Letette a középfokot, a problémát letudta

Ez majdnem igaz. Azt már megbeszéltük, hogy a középfok után könyveket is kellene olvasgatni, meg filmeket is kéne nézni időnként. Kellene. De hát annyi dolgunk van, és ez igazán nem sürgős, ha a papír már megvan.


Tulajdonképpen le is lehet állni a tanulással. Ebben az esetben viszont támadásba lendül a nyelvtanulók egyik legnagyobb mumusa: a felejtés, és pár év múlva újra lehet kezdeni a nyelvtanulást.

Hogy mennyire elölről, az a kihagyott idő mennyiségétől is függ.

Öt – hét év kihagyás alatt bizony már nagyon sokat el tudunk felejteni. Mennyivel könnyebb szinten tartani! Olcsóbb is, pihentetőbb is, és az önbizalmunknak is sokkal jobb.

Lényegesen kevésbé megterhelő, ha a meglevő tudást szeretnénk karbantartani. Egy szintet sokkal könnyebb megtartani, mint elérni. Emlékszem, amikor 70 kiló körül volt a súlyom, mennyit hallgattam édesanyámtól, hogy vigyázzak a súlyomra, ne hízzak meg. Mostanában, amióta 90 kiló felett vagyok, látom mennyire igaza volt. Sokkal könnyebb lett volna nem meghízni, mint különböző fogyókúrákkal szenvedni. A tanulásnál is hasonló a helyzet.

A felejtés ellen van egy remek orvosság arra az esetre, ha a szinten tartás nem szimpatikus. Most nem a cavintonra gondolok, hanem a tudás növelésére. Ha nem akar felejteni, akkor tanulja tovább az angolt vagy a németet a felsőfokig.

A kérdés csak az, hogy megéri –e? Érdemes ezt végiggondolni, mert van, amikor teljesen felesleges. És itt most válasszuk külön a két nyelvet.

Ha németből van egy középfoka, és felsőfokot szeretne, akkor csak a szókincsét kell bővítenie, és a nyelvhelyességre jobban odafigyelnie. Lényegesen könnyebb a helyzete, mint angolból.

Az angolban a középfokkal már kinyílik ugyan a világ, de szembesülünk még jónéhány akadállyal. Az akadályok mennyisége és nagysága függ attól is, mennyire készültünk fel a középfokra. Mert ha éppen – csak – hogy átvittük a lécet, akkor körülbelül félúton vagyunk a felsőfok felé. Ilyen esetben sokkal messzebb van a felsőfoktól a tudása, mint amikor 80 vagy 90 százalék körül teljesíti a középfokot.

Angolból nem elég csak a szókincsét bővítenie, sok-sok nyelvtan is vár még Önre a felsőfokig. Hogy megéri-e azt a rengeteg fáradságot? Nem biztos. Ha a munkája során külföldiekkel kell tárgyalnia, akkor igen. Észre fogja venni, hogy nélkülözhetetlen, mert a pontos megfogalmazáson nagy üzletek múlhatnak.

Amennyiben elég annyi, hogy egy idegen anyanyelvű főnökkel beszélgessen az ebédnél, akkor nem feltétlen szükséges egy felsőfok, jó étvágyat kívánni középfokkal is lehet. Bár fizetésemelésről beszélgetni kényelmesebb egy felsőfokú tudás birtokában.

Ön szerint érdemes erőlködni a felsőfokért?

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Neményi András bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 hozzászólás a(z) “Letette a középfokot, a problémát letudta” bejegyzéshez

  1. Gy. Ferenc

    Kedves András!
    Én már voltam párszor nyelv vizsgázni Origóson. Sajnos sikertelenül. A probléma szinte mindig ugyan az. A fordítás. Egyszer meg a feleletválasztós teszt nem volt jó. Amikor elkezdem tanulni az egyiket, akkor az feljön a megfelelő szintre, de a többit így elhanyagolom. És akkor amiatt nem sikerül a nyelv vizsga. A segítségét szeretném kérni, hogy hogyan és milyen módszerrel tanuljak a nyelv vizsgára. Van nekem Oxford Angol nyelvtan könyvem, melyet már át tanultam. Van egy könyvem melyben 1000 tesztfeladat van. Ezt is már minimum 6x áttanultam. BBC oldalt olvasok, és valahogy most sincsen meg még a vizsga. A fordítás a nehézségem. Ráadásul az Origón magyarról angolra és angolról magyarra is van. Szóval hogy hogy tudnám sikeresre megcsinálni a fordítások? Remélem tud segíteni.

    További szépen napot!

    Gyüre Ferenc

    Válasz
  2. Kisnémet Ilona

    Kedves András,66 éves elmultam, szeptember végén kezdtem tanulni. Soha nem próbálkoztam még az angol nyelvvel, nagyon jó tanárhoz és csoportba kerültem, de itt már mindenki tanult valamilyen szinten /gimnázium és tanfolyam/ Nagyon nehéz volt lépést tartani. Sokat segitett a Bulldózer de sajnos csak az első részt vettem meg. Most már majdnem a vége elött abba kellet hagynom a kurzust, de a tanulást szeretném folytatni, ebben segithetne a Bulldozer II. Nagyon örülnék ha megkapnám. Cimem: Kisnémet Andrásné Érd, Ricinus u.7 Köszönöm a segitséget. Ilona

    Válasz
  3. Magdi

    Attila! 64 éves elmúltam nagyon nehezen haladok. A bulldózerrel
    kezdtem. Huonévvel ezelőtt már tanultam 80 órás tanfolyamon.
    Alapdolgok beugranak. Hiába ismerem a szót van amelyiket még negyedszeri hallgatással sem hallom ki. Ennek ellenére amikor azt kéred, hogy holnap folytatjuk, mert mára elég, én egy napi anyagot egy hétre terveztem be. Sajnos igy sem ugrik be minden. Azért nem adom fel. Nyelvizsgázni nem akarok. A családban akikkel élek mind tud valamilyen szinten. Én sem szeretnék lemaradni. Fél évet adtam magamnak az egészn könyv elsajátításához. Köszönöm az érdeklődést és a buzdítást.

    Válasz
  4. Szabó Eszter

    A nyelvtudásomat online tesztelem, eszerint valamicskét „fejlődtem is” angolból. Érdemes többféle online tesztet megcsinálni. Megrendeltem a „napipercek”-et, ill. naponta kapok vicceket is (Humursako – ezt eszperantóul). Emellett a villamoson olvasok vagy szöveget hallgatok munkába jövet-menet. Anyanyelvünket is holtig tanuljuk, nemhogy az idegen nyelveket, ráadásul mindig azzal foglalkozik az ember többet, amelyiket most kezdi tanulni vagy amelyikből vizsgázni kell, vagy ha külföldre készülök, azt kell többet gyakorolni (most éppen németet). A lényeg, hogy minden nap, a tudásunknak megfelelő szinten gyakoroljunk, én erre törekszem.

    Válasz
  5. Márk Lajos

    Én már örülnék ha alapfokon tudnék csevegni!
    Mikor lesz az hogy az angol nyelvű filmeket feliratozva „szinkronizálnák”?

    Válasz
  6. Gabi

    2000-ben tettem le a középfokú nyelvvizsgát, de mondhatom, hogy szinte soha nem álltam le az angol nyelv tanulásával. Mindig attól féltem, hogy amit megszereztem tudást el fogom felejteni, ha nem gyakorlom. Levelező barátokat szereztem közösségi oldalakon és időnként beiratkozok egy angol nyelvtanfolyamra is, hogy társakkal együtt gyakorolhassam, mert egyedül unalmas. A neten is van pár olyan weboldal, ahova érdemes ellátogatni, nagyon jónak találom a livemocha.com és goethe-verlag.com/book.2/ oldalakat. Itt hallgathatod, olvashatod stb. bármilyen nyelven. Nem gondoltam még a felsőfokú nyelvvizsgára, de célt azt muszáj kitűzni, ha fejlődni akarok. Ha ilyen célom lesz biztos, hogy nem a neten fogok tanulni, hanem nyelvtanárral készülök fel. Nekem a beszélgetés megy csak nehezen, így most megint részt veszek egy intenzív tanfolyamon, mert jó együtt tanulni másokkal.

    Válasz
  7. Hajnalka

    @Attila – Szia Attila! Ismerem az érzést, de hidd el a két nyelv nem zárja ki egymást, csak mindig az uralkodik,amelyikkel többet foglakozol. Ez az kavarodás előbb utóbb elmúlik. Mielőtt hozzákezdesz a gyakorláshoz mindig tedd rendbe kicsit a fejed, mondd meg magadnak, hogy most német jön, der-die-das-szal melléknévragozással, nem and hanem und, stb. Angol előtt ugyanígy koncentrálj rá, mondj el magadban néhány angol mondatot stb. Kicsit készítsd fel magad, próbáld meg külön fiókokban tárolni a két nyelved és ne fáraszd magad az két idegen nyelv közötti hasonlítgatással amikot tanulsz, hogy a könyv az das Buch, de angolul meg book stb. Amikor tanulsz csak egy idegen nyelvre koncentrálj.
    Később persze maguk a németek fognak bekavarni és szükséged lesz az angol tudásodra, hogy megértsd a mai német „Denglisch” nyelvet. Egy olyan mondattól mint „Mein Teamleiter hat den Request approved.” egy csak németül, de angolul nem tanuló ember padlót fog.
    Velem vicces módon az fordul elő, hogy német nyelvű telefonálás során felolvastam egy angol mondatot egy mailből, majd valamiért a következő mondatomat angolul mondtam. Nagyon kell figyelni.

    Válasz
  8. Attila

    Én másfél éve tettem le a német középfokot csont nélkül. Azóta intezíven az angolt tanulom és a német tudás, látszólag szinte nyom nélkül eltűnt. A közelmúltban tájékoztatást kértek tölem németül és még az se tudtam elmondani, hogy értem amit mond, de nem tudok válaszlni. Ösztönössen az angol kifejezések jönnek a számra és egyszerűen nem jutnak eszembe a német szavak. Az angol szavak tanulásánál még néha a német megfelelő jut előbb eszembe, de ennyi. Olvasásnál és valamennyire hallgatásnál még értem. Attól félek, hogy ha frissitem néha a németet az bekavar az angolba. Ha pedig nem frissitem akkor teljesen elfelejtem mire angolból elértek a középfokig.

    Válasz
  9. András

    Ha esetleg valaki nem ismerné a szinteket:

    C2- mesterszint, kb. anyanyelvi szint.
    C1- felsőfok
    B2- középfok
    B1- alapfok

    Válasz
  10. csabai ili

    Kedves András!!!
    Tudod ,hogy tölled vettem meg a BULDOZER összes anyagát.
    Hát öszintén piszok lassan megy nekem ,lehet,hogy a korral is jár sajnos 70-évnem ugy fog az agyam mint egy fiatalnak és pláne ha rá is van kényszeritve ,ugy mint az én időmbe az orosz,
    Nagyon sokszor hallgatom a cd-ket sokat jelent nekem ,hogy mellé van irva a kiejtés Majd kiköltözöm a lányomhoz ott senki nem tudd magyarul és a gyakorlat teszi a mestert
    Köszönöm,hogy érdeklödtél hogy haladok de azt hiszem nekem semiféle nyelv vizsgám nem lesz .
    Tisztelettel üdvözöllek .!!)

    Válasz
  11. Hajnalka

    Szerintem igen. A középfokú nyelvvizsgák színvonala drasztikusan leesett. Vannak akik középfokkal útbaigazítják a külföldieket, elintéznek rövidebb munkahelyi telefonokat, levelezéseket,sőt még filmet, híreket is néznek. De akik mostanában csinálják, még a konyhában lévő tárgyakat is alig tudják megnevezni. Azért kell továbbmenni, hogy kitűnjünk a tömegből, szépen mutatna az önéletrajzban is. Bár a vizsga letételének nem sok értelmét látom. Nekem például németből és angolból is középfokú, általános és üzleti vizsgáim vannak, a munkahelyi nyelvtanárok pedig C1-es szintet mértek fel. Ezzel már lehet boldogulni egy külföldi cégnél, a C2 csupán „nice to have”.

    Válasz
  12. Andrea

    Nekem is meg van már jó régen a közép fok angolból és elsőre sikerült az írásbeli felső is. Írok, olvasok, kommunikálok, de a felső szóbeli nyelvvizsga csak nem akar sikerülni. Néhány ponton bár, de mindig elcsúszok. Sajnos az űrkapisztrálisan jó módszerek, amelyeket a neten – hol pénzért, hol ingyen – hirdetnek, legtöbb esetben középfokra készítenek fel. A nyelviskolák is a középfokra koncentrálnak, mert kevesebben jelentkeznek felsőfokra és ha mégis jelentkezik valaki, akkor ugye jön a nyelvi felmérő majd a javaslat, hogy nem ártana a felső nyelvtanfolyam előtt még upper-intermediate tanfolyamra befizetni. A folyamatos csalódások miatt már kezdek lemondani a felső fokú nyelvvizsgáról. Jó, hogy a középfok utáni továbblépés kérdését felvetette már valaki. Főként mert a főiskolák/egyetemek is már sok esetben felsőfokú nyelvvizsgához kötik a diplomát. A szükség pedig nagy úr és ha valakinek kell a bizonyítvány, akkor képes akár több százezer forintot is otthagyni a nyelvvizsgaközpontokban vizsgadíj formájában, míg végre egyszer csak sikerül a vizsga.

    Válasz
  13. Judit

    Nekem is ugyan ilyen problémáim vannak, mint az előttem válaszolóknak. Nyolc évig tanultam oroszul, de gyakorlás nélkül mindent elfelejtettem, négy évig tanultam németül melyből érettségi vizsgát tettem, de mára már szinte semmit sem tudok. Most az angol nyelvvel ismerkedem, de idősebb korban ez nehezen megy. Jó lenne olyan módszert találni amivel sikeresebbé válhatnék, gyorsabban tanulhatnám meg az angol nyelvet. Nekem a kiejtés és az írás közötti különbség meg nehezen.

    Válasz
  14. Szilvána

    Szerencsére a hobbimhoz sok angol nyelvű weboldalt böngészek, különben már én is elfelejtettem volna angolul. Ja, és a kisfiam is tanul angolt és élvezi amikor valamit angolul mondunk egymásnak (azt gondolja, hogy más azt nem érti, szóval a mi titkunk). Persze ez még kevés… nyáron szeretnénk külföldre menni, ez egy kihívás nekem, mert csak én beszélek külföldiül a családból.
    Összegezve: nekem kellenek a kihívások ahhoz, hogy szinten tudjam magamat tartani. Ezt javaslom mindenkinek! Hajrá!

    Válasz
  15. K. Mária

    Szerintem igen. Én pl. németet nagyon jól beszéltem, rengeteg német szakirodalmat olvastam, aztán letettem és elfelejtettem. Utána olaszul tanultam, eljutottam a középfokra, azután letettem és elfelejtettem. Utána angolul tanultam, középfoknál letettem és elfelejtettem. Magyarul, 3 szék közül a földre estem. Akkor jött a döntés, hogy 1 nyelvet tudni, de azt nagyon jól. Újra kezdtem az angolt, jelenleg B2 szinten állok, innen kellene tovább jutni.

    Válasz
  16. Kováts Fné Julia

    Nincs nyelv vizsgám, kezdő vagyok és nyugdijas. S konyha nyelvet beszélem de rosszul , rossz a kiejtésem, nagyon nehezen megy a szavak kiejtése, de szeretnék helyesen megtanulni angolul, mivel van rokonom angliában, megköszönöm a dsegitségét.

    Válasz