett volt magával?

Volt amikor azt érezte, hogy
„igen, ezért érdemes volt annyit tanulni”, vagy

„igen, végre nem kellett hosszasan átgondolnom, mit mondjak, csak úgy jöttek maguktól a szavak…”?


Önnek mi okozta az első sikerélményt? Kérem írja meg véleményét itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Janzsóné H Márta bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 hozzászólás a(z) “Mi jelentette Önnek az első sikerélményt?” bejegyzéshez

  1. Hunyadi László

    Sajnos egy kellemetlen betegség / csípőprotézises műtét, 4 szer !? / miatt veszítettem fél évet, de nem adom fel ! Nagyon kellene már egy kis siker élmény !

    Köszönöm a jó tanácsait !

    üdvözlettel, László

    Válasz
  2. Gábor

    Most 5. alkalommal kezdek angolul tanulni. Végre eredményesnek és élvezetesnek szeretném megélni.

    Válasz
  3. Erzsébet

    Kedves András!
    Szerintem a sikeres nyelvvizsgához 4 dolog szükséges:
    1. Legfontosabb az akarat
    2. Szorgalom
    3. Kitartás
    4. Szerencse
    77 éves vagyok, háromszor mentem neki a középfokú angol nyelvvizsgának, 48-5o éves koromban. Kétszer a Rigó utcában, harmadszorra Szegeden. Minden esetben a magnóhallgatásban nem feleltem meg. 1-2 pont hiányzott, így 3 alapfokú bizonyítványom van. Nem volt szerencsém.

    Válasz
  4. Zemniczki Anna

    Az elso es eddigi legnagyobb sikerelmenyem utazas soran volt a repulogepen. Atlantatol Amszterdamig valo utazasom soran a mellettem ulo utastarsammal tarsalogtunk angolul. Nem is gondoltam volna, hogy annyi szot elotudok varazsolni a szotarambol. Nagyon jol eso erzes volt!

    Válasz
  5. Kuhár Mária

    Kedves András!
    Köszönöm levelét, egy nyugdijas klubban tanuljuk a nyelvet, második éve. Már eltudunk mondani egy-egy történetet, üzletben, étteremben több-kevesebb sikerrel. Utcán, TV.-ben, Filmnézéskor sokat megértek, remélem ez még javulni fog.
    Üdvözlettel: K.Mária

    Válasz
  6. Iren

    Nekem nagy sikerelmeny volt ugy feleve vasaroltam Macy’s-ban unokaimnak ruhakat es egy masik holgy is ott volt,elkezdtunk beszelgetni(bar en meg nagyon keveset tudok angolul) egyszer a hangjara lettem figyelmes,kiderult hogy egy regi Magyar ismerosom volt es o is megdobbent azon hogy nem gondolta volna en vagyok es igy beszelem a nyelvet.Kettos orom volt ez a talalkozas.

    Udv,Iren

    Válasz
  7. Ónodi Szabó Géza

    KedvesAndrás!
    Nagyon köszönöm,hogy megismerhettem a Buldózert,hiszen ennek segítségével kezdtem újra angolt tanulni!
    Kérdezném,lesz e újabb könyv és még fontosabb aCD,u.i. nekem szinte csak vezetés vagy kutyasétáltatás közepette van időm”tanulni”!
    Korábban is „gagyogtam” rengeteg hibával,most viszont bizton állíthatom,komplett mondakokat érdemes CSAK tanulni!!!

    Géza 66 évesen

    Válasz
  8. Klári

    Érdekes, de ahogy a kérdésén gondolkodtam, csak az jutott elsőre eszembe, hogy nekem az angol tanulás kapcsán az okozta a legnagyobb sikerélményt, hogy ráeszméltem, nem is felejtettem el olyan nagyon a franciát, mint hittem. 65 éves vagyok, egy éve kezdtem el angolul tanulni egy Támopos tanfolyamon, aztán befizettem még 50 órát. Végig azzal küzdöttem, hogy a szavak, mondatok franciául jöttek elő, és a kiejtésem is megmosolyogtatta a tanárnőt, időnként annyira franciásra sikerültek a latin eredetű szavak. Pedig az már régen volt, amikor 1987-ben a felső fokú nyelvvizsgámat megszereztem. Azóta csak felejtettem, mert persze nem használtam, sőt kb. 20 éve talán alkalmam sem volt beszélgetni valakivel. Most kíváncsiságból elővettem egyet a régi olvasmányaim közül, elsőként persze egy Maigret-kötetet, s meglepetésemre simán ment az olvasás, szótár nélkül. Azóta a hetedik könyvnél tartok (ez már Daudet), s azon töröm a fejem, hogy valahogy alkalmat kellene keresni egy kis társalgásra is. Szóval, az angol most kicsit szünetel, de ősszel ismét be akarok iratkozni tanfolyamra. (Nekem a kis létszámú tanfolyam az igazi, mert mérnem kell magamat másokhoz, hogy tudjam, haladok-e.) Most csak alkalmanként gyakorolgatok, teszteket oldok meg, vetélkedőt nézek a BBC-n. Bocs, hogy ezt leírtam, talán csalódást is okozok vele, de én annak idején imádtam a franciát tanulni, s- bármily furcsa – az angolnak köszönhetem, hogy most ismét a franciát imádom. (Biztos benne van ebben az is, hogy már idős vagyok, nehezebb újat tanulni, no és a nosztalgia az elmúlt ifjúság iránt, annak kedvtelései iránt…)
    A leveleit köszönöm, sokat tanultam belőlük. Továbbra is érdeklődéssel fogom olvasni őket.

    Válasz
  9. Éva

    Szia, köszönöm az eddigi bíztatást, 67 éves vagyok, 3,5 hónapja tanulok angolul, nekem az jelentene sikert,ha olyan folyamatosan, tudnám olvasni és mondani a szöveget, ahogy mondják, de szinte csak makogok. Ha olvasom a szöveget mindent értek, de szabadon mondani….. hát nem nagyon tudom kifejezni magam, sokszor elfelejtem a szavakat. Elmúlik ez egyszer?

    Válasz
  10. Márti

    Az első sikerélményemet a Buldózer angol tanfolyam hozta meg. Ma már a Duolingo oldalán tesztelem naponta a tudásomat amit Szalai Gabi ajánlott a figyelmembe. Nagyszerű lemérni a fejlődésemet. Köszönöm.
    Mindenkinek sok sikert kívánok az élet minden területén!

    Válasz
  11. Tímea

    Az én első sikerélményem a német nyelvhez kötődik. Általános iskola felső tagozaton heti 1 órában német szakkörre jártam – akkor még csak az orosz nyelvet oktatták, a 70-es években-, és amikor eljutottunk Bécsbe a 80-as évek elején, tudtam kérdezni az üzletekben, az utcán. Kamaszként ez hatalmas siker volt, főleg,mert én tudtam egyedül megszólalni németül :)

    Válasz
  12. Janzsóné H Márta

    Kedves András!
    Hosszú évek alatt nagyon sok sikerélményem volt,egyet emelnék most ki.Floridában egy MACY’-s áruházban egy eladónővel beszélgettem,aki kérdezte honnan jöttünk,meddig maradunk,és hogy tetszik nekünk itt? Minden kérdésére tudtam felelni.Ő azt sem tudta hol van a mi országunk,”összeszedtem” magam és még kicsit a szépséges városainkról,tájainkról is tudtam informácíóval szolgálni.Annyira érdekelte,hogy megkereste egy kolléganőjét,aki járt BP-en,hogy ismerkedjünk meg.Még az otthonába is meghívott bennünket,sőt a lányomat is.Nagyon jó érzés volt „népszerűsíteni” az országunkat.

    Válasz
  13. Kanyó Zsuzsa

    Az Oxford Kiadónál jelent meg a Pocahonthas, (1-es fokozat),elolvastam, CD-n meghallgattam,és értettem. Tegnap A kis hercegnőt lefordítottam, nem kellett szótár. Igaz, ez is 1-es fokozat, de elégedett vagyok.

    Válasz