Kiváló szakember szerény nyelvtudással

Ön is megengedheti magának ezt a luxust?

Szakmai ismeretünk messze megelőzi nyelvtudásunkat. Ez a megállapítás Magyarországon a szakemberek többségére vonatkoztatva igaz volt a 70-es és a 80-as években is.
Aztán jött a rendszerváltás, megnyíltak a határok, de a fenti megállapítás a 90-es évek elején, és még a 2000-es évek elején is igaz volt. Sőt, még ma is ez a helyzet.

Nagyon sok tanítványunk magas szinten ért a szakmájához , a nyelvvel meg sokkal alacsonyabb szinten birkózik. És milyen sokan vannak azok, akik alapszintű nyelvtudással sem rendelkeznek.

A szakmunkástól a mérnökig, az orvostól az autószerelőig, a fodrásztól az ügyvédig, országunkban nagyon sok a jól képzett szakember. Rengeteget dolgoznak, sokszor túl is hajszolják magukat. A szakmájuk minden csínját-bínját ismerik, továbbképzésekre járnak, és még közülük is sokan küzdenek a nyelvismeret hiányával.

Szakmai ismeretekkel jó alaposan felvértezzük magunkat, ehhez képest a nyelvtudásunk meg vagy 50 évnyi lemaradásban van. Felkészült szakemberek tömege folytat intenzív közelharcot a Google fordítóval a megfelelő nyelvtudás hiánya miatt.

Többdiplomás tanulóink is arra panaszkodnak, hogy milyen borzasztóan nehéz megtanulni egy idegen nyelvet, pedig nem az észbeli képességeikkel van a baj, mert az egyetemet probléma nélkül elvégezték.

Informatikai, műszaki végzettséggel rendelkező tanulóink azt bizonygatják, hogy a matekot sokkal könnyebb megtanulni.
Tényleg könnyebb a matek? Mielőtt egyetértően bólogatnánk, azért gondoljuk csak végig:

A matek egy precíz tudomány. Ha egy egyenletből egy szám véletlenül kimarad, mert a lap betelt, és a másik lapra az egyenletből egy számot véletlenül nem írok át, máris hibás eredményt kapok. Emlékszem, az érettségim javításakor mutatta a matektanárom.

Aki egy sört kér angolul, vagy németül, az megkapja, akármilyen hibásan is kéri az italát. Körmondat helyett egy rövid mondattal ugyanazt az eredményt érjük el sok esetben. Például:

Kaphatnék két sört, kérem szépen?
Kérek szépen két sört.
Két sört kérek.
Két sört.

Nos, mindegyik esetben ugyanazt a két sört fogja a pincér Önnek kihozni.

Ha egy mondatban hemzsegnek is a nyelvtani hibák, attól azt még megértik.
Ha egy matematikai egyenletben hiba van, akkor nem jön ki a végeredmény.

Akkor mitől is könnyebb a matek?


Persze értem én, hogy valamiből élni kell, és a szaktudással keressük a pénzt. A szaktudásunkra ezért folyamatosan áldozunk időt, energiát, fejlesztjük. A nyelvtudás meg luxus. Sőt a nyelvtanulás folyamatát sokszor úgy érezzük, hogy púp a hátunkon.
Ám ha jobban belegondolunk, a nyelvtudás hiánya az igazi luxus. Mert mennyivel több pénzt keres valaki ugyanazzal a szakmai tudással, ha rendelkezik mellette két-három idegen nyelv felsőfokú ismeretével is?

Az ismeretségi körömben folytatott beszélgetések alapján, kb. ötször-hatszor akkora fizetést kapnak azok, akik 2 idegen nyelvet elsajátítottak a C1-es szintig.

Ennek ellenére párszáz ismerősöm között alig van 5 ember, aki 3 idegen nyelvet tanult meg felsőfokú szintig.
Több ezer tanítványunk közül kb. 20 fő jutott el 2 nyelven is a C1-es szintig- az utóbbi 12 évben.

Azt hiszem, előítélettel rendelkezünk a nyelvtanulással szemben. Nehéznek, bonyolultnak, lehetetlennek gondoljuk.
Pedig egy jogi, orvosi, közgazdasági egyetem sem sétagalopp, és könyvelni, programozni megtanulni szintén fárasztó, valamint sok energiát igényel. A folyamatos változások követése szintúgy.

Mégis a nyelvtanulásra mondjuk, hogy nehéz, és nincs rá időnk.

Akármennyit töröm a fejem, csak a tanulási módszerben van különbség. Az angol vagy német nyelvet sokkal könnyebb megtanulni középfokig, mint elvégezni egy egyetemet. Hollandiában például a lakosság kb. 90 százaléka beszél angolul! Nekem ott-tartózkodásom alatt egyetlen embert sem sikerül találnom, aki ne beszélt volna angolul. Bárkit megkérdeztem, mindenki tudott válaszolni, a parkoló-őrtől a vécés-néniig.

Ausztriában már sokkal rosszabb az arány, kb. minden negyedik ember beszél angolul. Pedig a német nyelv nem áll annyival messzebb az angoltól, mint a holland.

No, szóval, egy idegen nyelvet könnyebb megtanulni, mint letenni egy diplomát, vagy megtanulni egy szakmát – jó példa erre a holland lakosság, hiszen nem diplomás a 90 százalékuk.

Gondoljuk végig, mit kell tennünk egy nyelv elsajátításához.

Először is el kell döntenünk, hogy meg akarunk-e tanulni angolul, vagy németül. Úgy értem, azt kell eldönteni, hogy valóban meg akarunk-e tanulni. Vállaljuk-e az ehhez szükséges idő és energia ráfordítását, 1-2 éven át? Ezt még azelőtt érdemes eldönteni, mielőtt nekiállunk tankönyvet vásárolni.

Ha az elhatározás már megvan és elég erős, akkor nézzük meg:

Aki viszonylag hamar megtanul egy nyelvet, az mit tesz másként, mint azok, akik 10 éven át küzdenek, szerény eredménnyel?

1.Rendszeresen jár tanfolyamra vagy tanárhoz,
2.könnyített szövegeket olvas idegen nyelven,
3. nemcsak olvas, hanem híreket és zenét is hallgat,
4. és filmeket néz angolul vagy németül.

Középfokig bárki el tud jutni. Emlékszem, amikor főzni tanultam, ott azzal bíztattak, hogy pár tucat rántott szeletet bárki le tud sütni, legfeljebb elhasznál közben egy doboz IRIX-et (égési sérülések kezelésére való szer, a megégetett bőrre kellett fújni…). Szóval, két-három év alatt az abszolút kezdő szintről is el tud jutni középfokig, legfeljebb néha sírva fakad, hogy nem marad ideje megnézni kedvenc vetélkedőjét a tévében.


Ön már elhatározta, hogy megtanul angolul?
Vagy nekiáll inkább kifogást keresni?

A véleménye fontos számomra. Kérem írja meg itt, a blogon!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) Szabó Gyuláné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

27 hozzászólás a(z) “Kiváló szakember szerény nyelvtudással” bejegyzéshez

  1. Bálint

    Kedves András!

    Igen jól felvázolta a helyzetet a nyelvtudás/nyelvtanulás terén. Igaza van, rengetegen vagyunk, akik a szakmájukhoz értenek, de a nyelvtanulás, nyelvtudás mumus számukra. Abban is igaza van, hogy más nemzetek sokkal jobban beszélik az idegen nyelvet.

    DE!

    Nem hiszem, hogy a magyar ember butább lenne, mint más nemzet. Úgy gondolom, inkább az oktatásban, a közoktatásban kell keresni a hibát. Minden évben megállapítjuk, hogy kevesen beszélnek idegen nyelvet, kevés a jól képzett szakember, mérnök, különféle „reformokat” hozunk, majd ugyanazon tanárokkal, ugyanazon módszerrel, a tanulói létszámot felduzzasztva csináljuk tovább. Majd egy év múlva kezdődik újra… ugyanazon módszerrel, ugyanazon tanárokkal….

    Sajnos, a társadalom jelentős része már elfáradt ebben. Minél idősebb valaki, annál több „reformot” élt át, annál távolabb érzi magát a nyelvtudás elérhetőségének lehetőségétől, annál kisebb lesz az önértékelése és egy lebonthatatlan gát alakult ki benne a nyelvtanulással szemben. Már nem tudja levetközni az iskolákban tapasztalt nyelvtani helyességre mindenáron törekvő tanárok a kezdetektől fogva történő „megalázást”. A munkahelyeken prioritásban előrébb helyezik a nyelvtudást a szakmai tudásnal, mivel ma Magyarországon szinte kizárólag külföldi termelő üzemek vannak, ahol a termelés irányítása mellett a folyamatos riportálás történik az anyacég felé. Így a cégek is, de a munkavállalók is hátrányt szenvednek, a HR-esek ragaszkodnak a menedzsment által előírt feltételekhez, számukra tényleg abszurditás, ha valaki nem beszél idegen nyelven. (úgy gondolom, a matematika is legalább olyan fontos, de inkább fontosabb)
    Egyszóval, teljesen patthelyzet alakult ki. Csodálom, hogy Ön is egy olyan szembe széllel megy, amit nem lehet megfordítani. Több diplomám van (a másodikat a nyelvvizsga felfüggesztése miatt tudtam átvenni), mégis teljesen reménytelen ma Magyarországon diplomás körbe való elhelyezkedésem, holott az ország legjobban iparosodó városában lakom, Debrecenben. Inkább török vendégmunkásokat, de mérnököket is hoznak ide dolgozni, akik szintén nem beszélik az angol nyelvet. A török HR-esek szerint nem ez a fő kiválasztási szempont, a török menedzsment a cége érdekében a cég magas szintű működését tartja elsődleges szempontnak.

    Tisztelettel: egy beletörődő

    Válasz
  2. Évi

    Tisztelt Neményi úr! Érdeklődni szeretnék hogy a buldózer című könyvét és lemezt hol tudom megvenni? Tisztelettel: Évi

    Válasz
  3. vilagos rita

    Tisztel Neményi úr! Én nagyon szeretnek meg tanulni az angol nyelvet .De az iskolában se ment nagyon jól meg aztán negyven évesen lehet hogy nehezebben fog menni. Ki fogok tartani mert a munkám is meg követeli meg akarom mutatni a családomnak meg vagyok olyan elveszett. tiszteletel

    Válasz
  4. Kati

    Tisztelt Neményi úr! Köszönöm levelét, de leckét még nem kaptam.Várom az első leckét.
    Köszönettel:Kati

    Válasz
  5. Richter Alajosné

    Kitünö kilátás az elörejutásban.például a párom sokat jár külföldre én meg egy kukkot sem tudok angolul és csak nézek állandoan mint a bálám szamara.ezzel a lehetöséggel elörébb juthatok.ÉVA

    Válasz
  6. Dr. Bíró Anikó

    Kedves András! Jogász vagyok. A nyelvtanulással az alábbiak szerint állok: német nyelvet
    9 éves koromtól kezdve tanultam, egészen jól beszéltem amit le is tudtam mérni NDK-ban.
    Sajnos a munkámhoz nem volt szükség nyelvtudásra, és így szépen lassan felejtettem, illetve újságot olvastam. Jelenleg az ELO-n keresztül tanulok angolul,a középhaladónak az utolsó leckéjénél tartok. Júniusban befejezem, aztán jöhet a Buldózer kezdő és középhaladó tankönyvek. Ezt is csak hobbyból csinálom, mert most sincs szükségem a nyelvtudásra.
    Üdözlettel Bíró Anikó

    Válasz
  7. Kajtár Ádám

    Már több éve szenvedünk az angol nyellvvel,látjuk is,hogy hol van a probléma.DE akiküszöbölésére még nem jöttünk rá. Üdvözlettel:Ádám

    Válasz
  8. Tünde

    Kedves András!
    Teljességgel igaz,lusták az emberek nyelvet tanulni.én csodálom akik képesek több nyelven beszélni.Nagyon jó érzés amikor tudunk pl,angolul,a legszükségesebbet is beszélni,kérdezni
    én levelezek mindennap az interneten,jó gyakorlás,65 éves vagyok,de élvezem a tanulást.
    a Bulldózer nagyon segít,hálás vagyok.
    tisztelettel Tünde

    Válasz
  9. Tamás

    Üdvözlök Mindenkit!
    Mindig érdeklődéssel és egyben keserű szájízzel olvasom a hozzászólásokat, megjegyzéseket. De most kellemes meglepetés volt olvasnom, hogy másoknak is vannak gondjai a nyelvtanulással. Korábbi hozzászólóknak fantasztikusan ment a tanulás, remekül haladtak az anyaggal. Neményi Úrtól is inkább kritikát és elmarasztalást kapunk. Mindig a nyelvtanulók vannak hibáztatva, korholva. Ebből csak az a következtetés vonható le, hogy minden nyelviskola korrekt, minden nyelvtanár felkészült. Sajnos én nem mindig ezt tapasztaltam. Utóbbi alkalommal is hiába jeleztük többen is, hogy nem értjük az anyagot. A magyarázat helyett megkaptuk, hogy tanterv szerint haladunk és tovább kell menni az anyaggal. Én vállalom, hogy nehezen haladok és egyáltalán nem osztom, hogy könnyű és gyors folyamat a nyelvtanulás. Ráadásul nekem egyedül nem megy. Ha valamit rosszul tanulok meg, az már rosszul is rögzül, kijavítani szinte lehetetlen. Inkább híve vagyok annak, hogy alapos nyelvtan, mondatszerkesztés és kiejtés ismerete nélkül nem lenne szabad a beszédet erőltetni. Engem emiatt csak kudarc ért, és ez egyáltalán nem vitt előbbre.
    Sajnálom, hogy elrontottam a fórum lényegét, ha egyedül is vagyok a gondommal.
    Kívánok Mindenkinek sikeres tanulást!

    Válasz
  10. Soltra János

    Tisztelt András!
    Nekiestem a Bulldózernek,de leálltam.Nem voltam biztos a kiejtésem helyességében.
    Hallásvizsgálatokra jártam. 4-5 cég olyan információkkal etetett,hogy kilátszott a lóláb,csask a készüléküket akarták eladni

    Tisztelt András! Nekiestem a Bulldózernek,de leálltam.Nem voltam biztos a kiejtésem helyességében.Az ellenőrzést felszerelés /és anyagiak/ hiányában nem tudtam megoldani. Öt cég hallásvizsgálatára is elmentem,ebből négy esetben csak a készüléküket akarták eladni.
    Magántanár? Volt olyan hozzászólás,hogy „sokallták” az 1-2 ezer forintos óradíjat.Van ilyen.De mi van akkor,ha valakinek fizetés,vagy nyugdíj előtt tíz nappal Nulla forint van a zsebében?
    És még azt sem tudom,hogy rajtam kívül kit okoljak a helyzetért. Üdv.

    Válasz
  11. Margit

    Kedves Andras!
    Koszonom a biztato es igazsagon alapulo sorait, valoban nehezen allunk neki egy mas nyelv tanulasahoz.
    Engem is az osztonzott, hogy amikor elmentem egy masik orszagba nehezen tudtam megertetni magam.
    Az en legnagyobb gyengesegem a rendszertelen gyakorlas, ugy ahogy on is irja, van kifogas. Pedig mar nem okoz gondot megertetni magam, ha mas nyelvu orszagba vagyok. A konyvei nagon jok, a nyaron tobbet fogok vele foglalkozni, ez celjaim egyike. Ha, rajtam mulna, ovodaskorban kezdenem a masik nyelv tanitasat, mivel az angol a vilag nyelv, azt, de ehhez az ovonok kepzeset is el kellene kezdeni.

    Válasz
  12. Tamás

    Tisztelt Neményi úr,

    Hát ez érdekes nekem amit írt.
    Az abszolút igaz, hogy nyelvtudás terén igen rosszul állunk.
    Azért arra, kíváncsi lennék, hol látott hollandiában parkolóőrt,
    illetve vécés nénit ?
    Egyébként, hollandiában 12 tartomány van, ebből 11-ben a hollandot
    frízföldön pedig a fríz, mint hivatalos nyelvet beszélik.
    A német, angol, holland nyelv 1 család, angolszász, illetve nyelvészek
    szerint a németből fejlődött ki az angol. A holland nyelv viszont úgy néz ki,
    mintha a németet az angollal összekevernénk, hozzátéve 1 kis franciát.
    Na már most, a holland azért közelebb áll az angolhoz, mint a német.
    Mindenütt interneten azt írják, angol illetve német után, könnyen és
    gyorsan meg lehet tanulni a hollandot.
    Egyébként sok holland beszéli az angolt, csak igen rosszul.
    Simple present-ben pakolgatják sokszor a szavakat egymás mellé.
    A rokonnyelv miatt néha lehet is keverni a kettőt.
    Viszont sok holland több nyelvet is beszél.
    A leggyakoribb nyelvek, angol, német, francia, spanyol.
    De előfordul, orosz, ukrán, japán, magyar, és más érdekesség is.

    És még egy dolog, a két év alatt középfokra eljutni szerintem igen nehéz,.
    Főleg ha első nyelv. Ha már sokadik nyelv, akkor igen, főleg ha már tud
    rokonnyelvet vele.

    Jó hétvégét, Tamás

    Válasz
  13. Tímea

    Tisztelt Neményi Úr!
    Köszönöm az e-mailjeit, amiket mindig elolvasok és a benne lévő tippeket tanítványaimnak elmondom, ugyanis angol nyelvtanár vagyok.
    MIndenhol olvasom, hogy manapság a nyelvtudás elengedhetetlen, és angol tudással jól el lehet helyezkedni.
    Nos, annak ellenére, hogy jó nyelvtudással rendelkezem, azaz c1 szinten beszélek, mert nyelvtanári diplomám van, nem tudok elhelyezkedni. Egy megüresedett tanári állásra kb. 100 pályázat érkezik, és akkor is csak az ismerősöket veszik fel.
    Más területen én sem tudnék érvényesülni, ahogyan itt írta egy korábbi kolléga/tanárnő, mert én ebben vagyok jó. Hiába az angol nyelvtudásom, nem vesznek fel sehova, mert jogi vagy közgazdász végzettség kellene, vagy könyvelői ismeretek, de nem értek hozzá, nem vonz a számok világa, annál inkább a nyelveké. Mellesleg németül is tudok.
    Magántanításból éhen lehet halni, mert a szülők az 1000 Ft-os óradíjat is sokallják. Egyébként imádok tanítani.
    Ezért olvasom keserű szájízzel az angol tudás fontosságát hirdető anyagokat, mert hiába államvizsgáztam kitűnőre, hiába ötösek a magántanítványaim, és sikerül nekik a középfokú nyelvvizsga, nem lehet álláshoz jutni egy kisvárosban, nagyobb városba meg nem költözhetek el, mert mi lenne öreg, már nyugdíjas hozzátartozóimmal, akiknek segítek minden egyes nap. Sokan angol tudás nélkül is jól megélnek, legalábbis jobban mint én a diplomámmal.
    Manapság csak protekcióval lehet álláshoz jutni, hiába a felsőfokú nyelvtudás. Önmagában semmit nem ér.
    Köszönöm, hogy ezt kiírhattam magamból. Továbbra is várom az e-mailjeit, mert hasznát veszem a tanítás során.
    Üdv.
    Tímea

    Válasz
  14. Balázs Péter

    Tisztelt Neményi Úr!
    Már 2 éve tanulom az angolt heti egy tanfolyammal, magánúton. Németül viszonylag elfogadhatóan beszélek, de az angol… Sajnos a beszédértéssel teljesen hadilábon állok és – mint előttem az egyik hozzászóló írta – én sem látom, hogy valaha is meg tudok tanulni angolul. A „take, have, get” stb. igék húsz-harminc féle értelmezése, egy-egy mondaton belül az összes szó ismerete ellenére néha nem tudom lefordítani a mondatot – nem hittem volna, hogy ennyire nem fog ez a nyelv menni. Most már csak azért tanulom tovább, mert nem akarom, hogy a hiányomban a tanfolyam abbamaradjon (negyven indulóból hárman maradtunk – hogy miért pont én…???). Üdvözlettel: Péter

    Válasz
  15. Ónodi Szabó Géza

    Tisztelt Neményi Úr! Kedves András!
    Szintén Buldózer ” HÍVŐ” vagyok,nagyon szeretném viszont ha további kiadványok ill. CD-k készülnénk,hogy még tovább tudjak /junk/ fejlődni.
    Lesz folytatás?
    Már nem csak gagyogok ,meg is merek szólalni külföldön és valóban a legegyszerűbb kifejezésekre kell törekedni,azt legalább nem rontom el és hamarabb meg is értik.
    A nálamnál 10-20 évvel fiatalabbak előtt is büszke vagyok magamra,hisz azok között is tényleg sajnos sok van aki egy mukkot sem tud semmilyen idegen nyelven.
    Nagyon szépen köszönöm a sok jó tanácsot és várom az új „BUDÓZEREKET”
    Üdvözlettel :
    Ónodi Szabó Géza

    Válasz
  16. Kerpely Kálmán

    Andreának igaza van, nem látjuk a végét! De ez nem véletlen! Ezt a tanárok szándékosan csinálják így, mert, ha az a pár ezer ember, (aki inspirálva van), egykettőre megtanulna egy nyelvet, akkor a tanárok elvesztenék megélhetésüket! Az oktatás, gyógyítás, irányítás és minden „know how” esetén (ahol nem anyagi termékeket adunk el), ez a helyzet! Ha változást akarunk, ezt a problémát kéne megoldanunk.
    Addig is magunkra vagyunk utalva.
    Tisztelettel K K

    Válasz
    1. Neményi András

      Kedves Kálmán!

      Nálunk a nyelviskolában az a cél, hogy aki bejön, az minél hamarabb megtanuljon, elérje a célját, és utána vigye a jóhírünket, hogy milyen gyorsan meg tudott tanulni.
      Mindenkinek elmondjuk, amikor beiratkozik, hogy minél többet készül otthon az órákra, minél több energiát és időt fektet bele otthon, annál kevesebb tanfolyamot kell nálunk elvégeznie.
      Vagyis elmondjuk, hogyan tud pénzt megtakarítani.

      Kedves Andrea,

      Már gondoltam rá, hogy egy jó célkítűzést tanító tanfolyammal sok tanulónak segítenék.
      Ígérem, hamarosan jelentkezem vele.

  17. Andrea

    Kedves Neményi Úr!
    Örömmel olvasom a leveleit, köszönet érte. Talán abban látom a vázolt különbségeket, hogy ha egy szakmát tanulok, annak látom a végét. Tudom, mit kell megtanulni, azzal meddig jutok, hogyan és mire tudom használni. A nyelvnél egyszerűen nem látom a végét. Nem tudom meghatározni, hogy ha pl. fél éven keresztül napi 1 órát tanulok, hová fogok eljutni, mire leszek képes. Kicsit olyan ez, hogy a cél (hacsak nem a nyelvvizsga) nincs meghatározva. Ha a cél megfoghatatlan, vagy túl távolinak tűnik, nem mérhető a hozzá vezető út, akkor kicsit „never ending story -nak” tűnik….Legalábbis nekem:)
    üdvözlettel Andrea

    Válasz
  18. Ónodi Marianna

    Tisztelt Tanár Úr!

    Nagyon szeretem az angol nyelvet, úgy vagyok az elsajátítással mint a dohányosok a leszokással.
    Minden nap 3x szoknak le.
    Jómagam újra és újra neki állok, nem elölről, de sírva nyögve megy, majd amikor magamra maradok a kedvem is alább hagy.
    Sok befektetett energia, majd az eredményt keveslem és feladom.Igaz nem is vagyok éppen mai csirke:))
    Nyelviskolába járást nem engedhetem meg magamnak.
    A memorizálás nehezen megy így a sok megvásárolt könyv sem segít, ha komolyabb gondok vannak, akár a kitartással, vagy bármi mással.
    Üdvözlettel Ónodi Marianna

    Válasz
  19. Horváth Sándorné

    Igen, elhatároztam, hogy megtanulok angolul, de mindig közbe jön egy, egy kifogás is.
    S bizony így nagyon nehezen megy a tanulás.
    Üdvözlettel Horváth Sándorné

    Válasz
  20. Marcsi

    Tisztelt Tanár Úr!

    Nagyon sokat számít, az Ön, időnként írt levele, mindíg újabb energiát ad, a tanulás intenzitebb folytatásához.
    Én a nyugdíjas korosztályhoz tartozom, aki az iskolában kötelező nyelvet tanult éveken keresztül. Mellette magánszorgalomból németet. Most örülök, hogy időm és lehetőségem van az Ön könyvéből tanulni.Nem az számít, hogy milyen ütemben, vagy tempóban haladok, hiszen magamnak tanulok.
    100 %.-n igaz , tanulni , soha sem késő!
    Üdvözlettel! /M/

    Válasz
  21. Bakaity Istvánné Hujter Edit

    Tisztelt Neményi úr! Köszönöm levelét, én mindig válaszoltam Önnek, de nyílván a sok levél között, nem ismerheti az én véleményemet.Magyar orosz szakos nyugdíjas tanár vagyok,tanultam és tudtam is a németet, tanítóképzőben/Pápán/már oroszt tanultunk ,nekem könnyen ment a nyelvtanulás,tanárként tolmácsnak is beválltam Bács-Kiskun megyei útörőket vittünk a Krímbe, és 20 szovjet úttörőt nyaraltattunk Balatonfenyvesen.Az angolt, idős korom ellenére mindennap gyakorlom, nem vizsgázni vagy utazni akarok, csak megérteni a számítógép utasításait.A Buldózert is sokszor meghallgatom, kiválló anyag, én is a beszélgetés híve vagyok, a dalokat, szituációkat mindig használtam orosz óráimon, nyelvi labórban tanítottam általános iskolásokat. Elvem”ismétlés a tudás anyja”
    tisztelettel:Bakaityné Edit

    Válasz
    1. Neményi András

      Kedves Edit!

      Kérem, az info kukac nyelvmester pont hu címre írjon, ott jó eséllyel megtaláljuk a levelét.

      A hirlevel kukac nyelvmester pont hu címet csak levelek küldésére használjuk.
      Ennek oka, hogy oda annyi automatikus válasz érkezik, hogy nem könnyű észrevenni egy üzenetet.

  22. Vörös György

    Szeretnék megtanulni többszőr próbáltam, de amikor egy tanfolyamon sokan vannak én mindig lemorzsolódom.

    Válasz
  23. Szalay Oszkárné

    Kedves Neményi András!
    Mindig nagy örömmel olvasom az írásait. Teljesen egyetértek az állásfoglalásával.
    Sajnos én Csak nyelvtudással rendelkezem, és egyetemi végzettségem, vezető tanári majd főiskolai adjunktusi beosztásom, majd 10 éves közép és emelt szintű érettségi elnöki munkám 5 könyvem (tankönyvek, ) megjelenése után rosszul érzem magam Angol magyar szakos diplomámmal. Miért?
    Hát mert már több mint 50 éves oktatási gyakorlatom van. Le kellett mondanom a nyugdíjamról hogy még tovább tudjam kamatoztatni a megszerzett tudásomat. Nagyon megalázottnak és elkeseredettnek érzem magam. DE ÖRÜLHETEK, HOGY MEGENGEDTÉK, HOGY DOLGOZZAM.
    Hát ezt nem gondoltam volna fiatal koromban, amikor angol szakos tanárok tucatjai kerültek ki a kezem alól.
    EZ VAN.
    Sajnálom, hogy nincs szakmám, mert akkor senkinek nem lennék az útjában és nem vesztettem volna
    el szeptemberben a fizetésemeléssel 55 000 Ft jövedelmemet.( mellyel a fiatalokat segítem).
    Bár elvégeztem egy közgazdász szakkollégiumot is a Külkereskedelmi Főiskolán, nem érzem, hogy abban a szakmában érvényesülni tudnék.
    Valahogy egyensúlyt kellene teremteni a szakmai tudás és a nyelvtudás ismerete között.
    Köszönöm, hogy inspirálja az embereket a nyelvtanulásra ( én is eszt teszem) és hogy elolvasta válaszomat.
    Tisztelettel
    Szalay Oszkárné

    Válasz
  24. Szabó Gyuláné

    Koromnál fogva én lassan haladok, de nem adom fel,mert ha megyünk férjemmel külföldre, még ha kicsit is tudok beszélni, de megértetem magam. Szeretném tökéletesíteni, ezt a meglévő kis tudásom. Gyakran előveszem a Buldózer kiadványt és abból gyakorlok.Tudom már soha nem fogok tökéletesen angolul beszélni, sajnálom, hogy amikor fiatal voltam , nem vettem komolyan a nyelvi tanulmányokat. A szakmai ismereteket mindig előbbre helyeztem. ma már látom, milyen nagy hibát követtem el, hogy a nyelvi tanulmányt háttérbe szorítottam. Ezért próbálok , most lehetőségekhez mérten ezzel foglalkozni.

    Válasz