Hibátlan? Nem.
Érthető? Igen!
Akkor elérte a célját!

Édesapám hiába beszélt angolul, németül és franciául, közölték vele, hogy egy keleti nyelvből is szükséges nyelvvizsgát tennie. Így, 50 éves elmúlt, amikor meg kellett tanulnia oroszul.

Nos, letette az alapfokú nyelvvizsgát. Csak a nyomtatott betűket tanulta meg, mert úgy gondolta, hogy neki az is elég lesz.
És igaza lett.

orosz képeslap

A mellékelt képeslapból jól látszik, hogy amit írt, azt én:

  1. megkaptam, vagyis a postán tudták, hova továbbítsák a levelét,
  2. el tudtam olvasni, így pontosan tudtam, hogy megvette Moszkvában a kis fekete-fehér televíziót.
Azt is megértettem a leveléből, hogy ott nagyon hideg van (-18 fok).

Nos, mindebből mi a tanulság?
(persze, azon kívül, hogy aki nagyon fázós, az télen ne utazzon Moszkvába)

Ha kevés az ideje, tanulási kedve, vagy egyszerűen nagyon sürgős, akkor csak annyit tanuljon meg, amennyire feltétlenül szüksége van!

Például, ha 3 hónap múlva külföldre kell mennie, ne töltse az idejét olyan szabályok, szavak, kifejezések elsajátításával, amelyek ismerete „luxus” az Ön számára!

Először a legszükségesebbeket, a legfontosabb mondatokat, kifejezéseket tanulja meg („Két sört kérek.” „Vörösbort kérek.” „Hol van egy WC?” stb.)!

Természetesen meg lehet tanulni gyönyörűen, folyékonyan, helyesen is beszélni, csak ahhoz lényegesen több idő, energia és gyakorlás szükséges, mint amikor csak egy minimális szintre törekszünk.

Mondjuk, annyit akarunk elérni, hogy amikor megkérdezzük, merre kell mennünk, azt megértsék, és mi is a kapott választ, úgy nagyjából.

Vagy, ha megkérdezik tőlünk, honnan jöttünk, mit dolgozunk, akkor ne csak megértsük a kérdést, hanem tudjunk is rá felelni. Ha a kérdező megérti a válaszunkat, az teljes siker. Ebben az esetben már elmondhatjuk, hogy tudunk angolul, vagy németül, vagy amilyen nyelven éppen kommunikálunk.

Ugyanis ez már kommunikáció, és a középfokú szóbeli nyelvvizsgán is átmegy, aki a vizsgáztatók kérdését megérti, és nem félreérti, arra válaszolni tud, és a válasza érthető. Ha hibás, de érthető a válasz, az is megfelel. Ha nem akar nyelvvizsgát tenni, akkor miért támasztana magával szemben ennél magasabb követelményt?

A véleménye fontos számomra. Kérem írja meg itt egy hozzászólásban!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

387 hozzászólás a(z) “Hibátlan? Nem.
Érthető? Igen!
Akkor elérte a célját!
” bejegyzéshez

  1. Nusszer Erzsébet

    Tisztelt Neményi András!

    Önnek “TÖK” igaza van.
    Hogy miért kéri a véleményemet
    nem tudom.
    Nem “profitál” belőle.
    DE, én igén, az ön történetéből.
    Köszönöm.
    Tisztelettel: Nusszer Erzsébet

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Erzsébet!

      Érdekel, hogy mit gondol.
      Köszönöm, hogy megírta.

    2. Urbán Erzsébet

      kedves András!Véleményem szerint külföldön majdnem mindig segítőkészek és tisztelik azt,aki megpróbál az anyanyelvükön kommunikálni,akárhogyan is megy az.Én is csak azért tanultam,hogy síelés,biciklizés közben Ausztriában megtiszteljem a kérdezőt,hogy válaszolni tudjak alapvető kérdéseikre,no meg úgymond ne halljak éhen!Ezúton is köszönöm a segítségét!!Üdv.U.Erzsébet

    3. Császár Zoltán

      Nagyon korrekt és aranyos volt az édesapa story. Thank you. Jó volt oroszul is kicsit olvasni. :-)
      Cs.Z.

    4. Dr.Nagy Lajosné

      Tisztelt Neményi Úr!
      Egy auszrriai kirándulásunk sztoriját mesélem el: németül középfokon (nyelvvizsgám is van) beszélek, férjem is tudott, fiam akkor már elég jól beszélt.Wildalpokban túráztunk, s a kempinget kerestük .Egy bácsit kérdeztünk egy kis faluban, akinek a kétszeri megkérdezése után is csak az und szót értettük meg . Összenéztünk, s az autóban jót nevettünk, hogy vajon mit mondhatott a bácsi? Pedig néhány dialektussal már találkoztunk.
      Szóval az alpvető nyelvismeret mellett nagyon-nagyon fontos a hanganyagok ismerete.
      Tisztelettel: Dr. Nagy Lajosné

    5. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      No igen, ezért kell rengeteget gyakorolni a hallás utáni értést.

    6. Varga sandorne

      Tisztelt Andras nagyon egyet értek magával,a gyakorlatban a minden napokhoz kell és nem a színházi előadáshoz számomra ! Koszonom a leckéket
      Tisztelettel Vsne Eva

    7. Kovács Andrásné

      Kedves András!
      Én 1994-ben tettem le a középfokú nyelvvizsgát. Azóta nagyon nem beszéltem, csak ritkán, a nyaralások során. Azután a gyerekek vették át a tolmács szerepét, hogy gyakoroljanak, merjenek megszólalni. Most, hogy kirepültek újra kell a tanulnom a beszédet, mert nem jutnak eszembe a szavak, a mondatok. Ebben kaptam segítséget, és remélem a következő nyaraláson már újra beszélem a németet. Köszönöm! Ani

    8. Kiss Györgyné

      Kedves András ! Én mindennap tanulok mert kell a munkámhoz ,hogy megértsem és megértessem magam

    9. Bordás Józsefné

      Kedves Neményi András!
      Köszönöm hogy olvashattam oroszul édesapja levelét.
      12 év orosz tanulás után nem érdem hogy pontosan leforditottam. Talán még megőrizte azt a TV-t is.
      A papának van igaza. Ennyi pont elég. Nekem.
      Köszönöm segítségét tanulok ameddig élek.
      Nekem a német könnyebb volt.
      Üdvözlettel: Katalin

    10. Deákné Begezi Vilma

      Kedves András igen én is csak a legszűkségesebb alapot akarom megtanulni.
      Köszönöm a példát,igen igaza van.
      Űdvözlettel.Deákné Vilma.

  2. Huszár Endre

    Tisztelt Tanár Úr!

    Ez remek történet!
    És Önnek igaza van,ha az ember csak kommunikálni akar,felesleges a nyelvvizsga.
    Persze ha munkához kell,akkor kérik a vizsgát.
    Én örülök majd,ha legalább alapszinten meg tudom tudom magam értetni!

    Tisztelettel:

    Huszár Endre

    Válasz
    1. dr. Borovszky Tamás

      Kedves András !

      Egyetértek a többi hozzászólóval, bizonyos kor felett és bizonyos körülmények között nagyon nehéz időt szakítani a nyelvtanulásra. Csak annyit tennék hozzá az előzőekhez, hogy nagyon nagyra értékelem a segítségét és egészen egyedülállónak érzem a módszerét, ahogy újra-és újra “lelket tud önteni” csüggedő diákjaiba.
      Kérem továbbra is biztasson bennünket, enélkül – velem együtt – már biztosan sokan feladták volna.
      Hálás köszönettel: Tamás

    2. Márk Éva

      Na ez az, Tamás elmondta az én véleményemet is. Némi plusz, hogy én már továbbítottam is egy rokonnak ezt a nagyszerű lehetőséget, a magam részéről pedig köszönöm!

    3. Márk Éva

      Igen, alighanem többet várok magamtól: a hibátlan nyelvtant (sőt a helyesírást is), de maximalista voltam világéletemben, s bizonyos helyzetekben talán ezért nem jutok á-ról b-re. Köszönöm megnyugtató levelét! Éva

    4. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Éva!

      Örülök, hogy sikerült megnyugtatnom.
      Remélem, változtatni fog az eddigi gyakorlatán, és akkor majd haladni is fog.

  3. Aranyos Gáborné

    Tisztelt Neményi András !

    Az én Apám a második világháborúban és hadifogságban töltött ideje alatt “tanult” nyelveket.
    Emiatt úgy éreztük férjemmel, hogy így hatvanon túl, nekünk is lehet sanszunk /a kötelező oroszon kívül /
    hogy angol nyelven boldoguljunk a nagyvilágban.
    A Tanár Úr segítségével alapfokon tudunk kommunikálni utazásaink során.Nyelvvizsgára nincs szükségünk, ill. nem célunk, viszont biztonságot és önbizalmat ad az idegen nyelv bármilyen szintű tudása. Még sokat kell tanulnunk, főleg gyakorolni, ismételni hogy öt unokánkkal lépést tudjunk tartani.
    Életünk nagyon jó döntése volt hogy elkezdtük és reméljük sok örömet lelünk még benne.

    Tisztelettel és köszönettel: Aranyos Gáborné

    Válasz
  4. Epstein

    Teljesen egyértemű! Én is megértem a külföldit, aki “helytelenül’ ugyan, de magyar szavakat használ.

    Válasz
  5. Méhész Lászlóné

    Kedves András!
    Tökéletesen megfelel, ha tudok beszélni és megértenek. A munkahelyek többsége nem a papírt kéri, hanem elvárja a társalgási szintű nyelvtudást. Magam ura vagyok, így saját tempóban haladok. Nagyon jó volt nyáron, hogy újra értettem mit beszélnek és én is megtutam szólalni. Jövőre már még jobban fogok beszélni.
    Köszönöm a sok jó tanácsot!
    Üdvözlettel: Aranka

    Válasz
  6. Erdős Zsuzsanna

    Tisztelt Tanár Úr!

    Igen, egyetértek, hogy nyelvvizsga nélkül is lehet boldogulni. Mivel nem munkához kell, csak, hogy jobban érezzem magam külföldön, ahhoz elég /gondolom/ ha megértenek és megértem. Az a tapasztalatom, hogy külföldön ugyanolyan szívesen adnak tájékoztatást, ha nem is helyesen fejezi ki magát az ember.

    Nekem kimondottan tetszik, mikor egy nem magyar anyanyelvű ember /hibásan/ magyarul beszél.

    Köszönettel az eddigieket is.

    Válasz
  7. Szabó József

    Tisztelt Neményi úr!
    Mivel 76 éves elmúltam, csodát már nem várhatok a nyelvtanulás során.
    Eljutottam arra a felismerésre, hogy amit ma megtanultam, holnapra nagy részét elfelejtem.
    Tehát nincs görcsölés, pusztán szórakozásból tanulok. Ami bent marad az jó, ami meg nem, arra többször visszatérek. Így lassan azért bizonyos anyag megmarad, és azt én már sikerként értékelem/ kis öröm az én koromban már nagy öröm.
    Az első kötetet most veszem át másodszor. Aztán így tovább. Csak azokat a részekkel foglalkozom, ami érdekel.

    Üdvözlettel:

    Szabó József

    Válasz
  8. Csepeli Zsóka

    Tisztelt András! Nem Ön a hibás,sajnos az én agyam nem képes felfogni a tanultakat ! Az Ön tanítása hasznos de egy pár szót tudtam csak meg jegyezni amit,meg is értek,de nem mernék vele sehova menni mert biztosan el tévednék a tudásommal! Biztos valamit el rontottam a tanulást valahol! Egyszerüen nem marad a fejembe! Tudom hogy nehéz eset vagyok,nem tudom hogy tudnék rmegtanulni de szeretném ha legalább angolul szeretnék meg tanulni valahogy! Köszönettel Csepeli Lászlóné Zsóka

    Válasz
    1. Hunyady Hedvig

      Regota probalom az angolt megerteni. Kerdezni tudok, csak sajnos amikor valaszolnak nem ertem
      Velemenyem a hallottakrol szerintem nagyon jo, megprobalom.

  9. Bereczki Gábor

    Tisztelt Neményi úr! Sajno eléggé megkopott az orosz nyelvtudásom, én elsősorban annak örülnék, ha ezt fel tudnám frissíteni, de bármilyen nyelv tudása egy új embert jelent!

    Válasz
  10. Nàdor Rudolfné Grosch Erzsèbet

    Tisztelt Tanàr Úr!

    Szívemből szólt. A gyakorlat már visszaigazolta számomra is, hogy hatvan- hetven évesen tôkéletesen megfelel az Ön àltal javasolt metódus. Ebben a korban már nincsenek gátlások, az ember bátrabban teremt kapcsolatot, és jóval befogadóbb, türelmesebb. Olasz és német baràtaim örömmel veszik botlásaimat, hiszen ők magyarul kevésbé tudnak megnyilvánulni. Őszintén kôszönöm jószándékú, segítő,megértő tanítàsát, bíztatását. (Beleértve a Buldózereket is!!!))
    Baràtsággal:
    Nádor Rudolfné Erzsébet

    Válasz
  11. Visehradszky Zs.Piroska

    Kedves Tanár ùr!
    Teljesen egyetèrtek a levelèben foglaltakkal. Èn csak annyira szeretnék tudni angolul, hogyh ha meglátogatom unokáimat, akik “Kint” tanulnak, megèrtessem magam szüksèg szerint. A látogatásra ebben a tanévben kerül majd sor.
    Eddigi segítségèt megköszönve, üdvözlettel: Priscilla

    Válasz
  12. Dr. Dimény Judit

    Kedves Tanár Úr!
    Édesapjának teljesen igaza volt.
    Jó pár évvel ezelőtt volt alkalmam hallgatóimmal Hollandiában járni. Soha nem mondtam, hogy jól beszélek angolul, de amit mondok az érthető- így volt ez mindig. Hollandiában a fogadóink is hasonlóan értelmezték a nyelvtudást. Nagyon egyszerűen beszéltünk, nem foglalkoztunk azzal, hogy hová kell dugni a nyelvünket és a bonyolult kifejezéseket is mellőztük.
    Most- az ön segítségével- erre törekszem.
    Üdvözlettel

    Válasz
  13. Hocsák Róbert

    Kedves András!
    A történet tanulságos és elgondolkoztató, megszívlelendő. Ez is és minden, amit eddig a nyelvtanulásról Öntől kaptam, számomra igen értékes ! Mostanában – sajnos, vagy szerencsére – sokrétű elfoglaltságom miatt igen kevés az idő a nyelvre, nyelvekre. Tudom, nekem kell az időt úgy beosztani, hogy jusson arra is amit egyébként igen fontosnak tartok !
    Bízom abban, hogy ez sikerülni fog! Már korábban is ígértem, most is ezt teszem, hogy jelentkezem, amikor segítséget, tanácsot, tanítást fogok kérni !
    Kérem, kapjam meg a továbbiakban is biztatását, jó tanácsait….stb.
    Üdvözlettel:
    Hocsák Róbert

    Válasz
  14. Katona Judit Mária

    Tanár Úr!
    Bárcsak előbb ismertem volna Önt, többet tudnék angolul! Tanítási módszerével önbizalmat nyertem és meg mertem szólalni. sőt tapasztaltam, hogy senkit nem érdekel az amerikai barátaim közül, hogy nyelvtanilag helyesen beszélek -e!
    Köszönöm!
    Katona Judit

    Válasz
  15. Csűrös Ágnes

    Kedves András!Én 1998-ban sikertelen középfokú nyelv vizsgát tettem 56 pontot értem el,és nem kaptam meg/Rigó utca/.Akkor feladtam.Továbbra is kellett angol kurzusra járnom a munkám miatt,de nem igazán érdekelt már,tudok beszélni,olvasni,de z írást lassan elfelejtem,mert alig írok angolul.2013-ban 1 D-Afrikai tanárnőt kaptam a munkahelyemen,aki szépen beszélt magyarul,és mikor látta,hogy keresem a szavakat,meg a helyes nyelvtant,azt mondta,szó szerint”Ági szard le a nyelvtant”,használt a jelen,múlt,jövő időt,nah meg az én,te ,őt,mi ti őt,és mindent megfognak érteni,nos ezzel éltem azóta is,és jól működött eddig! Üdvv

    Válasz
  16. Szabóné Ildikó

    Tisztelt Tanár Úr!
    Én teljesen egyetértek az Ön által leírtakkal. Én sem akarok nyelvvizsgát tenni, csak a hétköznapi nyelven
    megértetni magam és megérteni amit mások mondanak.
    Amit észrevettem, hogy egész mondatokat nem tudok megjegyezni, mert zavar, hogy nem értem melyik szó mit jelent. Én inkább a megtanult szavakból szeretek mondatot alkotni. Persze így sem könnyű.

    Válasz
  17. Gáspár Antalné

    Tisztelt Tanár Úr! Köszönöm ezt a remek történetet! És igaz én is csak mondatokat tanultam meg eddig. Vizet kérni, ételt kérni, hol van a WC, stb. Tényleg jól működig ,de nyilván még sokat kell tanulnom. Az ön történetei, az interjúk , mind kitűnő motiváció. Köszönöm!!!!!!!!!!!!!!

    Válasz
  18. Barna Péter

    Tisztelt András és Olvasó!

    Teljesen egyetértek a cikkben leírtakkal.
    Adódik a kérdés létezik-e, vagy létrehozható-e olyan, a köznapi diskurzusban használható alapszókincs, amelyre építve az ember biztosan nem vall kudarcot egy beszélgetés során.
    Mekkora terjedelmű lenne és mely szavakból állna (milyen prioritással) ?
    Mivel ezek a paraméterek nagyon egyénfüggőek, arra is gondoltam hogy esetleg ki kellene dolgozni a” saját használatú” szavakból egyet…
    Megéri ilyesmivel foglalkozni?

    Üdvözlettel: Péter

    Válasz
  19. Gáspár Csaba

    Örülök, hogy Önt Önöket megismerhettem.
    Az angol könyvböl már 70% a “fejemben van”
    Köszönöm: Csaba

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Csaba!

      Őszintén gratulálok!

      Így kell ezt csinálni!

  20. Viczián Ferencné

    Kedves András!
    Köszönöm a nyelvleckéket, nagy hasznát vettem az olasz kiránduláson. Nem éreztem teljesen elveszettnek magam, mert tudtam köszönni, megköszönni, kérni, amire szükségem volt. Nagyon jó érzés volt, hogy megértették amit mondtam.
    Köszönettel: Vicziánné

    Válasz
  21. Papi Mihály

    Kedves András
    Köszönöm a leckéket gondoltam hátha megtudok tanulni egy kicsit angolul.szeretnék egy kicsit megtanulni,igaz már 64.évembe vagyok gondoltam a számító géphez is jól jönne,hogy tudjak egy kicsit.
    Van angol ismerősöm is gondoltam hátha megértem őket is,De sajnos már nem megy olyan könnyen!
    Köszönöm a leckéket Üdvözlettel,tisztelettel:Mihály

    Válasz
  22. kovács Valéria

    Tisztelt Neményi András !!! Köszönöm ,hogy figyel rám igaz , hogy egy kicsit nehezen döcögve megy a nyelvtanulás részben rajtam kivüli okokból ,betegség részben koromnál fogva de nem adom fel !!!a nyelv nekem a számítógép használatához kell Másfelől az unokáim motiválnak ,ha kérdezek valamit legyintenek persze a mama ! Talán bizonyítani akarok ,hogy a mama is tud valamit na de nem akarom untatni feleslegesen Örülök , hogy tanulhatok !! Köszönöm számíthatok a tanácsaira Tisztelettel kovács Valéria

    Válasz
  23. Ács Lászlóné

    T. Neményi úr!
    Tökéletesen egyetértek azzal amit javasolt. Számtalanszor hozzáfogtam a tanuláshoz, de a nyelvtan miatt nem jutottam előbbre. Aztán mivel már elég sokfajta anyagot gyűjtöttem, elhatároztam, hogy csinálok magamnak egy olyan szótárt, amiben a külföldön használatos mondatok, kifejezések szerepelnek. Írásait mindig elolvasod és örülök belőle.
    Köszönettel: Emily

    Válasz
  24. Szabó Eszter

    Tisztelt Neményi Úr!
    Örömmel olvastam édesapja orosz képeslapját! A nyelvtudás mindig attól függ, mi a célunk vele, ill. mire van szüksége másoknak. Olaszországban mi, felnőttek csak angolul beszéltünk, kivéve egy férfit, az olasz kísérő tanárt. A buszon egy helybeli asszonnyal “beszélgettem” olaszul. Ő felhívta a figyelmemet, hogy az egyik kisfiú (akit a csoporttal kísértünk) nagyon sápadt. Kérdezte, hogy az én fiam-e? Nem beteg? Mondtam, hogy nekem egy lányom van, ott ül szemben. Megjegyeztem, hogy a kisfiú valóban sápadt. Megköszöntem, hogy szólt. Adtam vizet a gyereknek és hányinger ellen gyógyszert. Az olasz tanárnak is szóltam. Akkor még nem tudtuk, hogy a kisfiú hányni fog a vonaton. Szerencsére nem lett ennél nagyobb baja!

    Válasz
  25. Tibáldné Marika

    Kedves András! Nagyon köszönöm a kitartó biztatást,nagyon hasznosak a leckéi,a Buldózerből tanulok,és örülök,hogy már nem vagyok olyan kiszolgáltatott amikor a fiamékat meglátogatom Angliába .Nekem nem kell a nyelvvizsga,már nem is menne talán így 70 felett,de az Ön módszere sokat segített.Köszönöm Marika

    Válasz
  26. Kocsis Attila Antal

    Kedves András!
    Végig olvastam a hozzászólásokat. Én azt a tapasztalatom osztanám meg, hogy az alkohol (belsőleg!) segít az idegennyelvű kommunikáción. Nálam a hiányos szókincset kiegészíti a testbeszéd, a számok kézzel történő megjelenítse, nemzetközileg ismert kifejezések fogalmak beszúrása. Ez esetben nem is az adott nyelven, hanem “idegen” nyelven beszélek, akár 2-3 nyelvet összekeverve. Olykor mulatságos, de eddig bevált. Persze azért irigylem azt aki “perfekt”.
    Üdvözlettel: Attila

    Válasz
  27. Balogh Sándorné

    Kedves András !
    Bár az én hozzászólásom nem tud újabb haladási szintről beszámolni, mint a tanuló társaim. Sok az aka-
    dály, ami mindig visszaránt a tanulásban. De én sem adom fel. Többször nem vagyok jól fizikailag, de
    lelkikeg mindig feltöltődöm. Mintha bibliát olvasnék és érzem a sorok erejét.Nekem senkim nincs ,
    így főként a számítógépezésnél, videóknál tudom alkalmazni . És főleg az agy karbantartására.
    Köszönöm az idáig nyújtott biztatást. Maradok tisztelettel: Balogh Sándorné /Zsófi/.

    Válasz
  28. Varróné Borbála

    Kedves András!
    Először is megköszönöm azt a sok munkát, amit tanulásom érdekében tett.
    Az, hogy nem voltam eredményes, az egyedül az én hibám: sajnos nem volt elegendő időm, a tanulásra, így egy kicsit félre tettem az anyagot ( remélem télen sikerül elegendő időt fordítani a tanulásra).
    A módszerét viszont nagyon jónak tartom: jól felépített, lényegre törő , érthető, követhető.

    További sikeres munkát kívánok!

    Üdvözlettel: Borbála

    Válasz
  29. Marica

    Kedves András!

    Aki iskolai körülmények között kezd nyelvet tanulni, óhatatlan, hogy már az elején kötelezően belegabalyodik a nyelvtani szabályokba. Legalábbis, mikor én jártam iskolába, még így volt – hogy most miként tanítanak, nem tudom.
    De szerintem is, ha az ember minél több szót megismer, azzal szükség esetén megérteti magát azok helyes nyelvtani használata nélkül is. Ez pláne igaz az olyan nyelveknél, ahol nincs rengeteg olyan rendhagyóság, ami akár 1 hang vagy 1 betű eltéréssel alaposan megváltoztatja a szavak jelentését. Mert abból számtalan félreértés és tévedés adódhat.
    Egy biztos: én sokszor álmodozom arról, milyen jó lett volna, ha tényleg elterjed az egész világon az eszperantó, azaz bárki bármerre megy a világban, gond nélkül megérteti magát és megért másokat. Talán a világ is más lenne tőle.
    Üdvözlettel:
    Marica

    Válasz
  30. Kiss Erzsébet

    Kedves András!
    Nekem is az a célom, hogy a legéletszerűbb helyzetekben tudjak kommunikálni. Annak is nagyon örültem, hogy egy rövid ,angol nyelvű levelet le tudtam, igaz szótár segítségével fordítani. Igaz, első ránézésre az” art ” szót artistának gondoltam,holott művészet. Annak is örültem, hogy visszaköszöntek az első kötetben tanult kifejezések. Leírta melyik országban él,továbbá a korát, foglalkozását, hobbyjait.. Jelenleg azzal van gondom, hogyan ejtsem a magánhangzókat. /keep,,sheath stb./

    Köszönöm, hogy véleményt tudunk cserélni. További jó munkát!
    Üdvözlettel: Erzsébet

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Erzsébet!

      A szavak kiejtését kell megtanulnia, minden szónak külön- külön.

  31. Szentimrey Péter

    Tisztelt Tanár Úr !

    Köszönöm levelét.

    Nagy súlyt vett le a vállamról vele.
    Probálok a tökéletességre törekedni, de én magam is kontrollálom, hogy nem sikerül.
    Eztán gátlás nélkül fogok beszélni.
    Nem a nyelvvizsga a cél, ha nem a folyékony és célszerű kommunikáció.

    Üdvözlettel Szentimrey Péter

    Válasz
  32. Keresztesi Istvánné

    Kedves András! Eredetileg történelem–orosz szakos tanár vagyok. 1989-1990 1 éves X órás bejárós (Rudabánya-Miskolc) teljes munkaidőben tanitás + család mellett letettem a Rigó utcában a középfoku nyelvvizsgát franciából. Vért, veritéket izzadva. 1991–1994-ig a Miskolci Egyeteman francia nyelv szakos tanári diplomát szereztem jeles eredménnyel. Ez a 4 év 10-et vett el az életemből….de megérte. A franciák teljesen uj szemlélettel, mindent francia nyelven tanitottak. 6x jutottam ki 1-1 hónapra nyári egyetemre a francia állam ösztöndijasaként. Ott derült ki, mennyire megy a beszéd…s az is, hogy a lényeg a beszéden, a kommunikáción van. 5. alkalommal ott tanultam meg a számitógép, 6. alkalommal az internet használatát a tanitási órán. AZ ÉN GONDOM az angollal van. Már X. alkalommal kezdek neki, ugyanis a lányom Londonban él, 3 unokám nem mindegyike beszél magyarul. A vőm sem. Hiába akarom, önkéntelenül keverem a 2 nyelv kiejtését. legtöbbet a 11 éves unokám segit, Ő minkét nyelvet beszéli–első gyerek lévén. Egyszerüen nem áll ráa nyelvem…Globális értésem jó, de csak kicsit tudok válaszolni. Üzletben, ha nem jön be az angol..franciára váltok. Pedig a számitógéphez is kellene az angol nyelv ismerete. Mindig könnyen tanultam nyelveket, 11-13 éves koromban németül is, s még mindig emlékszem kicsit szavakra. Lehet, hogy pszichés gátlásom van? vagy már idős vagyok hozzá?

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Szerintem csak nem tanulta még eleget az angolt. Nekem is volt időszakom, amikor az angol helyett német vagy orosz szavak ugrottak be.
      Ilyen esetekben egyszerűen folytattam a tanulást, és a probléma egyszer csak eltűnt.

  33. Sárkány Ilona

    Tisztelt Tanár Úr!

    Sajnos nem volt időm foglakozni a leckékkel, csak gyűjtögettem őket, remélem hamarosan lesz időm. De a módszere nagyon tetszik.
    Üdvözlettel: Ilona

    Válasz
  34. Vas Tamásné

    Tisztelt Neményi András!
    Az én célom a középfokú nyelvvizsga megszerzése. Önszorgalomból.Nem kell sem a munkámhoz sem a mindennapi életben.
    Nagyon örültem a történetének, mert az én magántanárom (aki 10 évig kint élt) tökéletesen akar engem megtanítani beszélni. Vagyis helyes nyelvtan, szórend, ragozás. Ha ezt nem kérné, akkor én úgy gondolom simán tudnék már kommunikálni.
    Megértem amit kérdez tőlem, de lassan tudok rá válaszolni, mert folyton a szabályosságra törekszem.
    Nem tudom a szóbeli nyelvvizsgán ez mennyire fontos.

    Üdvözlettel: Edina

    Válasz
  35. Kőrösiné Draskóczy Mária

    Kedves András!
    Az előbbi bejegyzésekhez csatlakozom én is. Most már meg merem írni,hogy
    77 éves három remek

    Kedves András!
    Az előző bejegyzéseket olvasva már én is vettem a
    bátorságot, hogy bemutatkozzak. 77 éves nagymama
    vagyok 3 szép és okos unokával, akik angolul, franciául
    és németül beszélnek.Mindhárom egyetemet végzett
    és német nyelvterületen él és dolgozik.Ha esetleg
    meglátogatom Őket nem kizárólag a magyar nyelven
    beszélőkkel tudok társalogni.Még akkor is ha nem
    hibátlanul.Naponta ismerkedek a szavakkal és
    mondatokkal.A második könyvet kezdem.
    Nagyon köszönöm Önnek ezt a remek szórakozást
    és lehetőséget!
    Üdvözlettel: Mária

    Válasz
  36. Virag laszlo

    Tisztelt tanar ur, szerintem sem fontos a nyelv vizsga. Nagy jok a leckek. Koszonom szepen. Nehezen megy a nemet,de nem adom fel. Tiszteletel, Virag Laszlo.

    Válasz
  37. Lakatos Ferencné

    Tisztelt Neményi Úr! Nekem sem kell nyelvvizsga,csak szeretnem megérteni és termèszezesen válaszolni a német ismerőseimnek. Sajnos nehezen maradnak meg a tanultak,az èrtés meg szinte semmi. Nagyon hasznosnak éreztem a küldött leckéket. Jártam tanárhoz egy ideig,de inkább a nyelvtant erőltette. A kiejtés és az értés idővel megjön.
    Tisztelettel köszönöm a segitségét:Lakatosné Rozália

    Válasz
  38. VÉva

    Kedves Tanár Ùr!
    Köszönöm a kitartó biztatást!
    Hasznosak a leckék! Szeretem őket!
    További sok sikert!
    Üdvözlettel Éva

    Válasz
  39. Kakula József

    Kedves Tanár Úr,
    Lassan 60 felé hazafelé a korom,de nem adom fel!
    Az ön tananyaga valódi csoda :-) Jól érthető és befogadható anyag.
    Alapelvem tanulni sosem késő,csak kicsit berozsdásodtak a fogaskerekek.
    Lassabban haladok az anyag megértésével mint 20évvel ezelőtt,de nem adom fel.
    Megfogadva az ön tanácsait eddig sem törekedtem a tökéletességre csak arra,hogy megtudjam érteni
    a hozzám intézett mondatokat.
    Elmondhatom,hogy apró lépésekkel de haladok előre. Már odáig merészkedünk a feleségemmel,hogy külföldön az étterembe is igaz kicsit izgatottan betérjünk és rendeljünk kaját és a szállodában a recepción megértem magam. Köszönet az Ön oktatási módszerének ami valóban segített . ezután is kitartóan hallgatom az anyagokat és ha van időm még a könyveket is bújom. :-)

    Még egyszer köszönet és hála :-)

    Sok sikert kívánok önnek a további munkájához és remélem angolban még előrukkol valami újdonsággal.
    Üdvözletem

    Kakula József

    Válasz
  40. Kertész Ferenc

    Abszolút igaza van és aki többet szeretne, az erre ráépíthet!

    Üdv Feri

    Válasz
  41. Végh Gyuláné

    Tisztelt Tanár Úr !
    Örülök az Ön által elmondott történeteknek, engem motiválnak, csak sajnos nem foglalkozom rendszeresen a nyelv tanulásával ezért- a számomra nehéz kiejtés miatt- a szavakat elfelejtem.
    Nagyon hasznos számomra az Ön biztatása, de nem adom fel.Köszönöm a segítségét.
    Üdvözlettel : Végh Gyuláné

    Válasz
  42. Csiszár Terike

    Tisztelt Neményi Úr.

    Amikor én az Ön angol anyagával találkoztam, már Angliában dolgoztam! Sajnos a nyelv hiányában sok küzdelmem volt, talán az segített egy kicsit, hogy magyar családnál voltam és így kicsit könnyebben boldogultam a napi gondokkal. Kerestem a lehetőséget, hogy hozzá jussak valami segítséghez és tudjam magamat képezni, tanulni. Ehhez segített hozzá Ön a BULDÓZER tananyaggal. Mint az előttem szólók, úgy én is érzem, hogy a kor kicsit akadály a tanulásban, de azért lassan sikerült rövidebb mondatokat megtanulni és kérdésekre válaszolni, ami kimondottan jó érzéssel tölt el, akár valakivel beszélek vagy csak magamban tanulok. Biztonságot adott nekem és a tanácsai bizony sok segítséget. Nem adom fel, nem nyelvvizsgát akarok, csak értsek és értsenek meg, nekem ennyi elég is lesz !

    Tisztelettel köszönöm a segítségét és igyekszem kamatoztatni részemre.

    Hidas, 2016.október 19.

    Válasz
  43. Rajos Vivette

    Kedves András!
    Nagyon sokat tanultam az Ön könyvéből es az ingyenes próbaleckékből németül. Később szetetnék külföldön dolgozni es igy kamatoztatni a megszerzett tudást…bár ehhez még sokat kell tanulnom…de az Ön anyagai valódi segítséget adtak a mindennapos beszéd elsajátításához. Köszönöm

    Válasz
  44. Mónus Jánosné

    Kedves András! Önnek teljesen igazat adok. Mind egy hogy hány éves vagyok de életem nagy álma,hogy eljussak Miamiba a tenger partra,ahhoz akarok tanulni angolul .Tudjak érdeklődni,tájékozódni ,jókat enni és vásárolni. Esetleg még kicsit társalogni a helyiekkel. Nagy hasznát vettem az Ön fonetikus tan anyagának és így a kiejtés is könnyebben megy.Köszönettel:Kati

    Válasz
  45. Papp János

    Kedves András!
    Én nem számítok külföldre menni dolgozni, mert már ahhoz idős vagyok. De unokáim kint élnek, és évente 2-3x hazalátogatnak. Bár tudnak magyarul, de igyekszem megtanulni németül annyira, hogy kommunikálni tudjak. Ha nem is minden nap, de azért szakítok elég időt a gyakorlásra. Most főleg memorizálok. Nyelvtant valamikor tanultam, még tudom is valamelyest, de a beszédkészségem az silány. Reménységem szerint sikerül annyira megtanulnom, hogy hasznosítani tudjam. Fáradozását hálásan köszönöm!

    Válasz
  46. Kesztyűs Jánosné

    Tisztelt András ! Én már a koromnál fogva nem akarok nyelvvizsgát tenni, de szeretnék kicsit kommunikálni németül. Annál is inkább mert a kisebb unokám is németül tanul a közép iskolában,és szeretünk utazni isahol szükség van a nyelvre. Valamikor közép iskolás koromban én is tanulgattam a nyelvet heti egy órában, de már az is régen volt. Sokat tanultam az Ön próba leckéiből ezt köszönöm. Hálás vagyok Önnek.

    Válasz
  47. Dr Becz Miklósné

    Kedves Neményi Úr! Köszönöm a biztatásait, rászorulok- sajnos. Nemcsak az időhiány, hanem a nyelvérzék alacsony szintje is hamar megfoszt a sikerélménytől. De igaza van, nem szabad feladni. Köszönöm. hogy vállalja az élő lelkiismeret szerepét is.

    Válasz
  48. Keresztes Mihályné

    Kedves Tanár Úr!
    A Bulldózer első kötetét becsületesen végig tanulmányoztam. Számomra az egyetlen “üdvözítő” módszer, hogy fonetikusan is olvashatom az angol szavakat. Egy nagy felújítás miatt három hónapot
    ki kellett hagynom. Legnagyobb sajnálatomra és csalódásomra, alig emlékszem valamire. Bizony előlről kell kezdenem. Csak remélni tudom, hogy a most már ismerős anyaggal megbirkózom. A fentiekből látom, más hetvenhat éves is küzd a tanulással, ebből erőt merítek.
    Köszönöm, hogy még mindig figyel rám. Munkájához sok sikert kívánok.

    Válasz
  49. Nyeste Mária

    Kedves András!

    Nekem sokat segítetek az eddigi leckék, sajnálom, hogy vége lett.
    Az igaság az, hogy ösztönzött a tanulásban. Egyedül sajnos hajlamos vagyok elodázni.
    Köszönöm az eddigi segítségét és remélem, hogy egyszer még folytatódig.
    Üdvőzlettel,

    Válasz
  50. knoll.janosne@t-online.hu

    Csak röviden válaszolok . “Übung macht Mei(sz)r!”
    Köszönöm szépen én is a fáradozását. Nekem hasznos volt!!!

    Válasz
  51. Marika

    T.Tanár Ur! Nagyon köszönöm a leckéket és nagy elánnal álltam neki a tanulásnak, de sajnos már későn.
    A koromnál fogva már nem tudom ugy megjegyezni a szavakat mint azt elvárnám. A lányom Németországban él a kis unokámmal, ezért nagyon megszerettem volna tanulni, mivel a vejemmel semmit nem tudok beszélni. Talán a szorgalmammal is baj van, mert minden nap szigoruan tanulnom kéne de ez csak akkor menne, ha iskolában tanulnék és rá lennék kényszeritve, de igy EGYEDÜL NEM MEGY!!

    Válasz
  52. Samu János

    Kedves Tanár Úr,
    az az igazság, hogy már több, mint harminc éve beszélek németül. A kíváncsiság vezetett a módszere iránt, azért jelentkeztem. Egy sebtiben lebonyolított öt hetes “szugggesztopéd” tanfolyammal készültem egy német ösztöndíjra. Ez nagyon hasonló volt az Ön által bemutatott módszerhez. Mondatokat tanultunk, szituációs játékokat tanultunk be, dalokat énekeltünk. Ami fontos, röviddel ezután kiutaztam és egy évet töltöttem nagyszerű német környezetben. Hazajöttem, néhány hónap alatt nyelviskolában pontosabbá tettem a német tudásomat, majd levizsgáztam a Rigó utcában. Én, aki iskolai nyelvórákon nem tudtam elfogadható nyelvtudásra szert tenni. Azóta is gyakran használom a németemet, olvasok, TV-t nézek, barátokat látogatok Németországban. Nagyon fontosnak tartom egy tanfolyam után az aktív nyelvi környezetbe kerülést. Üdvözlettel, Samu János

    Válasz
  53. Szebeni Eszter

    Kedves Neményi András ! Megragadó az Ön emberi és tanári módszere ! A figyelmesség, a kiérezhető lelkiismeretesség, a folyton küldött ösztönző szavak… Bevallom, a IX. felé közeledve már nem kisérletezem új szavak bemagolásával, hiszen már saját anyanyelvemen is gyakran elakadok társalgás közben, ami nagyon bosszantó, olykor mulatságos… Gyerekkorban németet tanultam, majd érettségi tételünk az angol volt, azonban eközben zajlott a világháború, jókora tanulmányi kihagyásokkal. S életem során oly hosszan voltunk elzárva úti élményektől, hogy alig volt szükség idegen nyelv beszédszintű ismeretére. Viszont amerikai tartózkodásom alatt meglepő felfedezéshez jutottam. Az eleinte értelmetlen szózuhatagból (ottani szokás szerint a ház minden egyes helyiségében állandóan működő televíziók lármájának kényszerű elviselése következtében) 2 hónap után szinte egyik pillanatról a másikra felismerhetővé váltak a kifejezések. Mintha egy süket állapotból hirtelen kipanna a ,,meg”hallási élmény ! Lányom, aki ELTÉn neolatin nyelvekból diplomázott, ugyanezt élte ott át az angollal. Persze azért neki ebből is felsőfokú vizsgája van, (míg az egykori leningrádi egyetemen ösztöndíjasként a portugál nyelv- és irodalom előadásokat oroszul kellett megértenie). Talán ezek a kis események biztatók lehetnek tanítványai számára, mint ahogyan személyes történetének közreadása édesapja cirillbetűiről is fűszerezi a tanár-diák kapcsolatot. Még egy tapasztalatot osztanék meg Önnel: a nyugati országokban élő emberek többsége (legalább is a múlt században még így találtam), az angol mellett németül is tudott, ezért nem lepődtek meg, amikor sekélyes angol szókészletemet a hirtelen felbukkanó német szavakkal egészítettem ki. Sajnos, ma már egyikkel sem büszkélkedhetek, csupán nyelvérzékemnek a helyesírásra vonatkozó oldalára: mindig igyekeztem precizen bánni ezzel, s magyarban is rosszallom a hozzászólók alapszintű tévedéseit.
    Önnek köszönettel tartozom azért, mert jobban szórakoztat működésének hasznos és tanítványainak életízű megnyilvánulása -, ahogyan hozzájutok e-mail (saját magyarításomban V i llany-leVÉL=VIVÉL) küldeményeiből -, mint sok más mesterkélt műsor a médiában !
    További áldásos sikereit kívánva, üdvözli
    Ó’BudaPest, 2016.október 19-én esz-e

    Válasz
  54. Marton Lajosné Erzsi

    Kedves András!! Eggyet értek a leírtakkal, és Önnek köszönhetem, hogy alkalmazni is tudom, mert Angliában élek. Az Ön leckéi alapján megtudom értetni magamat. Az volt a legnagyobb dicséret, hogy az egyik ismerősünk azt mondta a fiamnak, jót beszélgettem az anyukáddal. Pedig keveset tudok, de megértenek, segítenek, tanulok! Köszönöm! 😀

    Válasz
  55. Egresi Zsuzsanna

    Kedves Neményi András!

    Nagyon nagy érdeklődéssel fogadtam az írásait és a Bulldózert/alapfokút/ is megvettem. Sokat tanultam belőlük, annyít, ha túristaként megyek Ausztriába, Németországba, már valóban meg tudok szólalni!. Sőt, talán ennél picit többet is tudok. Ezt az Ön kitartó bátorításának és jól használható nyelvtanári módszerének köszönhetem. Ja és persze magamnak, mert motivált voltam és vagyok továbbra is a német nyelv tanulására.
    Üdvözlettel:
    Zsuzsa

    Válasz
  56. Németh Tibor

    Önnek teljesen igaza van! Én megvettem volna a leckéket,de nem tudtam volna egyben kifizetni!

    Válasz
  57. Szabo Zoltan

    Tistelt Tanar ur
    Az On nagylelkusege paratlan es egyedulallo a mai vilagban
    A modszere nagyon hasznos es a legkivalobb amivel ezidaig talalkoztam
    Miutan en is tanitoottam Technikusokat nagyra ertekelem a racionalis gondolkodasra torteno” hangolasat”
    Eltalalta amikor ugy gondolta , hogy nagyon sok Angol tankonyvem van, de megsem volt eddig sikeres a nyelvtanulasom, pedig volt mar erre idom……….. Most 73 eves vagyok.
    Koszonom a lehetoseget, amit ON altal megadatott.
    Nagyon jo egeszseget kivanok
    Tisztelettel Szabo Zoltan

    Válasz
  58. Szilveszter Janos

    Kepdves Andras !
    Halas vagyok az onzetlensegeert. En sosem fogok mar szuletett. angolkent beszelni de amit tudok azt Onnek koszonhetem.. Sajnos keves olyan ember van aki csak ugy
    humanumbol torodik embertasaival.
    Koszonom

    Válasz
  59. popova natáliá

    Kedves tanár Ur! igen nehéz meg tanulni,nagyon jó volt él olvasni ,pláne nekem,mert én orosz vagyok, na én magam tol tanultam magyar nyelvet irni,olvasni,és sikerűlt meg csinálni magyar álompolgarságot, és most dolgozom nemetországbon és szeretnek megtanulni helyesen beszelni nemetűl köszönom.

    Válasz
  60. Csaba

    Tisztelt András! Köszönom az eddigi leckéket, és a buldózer tananyagot. Nagyon sokat tanulok belőle,igaz lassan haladok vele” ahogy az időm engedi” de így is nagyon örülök neki mert amit már megtanultam jó érzés hogy valamilyen szinten beszélek angolul Nem akarok nyelv vizsgát csak beszélni és érteni. Tisztelettel : Csaba

    Válasz
  61. Dr.Nikolaeva Marija

    2016 10 21 Tisztel Tanár Úr !
    Köszönöm a segitséget!
    Magyar nyelv nem tudtam megtanulni jó, de remélem, fügetlen a 83évem hogy pár angol szavak meg tudok szólni a meg marad rövid idő…
    …Dr. Nikolaeva Marija.
    .

    Válasz
  62. Rigonné Endersz Mária

    Kõszõnõm a bíztató történeteket az Õn nyelvleckéinek seģítségével jól tudtam kommunikálni a vőmmel és nem éreztem úgy hogy ki vagyok zárva a társaságból.

    Válasz
  63. Fodor Imre Csaba

    Tisztelt Tanár Úr!
    Szeretném megköszönni, hogy még mindig meg-meg keres, sajnálom, hogy nem tudtam megvenni a leckéket, de sajnos a nyugdijam nem engedte, ill. engedi!
    Biztosan nagyon jó lett volna, de sajnos ez van, és ugy gondolom igy 70 felé járva ez az alapfoku nyelvtudás nekem megfelel, a nagy tervekekről meg már ugy is lemaradtam!
    További jó munkát, és sok sikeres Tanitványt kivánok Önnek!
    ……Fodor Imre Csaba.

    Válasz
  64. Tolgyesine Benkő iren

    Kedves András en egyáltalán nem tudtam angolul ,az Ön segítségével megszerettem es egyszerűbbé vált számomra a nyelvtanulás. A gyerekeim Münchenben es Londonban élnek. Siker élmény számomra hogy ha meglátogatóm oket akkor nem érzem magam elveszettnek, es ha kicsit nehezebben is de megertetem magam. Nagyon büszkék ram a gyerekeim mivel ennyi idősen neki fogtam a tanulasnak es ettől csak a tudásvagyam gyarapszik. Koszonom Önnek a lehetőséget es a segítséget. Mindenkinek bátran ajánlom 😊

    Válasz
  65. Orosz Jànosnè

    Kedves Nemènyi Úr!
    Nagyon szèpen köszönöm, hogy folyamatosan törõdik a tanítvànyaival. Amikor màr nem is vàrom, akkor èrkezik egy-egy levèl hasznos tartalommal. Ez nekem mindig öröm ès egyben dícsèrem is Önt. Már több embernek ajànlottam, hogy csatlakozzon. Okos reklàmnak tartom ès szép, szorgalmas munkának. Hàlás vagyok èrte.
    Sok sikert, jó egèszsèget kîvànok! Maradjon ilyen embersèges!
    Köszònettel: Irénke

    Válasz
  66. Mórocz Gáborné

    TISZTELT TANÁR ÚR köszönöm a nyelvleckéket és a Buldózert. Nagyon sokat segített a leveleivel és a biztatásával . Nyelvvizsgát nem akarok tenni, de abban segít hogy megértsenek és én is megértsem. Köszönöm szépen . Sok sikert kívánok . Tisztelettel Mórocz Gáborné Lívia

    Válasz
  67. Horváth Sándorné

    Kedves András!
    Júliusban voltunk Németországban a lányommal, aki angol nyelvtanár. Együtt próbálkoztunk a német nyelvvel több esetben kisebb-nagyobb sikerrel, de ahogyan Ön is mondta, egyszer sem nevettek ki.
    Ahogy telt az idő, egyre bátrabbak lettünk, a végén egészen jól belejöttünk.
    Az édesapja jól megoldotta az orosz nyelvi “feladatot”! Minden benne volt, ami fontos.
    A németet továbbra is tanulom, de csak különböző helyzetek szituációs, rövid mondatait.
    Köszönöm a segítségét, igazán hasznos volt!
    Üdvözlettel: Ica

    Válasz
  68. Gácsné Kálmán Klára

    Kedves Tanár Úr!

    Nagyon boldog vagyok, hogy megvettem a Bulldózer, német tananyagot.
    A leckék során nagyszerűen összeszedte az élet leggyakoribb, kifejezéseit, egyszerűsége miatt könnyen elsajátítható. Életem legszebb nyelvkönyve /pedig van egy pár/
    Gratulálok !!!
    Az első részt átolvastam, de még vannak szavak, melyek nem akarnak bevésődni. „Anyanyelvünk egy egyszerű igekötő mögé rejti a „tanulni” és „megtanulni” közötti óriási különbséget”. /idézet Lomb Kató könyve/
    Nagy segítség a CD hanganyag, és az hogy a helyes kiejtés minden szónál – fonetikusan – szerepel a könyvben.
    Hasznosak a leckék, szeretem őket.
    Van, amikor összezuhanok – Jobb lesz, ha csak a jó paprikás krumpli receptjét tudom – aztán tovább-
    lendít a biztatása, személyes példamutatása. Az emberi agy csodálatos – bízni kell benne.
    Ezer köszönet a kitűnő tananyagért, a lehetőségért, és hogy rendületlenül továbbvezeti – a nyelvtanuló társaságot.
    Jogos az elégedett mosolya, sok embernek segített, tette boldoggá.
    További sok sikert kívánok, tisztelettel üdvözlöm – Gácsné Kálmán Klára

    Válasz
  69. Mária

    Kedves András! Nagyon tetszenek a levelei, minden alkalommal ad egy nagyadag önbizakmat. Sok nyelvkönyvet és nyelvtanárt megnéztem meghallgattam, de ujra és ujra arra a következtetésre jutok, hogy az ön könyvei a legjobbak számomra. Köszönöm!

    Válasz
  70. Horváthné Jóna Judit

    Tisztelt Tanár Úr!

    Köszönöm, hogy megosztotta velünk ezeket a gondolatokat.
    Tömény igazság,
    Magamnak lefordítva, általában is: Nem kell minden, elég amire szükségünk van.
    Az Öntől kapott anyagokból ehhez nagy segítséget kaphattam.

    Válasz
  71. àgi schlaffer

    T. tanâr úr köszönöm a lehetòséget,hogy angolt tanulhatok,szeretnék jól haladni,nagy kedvem van hozzà,vàrom a 3.leckét,köszönöm.

    Válasz
  72. Molnár József

    Tisztelt Neményi úr!
    Most kezdek hozzá, mert otthon voltam két hét szabin és ekkor jutottam a könyvekhez.
    Amint lesznek tapasztalataim azonnal jelentkezem…

    Válasz
  73. Varró Anna Hajnalka

    Kedves András!

    Sokat kell tanulnunk ahhoz,hogy legalább keveset tudjunk is.

    Az angolban nyújtott segítségét köszönöm. (Thank You!)
    (merci,bol6soe cpacibo,multumesc)

    Üdvözlettel:

    Varró Anna Hajnalka

    Válasz
  74. Prof. Dr. Huszti Ernő MTA doktor

    Tisztelt Tanár Úr!
    Kezdeményezését kitünő ötletnek tartom. Három fiúunokámnak (12 éves ikrek) ugyancsak angolszakosak is felhívtam a figyelmét, hogy tabletükön kövessék az egyes leckéket, még ha azoknál “hivatalosan” előbbre tartanak. (“Ismétlés a tudás atyja” felkiáltással.) Hivatali és tudományos munkám során magam sem nélkülözhettem e két nyelv használatát, s sajnos a korral az ember csak felejt.
    Még egyszer gratulálok az ötlethez és figyelemmel kisérem a továbbiakban is.

    Válasz
  75. Vég Csaba

    Tisztelt Tanár Úr!

    Első sorban köszönöm hogy megtisztelt bizalmával és hogy folyamatosan küldi részemre a tananyagokat. Nagyon őszinte szeretettel fogadom a leckéket és örömöm telik benne hogy úgy van leírva ahogy kell ejteni a német szavakat. Nekem mindig is ez volt a nehézségem hogy nem tudtam kiejteni a német szólásokat vagy mondatokat. Mindenképpen a nyár elején kimegyek németbe ha megtanulom a leckét ha nem. ugyan is semmi kedvem ennek az országnak adózni hiszen egy kis ember vagyok és csak 8 – álltalánossal ,egy “B-kat”jogosítvánnyal és egy tanfolyammal vagyok csak gazdagabb. Köszönöm szíves türelmét, Üdvözlettel, Vég Csaba.

    Válasz
  76. János

    Nyelvmester,
    Neményi András Úr részére,
    Néhány napja regisztráltam, elvégeztem az első óra anyagát és vártam, hogy megérkezik a második tanóra anyaga.
    Tisztelettel János

    Válasz
  77. iLONKA

    TISZTELT NEMÉNYI ÚR!
    ÉN 2018 JANUÁR 28.-ÁN JELENTKEZTEM AZ INGYENES NÉMET NYELVOKTATÁSRA.

    Válasz
  78. dr. Sebő Zsuzsanna

    Köszönöm, de ha tanfolyamra járok, bizony nem én határozom meg, mit kell megtanulnom., valamint azt sem tudom, milyen szituációba keveredem odakint.
    Nekem egy jó módszer kellene, hogy a szavak, kifejezések, idiómák ne essenek ki a fejemből még akkor sem, ha 68 éves vagyok. Szép napot kívánva Sebő Zsuzsa

    Válasz
  79. Losoncziné Gordos Judit

    Nagyon jó!
    Köszönöm András! Ez a beszélgetés hegyeket bont le. Mert az előttem álló feladatot egy nagy hegynek éreztem.

    Üdvözlettel
    Judit

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Judit!

      Igazán örülök, ha sikerül elhordani kiskanállal a hegyet.

  80. Kiss Elemér

    Valóban! Sehr praktisch….
    Bár saját tapasztalatom szerint ez leginkább az idegen nyelvi környezetben működik !
    Együttműködő partnerrel.

    Válasz
  81. Papp István

    Kedves András!

    Nagyon tetszik, nagyon bejön ez a “duma”.

    Köszönöm,
    üdv.
    István

    Válasz
  82. Somogyi Csizmazia Csaba

    Kedves Neményi Úr!
    Képzelje, második nekifutásra beugrott, hogy az orosz nyelvű képeslapot el tudom olvasni, sőt értem is, az utolsó betűig! Mit mondjak, nagy élmény volt, köszönöm Önnek!
    Lehet, hogy ez az élmény ismét elindít a nyelvtanulás felé.
    Erről a történetről Szabó Magda Író asszony által közzétett gondolat jut eszembe, nevezetesen a tizenegyedik parancsolatról: amit másért teszünk.
    Gyanítom, Ön tett értem, köszönöm!
    Tisztelettel somogyi csizmazia csaba

    Válasz
  83. Demény Szilvia

    Igen praktikus hozzáállás! Nem filozófálni akarunk ,ha egy másik országba látogatunk,hanem jóĺ érezni magunkat,s új kapcsolatokban megértetni,honnan jovunk,s milyen a mi hazánkban élni. 70 éven felul már amúgy sem az irodalmi nyelv a lényeg,de ha utazni még tudunk,nem hátrány,ha információkat tudunk cserélni egy idegen nyelven.

    Válasz
  84. Endrődi Erika

    Kedves András!
    Igen, fontos lenne, hogy olyan tananyagra leljünk, ahol ez az irány. Tudna javasolni franciául ilyet? Például egy francia kisvárosban megszólított egy hölgy, mikor fényképeztem. Nagyon kedves volt, de nem igazán értettem, miről beszélgetett volna. Sajnáltam, mert biztos többet megtudhattam volna tőle a városról. Röviden ellaposodott a beszélgetés a napsütésre, jó időre. A nyelvkönyvek erdejében elveszek a tanulás folyamán, mindennapi témában hanganyaggal, gyakorlással lehetne fejlődni.
    Üdvözlettel Erika

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Franciául én a Sans Frontières- ből tanultam.

  85. Dénes Ottó

    Kedves Neményi Úr!
    Kiváló javaslat. Egyszerűségében rejlik ereje. Megpróbálom.Utazásaimban azt láttam, hogy Európában régebben még a némettel igen jól el lehetett boldogulni, még kezdő szinten is. Ma már a németek is – többnyire – tudnak angolul.
    Üdvözlettel: Dénes Ottó

    Válasz
  86. Pécsi József

    Nagyon jó módszernek tartom.Én a bolgár nyelvet ismerem és így szláv nyelvterületen “császár vagyok”.Tehát tudok “szlávul”és megértenek még ha keverem is a szavakat (dobre,dobzse,harasó,i.t.d.)
    Az angolnak többször nekifutottam munka mellett és így konyhanyelvet beszélek.Svábok között nőttem fel és őket is értem ha “langzam bite”.

    Válasz
  87. Losonci Ágnes

    Kedves András!
    Örülök, hogy elolvastam. Érthető, célszerű, kedvcsináló.
    Köszönöm

    Válasz
  88. Czagány János

    Tisztelt Neményi Úr!
    Köszönöm. Hasznos tanács volt!

    Tisztelettel: Czagány János.

    Válasz
  89. Horváth Zsolt Tamás

    Kedves András!

    Nagyon igazadvan, meg szeretnék legalább három nyelvet tanulni, de párhuzamban. Lehetyéges e?

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Én egyszerre csak 1 idegen nyelvet tudtam hatékonyan tanulni.
      Ez emberenként változik, lehetségesnek lehetséges.

  90. Blicha Tibor Béla

    Teljes mértékben igazad van. De az eredetileg feltett kérdésedet a mondókádban nem közölted.

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Szerintem annyit kell első nekifutásra megtanulni, amennyire feltétlenül szükségünk van.
      Először a legszükségesebbeket.
      Után jöhetnek a “finomságok”.

  91. Dózsa Ildikó

    Nagyon tetszik a tanácsa!
    Igaza van. Bármi más tanulásánál, vizsga előtt meg kellett tanulni szelektálni. Hiszen lehetetlen volt a teljes tananyagot maradéktalanul elsajátítani. Előfordult, hogy olyan tárgyból volt szükségem vizsgára (a papírra), amiről tudtam, hogy soha életemben nem fogom használni. Felesleges lett volna többet megtanulnom, mint ami a vizsgához elegendő volt.
    Ezt a gyakorlatot nyelvtanulásnál eddig mellőztem. (Nem is tudom, hogy miért?)

    Nagyon köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet!

    Válasz
  92. Urbanovics Julianna

    Kedves András! Tökéletesen igaza van! Nekem sincs idöm,de rövidesen utazom és az angolra szüksègem van van! Igy csak az alapvetö fontos kétdések ismeretek megtanulását szeretném! Köszönöm! Üdv. Juliannna

    Válasz
  93. Juhász Miklósné

    Lényegében így tanulunk meg beszélni—-egyáltalán. Ez a legmeggyőzőbb, fejlődést is garantáló babamódszer.
    Lelkesen helyeslem

    Válasz
  94. Cseh József

    Tisztelt András!

    Nagyon egyetértek!
    Lehet, rosszul gondolom, de szerintem a “kézzel-lábbal” való ÉRTHETŐ…:) (mindenki eldöntheti maga, hogy mennyire volt sikeres…) kommunikáció, a legszükségesebb szavakkal, mondatokkal karöltve…biztos sikerre vezet.
    Üdvözlet!

    Válasz
  95. Dr.Lászlóné Böjtös Zsuzsanna

    Kedves András!
    Módszere kifodástalan és mindenbe halgatok ÖNRE!Üdvözlettel:Zsuzsa

    Válasz
  96. Bagi Zsolt

    Köszönöm világos a történet sajnos idő híján többször eljutottam egy minimum szintre, néhány kérdés válaszig de kitartásom nem visz tovább, nincs motiváció körülöttem anyanyelvemen beszélnek .Emlékszem a kötelező oroszra nos arról ,hogy mit tanultam néhány év alatt arra a néhány szóra mondatra még ma is emlékszem nagyon nem szerettem elvették a nyelv utáni vágyat a magolásokkal a nyelvtanozással meghatározták az akkori módszerekkel a nyelv idegen nyelv szeretetét, pedig elengedhetetlen volna akár a német vagy angol ismerete a könnyebb boldogulás esetleg a a határ nélküliség végett ,hogy mindenhol jól érezhesse magát az ember ne csak értse a körülvevő esetleg más nyelven beszélő embereket sokan megrekednek a kinti munkától ezen ok miatt ezért ilyen a nyelvoktatás amilyen senki nem dolgozna négyed ,tized áron azonos költségek mellett ,a tudás mint hatalom sokan ennek ellenére mégis nekivágnak minden ismeret nélkül ,majd kint “ragadni fog” nem tudom én két évig dolgoztam napi tíz órákat sajnos ott sem sikerült megtanulnom fordítottak a gyorsabb boldogulásért nem okolnák senkit hisz így mindenképp könnyebb volt az önállóság a munkához kellett Tisztelettel Bagi Zsolt

    Válasz
  97. Rabi József

    Igen ! Ez már egy ígéretes lehetőség. Ehhez kérek segítséget
    Rabi József

    Válasz
  98. Bíró Sándorné

    Egyetérte.
    Én is csak így tanulok,mivel kevés az időm.
    Köszönöm szépen!

    Válasz
  99. Tóth Lászlóné

    Tisztelt Neményi úr!

    Önnek igaza van, viszont én nem utazom sehová, nincs kivel beszélnem, nincs kit tanítanom, mivel már az unokáim is felnőttek, szóval, nekem úgy igazából nincs szükségem az idegen nyelvre. Évtizedekig tanultam különböző nyelveket, de egyiket se sikerült elsajátítanom és azt a keveset, amit egyáltalán megtanultam is elfelejtettem. Oroszból érettségiznem is kellett, még se tudnék leírni egy mondatot se. Ha most lennék fiatal, akkor minden lehetőséget megragadnék, de nem most vagyok az.

    Üdvözlettel: Tóth Lászlóné Rita

    Válasz
  100. Lempek Imre József

    Kedves Neményi Úr!
    Egy építkezésben mindig az alapnál kezdik, s ha az kellően szilárd, akkor lehet rá biztonságosan építeni! Épp ezért, tökéletesen azonosulni tudok az Ön véleményével, tanácsával! Így 60 év felett általában nincs az embernek hatalmas elvárása, s egyébként is, az életünk során meg kellett tanulnunk a lényegre való törekvést. Számomra mindig ez volt a legnagyobb kihívás, a lényeglátásommal mindig baj volt! Persze jellemhiba is lehet e mögött, de sok küzdelem árán tudtam faragni ezen a hibámon. A mai ” rohanó” világban egyébként is olyan sok információ éri agyunkat, hogy koncentrálni kell az ismereteinket. Én üdvözlöm Önt, és dícsérem áldozatos munkáját abban, hogy másoknak is segít ebben a lényeglátásban a nyelvek tanulása során! Őszinte tisztelettel: Lempek Imre, Mány

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Igen, a maximalizmus nem minden esetben szerencsés.

  101. Váradi Erika

    Kedves András! Köszönöm szépen, hogy elmondta. Megkönnyebbültem,mert így egész jól elboldogulok.Csak a szókincsemet kellene bővíteni,mert ha nem használom az angolt egy ideig,úgy érzem,hogy semmit nem tudok és így bátortalan leszek.Ha erre tudna valami tanácsot adni. Tisztelettel Váradi Erika

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Erika!

      Olvasson könnyített olvasmányokat, vagy akár egyszerű nyelvezetű regényeket.
      Naponta 5- 10 perc olvasgatás rengeteget segít.
      Próbálja ki. Nem egy héten egyszer 3 óra, hanem minden nap 10 perc.

  102. Fazakas Rozsika

    Ez szórol ,szora igy igaz tapasztaltam a saját bőrömön kinnt Németországban, köszönöm a biztatást..!Tisztelettel

    Válasz
  103. János Bogács

    Teljesen igaz és nagyon ,kedvelem a leckéket amit,eddig kaptam, és nagyon köszönöm ezeek az ötletek a tanuláshoz erőt és jó irányt adnak, kell a tanári segítség is hozzá, mindenképp jó a technika

    Válasz
  104. PAPPNÉ RÓZSA

    Köszönöm szépen, ötletet kaptam öntől a tanulashoz.Remélem így könnyebben tanulok köszönöm.

    Válasz
  105. Florel Éva

    Nahát!!! Ez a nekem való koncepció! Nem akarok nyelvvizsgát tenni, de külföldön jó lenne egy
    kicsit többet kommunikálni, megérteni a feltétlenül szükségeseket.

    Válasz
  106. Ágnes

    Köszönöm és megértettem amit elmesélt.
    Így fogok gondolkozni a nyelvek tanulásáról.
    Szerintem korrekt és nagy hasznát vehetem.
    üdv
    Ági

    Válasz
  107. Kovács Jánosné

    Tisztelt Neményi András!
    Minden elismerésem az Öné, hogy töretlenül lelkesedve igyekszik bennünket a nyelvtanulás szépségéről és hasznosságáról meggyőzni. Én magam is nagyon élvezem(élveztem) a különböző nyelvek változatosságát, dallamát! Nagyon jó módszereket ajánl az elsajátítás megkönnyítésére! Köszönjük! Én a legfontosabb tényezőnek a motivációt érzem. A magam esetében a motiváció csökkenését tapasztalom – enélkül nagyon nehéz megfelelő gyakorisággal elővenni a tananyagot. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a nyelvtanulás a legjobb és leghasznosabb agytorna a megfelelő szellemi aktivitás fenntartására.
    Munkájához gratulálok! Segítségét köszönöm!
    Kovács Jánosné

    Válasz
  108. Bartus Pál

    Egyetértek, annyi időt szabad rászánni a tudás megszerzésére, amilyen színtű tudásra van szükségem. Hagyni kell másfajta tudás megszerzésére is időt.

    Válasz
  109. Szomor Judit

    Tökéletesen egyet értek az Ön által elmondottakkal. Én az olasz nyelvvel kötöttem barátságot és azon kívül, hogy meg tudjam értetni magam egyelőre másra nincs szükségem. Remélem lesz lehetőségem ki is próbálni.

    Válasz
  110. Dr Prém Magdolna

    Kedves András!

    Mindig nagy örömmel olvasom leveleit és várom a továbbiakat is!

    Magamról: nem vagyok nyelvzseni

    – kp szinten beszélek angolul, mert a vejem angol és amúgy is szükségem arra, hogy nagyjából értsem a külföldi előadókat
    – francia nyelvterületen dolgoztam 2 évig
    – németül konyhanyelven, mert a Nagyanyám sváb volt, az egyetemi Barátnőm német ( bár tudjuk,, miről ír a másik,ha beszélünk, keverjük a 2 nyelvet)
    – oroszul 10 évig “tanultam” (még az Egyetemen is) – eladhatnak ( ami igazán megmaradt: ” senki nem hiányzik” Persze köszönni és kérni még tudok,meg még néhány szóról még eszembe jut, mit jelent
    – latint tanultam a gimnáziumban ,leendő szakmám miatt

    Lehet, most jót mosolyog, de egész jól értem a hollandokat, ha lassan pampognak.

    Változatlanul várom kedves és szórakoztató leveleit őszinte megbecsüléssel és köszönettel,
    Dr Prém Magdolna

    Válasz
  111. Nagy Zoltánné

    Kedves András! Teljes mértékben igazat adok Önnek a hallottakhoz! Sajnos nagyon sok ember mikor nyelet kezd el tanulni abba a hibába esik (többek között én is), hogy a tökéletességre törekszik és magol. Megtanulja a szavakat, mondatokat! De amikor meg kell szólalni nem mert elbizonytalanodik! Félve attol hogy talán nem fogják őt megérteni!

    Válasz
  112. Kubán László

    Nem valószínű, hogy Ukrajnán kívül máshová utazni fogok a közeljövőben, oroszul tudok jól, úgyhogy elboldogulok valahogy. Angolul is tudok valamennyire, az élő beszédből keveset értek, az irott szöveget elég jól értem.

    Válasz
  113. Bagdi Béláné

    Kedves Taná Úr
    Mindenben iigazat adok Önnek. De megszólalni akkor sem merek. Félek, hogy nem jól ejtem, vagy nem oda teszem a handsúlyt ahová kellene. Rengeteget kellene beszélnem valakivel hangosan, még ha hibázom is. Idős vagyok és sokat is felejtek de ha kimegyünk külföldre minenképpen szeretném a legszükségesebbeket angolul kérni.

    Válasz
  114. gyimesiné molnár katalin

    Kedves András!

    Egyetértek a hanganyagban elhangzottakkal. Szerintem sem a legnehezebb mondatokkal kell elkezdeni a tanulást, hanem az alapokkal.

    Üdvözlettel: Katalin

    Válasz
  115. Dr Prém Magdolna

    Kedves András!

    Írtam egy hosszú hozzászólást, de valamit nem jól ütöttem be és most nem találom az ” elküldött”-ben. KIssé mazsola vagyok de mindig örülök leveleink

    Üdvözlettel,
    P M

    Válasz
  116. Péter István

    Kedves András!
    Teljesen egyetértek Önnel és nagyon örülnék neki, ha meg tudnám valósítani a gyakorlatban mindig. Sokszor a hitem kevés, sokszor elégedetlen vagyok magammal.
    Hallgatom az angol nyelvű híreket. Nem akarom az egészet megérteni, tudni, de az is elkeserítő, hogy 10 perces szövegből nagyon sokszor csak annyit értek, hogy Angela Merkel.
    Persze jobban szeretem az angol nyelvű híradót nézni a TV-n, mert a képek segítenek a szövegkörnyezethez.
    Gratulálok az Ön módszeréhez és igyekszem követni a tanácsait.

    Tisztelettel: Péter István

    Válasz
  117. Megyesi Elemérné

    Kedves András!

    Teljesen egyetértek Önnel,így próbálok tanulgatni mióta Önnel kapcsolatba kerültem.
    Szeretem a leckéit és a megjegyzéseit. A férjemnek és Nekem is küldi rendületlenül nagyon
    köszönöm.
    Üdvözlettel: Megyesiné Ibi

    Válasz
  118. Binszki Erzsébet

    Nagyon hasznos tanács!
    Ha a tökéletességre törekszünk, akkor az görcsössé tehet (rendszerint tesz is), és azt sem érjük el vele, amit egyébként simán elérhetnénk. Saját példám, középfokú, nemzetközi nyelvvizsgáról: “Maga mindent megért, és magát is megértik, de a nyelvtant még tanulni kell!”. A vizsgám egyébként 80 %-os eredményű lett, így van róla bizonyítványom.

    Válasz
  119. Pete Tamásné

    Tisztelt Neményi András!

    Köszönöm ezt a nagyon észszerűnek tűnő remek tanácsot! Megpróbálom használni is!

    Tisztelettel!

    Julianna

    Válasz
  120. Kispéter Piroska

    Kedves András!
    Nagyon osztom és egyetértek e sajátos nyelvtanulási módszerrel. Nekem is és sok idősebb korosztályoz tartozó társamnak is erre a módszerre lenne szüksége,hogy a korábban megtanult nyelvi alapismereteket felelevenítse és a gyakorlatban is használni tudja.
    Üdvözlettel
    Piroska

    Válasz
  121. Juhász István- Eszteban

    Teljesen igaza van Önnek és az Édesapjának is Tanár Úr! Még 2009- ben volt lehetőségem Augsburgban dolgozni mint CNC gép karbantartó. Mivel az ottani műhelyek sajátos szakmai nyelvezetével csak ott lehet találkozni nem is értettem mi van oda írva a függesztett plakátokra így hát le jegyeztem és a szálón este kiszótároztam. Másnap így az új ismeretekkel fölvértezve kezdtem dolgozni. Nem dicsekedtem! Ennek ellenére a többiek észrevették, kiszúrták a nyilvánvaló túlzónak tetsző
    szorgalmamat a Német nyelv iránt és onnantól kezdve még tartott a szerződés noha rájátszottak, hogy minél rövidebb legyen ragasztottak rám egy nevet egy titulust! A magyarok már csak ilyenek!

    Válasz
  122. Dencs Katalin

    Kedves Neményi András!

    Tökéletesen egyetértek Önnel.
    Köszönöm a leckéket.
    Tisztelettel Katalin.

    Válasz
  123. Mike Katalin

    Kedves Neményi Úr!
    Önnek teljesen igaza van.Én okt.-ben költöztem Bécsbe a páromhoz. MO-n pár hónapja már tanultam a németet,de kommunikálni nem tudtam. Szinte rettegtem az utcán nehogy valaki szóljon hozzám.
    Tanulásom során mindig a nyelvi helyességre törekedtem,a helyes sorrend..stb..
    Már sokkal bátrabb vagyok! Tudok a pékségben kenyeret venni,megkérdezem mennyibe kerül,pedig tudom az árát. Tegnap pl egy Hölgy kért segítséget Tőlem merre van a Metró lejáró.Megértette! Büszke voltam magamra!
    Köszönöm jó tanácsokat!
    Rendkívül hasznosak és tanulságosak.
    Üdv: Mike Katalin

    Válasz
  124. Hegyes Zsuzsa

    Tisztelt Neményi András!
    Teljes mértékben egyetértek a hallottakkal. Egy kissé elkedvtelenítettek, hogy a megértetés nem egyszerű, természetesen ez így van. Most úgy érzem, hogy a hallottak egy kis inspirációt adott számomra. Nyilván aki jól beszél németül, nem igazán érti meg aki a nyelv nehézségeivel jó értelemben “küszködik”.

    Korábbi üzenetét megkaptam, hogy egy új email cím kellene, – ismételten megkapjam az Ön hanganyagát.
    Mivel a gépem meghibásodott. Előre is köszönöm megtisztelő figyelmét.

    Válasz
  125. Sólya Erika

    Nagyon jó története volt.Ha ki szeretnénk menni a legalapvetőbbeket kell inkább megtanulni,utána sorba a többit.Még az orosz is 1 jó nyelv volt anno.

    Válasz
  126. Szedő Bea

    Egyetértek az elhangzottakkal, csak az bökkenő, hogy kevés szóval, nehezebb jól kifejezni a
    mondandót.

    Válasz
  127. Bana Tibor

    Egyet értek az elhagzottakkal!!
    Amit szívesen megtanulnák, azok a helyzetgyakorlatok. Pl:gyógyszertárben, buszon, vonaton, repülőtéren,
    áruházban, és még sorolhatnák sok ilyen példát.
    Ebben kérném a seitségét!

    Válasz
  128. VADAI MÁRIA ILDIKÓ

    Kedves András!

    Köszönöm a hanganyagot! Nekem is pont ez a célom, hogy annyit tanuljak meg, amivel elboldogulnék egy nyaralás során. Persze, ha ennél több is sikerülne, az csak jobb lenne.

    További szép napot kívánok!

    Üdvözlettel: Vadai Mária Ildikó

    Válasz
  129. Nagyné Molnár Katalin

    Teljes mértékben egyetértek Önnel!
    Szegregált iskolában tanítok. Pár éve kötelező az idegen nyelv nálunk is!
    A nyelvtanár ugyan ebben a felfogásban tanítja a gyerekeket. Köszönés, bemutatkozás, bemutatás…nem szótároznak, kifejezéseket , énekeket tanulnak. Nagyon élvezik és büszkék arra, hogy pár hónap alatt hova jutottak.
    Van akinek probléma az olvasás, írás, szövegértés magyar nyelven is, de szerepelnek az iskolánk gálaműsorán, ahol bemutatják mi mindent sajátítottak el, tanultak a németórákon (nincs választható nyelv, erre van lehetőségünk).
    Köszönöm a leveleit.
    Tisztelettel: Nagyné Molnár Katalin

    Válasz
  130. Dienes Béláné

    Kedves András! Teljesen igaza van! Én,75 évesen csak azt szeretném,hogy a 2 és 5 éves unokák megértsék amit mondani szeretnék és én is értsem,amit mondanak!Ilyen egyszerű tananyaot javasoljon nekem legyen szíves! Vannak német nyelvkönyveim,iskolai tankönyvek is,de valami hétköznapi megfogalmozásut szeretnék! Elnézést,hogy ilyen primitív kérésekkel zavarom ,valószínű jobban utána kellene néznem!
    Tisztelettel és köszönettel: Dienes Béláné

    Válasz
  131. Németh Tibor

    Ragyogó gondolatok! Ez az , amit egyetlen nyelvtanár sem tud elmondani. Nekem ez annál is inkább fontos, mert a két 7-es korosztályhoz tartozom. Köszönet!

    Válasz
  132. Andrásné Molnár Judit

    Teljes mértékben egyetértek. Használható nyelvtudásra van szükség, nem tökéleteskedésre. Alapfokon ez elég.

    Válasz
  133. Végh Péter

    Szerintem jó ötlet, hisz egy 2-3 éves gyereket sem a nyelvtannal traktálnak a szülei, hanem hallás után tanulja meg az anyanyelvét, A nyelvtan csak az iskolában kezdődik, mégis jól érthetően, hibátlanul beszél egy iskolás korú gyermek.

    Válasz
  134. Parcsami Gábor

    Teljesen igaza van. Én nem tanultam németet csak azt tudom ami az évek alatt rám ragadt Íigy egy kicsit motst gyakorlom, bár én már nem megyek külfödre. Tisztelettel: Parcsami Gábor

    Válasz
  135. Czipczer János

    Kedves András az útmutatása figyelemre méltó köszönöm szépen , majd figyelembe fogom venni !

    Válasz
  136. Vajda Sándor

    Kedves András!
    Köszönöm szépen ezt a történetet! Megerősít, hogy talán nem járok teljesen rossz úton. Az évi egy, esetleg két külföldi utazásomhoz valóban elégnek tűnik ennyi. (Plusz, hogy az illető ország nyelvén is igyekszek megtanulni néhány alap mondatot.)

    Válasz
  137. Gabriella

    Köszönöm ezt a tippt. Szerintem igy tanulok èn is de szeretnèk jobban tudni. Ehez mivel vàltàsokban dolgozom kevès az idő. Tudna erre valami tanàcsot adni?
    Köszönöm!

    Válasz
  138. Oláh István

    Tökéletesen igaza van. Kedves agrár egyetemi német tanárunk olyan nyelvkönyvet állított össze, amelyben német éttermi étlap, német meghívó levél, szállodai bejelentő lap stb. szerepelt. Egy gimnáziumi tanárom pedig elmesélte, hogy Németországba kikerülve úgy tanulta meg a nyelvet, hogy például bement egy postahivatalba, és hallgatta, hogyan kérnek egy bélyeget, vagy ácsorgott egy kocsma pultnál és hallgatta a rendelést.
    Sajnos a legtöbb mai nyelvtanár a nyelvtani szabályokat magoltatja, és nem a beszéd készség kialakítását segíti.

    Válasz
  139. Andrási László

    Kedves András!
    Nagyon igaza van! Sok ember válláról vett le nagy terhet ezzel a kis “üzenettel”!
    A fontossági sorrend, és az idő beosztása szempontjából, ez egy logikus lépés!
    Köszönöm szépen!
    További sok sikert kívánok!
    Közelgő névnapja alkalmából köszöntöm sok szeretettel! Kívánok sok sikert és jó egészséget!
    Andrási László

    Válasz
  140. Pető Piroska

    Egyetértek Önnel,de nehéz a nyelvtanulás.Szerintem a folyamatos tanulás a.legfontosabb,mert hamar fejelt az.ember.

    Válasz
  141. Bagi Péter

    Nekem megvan a “Bulldózer némettanfolyam kezdőknek 1. és 2. rész”. Sajnos ahogy a lemezeket hallgatom a könyv alapján és vissza vissza megyek, De most már csak mennék a lemezen ezt nem lehet valamilyen hiba miatt??? Akkor hogy tanuljak a könyv szerint, Most úgy tanulok ahogy a lemezen a szöveg meghallgatható! Sajnos így sokszor sok időm megy el hogy a tankönyv szövege és a lemez hanganyaga azonos legyen. lehet hogy a sok oda-vissza játszástól elromlott? De ilyen hamar?
    Amit most meghallgattam azzal teljes mértékben azonosulok.
    üdv bp

    Válasz
  142. Aszódiné Ferencz Hajnalka

    Én ERDÉLYBEN tanultam éretségiztem románul .A magyárságomért kűzdödtem 33 évig.Franciát tanultam és 2 évig angolt.Tehát 44 éve tanultam.Érteg elég sok mindent csak az a baj amit én tanultam ma angliában nem igy használják.A lányom vett nekem Take That koncertre jegyet és már tanulom az új albumnak amit elő fognak adni.A forditó sokszor nem ugy fordotja ahogy én értelmezem.Még az olasz nyelvet szeretem anyira mind az angolt.Nincs pénzem hogy órákat vagy tanfojámra mennyi.Köszönöm

    Válasz
  143. Vitányi Mária

    Kedves András..
    Köszönöm a tájékoztatót. Valóban tanulságos. Én azt a módszert alkalmazom, hogy a szükséges mondatot megpróbálom szavakból, össze rakni és össze olvasni. Ez a módszer nem tudom jó – e.

    Tisztelettel: Mária.

    Válasz
  144. József László

    Tökéletesen igaza van. A Probléma ott kezdődik, hogy nincs olyan partner, akivel gyakorolni lehetne, ilyen és olyan okok miatt. De amint mondotta az alap és közép vizsgáról, az talán meg is lehetne, de erős az emberben a szégyenlős érzés, kishitüség, meg ami ezzel jár..

    Válasz
  145. dr.Vityi István

    Kedves András!
    Nagyra értékelem hasznos tanácsait.-Ez utóbbit is-utazás előtt-bár elég gördülékenyen megy a francia nyelv-én is csak a legalapvetőbb fordulatokat ismétlem át.

    Válasz
  146. József László

    Tökéletesen igaza van. A Probléma ott kezdődik, hogy nincs olyan partner, akivel gyakorolni lehetne, ilyen és olyan okok miatt. De amint mondotta az alap és közép vizsgáról, az talán meg is lehetne, de erős az emberben a szégyenlős érzés, kis hitűség, meg ami ezzel jár..KÖSZÖNÖM A TÖRTÉNETET, ERŐT ÉS BÁTORSÁGOT ADOTT!

    Válasz
  147. Mária

    Tisztelt Neményí András!

    Köszönöm a tippeket, én ezt bátorításnak veszem, ahogy a pársoros-mondatos leckéit is. Köszönöm.
    Üdvözlettel ZMGy

    Válasz
  148. Vadnainé Klári

    Én nagymami vagyok ,nem akarok a 8 éves unokámtól lemaradni angol tudásban.Még nem jár nyelvórára sehová,de már gyakran beszél hozzám angolul:-Do you want to sleep here?-tágra nyilt szemmel néztem rá:honnan tudsz te ilyen mondatot?-ugyan Mami az angol nyelvű mesékben nagyon könnyű mondatok vannak! Hiába van alapfokú nyelvvizsgám franciából és oroszból tudnom kell angolul is kicsit.Hibátlan?Nem,Tökéletes?Nem.De boldog vagyok ha egy új szóra vagy mondatra megtanithatom.Vagy Ő engem….

    Válasz
  149. dr. Koháry Ágnes

    Kedves András! Köszönöm a jó tanácsot, bár megmondom (illetve írom) őszintén, igaz nem tudatosan, de én is kihagytam a számomra nem érdekes (pl. orvosnál) témát és inkább a számomra hasznosabbat tanultam meg helyette. Persze lehet hogy majd egyszer visszatérek a témára, de most hasznosabb a fontosak megtanulása. Úgy gondolom, a jó tanácsot meghallgatva nem csináltam nagyon rosszul….
    Üdvözlettel Ágnes

    Válasz
  150. Horváth Attila

    Tisztelt Neményi András úr . Sajnos nagyon kevés időm van a nyelvtanuláshoz , reggeltől – estig dolgozom és fordítva is . Már bele vágtam a nyelvtanulásba , de sajnos abba is maradt . Franciául szeretnék tanulni , legalább annyira hogy megértsem , és megértsenek . Egyenlőre , csak annyit hogy ezt- vagy azt meg tudjam kérdezni , kérni , vagy szeretnék eljutni a mosdóba . Azt hiszem kemény fába vágtam a fejszémet !

    Válasz
  151. Farkas Ágnes

    Mindent megtanultam amivel utazásaim során elég jól elboldogultam ,angol, német ,francia ,olasz területen.
    de azért néha előveszem a könyveimet és tanulgatok új dolgokat is .

    Válasz
  152. Nagy Csaba

    Egyetértek a rövid életismertetővel kedves apukája példáján.Sajnos az iskolák a nyelvtanra tesznek hangsúlyt és nem a gyakorlati-mindennapi példákra.Jómagam kicsit keverve a nyelveket idáig mindenütt megértettem magam és nem vesztem el,sem étlen,sem szomjan és volt hol aludnom is.Egyszerű alap dolgokat kell tudni mint pl:köszönni,jobbra-balra,egytől tízig számolni, egyszerű kérdéseket /merre van,hol találom,mennyibe kerül/és nem kell néha szégyellni mutogatni vagy egy darab papírt ceruzát/tollat kérni és rajzolni.

    Válasz
  153. Horányi László

    Tisztelt Nyelvmester Úr ! Mint mindig most is a lényeget és a praktikus segítséget adta át Köszönöm !
    Ha lehetséges jót tenne velünk,/ nyögdíjas angolul tanulni vágyó diákoknak/, hogy újra tarthatna egy alapfokú tanfolyamot , itt az interneten, amit kb 3 éve kaptunk Öntől . Sokkal többen lennénk ezáltal ,akik az utcán eligazítást adnánk a külföldi turistáknak . Jó egészséget kíván : Horányi László

    Válasz
  154. Elvira Toth

    Kedves Tanár Úr!,
    Teljesen egyetértek önnel. Nincs szándékomban nyelv vizsgát tenni. De azért szeretnék tanúlni angolul.,
    Engem érdekel az angol nyelv,a beszéd,beszélgetés,megértés,válaszolás. Valamit megértek,csak nem tudok válaszolni. Külömben jó agyi torna is egyben.Nem mindég van rá időm,vagy lehetőségem.,
    Köszönöm szépen hogy elolvasta az írásom! ( meghalgatott.) Üdvözlettel Elvira!

    Válasz
  155. Sass Ferenc

    Nagyon szépen köszönöm a tippet! Azt hiszem, most segített a legtöbbet nekem, mert én már eémúltam 68 éves és nem kívánok nyelvvizsgát tenni, de utazni igen.

    Válasz
  156. Kain Farkas Mária

    No a hely kevés lesz, hogy elmondjam a sirámaimat. Egyik leckéjében sem találkozom a beszéd melódiájára vonatkozó adatokkal. Fontos!
    Közeli rokonaim (unokám)élnek az Egyesült Államokban. Eddig még nem sikerült motiválni magam, hogy komolyabban foglalkozzam az angol nyelvvel. Jó és kevésbé jó érveket szerettem volna mozgósitani, de a belsö ellenkezésemet még nem sikerült legyöznöm. Németül tudok.
    A közös nyelv hiányában meg nem igazán tudjuk egymást megérteni. Konkrét és átvitt értelemben sem.
    Örülök, ha kis leckéit olvashatom. Eddig még nem tudtam azokat megköszönni. Ezen az úton teszem azt! Üdvözlettel K.M.

    Válasz
  157. Pozsár István

    Kedves András!
    A módszereivel messze menően egyetértek, a saját tapasztalataim is ezt támasztják alá. Ami miatt érdeklődöm a módszerei iránt az az unokám nyelvtanulásának előkészítése, aki 14 éves, az angol felső fokú és a német középfokú nyelvvizsgájára készül, és a tanév elején kezdte meg francia nyelvi tanulmányait.

    Javaslatai sokat segítettek, különösen a német nyelv tekintetében.

    Üdvözlettel

    István

    Válasz
  158. Veresné Kovács Gizella

    Igen, igaza van, régebben sokat tanuktam németül és angolul is. A fiatalabb korban megtanult német megragadt, eszembe jutnak hihetetlen szavak, amikor szükséges. Angolból nagyon sokat megértek, főleg olvasva akár regényt is, de ha beszélni kell nehezen jutnak eszembe a szavak. Tudom minden nap gyakorolni kellene pár szót, ezért is örülök, ha ír és csak angolul olvasom el és örülök, hogy mindent értek.nyelveben nem szabadna ellustulni.
    Köszönettel:
    Veresné Gizi

    Válasz
  159. Anikó

    Nagyon tetszett a kis hanganyag , szeretném megkapni az ingyenes leckéket Köszönöm

    Válasz
  160. Dr. Kovács Ildikó

    Az adott információval teljes mértékben egyetértek.Amióta megkaptam a CD-ket illetve az un. leckekönyvet, nagyon sokat fejlödtem, ennek az az oka hogy amikor a Cd-ket hallgatom és ismétlem a szavakat illetve a mondatokat olyan érzésem van mint ha Ön hallaná és követnéa tevékenységemet, az peddig arra ösztönöz , hogy be kell tartanom az Ön által mondottakat és azt megteszem.

    Válasz
  161. Kiszely Lászlóné

    Tisztelt Neményi András !

    Tökéletesen egyetértek. A legfontosabb, hogy merjünk beszélni és meg is értsük a választ.
    Ehhez az Ön módszere remek, sokat tanultam a megküldött leckékből.
    Most járok egy nyelvtanfolyamra, remélem a következő utazásomon az itt és Öntől tanultak alapján meg tudok szólalni.
    Üdvözlettel:
    Kiszely Lászlóné

    Válasz
  162. Magyar Ervin

    Tetszik a nyelvtanulási tipp, és nagyon egyetértek vele. A következőkben én is erre fogok koncentrálni.

    Válasz
  163. Tóth Gyula

    Nagyon jó példát hallgattam meg! Teljes mértékben igaza van. De azért segíenek az emberek ha nem vagy tökéletes a nyelvtudással.

    Köszönet érte! Tisztelettel Tóth Gyula

    Válasz
  164. Dénes József

    Ez a célszerűség tetszik nekem,hogy annyit tanulni ami szükséges.

    Üdv Dénes

    Válasz
  165. Soós András

    Nem vagyok egy levelezős típus – évek óta olvasgatom a leveleit,de még sosem írtam.
    Most is csak azt szeretném írni,hogy mélységesen egyetértek ezzel a levelével.

    Üdvözlettel:
    S.A.

    Válasz
  166. Másfél Tamás

    Ez nagyon jó!! A küldöttgyűlés leckéket jó lett volna ha sikerül mind megtanulni. Kértem új leckéket de nem !kapok

    Válasz
  167. Nyitdai Làszló

    Ėn olaszul mibdent megértek de válaszolni caak nyelvtanu hibákkal tudok. A mindet megértek kissé tulzås..

    Válasz
  168. PIROSKA

    IGEN Andras igaza van,egy kicsit kapkodom.,több mindent hallgatok ,füllhalgatóval, a telefonon.

    Válasz
  169. Zalatnai Brigitta

    Gratulálok a hanganyaghoz, meghallgattam volna ugyanezt angolul is… :)
    Sok sikert és sikeres diákot kívánok Önnek.

    Válasz
  170. Forgács Ferenc

    Igaza van nekem nagyon kevés időm van nyelvettanulni de hetente 2 3 mondatot igy is sikerül köszönóm a segitségét

    Válasz
  171. Erdős Anikó

    Tisztelt Tanár Úr!
    Köszönöm a biztató szavakat. Ehhez a módszerhez nagy segítség a Bulldózer könyve is. A továbbiakban így igyekszem tanulni és bátrabban beszélni külföldön.
    Üdvözlettel
    Erdős Anikó

    Válasz
  172. vitéz Fábián-Nagy György

    Üdvözlöm a hallotakkal teljes mértékben egyet értek , jó magam így tettem első DDR kirándulásomkor .

    Válasz
  173. Tari Anna

    Kedves Neményi András!!!

    Nagyon megörültem ennek az emailnak, ugyan is nagyon szeretnék megtanulni angolul de nincs időm. sokat utazok külföldre ezért jó volna csak a legszükségesebb kifejezéseket megtanulni gyorsan és jól ehhez kérek segítséget.
    Előre is köszönöm tisztelettel Tari Anna.

    Válasz
  174. Varga Esztwr

    Tisztelt Neményi András Tökéletesen igaza van Amokoe elkezdtem tanulni a buldóze konyvéből az angolt biton sokat nevettem magamon mert persze elsőre nem úgy sikerült bizony a fonrosabb és könnyebben kimondott szavakat ill mondatokat kifejez3seket tanultam meg ugyan én nem akarok nyelv vizsgát tenni de igyekszemhogy megértessem magam pl.egybemutatkozással vagy hogy mi hol található stb Nagyon bolsog vagyok hogy már könnyebben ki olvason az angol szövegeketigaz hog még csak az elején jároknaz angol nyekvtanulásban de elkezdtem boldog vagyok hog így 64 évesen belekezdtem az angol nyelvtanulásba amit első sorban önnek köszönhettem de nem utuljára magamnak Köszönöm a soknjó tanácsait amit mindig szivesen elolvasok Köszönettel Eszter

    Válasz
  175. Csendes László

    Kedves András!

    Köszönöm ezeket a gondolatokat , tanácsokat és a korábbiakat is. Persze, teljesen igazak, logikusak. ösztönzőek. Minden alkalommal, amikor az Ön leveléhez jutok picit el is pirulok magam előtt, mert szembesülök azzal, hogy megint nem foglalkoztam a héten az angollal. Erre mondhatom, hogy a nyugdíjas semmire nem ér rá, de ez csak egy jópofa hivatkozás. Viszont ez az állandó kopogtatása a digitális ajtómon előbb utóbb valóban oda fog vezetni, hogy elvégzem a “leckét”. Hiszen el is akarom …csak , csak, csak …mindig megelőzi más. Most akkor kitűzöm a célt. Februárban utazunk egy hétre külföldre, nem angol nyelvterület, de nem számít! Addigra az alap mondókákat “érthetővé” teszem, a Bulldózert forgatva és korábbi kis leveleit felhasználva! Üdv. Cs. L.

    Válasz
  176. Csiba Ferencnè

    Kedves Andràs!

    Egyetertek Önnel, hogy elèg cask annuity megtanulni amivel elboldogulunk mielôtt külföldre utazunk, aztan ott ugyis rà
    kènyszerúlve az adott nyelvet tovàbb tanulni, szerencsère!

    Válasz
  177. Méder Kálmán

    T. Tanár úr !- amit elmondott, nagyon igaza van. Én magam is hasonlóan készültem fel a külföldi utazásokra A sulikban németül,oroszul,latinul tanultam,de volt egy utam Bukarestbe és kb 50 mondattal megértettem magam,ha nem ment kisegített a német nyelv részben. Köszönöm : MK.

    Válasz
  178. Nagy Péterné

    Kedves András!

    Köszönöm szépen a küldött leckéket. Nekem annyira nincs nyelvérzékem és memóriám, mert azt gondolom szükséges a nyelvtanuláshoz, hogy amikor olvasom a fonetikusan leírt szavakat, (nagyon jó, mert még nem is találkoztam ilyennel, sokat segít) még azokat is nehezen tudom kimondani, (gyerekeim mindig nevetnek rajtam, nem vagyok fiatal) pl. a hallott szövegből semmit nem értek, akárhogy fülelek, figyelek.

    Tisztelettel és köszönettel: Nagyné

    Válasz
  179. Sós Gábor

    Tisztelt Tanár Úr!

    Köszönöm hogy megkérdezte a véleményemet a fenti témával kapcsolatban.

    Az én véleményem is az hogy az alapoknál kell elkezdeni mindent, különben az “épületünk” ingatag és düledező lesz.
    A külföldiek többsége általában segítőkészen és megértően fogadja ha valaki az ő nyelvükön próbál informálódni, és nem olyan nagy tragédia az ha nem a tökéletes nyelvtudást célozza meg az ember (ahhoz néha egy emberöltő is kevés lenne), hanem megpróbálja a legegyszerűbb és legcélravezetőbb módon a még szegényes nyelvtudásával megoldani a “feladatot”. Aztán ha ez sikerült akkor ebből önbizalmat és tapasztalatot merít a “tanuló”. :)

    Tisztelettel: Sós Gábor

    Válasz
  180. Tóth Gyula

    Kedves András!
    Tökéletesen egyetértek Önnel, én is próbálok valahogy kommunikálni. Egy német házaspárral van némi kapcsolatunk, s odáig eljutottunk, hogy Jürgennel szinte mindent meg tudunk beszélni, a felesége viszont annyira hadar, hogy csak ritkán jön össze a dolog. Én már a napokban 85 éves leszek,természetesen nem akarok nyelvvizsgát tenni, viszont igényem, hogy alapfokon tudlak kommunikálni. Testnevelő tanár és atléta edző vagyok, sokat jártam külföldön, s németül mindig elboldogultam. Mostanában kezdtem el német könyvekből történeteket olvasni, s ez nagyon jó, mert rájöttem, hogy elég sokat értek. A személyes beszélgetés hiányzik, mert mindig a helyes nyelvtani kifejezéseken rágódom, pedig tudom, hogy nem ez a legfontosabb.
    Köszönöm az eddigi segítségét, biztatását, és hátha jövőre már a barátom feleségét is megértem.
    Üdvözlettel Tóth Gyula

    Válasz
  181. Nagy Gábor

    Tisztelt Segítőm!
    Óriási és megdöbbentően egyszerű nyelvtanulási módszert kaptam Öntől!
    Hálásan köszönöm!
    Tisztelettel: Nagy Gábor vén-diák

    Válasz
  182. Dudás Péter

    Én sem irodalmi szinten szeretnék nyelvet tanulni. Csak amikor hazajön a keresztlányom a barátjával, Vele is szeretnék néhány szót váltani. Vagy amikor külföldön vagyunk,megtudjak szólalni,hogy hol található ez-az,hogy juthatunk el oda,stb…

    Válasz
  183. Oroszlány Annamária

    Kedves András, igen, nagyon jó az ötlet, abban az esetben ha valakiknek gyorsan kell annyit megtanulni, megérteni, ami feltétlenül szükséges. Az én esetemben nem ezt a lehetőséget szeretném alkalmazni. 67 éves leszek napokon belül, s másfél éve határoztam el, hogy megtanulok angolul. Nem sürget semmi, nem akarok nyelvvizsgát, de szeretném a szellemi kapacitásomat ameddig csak lehet élénken tartani. Mivel az egyik gyermekem Angliát választotta otthonának, jó érzés lenne, ha meglátogatom, nem érezném magam elveszettnek. De azért az az igazság, hogy nagyon nehezen megy a fejembe ez a nyelv, habár sokkal egyszerűbbnek tűnik néha a mondatszerkezetük, mint a mi nyelvünk. A to, az at, az in, és a sok többi elöljáró és segédige, a maguk sokszínűségével elbizonytalanít, hogy sikerül-e valaha társalognom is. üdvözlettel

    Válasz
  184. Markó Imre

    Kedves Neményi András,
    köszönöm, hogy kíváncsi rám. Régóta tanulok angolt és közben felejtek is, mert nem gyakorolom. Már ott kezdődött a tanulásom amikor az ikertestvérem temetésére kellett kiutaznom 1981. n Kanadába. Addig ugyanis a veszprémi Rendőrök nem adtak útlevelet. Szökni nem akartam, de bizalmatlanok voltak velem. Nos akkor az unokahúgom secondary 3. osztályban sírt, hogy most ki tanítja a számítógép programozást neki? Itthon 1973. n programoztam ICL Odra Algol nyelven 300 szó utasítást tudtam készséggel. Emilynek megtanítottam akkor a BASIC programozást , a házi feladata kiváló lett.Haza jöttem, de 3 hónapos bentlakásos nyelvtanfolyamot vállaltam Göd városban 3 kollégával együtt. Akkor 50 ezer forintot szánt a cégem fejenként erre. Majdnem átmentem alapfokon a Rigó utcai vizsgán. ( a fiatal tanárnő átengedett, de az idősebb kirúgott. Akkor mondtam neki: “Ó my goodness” ez már tökéletes mondta. De a másik 3 kolléga sem jutott át a vizsgán. Mindenesetre nem kellett a tandíjat visszafizetnünk, mert én írásban kértem a tanárnőt az első napon, hogy vállalja-e a felelősséget? Mivel nemleges volt a válasza, haza akartunk utazni, de a személyzeti vezető eltörölte a kritériumot, hogy csak maradjunk. Nos ezért nekem is meg kellett buknom.
    De 10 évvel később már voltam az ikerbátyám helyett Emily esküvőjén násznagy Ottawában. Vicceket is meséltem. Azóta sokat felejtettem gondolom, de 2017. dec. 30. esküvőn voltam Virginia Beach n. és elég jól elboldogultam a násznéppel. Bár volt egy fiatal tolmács aki kisegített, na meg az örömanya kiváló magyaros, mert az apja anyja magyarul megtanította. Viszont a nyáron Eszéken egyedül is elboldogultam, mert az beszél idegen nyelvet akinek van mondani valója.
    Üdvözlettel:
    Markó Imre (81 éves digitális számítástechnikai villamosmérnök)

    Válasz
  185. Sütő Zoltánné

    Köszönöm András, hogy törődik velem.
    Ebből azt értettem meg, hogy a legszükségesebb szakmai kifejezéseket fogom megtanulni. Azon kívül, amit nekem lefordítanak azt addig olvasgatom, míg meg nem tanulom. Nincs idő már másra.
    Köszönöm..
    Best regards,
    Mária.

    Válasz
  186. Rudolf

    Köszöntöm András nagyon igaz amit a rövid videón hallgattam mielöbb tovább kezdeném írni véleményemet köszönöm az eddigi anyag küldéseket alap színt nagyon fontos fontos hogy idegen országba érve lagalább megtudjuk magunkat értetni nagyon szegényes vagyok örök élet egy örök tanító nem vagyok tudatlan ide haza helytörténettel is foglalkoztam 20 évem rá ment talán mondhatnám hogy semmit nem értem el ? de igen tudtam adni mind azoknak kik szeretnek meg becsülnek a társadalomnak az embereknek de viszont eltelt 20 év és miért nem akkor kezdtem el nyelvet tanulni kérdezném magamtól ? hisz nagy szűkség lett volna rá most pediglen kezdek bele fáradni mindenbe szerettem volna nyelvet tanulni Német Angol ezt a kettőt persze elöszőr azt amelyikre szükségem lenne az iskolába kitűnő voltam Oroszból mint az 5 évig nem fejlesztettem magam tovább sokszór gond az is hogy miért nem Német nyelvet tanítottak persze akkór tájt az volt meg az embernek kórán meg kellett élni a lábán család nélkül egyedül ez nehéz eset stb most hogy márt 50 -net be töltöttem már csak a hobbimnak élek !persze úgy könnyebben tanulnék nyelvet ha azt elmondanák azt jobban megértetnék hogy kell ki ejteni a helyes beszédet minden jót kívánok !

    Válasz
  187. Oláh Attila

    Köszönöm, hasznos tanács. :-)
    András beszélhetne többet ilyen hanganyagokon!

    Üdv Oláh Attila

    Válasz
  188. Farkas Imréné Éva

    Egyetértek a hallottakkal és gratulálok annak aki ennyire öntudatos és határozott.Az én véleményem is az,hogy aki érdeklődésből vagy hobbiból tanulja az idegennyelvet, az ne a teljességre törekedjen,mert azt nem biztos hogy eléri,ezért sikerélményei sem lesznek. Ha kevesebbet tud és azt bátran használja, meg mer szólalni amikor kell, biztos hogy öröm tölti el és sikeresnek érzi magát. Én is többször voltam már ilyen helyzetben.Mostanában kevest tanulok,de gondolatban sokszor kérdezek angolul valamit és válaszolok is rá, vagy elmondom hogy mit csinálok és mi történik körülöttem.Ez is gyakorlás.Köszönöm a lehetőséget.Üdv.Éva.

    Válasz
  189. Uhrin Rodika

    Kedves András nagyon érdekes de ugyan akkor tanulságos e történet ,én kint élek Németországban es folyamatosan tanulom a németet számomra nyelvtan gramatika ami felagya a leckét de szerintem senkinek nem volt könyu a kezdeti stádiumban;sokszor haragszom magamra hogy miért nem hamarab kezdtem el tanulni németül de ehez türelem ,kitartás és idö kell.És kösszönöm a tapasztalatot amit elküdöt.További szép estét kivánok önnek

    Válasz
  190. Molnár Józsefné

    T. Neményi Úr!
    Az utóbbi időben hanyagoltam a német tanulást, mivel hobbim a festészet, sok időmet elvett. Most már a hidegebb időjárás elől a szabadból beszorulunk a szobába, ahol a festés közben nyugodtabban tudom hallgatni a német szöveget. Sajnos nekem is a megértéssel vannak problémáim.
    Köszönöm a jó tanácsokat.
    Molnárné Anna

    Válasz
  191. Benczikné Margit

    Egyetértek!én is így vagyok vele sokmindent megértek egy évig voltam Londonba,de nem jártam iskolába csak a lányom aki mint oper egy családnál volt,később én is odakerült em egy echte angol családhoz.Ott ragadt rám egy kis konyha nyelv,de elboldogultam vele.Most a lányomék Hágába vannak elég gyakran járok ki hozzájuk és mindig Ő fejezi be a mondatomat.Remélem most már jobb lesz!Köszi a kapcsolatot!

    Válasz
  192. Dengi Ferenc

    Tisztelt András ! Kiváló gondolatok.Csak találnék egy társat ,aki segítene…….!

    Válasz
  193. Holcsik Ferenc

    Nagyon biztató és logikus, amit mondott.
    Valójában a nyelvtanulásnál ott akadok el, hogy mivel kezdjem.
    Nem akarok a nyelvtannal bajlódni, hisz – mint szokták mondani – a gyerek se tanul nyelvtant, és mégis megérteti magát a környezetével.

    Válasz
  194. Gyenge Béla

    Köszönöm. Megerősített abban amire gondoltam az angollal kapcsolatban. Rövid, tömör, célratörő. Egy apró kérdés: a nyelvtanárok miért nem így állítják fel az órai tematikát. Tök jó lenne. Még egyszer köszönöm.

    Válasz
  195. Dr. Mayer Lajos

    Tisztelt Neményi Úr!
    A nyelvtanulással kapcsolatos útmutatása tökéletesen igaz, akinek a gyakorlatban is szüksége volt egy idegen nyelvi környezetben boldogulni, az csak a felsoroltak alapján tehette meg. Ez viszont már egy olyan alapot teremtett számára, amit kisebb erőfeszítéssel fejleszteni tudott és hamarosan eljuthatott egy olyan fokra, amikor folyékonyan kommunikálhatott “konyhanyelven” és ezáltal sikeresen beilleszkedhetett akár csak rövidebb időre is egy másik országban. Ezt tapasztalatból tudom, én is így csináltam a már jól beszélt más nyelvek mellett.

    Válasz
  196. Kása József

    Teljesen igaza vamn Éve tanulok napi rendszerességgel a Doulingót és tapasztalom mennyi kezdőnek nem fontos szavakat kifejezéseket kell megtanúlni ma épp a birtokos esettel ismerkedtem. Persze azt nem tudom miért pont az én véleményemre kiváncsi. Sok sikert mindenesetre..

    Válasz
  197. András Dénesné(Wagner Ilona)

    Köszönöm és megtisztel,hogy a véleményemet kéri. A Buldózer némettanfolyam kezdőknek tananyagot,és hanganyagot megkaptam Önöktől így van lehetőségem gyakorolni.Szívesen ismételem,mert nagyon gyorsan kimegyek a gyakorlatból.Köszönöm érdeklődésüket!

    Válasz
  198. BÁN KLÁRA

    NAGYON JO ÖTLET ÉN IGY IS TANULOK AMIKOR VAN IDŐM ÉS VISZEM MAGAMMAL HA UTAZOK A KIIRÁSAIMAT. KÖSZÖNÖM JOK A LECKÉK IS ÜDV KLÁRI

    Válasz
  199. Lőrincz Lászlóné

    Kedves András!
    Meghallgattam a videót, igen és igazat kell adnom Önnek. Sajnos én pont fordítva tetem,és most ez a videó
    rá ébresztett ,hogy csak azt tanuljam meg előbb ami a legfontosabb számomra,hogy első legalább,kérni és
    kérdezni tudjak,aztán a többi talán jön magától.A baj ott volt nálam,hogy mindig elölről kezdtem,ez nagy hiba volt, most már tudom! Ezért nem tudtam haladni tovább! Ez a videó úgy érzem előbb kellett volna nekem,de
    nagyon köszönöm!

    Üdvözlettel: Mária

    Válasz
  200. Mészáros Zoltánné Zsuzsa

    Kedves András teljes mértékben igazat adok önnek..Köszönöm az ujabb sgitséget hogy nagyobb kedvel tanuljak.

    Válasz
  201. Terez Varga

    Kedves Andras.Koszonom a biztatast.Igen nagyon igaza van,hogy a legfontosabbat kell megtanulni.A fiam Amerikaba el ,a menyem angolul beszel es a kisunokam 5 eves.A kisunokam most erti jobban a magyart es en is most mar kicsit kezdem erteni az angolt .Igy sokkal konnyebb.
    IGEN!

    Válasz
  202. Szi Márton László

    Tisztelt Neményi Úr!

    A rövid hanganyagban elmondottak nagyon fontos tanulási módszert erősítenek meg. Aki így szervezi az idegen nyelv tanulását idős korában, az kitartó munkával elérheti célját.

    77 évesen nekem is az az elsődleges célom, hogy az angol nyelvet olyan szinten sajátítsam el, hogy meg tudjam magamat értetni angolul, és én is megértsem a kérdéseimre adott válaszokat. Nekem ez már siker. A kis siker is siker. Erre az alapismeretre építhetek, s az alapfokú kommunikáción kívül az angol helyesírás elsajátítását további célként tűzhetem magam elé.

    Köszönöm és a továbbiakban is várom lelkesítő nyelvtanulási tanácsait.

    Üdvözlettel: Szi Márton László i

    Válasz
  203. Kosztyóné H. Mária

    Tisztelt Tanár Úr!
    Köszönöm, hogy meghallgathattam ezt a történetet.
    Ismét kaptam egy kis lendületet a folytatáshoz.
    Köszönöm.
    Kosztyóné Horváth Mária

    Válasz
  204. vanek zoltán

    Kedves Neményi úr.
    Amit ön itt leirt, az mind igaz ezt én is nagyon jól tudom. Köszönöm a segítséget amit mindig próbál adni.
    Tisztelettel. Vanek Zoltán

    Válasz
  205. Bíró Mária

    Nagyon okos és hasznos tancs, magamtól is rájöttem a kevésre, de a földön nincs ilyen tanár, ak így tanítana.

    Válasz
  206. Tulinszki János

    Az ön által leírtakkal egyetértek.A nyelvtanulást Dec.hónapban tudom intenzívebben elkezdeni.Köszönettel:Tulinszki János

    Válasz
  207. Hatlaczky Erzsébet

    Nagyon szépen köszönöm a jó tanácsokat ! Úgy vélem teljesen igaza van !

    Válasz
  208. de Rivoné Éva

    Kedves Neményi András úr!
    Egyetértek a hallottakkal, magam is csak szinten akarom tartani csekélyke nyelvtudásomat, ezért szeretem olvasni a rutin mondatokat, melyeket időként küld.
    Köszönettel
    de Rivoné Éva

    Válasz
  209. Búzáné Mariann

    Tisztelt Neményi Úr !
    Tanácsa tökéletes !
    A cél , hogy meg tudjam magam értetni és megtudjam érteni a választ !
    Az a bizonyos “konyha nyelv”, ha már ennyit gagyogunk nem tudnak eladni és ez már sikerélmény
    amit már a német nyelv gyakorlásával én is megélhettem.
    Nyelvtanilag valószínű hibás a kiejtésem , de az emberek készségesek és segítőkészek , így boldogultam
    kevés tudásommal , amit Önnek is köszönhetek.
    Tisztelettel:Búzáné Mariann

    Válasz
  210. Korim Edit

    Kedves András!
    Köszönöm ezt a kis biztatást. Valószínűleg nem fogok már hibátlanul beszélni angolul, de valamelyest megértetem magam és igyekszem én is érteni a választ. Csak akkor van szükségem a nyelvre, ha külföldön vagyok. Ez évente egyszer max kétszer fordul elő. Akkor nagyon jól jön némi kis tudás. Szabadidőmben mindig előveszem a könyveit és olvasgatom, memorizálok. Nagyon jó érzés amikor magamtól is fabrikálok mondatokat.
    Mindig kicsivel többet tudok és ez nagyon jó.
    Üdvözlettel.

    Válasz
  211. Virag Gyongy

    Abszolút igaz, valóban a megértés a legfontosabb nem pedig a nyelvtani szabályok. Megértéssel és a megfelelő ugyancsak érthető válasz adásával még inkább elsajátíthatóbb a természetes kommunikáció. A lényeget megtanulni fontosabb, mint elveszni a szabályok részleteiben. Igen hasznos tanácsokkal látott el a jelenlegi emailben, és nagyon köszönöm. Tisztelettel: Virag Gyongy

    Válasz
  212. Csóka Tamás

    Rendkívül ötletesnek és tanulságosnak tartom a történetet.. Nekem is elég ennyi, akkor, amikor hobby szinten szeretnék csak megtanulni angolul. Az unokáimmal így is sikerül beszélgetni és ez mindent megér.

    Válasz
  213. Varga Nándor

    Tisztelt Neményi András!
    A hallottakkal teljes mértékben egyetértek. Ha valaki megérti illetve megérteti magát egy másik nyelven, az már szerintem több mint elég.Kivéve, ha esetleg más célja is van az illető nyelv elsajátításával. A menyem szerint -aki perfektül beszéli az angol nyelvet- csak úgy szabad idegen nyelvet megtanulni, ha azt nyelvtanilag teljesen hibátlanul beszéljük. Ezzel én abszolút nem értek egyet!

    Üdvözlettel: Varga Nándor

    Válasz
  214. Gábor

    Nagyon hasznos tanács hangzik el ebben a hanganyagban.
    Tulajdonképpen erre már én is rájöttem korábban, de mégis jó egy külső megerősítés.

    Válasz
  215. Rozália Szegedi

    Ez egy lényegre törő monológ volt. Minden benne van.
    Ezt nem is kell tovább ragozni. Köszönöm hogy megosztotta velem.

    Válasz
  216. Juhász István

    Nos, én MAX. egyetértek önnel, ha keveset is, neadjisten rosszul is TUDUNK valamit, attól még HASZNÁLNI KELL. Gimiben tanultam angolul, abból nem lehetne eladni, nyugdijasként már voltam recepciós egy egri szállodában. Megfeletem. oroszul sokkal jobban tudok, néha elmegyek egy orosz klubba, ahol oroszokkal beszélgethetek. Sohasem nevettek ki, egészen jól megértjük egymást. 14 évesen volt egy lengyel barátnőm, MIATTA tanulgattam a nyelvüket. Még MA IS ELBOLDOGULOK, ha lengyelekkel hoz össze a sors. Sohasem zavart, hogy nyelvtanilag hogy beszélek, ha túl gyorsan szóltak, nem szégyelltem, mondani, hogy LASSABBAN KÉREM ! Amiket ön elküldözget, azokból én számtalan szófordulatot megtanultam már, és igy teszek a jüvőben is. Csak MAGAMNAK tanulgatok, 1951.- es vagyok….

    Válasz
  217. Belteki Józsefné

    Jó napot kívánok! Ezek a mondatok amit mondott nagyon jó! Én örülök hogy, nem kell olyan szavakat megtanulni amit alig kell használni! Nekem Belgiumban kell a nyelvtudás! Még egyszer köszönöm a segítséget!! Béltekiné Magdolna

    Válasz
  218. Németh Imréné

    Kedves Tanár Úr András!

    Nagyon jónak tartom a tanácsát, régebben, mikor jártam külföldre én is alkalmaztam, és remélem nem hangzik nagyképűen, sikerrel.
    Ma már csak kedvtelésből tanulgatok, és nagyon ritkán kerül rá sor időhiányában. Örülök a leveleinek és hálásan köszönöm.
    Egy régebbi kérdésére válaszom: nem kiabálok, 2-3 nyelven meg tudom mondani, ha nem értem, és nem beszélek az adott nyelven. Persze jobb lenne, ha tökéletesen tudnék válaszolni a kérdésre. Ami késik, nem múlik.
    Üdvözlettel: Németh Imréné Irma

    Válasz
  219. Tarlós Mihály

    Én idős korom ellenére próbálom fel eleveniteni azt a kis nyelvtudásomat amit fiatalabb éveimben tanulgattam. Nem tudom, hogy mikor lessz rá szükségem de azt igy is élvezem hogy rejtvényfelytés közben a család tőlem kérdezi a német szavakat és én legtöbbször tudok is segiteni. Köszönöm hogy van ez a lehetőség amivel megtornáztathatom az agyamat.

    Válasz
  220. Timea

    Igaza van Németűl épp így tanúltam meg..
    Most angolul kellene..megértessem magam

    Válasz
  221. Farkasné Dr.Pintér Orsolya Mária

    Kedves András!(de szimpatikus a hangja(is)….belelátott a fejembe,épp ma reggel gondolkodtam azon,hogy 70 leszek januárban…mi a bánatot akarok én JÓL megtanulni angolul,olaszul( a vőm olasz)ebben a korban?meg az iszonyú sok idő,rendszeres,kitartó,szorgalmas tanulást igényel.Inkább arra törekszem,h.AZT! tanulom meg amivelmegértem,amit mondanak,ill.ÉN eltudom mondani,amit szeretnék,vagy Uram bocsá’ egy köszönő levelet megírni például.Ezért nagyon hálásan köszönöm,amit elmondott…mingyá meg is hozta a kedvem a tanuláshoz!!! és mindig a szavai fognak lebegni előttem!!!még egyszer köszönöm,üdvözlettel:ORSiegy apró baj van a gyerekeim igen jól beszélnek angolul,a lányo anyanyelvi szinten olaszul,s roppant kritikusak….bár segítőkészek is,DE ÉN feszélyezve érzem magam a leírtak miatt…nincs más hátra,mint megtanulni ezt legyőzni,ill.megbeszélni velük,h.NEKEM mi a célőm és ABBAN segítsenek!Egyet ért velem kedves tanár ÚR?Nagyon kíváncsi lennék a véleményére.,köszönöm.

    Válasz
  222. Szondy István

    Kedves András ! Teljesen igaza van most is és minden levelében is. A probléma csak az, hogy én nem ezeket
    a köznapi kifejezéseket, ill. mondatokat szeretném megtanulni, hanem csupán a Baba mail által küldött külön-
    féle információkat szeretném megérteni-
    . Ugyanis 91 éves vagyok, utazni már nem igen fogok, külföldiekkel beszélgetni se valószínű, hogy alkalmam
    lenne. Szóval csupán szórakozás és a kiváncsiságom kielégitése lenne a cél, de eddig erre alkalmas lehető-
    séget még nem találtam. De nem adtam fel. Szíves üdvözlettel István

    Válasz
  223. Tóth Kálmán

    Tisztelt Neményi úr!
    A története teljesen rendben van és további sikereket kívánok és sok tanulót. Kíváncsian várom a leckéket amelyeket nagyon köszönök, minél előbb szeretnék folyamatosan tanulni és haladni a tudás útján. Előre is köszönöm!
    Tisztelettel
    Tóth Kálmán

    Válasz
  224. Marossy Margit

    Kedves András!
    Mivel nem akarok nyelvvizsgát tenni, egyet értek Önnel abban,hogy a legszükségesebb szavak tudása és értése elegendő. Ezt a módszert követem. Néha tudok kommunikálni a húgommal, vagy az unokámmal, akinek viszont felsőfokú nyelvvizsgája van angol nyelvből. Jó magam csak hobbiból tanulgatom, mivel én már nagymama korú vagyok.
    Köszönöm a jó tanácsait.
    Üdvözlettel
    Marossy Margit

    Válasz
  225. Oláh Adrienne

    Tisztelt Neményi úr!
    Teljesen megegyezik a véleményem az itt elhangzottakkal. Minek bonyolult nyelvtant használni, ha csak egyszerűen szeretnénk kifejezni magunkat. A lényeg, hogy megértessük magunkat, Persze az is fontos, hogy a válaszokat is megértsük.Ezért van szükség hangzás utáni gyakorlásra is.

    Köszönettel,
    Oláh Adrienne

    Válasz
  226. Trischler Ferencné

    Tisztelt Neményi Úr !
    Köszönöm szépen a biztató szavait.Így valóban nagyobb lelkesedéssel próbálok angolul tanulni magamtól.Régen tanultam már de gyerekeim Írországban élnek és sűrűn kilátogatok, jól jön egy kis frissítés így 70 évesen.
    Trischlerné

    Válasz
  227. Kovács Ferencné

    Egyetértek az Ön ajánlott módszerével. Valóban, ha a legfontosabb szavakat, mondatokat megtanuljuk,
    ezek már rögzülnek, utána erre építve sokkal könnyebb új szavakat hozzá megtanulva, azokat alkalmazni szóban, vagy akár írásban.
    Mostanában gondolkodom, hogy kellene tanulnom angolul, de fogalmam sincs, mi lenne a legfontosabb.Már nyugdíjas vagyok, de túl sok időm nincs. Úgyhogy egyenlőre csak ötlet szintjén van a tanulás, csak annyi, hogy jó volna. (Németül egyébként beszélek, azt időnként használom is.)

    Válasz
  228. Pintér Zoltán

    Tisztelt Neményi András Úr !
    Köszönöm az idáig megküldött német anyagot és a biztatást. A német szavak számomra elég idegenek maradtak, kiejtésük nehézkes. A sors úgy hozta, hogy családunk egy szimpatikus olasz úrral bővült. Nosza beiratkoztam egy olasz tanfolyamra, hogy majd lassan szóbeli tudásra tegyek szert. Az első napokban ránk zúdították az összes nyelvtant és ragozást. Én most 60 éves vagyok nem szeretnék nyelvvizsgázni. Sajnos a fiatal csoporttársakkal nem tudtam lépést tartani ezért úgy döntöttem hogy abbahagyom a tanfolyamot. A hang anyagban elhangzottal teljesen egyetértek. Nem adom fel, folytatom az olasz tanulást és köszönök minden segítséget.
    Tisztelettel Pintér Zoltán

    Válasz
  229. Erdely Erzsebet

    Nagyon egyetertek igy van csak a kotelezo mondatok lennenek a fontosak majd aztan jonn a tobbi.

    Válasz
  230. HART Tamás

    Csak azért vettem észre és maradtam kíváncsi, mert a kapott anyagokba belekóstoltam és ízlett! Életszerű helyzetekre azonos szintű válaszokkal, – ezzel hódított meg. KÖSZÖNÖM!

    Válasz
  231. Fodor Jánosné

    Kedves András!

    Az alapvető boldoguláshoz bizony ez a minimum is kell.Jó érzés, hogy nem teljesen “kuka” az ember.Igaz, még mindig a megszólalás a nehezebb.

    Tisztelettel: Fodorné Lantos Jolán

    Válasz
  232. Csillag Zsuzsanna

    Önnek teljesen igaza van, ami fontos azt meg kell tanulni, de nem szükséges mindent tökéletesen
    hibátlanul, mert így is megértjük egymást.

    Válasz
  233. Kondor Éva

    Tisztelt Neményi András!

    Én megtanulom a kifejezéseket, szavakat, mondatokat, ha válaszolnom kellene. Nekem azzal van bajom, hogy nem értem mit kérdeznek, különösen, ha angol az illető. Talán akkor értem jobban, ha nem brit nemzetiségű kérdez rám.
    Ami a videóban elhangzott azt felfogtam.

    Köszönettel:
    Kondor Éva

    Válasz
  234. Klacsmann Dorottya

    Tisztelt Neményi Úr!

    Nagyon kedves és tanulságos történet édesapjáról és nyelvtanulási módszeréről. Való igaz, egy bizonyos kor után már nem sok ereje-kedve van az ember(lányának) leülni tanulni.
    De – mint édesapja példája mutatja – sose adjuk fel!
    Köszönöm, hogy Ön is ugyanezt teszi, abban a reményben, hogy egyszer majd csak eléri célját!
    Üdvözlettel: Klacsmann Dorottya

    Válasz
  235. Rózsa Herczegh

    Kedves András!
    Tökéletesen egyetértek,,édesapja történetével!
    Nekem ennyi tudás elég is lenne,,
    A német nyelvvel barátkozik jobban,,mivel *”sváb”* faluban nevelkedtem,,és közelebb áll hozzám,,a német barátok miatt is,,gyerek korban a svábok értettem is,,kicsit beszéltem is,,
    Köszönöm a német leckéket,,talán azt jobban szeretném,,
    Üdvözlettel,, 🌹 Rózsa Herczegh 🌹

    Válasz
  236. Gáspár Antalné

    Tisztelt Tanár Úr! Igaza van. Nekem nincs szükségem nyelvvizsgára és mivel egy évben két-három alkalommal utazom, mindig komplett mondatokat tanulok meg. Így aztán végül is egyre többet tudok,bár néha nyelvtanilag nem tökéletes, de megértik! Tisztelettel Mária!

    Válasz
  237. Nikolaeva Marija

    Tisztel Tanár Úr!

    Köszönöm, a szép tanács, meg próbálók.Igaz nem csók öreg vagyok ( 85 ) éves, de utolsó évek sokat betegeskedtem. Sok dolgok próbáltam nagyobb vagy kisebb siker, de lég nehezen megy a nyelv tanulás. Itt élek rég óta , de mos sem tudok magyarul. Elfelejtettem orosz és francia nyelv, de mar gondolom ha bolgárul kel helyssén írni. Pedig egyetemi diploma otthon kaptam…

    Még egyszer Köszönöm: Dr. Marija Nikolaeva

    Válasz
  238. Holló Ágnes

    Ez annyira jó, és inspiráló tanács, hogy ezt kell tényleg követni. Aztán ha sikerélmény van, az motiválja az embert a további tanulásban.

    Válasz
  239. Polgár József

    Tisztelt Tanár Úr!
    Maximálisan egyetértek a véleményével.Magam is minden vizsgakötelezettség nélkül tanulom az angolt.
    Időm és kitartásom megvan.Tetszik édesapja története. Nagyigazság,hogy az ember csak olyan szinten merüljön el dolgokban,amire adott cél érdekében szüksége van. Természetesen sokat segít,az ha kedvét is leli abban amit csinál.
    Üdvözlettel:Polgár József

    Válasz
  240. Jankovics Iván

    Kértem az ingyenes német nyelvleckéket,és azt írta a gép”Ön már regisztrált”

    Válasz
  241. Greutter Erzsébet

    Tisztelt Neményi Úr!
    Nagyon hasznos volt ez a 2.5 percnyi információ. Önbizalom növelő hatása volt számomra.
    Köszönöm Önnek
    Greutter Erzsébet

    Válasz
  242. Friedel józseflé

    Tökéletesen igaza van kedves Tanár Úr,Nem kell a csillagokra törekedni,itt a főldőn kell boldogulni a lehető legsikesebben,Üdvözlettel F ilona.

    Válasz
  243. Nikolaeva Marijap

    Tisztel Tanár úr !

    Én már 2016 október hó valaszoltam hogy nehéz megy. Köszönöm a jó tanacsot , és meg mindig törekszem lasan haladni.
    Tisztelettel: Marija

    Válasz
  244. Dr Szűcs Katalin

    Kedves András!
    Köszönöm a tanácsot ,épp mostanában keseredtem el,hogy nem úgy haladok ahogy szeretném.

    Üdvözlettel . Katalin

    Válasz
    1. Neményi AndrásNeményi András Szerző

      Kedves Katalin!

      Elég, ha halad.
      Nem kell rohamtempóban fejlődni és megszakadni bele.

  245. Galuskáné

    Kedves Tanár Úr!
    Köszönöm, hogy megosztotta velünk a történetet. 60 fölött, elővéve a középiskolában tanultakat, engem is meglepett, hogy az ön által küldött leckéket elolvasva, (amiket ezúton is nagyon köszönök) szinte mind megértettem. A buldózer szettet forgatva és hallgatva, remélem az önbizalmam is megjön ahhoz, hogy bátran megszólaljak. Nagyon szeretek hallgatózni, egy parkban ülve, vagy kávézóban, és nagyon örülök, amikor nagyjából értem miről diskurálnak.Én így tesztelem mennyit haladok. Remélem eljön az idő, amikor hallgatózás helyett inkább pár mondatot kérdezek és az érdeklődve várt választ meg is értem.
    De szép is lesz….
    Köszönettel

    Válasz
  246. Balogh Sándorné

    Kedves András!
    Örülök, hogy megosztotta ezt a történetet . Fejhallgató nélkül is jól értettem mindent . Köszönöm, hogy
    a tudását mindig igyekszik átadni mindannyiunknak, az idősebb korosztálynak és a hallás problémásoknak is.
    Sajnos , abba a csoportba tartozom, aki mindenáron meg akar felelni és mindenben tökéletes lenni. Az évek
    mennek és én még mindig csak kezdő szinten vagyok. Igaz, nem akarok nyelvvizsgát tenni, főként az
    agykarbantartására használom, meg az internet szövegével is boldogulni tudjak. A tanácsai nemcsak jók,
    hanem hasznosak is. Azt már megfigyeltem, hogy az angol nyelvet másképpen ejtik az országokban, sőt
    még országon belül is.
    Szeretnék továbbra is az Ön tanulója lenni és köszönöm, hogy véleményt mondhatok. Ezentúl
    megpróbálok csak azokat elsajátítani, ami lényeges és aktuális.
    Maradok tisztelettel és további szép napot kívánok : Zsófi

    Válasz
  247. dr. Csák Attila

    Kedves András,
    teljesen egyetértek az Ön által elmondottakkal.Oroszul már elfelejtettem, de ha szükség lenne rá, rövid időn belül ilyen módszerrel a szükséges kommunikációt megtanulnám.
    üdv.
    Attila

    Válasz
  248. Faluvégi Ilona

    Köszönöm,úgy érzem nagyon jó lehetőségek,amikről ön beszél és ir.Sajnos nekem is kevés az időm,mert még aktiv dolgozó vagyok,de nagyon szeretnék megtanulni két nyelvböl is angolt annyit,ha sikerül 2020 ra kigyüjtenünk az ut árát Amerikába utazni egy régi barátnőt meglátogatni,hogy utközben meg akár ott is valamennyire boldogulni.Németet,pedig annyit,ha gyerekeinket,akik Németországban élnek meglátogatjuk ott is tudjunk valamennyire boldogulni.Ön milyen lehetőségeket tudna ajánlani?könyvet,hanganyagot stb Szivesen megvásárolnám,ha nem nagyon drága.Németet soha nem tanultam.Angolt keveset.Csak magyarul és románul beszélek(román által sokat megértek olasz,franciából és még angolbolól is egy keveset.Őszinte köszönettel: Ilona

    Válasz
  249. Faluvégi Ilona

    Tisztelt Tanár úr! Köszönöm a leckéket.Úgy érzem nagyon jó lehetőségek,amikről ön beszél és ir.Sajnos nekem is kevés az időm,mert még aktiv dolgozó vagyok(58 éves),de nagyon szeretnék megtanulni két nyelvet is angolt annyit,ha sikerül 2020 ra kigyüjtenünk az út árát Amerikába utazni egy régi barátnőt meglátogatni,hogy utközben meg akár ott is valamennyire boldogulni.Németet,pedig annyit,ha gyerekeinket,akik Németországban élnek meglátogatjuk ott is tudjunk valamennyire boldogulni.Ön milyen lehetőségeket tudna ajánlani?könyvet,hanganyagot stb Szivesen megvásárolnám,ha elérhető áron van.Németet soha nem tanultam.Angolt keveset.Csak magyarul és románul beszélek(román által sokat megértek olasz,franciából és még angolbolól is egy keveset.)Őszinte köszönettel: Ilona

    Válasz
  250. asbolt istván

    köszönöm az elküldött hanganyagban a jótanácsokat amit érdemes elfogadni.Valóban nem érdemes nyevtani szabályokkal bibelődni,mert az csak akadályozza az előrehaladást a tanulásban.üdvözlet Debrecenből.

    Válasz
  251. Höpfner Ágnes

    Nagyon igaz amit mond, magam is hasonló eredményre jutottam a tanulás során: ha nem feltétlen törekszünk irodalmi magaslatokra, és esetleg konkrét célunk van a nyelvvel kapcsolatban, mondjuk , záros határidőn belül szükségünk van az angol nyelvre (pl.viszonylag váratlan utazás az USA-ba), akkor az alapkommunikációnak funkcionálni kell a kétoldali megértés – önkifejezés bázisán. Tehát , tényleg csak célirányosan!!! Egyetértek Önnel, és köszönöm a hasznos leckéket!
    +1 kérdés : nagy gond lehet az amerikaiak beszédének megértésében? /A kiejtés-szóhasználat-szleng-stb.mi-
    att/ Kaphatnék tanácsot ezügyben? Köszönöm :Ági

    Válasz
  252. Dudás István

    Kedves András!
    Köszönöm a jó tanácsát Nékem a B1-et kell megcsinálnom Németországban.
    Üdv. Dudás István,

    Válasz
  253. Sánta Ilona

    Kedves András! Köszönöm szépen tanácsait. Nekem egyetlen a problémám, elég sokat megértek az írott, és hallott szövegekből, de nem tudom időben kifejezni magam. Több óra is eltelik, hogy reagálni tudjak egy-egy témában úgy, hogy folyamatosan tudjak beszélgetni. Az írott szöveggel viszont elég könnyen boldogulok, még nyelvtani szinten is. Tudja mi a felháborító, hogy nemcsak az angollal vagyok így, hanem a tanult orosszal, és olasszal is. De mindenképpen alkalmazni fogom a hallottakat .
    Üdvözlettel: Ica

    Válasz
  254. Nechay Gábor

    Kedves András!
    Köszönöm a két és fél percet. Igen, Önnek igaza van, mint a nyelvtanuláshoz valóban fontos dolgokban mindig.
    Hányszor készültem az elmondott módon, persze nem csak a fontos mindennapi, utazási, stb. kérdések szintjén – és sosem volt probléma. És nyugodtan rákérdeztem ha valaminek a megértésében bizonytalan voltam. Nyelvvizsgát csak németből tettem, de csak azért, mert akkori főnököm jutalom utat (akkori Leningrád – Helsinki) igért mindenkinek aki nyelvvizsgát tesz – meg akkoriban jött emlékezetem szerint a nyelvpótlék lehetősége is. Szokatlan ösztönzés volt ez az un. szocializmusban. Így is lett. Autodidakta módon sok módszert próbáltam. Hatékony volt, és most is az, a “semleges” memorizálás (magolás) is. Írók néhány kedvenc bekezdése, nekem tetsző versek. (Ezek biztonság érzetet adtak). És angolban az értelmező szótárak használata. Ma ha nyelvet tanulhatnék a franciát (szinte mindent törölt az angol) és az oroszt venném elő. Mennyivel könnyebb lett volna az életem, ha olyan nyelvmester segített volna mint Ön.
    Kedvelem és sokra tartom írásait, tanácsait.
    Gábor

    Válasz
  255. Horváth László

    Bölcs ember volt az édesapja és Ön hálás lehet, hogy ezt a tudást továbbadta Önnek. Én pedig köszönöm, hogy ezt megosztja velem.
    Üdvözlettel: Horváth László

    Válasz
  256. dr. Fehér Ágnes

    Kedves András!

    Teljesen igaza van: csak annyit, amennyit használni szeretnék. A többit – ha nem használom -, úgyis rövid időn belül elfelejtem.
    Ez ugyanolyan, mint ha vizsgára készülve minden tételnek csak a vázlatát tanulom meg, azt már fel lehet öltöztetni annyira, amennyire szükséges.

    Üdvözlettel: Ágnes

    Válasz
  257. Bán Katalin

    Kedves András!
    Köszönöm ezt a kis történetet és erről eszembe jutott, hogy akarva akaratlanul több mint 20 évvel ezelőtt ugyan ezt a módszert alkalmaztam. Kellett az alapfokú nyelvvizsga angolból és mivel az előkészítőn elmondták mire készüljünk, hát így én is azokat a kifejezéseket, mondatokat – és persze a hozzá kapcsolódó kérdéseket – tanultam meg amire ott számítani lehetett.
    Sikerült!
    A következőkben is ugyan erre fogok törekedni, mivel évek óta nem használom a nyelvet így nagyon sok minden “kitörlődött” és újra kell kezdeni.
    Nagyon köszönöm a segítségét amit nyújt a már nem tini tanulónak.
    Üdvözlettel:
    Bán Katalin

    Válasz
  258. Horváth Zoltánné

    Tisztelt András!

    Valóban igaza van az elmondottakban,
    Köszönettel Erzsébet

    Válasz
  259. Bordás Lajosné

    Kedves András!
    Nagyon tetszett, köszönöm a tanácsát. Megfogadom.
    Üdvözlettel: Bordásné

    Válasz
  260. Dobos Lászlóné

    Nagyon szépen köszönöm a sok jó tanácsot .Tisztelettel :Dobos Lászlóné

    Válasz
  261. Herczeg Csabànè Ari

    T.Nemènyi Andràs Köszönöm a sok ötletet ès segìtsèget ami önntől kaptam.

    Válasz
  262. Mandl Mari

    Önnek igaza van. a nyelv iskola , vizsgázztatók is így gondolják a vizsga feltételnél?

    Válasz
  263. Fülöp imre

    Kommunikációhoz, tehát hogy megértsem amit mondanak, és engem is értenek ez a célom. Ezt akarom addig gyakorolni amíg könnyen kiporog a szó belőlem. Ez az amit el kell érni.

    Válasz
  264. Farkas Gabriella

    Tisztelt Neményi András!
    Nagyon jó az ötlete.
    Régebben egy déli országban az eladó angolul beszélt, semmi mást nem csinált csak a szavakat mindenféle rag nélkül mondta folyamatosan és megértettük.
    Köszönettel F.G.

    Válasz
  265. Czéh ari

    Ez jó volt. Nekem a megértéssel van so bajom. Talán kevés angolt hallgatok. De ha nem értem nehéz rávenni magam.😢

    Válasz
  266. Agócs Klára

    Kedves András! Örömmel tanulnék angolul, mert szinte semmilyen idegen nyelvet nem beszélek. Az iskolában oroszt és latint tanultam, amiből a latint tudom kamatoztatni Néha. Ha a Váci utcán elindulok az az érzésem, hogy itt senki nem tud rajtam kívül magyarul. Analfabétának érzem magam. 70 éves vagyok, Így azt is gondolom, hogy én már reménytelen eset vagyok. Amit hétfőn bele töltök a fejembe az keddre Simán elpárolog. Ezekre az esetekre mi a gyógyír??? Ha van!!!! Üdv: Klára

    Válasz
  267. Kubán László

    Én maximalista lennék, szeretném megérteni a CNN és a Sky News adásait.

    Válasz
  268. Pintér Tiborné

    Kedves András! Teljes mértékben igazat adok Önnek! Én is csak annyit szeretnék megtanulni németül, hogy amikor Ausztriában vagyok a gyerekeimnél értsem meg, hogy a boltban mit akarnak a tudtomra adni. Tisztelettel: Pintérné

    Válasz
  269. Ersing Klára

    Kedves András!
    Németből alapfokú tanfolyamot végeztem, de a munkám során a szakszavakat jól megtanultam. Műszaki leírásokat fordítottam. A munkahelyemről Németországba küldtek tapasztalat cserére. Ott kaptam mellém egy tolmácsot aki jól beszélt németül, de nem nagyon értette a szakszavakat. Így történt, hogy én tolmácsoltam a tolmácsnak.
    Tisztelettel: Ersing Klára

    Válasz
  270. kállai jánosné

    Kedves András ! Igaza van az ha megértenek már elég ! Köszönöm hogy megtisztelt! Kállainé Marika.

    Válasz
  271. Esztergályos László

    Tapasztalatom szerint is így van, hiszen az adott nyelvterületen nem csak megértenek hanem meg akarnak érteni! Ez sokat segít.

    Válasz
  272. Sebestyén László

    Az eddigi leckéi nagyon jók, a gyakorlatban bizonyítottak. Egy kis idő ráfordítással – mivel nagyon érhető – könnyen elsajátítható.
    Köszönettel: SL.

    Válasz
  273. Körmöczi Piroska

    Kedves András!

    Nagyon aranyos az édesapja története. Azért ennél egy kicsit, ha tud az ember, az nem baj!

    Köszönettel és üdvözlettel: Piroska

    Válasz
  274. Nagyné

    Kedves Neményi Úr!

    Teljesen igaz a hanganyag.
    Mivel a két Buldózer könyv garnitúrájából élek, nincs szükségem nyelv vizsgára, már 60. évembe léptem, de nyitott felfogással.
    Természetesen sokat fejlődtem, főleg, hogy egyedül is repülök külföldre, s alap szituációkkal kommunikálok. Mivel kevés a szabadidőm évente 2-3 alkalmam van gyakorolni külföldön, de terveimben szerepel, hogy nyugdíjba menetelemkor, még 1-2 hetes aktív gyakorló képzésen vegyek részt.
    Köszönöm eddigi segítségét.
    Nagyon igaz a könyvében leírt téma: a pincér nem arra kíváncsi mennyit tudok angolul, hanem tudjak kérni kávét, étlapot, stb.
    Munkájához sok sikert kívánok!
    Üdvözlettel:
    Nagyné Látkóczki Margit

    Válasz
  275. Kain Farkas Mária

    Ez mind szép és jó. Én egy hatéves nagyon sokat „olvasott“ kislánnyal szeretnék társalogni, a hétköznapjaiban résztvenni. Ilyen nyelvkönyvekkel, sajnos, még nem találkoztam. Állatokról történetek (különösen a szauruszok és mindenféle, számunkra nem igazán szép állatokért lelkesedik), meséket az egyszarvúról, sellökröl kell felolvasni. Képzelje, még nem panaszkodott, hogy faramuci, bikfanyelven felolvasó nagyszülei vannak.

    Dehát a felolvasás az nem beszélgetés.

    Válasz
  276. Czinege Ferenc

    Kedves András!
    A rövid hanganyagban nagyon találóan összegezte a hatékony nyelvtanulás módját. Az elhangzottak nagyon racionálisan mutatnak utat a nyelvet rövid idő alatt elsajátítani szándékozóknak. Én is magamat ezek közé sorolom. Azonban “csak” egyetlen egy de az óriási problémám van. Az pedig nem más mint, hogy a célnyelv több ezer szavából miként válasszam ki azt a legkevesebb szóállományt amivel elfogadhatóan és ezen felül megfelelő nyelvhelyességgel kommunikálni tudjak.
    Sajnos maximalista vagyok és ezáltal pedig szeretnék tudni mindent. Sajnos én erre képtelen vagyok. Ennek ellenére szinte mint a “köröm nélküli macska” magas fára való mászását próbálom megvalósítani. Ebben a gyötrődésemben a helyes fonetikát jó formán elsajátíthatatlannak tartom. 72 éves vagyok, kizárólag csak becsvágyból tanulom a nyelvet. Negyven éves koromban nyelvterületen való tartózkodás és tanfolyam nélkül annak idején a 17 éves fiammal a Veszprémi Egyetemen az Idegennyelvi központ által tartott középfokú nyelvvizsgát mindketten sikeresen letettük. Ilyen előzmények után “kis naív” azt gondoltam, ha a németnél ilyen sikerrel jártunk akkor a némethez képest “primitívebb angol nyelvet” akkor miért nem tudnék megtanulni. Ezt azért gondoltam, mert a németnél a helyes kiejtés nem jelentett problémát. Most jöttem rá arra, hogy a német nyelvnek a szavai fonetikailag 85%-ban megegyeznek az írott alakjukkal, Ezzel szemben ez az arány teljesen megfordul és így csa 15%-ban egyezik meg az írott alakkal. Ez tény 85%-os hiba lehetőséget hordoz magában. Na mindegy azért még egyenlőre nem adom fel a “harcot”!!!!!!!
    Minden nyelvtanulónak ezt a kitartást és hozzá nagyon jó egészséget kívánva zárom soraimat:
    Czinege Ferenc

    Válasz
  277. Biró János

    Teljesen igaza van, András! Angliában, egy gyárban helyezkedtem el, és igazából csak azok a kifejezések, mondatok rögzültek bennem, amit rendszeresen használnom kellett. a hosszú mondatok is mind rövidebb panelekből állnak, amelyeket sok témában használhattam, mint ezt is: “how many do I need to put – in the box?”. És persze, a kantinban történő étkezéssel, a buszmenetrenddel, a vásárlással, lakbérfizetéssel, a heti bérfizetéssel, a bankszámla-kezeléssel kapcsolatos kifejezések. Ez volt a bázis, ami létfontosságú volt.

    Válasz
  278. Koroknai ilona

    Én is gondolom pontossan ha külföldre mentem az adott ország nyelvén megtanúltam köszönni vagy megköszönni mondjuk ez elég kevés de boldogultam

    Válasz
  279. Bötös Klári

    Kedves Neményi Úr! “Megmondom az őszintét”, amikor feliratkoztam az Ön hírlevelére férjem külföldi munkavállalásához kerestem mielőbbi megoldást. Most már úgy gondolom, hogy meghallgatva pár perces üzenetét, valamint elolvasva a hozzám intézett kedves levelét, férjem oldja meg a problémáját úgy ahogy tudja, viszont én belevágok a tanulásba, lesz ami lesz!

    Válasz
  280. Dr. Molitorisz Pál

    Kedves Tanár Úr!
    Nagyon köszönöm a lényeglátó, gyakorlatias szempontokat, jó tanácsokat.
    Ezek igazáról volt szerencsém néhányszor magamnak mis meggyőződni szerény tudásom birtokában.
    Szívélyes üdvözlettel:
    Molitorisz P.

    Válasz
  281. Kókai Géza

    Kedves András!
    Nagyon egyetértek Önnel! Tisztelem a kitartását, amivel meg akarja tanítani a nyelvet. Újra és újra felkelti az érdeklődésemet.
    Ugorjunk neki 72 évesen is.
    Üdvözlettel:

    Válasz
  282. Lőrincz Lászlóné

    Kedves András!
    Igaz a van az elmondottakban,hogy csak a legfontosabbat tanulja meg, egyenlőre ami szükséges,most én is
    így teszek. De szeretnék azért a későbbiekben jobban ill.többet tudni,ezért komolyan el kell kezdenem,vagyis
    folytatnom a nyelv tanulást.

    Üdvözlettel: Mária

    Válasz
  283. horvath eleonora

    koszonom ez nagyon eszszeru igy szeretnek en is tanulni koszonom hogy meg erositett ebben hogy igy konyebb

    Válasz
  284. Fegyveres Béla Mosonmagyaróvárról.

    Kedves András! Nagyon köszönöm ezt a kęt és félperces felvilægositæaát.Bizonyæra nem vagyok egyedül aki jõszivvel fogadta e pár mondatot.A korom miatt nincs szüksęgem nyelvvizsgára.Amire szükségem van azzal már az ön jóvoltábõl rendelkezem.Köszönettel,egyben Kellemes ünnepeket,és eredményekben gazdag Ùjeszenddőt kívánok.Tisztelettel:

    Válasz
  285. Tolnai Ferenc

    Kedves András!

    Nagyon egyértelmű, érthető és megszívlelendő, amit néhány rövid tőmondatba foglalva közkinccsé tett! Fontos, hogy az embernek mértéktartó, konkrét,tömören megfogalmazható egyértelmű céljai! Köszönöm a levelét, üdvözlettel:

    Ferenc

    Válasz
  286. G. Mózes

    Nagyon praktikus tanácsok, köszönöm.
    Azt hiszem követni fogom.
    Tisztelettel G. Mózes

    Válasz
  287. Simon Józsefné

    Tisztelt Neményi András !
    Manapság nagyon sok angol nyelvű felirattal találkozunk Magyarországon. Árucikkek csomagolásain , teherautókon , szolgáltatások, boltok feliratain és sok az angol nyelvű video a Facebookon . Így aki érteni szeretné ezeket az angol nyelvű szavakat jó , ha ismerkedik az angol nyelvvel. Tisztelettel : Simon Józsefné

    Válasz
  288. Dr.Bacsa Vendelné Ilona

    Kedves Neményi Úr! tökéletesen igaza van.Szeretném az orosz anyagot megrendelni, melyet korábban szomorú családi probléma miatt nem tudtam. Kérem tájékoztasson a részletekről Üdv. Ilona

    Válasz
  289. Szabó Istvánné

    Tisztelt Neményi Úr!
    Meghallgatva az útba igazítást mondhatom nagyon tetszett és természetesen tanácsát megfogadva és is így próbálkozom a továbbiakban. Tisztelettel: Szabóné, Mária

    Válasz
  290. Takács Gyula

    Üdvözlöm!
    Tökéletesen egytértek, ’69-ben egy nyelvi gyorstalpalón a tanár ugyan ezt mondta. Munkám miatt sokat vagyok külföldön, a munkavégzéssel kapcsolatban általában megértetem magam, én is megértem amit mondanak. Bár jó volna jólbeszélni más nyelveket,de már nincs ambicióm hozzá. Jövő nyáron egy hétre Moszkvába utazom, ezért rendeltem az orosz nyelvkönyvet is. Segítségét köszönöm, további sikeres munkát kivánok!
    Tisztelettel: Takács Gyula

    Válasz