Gond, hogy az angol csak írásban megy?

„Beszélni akarok, írásban már boldogulok!”
100-ból 80 tanulónk így fakad ki, amikor megkérdezzük, miért jött el hozzánk.


A magyaroknak valóban sokkal nehezebb megtanulni angolul, mint a hollandoknak, vagy a svédeknek. De emiatt tévedés azt hinni, hogy akkor mi felmentést kapunk a beszéd alól, és elég, ha csak írunk és olvasunk angolul. Mégis sokan eszerint cselekednek. Miért?

Mert a sikerélmény motivál, és szeretjük azt gyakorolni, ami könnyen megy.

A kiejtés nagyon különbözik számunkra az írott angoltól?

Igen, egészen addig, amíg meg nem tanuljuk az angol szavak kiejtését. Utána már könnyű. Nem elég megtanulni, hogyan írják. Meg kell tanulni azt is, hogyan ejtik. És lehetőleg egyszerre. Az nem vezet sehova, ha Ön először csak a különálló szavak jelentését tanulja meg, és csak leírni tudja a szavakat.

Amennyiben Ön az órákra csak annyit készül, hogy megírja a házi feladatát, akkor mitől javulna a beszédkészsége?

Erre az alábbi válaszokat szoktam kapni:
  1. Hmm.
  2. Ez igaz.

Nagyon ritkán mondják azt, hogy ezen változtatni fognak. Pedig elkerülhetetlen. Jegyezze meg a komplett mondatokat, ahol az adott szavak előfordultak. Hallgassa meg a magnóról is, hogyan hangzik el a mondat angolul. A szavakat így használni is tudja majd. Amennyiben elismétli, amit a magnó mondott, akkor már elkezdett beszélni is. Igaz?


Ön hogy áll ehhez a kérdéshez? Írja meg itt!

Kérem, írja meg a véleményét!
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Hozzászólás a(z) M. László bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

44 hozzászólás a(z) “Gond, hogy az angol csak írásban megy?” bejegyzéshez

  1. Pálffy András

    Sajnos kétféle angol van alapvetően: a cool English és a nativ English. A scool English elsajátítható, de a nativ English bizonyos életkor felett csak anyanyelvi környezetben

    Válasz
  2. Ponkey

    Az angol kozel sem konnyu, hat igen. Nem EGY nyelv, amit fogsz hallani, az angol epp olyan szines nyelv, mint akar a magyar Magyarorszag egyik masik teruleten. Brit angol, Ir angol, Amerikai angol, Skot angol, Ausztraliai angol, oregek altali angol, fiatalok kozt beszelt angol, gyerekek angolja, iskolazott angol/ hivatali angol, parasztos angol stb. stb. stb. Nekem mindig is a brit angol volt a kedvencem, de az Ir angolt hallgathatom. Mivel imadom az angolt, az ir angol is tokeletes. De mas, mint a brit angol. Karacsonykor azt mondtam a szeszes italt arusito nonek, hogy Merry Christmas!. Tisztan es erthetoen mondtam. Hiszen tudok BESZELNI angolul! De a no nem ertett. IRul maskent EJTIK, de ahogy en hallottam, ugyanugy mondta vissza. Aki angolt akar tanulni, nehogy azt higgye, hogy konnyu lesz. Sajnos. Nem eleg tudni a jelenteset, nem eleg tudni, hogy irjak, a legfontosabb az, hogy TUDJ BESZELNI angolul. Amikor bekapcsolom a tv-t, nehez ugy, mert nem csak Irek beszelnek, de Brittek is, vagy Amerikaiak, vagy fiatalok, es ez igenis szamit. Amikor pedig a radiot kapcsolom be, akkor szerencsere csak Ir-t hallgatok. Az en angolom a kozel semmibol igenis a nyelvtan tanulasaval (es nem magolasaval) lett jobb. Amikor hallgatom az angolokat, mindig jar az agyam. Igenis keresem benne a nyelvtant, es amikor magamba vagyok, rajovok, hogy ez az a nyelvtani szabaly, amiben valaki epp megszolalt valamikor. Pl. a sokfele multido, de megsem kell az osszeset allandoan hasznalni. De pl. a hirkozleses angol tulsagosan is ertelmetlen, de annak is megvannak a sajat nyelvtani ertelmei. Es ahhoz, hogy monduk megertsem ANGOL ertelemben a pl. „Herald am” cikkeit (vagy csak a cimeit), tudnom kell hogy a szabalyok szerint hogy van ez a hirkozlesben. Nem hiszek annak, aki azt mondja, nincs szukseg a nyelvtanra a megszolalashoz. Hiszen minden egyes mondat, akar csak 3 szobol is all, maris egy nyelvtani szerkezet. Es nekem rengeteget segit, hogy felismerem a szerkezeteket. Nem lehet ugy megtanulni az angolt, mint egy kisgyerek az anyanyelvet. Mire, mint pl en 20 evesen, valaki nekiall egy nyelvnek, mar vannak a fejeben rengeteg szabalyok, ami altal beszeli a sajatjat. De az angolban teljesen mas szabalyok uralkodnak, es ahhoz, hogy megertse, igenis tisztaban kell lennie a szabalyokkal. Kulonben nem fog tudni szabalyosan beszelni! Es en is, nem mondhatok ossze vissza szavakat, mert akkor meg egy kisgyerek sem fog megerteni, hat meg egy hivatalban, vagy hivatalba telefonalaskor, vagy mikor jon a landlord, vagy ha vasarolsz, vagy ha valaki leszolit az utcan meg egyeb rengeteg szituacio eseten. Kell a nyelvtan, ez nem az anyanyelved, ra kell jonnod (a szabalyok szerint), hogy nem fognak foglalkozni veled, ha nem tudsz ertelmesen beszelni. Ok, ez nem ilyen szigoru, mondjuk csak egy latogasnal, de en itt elek, es nem tudnak semmit sem elintezni, ha nem tudnak beszelni (szabalyosan). Ok, igen, folyton keresem a szabalyokat, elveszi az idot. De ez egyre gyorsabb lesz, berogzulnek, es maris tudni fogod, hogy a kerdezel, akkor pl. „Are you…” es nem a kijelento „you are…” a helyes szabaly kerdesben, nem lehet hangsulyal palastolni a hibat. Multkor azt mondtam a gyogyszertarban, hogy szuksegem van egy gyogyszerre, de a no kerdezte, hogy milyen koru illetonek kell. „for adult” mondtam. S vissza valaszolt „for AN adult…”, ja, dobbentem ra, a szabaly szerint nevelovel jar ilyenkor az alany. Nem ver agyon, csak mert rosszul mondtam, de az ember csak szeretne mar ertelmet adni a szavainak, nem? Nem akar ugy beszelni mint egy elmegyogyos. A szabaly tesz ertelmesse. En tudom…

    Válasz
  3. Pálffy András

    Sajnos két különböző angol nyelv létezik. A Nativ English és a Scool English. Az elsőt nem tudom hogyan lehet elsajátítani anyanyelvi környezet nélkül, a másikkal elboldogulok.

    Válasz
  4. M. László

    Kedves András!

    Teljesen igaz, hogy az ember abban fejlődik, amit gyakorol. Ha sokat ír, megtanul írni, de ez nem jár a beszédkészség fejlődésével. Sajnos az én tanulásom nem volt valami rendszerezett, hol ezt, hol azt gyakoroltam, ahogy a szükség hozta, ezért mindenből tudok egy kicsit. Mindent összevetve úgy gondolom, a szöveghallgatásra nagyobb szükségem van. Próbálok is összeszedni minden javaslatot, amihez itt hozzájutok.

    Válasz
  5. Kuthyné Szilágyi Zsuzsa

    @Ölvedi Ani

    Kedves Ani !

    meglepve láttam, hogy más is tanul angolul ilyen korban.
    Én 55 éves, fiatalos, gyakorlattal és szakképzettséggel rendelkező ápolónő vagyok. Fiam 2 éve Londonban él és dolgozik. Hozzá szeretnék közelebb kerülni, ezért kezdtem el most angolul tanulni. Hetente 2 X járok nyelviskolába, de elég lassan megy. A fiam szerint kint hamarabb ragadna rám a nyelv.
    A problémám az, hogy szerinted hol találok olyan állást, ahol jelenlegi kevés angol tudással alkalmaznának ?
    Bármilyen munkát elvállalnék, amíg nem lesz jobb a nyelvtudásom. Szeretném, ha tanácsot adnál, hol keressek munkát ?

    Segítségedet előre is köszönöm

    Üdvözlettel

    Kuthyné Szilágyi Zsuzsa

    e-mail címem: zsuzsa.kuthyne@freemail.hu

    Válasz
  6. bela

    Sziasztok!

    Én 9. éve tanulom az angolt. Sajnos én is a „megszólalni sosem fogok” társadalmába tartozom. Mindenfélét kipróbáltam már, mondatokat hallgatok ismételek 600-700-szor, DVD-ket nézek először magyarul, majd angolul kb.:100-100-szor, CNN-nt nézek két éve.stb…átlagban napi 3 órát angolozok, és a fizetésem 30%-át költöm havonta angol tanulásra (tanfolyam, magántanár, könyvek, CD-k…stb…)
    Jelenleg, a legkomolyabb teljesítményem, a mostani tanárom segítségével két óra alatt ki „nyögvenyelek” 12 egyszerű mondatot….
    Szerintem ez rémségesen szégyenteljes. Így nem nagyon tudok még kisebb eredményt, fejlődést sem felmutatni. Hát mi lendítse tovább a motivációmat?
    Ennek ellenére sosem adom fel, most iratkoztam be András iskolájába, már csak az Ő módszereibe bízok….

    Egy elkeseredett, folyamatosan angolt tanuló diák…

    Válasz
  7. Olga

    nem tudom de nekem csak a múlt idő nem megy az a WAS WERE meg hogy kell ezekkel kérdéseket alkotni meg hogy mikor van was és mikor did nem tudom eldönteni hogy mikor van folyamatos

    Válasz
  8. xy

    én csak most kezdtem el az angolt alapfokuról elöször nekem meg kel tanulnm az abc ahhoz hogy tudjak továblépni utána olvasást és irást kell nekem gyakorolnom plusz rengeteg szavakat tanulni. remélem 12 honap alatt belejövök.

    Válasz
  9. Fehérke

    Szakmai angolt tanulok…..nagyon régóta. Az írásbeli feladatokkal nincsen problémám, dolgozom indiaiakkal, olaszokkal is — mail-ben.
    Amint meg kell szólaljak (bár a fejemben mindent szépen összerakok), egyszerűen még az alap szavakat is csak keresgélem. Természetesen így egy épkézláb mondatot sem tudok elmondani.
    Mit kellene máshogy csinálnom?

    Válasz
  10. Neményi András

    @Borbély Csilla – attól függ, milyen munkát.

    A konyhai kisegítőnek, aki mosogat, és krumlit hámoz, elég kb. 500 szó.

    A panzióban dolgozó recepciós-felszolgálónak kell legalább 2000.

    Válasz
  11. Borbély Csilla

    Ha külföldi munkát szeretnék vállalni,oda a minimális szókincs,az kb mennyi???

    Válasz
  12. Endre

    Nézd a tv műsorait. Nézz dvd-ket.
    Ott sok segítséget kapsz a feliratokkal.

    Olvass könyveket és újságokat.

    Válasz
  13. Ildikó

    @Géza

    A Watchmen-t én is a hétvégén néztem meg angolul és tényleg nagyon érthető és mély gondolatokkal teli film. Véres és nem túl lélekemelő jelenetek is vannak benne, de ha úgyis arra koncentrálsz, hogy megértsd mit mondanak, akkor nem annyira zavaró :).

    Válasz
  14. Napsugar234

    És azok hogy tudnak úgy megtanulni beszélni, akik hallássérültek, de csak szájról tudnak olvasni, és úgy hallják amit mondanak?
    Mivel én hallássérült vagyok, és úgy hallom hogy mit beszélnek ha a másik szájáról elolvasom hogy ki mit mondd.

    Válasz
  15. Neményi András

    @Ariane

    Van, akinek szóban megy jobban, ez lenne a normális.
    Erről a következő blogbejegyzésben, holnap írok.

    Annak, hogy miért nem sikerült az írásbeli, több oka is lehet, nem kívánok találgatni. Tudni kellene, melyik nyelvvizsga rendszerben vizsgázott, és látni kellene a dolgozatot is, mit rontott el.

    Általában, amikor a vizsgázóink ilyen eredményt produkálnak, az okok a következőek:
    – Nem olvasták el alaposan, pontosan az utasítást, a feladatot félreértelmezték, vagy csak félig oldották meg.
    – „A szó elszáll, az írás megmarad!”- a nyelvtani hibáknak írásban nyoma van, észreveszik. Ami szóban elhangzik, annak nincs nyoma.
    – A helyesírási hibák szóban nem látszanak, írásban igen. Az angolok a magyarhoz képest máshogy írják, mint ahogy ejtik.
    – Koncentráció. Az írásbelin pl.: a TELC vizsgán 2 órán keresztül kell koncentrálni, szóbelin meg csak 15 percig.
    – A szóbelin a vizsgán lehet a vizsgáztatótól kérdezni, ha valami nem világos, írásbelin nem.

    Aki az írásbeli készségeit nem fejleszti, az írásbeli feladatokat nem gyakorolja eleget, annak nehéz az írásbeli rész. Ha a szóbeli készségeit fejleszti-ahogy Ön is leírta hozzászólásában- akkor szóban sokkal jobban fog menni.

    Válasz
  16. Ariane

    Sokaknak olvastam a hozzászólását. Én teljes mértékig az ellenkezője vagyok!
    Nagyon szeretek angolul beszélni értem és tudok is válaszolni, ha angolul beszélnek hozzám, mondjuk az amerikai angolt jobban megértem és jobban is szeretem, mint a brittet! Az írás viszont egyszerűen nem megy. Egy éve nyelvvizsgáztam és a szóbelim 95% lett az írásbeli alig 25%. Ez miért van kedves András?
    Akik nem értik az élőbeszédet, annak azt tudom ajánlani, hogy a kedvenc filmet, sorozatot bármit CSAKIS angolul nézzenek, ne egyszer, ne kétszer, nagyon sokszor! És arra is rájöttem, hogy nagyon kell szeretni egy nyelvet ahhoz, hogy rendesen meg tudja tanulni az ember.

    Válasz
  17. Ölvedi Ani

    Voltam az unokaöcséméknél Svédországban. Ott nem szinkronizálnak ilyen vadul .Megy az angol beszéd és az aláirás a svéd.Így lehet nyelvet gyakorolni!! Viszont a magyar szinkronnál jobb nincs!! Néha hallottam a filmen az eredetit és a mienk jobb. Akinek van ideje és kedve angol filmeket nézni biztos abból sokat tanulhat. Én „”csak” filmet még soha nem néztem. Vagy vasalok vagy varrok közben, ez így nekem nem való valami más kellene gyakorlásnak Mi lehet az??

    Válasz
  18. Neményi András

    @Papp Sándorné, Ani
    Attól is nagyon sok függ, hogy mit hallgat!
    Az egyszerűbb párbeszédeket fél év tanulás után meg tudja érteni.

    A filmek között van, amit a tanár barátaim is kb. tízszer néznek meg. Ez a magyar filmekre is igaz. Van, amit 8 visszahallgatás után sem értek meg.

    Minél képzettebb, tanultabb valaki, annál könnyebb a beszédét megérteni.

    Válasz
  19. Neményi András

    @Csilla

    Röviden, dióhéjban:

    Tanulja meg azt a mondatot,
    ahol előfordult.
    Ismételje el sokszor az egész mondatot.

    Részletesen is leírom kb. 50 oldalon keresztül
    mit és hogyan kell tenni, hogy a szavak megmaradjanak.
    Erről később küldök mailt.

    Válasz
  20. Szabó Szilárd

    Én is azzal kínlodom, hogy viszonylag jól ki tudom fejezni magam, és elég nagy a szókincsem is. Ugyanakkor a szövegértésem katasztrófális. Ha folyamatos szöveget hallok, az agyam a második mondat után lekapcsol. Tehát például egy angol nyelvű idegenvezetőt, aki nyilvánvalóan képzett, és a külföldiek számára tagoltan és egyszerűen mondja a szöveget a legkevésbé sem értem.
    Próbnáltam már mindent: tévénézés, filmnézés, beszélgetés külföldiekkel, szinkronizált film folyamtos figyelése stb. stb. stb. – az eredmény nagyon gyatra.

    Válasz
  21. Ölvedi Ani

    Sziasztok!!Lányom Angliában dolgozik. Mikor mentem hozzá állandóan attól féltem hogy elveszek. Szörnyű volt a „kukaság”. Eldöntöttem 60on túl, elkezdek tanulni. 1 évet jártam hivatalos iskolába. Mikor kimentem ez után, már nem lehetett eladni.Aztán olyan helyen kezdtem dolgozni ahol kellett beszéljek mert volt aki egy kicsit sem beszélt magyarul. Biztos nem volt nyelvtanilag helyes de beszéltem,és a gyerekek megértettek. Eljárok hetente egyszer órára egy volt tanítványomhoz.Ez nagyon jó. A legtöbb emberrel az a baj hogy sok mindent megért de nem mer megszólalni , mert fél hogy kinevetik.Beszélni kell mert ez adja meg a biztonságot,és idővel ha persze mellé tanulja az új, ismeretlen szavakat (amit én sajnos elég nehezen teszek) beszédkészsége fejlődik és már nem fog félni ha meg kell szólalni. Jó tanulást mindenkinek!

    Válasz
  22. Kitti

    @Neményi András
    Köszönöm András a kimerítő választ.Mostmár értem hogy miért vagyunk „hátrányos” helyzetben más nyelvek beszélőihez képest.Amit Örmi írt is igaz,Finnországban is szinkronizálás nélkül játszák az angol filmeket,meséket és még a takarító nénik is folyékonyan tudnak angolul.Nem tudtam hogy a hollandoknél is ez a helyzet.
    Nekem gimnáziumban volt egy osztálytársam aki messze a legjobb volt a csoportban és mint kiderül a Cartoon Network-on nőtt fel.

    Még a kiejtéshez…Ami még hasznos lehet az a kedvenc angol számok szövegeinek megnyitása és mellette a szám hallgatása.Így nem csak jobban rögzülnek az esetleges új szavak,de ha énekeled a számot,a kiejtés is észrevétlenül fejlődhet.

    Válasz
  23. Erős Zsuzsanna

    Csatlakozom az előttem leírtakhoz. Elvette a kedvem az immár sokadik „nekifutás” az angolnak az idegenek meg nem értése.
    Legutóbb Irországban voltam 4 napot. MIután a keresztfiammal voltam, aki tökéletesen beszéli a nyelvet, nem volt szükségem beszélni, viszont a repülőn!!!!!!Egy szavát sem értettem a pilótának, aki időnként kommunikált az utasokkal és hadart!
    Ugyanakkor Ausztráliából közvetítették kedvenc „keringő”-királyom André Rieu koncertjét (született holland) aki természetesen ott angolul beszélt az előadott számok előtt és után kedves kis storikat, őt tökéletesen megértettem!
    Ebből arra következtettem, hogy a tanult angol nyelvnél nincs probléma, ugyanis az angolt tanult emberek nem „hadarnak”. DE hát ez nem vigasz, sajnos!
    A német nyelvet gyermekkorom óta tanulva és többször Svájcban tartózkodva, hivatalban használva,sokkal könnyebben lehetett elsajátítani és bár a berlini kiejtés (porosz) nem rögtön érthető, idő kellett azt megszokni, de mégis könnyebb volt.
    Szomorú vagyok fentiek miatt.

    Válasz
  24. Internagyi

    Kedveskéim, már egy másik blogban megírtam eme történetet.
    Elmesélem hová juthat egy Magyar, ha csak itthon tanul angolul. 60 éves vagyok. 40 éve gyötröm az angolt kisebb-nagyobb megszakításokkal, számtalan újrakezdéssel. Az utobbi 10 évben egy kempingben vagyok recepciós, tehát nyaranta aktívan kell használnom a sánta angol tudásomat.
    Tehát a sztori.
    Megérkezik két angol Úr, annyira angolok, hogy csak a keménykalap hiányzott róluk. Az írták e-mail ban, ha rossz az idő akkor szobában szeretnének lakin, ha jó akkor sátorban. Mivel szemerkélt az eső, minden angol tudásomat összeszedve megkérdeztem, hogy szobát kérnek vagy sátorhelyet.
    Az angol Úr rám meredt és azt mondta. “Sorry I do not speak German, my friend speak German”.
    No hát fiatalság csak igyekezzetek! Tanuljatok szorgalmasan!
    Szerintem egy magyar, ha nem él angol nyelvterületen egy pár hónapot esetleg évet, akkor esélye sincs. Négy gyermekem van és számtaln unokám, csak az tud gödülékenyen kommunikálni angolul, aki kint tanult, vagy dolgozott egy kicsit.

    Válasz
  25. Csaba

    Sziasztok!

    Nekem is az a gondom, hogy amikor megismerem az írott mondatot, akkor utána már amikor meghallgatom mondjuk egy hónap múlva, már megértem. De amit a tv-ből vagy rádióból hallgatok, jó, ha az elejét megértem, csakhogy valóban az életben ez nem így megy. Amikor megkérek egy angolt, hogy beszéljen lassabban, akkor értem, de ehhez csiga lassúsággal kell beszélniük szerencsétleneknek. xD Próbáltam már eredeti amerikai angolt hallgatni, mondatról mondatra, ezerszer meghallgattam, vajon mit mondhatott, de nem értettem csak akkor, amikor megnéztem a szöveget is. Tehát alapból félrehallom a szöveget, vagy meg sem értem. Na már most, ha ez így van, akkor ma feladom a tanulást. :)

    Válasz
  26. Neményi András

    @Kitti

    Más a magyar nyelv.
    Nekünk meg kell szokni, meg kell tanulni olyan dolgokat is,
    ami nekik természetes.
    például: Magyarul haza megyek.
    Nem azt mondjuk, hogy én haza megyek.
    Angolul, németül, és sok más ezekhez hasonló nyelvben
    mindig azt monjuk, hogy én haza megyek, ő haza megy.

    Magyarul így gondolkodunk:
    A konyhában vagyok.

    Angolul vagy németül: „Én” vagyok „ban a konyha”.

    Ezt szokni kell- mindig kimondani azt is hogy én, vagy ő,
    amikor a magyarban ezt nem szoktuk.
    Amit a magyarban gyakran a szó végén van,
    ( ház-ba, város-ban, autó-val),
    az az angolban, és a hasonló nyelvekben
    leggyakrabban a szó elé kerül.

    Ezenkívül van még sokminden, például többféle múlt idő.

    Válasz
  27. Kalandor

    Na igen. Én is ebben a cipőben járok, az angollal is és a most tanult szlovákkal is. Hiába tanulok minden nap, nem bírok kinyögni egy normális, összetett mondatot. És még hátra van a német…

    Válasz
  28. Örmi

    Kittinek:
    Szerintem pl: mert ott nem szinkronizálják a filmeket és a tv és mozi a legáltalánosabb „alfás” memorizáló hely…

    Válasz
  29. Kitti

    Kedves András,
    Lehet csak én nem tudom a választ,de megakadt a szemem és a gondolatom az első mondatán.Miért sokkal nehezebb nekünk magyaroknak megtanulni angolul mint például a hollandoknak?

    Válasz
  30. Kitti

    @Éva
    Ha a szavak kiejtésével nagyon gondban vagy,én ajánlom hogy szerezd be az Oxford Advance szótárt,ami bár haladó angolosoknak ajánlott igazán,de a CDrésze nagyon hasznos lehet,mert minden szó kiejtéssel együtt szerepel.Meg lehet hallgatni a szavakat brit és amerikai kiejtéssel is.Sőt van az interneten is hasonló funkciójú oldal,de sajnos elfelejtettem az oldal elérhtőségét.
    De egy angol-magyar szótárban is le vannak írva a szavak fonetikusan.Az nem segít valamennyit?
    Nem szabad feladni a szövegértés gyakorlását…tényleg kitartás kell hozzá,menni fog,csak tényleg nagyon sokat kell foglalkozni vele.Nekem például sokkal jobb a szövegértésem mint a beszélt angolom.:(Ajánlom a Harry Potter könyvek hanganyagát,mert érthető kiejtéssel beszél a felolvasó és a szöveget olvasva mellé nagyon hasznos lehet.

    Válasz
  31. Géza

    Nekem is vannak problémáim. Sok angol nyelvű filmet nézek itthon. Ha van hozzá szövegfájl, akkor bekapcsolom, de sokszor nem azt írják ki, amit mondanak. És a szövegértésem is eléggé problémás. A Watchmen-t ajánlom mindenkinek, mert nagyon szélp tisztán beszélnek benne, uh első hallásra megértettem.
    Utána lelkileg felfrissülve megnéztem a Lethalweapon3-at, és uú nem nagyon értettem. :(

    Válasz
  32. Csabi

    Nálam az a helyzet, hogy amikor már ráállt az agyam, elég jól megértek sokmindent. Meg is szólalok, de hmmm. Hát nagyon bizonytalanul és szavakat keresgélve.

    Válasz
  33. Éva

    Ezekkel a dolgokkal én is így vagyok. Nem tudok rájönni, hogy tanuljam meg a szavakat és, hogy ejtsem ki. Teljesen el vagyok keseredve, hogy valaha, valamilyen szinten megtudom-e tanulni, pedig nagyon szeretném.

    Válasz
  34. Csilla

    Én sajna pont az ellenkezője vagyok. Hallás után viszonylag jó a kiejtésem, de azzal küzdök, hogy ismerős a szó, tudom, hogy már tanultam, de a jelentése….csak sejtem, mi lehet. Egyszerűen képtelen vagyok megfelelően memorizálni a jelentését. Van e valamilyen tipp, amivel ezen túl tudok lépni?

    Válasz
  35. Elli

    Kedves András!

    én még – eléggé gátlástalanul -szép szoroksári kiejtéssel, a nyelvtant, hmmmm szóval az vagy OK vagy nem, de beszélek (!!!) , sőt néha még szószátyár is vagyok, pusztán azért, mert félek, hogy válaszolnak és az már igazán gondot jelent. Hallgatom a magnót, stb. de első hallásra alig értek belőle valamit, viszont ha már „ismerem” a szöveget, akkor egyre jobb, no de az életben ez nem így működik. Üdv. Elli

    Válasz
  36. Jani

    Telitalálat. Angolnyelvű süketnémákkal kicsit már tudnék írásban kommunikálni. Egyébként beszélni még csak tudok, sok-sok nyögéssel és igen lassan, de a beszédértésem a zéró felé konvergál.

    Válasz