Hogyan érdemes beosztania a nyelvtanulásra szánt időt, ha nagyon elfoglalt?

Azt ugye már megbeszéltük, hogy a tanulás annál hatékonyabb, minél gyakrabban foglalkozunk vele. Vagyis érdemes minden nap leülni tanulni. Sokkal többet ér napi 20 perc, mint heti 2 óra. De hogyan lehet a rengeteg munka mellett időt szánni a tanulásra is?

Használjuk ki napközben a szabad perceket. Vigyük magunkkal az angol cuccot a buszra, munkahelyre, könyvtárba, kávézóba. Megnyugtató érzéssel tölt el bennünket akkor is, ha nem sikerül elővenni napközben egy percre sem.

Jómagam nagyon szerettem munkába menet, a vonaton tanulni, mert akkor még friss volt a fejem. De villamoson, buszon, metrón utazva is hasznosíthatjuk az utazással töltött perceket. Az üresjáratokat így egész jól ki lehet használni.

Ha lekéstem a buszt, a megállóban olvastam. Egy kisméretű könyvet könnyű zsebre vágni, és mindenhol elő lehet kapni. Kifejezetten ilyen célra készültek a zsebszótárak, könnyen magunkkal tudjuk vinni.

Autóban utazás közben lehet cd-ket hallgatni. Otthon, főzés közben szintén. Az is nagyon sokat segít, ha nem tudunk a tévére figyelni, mint például mosogatás közben, de egy angol nyelvű film megy a háttérben.

Nos, ha ezeket a perceket összeszámolja, akkor a napi fél óra könnyedén összejön, de akár sokkal több is. Éves szinten 365-ször fél óra, az kb. 180 óra. Ennyi idő alatt nagyon sokat tud fejleszteni a nyelvtudásán.

Ha emellett még van ideje külön leülni tanulni is, az maga a kánaán.

Mindenesetre, arra azért érdemes oda figyelni, hogy ne csak olyan gyakorlatokat végezzünk, ami könnyedén megy. Azt is kell gyakorolni, ami nehezünkre esik. Ha a beszéd, akkor azt, ha a hallott szöveg értése, akkor azt.

Ön mikor szokott tanulni?
Mennyi üresjárattal rendelkezik, amit hasznosítani tudna?
A véleménye fontos számomra. Kérem, írja meg itt, a blogon!

30 hozzászólás a(z) “Hogyan érdemes beosztania a nyelvtanulásra szánt időt, ha nagyon elfoglalt?” bejegyzéshez

  1. Szilvi

    Ez így van András, ahogy írta. :) Minden csak akarat kérdése. Ha valaki kifogást akar találni, hogy miért nincs ideje angolozni, akkor talál. Ha valaki lehetőséget akar találni, hogy akár csak lopott percekkel, de tanuljon, az is talál. :)

    Válasz
  2. Magdolna

    Régebben én is azt mondtam: nekem erre nincs időm!
    Csak aztán nem jutottam 1-ről 2-re.
    Elkezdtem gondolkozni azon, hogyan találjak időt magamnak. És láss csodát – van időm! Arra, amire akarom! Ráadásul a várakozások, a forgalmi dugók miatt sem bosszankodom, hiszen mindegyik egy kis lehetőség a nyelvtanulásra, gyakorlásra. Én pl futás közben is gyakorolok.
    Amúgy tudtátok, hogy ha mozgás közben gyakoroljátok a nyelvet, az nagymértékben fejleszti a memóriát? Úgyhogy senki se panaszkodjon innentől a korára! És még az alakotok is szebb lesz :-)

    Válasz
    1. Futó Ibolya

      Nagyon tetszik,amit ír!
      (…miközben az autósok elfelednek “anyázni”és gazdagodnak egy új ismerettel!:-) )
      Hasonlókat tapasztalok egyébként, biciklizés közben. Elkezdem végre a rendszeres futást is.
      Köszönöm a biztatást,ötleteket és a jó példát!
      Inspiráló!:-)

    2. hajdu zoltán

      Igentiszelt Neményi Ur! a válltozás már elindult külföldön sokan dolgoznak valami ragadni fog rájuk-aztán a társadalmi elvárás a jobb életminőség megteremtése stb ugye csak lassan ér vissza a hazába! üdvözlettel hajdu zoltán a gondolat az ok!

  3. Fehér Károlyné

    Az én nagy problémám az, hogy ha hozzám szólnak, nem értem, mit mondanak. Ugyanazt a szöveget ha olvasnám, akkor tudnám, miről van szó. Ezt hogyan lehet fejleszteni? Kriszti

    Válasz
    1. Neményi András

      Ezen úgy tud változtatni, hogy sokat, nagyon sokat hallgat angol nyelven…..bármit.
      Zenét, híreket a rádióban, vagy filmeket néz angolul.
      Sok gyakorlással ez a probléma megoldódik.
      Ha olvasgatunk, azzal nem fejlődik a hallás utáni értésünk.

    2. nwe.avea

      Általában sokat vagyok úton , – Neményi úrnak ,köszönhetően megtanultam gazdálkodni az idővel . -,Jusson egyszerre Idő és energia a tanulásra . -És más egyéb dologra ami ránk vár ,Ide értem az Otthoni munkát is .- Hisz ,azt is nekünk kell végezni .-Valljuk be aki egészségügyben dolgozik annak Nem is olyan könnyű ,hisz Idős beteg veszi körül .-És a főzésről is és az etetésről is gondoskodnia kell . -és attól még , a betegünkkel ne éreztessük .-hogy tovább szeretnénk magunkat képezni .- Mert nehezen értsük egymást .- És egy -egy nyelv megtanulása , a segítségünkre lehet .Nyelvtanulás autó közben ,nem könnyű – nem egyszerű .De lehetetlen sem ! hisz ,egyszerre az utazásra – .közlekedésre , is koncentrálni kell . ez inkább azoknak való , akinek legalább órás , km .áll az Otthona és a munkahelye között . -megtett út .És akik mögött több km . útszakasz van ,-levezettek . Így egy megfelelő CD VÁLASZTÁS Zene hallgatásra hív . Nagyon köszönöm ,a sok e-mailt . Hasznos időt ,mindig Találni főképp ha valamire erősen rá állunk , és kis lépésekbe haladunk a cél felé . mindenkinek szép napot .

    3. Gönczy Edit

      Kedves Kriszti! Ennek a problémának a gyökerét kellene először megtalálni. Főleg két dolog szokott szerepet játszani:
      1. túl gyors a hallott szöveg, és nincs meg még a rutin a feldolgozáshoz. Ahogy beszélnek hozzánk, elkezdjük megérteni a mondandója elejét, de mire ez megtörténik, addig már elmondott egy egész monológot és lemaradtunk mindenről. Ez nagyon frusztráló.
      2. nem vagyunk tisztában az angol kiejtés sajátosságaival (nem csak a szavak kiejtésére gondolok, hiszen az angol kiejtésnek 7 összetevője van), és akkor nehéz is felismerni, mit hallunk.
      Ha az első a probléma, akkor fontos, hogy jelenlegi nyelvi tudásszintünknek megfelelő szintű szövegeket hallgassunk, ugyanazokat a szövegeket akár többször is, hogy a már ismert szavak, kifejezések, szófordulatok, mondatszerkezetek elmélyüljenek, és megértésük, feldolgozásuk ne tartson olyan sokáig.
      Ha a második eset a probléma, akkor érdemes angol nyelvű filmeket nézni angol felirattal. Ezek közül is a meséket (pl. Disney) ajánlom elsősorban, mert azok eredeti angol szövegek, mégis “gyerekekre szabott” szókinccsel íródtak, és könnyebb követni.
      Remélem segítettem! Jó tanulást!

    4. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Kriszti!

      Sokat kell hallgatni angol szövegeket.
      Olvasással ezen a problémán nem lehet segíteni.
      A hallott szöveg megértése egy fejleszthető készség.
      Napi fél óra gyakorlás 3 héten át, és máris hatalmas javulást vesz majd észre.

  4. Nagy Géza

    Kedves Neményi András !
    Köszönöm a küldött e-mail-kat és nemkülönben azokat a tanácsokat , amelyek hatékonyan segítik a tanu-
    lókat az idegen nyelv elsajátításában . Sajnos nagyon rossz az időbeosztásom munkámból adódóan, ezért
    is nem válaszoltam , vagy reagáltam a küldött információkra. Köszönöm az eddigi segítséget és igérem, hogy alkalmazom az Ön által leírtakat.
    Tisztelettel ! Nagy Géza
    Budapest 2014.VI.20.

    Válasz
  5. Dr. Késmárki Katalin

    Biztosan csak elkezdeni nehéz…de AKAROM..és addig ismételem, amíg időt tudok szkítani rá..mert azt tudjuk, hogy érdemes

    Válasz
  6. Baráth Ervin

    Igyekszem én is kihasználni az “időréseket” nyelvtanulásra. Mindig van az autóm kesztyűtartójában néhány angol tankönyv, könyv, kisszótár. Inkább a mindennapi rendszerességet nehezebb megtartani, mint elővenni és olvasni a tananyagot. Igyekszem változatossá tenni a tanulást, amihez az internet gazdag tárház, mivel mind hanganyag, mind videó formátum is bőséggel rendelkezésünkre áll.
    Minden eddigi biztatását és tanácsát ezúton megköszönöm és várom a további remek tippeket!

    Üdvözlettel: Ervin

    Válasz
  7. Anikó

    Kedves Magdolna!

    Hogy érti, hogy, ha mozgás közben tanul vki. ,az fejleszti a memóriát? Van erről vmi. tanulmány,hogy jobban fejlszti, mintha ücsörögve tanulnánk?

    Anikó

    Válasz
  8. Dinnyés Tünde

    Én mostanában a konyhai teendők közben szoktam angol szöveget hallgatni.
    Ha jól emlékszem, itt a nyelvmester.hu-n egy régebbi bejegyzésnél hallottam egy kedves fórumozótól a Duolingo-ról. Hát én azt azóta csinálom és nagyon szeretem, köszönet érte.
    Így én is küldenék most cserébe egy oldalt, amit mostanában hallgatok, amikor csak van pár percem. És letölthető hozzá a szöveg is pdf-ben. :)
    http://www.bbc.co.uk/worldservice/learningenglish/general/englishatwork/

    Válasz
  9. Szemàn Zsuzsa

    Kedves Andràs!
    Azt vettem észre a zene hallgatàs is sokat segít a szöveg felismerésben, tanulàsban. De azt gondolom megszólalni a nehezebb.erre milyen megoldàs lehet ?? Az tényeg igaz, hogy jobb többször akàr rövid idöre is ismételni, jobban rögzödik. Köszi a jó taácsokat!! Üdv. Zs.

    Válasz
  10. Serdült Etelka

    Kedves András!
    Mindig örülök a leveleinek, hasznos tanácsainak.
    Nekem a tanulási kedvemmel, a szorgalmammal semmi gond, csak nem tudom elképzelni, hogy valaha is megszólaljak “éles helyzetben”.
    A mondatok mindig a zsebemben vannak egy-egy kis papíron és mindenhol tanulok, de néhány hét elteltével ha újra előveszem, már alig emlékszem az annak idején jól tudott szófordulatokra.
    Nem tudom, hogy lehetne használhatóvá tenni a tudásomat.
    Próbálom mondogatni mindig amit éppen csinálok, de folyton megakadok, mert nem vagyok benne biztos, hogy jó-e?
    Nagyon hasznosak az Ön által adott mondatok, de nem mindig illenek a napi tennivalóimhoz.
    Nem vagyok éppen fiatal és inkább hiszem, hogy az örökös gátlásosságom és nem a korom az oka annak, hogy nem igazán haladok.
    Azt hiszem valójában tudom is a megoldást.
    Szeretek tanulni, jó időtöltés ez nekem, de nincs valódi célja a tanulásomnak.
    Az utcán már nem kérnek tőlem felvilágosítást, egyedül nem mernék nekiindulni a világnak.
    Egy igazán pozitív dolog van, hogy élvezem a tanulást, de azért jó lenne valakivel beszélgetni is.

    Üdvözlettel: Etelka

    Válasz
  11. Polonkai Vince

    Nekem is van a táskámban egy kis angol szótár amit magamnak jegyzeteltem ki, vagy egy kis egyszerű angol nyelvű könyvecske, és szinte bárhol ahol várakoznom kell,/orvosnál, buszmegállóban, sőt van úgy hogy a piros lámpánál is,/ előveszem és kihasználom az időt,belenézek felidézek egy-két szót. Szóval nincs unatkozás, üresjárat. Volt olyan eset is hogy meghívtak puttonozni a szőlőbe szüretkor, és még kiértem a sor végére a teli puttonnal,addig is olvastam. Na hát én így /is/ szoktam tanulni az angolt.

    Válasz
  12. Tóthné Katinka

    Kedves András!
    Nagyon szeretnék csak egy picit angolul megtanulni, azonban hiába olvasom az angol könyvet, ha nem tudom a kiejtést és hogy mit jelent a magyar értelmezése .Vagy én vagyok a butus! Üdvözlettel Katinka

    Válasz
    1. Kiss Erzsébet

      Kedves András!
      A rendrakás állapotában vagyok. A keresgélések miatt sok hasznos időt elvesztegetek. Biztos, hogy napi fél-egy órát megtakarítok, amit felhasználok a gyakorlásra.
      Köszönettel és üdvözlettel: Erzsébet

    2. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Katinka!

      Én odaírtam a könyvemben minden mondat mellé a kiejtést és magyar jelentést is.
      Nem találja?

  13. Obernai Éva

    Kedves András!
    Köszönöm rendszeres segítségét, ösztönzését. Én egész nap itthon vagyok, negyedik éve “önkéntes házi őrizetben”. 96 éves Édesanyámat ápolom 24-órában. Sajnos betegsége, sok éjszakai műszakot is igényel, nappal pedig nem tudok pihenni, mivel félóránként van tennivalóm az állapota miatt. Minderre egyedül vagyok, csupán heti egyszer a bevásárlás, patika ügyekben van segítségem. Ezért az olvasás nem megy, mivel pillanatok alatt elaludnék. Marad a CD és futtában a televízió angol nyelvü adásai, de ebből alig értek valamit. Sajnos hamar sokminden ki is megy a fejemből, valószínüleg a kialvatlanság miatt.
    Ismételten köszönöm ösztönzését, törődését. A tananyag amit küldött véleményem szerint nagyon jó, de sajnos jelenleg kevés marad meg belőle, mivel a tanulási módom nagyon féloldalas.
    Azért nem adom fel, de jelenleg nagyon alacsony hatékonysággal megy a tanulás.
    Üdvözlettel: Éva

    Válasz
  14. Böszörmnyiné Rozika

    Kedves András!
    Nagyon sok ötletet merítettem az írásaiból. Most változtattam a tanulási módszeremen. Felvettem az egész nyelvtani anyagot és az eddig tanult szavakat kifejezéseket a telefonomra. Ez azért jó, mert akár házimunka, futás, kerékpározás és még autóvezetés közben is hallgathatom az anyagot. Szerintem nagyon jó.
    Üdvözlettel: Rozika

    Válasz
  15. Márk Lajos

    Nekem csak ilyen nagy alakú könyvem van. Kocsival elvittem külföldre a nyaraláshoz de ki sem nyitottam.

    Válasz
  16. Udvardi Ernő

    Kedves András! Amikor meglátom a gépen az üzenetét,mindíg megszidom magam,mert nem voltam
    szorgalmas a tanulásban,de ilyenkor új ösztönzést kapok Öntől.Köszönöm!
    További sikereket kívánok.

    Udvardi Ernő.

    Válasz
  17. readea

    2009 szeptemberében a gyerekeimet akartam beíratni egy német nyelvtanfolyamra, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve én is megírtam angolból a szintfelmérő tesztet…, és végül magam is beiratkoztam. Sajnos nem volt időm tanulni, örültem, hogy az órákra el tudtam járni. Így lassan minden apró időt meg kellett keresnem, amikor tudok az angollal foglalkozni. És lássanak csodát! Egyre több kihasználatlan időt találtam. Ma már átlagosan 1,5 órát tanulom a nyelveket naponta. Úgy, hogy otthon alig veszik észre. Tanulok buszon, buszmegállóban, sorban állás közben stb. És az eredmény? Hiszen eltelt azóta majdnem öt év. Az eredmény három középfokú komplex nyelvvizsga. Most éppen kettőre készülök…
    A tapasztalatom viszont az, hogy mind a három nyelv esetében másképpen tanultam. Szerintem vannak sémák, de az csak a váz, a többi nagyon egyéni. Mindenkinek meg kell keresnie, hogy ő hogy tudja legjobban megoldani a saját problémáját. Nekem a három nyelv három módszer volt.
    Mindenkinek jó tanulást, kitartást és örömet a nyelvtanulásban!
    readea

    Válasz
  18. Csordás Istvánné

    Kedves András.
    Nyolchónapja tanulom az angolt. Napi szinten foglalkozok vele. Kitaláltam ,hogy levelezek angolul.Ez a módszer sem rossz , ha tudni szeretném mit ír a másik akkor fordítani kell. Azt veszem észre magamon ha kapok levelet olvasom ahogy tudom és megértem a tartalmát. Ha beszélnem kellene az már nehezebben megy. Igazából mennyi idő alatt lehet társalgási szintre eljutni?. Kérdezem ?

    Köszönöm a választ Aní

    Válasz
    1. Neményi András

      Kedves Ani!

      Egy év tanulás után már társalgási szinten van a tanulók kb. 80 százaléka.

  19. Barabás Etelka

    Kedves András!

    Szeretném megrendelni mindhárom Buldózer nyelvcsomagot,de csak a jövő hónapban tudok rá befektetni sajnos.Lesz még ilyen lehetőség,és ha igen mikor?Válaszát köszönöm!Tisztelettel:Barabás Etelka

    Válasz
  20. Gede Mártonnè Mariann

    Kedves András!
    Szeretnèk èrdeklődni hogy olasz nyelvből nem lesz ilyen ingyenes nyelvlecke mint az angolból ès a nèmetből? Nagyon várom válaszát!
    Üdvözlettel:
    Gede Mártonnè Mariann

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.